Magyar Nemzet, 2005. november (68. évfolyam, 299-327. szám)

2005-11-24 / 321. szám

Törököt fogott a kormányfő" Egyelőre nem tud mit kezdeni a koalíció Orbán Viktor parlamenti színre lépésével Is Vill­ányi Károl _____________________________­___________________ R­ égi vágya teljesült a kormányoldalnak, mégsem tapasz­talható felhőtlen öröm a szocialisták és a szabad demok­raták háza táján. Orbán Viktor hétfőn egymás után har­madszor szólalt fel a parlament plenáris ülésén, a közbe­széd hetek óta a volt kormányfő javaslataitól hangos. A hétfői hír­adókat, a keddi újságokat eddig Gyurcsány Ferenc mondanivalója - többnyire a Száz lépés programjának részletezése­­ uralta, de ez már a múlté. A miniszterelnök korábbi felszólalásaiból mindig jelentős időt fordított Orbán Viktor bírálatára. Gyurcsány Ferenc kioktató hangnemben rendre gyávának nevezte a Fidesz elnökét, aki szerin­te „úgy fél a parlamenttől, mint ördög a tömjénfüsttől”. Visszatetsző ez egy olyan politikus szájából, akit demokratikus szavazáson még egyszer sem választottak országgyűlési képviselőnek, és aki a leg­utóbbi időkig csak a televízióból követhette figye­lemmel a parlamenti munkát. Persze azt valószínűleg Gyurcsány Ferenc is tudta, hogy neki addig jó, amíg Orbán Viktor hall­gat. A rendszerváltozást követő tizenhat évet fel­idézve talán azt is sejtette, hogy a Fidesz elnöke nem fél beszélni az Országgyűlésben. A kormány­fő éles kirohanásai minden bizonnyal éppen azt a célt szolgálták, hogy a volt miniszterelnök ne szó­laljon fel. A nagyobbik ellenzéki pártban ugyanis sokan fogalmaztak meg olyan véleményt, hogy Gyurcsány Ferenc utasítására ne szólaljon fel a Fi­desz elnöke. Aztán hamar kiderült, hogy az ellen­zék parlamenti szócsatába belerángatott vezetőjé­vel törököt fogott a baloldal vezére. Három héttel ezelőtt Orbán Viktor a parla­mentben a nemzeti konzultáció lezárásának apro­póján javaslatot tett a garanciatörvény megalkotására. Gyurcsány Ferenc ekkor még kiegészítésekkel ugyan, de támogathatónak tartot­ta az indítványt. Miután a törvényjavaslatba bekerültek az általa kért módosítások, kiderítette, hogy ő inkább majd egy másik kezdemé­nyezéssel áll elő, amelynek munkacíme Új megegyezés a köztársa­ságról. A miniszterelnök tehát - mint az mára egyértelműen kiderült - a saját stratégiája szempontjából hibásan reagált ellenfele első fel­szólalására. Úgy is mondhatnánk, már az első próbán elbukott. A hi­bát később csak Lendvai Ildikó szoknyája mögé bújva ismerte el. Az MSZP frakcióvezetője volt az, aki határozottan kijelentette: törjön le a keze, ha a garanciatörvényt megszavazza. Ehhez az őszinte véle­ményhez csatlakozott végül Gyurcsány Ferenc is. A szocialisták és a kormányfő tanácsadói nyilván rájöttek, hogy ha bármilyen törvény születik a Fidesz elnökének a kezdeményezésére, az számukra takti­kai okokból csakis kudarcként értékelhető. Még ilyen médiafölény mellett is nehéz lett volna azt magyarázgatni, hogy hiába Gyurcsány a kormányfő, Orbán javaslatát szavazza meg a parlament. Ilyen előzményekkel érkeztünk el Orbán Viktor e heti felszólalá­sához, amelyben a politikus hadat üzenve a luxusprofitnak azt java­solta: csökkentsék tíz százalékkal a lakossági áram árát, mivel régiós összehasonlításban nálunk feltűnően drága az energia. Gyurcsány Ferenc a felszólalás alatt kezeit tördelte, majd jegyzetelt néhány sort, aztán helyette Kóka János reagált. A gazdasági miniszter a felszóla­lásra totális, érvelés nélküli elutasítással és támadással válaszolt. A milliárdos tárcavezető ahelyett, hogy magyarázatot adott volna arra, miért olcsóbb számos uniós tagállamban az áram, sértegetésbe és vá­daskodásba kezdett. Kóka János is hibázott tehát: nevetségesnek ne­vezett egy felvetést, amely nagy valószínűséggel a társadalom nagy része számára korántsem megmosolyogtató. A miniszter bakiját próbálja a Népszabadság is helyrehozni, hiszen több cikket közöltek már arról, hogy a „Kormány is letörné az áram árát”. Gyurcsány Ferencéknek most főhet a fejük, miképpen javítsanak a teljesítmé­nyükön. Az mindenesetre látszik, hogy próbálkoznak. Most éppen ötezer forintot akarnak adni minden rászorulónak. Ezt a nyilvánva­lóan populista javaslatot csak a föld ötletszerű szétosztásának újbóli bejelentése múlta felül. Azért arra biztosan sokan kíváncsiak, hogy Kóka János ezeket a terveket miképpen fogadta. Ha következetes, ak­kor a térdét csapkodta a röhögéstől. Persze a Fidesz kommunikációja sem tökéletes. Olyan kijelenté­sek mellett mennek el szó nélkül az ellenzéki honatyák, amelyek nor­mális esetben igen komoly magyarázatra szorulnának. Melyek is ezek? Hazánkban járt José Manuel Barroso, akivel rövid eszmecserét folytatott Gyurcsány Ferenc. A kormányfő megértést kért Magyaror­szág magas költségvetési hiánya miatt az Európai Bizottság elnöké­től, mert - mint mondta - nem akar éhséglázadást. Ha egy minisz­terelnök ezt mondja, akkor annak bizony súlya van. A rendszervál­tozás óta fel sem vetődött az éhséglázadás lehetősége. Most meg nem tudunk megfelelni egy sor uniós kritériumnak, mert zendüléstől tart a kabinet, miközben a kor­mánypropaganda dübörgő gazdaságot emleget. Vajon miért hallgat erről a Fidesz? Gyurcsány Ferenc november elején egy társa­dalompolitikai fórumon, miután megigazította a szemüvegét, kijelentette, hogy a Nemzeti fejlesz­tési tervnek a szegényeket és az elitet kell támo­gatnia. És mi lesz a többséggel? A középosztályt miképpen érinti majd a Nemzeti fejlesztési terv? Valljuk meg őszintén, foglalkozni kell a leszaka­dókkal, de azért nem kellene a segélyekre beren­­dezkedők szekerét olyan nagy erővel tolni, az elit szekere meg amúgy is szalad - e csoport támoga­tásáról beszélni a mostani helyzetben több mint hiba. Az ellenzék miért nem szól egy szót sem? Na és a legszebb. Kóka János áprilisban így fa­kadt ki: „Teljesen abszurdnak tartom, hogy nekem is jár a családi pótlék. Ez buta, igazságtalan dolog. Bőven elég lenne, ha csak a rászo­rulók kapnák.” Azóta persze döntöttek a családi pótlék felemeléséről, ami mindenkinek, vagyis a milliárdostól a létminimumon élőkig je­lenleg is jár. Kóka János meri most azt mondani, hogy a családtámo­gatási rendszert az igazságosság jegyében alakították át? A Fidesz ezt az ellentmondást is szó nélkül hagyta, legalábbis nem vetette elégszer a gazdasági miniszter szemére. Végül arról, hogy mire számíthatunk. A baloldal természetesen elő fogja venni ismét a szélsőjobbal kacérkodó Fidesz szlogenjét. A riogatás már elkezdődött. Hiller István, a történelem legtehetségtele­nebb szocialista pártelnöke két kézfejét összefonva arról beszélt, hogy a Fidesz összeborul a szélsőjobboldali politikai erőkkel. Szerin­te ezt bizonyítja az, ami a főváros V. kerületében történt, amelyet a nagyobbik „ellenzéki párt kampánylabornak használ”. - Meggyő­ződtem arról, hogy mindaz, ami itt történt, országos kisugárzású és forgatókönyvszerűen megvalósított - panaszkodott a napokban. Ha ezt a szöveget valami elmegyógyintézet közelében hallaná az ember egy fürdőköpenybe bújt alaktól, nem is foglalkozna vele, de a na­gyobbik kormánypárt vezetője látja így a dolgok alakulását. A szélsőjobbozás mellett újabb populista ígéretek is várhatók, amelyeket majd természetesen a következő ciklusban kíván megva­lósítani a koalíció. Aki pedig arra számít, hogy egy percre is leáll a szocialista párt és a kormány kampánya, az csalódni fog, mert ez a választásokig csak erősödik majd. A meglepetésekkel is számolni kell, mert a sokat tapasztalt amerikai tanácsadók eszköztára nem le­becsülendő. Az lenne az ellenzék legnagyobb hibája - amit reméljük, nem akar többször elkövetni -, ha már most leírná a miniszterelnö­köt és az MSZP-t. De mi jöhet még? Arra talán mégsem kerül sor, hogy Gyurcsány Ferenc vállon löveti magát egy mesterlövésszel, és nemzeti hőst kreáltat magából. Ugye? Azt valószínűleg Gyur­csány Ferenc is tudta, hogy neki addig jó, amíg Orbán Viktor hallgat. A rendszerváltozást kö­vető tizenhat évet fel­idézve talán azt is sejtet­te, hogy a Fidesz elnöke nem fél beszélni az Országgyűlésben S­ZABAD EURÓPA : Csontos János____________________________________________ Frissek vagyunk, fiatalok, bejárjuk a sivatagot - szavalta kórusban a Mézga család a pihent agyú, örök fiatal Romhányi József szövege szerint. A nemzet „rímhányója” akkoriban még csak nem is sejthette, hogy ő­ voltaképpen nem szellemes kínrímelő, hanem tudtán kívül po­litikailag korrekt. A párizsi külvárosok muzulmán autógyújtoga­tó bandáinak tagjait néhány évtizeddel korábban minden bizony­nyal huligánoknak titulálta volna a központi sajtó - most a „fiata­lok” a kötelezően előírt megszólítás. Aki ezt a neogyagya szabályt áthágja, s a vallási-faji zavargásokat a tényeknek megfelelően val­lási-faji zavargásoknak merészeli nevezni, azt a liberális gondo­latkommandók rögvest ki is húzzák a művelt européerek mind kurtább listájáról. Most éppen Váncsa István módszeres, apránkénti kivégzése fo­lyik az övéi részéről­­ az Élet és Irodalom címoldalán elkövetett, Pá­rizs lángjai című vezércikkéért. Váncsát korábban némiképp meg­gondolatlanul publicisztikai díjözönnel halmozta el a Soros-világ­egyetem, bár intő jel lehetett volna, hogy a Heti Hetesben a vonalat híven követő társai mind gyakrabban értetlenkedő homlokránco­­lással, nem pedig legitimáló kacagással reagálják le körmönfontan bunkóid okfejtéseit, nyakatekert szellemességeit. Váncsa nem átal­­lotta pozitív kontextusba helyezni a rendfenntartást meglepetésre rendpárti módon elképzelő Nicolas Sarkozy francia belügyminisz­tert, az internacionalista haladó erők új, monumentálissá növelt mumusát. Váncsa ezenkívül a politikai korrektséget lényegében a politikai és nyelvi idiotizmus jelentéstartományban helyezte el - nem járva különösebben messze a valóságtól. így aztán megérhet­tük, hogy az Élet és Irodalom egyik cikke egyhétnyi spéttel oly mó­don kívánta lebunkózni az elfajult publicistát, hogy Váncsa cikkét bizonyára még a Magyar Nemzet is meggondolta volna közölni. Ez valószínűleg így is van: a Magyar Nemzetnek ugyanis sokszorosan ügyelnie kell a politikai korrektségre - a fogalom eredeti értelmé­ben: a folyamatos ideológiai kartácstűz miatt nemigen engedhet meg magának szemantikai kilengéseket. Ha Váncsa valami csoda folytán egyszer kizárásos alapon mégis a Magyar Nemzetben publi­kálna (ez a politikai korrektség szinte világméretű győzelme esetén elvileg még előfordulhat), akkor most némi ízelítőt kap abból, mi­lyen recepciónak lenne kitéve a lánglelkű liberalizmus zászlóvivői részéről, ha netán Lovas Istvánként pottyantja erre a világra a játé­kos kedvű gólya. Mindez azonban csupán öregecskedő gondolatkísérlet - foglal­kozzunk inkább a politikailag korrekt fiatalokkal. Bizonyára egyet­ért velem Magyar Bálint oktatási miniszter (akit a minapi kor­mányülésen már Gyurcsány Ferencnek kellett megvédenie), a törté­nelemkönyvek pongyola szóhasználatát sürgősen át kell igazítani. A kora középkori Európa St. Gallenig ívelő módszeres kifosztását nyilván kalandozó magyar fiatalok vitték végbe. A Magyar Király­ság városait és falvait viszont tatár fiatalok égették fel. Újraírandók a vonatkozó fejezetek a török és német fiatalok fosztogatásairól is. Az aradi vértanúk halála osztrák fiatalok lelkén szárad, a XX. szá­zad ifjúkorában pedig vörös és fehér fiatalok terrorizálták a ma­gyarságot. És máris ott vagyunk a magyar nőket akár erőszakkal és csoportosan is boldoggá tevő szovjet fiataloknál, akiknek a szellemi és politikai örökségét oly büszkén és oly harsány jókedvvel őrzik a mai baloldali fiatalok - főleg, ha az öreg Balegyenes meg a vénséges Szélvész is ellátogat közéjük. Égő benzines palack még nincs­ a ke­zükben, de már Ságvári Endre a példaképük. Nem lehetne kicsit felcseperedni végre? Fiatalok 2005. november 24., csütörtök Tűréshatár 1. Ugró Mikl­ós_______________________________________________ H­a a makói rendőrök a bűnözőket is oly elszántan, halált megvető bátorsággal üldözik, mint az ártatlanokat, ak­kor Makó lehet az ország legbiztonságosabb, legbéké­sebb települése. A makói rendőrök tudják, mi a rend, és értenek a rendteremtéshez is, nem tűrik még az apró kilengése­ket sem. A múlt héten is lecsaptak két potenciális rendzavaróra, házkutatást tartottak náluk - az egyiknek a számítógépét is lefog­lalták a kapitányságon órákig vallatták, rabosították őket, hatá­rozottan és keményen, ahogy a törvénytisztelő polgár elvárja az őt szolgáló bűnüldözőktől. Na jó, a két gyanúsított nem teljesen ár­tatlan, van nekik egy nagy bűnük. Meszesek a szégyentelenek, mondhatni, felforgató elemek. Azt vették fejükbe az elvetemültek, hogy akadnak a szocialistáknál alkalmasabb vezetői is az ország­nak, s a demokrácia engedékenységét kihasználva eme vélemé­nyüknek hangot adtak. Egy szórólapon Makó szocialista polgár­­mesterének, Búzás Péternek a vagyongyarapodásáról tájékoztat­ták a város lakóit, s ezzel sajtórendészeti vétség bűncselekményé­nek gyanújába kerültek. Martonosi György, Makó fideszes ország­­gyűlési képviselője szerint két munkatársával, titkárával és kam­pányfőnökével szemben rendőrállami módszereket alkalmaztak, s politikai támadásnak minősítette a rendőrség eljárását. Deutsch Tamás a parlamentben azonnali kérdéssel fordult a miniszterel­nökhöz, hogy „ezzel a politikai nyomásgyakorlási eszközként használt rendőri fellépéssel kapcsolatban mikor és milyen formá­ban kíván tisztázó vizsgálatot elrendelni”.Gyurcsány Ferenc nem kívánta tisztázni az ügyet, fensőbbséges cinizmussal azt válaszol­ta, hogy Deutsch forduljon az ügyészséghez, hiszen „ön ebben na­gyon jó”. Az ügyészség vizsgálatot ígért, s hamarosan kialakítja az álláspontját. A baloldali lapok próbálják bagatellizálni az ese­ményt, ellentmondó híradásaikban valami pitiáner, jobboldali presztízscsatát sejtetnek a háttérben. Búzás polgármester állítja, ő törvényesen és tisztességesen gyarapodott (mi az hogy, nagyon is!), a szórólap csak a Fidesz kellemetlen helyzetének a bizonyíté­ka - egyébként neki semmi köze nincs semmihez. A honi viszonyok ismeretében félő, a makói rendőrök sem fe­lelősek semmiért. Csak tették a dolgukat. Meghurcoltak, megaláz­tak két ellenzékit. Bűnügyben nyomoztak, a megfélemlítés szán­déka, politikai indíttatású túlkapásai, túlbuzgalmai, a lojalitáson túllépő intézkedései eddig is következmények nélkül maradtak, nem lesz ez másként a hátralévő néhány hónapban sem. Ellenzéki megmozdulások betiltása, szétverése, mozgalmak üldözése, tilta­kozók bántalmazása belefér a gyurcsányi „politikai eszközök” tárházába, arról igazán nem a rendőrök tehetnek, hogy ezek oly kísértetiesen emlékeztetnek a pártállami diktatúra „agitpropos” módszereire. A szólásszabadság akkor is alkotmányos jog volt, aki élt vele, kapott a pofájára. A makói szórólapok kapcsán lehetne akár megbocsátó kedé­lyességgel a szamizdatos idők romantikáján is nosztalgiázni. Csakhogy ma már állítólag (őszintén reméljük) más időket élünk. 1990-ben úgy döntött az ország, hogy a rendvédelmi szervek vilá­gos és egyértelmű, kifejezetten rendvédelmi feladatokat lássanak el, s soha többé ne legyenek politikai érdekek, játszmák kiszolgáló (és kiszolgáltatott!) eszközei. Bármilyen hihetetlen, a demokrácia szabályai még a baloldali hatalomra is érvényesek. Tudjuk, sokat nem tehetünk ellene, de azért mégis szólunk, nem szeretnénk (nem tűrjük?!), hogy a rendőri túlkapások, a hatósági agresszió, az erőfitogtatás, az önkény a kormány kampánystratégiájának a ré­szévé váljon. T­OLLHEGYEN Megint jönnek, perselyeznek H­oll-Hái­ György_______________________________________________ Most, hogy a történelmi egyházak nemes és jogos egyszerűséggel el­küldték az úgynevezett Szabad Demokraták Szövetségét a tükör elé - amiért a párt ifjú titánja, Gusztos Péter (Új Degeneráció) megelőzően mondott valami tenyérbe mászót a hívőkről­­, Kuncze Gábor elnök­ember odasietett a sajtóhoz azzal, „sokan félreértették” a karon ülő szónokot. Találkozót is javasolt a brummogó politikus huszonöt egy­ház vezetőjének, ők azonban elálltak a légyottól, mondván, Kuncze inkább Gusztossal találkozzon. Az egyházak a jelek szerint szeretnének kimaradni mindenféle politi­kai kampányból - persze, majd Erdő Péter esztergom-budapesti érsek­bíboros fogja egyengetni, teszem azt, ékesszóló Eörsi Mátyás igyekezetét a parlamenti ülőkéért - vastag ám itt az arcbőr, a krokodilé szóba sem jöhet. Zabszem szorult a ványadt madarak ülepébe. (Talán még a glice­rines kúp sem segítene.) Az egyházakat szólongatja Gusztos Peti, holott talán még templomkilincset sem fogott - ha igen, kár volt. Háttér: a magasban ott kering a parlamenti bukás madara (ők most turulnak nevezik), így aztán mondanak mindent, ami a csövön kifér. Mintha mostanában megszaporodott volna az egyházak molesztálá­­sa a „liberális” térfélről. Bele fog törni a bicskátok, fiúk. Már a hajdani szövetséges Hit Gyülekezete is ferdén néz rátok. Ha csak Ron Werbenre meg az amerikai választási szakértőkre spekuláltok, orra buktok az öt­­százalékos küszöbben. Az egyházakat meg szerintem nem kéne molesz­tálni, azért sem, mert nem a ti súlycsoportotok. Javaslatom a tükör. Meg a meditáció. (Ez a Gusztos Peti nem jött be. Nem fenegyerek - muzsik.)

Next