Magyar Nemzet, 2000. május (63. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-02 / 101. szám

2 Magyar Nemzet Konferencia a boldogabb családokért Kisebbségben a gyermek­pártiak? Nem a család és a házasság intézménye, hanem az ember van válságban - hangsúlyozták az előadók A boldogabb csa­ládokért című budapesti, hét végi konferencián. Kövér László, a Fidesz elnöke úgy fogalmazott: a népességfogyás néhány évtizeden belül a gazdasági fejlődés gátja lehet. B. L. Bíró László római katolikus püspök a Magyar Katolikus Püspöki Kar családpolitikai körlevelét ismertette. Vélemé­nye szerint a mai magyar társa­dalom az önkizsákmányolás út­ját járja, a nők többsége az ott­honteremtés és a gyermekne­velés hivatását adja fel a karrie­rért és a munkalehetőségért. Rámutatott arra is: egyre in­kább teret hódít magának az a szemlélet, hogy az ember leg­főbb célja egyéni érdekeinek érvényesítése. Ennek eredmé­nyeként olyan értékek tűnnek el a társadalomból és a csalá­dokból, mint a szolidaritás, a megbízhatóság, a hűség és a be­csületesség. A püspök hangsú­lyozta azt is, hogy ebből követ­kezően nem a házasság és a család intézménye került vál­ságba, hanem az emberi szemé­lyiség. Pozitívumként értékelte, hogy a felmérések szerint a ma­gyar társadalom gyermekpárti, a fiatalok 85 százaléka nem tartja elavultnak a házasságot. Ugyanakkor egyre többen - így például a média - úgy állítják be a házasságot, mint az együtt­élés egyik alternatíváját. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy élettársi viszonyból fele­annyi gyermek születik, mint házasságból, és az apa nélkül felnövő gyermekek 60 százalé­ka élettársi viszonyban fogant. Kövér László, a Fidesz elnö­ke szerint a civilizáció rossz irányba halad, s ennek eredmé­nyeként néhány év múlva ki­sebbségben lesznek és perifé­riára kerülnek a család- és gyermekpártiak. A pártelnök szerint ennek egyik oka, hogy a magyar értelmiség az elmúlt 10 esztendőben nem töltötte be azt az elit funkciót, ami egy tör­ténelemformáló időszakban el­várható lett volna tőle. Mint mondta: az értelmiség még ad­dig sem jutott el, hogy felismer­je a magyar társadalom legfon­tosabb problémáját, a népes­ségfogyást. Felhívta a figyel­met, hogy ez 2050-re olyan mér­tékű lesz, hogy a gazdasági nö­vekedés korlátjává válhat. Kö­vér László - demográfusok vé­leményére utalva - elképzelhe­tőnek tartotta külföldi munka­erő betelepítését egyrészt a ha­táron túli magyarságból, más­részt pedig idegen ajkú népes­ségből. A határon túli magyar­ság befogadásával kapcsolat­ban úgy fogalmazott: egyetlen magyarlakta falvat sem szabad feladni, ugyanakkor jobb, ha Magyarország fogadja be a spontán elvándorlókat, mint ha más állam tenné, ahol a csalá­dok teljesen elvesztik identitá­sukat. Az idegen ajkúak befoga­dásával kapcsolatban felvetet­te: nem biztos, hogy a magyar társadalom képes lesz asszimi­lálni egy nagyobb számú külföl­di közösséget. Példaként emlí­tette a roma kisebbséget, amellyel a magyar társadalom nem tudta elfogadtatni kultúrá­ját, erkölcsi normáit. Hadgyakorlat Várpalotán Első ízben vizsgázik a hazai lakosság előtt a NATO, mi­vel az észak-atlanti szerve­zet tizenegy tagországa má­jus 3. és 12. között éles had­gyakorlatot tart hazánk te­rületén. Az Ardent ground 2000 exerciese elnevezésű szárazföldi, könnyűtüzérsé­­gű katonai program résztve­vői a hét elejétől folyamato­san érkeznek Várpalotára. ■ R. M. Hazánkkal együtt összesen ti­zenegy NATO-tagország 2200 katonája vesz részt a hadgya­korlaton, amelyet az észak-at­lanti szervezet gyorsreagálású erőinek évente tartanak. Az eseményről a Várpalota kör­nyéki települések lakosságát tájékoztatták, s egyben megér­tésüket kérték a várható zajha­tások és forgalmi akadályok miatt - közölte lapunkkal Várdai István alezredes. Az esemény tájékoztatási csoport­­főnöke egyúttal felhívta a fi­gyelmet, hogy az érintettek az esetleges károkról értesítsék a helyi jegyzőt, s a helyszínt vál­tozatlanul hagyva várják meg a szakértők kiérkezését. A hadgyakorlatot igyekeztek úgy megszervezni, hogy a lehe­tő legkisebb fennakadást okoz­za a lakosságnak, ezért a ma­gyarországi közlekedés zömét is vasúton oldották meg. Forga­lomkorlátozásra szakaszosan és rövid ideig lehet számítani a 82-es főközlekedési úton. Elmondta továbbá, hogy a katonáknak a Magyarországon hatályos jogszabályokról meg­felelő felvilágosítást adtak. Millenniumi zászlók ■ MTI A magyar kormány által ado­mányozott millenniumi zászlót vasárnap Kaposmérő is meg­kapta. Iskoláját Pokorni Zoltán oktatási miniszter adta át a la­kosságnak. Rockenbauer Zol­tán, a kulturális örökség mi­nisztere a Vas megyei Sitkén, a falu millenniumi napján stáció­kat avatott a Kálvária-templom­nál, a falu millenniumi zászla­ját. A világszerte zóki kultúra­ként ismert bronzkorszaki nép­csoport névadó települése mil­lenniumi zászlót kapott, s az ünnepséggel felavatták a Bara­nya megyei község határában folytatott régészeti feltárások leleteit bemutató helyi kiállítást is. Szabó János honvédelmi mi­niszter pedig Egerszólát polgár­­mesterének adott át millenniu­mi zászlót. Belföld Minden hazai folyó apad Folytatás az 1. oldalról A Tisza középső és alsó szaka­szának védtöltésein a hosszan tartó vízterhelés miatt még mindig nagyon sok buzgár és fakadóvíz található. A hét vé­gén a korábban kitelepítésre ítélt Tiszakécske, Nagykörű és Tiszasüly területén megkezd­ték a nyúlgátak elbontását. A folyó alsó szakaszán viszont még lassú az apadás üteme. Kétóránként mindössze egy centimétert húzódik vissza a folyó. A tetőzés óta Csongrád­­nál 64, Mindszentnél 55, Sze­gednél pedig 47 centimétert csökkent a víz szintje. Benke György, az Ativízig ügyeletve­zetője arról tájékoztatta lapun­kat, hogy a nagyfai büntetés­­végrehajtási intézet közelében stabilizálni tudták a helyzetet. Mint ismeretes, a Tisza holtága mellett vezető bekötőút széle a múlt héten megroskadt. A töl­tés víz és szárazföld felé eső ol­dalán a szádfalazást befejezték, most a terhelési munkákat foly­tatják. A nagyfai védekezés mellett a nagyobb munkák kö­zül említést érdemel a Tisza jobb partján, az ajkai holtág vé­génél a rézsaláb biztosítása, ahová jelentős mennyiségű ho­mokot hordanak. Csongrádon tovább folytatják az árvízvédel­mi töltés védősávjába eső épü­letek bontását, a szorítógát épí­tését és a szivárgók kiépítésé­nek előkészítését. A folyó bal partján, a szentes-csongrádi híd fölötti szakaszon pedig a töltésmagasítási munkákat vég­zik. Ebből az Ukrajnából érke­zett műszaki csapat is kiveszi részét. Az árvízveszély miatt Mol­nár József csongrádi polgár­­mester a kisváros közterületein nem engedélyezte a majáliso­zást. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakszervezetek veze­tői is hasonlóan döntöttek, úgy­hogy az alföldi megyeszékhe­lyen majd juniálist tartanak. A Magyar Katolikus Püspöki Kar vasárnap az árvízkárosul­tak javára országos gyűjtést tartott. Az adományokat a Ma­gyar Karitász, az egyház hivata­los segélyszervezete juttatja el a rászorulóknak. A Független Moziüze­meltetők Szakmai Egyesülete és a szolnoki Tallin mozi arra kéri az összes hazai mozi­üzemeltetőt, hogy egynapi be­vételével járuljon hozzá az ár­vízkárok felszámolásához.­­ A mozik felajánlásait a szolnoki önkormányzat által nyitott OTP-számlára lehet befizetni. A számlaszám: 11745004- 15408930-06530000. A Petőfi rá­dió Ártér című árvízi segítség­közvetítő szolgáltató műsorá­ban ma élő közvetítésen érté­kes képzőművészeti alkotáso­kat árvereznek el. A teljes bevé­telt a károsultak javára utalják át. A hallgatók a 328-8666-os vagy a 329-7973-as telefonszá­mon licitálhatnak. Napi politika a majálison Folytatás az 1. oldalról Göncz Árpád május 1-jei kö­szöntőlevelét Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szö­vetségének (ASZSZ) elnöke ol­vasta fel, aki jelezte, hogy Or­bán Viktor miniszterelnök nem gyakorolt hasonló gesztust. Göncz levelében üdvözölte a vi­táikat félretévő konföderáció­kat, és rámutatott: a rendszer­­változás óta az állam már nem gyámkodik a szakszervezetek felett, de mind kevésbé kész rá, hogy a munka képviselőivel ér­dekegyeztetést folytasson. Kovács László MSZP-elnök szerint a kormánynak bérlaká­sokat kellene építenie, ezzel megoldhatná a fiatalok és pá­lyakezdők lakásszükségletét. Véleménye szerint a kormány fordított Robin Hood, aki a sze­gényektől veszi el a pénzt a gaz­dagok javára. A politikus be­szélt az államfőjelölésről (rész­letek a 3. oldalon). Németh Miklósnak az MSZP munkájába történő visszatérésével kapcso­latban Kovács a fokozatosságot hangsúlyozta. Elmondta: az egykori miniszterelnök kezdet­ben feladatkört, később pozí­ciót kapna az MSZP-ben. Kije­lentette: a 2002-es választási plakátokon rajta lesz Németh. Polt Péter legfőbbügyész-­­dölt­ről elmondta: az MSZP elége­dett volt helyettes ombusdman­­ként végzett munkájával, ám az mindenképpen megválasztása ellen szól, hogy nincs vezetői gyakorlata, és kétséges a politi­kai függetlensége. Az SZDSZ vezetői politikai vitafórumot tartottak a köztár­­saságielnök-választásról Buda­pesten a Margitszigeten, amely lapzártánkkor még tartott. Thürmer Gyula, a Munkás­párt elnöke május elsejei beszé­dében együttműködésre hívta fel a szakszervezeteket, a szoci­alistákat, a demokratikus balol­dali erőket, valamint a civi szervezeteket. A Munkáspárt el­nöke azon követelésének adott hangot, hogy a kormányfő élesz­­sze újra a párbeszéd intézmé­nyét a parlamenti pártokkal, a szakszervezetekkel. - A kormány akadályozza Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz, blöfföl, lég­várakat épít - mondta Thürmer Gyula, aki szerint Magyarorszá­gon korlátozzák a demokráciát, semmibe veszik a választók akaratát, és „a kormányzást im­már nem a parlament ellenőrzi, hanem a kisgazdák elnöke”. A rendezvényen néhány száz fő vett részt.­­ Magyarország a környezet­védelem és a természetvédelem területén érett az európai uniós csatlakozásra - mondta tegnap Pepó Pál Debrecenben, az FKGP majálisán. Kijelentette: 2001. december 31-ig a tárca tel­jesíteni fogja a jogharmonizáció terén rá háruló feladatokat. Miután Kovács László a hat szakszervezeti konföderáció vezetőjével találkozott, el­mondta: abban egyeztek meg, hogy június első felében foly­tatják a tárgyalásokat. Röviden Értékváltás a társadalomban MTI A Debreceni Akadémiai Bizottság székházában szombaton be­fejeződött az Értékváltás a társadalomban és az iskolában címmel rendezett háromnapos nemzetközi szakmai konferen­cia. A tanácskozást követően Brezsnyánszky László egyetemi docens elmondta: ez az egyetlen olyan Európai Unió által tá­mogatott, az Erasmus-Comenius projekt keretében rendezett konferencia, amelynek a munkájában együtt vesznek részt el­méleti pedagógiai kutatók és gyakorló pedagógusok. A debre­ceni tanácskozáson, a hazaiak mellett, Nagy-Britanniából, Hollandiából, Lengyelországból, Litvániából és Németország­ból érkezett szakemberek voltak jelen. A konferencián első­sorban azzal foglalkoztak, hogy a már multikulturális módon működő Európához való csatlakozás hogyan befolyásolja a magyar, illetve más nemzetek közgondolkodását, iskolai intéz­ményrendszerét. 200­1. május 2., kedd Együttműködési szerződést kötöttek a Farkas A Debreceni Egyetem orvos- és egészségtudományi centruma a hatékonyabb betegellátás elősegítése érdekében együttmű­ködési szerződést kötött a Kenézy kórházzal. Ennek értelmé­ben tegnaptól közös szakmai irányítás alá kerül a kórház és az egyetem pszichiátriai tanszéke. Érvénytelen pályázatok az SZCSM-nél ■ mit Sokan küldtek be érvénytelen munkát a Szociális és Család­ügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatok főosztálya és a nő­­képviseleti titkárság által meghirdetett pályázatra - tájékoz­tatta Forgó Györgyné főosztályvezető az MTI-t. Ismertette: három témakörben hirdettek pályázatot a civil szervezetek­nek. A 838 beérkezett munka közül 294 volt hibás vagy hiá­nyos, és emiatt nem értékelhető. A nőképviseleti titkárság két témakörében összesen 114 pályázatot küldtek be, 78 anyag azonban különböző okok miatt érvénytelen. Forgó Györgyné úgy vélte, hogy a pályázók nem olvasták el elég figyelmesen a kiírást. Az ökoszociális fórum tájékoztatója ■ v. g. A Szent István Egyetem KGI kultúrökológiai és környezeti kommunikációs tanszéke, valamint a Magyar Ökoszociális Fó­rum május 2-án tartja első országos tájékoztató napját Gödöl­lőn. A rendezvényen előadásokat tart Josef Riegler egykori osztrák mezőgazdasági miniszter és alkancellár, az osztrák és az Európai Ökoszociális Fórum elnöke. Bemutatkozik a szer­vezet magyar tagozata is: az érdeklődők előadást hallgathatnak meg egyebek mellett a magyar agrárkörnyezeti programról és a fenntartható természeti környezetről. Emlékest Zichy Jenőről ■ go Gróf Zichy Jenő 1895-ben lezajlott kaukázusi és közép-ázsiai expedíciója a témája a Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó Kft. rendezésében tartandó Turán-estnek. Az eleink eredetével kapcsolatos kutatóútról gyorsírásos naplót készített Szádeczky-Kardoss Lajos történész, amelyet az est vendége, Sebeiken Pálma fejtett meg. Előadók: Erdélyi István régész és Szaladze Manana grúz műfordító. A rendezők május 4-én 18 órakor a Magyarok Házában várják az érdeklődőket (Buda­pest, Semmelweis u. 1-3.). Az abortusztörvény ellen tüntettek Nem akarnak szigorítást MTI Az abortusz szigorítása ellen rendezett demonstrációt négy civil szervezet vasárnap Buda­pesten, a Képviselői Irodaház mellett lévő Jászai Mari téren. A Habeas Corpus Munkacso­port, az Ombudsnő Program­­iroda, a Feminista Hálózat és a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület tüntetésén mintegy 120-an vettek részt. A demonstráción Juhász Géza, a Habeas Corpus Mun­kacsoport szóvivője az akara­tukon kívül teherbe esett nők megalázása és meghurcolása törvényének minősítette a magzati élet védelméről szóló törvény parlament előtt lévő módosítástervezetét. Úgy véle­kedett, hogy a politikától, a jogalkotástól a nők jogegyen­lőségének még a gondolata is távol áll. Adamik Mária, az Ombuds­nő Programiroda vezetője hangsúlyozta: a nőket éppúgy megilleti a félelemtől és kocká­zatoktól mentes szexuális örömszerzés joga, mint a férfia­kat. A szociológus olyan állami szabályozást sürgetett, amely­ben a nők és a férfiak közösen viselik a szexualitással együtt, járó felelősséget. A szónokok sorában Tamás Gáspár Miklós filozófus szolidaritását fejezte ki a tüntetés szervezőivel. Utal­va a gyermekkorában Ceau­­sescu Romániájában átéltekre, kijelentette: az abortusz rossz dolog, de ha az állam beleszól, még rosszabb. Másfajta állami szabályozást szorgalmaztakFotó: Nagy Zoltán

Next