Magyar Nemzet, 2006. december (69. évfolyam, 328-355. szám)

2006-12-28 / 353. szám

rtafar tanzet • Vélemény 2006. december 28., csütörtök Rovatvezető: Berszán György KÁROLYI ANDRÁS RAJZA Egy ország erőfeszítései vesztek kárba 2002 óta Mérleg az idei esztendő politikájáról • A megszorítások és a káosz éve következik a kormány intézkedései nyomán M Tihanyt Örs________________________________________ úszás nélkül kijelenthető, hogy a napokban a rendszerváltás óta eltelt másfél évtized legmoz­galmasabb esztendeje ér véget. 1990 óta először fordult elő, hogy a hivatalban lévő kormánykoa­líció képes volt egy újabb ciklusra megszerezni a parlamenti többséget. Arra sem volt eddig pél­da, hogy egy kormányfő - röviddel a választási győzelem után - előbb csak zárt körben, majd a nagy nyilvánosság előtt is elismerte, hogy egész addigi tevékenysége hazugságokon alapult. Az ezt követő tüntetéshullám nyomán csaknem öt évtized után újra vér folyt a pesti utcákon. Bár halálos áldozata nem volt a szeptemberi-októ­beri eseményeknek, ennek ellenére az olyan at­rocitások, mint az MTV-székház megtámadása vagy a hasonlóan értelmetlen október 23-i rend­őrroham, tovább fokozták a magyar társadalom végzetes megosztottságát, és erősítették a külön­böző pártpreferenciájú csoportok között feszülő indulatokat. Eközben az októberi helyhatósági választáso­kon az MSZP nagyon gyenge szereplése arra a kérdésre is egyértelmű választ adott, hogy mi történt volna áprilisban, ha a Gyurcsány­­kormány nem téveszti meg az embereket. Az ön­­kormányzatok függetlenségének megteremtése óta nem befolyásolták ilyen mértékben az orszá­gos politika erőviszonyai a helyi hatalmi küzdel­meket, és a hivatalban lévő kormánypártok föld­csuszamlásszerű veresége is csupán egyszer, 1990-ben fordult elő. A 2006-os esztendő a na­­gyotmondások és a nagy nyögések éve volt. A vi­lág legmagasabb - nem végleges adatok szerint tíz százalék körüli - költségvetési hiánya hosszú évekig tereli kényszerpályára az országot. Magyarország a fekete bárány Mind az Európai Unióban, mind pedig a NATO- ban a fekete bárányok közé kerültünk. Az euróövezethez való csatlakozáshoz szükséges konvergenciaprogramot csupán második neki­futásra fogadta el az ősz folyamán a brüsszeli bi­zottság, ám ez is inkább csak megelőlegezett bi­zalomnak tekinthető. Amennyiben a soron kö­vetkező évek brutális megszorító intézkedéseit tartalmazó Gyurcsány-csomagot visszadobták volna az unió döntéshozói, alighanem összeom­lik a forint árfolyama és vele együtt a kormány­­koalíció is. A baljós előjelek alapján akár a miniszterel­nök sikerének is tekinthetjük, hogy a 2007. évi költségvetés átment a törvényhozáson. Ehhez azonban kellett az ellenzék fő erejét adó Fidesz konstruktivitása is, amelyik - maximálisan szem előtt tartva Magyarország hosszú távú ér­dekeit - mindvégig a jogállamiság keretein belül maradt a megszorítócsomag bírálata során. Ha arra gondolunk, hogy 1990-ben az MSZP és az SZDSZ által nyíltan támogatott taxisok egyetlen benzináremelés miatt bénították meg napokon át az országot, akkor még inkább értékelni kell a legnagyobb ellenzéki párt vezetésének visszafo­gott magatartását. Az október 6-i bizalmi szava­zást megelőző Orbán-ultimátum, a Fidesz által szervezett demonstrációsorozat, a miniszterel­nök nyilvános szereplésének bojkottja és a hét kérdésből álló népszavazási kezdeményezés azonban így is dühödt támadásokat váltott ki a kormánypártokhoz közel álló véleményformá­lókból. A gyurcsányizmus egyes apologétái a ko­rábbiakhoz képest is mind gyakrabban kezdték Hitlerhez és Mussolinihoz hasonlítgatni Orbán Viktort. Ezek a vádaskodások azonban nevetsé­gesek, hiszen a vezető ellenzéki párt által alkal­mazott eszközök még együttesen sem lépték át a demokrácia határvonalát, a többször is erőszak­ba torkolló zavargásokat pedig nem a Fidesz po­litizálása okozta. Legfeljebb azon lehet vitatkoz­ni, hogy az eddig látott tiltakozó akciók meghoz­zák-e majd azt a hasznot, amelyben az ellenzék reménykedik, vagy a későbbiekben más mód­szerekhez kell majd nyúlni. Gyurcsány Ferencről a hatalomra kerülése óta eltelt két és fél év alatt már többször is beigazo­lódott, hogy rendkívül súlyos hibát követ el az, aki alábecsüli politikusi (színészi) képességeit. A 2004. december 5-i kétigenes referendum óta csaknem mindig sikeresen került ki a legre­ménytelenebbnek tűnő helyzetekből is. Hiába vezet a Fidesz 2006 nyara óta újra utcahosszal a közvélemény-kutatások szerint, a leendő, a ma még nem ismert időpontban megtartott parla­menti választások végeredménye a jelenleg mért adatoktól jelentősen eltérhet. A pillanatnyi nép­szerűségi mutatók mellett azt is figyelembe kell venni, hogy valamennyi magyar párt közül az MSZP társadalmi beágyazottsága a legmélyebb. Még a mostani zűrzavaros, identitását kereső ál­lapotában is stabilan maga mögött tud tartani minimum másfél millió potenciális szavazót. 2002-től kezdve egészen az idei év nyaráig a párt propagandagépezete is jól működött, az azóta lezajlott személycserék és átszervezések pedig azt sugallják, hogy Gyurcsány érzékelte a hibá­kat, és megpróbálja korrigálni azokat. A nyár óta folyamatosan rosszul kommuni­kált megszorító intézkedések, az önkormányzati választások elvesztése és az utcai zavargások mi­att felerősödő szorongás természetesen sokat koptatott a miniszterelnök nagy fáradsággal fel­épített imázsán. Ennek ellenére csupán a társa­dalompolitikai platform egyes vezetői szálltak szembe Gyurcsány abszolutizáló hajlamaival, nem számítva néhány, időnként renitensen sza­vazó parlamenti képviselőt és a kistérségi meg­bízottak jövőjéről kialakult - végül a kormányfő meghátrálásával záruló­­ vitát. A valóban nagy téttel bíró végszavazásokon katonás fegyelem­mel sorakozott fel a koalíció. Az októberi bizal­mi szavazás éppúgy összerántotta a kormány­­párti képviselőket, mint például a kórháztör­vény elfogadása, amelyik a szabad demokraták­kal való további együttműködés szempontjából volt kulcsfontosságú tényező. Gyurcsány szavahihetősége a múlté Merész dolog lenne találgatni, hogy vajon képes lesz-e Gyurcsány miniszterelnökként végigcsi­nálni a ciklust. Amennyiben a drasztikus meg­szorítások miatt tavaszra várható újabb tiltako­záshullámot túléli, és - várhatóan immár pártel­nökként - a tervei szerint tudja átalakítani az MSZP alapszabályát, akkor talán meg tudja őriz­ni székét a következő választásokig. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az MSZP soron következő kormányfőjelöltje is ő lesz. A szavahi­hetősége már a múlté. Pártja megingathatatlan bázisán kívül csupán a tartósan Orbán-fóbiában szenvedőkre számíthat. Teljességgel kizárható, hogy akár a fiatalok körében, akár a politikai centrumban újfent olyan mértékű népszerűség­növekedést produkáljon, mint 2004 és 2006 ta­vasza között. Gyurcsány Ferenc pályafutását eddig is nagy­mértékben a Fidesszel szembeni politikája és Orbán Viktor személye határozta meg. Ha a szo­cialistákon nem uralkodott volna el a 2004-es európai parlamenti választások elvesztése miat­ti pánikhangulat, akkor aligha következik be Medgyessy Péter gyors leváltása. Gyurcsány a koalíció megmentőjeként, a baloldal anti Orbán Viktoraként lépett színre, és egészen 2006 nya­ráig sikerült is igazolnia a belé vetett bizalmat. A szocialisták meglepően magabiztos választási győzelméhez azonban kellettek a Fidesz soroza­tos hibái is. Ami baklövést el lehet követni egy kampány során, azt idén tavasszal hiány nélkül összehozta a vezető polgári erő. A rosszul meg­választott jelszavak, a könnyen támadható, hi­teltelen program, a kapkodva végrehajtott sze­mélyi döntések mellett az olyan elképesztően amatőr hibák (szerverbotrány, faxügy) is hozzá­járultak a vereséghez, amelyekkel sikerült valóra váltani a botrányokra éhes balliberális pártok legszebb álmait. Hozzájárult azonban a tavaszi kudarchoz a jobboldal megosztottsága is. Ezért elsősorban a Tisztelet Társasága és a Political Capital által megtámogatott MDF vezetőit terheli súlyos po­litikai felelősség. Az 1998 és 2002 között zökke­nőmentes együtt kormányzásra képes jobbkö­zép pártok viszonya az önkormányzati választá­sokra sem javult meg. Bár az ország számtalan településén sikerült közös polgármesterjelöltet állítani, az általános trend mégis a külön indu­lás volt. Az önálló MDF-es főpolgármester-je­lölt, Katona Kálmán rajthoz állása döntő segít­séget nyújtott a vádaskodásokkal teli kampányt folytató Demszky Gábornak. A demokrata fórum és a koalíciós pártok burkolt együttmű­ködésére azóta is folyamatosan lehet találni pél­dákat. Elegendő arra gondolni, hogy a Fővárosi Közgyűlésben az elmúlt hetekben rendre a leg­kisebb ellenzéki párt támogató voksaival men­tek át a gyülekezési jogot vagy a legnagyobb el­lenzéki párt, a Fidesz ellenőrző szerepét korlá­tozó koalíciós javaslatok. Dávid Ibolya nyilatko­zataiban látszólag egyformán ostorozta a két nagy pártot. Miközben azonban a szocialisták­nak rendre feltételek nélkül nyújtott segítséget, a Fidesszel való együttműködés áraként Orbán Viktor távozását szabta meg. Az már egy külön történet, hogy amikor a Fidesz elnöke a két vá­lasztási forduló között visszalépett a miniszter­elnök-jelöltségtől - elbizonytalanítva ezzel saját szavazótáborát is a fórum elnök asszonya ak­­kor sem volt hajlandó semmilyen választási együttműködésre. Nem bomlott meg a Fidesz egysége A 2006-os esztendő egyik leggyakrabban felvetett kérdése Orbán Viktor politikusi jövőjéhez kapcso­lódott. A hol nyíltan, hol alattomosabb formában támadott ellenzéki pártelnöknek tizenkét év óta először a saját térfelén is akadtak kritikusai. Bár a kormánypárti sajtó a legenyhébb párton belüli bí­rálatot is igyekezett felnagyítani és Pokorni Zoltán­tól kezdve Kósa Lajosig szinte mindenkiből poten­ciális kihívót faragni, a Fidesz vezérkarának egysé­ge nem bomlott meg. Az önkormányzati választá­sok fölényes megnyerése újfent beigazolta, hogy a koalícióval elégedetlen szavazók kizárólag a kiszá­míthatóan kemény, fű alatt megkötött paktumok­tól és elvtelen alkudozásoktól mentes ellenzéki po­litizálást fogadják el. A Fidesz részben képes volt tanulni a korábban elkövetett hibákból is. Az önkormányzati választá­sok kampánya során nem volt egyetlen komolyabb hiba sem, és a megfelelő jelöltek személyének kivá­lasztása is sikeresebb volt, mint a parlamenti vok­solás előtt. Különösen Tarlós István jó szereplése volt kellemes meglepetés, hiszen alig néhány hetes kampánnyal a háta mögött kis híján megnyerte a budapesti választást, miközben folyamatosan zú­dult rá a kormányoldal össztüze, és a szeptember közepén kirobbant zavargássorozat vélhetőleg nem neki kedvezett. Sólyom László 2005-ös köztársasági elnökké vá­lasztása után ez a második olyan megméretés, ami azt bizonyította, hogy nagyban növeli a Fidesz győ­zelmi esélyeit, ha sikerül megosztani az ellenfél tá­borát. Míg Sólyom részben az SZDSZ-es parlamen­ti frakció bojkottjának köszönhette az államfői szé­ket, addig Tarlós kiugróan magas támogatottsága a Demszky Gáborból kiábránduló, mérsékelten bal­oldali-liberális érzelmű szavazók átpártolásának volt köszönhető. Demszky nehéz győzelme sem fedi el a tényt, hogy az önkormányzati választáso­kon rendkívül gyengén szerepelt az SZDSZ. A Kuncze Gábor visszavonulása utáni időszakra ké­szülő szabad demokraták soraiban az ősz folyamán érezhetően erősödött az MSZP-vel való együttmű­ködést kritizálók aránya. Bár a kilencvenes évek elejének Fidesz-SZDSZ-szövetsége többé nem újít­ható fel, mégis jelentősen növelné a polgári párt jö­vőbeli választási esélyeit, ha növekedne a liberális szavazók között azoknak az aránya, akiknek a má­sodlagos pártpreferenciái nem a szocialistákhoz kötődnének. A politikai centrum felé nyitott, pragmatikus­technokrata arculat az ősz folyamán megerősödött a Fideszen belül. Beigazolódott, hogy a sikeres kampány és az eredményes parlamenti szereplés legfőbb zálogát a megfelelő háttérbázissal bíró pro­fesszionális politikusok jelentik. A parlamenti frak­ció vezetésében előtérbe kerülő új arcok vagy az alaposan megerősödő önkormányzati lobbi promi­nensei között többen is meghatározó szereplői le­hetnek a következő parlamenti választásoknak. Egy fontos problémát azonban mielőbb tisztázni kell. A Fidesztől jobbra lévő politikai erők közül melyek azok, melyekkel még lehet vállalni az együttműködést? A MIÉP sorozatos bukásai nyo­mán mára nem maradt számottevő nemzeti radi­kális párt. A társadalom ide kötődő rétegei viszont nagyon is léteznek, mi több, szeptember közepétől átmenetileg a nemzetközi sajtóban is főszerephez jutottak. Az MTV-székház ostromának vagy az azt köve­tő utcai összecsapásoknak azonban az MSZP lett a haszonélvezője, mivel az atrocitások hatására kez­dett újra növekedni a nagyobbik kormánypárt elbi­zonytalanodó híveinek aktivitása. Aki tehát az erő­szak eszközeihez nyúlva demonstrál a Gyurcsány­­kormány ellen, az a baloldal érdekeit szolgálja. A Fidesznek saját érdekében meg kell húznia azokat a határokat, amelyek a jogos társadalmi elégedetlen­ség és a provokátorok Mekkáját jelentő zavarkeltés között húzódnak. Nagyjából úgy, ahogyan ezt a párt aktivistái tették a november negyedikén ren­dezett békés felvonuláson, amikor élőláncot for­mázva tartották távol a nemkívánatos elemeket. A 2006-os esztendőt úgy zárja le az ország, hogy szinte mindenkinek arra kell felkészülnie, január elsejétől kezdve alacsonyabb jövedelemből kell majd kifizetni a lényegesen magasabb közüzemi számlákat. A 2002 óta tartó felelőtlen és hazug (nem) kormányzás miatt a rendszerváltozás utáni első tizenkét év szinte összes erőfeszítése kárba ve­szett. A kapkodva bevezetett álreformok, a demok­ratikus intézményrendszerben esett torzulások, a politikai eszközzé silányított rendőrség vagy a kao­tikus állapotok felé kergetett közszféra legalább annyi fejfájást fog okozni az embereknek, mint a megszorítások. Tovább erősödhet az igény a jelen­leg regnáló koalícióval szemben egy erős és ütőké­pes kormányzati alternatívára. Innentől kezdve vi­szont már a Fidesz felelőssége, hogy 2007-ben ké­pes lesz-e lerakni a leendő parlamenti választási győzelem alapjait. publiciszt@magyarnemzet.hu

Next