Magyar Nemzet, 2001. április (64. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-14 / 88. szám

S Magyar Nemzet Magazin 2001. április 14., szombat M­ilyen legyen, milyen lehetne a nagyon hiányzó, korszerű és teljes magyar bor­monográfia? - merengtem el sokszor, ha elmerültem kedvenc somlói borom összetéveszthetetlen harmóniájú ízvilá­gában, s ha barátaimmal a feljövő hazai borászat nagy kérdéseiről beszélget­tünk. Egy mű, amely ennek a fontos kultúrának, egy eddig nem túl közis­mert, de igen lényeges diszciplína múlt­jának és jelenének összefoglalását adná. Egy mű, amely a nagy egészet rekonstruálná - az összes magyar történel­mi borvidéket, azok históriáját, szellemtörténetét, geológiáját, történeti földrajzát. És persze néprajzát és gazdaságtörténetét és gasztronómiáját és birtokszerkezetét és szőlőkultúráját; művelési rendszereket, fajtagyűjte­ményt, pincészetet és borászatot. Valamint az összetéveszthetetlen „géniuszt” és poézist­­­a bor metafizikáját. De egy kultúra ilyen-olyan mai jelenlétét is. Ez a mű tehát egyszerre lehetne modern, időtálló kézikönyv és akár lélegzetelállítóan izgalmas regény is. Noha az elmúlt tíz év szakirodalmában fontos alapmunkák születtek (részmonográfiák, szimpozionirodalom, lexikonok, katalógusok stb.), mert fellendült a minden szempontból szabad kutatómunka, a nagyobb lélegzetű, egységes szemlélettel megírt összefoglaló mű végül is várat magára. A rendszerváltozás egyik legzajosabb és talán leglátványosabb sikereit a ma­gyar ésborászat hozta; a világ legjobbjai közé tartoz­nak az egyes tokaji, villányi, balatoni, egri, szek­szárdi, s legyünk hazabeszélőek, somlói borok; nos, a gyakorlati borászatot nem kísérte hasonló csúcsteljesítménnyel a monográfiaírás. A Lugas ta­vaszi szellőket örömmel fogadó kiültetett virágai, így a leanderek, a féltve őrzött Arbutus unedo (nyugati szamócafa) vagy a frissen kibújt hetyes Asphodelos albus (genyőte) közt azért jutott mind­ez az eszembe, mert olvasmányaim közé három, saját műfajában fontos és hasonló gondolatokat felvető boroskönyv került. Három önálló mű - há­rom szuverén világ. Először is Laposa József szakíró és Dékány Tibor fényképész Pincejárás című munkája - amely a csá­bító Utazás a magyar borok világában alcímet vise­li, de valójában 1999-es könyvük második, javított kiadása. Mindkét szerző állandó munkatársa a Bor­barát Magazinnak - ez a kiadás méltó a szerzőkhöz, és méltó ahhoz a szel­lemi és esztétikai színvonalhoz is, amelyet a negyedévente megjelenő s im­már hatodik évfolyamába lépett lap képvisel. Laposa agrárhistorikus, táj­rendező mérnök (és eredetileg badacsonyi szőlősgazda) ugyanazzal az el­szántsággal és következetességgel térképezi fel az ország legfontosabb ter­melőit és borpincéit, mint emlékezetes korábbi könyvében (Szőlőhegyek a Balaton-felvidéken, 1988). Országjárása során azonban sosem téveszti szem elől művének valóságos tézisét: a XX. század története egyben a kivá­ló szőlőtermő helyek primitív pusztításainak története is. 1999-es adatai szerint az utóbbi száz év a termőhelyek 50 százalékát tette tönkre véglege­sen, és a hegyi és síksági szőlők aránya is a régebbi, szinte ideális arányú 80:20 százalékról 20:80 százalékra fordult. Sőt könyvének summázatában arról beszél, hogy a magyar szőlő- és bortermelés helyzete mára válságos állapotba jutott, s csak egy „megújult szemléletű, értékközpontú szabályo­zással és gazdasági áttörést hozó marketingmunkával” menthető meg. De akkor se feledkezzünk meg erről, ha a Pincejárás valójában nem „siralmas jaj” és panasz - ellenkezőleg, a teremtés és építés diadalának a könyve. La­posa minden bejárt borvidéken (Nyugat-Magyarországtól Tokajig) az ered­ményeket és a szép boro­kat keresi és leltároz­za: a borturizmus lehetősé­geit, a „magyar szőlőhegyi táj nekünk kedves részleteit”, présházak, pincék titkait, a népi építészet egyre fogyó emlékeit, a korszerű borászatokat és az egyre szaporodó kiváló termelőket. Mert általánosságban szólva igaz lehet ugyan, hogy ma a termőhelyek kiválóságát szinte sehol sem követi az ott termelt borok minőségi kiváló­sága - az elveszett összhangot épp azok a szívósan és eredményesen dol­gozó gazdák teremtik meg, akiket Laposa­ felkeresett és bemutatott. így szerepelnek könyvében a legjobbak: a mai (1999-es) magyar borkészítés művészei. (Luka Józseftől, Vass Jánostól Szeremley Hubán, Figula Mihá­­lyon, Légii Ottón, Györgykovács Imrén, Vida Péteren, Vesztergombi Feren­cen, Gere Attilán, Tiffán Edén, Bock Józsefen át Gál Tiborig Taummerer Vilmosig Szepsy Istvánig, Árvay Jánosig Dusóczky Tamásig - a névsor nem teljes, őket is csak reprezentánsokként jelzem az olvasónak, hogy­ a könyvből azonosíthassuk őket a boltokban megvásárolható palackjaik­kal.) A 14 borvidéket és borturizmusukat bemutató könyvben olvashatók kellemes nóvumok, így a Kőszeg környékét (Vaskeresztes) és a Vasi-Hegy­hátat bemutató oldalak (de ha már Vasban volnánk, bántóan hiányzik a Ság és a Kissomlyó), és a kötet egészét dicséretesen jellemzi a méltányos arányosság. (Egyetlen durva kivétel van: az Alföldet mindössze egyetlen lapon bemutató anyag - s ha valaminek, hát az Alföld borászatának kell megújulnia. Vannak is részeredmények, és a hírek szerint badacsonyi se­gítségük is ígérkezik a homoki borászoknak.) A korrekt, színes képekkel gazdagon és ízlésesen illusztrált könyv becses szakmunka, egyszerre fon­tos dokumentum és tájesztétikát féltő röpirat is. Bortúrára és meditációra késztető kultúrtörténet. És hát leltár, kimerevült pillanatkép: ilyenek vol­tunk 1999-ben. Tanulságos kézikönyvként forgatható viszont a Millenniumi szőlős­boros könyv című, A szőlő és bor Magyarorszá­gon alcímet viselő vaskos kötet, amelyet Csom­a Zsigmond agrártörténész-főtanácsos és Balogh István tanszékvezető szerkesztett. Ez a terjedel­mes és reprezentatív szerzőket felsorakoztató mű valójában tudományos dolgozatok gyűjteménye, „írások és gondolatok egy agrárágazat múltjáról, jelenéről, jövőjéről a harmadik ezredfordulón” - így a magyarázat, és bővebben részletezi, hogy a szerkesztők a „magyarországi szőlészetet és borá­szatot mint az éves munkák állandóan ismétlődő ciklusát, ünnepek és hétköznapok, az egykori vé­dőszentek emléknapjait és a munkakezdő, illetve dologtiltó napok váltakozásait” kívánják bemu­tatni. Így találkoznak a könyvben a különféle tu­dományok: régészet, őstörténet, antropológia, nyelvészet, néprajz, történettudomány, geográfia, művelődéstörténet, de a szőlőnemesítés vagy a csongrádi kadarka története és a bor misztikája, szimbolikája is - ez utóbbi Babits költészetében. És így kerülnek egymás mellé fontosnak látszó forrásközlések: Voigt Vilmos alapmunkája a magyar folklór és a szőlő-bor kapcsolatáról vagy Balassa Iván személyes elemeket is tartalmazó áttekin­tése a tokaj-hegyaljai borféleségekről. így szerepel egy érdekes közlés Bo­lyai Farkas borászati munkásságáról Oláh Anna fizikus tollából vagy a csombordi egyetemi tanár, Csávossy György írása az első magyar borásza­ti irodalom adatközlőjének, Pápai Páriz Ferencnek szótárszavairól. A Millenniumi Album műfaját tekintve lényegében antológia - annak minden előnyével és hátrányával. Előnye, hogy hihetetlenül sokszínű: nagy örömmel üdvözöltem Veres László tanulmányát a régi borosüvegek­ről (különösen kedvencemről, a pincetokról) vagy Zelnik József szép, filo­zófiai igényű traktátusát a bormisztikáról. Az említett tablószerű sokszí­nűség mellett hátránya természetesen, hogy nem egységes szemléletet tükröz, és főleg nem „egy kéz” munkája (szöveggondozása így szintén nem egységes)­­ viszont figyelemre méltó szakmai felvonulás a magyar szőlő- és borkultúra mellett. Kivételes hely illeti, s hogy a Lugas címével szinkronban maradjunk, egy leendő „nagy borkönyv” irányába tett leghatározottabb lépésnek tar­tom harmadik könyvünket, a Tokaj című reprezentatív, kétnyelvű, képek­k­e­l gazdagon illusztrált albu­mot. A kötet A sza­badság bora alcímet viseli, és a Borbarát Magazin Könyvek a borkultúráért sorozatának első da­rabja. Szerzője - néhány társszerző mellett - a lap főszerkesztője, Alkonyi László, akinek Tokaj iránti őszinte szeretetét és szellemi elkötele­zettségét a lapból évek óta ismerhetjük, s aki, mások mel­lett, míves, invenciózus, érzéki fényképeivel is erősíti saját szö­vegét. Tokaj: a „legismertebb és a legelfelejtettebb borvidék a Föl­dön”. Tokaj: a „szabadság kora”. Alkonyi nagyszerűen végiggondolt és strukturált könyvét ezekre a kissé patetikus, mégis pontos metaforákra építi, és gondosan ügyel rá, hogy a megfelelő helyen szövegszervező elem­ként ezek a motívumok fel is bukkanhassanak, így elsősorban a történeti anyagban, de másutt is, például a feltehetően legtöbb vitát kavaró Forra­dalom a pinceajtók mögött című szövegben, amely az aszúkészítés borá­szati vitáit összegzi, és leteszi a voksot a természetes édes borok készítése mellett: „Mi más lehetne a szabadság bora, mint a világ legtermészetesebb és legédesebb itala?” Sőt gasztronómiai fejezetének végén ki is bővíti, meg is emeli kedvenc metaforáját: „A tokaji egyedülálló ital: nem szabályköve­tő, hanem törvényalkotó bor.” Nos, a Kő és élet, A történelmi táj, A borvidék, A bor, A birtokok című fejezetekre tagolt könyv egységesen megírt mű, és ez az egyik legnagyobb erénye. Alkonyi nem vész el a részletekben, nem támaszkodik feltűnően az irdatlan mennyiségű Tokaj-irodalomra. Pedig tehetné - mert ismeri -, kár viszont, hogy nem közölt valamilyen szubjektív-autentikus „váloga­tott bibliográfiát”. Ugyanakkor szakmailag is korrekt szövegeket olvasha­tunk - ez Alkonyi művének másik legfontosabb erénye. Világos, a laikus számára is érzéki írásokat közöl a Tokaj környéki táj leírásában, kőzettan­­ban-talajtanban, társadalom- és bortörténetben, bortípusokban, az aszú regényében és a mai birtokosok lajstromozásában. Nem élezi ki különö­sebben a tokaji bor készítése utóbbi tíz évének leglényegesebb kérdését: az aszú problematikáját. Ugyanis sokfelé hallani az „új stílus” és „hagy­ományos stílus” szerinte helytelen szembeállításáról - így arról, hogy a to­kaji aszúbor az elmúlt évtizedekben az avinálással (szeszezés, alkoholo­zás) és a sűrítmény (szirup) alkalmazásával, valamint a túlzott mértékű ászkálással elveszítette természetes jellegét. Inkább az „igényesség” és „igénytelenség” örökifjú küzdelmét látja a szerző, amikor a Forradalom a pinceajtók mögött című fejezetben a bemutatások, érvek és ellenérvek mellett a „hagyományos új stílusú” borászkodás következetességét és eredményeit írja le. „Tokaj-Hegyalja ma újra abban adja a legnagyobbat, amiben a leg­jobb: a természetes édes borok készítésében. Egy elfelejtésre szánt borvi­dék felébredt az álomból.” Ez azt is jelenti, hogy Alkonyi éppen nem ke­rüli meg a kényes kérdéseket, és nem keni el a részleteket, így nyíltan és őszintén beszél a birtokokról, a külföldi befektetőkről, a pincészetekről. S az, hogy könyve végén rövid áttekintést ad azokról a tokaj-hegyaljai ter­melőkről, akiknek szerinte megvan az esélyük, hogy igényes palackjaik­kal továbbra is a piac fontos szereplői legyenek, és minősíti is 1991-től készült kiemelkedő boraikat, nos, ez a gesztus arra az „üdítő intranzigen­­ciára” utal, amelyet Alkonyi László (és a Borbarát Magazin) oly szeren­csésen képvisel. Minden részében, apró részletében-motívumában, a könyv tervezésében a „szabadság borához” méltó megjelenésű Tokaj­­monográfia született­­ igényességben, minőségben is lehetséges irányt szabva ama „nagy borkönyv”-nek. Nagyszerű térképmelléklet, a kiváló író, Lengyel Péter fordította, a magyarral azonos terjedelmű angol nyelvű szöveg teszi teljessé a könyvet, amelynek mindössze egyetlen vaskos hi­bája van: az, hogy rendkívül drága. (Noha jól tudjuk, ennek a munkának bizony ennyi az ára.) Három könyv - három szuverén világ. Sok mindent megtudhatunk a szőlő- és borkultúráról. Sok mindent, ami szeretett tárgyunkkal, a borral összefügg. Egyet azonban mégsem: azt, hogy végül is milyen a jó bor. Nem saját kútfőből, de egy ősrégi kalendáriumszöveget idézek föl bonmot­­ként, amely arról is „szól”, miféle nehézséggel jár ennek a kardinális kér­désnek a megválaszolása. Ezek szerint a több évszázados „karakter­­empíris azt mondja: a jó bor olyan legyen, mint hitében a római katolikus (erős), mint a református (tiszta), mint a zsidó (kereszteletlen) és olyan, mint a lutheránus (se nem hideg, se nem meleg)!” Ne felejtsük! (Laposa József - Dékány Tibor: Pincejárás. Mezőgazda Kiadó, Buda­pest, 1999. Ára: 3600 forint. Millenniumi szőlős-boros könyv. Agroinform Kiadó, Budapest, 2000. Ára: 6680 forint. Alkonyi László: Tokaj - A szabad­ság bora. Spread Bt. [Borbarát], Budapest, 2000. Ára: 11 700 forint) . Ambrus Lajos____________ K I A XX. Század Intézet tisztelettel meghívja Önt I * Stephen Koch: I ^ I„Kettős szerepben - az értelmiség elcsábítása” I I című könyvének bemutatójára (a könyvet Kairosz Kiadó gondozta) ] Vendégünk: J I Stephen Koch II / és, fi BJf­ ^ I Seszták Ágnes |l járTM"* I A Demokrata című hetilap főszerkesztő-helyettese *1 J­ könyvbemutató hete: LIBRI Könyvpalota (1072 Budapest Rákóczi út 12.) I ’1 I Időpontja: 2001. április 18., szerda 17.30 óra I k

Next