Magyar Nemzet, 2001. április (64. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-14 / 88. szám
S Magyar Nemzet Magazin 2001. április 14., szombat Milyen legyen, milyen lehetne a nagyon hiányzó, korszerű és teljes magyar bormonográfia? - merengtem el sokszor, ha elmerültem kedvenc somlói borom összetéveszthetetlen harmóniájú ízvilágában, s ha barátaimmal a feljövő hazai borászat nagy kérdéseiről beszélgettünk. Egy mű, amely ennek a fontos kultúrának, egy eddig nem túl közismert, de igen lényeges diszciplína múltjának és jelenének összefoglalását adná. Egy mű, amely a nagy egészet rekonstruálná - az összes magyar történelmi borvidéket, azok históriáját, szellemtörténetét, geológiáját, történeti földrajzát. És persze néprajzát és gazdaságtörténetét és gasztronómiáját és birtokszerkezetét és szőlőkultúráját; művelési rendszereket, fajtagyűjteményt, pincészetet és borászatot. Valamint az összetéveszthetetlen „géniuszt” és poézista bor metafizikáját. De egy kultúra ilyen-olyan mai jelenlétét is. Ez a mű tehát egyszerre lehetne modern, időtálló kézikönyv és akár lélegzetelállítóan izgalmas regény is. Noha az elmúlt tíz év szakirodalmában fontos alapmunkák születtek (részmonográfiák, szimpozionirodalom, lexikonok, katalógusok stb.), mert fellendült a minden szempontból szabad kutatómunka, a nagyobb lélegzetű, egységes szemlélettel megírt összefoglaló mű végül is várat magára. A rendszerváltozás egyik legzajosabb és talán leglátványosabb sikereit a magyar ésborászat hozta; a világ legjobbjai közé tartoznak az egyes tokaji, villányi, balatoni, egri, szekszárdi, s legyünk hazabeszélőek, somlói borok; nos, a gyakorlati borászatot nem kísérte hasonló csúcsteljesítménnyel a monográfiaírás. A Lugas tavaszi szellőket örömmel fogadó kiültetett virágai, így a leanderek, a féltve őrzött Arbutus unedo (nyugati szamócafa) vagy a frissen kibújt hetyes Asphodelos albus (genyőte) közt azért jutott mindez az eszembe, mert olvasmányaim közé három, saját műfajában fontos és hasonló gondolatokat felvető boroskönyv került. Három önálló mű - három szuverén világ. Először is Laposa József szakíró és Dékány Tibor fényképész Pincejárás című munkája - amely a csábító Utazás a magyar borok világában alcímet viseli, de valójában 1999-es könyvük második, javított kiadása. Mindkét szerző állandó munkatársa a Borbarát Magazinnak - ez a kiadás méltó a szerzőkhöz, és méltó ahhoz a szellemi és esztétikai színvonalhoz is, amelyet a negyedévente megjelenő s immár hatodik évfolyamába lépett lap képvisel. Laposa agrárhistorikus, tájrendező mérnök (és eredetileg badacsonyi szőlősgazda) ugyanazzal az elszántsággal és következetességgel térképezi fel az ország legfontosabb termelőit és borpincéit, mint emlékezetes korábbi könyvében (Szőlőhegyek a Balaton-felvidéken, 1988). Országjárása során azonban sosem téveszti szem elől művének valóságos tézisét: a XX. század története egyben a kiváló szőlőtermő helyek primitív pusztításainak története is. 1999-es adatai szerint az utóbbi száz év a termőhelyek 50 százalékát tette tönkre véglegesen, és a hegyi és síksági szőlők aránya is a régebbi, szinte ideális arányú 80:20 százalékról 20:80 százalékra fordult. Sőt könyvének summázatában arról beszél, hogy a magyar szőlő- és bortermelés helyzete mára válságos állapotba jutott, s csak egy „megújult szemléletű, értékközpontú szabályozással és gazdasági áttörést hozó marketingmunkával” menthető meg. De akkor se feledkezzünk meg erről, ha a Pincejárás valójában nem „siralmas jaj” és panasz - ellenkezőleg, a teremtés és építés diadalának a könyve. Laposa minden bejárt borvidéken (Nyugat-Magyarországtól Tokajig) az eredményeket és a szép borokat keresi és leltározza: a borturizmus lehetőségeit, a „magyar szőlőhegyi táj nekünk kedves részleteit”, présházak, pincék titkait, a népi építészet egyre fogyó emlékeit, a korszerű borászatokat és az egyre szaporodó kiváló termelőket. Mert általánosságban szólva igaz lehet ugyan, hogy ma a termőhelyek kiválóságát szinte sehol sem követi az ott termelt borok minőségi kiválósága - az elveszett összhangot épp azok a szívósan és eredményesen dolgozó gazdák teremtik meg, akiket Laposa felkeresett és bemutatott. így szerepelnek könyvében a legjobbak: a mai (1999-es) magyar borkészítés művészei. (Luka Józseftől, Vass Jánostól Szeremley Hubán, Figula Mihályon, Légii Ottón, Györgykovács Imrén, Vida Péteren, Vesztergombi Ferencen, Gere Attilán, Tiffán Edén, Bock Józsefen át Gál Tiborig Taummerer Vilmosig Szepsy Istvánig, Árvay Jánosig Dusóczky Tamásig - a névsor nem teljes, őket is csak reprezentánsokként jelzem az olvasónak, hogy a könyvből azonosíthassuk őket a boltokban megvásárolható palackjaikkal.) A 14 borvidéket és borturizmusukat bemutató könyvben olvashatók kellemes nóvumok, így a Kőszeg környékét (Vaskeresztes) és a Vasi-Hegyhátat bemutató oldalak (de ha már Vasban volnánk, bántóan hiányzik a Ság és a Kissomlyó), és a kötet egészét dicséretesen jellemzi a méltányos arányosság. (Egyetlen durva kivétel van: az Alföldet mindössze egyetlen lapon bemutató anyag - s ha valaminek, hát az Alföld borászatának kell megújulnia. Vannak is részeredmények, és a hírek szerint badacsonyi segítségük is ígérkezik a homoki borászoknak.) A korrekt, színes képekkel gazdagon és ízlésesen illusztrált könyv becses szakmunka, egyszerre fontos dokumentum és tájesztétikát féltő röpirat is. Bortúrára és meditációra késztető kultúrtörténet. És hát leltár, kimerevült pillanatkép: ilyenek voltunk 1999-ben. Tanulságos kézikönyvként forgatható viszont a Millenniumi szőlősboros könyv című, A szőlő és bor Magyarországon alcímet viselő vaskos kötet, amelyet Csoma Zsigmond agrártörténész-főtanácsos és Balogh István tanszékvezető szerkesztett. Ez a terjedelmes és reprezentatív szerzőket felsorakoztató mű valójában tudományos dolgozatok gyűjteménye, „írások és gondolatok egy agrárágazat múltjáról, jelenéről, jövőjéről a harmadik ezredfordulón” - így a magyarázat, és bővebben részletezi, hogy a szerkesztők a „magyarországi szőlészetet és borászatot mint az éves munkák állandóan ismétlődő ciklusát, ünnepek és hétköznapok, az egykori védőszentek emléknapjait és a munkakezdő, illetve dologtiltó napok váltakozásait” kívánják bemutatni. Így találkoznak a könyvben a különféle tudományok: régészet, őstörténet, antropológia, nyelvészet, néprajz, történettudomány, geográfia, művelődéstörténet, de a szőlőnemesítés vagy a csongrádi kadarka története és a bor misztikája, szimbolikája is - ez utóbbi Babits költészetében. És így kerülnek egymás mellé fontosnak látszó forrásközlések: Voigt Vilmos alapmunkája a magyar folklór és a szőlő-bor kapcsolatáról vagy Balassa Iván személyes elemeket is tartalmazó áttekintése a tokaj-hegyaljai borféleségekről. így szerepel egy érdekes közlés Bolyai Farkas borászati munkásságáról Oláh Anna fizikus tollából vagy a csombordi egyetemi tanár, Csávossy György írása az első magyar borászati irodalom adatközlőjének, Pápai Páriz Ferencnek szótárszavairól. A Millenniumi Album műfaját tekintve lényegében antológia - annak minden előnyével és hátrányával. Előnye, hogy hihetetlenül sokszínű: nagy örömmel üdvözöltem Veres László tanulmányát a régi borosüvegekről (különösen kedvencemről, a pincetokról) vagy Zelnik József szép, filozófiai igényű traktátusát a bormisztikáról. Az említett tablószerű sokszínűség mellett hátránya természetesen, hogy nem egységes szemléletet tükröz, és főleg nem „egy kéz” munkája (szöveggondozása így szintén nem egységes) viszont figyelemre méltó szakmai felvonulás a magyar szőlő- és borkultúra mellett. Kivételes hely illeti, s hogy a Lugas címével szinkronban maradjunk, egy leendő „nagy borkönyv” irányába tett leghatározottabb lépésnek tartom harmadik könyvünket, a Tokaj című reprezentatív, kétnyelvű, képekkel gazdagon illusztrált albumot. A kötet A szabadság bora alcímet viseli, és a Borbarát Magazin Könyvek a borkultúráért sorozatának első darabja. Szerzője - néhány társszerző mellett - a lap főszerkesztője, Alkonyi László, akinek Tokaj iránti őszinte szeretetét és szellemi elkötelezettségét a lapból évek óta ismerhetjük, s aki, mások mellett, míves, invenciózus, érzéki fényképeivel is erősíti saját szövegét. Tokaj: a „legismertebb és a legelfelejtettebb borvidék a Földön”. Tokaj: a „szabadság kora”. Alkonyi nagyszerűen végiggondolt és strukturált könyvét ezekre a kissé patetikus, mégis pontos metaforákra építi, és gondosan ügyel rá, hogy a megfelelő helyen szövegszervező elemként ezek a motívumok fel is bukkanhassanak, így elsősorban a történeti anyagban, de másutt is, például a feltehetően legtöbb vitát kavaró Forradalom a pinceajtók mögött című szövegben, amely az aszúkészítés borászati vitáit összegzi, és leteszi a voksot a természetes édes borok készítése mellett: „Mi más lehetne a szabadság bora, mint a világ legtermészetesebb és legédesebb itala?” Sőt gasztronómiai fejezetének végén ki is bővíti, meg is emeli kedvenc metaforáját: „A tokaji egyedülálló ital: nem szabálykövető, hanem törvényalkotó bor.” Nos, a Kő és élet, A történelmi táj, A borvidék, A bor, A birtokok című fejezetekre tagolt könyv egységesen megírt mű, és ez az egyik legnagyobb erénye. Alkonyi nem vész el a részletekben, nem támaszkodik feltűnően az irdatlan mennyiségű Tokaj-irodalomra. Pedig tehetné - mert ismeri -, kár viszont, hogy nem közölt valamilyen szubjektív-autentikus „válogatott bibliográfiát”. Ugyanakkor szakmailag is korrekt szövegeket olvashatunk - ez Alkonyi művének másik legfontosabb erénye. Világos, a laikus számára is érzéki írásokat közöl a Tokaj környéki táj leírásában, kőzettanban-talajtanban, társadalom- és bortörténetben, bortípusokban, az aszú regényében és a mai birtokosok lajstromozásában. Nem élezi ki különösebben a tokaji bor készítése utóbbi tíz évének leglényegesebb kérdését: az aszú problematikáját. Ugyanis sokfelé hallani az „új stílus” és „hagyományos stílus” szerinte helytelen szembeállításáról - így arról, hogy a tokaji aszúbor az elmúlt évtizedekben az avinálással (szeszezés, alkoholozás) és a sűrítmény (szirup) alkalmazásával, valamint a túlzott mértékű ászkálással elveszítette természetes jellegét. Inkább az „igényesség” és „igénytelenség” örökifjú küzdelmét látja a szerző, amikor a Forradalom a pinceajtók mögött című fejezetben a bemutatások, érvek és ellenérvek mellett a „hagyományos új stílusú” borászkodás következetességét és eredményeit írja le. „Tokaj-Hegyalja ma újra abban adja a legnagyobbat, amiben a legjobb: a természetes édes borok készítésében. Egy elfelejtésre szánt borvidék felébredt az álomból.” Ez azt is jelenti, hogy Alkonyi éppen nem kerüli meg a kényes kérdéseket, és nem keni el a részleteket, így nyíltan és őszintén beszél a birtokokról, a külföldi befektetőkről, a pincészetekről. S az, hogy könyve végén rövid áttekintést ad azokról a tokaj-hegyaljai termelőkről, akiknek szerinte megvan az esélyük, hogy igényes palackjaikkal továbbra is a piac fontos szereplői legyenek, és minősíti is 1991-től készült kiemelkedő boraikat, nos, ez a gesztus arra az „üdítő intranzigenciára” utal, amelyet Alkonyi László (és a Borbarát Magazin) oly szerencsésen képvisel. Minden részében, apró részletében-motívumában, a könyv tervezésében a „szabadság borához” méltó megjelenésű Tokajmonográfia született igényességben, minőségben is lehetséges irányt szabva ama „nagy borkönyv”-nek. Nagyszerű térképmelléklet, a kiváló író, Lengyel Péter fordította, a magyarral azonos terjedelmű angol nyelvű szöveg teszi teljessé a könyvet, amelynek mindössze egyetlen vaskos hibája van: az, hogy rendkívül drága. (Noha jól tudjuk, ennek a munkának bizony ennyi az ára.) Három könyv - három szuverén világ. Sok mindent megtudhatunk a szőlő- és borkultúráról. Sok mindent, ami szeretett tárgyunkkal, a borral összefügg. Egyet azonban mégsem: azt, hogy végül is milyen a jó bor. Nem saját kútfőből, de egy ősrégi kalendáriumszöveget idézek föl bonmotként, amely arról is „szól”, miféle nehézséggel jár ennek a kardinális kérdésnek a megválaszolása. Ezek szerint a több évszázados „karakterempíris azt mondja: a jó bor olyan legyen, mint hitében a római katolikus (erős), mint a református (tiszta), mint a zsidó (kereszteletlen) és olyan, mint a lutheránus (se nem hideg, se nem meleg)!” Ne felejtsük! (Laposa József - Dékány Tibor: Pincejárás. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1999. Ára: 3600 forint. Millenniumi szőlős-boros könyv. Agroinform Kiadó, Budapest, 2000. Ára: 6680 forint. Alkonyi László: Tokaj - A szabadság bora. Spread Bt. [Borbarát], Budapest, 2000. Ára: 11 700 forint) . Ambrus Lajos____________ K I A XX. Század Intézet tisztelettel meghívja Önt I * Stephen Koch: I ^ I„Kettős szerepben - az értelmiség elcsábítása” I I című könyvének bemutatójára (a könyvet Kairosz Kiadó gondozta) ] Vendégünk: J I Stephen Koch II / és, fi BJf ^ I Seszták Ágnes |l járTM"* I A Demokrata című hetilap főszerkesztő-helyettese *1 J könyvbemutató hete: LIBRI Könyvpalota (1072 Budapest Rákóczi út 12.) I ’1 I Időpontja: 2001. április 18., szerda 17.30 óra I k