Magyar Nemzet, 2003. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-14 / 62. szám
52003. március 14., péntek Látó-Tér alig?) Amikor csattogtak a gumibotok , Lacztk Erika-Modor Apám I gazoltatták, kiszorították, ütöttékverték a rendőrök, az Ifjú Gárda és a kirendelt KISZ-aktivisták a negyvennyolcas dalokat, a magyar himnuszt éneklő fiatalokat a Belvárosban, a Bem téren és a Várban, a Szentháromság téren 1972 március 15-én. A kádárista rendőrállam megtorló gépezete teljes erejét bevetette ezekben a márciusi napokban. Az ünnepet követő eljárások során a legváltozatosabb büntetésekkel torolta meg a hatalom a nem hivatalos, engedély nélküli emlékezést. Egyeseknek börtön, másoknak iskolából való kizárás, állásvesztés, megkülönböztetett rendőri figyelem járt. Azoknak, akik a márciusi ifjak példáját követve kinyilvánították szabadságvágyukat. A Történeti Hivatalban elhelyezett iratok között található az a nyolckötetes vizsgálati dosszié (jelzete: V-159241), amelyben a politikai rendőrség munkatársai összegyűjtötték a terhelő bizonyítékokat. A legtömörebben az 1972. március 22-én keltezett vizsgálati terv foglalja össze a teendőket Szalay Miklós és társai ügyében. A Sárái Kálmán rendőr alezredes, Kassai László rendőr őrnagy és Pogácsás József rendőr főhadnagy által aláírt és Tihanyi Sándor rendőr ezredes, a BRFK főkapitányhelyettese által engedélyezett terv az alábbiakat írja: „Az 1848-as szabadságharc emlékére 1972. március 15-én a főváros különböző pontjain Petőfi-szobor, Nemzeti Múzeum kertje, Kossuth-szobor stb. - a hivatalosan rendezett ünnepségek után a résztvevők egy része a helyszínen maradt, és ’48-as dalokat, valamint a Himnuszt énekelte, különböző verseket szavalt, majd spontánnak látszó helyi kezdeményezésre a Batthyány-emlékműhöz vonult, ahol több száz fős tömeg gyűlt össze. FORRÁS: BRFK/VIZSGÁLATI DOSSZIÉ Szalay Miklós az emlékmű talapzatára állva a fennálló társadalmi rend elleni gyűlöletkeltésre alkalmas beszédet tartott. Tevékenységét a helyszínen intézkedő rendőrök szakították félbe, és előállították. Ezen túlmenően suttogó szervezéssel a kora esti órákban ismét csoportok gyülekeztek a Párizsi udvar, a Petőfi-szobor és a Nemzeti Múzeum kertje környékén. A felsorolt helyeken csoportosulókat a rendőri erők a helyszín elhagyására szólították fel. Ezt követően a Várba, a Szentháromság térre hirdettek összejövetelt, amelynek szintén rendőri beavatkozás vetett véget. A különböző gyülekezési helyekről (...) 83 főt állítottak elő, elsősorban olyanokat, akik hangadók voltak, láthatóan irányító szerepet töltöttek be, több gyülekezési helyen megjelentek, és többszöri felszólítás ellenére sem távoztak el. (...) 16 fővel szemben rendeltünk el őrizetbe vételt, majd előzetes letartóztatást. (...) Az eljárás alá vont személyek között több olyan található, aki a korábbi években, 1969-71-ben a március 15-i, ill. október 6-i megemlékezések összejövetelein részt vett, és az ott tanúsított magatartása miatt különböző eljárás volt ellene folyamatban.” Ha figyelembe vesszük a túlélők emlékezéseit, akkor az aszfaltról és a falakról lemosott honfivér, az egész éjszaka falnak fordítva álló őrizetesek hiányoznak ebből a szűkszavú dokumentumból. Sokat elárul viszont a pártállam „puhuló diktatúrájáról” az alábbi idézet: „Az eljárás alá vont személyek ügyében folytatandó vizsgálat célja, hogy megállapítsuk: Milyen összefüggések állapíthatók meg a vizsgálat tárgyát képező és a korábbi években lezajlott hasonló jellegű cselekmények között? - Mivel magyarázható az, hogy a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó, nem hivatalos megmozdulásokban évről évre több fiatal vesz részt? -----------------------rrr........——------- FERENC GÁBOR LEFOGLALT VERSE: Fel, március! Ébredj, március, nézd, mivé lett néped! Idegen eszmékkel ünnepli igédet! Más nemzet írtja ki ifjaid álmát, Már nincsen, ki felszítsa tetteid parazsát. Tavaszod zászlóját nem hordja senki, S tüzed a gyáva lélek könnyedén felejti. Ó, mily szörnyű látni gyávaságod, Mellyel magyar tagadja a magyarságot! Könyörgök, március, jöjj vissza újra! Ne hagyd, hogy nemzeted szent nevét átírja! FORRÁS: BRFK/VIZSGÁLATI DOSSZIÉ - Lehetőség szerint fel kell deríteni és eljárás alá kell vonni azokat a személyeket, akik a megmozdulások előkészítésében szervező tevékenységet fejtettek ki. A megmozdulásban részt vett valamennyi személy szerepének tisztázása és a felelősségre vonás formájának kidolgozása a differenciálás elvének megfelelően.” A vizsgálat feladata fejezetben a BRFK illetékesei rendelkeznek arról, hogy „módszeres kihallgatásokon” kell tisztázni a személyes felelősséget, a tanúkihallgatások során „bizonyítékokat szerezni a már eljárás alá vont személyek tevékenységére”, és ennek alapján eldönteni, hogy „milyen újabb személyek vonatkozásában kell kiterjeszteni a büntetőeljárást”. Fel kell deríteni a begyűjtött röpcédulák szerzőit és terjesztőit. „Az eljárás alá vont, előzetes letartóztatásba helyezett személyek fogdahálózati ellenőrzését a BRFK vizsgaosztályával közösen szervezzük. A vizsgálattal párhuzamosan szoros kapcsolatot tartunk az operatív ellenőrzést végző szervekkel, és az ott felszínre került hálózati adatokat lehetőség szerint hasznosítjuk a vizsgálati munkában. Az eljárás alá vont és tanúként kihallgatandó személyek körében tanulmányozást folytatunk operatív pozíciók szerzése, beszervezések előkészítése érdekében. A vizsgálati adatok alapján döntünk olyan vonatkozásban, hogy akik bűncselekményt nem követtek el, szabálysértési eljárást kezdeményezünk, ill. rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítjük (sic!).” A BRFKK - az MSZMP és a belügyi vezetés számára készített, 1972. május 4-én kelt - szigorúan titkos összefoglaló jelentése így összegzi a hatósági intézkedések mérlegét: - a Fővárosi Főügyészségnek vádemeléssel átadva: 9 fő; - a Btk. 60. §-a alapján az eljárás megszüntetve: 4 fő; - szabálysértési eljárás (elzárással): 6 fő; - szabálysértési eljárás (pénzbüntetéssel): 17 fő; - rendőri felügyelet alá helyezés: 2 fő; - rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítve: 29 fő; - figyelmeztető jellegű beszélgetés: 18 fő; nem történt intézkedés: 3 fő. A Szalay Miklós és társai néven lefolytatott perről és az ítéletekről így számolt be a Népszabadság 1972. július 6-án: — Ítéletet hirdetett a Pesti Központi Kerületi Bíróság Szalay Miklós és hét társa ellen indított büntetőügyben. A vádlottak az 1972. március 15-én tartott hivatali ünnepségek utáni rendbontásnál törvénybe ütköző, izgató szerepet vittek. A bíróság a vádlottakat 6 hónaptól 1 év 10 hónapig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta. Három vádlottnál a szabadságvesztés végrehajtását őszinte megbánásukra és fiatal korukra tekintettel, próbaidőre felfüggesztette. Izgatás bűntette miatt Szalay Miklóst 20 hónap, Ulveczky Gábort 10 hónap, Grillmayer Józsefet 22 hónap, Murgács Gábor Bélát 12 hónap, Kalászi Györgyöt 8 hónap, Zaharánszky Pétert 6 hónap fegyházban letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Bíró Józsefet 9 hónap, Ferencz Gábort 7 hónap szabadságvesztésre ítélték, amit 3 év próbaidőre felfüggesztettek. A vádlottakat a régi szép időket felidéző módon együtt állították bíróság elé, pedig Szalay Miklós a tárgyaláson mondott beszédében is felhívta bírái figyelmét, hogy egyedül vett részt a megemlékezéseken, vádlotttársait nem ismeri, de ismeretlenül is barátjának tekinti őket, tehát számára érthetetlen a Szalay Miklós és társai címmel összevont vádirat. Az ő tettének megítélésében nemcsak a Batthyány-örökmécsesnél elmondott beszéde, hanem az 1970. március 15-i hasonló cselekménye is nagy súllyal esett a latba. Akkor beérték egy rendőri figyelmeztetéssel és egyetemi fegyelmivel. A vizsgálati fogságban kísérletet tettek Szalay beszervezésére. Elhárítandó a várható becstelenséget, azonnal, saját kezű, egyoldalas írásban, határozottan kizárta a szervekkel való bármilyen együttműködést. Elmondása szerint nem verték meg, de a koncepciós perekre emlékeztető módon próbálták vallomásra bírni. Amikor a jogerős ítélet után belépett a börtöncellába, az ott ülő két személy (Végh István és Várhegyi Imre) közölte, hogy mindketten 20 éves ítélettel ülnek 1956 óta. Ezek után Szalay Miklós megkönnyebbült, hogy rá csupán 20 hónapot mértek ki - igazságtalanul. (További információk és dokumentumok olvashatók az mno.hu Titkos ügyek rovatában.) sn------—4v""------Kmdrt t QOTi I Ar HKERTSfeM .mpiuus IS ! tt^lpOGj _______._____________________-_____ Eredeti röplap, 1972. március 15. Ferencz Gábor (balra, X-szel jelölve) és barátai a Kossuth térre indulnak a Petőfi-szobortól FORRÁS: BRFK/VIZSGÁLATI DOSSZIÉ Egy 16 éves fiú naplójából 1973. március 15. 11 Karlócai Péter_________________________ D élelőtt be kellett menni az iskolába. (Az előző évi tüntetés miatt ezt kötelezővé tették, a tanítási szünet ellenére.) A Múzeum-kertben rengeteg munkásőr, katona és rendőr volt, érezni lehetett a feszültséget. Az iskolával moziba kellett menni, ott meghallgattuk a Nemzeti dalt, nagyon jó volt, majd a beszéd után filmet néztünk. Liszt: Szerelmi álmok. 2-kor volt vége, ekkor elmentünk a Március 15. térre. A téren zsaruk voltak, s ha valaki megállt, rögtön ott termett egy, s távozásra kért fel. Az Intercontinentálnál nagy tömeg munkásőr várakozott, s egy Ikarusbusz is tele volt velük. Két negyedikest az iskolából igazoltattak. Nemsokára az öszszes smasszer elment, csak a munkásőrök maradtak, meg a civil zsaruk. Ezután a Kossuth térre, majd a Batthyány-örökmécseshez mentünk, de sehol nem volt semmi, csak a zsaruk. Gézával visszamentünk a Március 15. térre. Ekkor láttunk egy kocsmatölteléknek kinéző embert, aki egy rendőr ezredessel mint kollégával beszélgetett. Felmentünk a Várba. A Történeti Múzeumból egy jó köteg Nemzeti dalt hoztunk. Mikor visszaértünk a térre, hatalmas tömeg volt, s a Petőfi-szobor előtt nem volt szabad megállni. Elkezdtük osztogatni a Nemzeti dalt, mire rögtön ott termett egy pofa, s kérdezte, mi ez, honnan van. Mondtuk, hogy a múzeumból. Kissé elbizonytalanodott, de nemsokára egy másik civil zsaru kiszedte István kezéből az éppen nála lévő példányokat, és elvitte. Talán kinyomozzák az írás szerzőjét! Zoltánék hóvirágot hoztak, szétosztottuk egymás között. A rendőrkordon között megállás nélkül haladva letettük Petőfi lábai elé. Egyre több munkásőr lett, s egyszerre parancsszóra elkezdték nyomni a tömeget. A belvárosi templom előtti részen és a híd lépcsőin álltunk meg. Innen is tovább akartak nyomni KISZ-jelvényes krapekok, de nem sikerült nekik. Ekkor bementünk a templomba, s mikor kijöttünk, még nagyobb tömeg volt a téren. Ekkor ismét megnyomták a tömeget, s mentünk vissza. Egyszer csak látom, hogy Bélát két civil fogja közre, ő ellenkezik, mire kicsavarták a kezét. Elkérték a személyijét, odaadta, majd elkezdett futni. Sajnos rögtön elkapták. Felírták az adatait, majd a szoborhoz vitték, ahol már csak munkásőrök voltak. Ezután üvöltést hallotam a templom felől, odarohantam, hat vagy tíz zsaru kergetett egy hazafit. Elkapták és megbilincselték, elvették a személyijét. A hatalmas tömeggel, mely körbevette őket, kiabáltuk: Engedd el! Engedd el! Engedd el! Pár perc múlva özönlöttek ránk a zsernyákok, mi persze szétfutottunk. Akit elkaptak, annak jaj volt. A Mátyás-pince előtti részen az álló autók között szaladt a tömeg. Egyszer csak egy nagy állami Volgát látok előttem, dühömben rácsaptam a motorháztetőre. A sofőr kiugrott, szegény nem értett az egészből semmit. A tömeg most a Váci utca elejére, a Kígyó utcához ment. Egymás után érkeztek ezután az üres rendőrautók, s tüntetőkkel megtömve távoztak. De a tömeg nem tágított. Gézával találkoztam itt, s megint zúgott a nép: Engedd el! Engedd el! Géza mellett állt egy jól megtermett ember, s kiabált: Rohadt zsaruk! Géza is kiabált valamit, mire a nagydarab belökte Gézát az idegen nyelvi könyvesbolt kapualjába, lefogta, s rögtön ott termett néhány zsaru is. Benyomták egy rendőrautóba. Heten voltak összesen az autóban, ebből négy zsaru. Géza kérésre odaadta a rendőröknek a nővére fényképezőgépét - benne fénykép a Nemzeti dalról, ebből még baja lehet. Egy másik ember vállán észrevették egy fényképezőgép szíját. Kérdezték: - Mi ez? - Semmi! - Mi van a kabátja alatt? - Semmi! Erre kinyitották a kabátját, ott volt egy Yashica fényképezőgép. Elkezdték agybafőbe verni, amit én is láttam. Nemsokára elmentek, s magukkal vitték Gézát is. Egyre több embert vittek el, majd néhányan elkezdtek vitatkozni a rendőrökkel. A zsernyákok azt mondták, hogy az őrnagy elvtárs megengedte, hogy elmenjünk a Keleti felé, ott énekelhetünk, de itt nem. A végén mégis elénekeltük ott a Kossuth Lajos azt üzente c. dalt. A forradalmárokról is beszéltek, az egyik civil ruhás smasszer azt mondta, hogy úgy mutathatjuk meg, hogy jó forradalmárok vagyunk, ha a forradalmi ifjúsági napokon jól dolgozunk. Gézát bevitték a József utcai rendőrlaktanyába. Géza másnap elmesélte, hogy a fényképezőgépes fiúnak útközben kiráncigálták a haját, lehetett hallani a recsegést, amin a zsaruk röhögtek. Amikor kiszálltak a kocsiból, kétoldalon egy-egy smasszer csuklóból hátrafeszítette a kézfejüket, ami nagyon fáj, úgy mentek be az épületbe. A folyosón végig egymás mellett zsaruk álltak. Elszedtek tőlük mindent, majd egy szobába dugták be őket, ahol már hatvanan álltak. A sarkokban négy zsandár ült, s a terem közepén is állt egy. Kétóránként váltották őket, s ha valaki beszélt, azonnal ráförmedtek. Feküdni, leülni nem lehetett, mert alig volt hely, ráadásul hideg kőpadló volt ott. Aki nem viselkedett rendesen, azt kitették egy olyan szobába, aminek a teteje a jéghideg csillagos ég volt. Kb. 10 órakor szólították Gézát, bevitték egy szobába, ahol rádió adóvevő, gépíró és tíz zsernyák volt. Ott feküdt két papír, az egyiken azoknak a jelentése, akik elfogták és bevitték őt, a másik a káderlapja volt, rajta minden adattal. A jelentésen az volt, hogy azt mondta: Le a kommunistákkal! Pedig ő ezt nem mondta. Amikor kiderült, hogy melyik iskolába jár, azt mondták: Szóval maga nem is kommunista? Hajnali négyig volt ott, akkor visszaadták a holmiját, és elengedték azzal, hogy most az egyszer megbocsátunk, de ha legközelebb elkapunk, jaj lesz! Gézát érettségi után többszöri próbálkozásra sem vették fel az orvosi egyetemre.