Magyar Nemzet, 2004. március (67. évfolyam, 51-79. szám)
2004-03-25 / 73. szám
épzeljünk el egy embert, aki sétára indul a romos Budapesten. Kezében kis jegyzetfüzete, gondolatai szanaszét hevernek. A járása lassú. Szaggatott. Megáll, szemlélődik, majd továbbindul. Beszélget a szobrokkal. Megsimogatja egyik-másik térdét, vállát, a harmadiknál földbe gyökeredzik a lába. Keserűség fogja el: a torzó nem válaszol, ír, aztán zsebre teszi a noteszt. Visszanéz, mint Lót az égő városra, anélkül, hogy sóbálvánnyá válna. Néha megnyugvás a léleknek, ha csinálhatsz valamit, amikor már nyilvánvalóan nem tehetsz semmit - gondolja. A Millenniumi emlékmű szobrai még az 1944-es légi bombázások során sérültek meg - állapítja meg. Az egyik bomba földre döntött három Habsburgot. Mária Terézia, II. Lipót és Ferenc József alakja hullott a porba. Ferenc József bronzszobra most már másodszor. A Tanácsköztársaság alatt levették őket a talapzatról, Ferenc József szobrát pedig összetörték. (Zala György szobrászművész 1929-ben újramintázta a királyt, de a régi Szent István-rendi díszruha helyett huszártábornoki egyenruhát kapott.) A súlyosan megsérült Habsburgok 1945 után nem kerültek vissza a helyükre, és Rákosi alatt egy ideig veszélyben forgott az emlékmű is. Aztán az ötvenes évek elején eldöntötték: az épen maradt másik két Habsburgnak (I. Ferdinánd és III. Károly) szintén raktárban a helye. Mária Terézia helyreállított szobra a Szépművészeti Múzeum előterében található, I. Ferdinánd, III. Károly és Ferenc József azonban továbbra is a raktárban vár sorsára. (II. Lipót helyrehozhatatlanul összetört.) „Az obeliszk talapzatán álló hét vezér lovas szobrát sok repeszdarab érte - írja Tonelli Sándor. - Árpád lova is több találatot kapott, és az egyik vezérnek levitte egy gránát a fejét.” A látóhatár meghígul a magányos lófráló előtt. Egy szobordarabkát vesz fel a földről, miközben a történelmi naplemente részese. Elképzeli, hogy egy iskoláscsapat sétál arrafelé, és a tanító megkérdezi: Melyik vezérnek hiányzik a feje? A Városliget szobrai közül Rudolf trónörökös, Darányi Ignác, az egykori miniszter, Károlyi Sándor, a Hangya Szövetkezeti Központ alapítója és Pósa Lajos író nem úszta meg sérülés nélkül. Béla király névtelen jegyzője, Anonymus viszont sértetlen maradt. Véletlen? Tudjuk róla, hogy keze alatt a magyar történet színes, fantáziateljes lovagi históriává alakult: fényes hadba vonulások, heroikus győzelmek, bőkezű fejedelmek. A középkor édes fényű és naiv ragyogása... De ne álmodozzunk. - Apropó, a trónörökös. Prohászka László, a köztéri szobrokkal és emléktáblákkal foglalkozó kutató írja egyik tanulmányában: „Politikai megfontolások miatt 1945 után le kellett bontani. Rudolfnak, akárcsak édesanyjának, Erzsébet királynénak nem volt helye az ötvenes évek Budapestjén. Pedig nem vétettek semmit az ország ellen, sőt mind a ketten sokszor tüntető szimpátiát tanúsítottak a magyar nemzet iránt. A szobordöntésekről rendelkezőket ez mit sem zavarta. Szerencsére - folytatja Prohászka -, a Rudolf-szobrot nem törték össze, s nem is olvasztották be, mindössze raktárba került. Ott porosodott éveken át, mígnem a Nagybereki Állami Gazdaság egy vadászatot szimbolizáló szobrot szeretett volna a székház elé állítani. így került 1980-ban, szép csendben, Rudolf trónörökös emlékműve a mezőgazdasági intézmény főépülete elé, immár A vadász címmel.” (Tudniillik a trónörököst a szobrász, Ligeti Miklós egyszerű vadászruhában, fején tollas kalappal, nyakában távcsővel, vállán puskával örökítette meg.) Sajátosan magyar szobortörténet. Erről jut eszünkbe: Marcus Aurelius császár és hadvezér - aki rettenetes hadjáratokban irtotta a birodalom ellenségeit - capitoliumi szobra a keresztény időkben csak azért menekülhetett meg, mert Nagy Konstantint vélték benne felismerni. (Rudolfban a vadászt.) A Keleti pályaudvar előtti téren avatták fel 1898-ban a „vasminiszter”, Baross Gábor szobrát. Tonelli Sándor emlékezhetett: amikor a főváros a szobor felállításához pénzt gyűjtött, a felhívást Jókai Mór fogalmazta meg. Egyebek mellett azt írta: „Ércszobrot annak, aki egész életén át is érc volt. Mintája az igazi férfinak, hazafiúnak, a kormányférfiúnak, kinek alkotásait hirdeti vas és arany. Aki Magyarországot önmagához közel hozta...” Nos, ez a gyönyörű alkotás 1945-ben ledőlt, és fejjel a földbe fúródott. Öröm az ürömben, hogy nem érték helyrehozhatatlan károk, és hamarosan vissza tudták állítani. Ma azonban mégsem díszíti a teret. A metró építése miatt ugyanis 1971-ben a szobrot a Keleti pályaudvar oldalához, a Thököly út és a Verseny utca torkolatába vitték, s ott árválkodik ma is. De hát jobb is talán, ha nem látja, hová jutott a budapesti közlekedés... Budapest szörnyű napjainak megörökítőjét most már az Apponyi téren (ma Ferenciek tere), az egyetemalapító Pázmány Péter szobra előtt látjuk. Elhűlve szemléli, hogy hiányzik a márványszobor kinyújtott jobbja. „...apránként a gonosz szokások fakadozásai elnyomják és fojtják, ami jó bennünk vagyon” - mondta Pázmány egy prédikációja során. Úgy tetszett, hogy a főpap szobra ezzel a csonkítással megússza, hiszen átvészelte az 1945-ös „spontán” ledöntési hullámot is (amikor többek között a Parlament északi homlokzatánál a hajdani államférfi, Tisza István szobrát döntötték le; helyén ma legnagyobb politikai ellenfele, Károlyi Mihály árválkodik), de aztán 1949-ben „a klerikális reakció” elleni harc jegyében eltávolították a helyéről. 1958-ban azonban felállították megint. No, nem a Belvárosban, az Apponyiról akkor már Felszabadulás térre átkeresztelt helyen (fénykép őrzi, hogy 1956-ban néhány napig a Mártírok tere nevet kapta), hanem a Józsefvárosban, a plébániatemplom előtti kis zöld területen. Amikor Tonelli Sándor 1945 tavaszán körbejárja a várost, hogy a köztéri szobrokról feljegyzést készítsen, még a helyén van az Apponyi téren a jogtudós Werbőczy István szobra. „Werbőczynek a vele (Pázmány Péterrel) szomszédos parktükörben álló szobra az ostrom alatt sértetlen maradt” - írja. Május elsején azonban - ezt most utólag tesszük hozzá - néhány ember fényes nappal drótkötelet hurkolt a nyakára, majd addig igyekeztek, amíg előrebukott a márványszobor, és fejjel a talapzat előtti zöld területbe fúródott. „Egyenruhás rézfúvósok biztosították a hangulatot - említi Prohászka. - A korabeli hírlapok többsége pedig megelégedéssel üdvözölte a történteket, amelybe az »úri Magyarország« bukását magyarázták bele. A derékig földbe fúródott márványalakra népi kollégisták festették rá a következő szöveget: Ugye mostan lóg az orrod, / Meghozták a földreformot!” „Az Eskü (ma Március 15.) téren Klebelsberg (egykori kultuszminiszter) szobrának a fejét vitte el egy gránát, és súlyos sérülést szenvedett az egyik mellékalak” - írja Tonelli. A háromalakos emlékművet 1939-ben avatta fel Teleki Pál miniszterelnök, akinek a szobra 2004-ben hangos politikai vitákat kavar. Mintha soha nem szűnnének meg az indulatok! Mindenesetre a Klebelsberg-szobrot gyorsan lebontották, hiszen senki nem merte felvetni restaurálásának a gondolatát. Petőfi közeli szobra látszólag sértetlen maradt, de közelről látható volt, hogy egész csomó találatot kapott. Bízvást hihetjük, hogy leginkább a félelmetes távlataikat, utcalegyezőiket kizáró város ad helyet a sorssal való találkozásnak. Kiváltképp történelmi időben. „A Köröndön Bocskai, Bethlen, Pálffy és Zrínyi szobrát nem érte számottevő sérülés, pedig a teret körülvevő házakat alaposan megrongálta a város birtoklásáért folyó küzdelem. Szerencsésen átvészelte a harcokat az Andrássy út két oldalán található Jókai-, Irányi- és a Lechner-szobor, a Lánchíd pesti hídfője előtt pedig Széchenyi, Deák és Eötvös. Ez annál csodálatra méltóbb - írja Tonelli -, mert a Ferenc József (1946-tól Roosevelt) tér környező épületei közül a főkapitányság, a Lloyd-palota és kissé távolabb a Ritz szálló (helyén ma az Inter-Continental) teljesen elpusztult.” Egyénileg nagyon sajnálja a Lánchíd feljárójának két kőoroszlánját és Pátzaynak a Hungária szálló (helyén ma a Marriott Hotel) előtt állt Dunai szél elnevezésű szobrát. A két oroszlánt nem a műértéke, hanem a száz esztendő előtti idők nemzeti nekilendülésének emléke tette becsessé. Pátzay szobra viszont finom vonalával és kedvességével tűnt ki Budapest sok esetben hamis pátosszal kifaragott vagy bronzba öntött akadémikus szobrai közül. (A Dunai szél eredeti példányát a Nemzeti Galéria őrzi, másolata ismét a korzót díszíti.) Aznap este Tonelli Sándor azt olvassa Széchenyinél: „Mi lesz belőlünk? Ezt nem tudom, magasabb befolyásoktól függünk. Ember csak annyiban működhetik, hogy századunk, melyben élünk, mert a vízroham ellen nem úszhatui, legalább perditio (megrontás, veszedelem, elkárhozás) partjára ne verődjék.” A jegyzetíró bandukol tovább, és megáll az Erzsébet (1946-tól Sztálin, 1953-tól Engels, 1990-től Erzsébet tér szobrainál. Semmelweis egy-két találattal megúszta. Veres Pálnénak (ez volt Budapest első márványszobra) hiányzik az egyik lábfeje és az orra. A Szabadság téren Bandholtz tábornokot védte az amerikai követség épülete. De így is kapott néhány golyót. A főváros első szobrai között állították helyre 1946-ban. Aztán 1949-ben eltávolították. 1989. július 6-án, George Bush akkori amerikai elnök látogatása előtt egy nappal került vissza. A Kossuth Lajos tér szobrai közül Rákóczi Ferenc lovas szobra több súlyos találatot kapott. „A fejedelem jobb lába hiányzik, vaspáncélja a hátán át van lyuggatva. Talapzata elöl darabokra törött.” Az 1956-os „véres csütörtök” során csak a talapzat sérült meg, viszont a repeszek nyoma még sokáig látható volt. Kontúrjaiban Budapest legsikerültebb szobrainak egyike volt Andrássy Gyulának a Parlament déli homlokzata előtti parkban felállított lovas szobra, egyik oldalán az 1867-es koronázást, a másikon az 1878-as berlini kongresszust megörökítő domborművel. „Erre a szoborra csakugyan azt lehet mondani - olvashatjuk Tonelli Sándor kéziratában, hogy volt. A lovon ülő Andrássynak a gyomrát hasította fel egy repeszdarab, és a koronázás reliefjén is van mit javítani. Mikor a kormány elhatározta, hogy a felrobbantott hidak pótlására az Országház előtt ideiglenes átkelőt építtet, a szobrot leemelték a helyéről. Hogy az ilyen ideiglenesség Budapesten mit jelent, azt beszédesen bizonyítja az a barakkszerű építmény, amely szintén ideiglenesen már évtizedek óta éktelenkedik a régi Nemzeti Színház (ma kereskedelmi központ) helyén. Andrássy szobrának helyreállításáról vagy újraöntéséről meg fognak feledkezni...” Tonelli Sándornak igaza lett. Prohászka László szerint az Andrássy-szobor anyagát a Sztálin-szobor öntéséhez használták fel. Még egy 1968-ban kiadott kötet is finoman „azóta elpusztult” megjelöléssel igyekezett a valódi okokat elködösíteni. Péter János felkutatta: az Andrássy-szobor talapzatának egyik, oravicai márványtömbjéből faragták ki József Attila portréját, amelyet 1951-ben helyeztek el a Belügyminisztérium falán, s ott látható ma is. Mikor az utcák vándora Pest után a budai oldalon is szemlét tart, nemcsak azt állapítja meg, hogy Buda jobban elpusztult a pesti városrésznél, hanem ugyanez tapasztalható a szobrok esetében is. Az Erzsébet híd fölött, a Gellért-hegy oldalán Gellért püspök szobra romokban hever. A Döbrentei tér két kedves zsánerszobra, a Rákászfiú és a Játszó gyermek már nincs a helyén. (Előbbi ma a Margitszigeten található, utóbbi elpusztult.) A Palota téren a Tüzéremlékmű két lovának hiányzik a feje. A Horváth kertben (ma Haydn park a Krisztinavárosban) Déryné Széppataki Róza bájos kis szobrának letört a feje, bal karja és ruhájának egy darabja. Kosztolányi Dezső róla is írhatta volna: „Csonka és tökéletes, fejetlen és isteni” (A fejetlen szobor, Világ, 1911). És mégis: ma már nincs meg, nagyon sok szoborral együtt a harcok után pusztult el. Históriai vonatkozásainál fogva különösen gazdag volt a Vár szobrászati emlékekben. Ezeknek majd mindegyikén nyomot hagyott az ostrom. Görgey Artúrnak a Hadtörténeti Múzeum előtt álló, fölényesen nyugodt lovas szobra, amely uralkodott az egész Vérmező fölött, ledőlt, de kijavítható állapotban volt. „A politika azonban összeesküdött a tábornok ellen. Az országban ekkor már nemcsak külső, hanem belső ellenségképre is szükség volt. Ennek történeti visszavetítését jelentette a Görgey-kérdéssel kapcsolatban elhangzott sommásan fenyegető álláspont, miszerint aki árulót véd, az maga is áruló. Nem csoda, hogy ilyen légkörben nemigen akadt a Görgey-emlékmű helyreállításának szószólója. Az alkotást később beolvasztották, bronzanyagára minden bizonnyal a Sztálin-szobor kiöntéséhez volt szükség. Az elárvult talapzatot 1951- ben bontották le” - összegezte a szobor történetét Prohászka László. (Görgey lovas szobrát 1998-ban Marton László mintázta újra. Nem az eredeti helyén, de a Várban, a Fehérvári rondellán található.) A XVIII. fejezet hosszú. A teljesség igénye nélkül csak érzékeltetni akartuk egy „íródeák” sétáját egyik szobortól a másikig. Miközben lépten-nyomon leselkedett rá a veszély, többször rálőttek, és kapuk alatt keresett menedéket. Elképzeljük, amint Tonelli Sándor a Lánchíd budai hídfőjénél elmereng az élet múlandósága fölött. Emberek mennek és emberek jönnek, és a szobroknak újra értelmük lesz, mintha mindörökre meg kellene őrizniük őket. S ebben az újonnan felfedezett kulisszavilágban a jó kedély álarcát kellene ölteni. Szomorú szoborkeringő Görgey Artúrból és Andrássy Gyulából alkották meg Sztálint Egy kéziratban maradt könyv lapjaira bukkantunk, írója, Tonelli Sándor ma már nincs életben. 1945-ben, 63 éves korában, amikor sorait papírra vetette a pincében, ezt a címet adta művének: Budapest szörnyű napjai (1944. október 15.-1945. május 1.). „A hajam ezüstös, szenvedély és minden egyéni érdek nélkül nézem a dolgokat. Ezért hiszem, hogy sikerült megközelítenem az igazságot” - írta az előszóban. A XVIII. fejezet a főváros szobrairól szól. Ebbe olvastunk bele. __Kő András-Nagy J. Lambi.rt_________ _ 2004. március 25., csütörtök LottO-TCP ’ Skill 1^1