Magyar Nemzet, 2011. június (74. évfolyam, 149-177. szám)
2011-06-01 / 149. szám
2 Belföld 2011. június 1., szerda Rovatvezető: Villányi Károly Jövő kedden temetik Mádl Ferencet A kegyeleti bizottság döntése szerint jövő hét kedden délután lesz Mádl Ferenc volt államfő temetése a Fiumei úti sírkertben. A Köztársasági Elnöki Hivatal eredetileg hétfő estig fogadta volna a gyászolókat, de olyan sokan érkeztek a Sándor-palotához, hogy tegnap reggelig hagytak lehetőséget a részvétnyilvánításra. A Sándor-palotánál már eddig is több ezren rótták le kegyeletüket a vasárnap délután 81. életévében elhunyt Mádl Ferenc emléke előtt. (Hír TV) Nyereséges a Táncsics Alapítvány A csökkenő költségvetési támogatása ellenére - amelynek oka az MSZP választási veresége - több mint 75 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet a szocialisták pártalapítványa. A Táncsics Alapítvány éves állami támogatása a korábbi évi 550 millióról mintegy 260 millióra csökkent 2010-re. A pénzügyi eredmény elsősorban a kiadások radikális csökkentésének (kisebb irodába költöztek, és 12 munkatársat elbocsátottak) és a költségszerkezet átalakításának köszönhető. Az alapítvány elnöke Gyurcsány Ferenc, a kuratórium munkájában Mesterházy Attila is részt vesz. (MN) Elfogadták a Semmelweis-tervet A kormány támogatja az egészségügyért felelős államtitkárság által előterjesztett Semmelweis-tervet - közölte a kormányszóvivő. Nagy Anna elmondta: a tegnapi kormányülés egyik fő témája volt az egészségügy megmentését célul kitűző terv, amely alapján olyan egészségszervezési rendszer jöhet létre, amely 1-1,5 millió lakos ellátásáért felelős térségi egységekre épül. A kabinet támogatja egy állami egészségszervezési központ, illetve térségi igazgatóságok kiépítését is - mondta Nagy Anna. (MTI) Bölcskei: Nagyobb egyházi autonómiát! Az új egyházi törvényben legyen hangsúlyosabb az egyház autonómiája, mivel ez nagyobb lehetőséget adna a társadalommal való együttműködésre - olvasható Bölcskei Gusztáv püspök (képünkön), a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke tegnapi közleményében. Mint írta: több EU-tagállamban az egyházak veszik át azt a szerepet, amelyet más országban a civil szervezetek. „Ezért azt a megkülönböztetést, hogy csak a civil szerveződésekkel foglalkoznak és az egyházakkal kevésbé, nem tartom elfogadhatónak” - hangsúlyozta. Hozzátette: „Magyarország soros EU-s elnöksége idején is a civil társadalmakat próbáltuk pótolni, amikor a megbékélésről, a romaintegrációról és az önkéntességről szerveztünk konferenciákat”. (MTI) Megszűnik az OÉT A jövőben a kormány rendeletben dönthet a minimálbérről A kormány rendeletben dönthet a minimálbérről és megszűnnek az eddigi központi szintű egyeztetési fórumok - derül ki a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot (NGTT) létrehozó törvényjavaslatból. Az új testületben a társadalom egészét érintő kérdésekről konzultálnak majd. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter törvényjavaslata szerint az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanácsot, illetve a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot egyetlen konzultatív testületbe, az NGTT-be vonják össze. A javaslat célja, hogy a párhuzamosan működő, sok esetben pedig egymás feladatköreit átfedő központi szintű fórumok helyett a társadalom egészét érintő, általános gazdaság- és társadalompolitikai kérdéseket megvitató, konzultatív jogkörű tanácsadó testület jöjjön létre. Míg az OÉT-ben csak a szakszervezetek és a munkaadók voltak jelen, az új testületben helyet foglalnak majd az országos gazdasági kamarák, a civil szervezetek, a történelmi egyházak, a tudomány képviselői, ezen belül a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A tanács plenáris ülésén állandó meghívottként a miniszterek tanácskozási joggal vesznek részt, míg meghívottként, szintén tanácskozási joggal a Gazdasági Versenyhivatal és a Központi Statisztikai Hivatal elnöke is. Az OÉT megszűnésével hatályukat vesztik azok a korábbi jogszabályok, amelyek alapján a kormánynak eddig konzultálnia kellett a testülettel. A javaslat ezért egyebek mellett módosítja a munka törvénykönyvét, a kormánynak pedig felhatalmazást ad arra, hogy rendeletben határozza meg a minimálbér és a garantált bérminimum mértékét, illetve a munka törvénykönyvétől eltérő szabályokat hozzon a munkavállalók nagyobb csoportját érintő munkaviszony gazdasági okból történő megszüntetésére. A javaslatnak ugyanakkor nem célja a közszféra érdekegyeztető fórumainak, valamint a szektorális, illetve ágazati középszintű egyeztetési fórumoknak az átalakítása. Az ÓÉT megszüntetése heves tiltakozást váltott ki korábbi tagjaiból. Borsik János, az Autonómok elnöke kijelentette: az ÓÉT több mint húsz éven át volt letéteményese a munka és társadalmi békének, így megszüntetése sztrájkokat hozhat magával, de társadalmi méretű konfliktusok is kialakulhatnak. „Hilleréket terheli a felelősség” Réthelyi Miklós feljelentést tehet a Zeneakadémia felújítása körüli ügyletek miatt Az előző oktatási tárcának jogi felelőssége van abban, hogy mintegy négyszáz napot csúszik a Zeneakadémia felújítása, ami több mint hétszázmillió forint kárt jelent az állami fenntartású intézménynek - állapította meg az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálata. Az ügyben jogi lépéseket Réthelyi Miklós tehet. : Farkas Mf.t.inda____________ A Zeneakadémia felújítási projektének késedelmes megvalósítása kapcsán felmerülő többletköltségek miatt a jogi természetű felelősség az egyetem volt fenntartója, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) részéről jelentkezik, amely az ellenőrzési feladatait elhanyagolta - állapította meg az elszámoltatási kormánybiztos. Budai vizsgálatának megállapításai szerint a Hiller István vezette tárca az egyetem „építési beruházások területén nem szakavatott” vezetőségét bízta meg a tízmilliárd forint értékű munkálatok levezénylésével, amelynek sikeres véghezviteléhez sem az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), sem az OKM vezetősége nem nyújtott kellő segítséget, holott ez feladatuk lett volna, ráadásul rendelkeztek a megfelelő szakértői bázissal. Az akadémia Liszt Ferenc téri felújított épületének műszaki átadására várhatóan 2012. szeptember 12-én kerül sor, az eredeti tervnél 400 nappal később. Az egyetem Wesselényi utcai épületét már februárban át kellett volna adni, ez előreláthatólag 375 napot csúszik. A bevételkiesés legfőbb okai között a kormánybiztos az elmaradt koncertbevételeket említi. A tényleges átadásig várhatóan mintegy 736 millió forintos negatív pénzügyi hatással jár a tervezet megvalósítása. Ez 559 millió forintos bevételkiesésből és 177 millió forintos költségtöbbletből tevődik össze. Budai tájékoztatása szerint a Zeneakadémia felújításával összefüggő európai uniós támogatások felhasználásának vizsgálata 2010. december 1-jén kezdődött Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezése alapján, amelynek kapcsán a Budai Gyula vezette kormánybiztosság a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) felkérésére az egyetem projektgazdálkodásával kapcsolatban saját vizsgálatot kezdett meg. Budai leszögezte: megállapításairól már tájékoztatta Réthelyi Miklóst, az esetleges további lépéseket a miniszter teheti meg az ügyben. A Nefmi holnapra ígért tájékoztatást a kérdésben. Négyszáz napot csúszik a Zeneakadémia felújítása, a kár hétszázmillió forint fotó: MÁTÉ PÉTER Feljelentés Csepel eltűnt milliárdjai miatt Szabó Zsolt Németh Szilárd (Fidesz— KDNP) csepeli polgármester büntető feljelentést tesz a Csepel SC Alapítvánnyal összefüggő, bűncselekménygyanús ügyekben - közölte Ábel Attila alpolgármester. A fideszes politikus tájékoztatása szerint az önkormányzat csak ma hozza nyilvánosságra a részleteket. Úgy tudjuk, arról a nyolcmillió eurós jelzálogjogról van szó, amelyet a tizenegy éve nem is létező egyesület, a Csepel SC sporttelepére jegyeztetett be az alapítvány. A különféle beruházásokra szánt milliárdoknak nyoma veszett. A sportegyesület ingatlanjai pedig veszélybe kerültek. A kerület polgármestere februárban jelezte: a legfőbb ügyészhez fordult amiatt, hogy az alapítványt Podolák György volt MSZP-s parlamenti képviselő elnöksége alatt az offshore cégek tulajdonában lévő Cs.sziget-Invest Kft.-nek játszották át. Az önkormányzat szocialista vezetése idején több mint 700 millió forint közpénzzel támogatta az alapítványt. A kuratórium tagjai közül többen az Indotek nevű, ingatlanfejlesztő cégcsoporthoz tartoznak. Jelynek Dániel, aki számos, az ingatlanfejlesztésben érdekelt cég tisztségviselője is, februárban azt közölte, a terület harmada épülne be üzleti céllal, a bevételből a sportot fejlesztenék. Vagyonnyilatkozat az államfőtől is? ___MUNKATÁRSUNKTÓL.______________ J övedelmi és vagyoni viszonyainak átláthatósága érdekében az országgyűlési képviselőkkel azonos vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége lenne az államfőnek is - erre tett javaslatot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, amely tegnap nyilvánosságra hozta a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény tervezetét. Az elképzelések szerint a jogszabály - amelynek elfogadásához kétharmados támogatottság szükséges - 2012. január 1-jén, az új alaptörvénnyel együtt lépne hatályba. Az új törvény nem változtatna a köztársasági elnök és a volt államfők javadalmazásának jelenlegi szabályain. A dokumentum szerint a köztársasági elnök havi tiszteletdíja a köztisztviselői illetményalap - ez jelenleg 38 650 forint - harminckilencszerese. Az államfőnek minden naptári évben negyven munkanap szabadság jár, rezidencia, két személygépkocsi használatára is jogosult. A volt köztársasági elnököket havonta a mindenkori köztársasági elnöki tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű juttatás illeti meg. A volt elnököknek is jár személyes célra gépkocsi, amelyhez autót és sofőrt a rendőrség biztosít. Kétfős titkárságot is alkalmazhatnak, ennek feltételeit a hivatal biztosítja. Az alkotmány alapján a köztársasági elnök ellenjegyzéshez nem kötött hatáskörében alakítja ki a hivatala szervezetét, ezért a törvénytervezet csak a legfontosabb keretszabályokat állapítja meg a hivatal szervezetére vonatkozóan. Az előterjesztés lehetőséget ad arra, hogy az államfő elnöki főtanácsadókat, elnöki tanácsadókat nevezzen ki. Vádat emelhetnek a volt igazgató ellen Munkatársunktól.__________ Vádemelési javaslattal zárta le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a hivatali visszaélés miatti nyomozást a Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságának volt vezetője és társai ügyében. A rendőrségi honlapon olvasható közlemény emlékeztet: K. Zsolt igazgató arra utasította a beosztottján - az ugyancsak gyanúsított E. István osztályvezetőn - keresztül a közlekedési hatóság Nyugatdunántúli Regionális Igazgatóságának illetékes vezetőjét, hogy 2010. március nyolcadikán a Vas megyei Szelestén lévő takarmánykeverő üzemnél tengelysúly-ellenőrzést végző kollégákat azonnal hívják vissza. Az NNI közleménye szerint éppen az ellenőrök távozására várt három teherautó, amelyek ezután szabadon behajthattak az üzem területére, és elkerülhették a járművek jelentős túlterheltsége miatti bírságot. A büntetőügy harmadik gyanúsítottja az a férfi, aki a már említett járműszerelvényeket üzemeltető gazdasági társaságokat vezeti. A rendőrségi közlemény rámutatott: a nyomozás iratait a három emberrel szembeni vádemelési javaslattal megküldték a Fővárosi Főügyészségnek. belpol@magyarnemzet.hu Az In-Kalnál is dolgozott a vádlott . Csibra Tibor________________ Sajnálom, hogy a Misi ilyen szinten amnéziás - mondta tegnap a Fővárosi Bíróságon Kun Tamás, a két éve elkövetett csepeli iskolai kettős gyilkosság feltételezett tettese azokra a kérdésekre, hogy valójában milyen szoros kapcsolatban állt az egykor kerületi rendőrkapitánynyal, Császár Mihállyal. A többnyire hallgatag vádlott egyre gyakrabban válaszol a neki feltett kérdésekre, így tegnap beszámolt arról is, hogy az In-Kal Security alkalmazottja volt, mielőtt a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolába került biztonsági őrnek. Közölte, hogy az őrző-védő céghez Császár Mihály személyes javaslatára került, s ott felettese Vágó Imréné volt, aki Császár előtt Csepel rendőrkapitányi székében ült. Információink szerint Vágónét eddig nem hallgatta meg tanúként Németh Nándor büntetőtanácsa, ám az asszony a gyilkossági ügy minden tárgyalásán jelen van. Kun Tamás tegnapi beszámolója szerint az In-Kaltól szintén Császár Mihály csábította el, amikor állást ajánlott neki a csepeli iskolában. Az elsőrendű vádlott kijelentései éles ellentétben állnak Császár tanúvallomásaival, aki először azt nyilatkozta, hogy nem is ismerte Kunt, majd kapcsolatukat felszínesnek írta le. A kettejük közötti egykori viszony azért is érdekes, mert a per iratai szerint Kun percekkel a kettős gyilkosság után Császárt hívta annak egyik telefonján. A beszélgetésre eddig több magyarázatot adott a volt főrendőr, illetve annak tanúként nyilatkozó barátja. Szakemberek szerint az ügy kulcsa a titokzatos telefonhívás lehet. A perben eddig meghallgatott tanúk szinte mindegyike csodálkozását fejezte ki a csepeli iskolában elkövetett sikkasztások, csalások hallatán, amelyek a vád szerint a gyilkosságok indítékát szolgáltatták. Lapunk információi szerint a tanintézmény vezetőségén, az azt felügyelő, a helyi MSZP-hez köthető alapítvány tagjain kívül legalább ötven-hatvan, szintén baloldali politikusnak, döntéshozónak tudnia kellett a gazdasági visszaélésekről, amelyekről a másodrendű vádlott, a szintén MSZP-s Deme Gábor, mint lehetséges „második Zuschlag-ügyről” nyilatkozott korábban a bíróságon.