Magyar Nemzet, 2003. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-08 / 6. szám
A havazás megbénítja az országot Két tucatnál is több település megközelíthetetlen • Hét megyében bezárhatnak az iskolák Folytatás az 1. oldalról Ma ne legyen tanítás a Bács-Kiskun, a Baranya, a Tolna, a Csongrád, a Jász-Nagykun-Szolnok, a Hajdú-Bihar és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskolákban - javasolta az oktatási miniszter. Békés és Csongrád megyében délután már a katonaságot is bevetették, lánctalpas és gumikerekes járművekkel hótakarításban, a betegek és élelmiszerek szállításában segédkezik. Békés megyében tegnap kora este 10-12 települést zárt el a hó, de a helyzet óráról órára változik - tájékoztatta lapunkat Dobson Tibor, az OKF szóvivője. Mint mondta, délután az ország 25-30 települését nem, vagy alig lehetett megközelíteni. Csongrád megyében 25 centiméteres hó esett, az szél csak délután veszített erejéből, egyes településeket fél napig nem lehetett megközelíteni - tájékoztatta lapunkat Krizsán István, a közútkezelő vállalat ügyeletese. Hatvan tanyába nagyobb mennyiségű tejet és kenyeret próbáltak eljuttatni, arra az esetre, ha a következő napokban a hó elzárná a külvilágtól. Az úteltakarítást a helyi cégek munkagépei is segítik, ennek ellenére a környékbeli tanyák estére megközelíthetetlenné váltak. Az itt élők gyalog vágtak az útnak, vagy városokban élő rokonoknál szálltak meg. Zala megyében már hétfőn éjfélkor eleredt a hó, az utak tisztítására a teljes gépparkot bevetették - tájékoztatta lapunkat Paksa Ferenc, az Állami Közútkezelő Kht. zalaegerszegi üzemvezetőségének vezetője. A -7 fokos hidegben a hó már nem lazította meg a jeget, a nagyon erős szél néhol másfél méteres kupacokba hordta a havat. A közlekedést és a tisztítást elakadt hazai kamionok nehezítették, a külföldi sofőrök hólánccal indultak útnak. Az autók csak lépésben közlekedhettek. A hideg éjszaka után mára is erős szelet jósolnak a meteorológusok. Somogy megyében tegnap hajnali 2 óra óta zuhog a hó, délutánig elérte a 30-40 centimétert - tájékoztatta lapunkat a közútkezelő vállalat ügyeletese, Fenyvesi László. Mint mondta, hajnal óta 121, hótolásra és sószórásra alkalmas, kombiált géppel és faekével tisztítják az utakat. Az előrejelzések szerint ma eláll a szél és a hó, de csütörtöktől újra havazásra kell számítani. Baranya megyében tegnap délutánra félméteres hó esett, a közútkezelő társaság 111 géppel dolgozott már hétfő éjféltől - tájékoztatta lapunkat Szabó Ferenc, a vállalat ügyeletese. Előkerültek az évek óta nem használt traktor vontatta faekék is, egy-két órára napközben legalább húsz települést elzárt a hó. A Hosszúheténybe vezető úton 80-100 centiméteres hófal keletkezett, délután a csertői bekötőútnál 1,2 méteres torlaszt kellett hómarókkal kipörgetni. Az alsóbb rendű utakat homokkal és zúzalékkal, a főútvonalakat sóval szórták. Budapesten délutánig 15 centiméteres hó esett, és éjszakára még ugyanennyit jósoltak a szakemberek, a városban csak téli gumival lehetett közlekedni. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. tegnap csak a főutakat, a tömegközlekedési útvonalakat és a hidakat bírta megtisztítani - tájékoztatta lapunkat Szegedi Péter, a vállalat szóvivője. Hozzátette: egyes budai utakon csak szöges gumival lehetett közlekedni, de reményeik szerint a ma hajnali buszok indulásakor már rendben lesznek a közlekedési útvonalak. A szokatlan időjárás miatt a szokásosnál több baleset történt, a fővárosi kerületekből pedig folyamatosan panaszkodtak: az utakat senki nem takarítja, vagy csak késő délután kezdtek hozzá a közterület-fenntartó válalat alkalmazottai. Pest megyében nehezen volt járható több út Cegléd környékén, a hóátfúvások miatt helyenként 30-40 centiméter vastag hóbuckák alakultak ki. Tegnap a kora délután az ország összes határátkelőhelye járhatóvá vált - tudatta lapunkkal Orodán Sándor szóvivő. Tegnap délelőtt a horvát határszakaszt néhány órára le kellett zárni a forgalom elől. A hófúvások okozta hótorlaszok miatt a Bács-Kiskun megyei Bácsalmás megközelíthetetlenné vált, az ott dolgozó határőrök autója, és a segítségükre érkező mentő jármű is árokba borult, így a szolgálatot teljesítő őrök 8 óra helyett csak 10 órakor tudták megnyitni a határállomást, míg jugoszláv kollégáik még délre sem értek szolgálati helyükre. A magyar-szlovén határszakaszon Rédicsnél tegnap reggel hat órakor leállították a tehergépkocsiforgalmat, így Szlovéniába egyáltalán nem juthattak el az arra tartó kamionok. A Magyarországra érkező autóknak kötelező a téli gumi és a hólánc használata, s a határátkelőhelyeken erre vonatkozó figyelmeztető táblákat helyeztek el. A hólánccal nem rendelkező autókat visszafordítják. A hazánk felett lévő mediterrán ciklon hatása okozta a tegnapi időjárást, amely szinte lehetetlenné tette a közlekedést az ország déli és középső részein, beleértve a fővárost is - tájékoztatta lapunkat Fejes Edina, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Hozzátette: ma már csak a keleti országrészben lesz havazás, az eddigi erős, helyenként viharos széllökésekkel kísért északi szél, és a felhőzet országszerte csökken. Ma jobb időre számíthatunk, -4 és -8 Celsius-fok körüli nappali hőmérséklettel. Holnap viszont egy újabb, szintén mediterrán ciklon érkezik térségünkbe, amelynek hatására a felhőzet megnövekedésére, és országszerte újabb havazásokra kell felkészülni. A csapadék mennyisége csak a hét vége felé viszont csökken, ekkorra a szél is mérséklődik, de továbbra is hideg lesz.■ A hirtelen havazás és a szokatlan hideg közlekedési káoszt okozott Európa-szerte. Horvátországban több órát késtek a vonatok, az autóbuszok és a repülőjáratok. Több autóbuszjáratot töröltek, gépkocsik rekedtek el a hófúvásokban, a hóakadályok néhol elérték a 2 méteres magasságot. Ausztriát, ahol a hét a hétfői ünnepnap után tegnap kezdődött, reggelre belepte az új hó. A csúszós út számos balesetet is okozott az autópályákon. A kelet-lengyelországi Podlaskie vajdaságban 47, a szomszédos warmia-mazúriai vajdaságban pedig hozzávetőleg 90 iskola zárt be átmenetileg a rendkívüli fagyok miatt. Tegnapra virradóra Suwalkiban mínusz 36 fokot mértek. Olaszországban a hó, a szélvihar és a jég szinte teljesen megbénította kedden a közúti és a vasúti közlekedést Trieszt körzetében, de délen is jelentős fennakadásokat okozott a rossz idő. Az utakon szinte egész nap dolgoztak a munkagépek A meteorológusok további hóesést, rossz időt jósolnak FOTÓ: MTI/CZIKA LÁSZLÓ Elítélt szoftvercsalók A bírósági szakértő szerint 30 millió forintos kárt okoztak A Hódmezővásárhelyi Városi Bíróság hétfőn este ítéletet hirdetett 81 gyanúsított ügyében, akiket az ügyészség szerzői és szomszédos jogok megsértésével vádolt. Mivel az összesen 101 vádlott közül húszan nem jelentek meg a bíróságon, ügyüket elkülönítve tárgyalják majd február folyamán. II Bálint József____________________ A több napon át tartó bizonyítási eljárás egyértelművé tette, hogy A. Tamás hódmezővásárhelyi lakos különböző helyekről vásárolt, nem jogtiszta szoftvereket kínált eladásra hirdetés útján. Ezáltal az elsőrendű vádlott 200 ezer forint anyagi haszonra tett szert. Mint az a vádiratban is szerepelt, a gyanúsítottak jogtalanul működtek közre a szerzői jogvédelem alatt álló művek felhasználásában, de különösen a sokszorosításban és a terjesztésben. A bíróság megállapította, hogy a felhasználás azért volt jogosulatlan, mert az arra illetékesek ilyesmire nem adtak engedélyt, s a másolásra sem rendelkeztek szerződéses engedélyekkel. Bírósági szakértő szerint a szoftvercsalás összesen 30 millió forint hátrányt okozott 166 jogtulajdonosnak. A bíróság az elsőrendű vádlott A. Tamást egy év és öt hónapi börtönbüntetésre ítélte, üzletszerűen és jelentős vagyoni hátrányt okozva elkövetett szerzői, valamint szomszédos jogok megsértése miatt. Az ítélet végrehajtását azonban két évre felfüggesztette. Hetven gyanúsított esetében megszüntette az eljárást, de valamenynyiüket megrovásban részesítette, négy vádlottat bizonyítékok hiányában felmentett, hatot pedig egyévi próbára bocsátott. Az ítélet nem jogerős. Kórházkórkép - Az igényelt 35 millió forintot egyelőre nem küldik, viszont adott a minisztérium 3 milliót ennek a húsz éve nem használt csőnek a vízkőtelenítésére szmodis ismre rajza 2003. január 8., szerda Kiollika * lijp* fald EB Behavazva SZÖGHY______________________ Nem az úttakarítás hiánya, hanem a hó okozza a közlekedési fennakadásokat - tisztázta a felelősség kérdését a közterület-fenntartók szóvivője még december közepén, a tél első nagy hószakadása után. Egyetértünk. Csakugyan lapátra kell tenni a havat. ■ Előkerült a Prestige hiányos hajónaplója Előkerült annak az olajszállítónak a hajónaplója, amely november 13-án tört ketté és néhány nappal később süllyedt el Galícia partjainál. A napló hiányos, utolsó bejegyzése a katasztrófa előtt két órával született, és pusztán a segélykérés tényét rögzíti. A madridi sajtóbeszámolók szerint a Prestige hajónaplója november 13-án tűnt el a hajóról. Kiderült, a legénység egyik tagja vitte magával. (MTI) Megfenyített rendőrök Lezárult a fegyelmi vizsgálat a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban tavaly november 1-jén történt rendőr-roma összetűzés ügyében, több rendőr fenyítésben részesült. Megállapították, az eljárás alá vont személyek közül senki nem követett el olyan súlyos fegyelemsértést, amely miatt szolgálati viszonyát meg kellett volna szüntetni. Ketten megrovásban, négyen feddés fenyítésben, egy személy pedig figyelmeztetésben részesült. (MTI) Emberölési kísérlet Emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt őrizetbe vett a rendőrség egy 51 éves győri férfit, aki a rendőrség közlése szerint féltékenységből meg akarta fojtani 49 éves feleségét. A férfi egy kábeldarabbal fojtogatta feleségét, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Az asszonyt kórházba szállították. (MTI) Régészeti leletek a röszkei határnál A kulturális javak körébe tartozó, értékes régészeti leletekre bukkantak a röszkei vámosok egy belépő jugoszláv házaspár kocsijában hétfőn a késő esti órákban. Több római kori, valamint az őskorból származó régészeti leletet rejtettek el. A római kori mécsesek, csontból készült játékok, különböző bronz- és márványfigurák között tíz darab őskori kőbaltát is találtak, az értékes leleteket lefoglalták. (MTI) Elhunyt Kovács Judit A múlt hét szombaton, 86 éves korában érte a halál Kovács Judit aranytollas, Rózsa Ferenc-díjas újságírót, a Magyar Nemzet egykori főmunkatársát. Pályáját 1949-ben, a Nők Lapjánál kezdte, majd 1959-ben lett a Magyar Nemzet főmunkatársa. 1963 és 1966 között a Tükör főszerkesztő-helyetteseként dolgozott, 1999-ig írt a Magyar Nemzetbe, az utolsó két évtizedben nyugdíjasként. (MTI) A meghamisított történelem A Solymári Konzervatív Kör az új esztendőben is folytatja tartást és magyar hitet adó találkozóit. A fenti címmel holnap 18 órától Erdős László nyugalmazott ezredes tart előadást Solymáron, a Max Lene étteremben (Tertyánszky út 97.). (MN)