Magyar Nemzet, 2001. április (64. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-28 / 99. szám

Önök kérdezik, a jogász válaszol ! D­r . Fürdős György Tisztelt „Kőszegi Levél­író”! Azt írja, hogy sor­házi építkezés során a tagok által finanszíro­zott telekvásárlást és az építkezést követően mind a telek, mind az épületszerkezeti egységek a lakásszövetkezet tulajdoná­ba mentek át, és csak a lakások kerül­tek a tagok tulajdonába. Önök mint szövetkezeti tagok az alapszabályt mind a mai napig nem ismerik, a szö­vetkezet ellen tulajdonjoguk érvényesí­tésére indított perben első és másodfo­kon vesztettek, ezt követően perújítást kezdeményeztek. Ilyen tényállás mel­lett két kérdésre vár választ. Az egyik, hogy a lakásszövetkezeti közgyűlésen a távol maradó tagokat képviselheti-e ügyvéd, és hány tag képviseletét láthat­ja el. A másik, hogy kilépés esetén az el­számolás keretében visszakaphatják-e az építkezésre fordított vagyonukat, il­letve polgári peres eljárás útján vissza­kaphatják-e a házukat, telküket. Elsősorban azt tanácsolnám, hogy ismerjék meg a lakásszövetkezetük alapszabályát. Ami a két kérdést illeti: A közgyűlésről távol maradó tagok képviseletét ügyvédi megbízás és ezt igazoló ügyvédi meghatalmazás alap­ján ügyvéd elláthatja, a megbízást adó tagok száma nem esik korlátozás alá. A szövekezeti törvény úgy rendelke­zik, hogy a tag kilépése esetén a volt taggal el kell számolni. Az elszámolás során a szövetkezet használatába adott vagyontárgyat a volt tag részére ki kell adni, ha pedig nincs meg, vagy kilépéskor már nincs a szövetkezet használatában, annak értékét meg kell téríteni. Ki kell továbbá fizetni a rész­jegy és a szövetkezeti üzletrész után já­ró részesedést, és vissza kell fizetni a tag részjegyének összegét is. A perújítás rendkívüli jogorvoslat, erre akkor van lehetőség - a jogerős ítélet kézhezvételétől számított hat hó­­napon belül -, ha olyan új tény vagy bizonyíték jutott a birtokukba, ame­lyet az eddigi eljárások során nem ad­tak elő, és amelytől várható, hogy az eddigi ítéleteket megváltoztatja. ISIL, issza a hatvanas évekhez! - ez­zel a jelszóval tervezték az idei tavaszra és nyárra az új diva­tot. Akik maguk még nem vi­selték akkor, filmeken láthatták Catherine Deneuve, Jacky Kennedy gyö­nyörű kiskosztümjeit, széles karimájú kalapjait, elegáns kabátjait. Ezek a ruha­darabok térnek most vissza, de a kecsesség, klasszikus előkelő­ség modern formát ölt. A mai nő fehér csipkekesztyű helyett mobiltelefont visel, fitnesz­­klubba jár - öltözködése enne az életritmusnak felel meg. A negyven évvel ezelőtti divat­vonalakhoz új szín is járul: ezen a tavaszon és nyáron szinte minden ruhadarab a rószaszín valamilyen árnyalatában tündököl. A smink, mint mindig, most is kö­veti az öltözködési divatot. Az arckiké­szítés a pasztell ruhaszíneknek megfe­lelően nagyon finom, alig észrevehető. Újra hangsúlyt kap a szem, de nem a régi, kemény fekete vonalakkal körbe­festett formában, inkább a szempillák dúsításával, megnövelésével. A száj-, kontúr sem túl erős, sőt fehér kontúr­ceruzát ajánlanak az ajkak körvonalá­nak megrajzolásához, fiatal lányoknak ig rúzs helyett csak szájfényt, amerikai Avon idei tavaszi ninkje - amelyet a többszörös lágbajnok sminkmester, Gera nnni mutatott be Budapesten az abszolút nőies arckikészé­­st három árnyalatra alapozza. Rózsaszín, korall és lila a rúzs, a szemhéjfesték, a köröm­lakk. A szem hangsúlyo­zásához kettős szemhéj­púdert lehet használni, amelynek tartósságát a Jet Mill-tech­­nológia garantálja, szemcséi egysége­sen, nagyon finom eloszlással helyez­hetők el a szemhéjon. A legújabb rú­zsok nemcsak színt adnak, hanem hid­ratálnak is, és mikrokapszulás összete­vőiknek köszönhetően sokáig megma­radnak az ajkakon. A szemhéjpúderek, a lakkok és rúzsok enyhén csillogóak, kellemes, egészséges fényt adnak a szájnak, szemnek, arcnak, kéznek. Az amerikai kutatók a gének tanul­mányozása alapján állították össze azt az új arckrémet, amellyel a fiatalságot igyekeznek tovább őrizni. A cég legfris­sebb világszabadalma a „sejtválasz komplex” nevű hatóanyag, amely mé­lyen a bőr felszíne alatt fejti ki hatását, energiával tölti fel az öregedő sejteket. A sejtválasz komplex olyan összetevőket tartalmaz, mint a napraforgómagból nyert olaj, a planktonokból nyert vita­minok, a fehérjékből nyert aminosavak. Klinikai vizsgálatok szerint a Retro­­active nevű krém hatása már az első al­kalommal érzékelhető, rendszeres hasz­nálatával az öregedés folyamata - leg­alábbis az arcbőrön - lelassul, a bőr ru­galmasabb, bársonyosabb lesz, s látha­tóan kisimulnak a ráncok. T­avaszi divat: elegáns és csillogó Kozmetikumok génkutatással Lila, rózsaszín és mályva a szem­héjfesték, a rúzs és a körömlakk Az igazság pillanatai?! M B11. f. k István ________ Ú­gy hírlik, hogy vége van a klasszikus sakk időbeosztásá­nak: a FIDE gyorsítani szeretne a tempón, és a rapid, gyors után a versenyjátszmákat is meglehetős sietséggel kell majd játszanunk, befejez­nünk. Muris dolog, hogy mindezt ismét egy bálvány okozta sérülés pattintotta elénk: a Fischer-féle sakkóra (sakkóra­­csoda), amely a Forma-1 sebességét dik­tálja majd a sakkfiguráknak, tetszik vagy nem tetszik, feleannyi időt kapunk játsz­mánk befejezésére, hivatalból, a FIDE- rendezvényeken. Szekértáborok alakulnak, és a szo­kásos egyet nem értés máris összehoz­za a vitatkozókat. Sőt ezúttal a világ­bajnokok is ringbe szállnak, mi több: egy közös beadványban Karpov, Kaszparov és Kramnyik is aggódik a jó öreg sakkért, ami önmagában is érde­kes jelenség. Igaz, a másik oldalon Kalifman, Sirov, Akopjan és még so­kan mások szinte szovjet-orosz bel­­ügynek tekintik, hogy a tekintélyelvű­séget jó forradalmi stílusban, akár személyeskedve is lejárassák, ameny­­nyire csak lehet. Egy régi pesti vicc poénja jutott az eszembe: Uraim, kedves kollégák! Nincs megint túl sok orosz a színpadon? Tessék szíves vigyázni, nehogy megint egy nagy egyetértés keretében egy diktatórikus rendszer alakuljon ki, mint a Botvinnik­­érában. És persze, mi lesz az időzavarral, kérem?! A tömegek követelésére 15 ezer forin­tos órákat kell majd használnunk, ha meg akarunk felelni a FIDE követelmé­nyeinek? Csak tegnap történt, hogy Bárczay Laci barátom aggódva kérdezte tőlem: és mi van akkor, ha ezek az órák befuccsolnak, tönkremennek, nem szu­perálnak elég jól. Régi szép idők, midőn még a szimplicsek kis MOM-órákat csap­kodtuk lelkesen, és arról vitatkoztunk, hogy a negyven kötelező lépés megvan-e, s hogy a 39 lépéspár be van-e írva játsz­malapunkon. Mert ha nem, akkor bizony vesztettünk, ugye, sőt egy időben a 0:0 (kettős vesztés) is becikkelyeződött a sakktörvények közé. Tavaszidejű ideges­kedések következnek, s őszre új törvé­nyek is esedékesek. Meglátjuk. Időzavar márpedig van és lesz, az nem is vitás. Az alábbi nagyszerű K. O.­­meccs egyik látványos partiját is néhány hiányzó perc befolyásolta a döntő pilla­natokban. De „istenuccse”, nekem így is tetszett az „alkotás”, és nem érdekelt, hogy milyen időbeosztással éltek a szer­vezők, rendezők, akik minden fakszni nélkül eladható áruvá formálják át a sakkművészetet - úgy látom - az egész világon. Íme a medve: Lalics, F. (2500) - Conquest, S. (2560) Redbus K. C., Southend (1,1), 2001 Vezércsel [D31] 1. d4 d5 2. c4 c6 3. Hf3 e6 4. Hc3 dxc4 5. e3 b5 6. a4 Fb4 7. Fd2 a5 8. axb5 Fxc3 9. Fxc3 cxb5 10. b3 Fb7 11.bxc4 b4 12. Fb2! A „feltaláló” a hamburgi olimpián si­kerrel debütált, és darabokra szedte el­lenfele állását, így: Voisin, A.­­ Noteboom, D. 1. d4 d5 2. c4 e6 3. Hc3 c6 4. Hf3 dxc4 5. a4 Fb4 6. e3 b5 7. Fd2 Fb7 8. axb5 Fxc3 9. Fxc3 cxb5 10. b3 a5 11. bxc4 b4 12. Fd2 Hf6 13. He5 Hbd7 14. Va4 0-0 15. Hc6 Fxc6 16. Vxc6 e5 17. Fe2 Be8 18. Ff3 Bc8 19. Va6 exd4 20. Bxa5 Hc5 21. Vb5 Hb3 22. Ba2 Bb8 23. Vf5 dxe3 24. Fxe3 Hd4 25­. Vb1 b3 26. Bd2 Va5 27. Fd5 Hc2+ 28. Ke2 Vc3 29. Bhd1 Hxd5 30. cxd5 Vc4+ 31. Bd3 Bbd8 32. Kd2 Bxd5 33. Bxd5 Vxd5+ 34. Ke1 Vc6 35. Kb2 Vf6+ 36. Kxb3 Hxe3 37. fxe3 Bb8+0:1 A hollandok legnagyobb örömére: Sancta simplicitas! - kés a vajban - vál­tozat a félelmetes vezércsel ellen. Egyszó­val divatba jött a cselgyalog elfogadása annyira, hogy menők is alkalmazni kezd­ték. Egy példa a sötét gyalograblásra, másképpen: Spielmann, R.­­ Eliskases, E. Linz (7), 1932 1. d4 d5 2. Hf3 e6 3. c4 c6 4. Hc3 dxc4 5. e4 b5 6. e5 Fb7 7. Fe2 He7 8. He4 Hd5 9.0-0 Hd7 10. Hfg5 Fe7 11. f4 g6 12. f5 exf5 13. e6 fxe6 14. Hxe6 Vb6 15. a4 fxe4 16. a5 Va6 17. Vc2 H7f6 18. Bxf6 Fxf6 19. Vxe4 Kf7 20. Hc5 Bae8 21. VB Bxe2 22. Hxa6 Be1+ 23. Kf2 Bhe8 24. Hc5 Fc8 25. b4 Kg8 26. Fb2 Bb­3 27. Vd1 c3 28. Fe1 c2 29. Vxc2 Be2+ 30. Vxe2 Fxd4+ 31. Fe3 Bxe3 32. Vf1 Ba3+ 0:1 12.­­ Hf6 13. Fd3 Hbd7 14. 0-0 0-0 15. Be1 He4 16. Hd2 Hxd2 17. Vxd2 e5 18. f4 e4 19. Fe2 f6 20. Bed­ Kh8 21. c5 Hb8 22. Fb5 Fd5 23. c6 Ha6 24. Fxa6 Bxa6 25. c7 Va8 26. Bc5 Bc8 27. Ve2 Fg8(?) 28. Vb5 Ba7 29. Bad­ a4 30. Vxb4 a3 31. Fa1 Bb7 32. Vd2 Va7 33. Vc2 a2 Róka fogta csuka - csuka fogta róka? A két gyalogos a hetedik soron látszólag egyformán bénítólag hat, kibontakozást nem látni. Vagy mégis? Lalicsnak felsejlik valami különleges megoldás. A többit el­végzi az időzavar - gondolhatta. 34. K£2 h6 35. d5!? Fxd5 36. Fd4! Fg8 (?) Bátraké a szerencse. Fekete „Réti” módra védekezhetett volna Va8!-cal (az ultramodemek egyik vezére, Réti szerint a vezérek a legjobban a sarokmezőn áll­nak), s tényleg, erre 36. Bxd5 Bbxc7 való­ban időzavaros trükk fordított volna a helyzeten. A reflexszerű védekezésre vilá­gos zseniáliskodni kezdhet: 37. Bc6! Va5 38. Bxf6fi A matt motívum miatt szerencsétle­nül álló sötét király (gxf6? 39. Fxf6+ Kh7 40. Vxe4+ nyer) most magával rántja gazdáját, ha a sötét futót f7-re vitte volna. Hát ez az. Ha. De hát nem vitte, s most itt a büntetés. 38.­­ Fd5 39. Bxh6+ Kg8 40. Bg6. Ez a pokoli lépés dönti el a játszmát. Ja, hogy ezt nem lehetett előre látni? Vi­szont gyönyörű. 40.­­ Bcxc7 41. Bxg7+­ Bxg7 42. Vc8+ Kh7 43. Vh3+ Kg8 44. Bc8+ Kf7 45. Vf5+ Ke7 46. Vf8+, és matt két lépésben: sötét feladta: 1:0. Az elvi kérdés, hogy abszolút korrekt játék esetén világosnak mindenképpen nyernie kellett volna-e vagy sem - hosszú elemzés tárgya lehet. Vagy nyugodjunk bele Teichmann aforizmájának igazságá­ba, mely szerint: A sakk 99 százalékban taktika!? Magyar A mini Magazin Esti 2001. április 28., szombat Futottak m­ég... Jó menedzser, fél győzelem U 1, 1 0 M i x 1 . 0 e­ gy jó anyakanca olykor nagyobb érték, mint egy sikeres versenyló. Lady Flame a versenypályán is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 1985-ben JL­­ 1 megnyerte a Kétévesek Nagydíját, majd a követ­kező évben második lett a derbiben. A kemény kanca minden távon hozta a formáját, nem véletlen, hogy Gróza János idomárnak Fickó mellett a másik nagy ked­vence volt. Ám Lady Flame a ménesben alkotott igazán nagyot. Szinte minden utóda hasznos versenyló lett, de több oly nagy klasszist hozott a világra, amilyenekkel ke­vés mama büszkélkedhet. Vas Lady, Best for Life, Brown Lady, Detroit megannyi kiemelt verseny győztesei, a ma­guk korában versenyzésünk meghatározó tényezői. La­dy Flame bőven megszolgálta, hogy napi főversenyt ne­vezzenek el róla. A múlt szombaton a Lady Flame-díj volt az ügető nagy attrakciója. Ez a fogadási forgalmon is meglátszott, mert a játékos kedvű nézők majd 1,5 millió forintot pengettek be a kasszába. A rajtot kétszer elron­tották a versenyzők, s sokan azt gondolták, hogy ez a for­dulóstartot nehezen viselő Árvácska végzetét jelenti. De Árvácskát ez nem zavarta. Igaz, a hétéves kanca még mindig nem tanult meg egyedül fordulni, egy lovász kö­tőféken vezeti a startnál, ám ha menetirányba kerül, ak­kor pillanatok alatt felpörög. Ezúttal is így történt, 40 méteren behozta 20 méteres hátrányát, s szokása szerint elrobogott a többiektől. Hatszázzal a cél előtt vezetett leg­alább 40 méterrel, ahogyan szinte minden versenyében szokta. Csakhogy elfáradni is azon a tájékon szeret, ezért jött a menetrend szerinti szurkolói kérdés: vaj mire lesz elég az a roppant nagy előny? Nos, a győzelemhez elég volt. Árvácska nagyon keményen tartotta magát, s a cél­ban még maradt másfél hossz előnye a szívósan közelítő Zádorral szemben. Borravaló az őt favorizálók szerint le­maradt, akik viszont nem bíztak benne, azok túl jónak találták harmadik helyét. Zsigmond ugyan csak ötödik lett, de idei bemutatkozása így is ígéretes. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy ma, munkanap lévén, 16 órakor kezdődnek a versenyek. Május 1-jén, kedden 13 órától lesznek ügetőversenyek. Vasárnap Alagon fantasztikusan jó mezőny jött össze a Magyar Turf Díjában. Ilyen előkelő társaság bármelyik kiemelt verseny díszére válna. A tavalyi Kincsem-díj győztese, Ámor és a Kanca Díjat elnyert Barbarella szá­mítottak esélyeseknek, igaz, az idén még nem futottak. Rézpatkóban és Nevelőnőben már volt egy-egy jó ver­seny, ők viszont egy hajszálnyival gyengébbek a fentebb említetteknél. Nem lehetett számításon kívül hagyni az ötéves Red Boyt sem. A „rossz fiú” az egyik legbalszeren­­csésebb ló, hiszen legszebb éveit laborálással töltötte, ta­valy és tavalyelőtt is csak egy-egy versenyre futotta egészségéből. Azok alapján viszont April Sunnal azonos képességűnek tarthattuk. Menedzser három éve derbit, két éve Kincsem-díjat nyert. Tavaly gyengébb idénye volt, de tipp-topp állapotban még ma is a pálya legjobb­jai között a helye. A felsorolt hat lóból tehát bármelyik nyerhetett, a megbízható Terelmesnek és a háromévesek között sem igazán acélos Felippének nem volt reális esé­lye. Az indítás után Terelmes diktálta az iramot, de a ka­nyart követően Nevelőnő húzott az élre. Menedzser és Rézpatkó üldözte. 300 méterrel a cél előtt Menedzser gyorsított, Rázpatkó kezdett lemaradni, a háttérben fel­tűnt Ámor és Barbarella. A végén látványos hajrával Me­nedzser elég könnyen legyűrte Nevelőnőt, míg a fáradni látszó Rézpatkó feltámadt, s megmentette a már veszni látszó placcot. Ámor és Barbarella az idény eleji formáját adta. Red Boy nem volt versenyben, ellenben Felippe de­rekasan küzdött, a távoszlopnál még egy dobogós helye­zés sem tűnt kizártnak. Holnap két nagyszerű, kiemelt versenyt rendeznek Alagon. A nagy hagyományú Batthyány-Hunyadi-díj­­ban - ha az előzetes nevezési lista igaz - újra láthatjuk Abut, megkezdi idei szereplését Akito, bécsi kirándulása után itthon is megmutatja magát Judith’s Temper, Meli­ Charm visszavághat Gekkónak a Káposztásmegyeri Díj­ban elszenvedett vereségéért. Nagy összecsapásnak ígér­kezik, valószínűleg Akito lesz a favorit, de a könnyű lép­tű kancák éppúgy meglephetik, mint a hatalmas terme­tű, egytempójú, de nagy szívű Abu. A Hazafi Díj a legifjabb tenyészversenyünk, 1999-ben írták ki először. Ez a díj a hároméves kancák előkészítő futama a Nemzeti Díjra. Itt Leylandi Ciprus a „terített” nyerő, ám ha L’Amour rátesz egy keveset az Áprilisi Díj­ban mutatott formájára, veszélyes lehet szép nevű évfo­lyamtársnőjére. Tűzvarázs nyilván unja már a második helyezéseit, szeretné elkapni Leylandi Ciprust. Debs Bírd és Segnorita Clara idei bemutatkozása nem a legjobban sikerült, itt a lehetőség a javításra. Paula és Varázskerin­gő csak a csodában reménykedhet. Vigasztalja őket a tu­dat, hogy a lóversenyen majdnem olyan gyakran történ­nek csodák, mint a Bibliában.

Next