Magyar Nemzet, 2011. június (74. évfolyam, 149-177. szám)
2011-06-27 / 174. szám
A bankszektor visszásságai A kiszolgáltatott állampolgárnak gyakran egy választása marad, a bojkott K Torkos Matil._________________________________________ Egy ötvenkilenc éves észak-karolinai férfi, aki korábban sohasem került összetűzésbe a törvénnyel, hosszú ideje munkanélküliként tengette életét, így aztán társadalombiztosítása sem volt. Egy nap, amikor már elviselhetetlen fájdalmak kínozták, fogta magát, bement a legközelebbi bankba, összeszedte összes bátorságát, és odacsúsztatta az előző este gondosan előkészített cetlit, rajta a reszketeg, kézzel írt, udvarias hangvételű kéréssel. „Kérem, adjon nekem 1 dollárt.” A mondat végéről még a felkiáltójelet is leszerénykedte, megelégedett egy ponttal. Nehogy megijedjen a banktisztviselő, és véletlenül még valami baja essék. Egyszeri bankrablónk, miután megkapta egydollárosát, békésen leült egy székre a tett színhelyén, és türelmesen megvárta a rendőröket. Célja az volt, hogy megkapja a szükséges orvosi ellátást kínzó nyavalyáira egy börtönkórházban. Ingyen. Mert a kezelést, amire szüksége lett volna, piaci áron megfizetni nem tudta. így akarta rá felhívni a figyelmet: tarthatatlan, hogy emberek az egészségügyi ellátásból is kiszorulnak, ha elveszítik a munkájukat. A minap Magyarországon az egyik kereskedelmi bank biztonsági szolgálatánál gurult el a gyógyszer. Történt, hogy a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) mintegy ötven szimpatizánsa szabályosan megszállta a CIB Bank Medve utcai székházának bankfiókját, ahol állítólag olyan kérdésekkel zaklatták a banktisztviselőket, amelyekről igen hamar kiderült, hogy nem valódi hitelügyintézés a céljuk, hanem sokkal inkább az ügyfélforgalom ellehetetlenítése. Demonstráció volt ez a javából, banki konstrukciókkal kapcsolatos álkérdésekkel zaklatni az alkalmazottakat úgy, hogy közben a résztvevőknek eszük ágában sincs a bank szolgáltatásait igénybe venni. A VÉSZ már korábban is nem annyira szokványos akcióival hívta fel magára a köz figyelmét, például amikor a vállalkozók munkájának ellenértékét meg nem fizető fővállalkozó cégekre hozták rá a frászt azzal, hogy fogták magukat, és markos legényekkel egyszerűen visszabontatták a házat, és elvitték úgymond kárenyhítés gyanánt a beépített értékes ajtókat, radiátorokat. A nagy hatalmú bankokkal szemben, ha történetesen ők bújnak ki trükkös módon az elvégzett munka ellenértékének megfizetése alól, tényleg tehetetlen a vállalkozó. A bírósági út az időt zseniálisan húzni képes jogászcsapatnak köszönhetően nem csupán rögös, hanem egyenesen járhatatlan. Nem sok eszköz marad a becsapott vállalkozók kezében, mint a VÉSZ által követett, botrányt okozó s így a sajtó figyelmét kivívó akciók. Mint amilyen a múlt heti, ügyfélforgalmat ellehetetlenítő akció volt. Hirdethetnének persze bojkottot is, ám ennek még nincs akkora hagyománya Magyarországon, hogy eredménnyel kecsegtessen. Nincs kétségem afelől: előbb-utóbb rákényszerülünk arra, hogy elsajátítsuk a tiltakozásnak ezt a hatékony formáját is. A bank biztonsági szolgálata ostoba közleményével megtette azt a szívességet, hogy ráirányítsa a figyelmet a VÉSZ akciójára. Bankrablási kísérletnek tekintette a demonstrációt. Még jó, hogy miután eljutottak erre a felismerésre, nem lőtték szitává a demonstrációs céllal élénken érdeklődő, ezáltal a banktisztviselőkben és a valódi ügyfelekben „félelmet keltő” álügyfeleiket. A bank kemény közleményt adott ki a jövőre nézvést is. Eszerint: „A CIB Bank alapvető célja a folyamatos üzletmenet biztosítása, valamint betéteseinek és befektetőinek védelme, így amennyiben a jövőben hasonló jellegű, előre be nem jelentett demonstrációval és fenyegető fellépéssel szembesülünk, azt a továbbiakban is bankrablási kísérletnek tekintjük, és ehhez kapcsolódóan minden szükséges jogi lépést meg fogunk tenni.” Nem kellett sokáig kutakodni a világhálón, hogy kiderüljön, miféle konfliktus áll a CIB-nél bankrablási kísérletként megélt demonstráció hátterében. A szálak a CIB Bank projektjeihez vezetnek, ahol állítólag az építőmunkára szerződő cégek vezetői közül többen fizetség helyett a következő, eukonformnak nehezen nevezhető, fenyegető ajánlatot kapták: „Satuba teszem a fejeteket.” Az üzenet állítólag a BL Yacht Club új ciprusi tulajdonosától, a Mertonston Ltd.-től jött. A cégvezetők azzal vívták ki az offshore vitézek haragját, hogy szóvá merték tenni a CIB Bank által aláírt szerződésben szereplő és teljesített követelésük kifizetését. 2006 márciusában a CIB Bank Váci úti székházában kötött szerződésekben egy cég ingatlanértékesítésre, egy másik pedig konyhabútorbeépítésre vállalkozott a BL Yacht Club-projekt - 153 lakásos lakópark egy kikötővel Balatonlellén - megvalósítására. A CIB Bank volt a telek és a teljes projekt tulajdonosa. Később az ügyeket intéző ügyvédi iroda az ötmilliárdos projektet a CIB Bank által vállalt szerződésekkel egy ciprusi offshore cégnek eladta. A tulajdonosváltást követően a már elvégzett munkák után a kifizetések megszűntek, ezért a cégek felszámolást kezdeményeztek a ciprusi offshore cég ellen. Mire jött is a huszáros, Magyarországon bevett gyakorlatnak számító ellenlépés, az összes ingatlant eltüntették a cégből, így egy kiürített offshore céggel találták magukat szembe a fizetésre váró vállalkozások. A pórul járt vállalkozók állítják: a CIB Bank lényegében saját magától vette meg a projektet, mivel ő finanszírozta az offshore céget. Az ingatlanok pedig, mivel az offshore cég nem fizetett, újra a CIB Bank tulajdonába kerültek. A kifizetetlen számlák meg ott maradtak az üres offshore cégben. Akkor most kit is raboltak itt ki? Az, hogy a VÉSZ aktivistái erőszakosnak is nevezhető akciókra kényszerülnek, nem kizárólag az ő heves vérmérsékletüknek tudható be. Nem csupán náluk kerül egyre alacsonyabbra az ingerküszöb. Előbb-utóbb az otthonukat elveszítő devizahiteleseknél is elpattan a húr. A kormány a vélt vagy valós lehetőségei szerint elment a lehetőségek határáig az árfolyam rögzítésével meg azzal a néhány intézkedéssel, amellyel azokon igyekszik segíteni, akiknek nincs három hónapnál hosszabb fizetéselmaradásuk. De mi lesz a többi százezrekkel? Az ügyészség például azt állítja, hogy nincs lehetősége közérdekű per indítására a bankok ellen, amelyek neves szakértők állítása szerint hibás terméket értékesítettek a külföldi devizaárfolyamokhoz kötött kölcsönügyleteikkel. Tényleg minden rendben van egy olyan hitelkonstrukcióval, ahol a kamatok úgy elszállhatnak, hogy a megvásárolt lakás, a befizetett önrészt és az időközben teljesített törlesztéseket is figyelembe véve, nem elég fedezet a teljes adósságra? Hogy az adós nem csupán otthonát veszítheti el a frank-forint árfolyam alakulása miatt, hanem még egy életre adósrabszolgasors vár rá? A minap zsaroló uzsorást fogott el a rendőrség Nyíregyházán. Akit zsarolás bűntettének megalapozott gyanújával vettek őrizetbe, mert többször bántalmazta a hitelkérőt, és azzal fenyegette, hogy megöli, ha nem törleszt rendesen. A férfi, az illegális magánbankár évek óta rendszeresen adott kamatos kamatra kölcsönt egy ismerősének. A hitelkérő 3,6 millió forinttal többet fizetett vissza, mint amennyi kölcsönt kapott. Az egyik hitelügy uzsorakölcsönnek számít, a másik törvényes hitelkonstrukciónak. Az egyiknél verőemberek jönnek a pénzért, a másiknál bírósági végrehajtók. Az azonban elgondolkodtató, hogy még azt sem meri vállalni az adóforintjainkból működtetett ügyészségünk, hogy Róna Péter közgazdászprofesszor szakvéleményére alapozva hibás terméknek tekintse ezeket a hitelkonstrukciókat, és pert indítson ellenük. Talán ideje lenne gyakorolni a tiltakozásnak a bojkott műfaját. A nagy hatalmú bankokkal szemben, ha történetesen ők bújnak ki trükkös módon az elvégzett munka ellenértékének megfizetése alól, tényleg tehetetlen a vállalkozó. A bírósági út az időt zseniálisan húzni képes jogászcsapatnak köszönhetően nem csupán rögös, hanem egyenesen járhatatlan Vasváriévá__________________________________________________ Még a kilencvenes évek elején Szabó Iván - akit Antall József nevezett ki ipari miniszterré - a Műegyetemen tartott előadást az iparfejlesztés jövőjéről, majd véleményük kifejtésére biztatta az egybegyűlteket. Hamar megjött a hallgatóság bátorsága, s egyre többen jelentkeztek. Mérnökök voltak. Bár sokan sokfélét mondtak, az aggodalom valamennyiük mondandójából kicsengett - a pénzvilág nyomulását nehezményezték a reáliákon nyugvó, munkaalapú gazdasággal szemben. Szabó Ivánt is meglepte, hogy miként izzik fel a hangulat, s elnézést kérve a konferencia forgatókönyvének önkényes átírásáért, azt mondta: egyenként és személyesen meghallgat mindenkit, de a tanácskozás többi résztvevőjét nem tartóztatja. Szinte hihetetlen, hogy mennyien éltek a megszólalás lehetőségével: a mérnökök - még aktív korúak és nyugdíjasok - kígyózó sorokban várták a „meghallgatásukat”. Nem tudni, hogy e panaszáradatból mennyit tett ki a személyes egzisztenciaféltés és mennyit az ország sorsáért való aggodalom, de az bizonyos: a kilencvenes évek mérnökei nagyon jól látták, amivel most szembesülünk. Attól tartottak, ami bekövetkezett: az olcsó pénzért kiárusított, külföldi kézbe került gyárak kiürültek, a tradicionális hazai iparágak elhaltak, a munkahelyek százezrei megszűntek, az értékes szaktudás beporosodott, az ipari-technológiai kultúra sorvadásnak indult. S ami a legkártékonyabb: a munkaalapú gazdaságot felváltotta a spekulánsok virágkora, a homo fabert kiszorította az ügyeskedő. A világ nem arról szólt, hogy dolgozz és termelj, hanem arról, hogy pörgesd a pénzt, és fogyassz - ha lehet, kölcsönből, mert ez hizlalja a bankokat. Erre jött a gazdasági krízis, a szocialista-szabad demokrata kormányok koncepciótlan gazdaságpolitikája, és mindez oda vezetett, hogy Magyarország arra ébredt, ha össze nem kapja magát, semmije nem marad - legfeljebb a gigantikusra növekedett államadóssága és az állástalanok kezelhetetlenné duzzadt tábora. Ezért most tényleg „háború” van, amelynek tétje e két ellenség megfutamítása. Aki nyitott szemmel figyeli a gazdasági folyamatokat, tudja, e hatalmas tehertétel - háború ide vagy oda - nem számolható fel egykönnyen. A munka becsülete lassan áll helyre, ehhez sok-sok álláshely kell, és nem mellékesen az is, hogy munkából jobban meg lehessen élni, mint segélyből. Mindenki örömmel látja és várja a multinacionális profitjukat Magyarországon visszaforgató és nem hazautaló vállalatokat, de itt az ideje, hogy a hazai kisvállalkozások magukra találjanak, sok-sok állami támogatás révén. Bizony itt az ideje annak is, hogy ne csak a szavak, de a kivitelezhető programok szintjén is előnyben részesüljenek, s például a közbeszerzéseken is ez a kör élvezzen elsőbbséget. A mérnöki presztízs - akár egy barométer - a gazdaság állapotát tükrözi. Ha a mérnököt keresik és megbecsülik, akkor jól fut a munkaalapú gazdaság, épül, fejlődik az ország. Ezért akár üzenetértéke is lehet, hogy Magyarország két héten át - június 30-ig - Brüsszelben, a Magyar Kulturális Házban kiállításon mutatja be a hazai mérnöki tudás, illetve a kutatás-fejlesztés eredményeit, gyakorlati és elméleti erőfeszítéseit. A tárlat a múlt, a jelen és a jövő vonulatában szemlélteti a magyar mérnöki kreativitást és tudáshagyományt, bizonyítván, hogy a magyar mérnökök megállják helyüket a globális versenyben. Utóbbit egyébként mi jól tudjuk. Mégis abban bízunk, hogy mérnökeink - a nagy kísértés és csábítás ellenére - itthon maradnak, s a magyar gazdaság javára hasznosítják tudásukat. Ehhez persze munka kell. És nem spekuláció. A mérnöki presztízs 2011. június 27., hétfőNézőpont Mmn Nemzet „...a dolgot ét magát nézzük... ” Hozzánk vezet a selyemút : Szabó Anna_____________________________________________ N em Bécsbe, Varsóba vagy Prágába, hanem Budapestre látogatott el a hét végén Ven Csia-pao kínai kormányfő. Kétségtelen, hogy az uniós elnökségünk elismerése is szerepet játszott a világ második gazdasági nagyhatalmának döntésében, de a tárgyalások mégis kétoldalúak voltak. A hét végén bejelentett megállapodás tizenkét pontja között jelentős számú és értékű kínai befektetés szerepel: logisztikai központok, gyárak létrehozása, kínai részvétel a magyar légi, vasúti és folyami közlekedés fejlesztésében, az ázsiai exportunk segítése és a két ország közötti kereskedelmi forgalom megduplázása négy év alatt. Kína úgy döntött, hogy magyar állampapírokat is vásárol, ami az euróövezet jelenlegi adósságválságában a különösen felértékelődött biztonságot nyújtja Magyarországnak. A kormány időben ismerte fel, hogy a globális gazdaságpolitikai erőviszonyok átrendeződésére válaszolnunk kell, és jóval hamarabb lépett, mint bárki más a térségben. Olyan előnyhöz jutottunk a szomszédainkkal szemben, amelyet sem aprópénzre váltani, sem eltékozolni nem szabad. Talán kevesen tudják, hogy a két ország közötti út félig már ki volt taposva, csak eddig senki nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. A magyar-kínai kapcsolatok már jóval a hazai szocializmus beköszönte előtt virágoztak. Magyar építész, a Kínában elismert Hugyecz László tervezte például Sanghaj belvárosának klasszicista és eklekticista épületeit a két világháború között, így például a Távol-Kelet akkori legmagasabb épületét is. Kína számára ma kapu lehetünk az unió felé, de volt ez már fordítva is: a második világháborús menekülteknek annak idején a kínaiak nyitottak ajtót, amikor az európai befogadóközpontok már megteltek. Számos magyar emlékirat számol be arról, hogy sok honfitársunknak Kína számított az egyetlen kiútnak a biztos pokolból, ott is elsősorban Sanghaj, ahol akkoriban bárki partra szállhatott vízum nélkül. Miközben a világ most kezdi megfejteni a kínai versenyképesség titkát, volt idő, amikor a magyar új gazdasági mechanizmus modellje volt az 1978-as kínai piaci nyitás mintája, így többek között a ’68-as magyar reformok alapján dolgozták ki a Teng Hsziaoping nevéhez fűződő gazdaságpolitikai váltást, és - az akkori szocialista zsinórmértékkel mérve - minket tekintettek követendő példának, amit ma is szívesen felemlegetnek Kínában. Aki járt már náluk, tudhatja, hogy a mentalitásukból fakadóan a barátaikkal sokkal könnyebben kötnek üzletet. A kínai kormányfő mostani látogatása - akármilyen divatjamúltnak látszik is - épp a jó magyar-kínai kapcsolatoknak és hazánk kedvező megítélésének köszönhető, amelyek már eddig is több milliárd dollárnyi befektetést hoztak hazánknak. Most a világ első exportőre, tíz év múlva a vezető gazdasági hatalma, az 1,3 milliárd lakosú Kína nyújtott kezet nekünk, a tízmilliós Magyarországnak, mégis törekednünk kell arra, hogy a fair play szabályai érvényesüljenek ebben a kapcsolatban. Vagyis a magyar érdek maradjon a legfontosabb. A rendszerváltozás utáni külföldi befektetői példákból tanulnunk kell: nem kerülhet sor még egy Hankook-szintű megalázkodásra, nincs szükség nyilvánvalóan egyoldalú, kizárólag a külföldi fél érdekeit szem előtt tartó állami támogatásokra. Itt a lehetőség, hogy a kínai befektetéseknél a hazai szempontokat is érvényre juttassuk: minél magasabbra kell feltornáznunk a magyar kis- és középvállalkozói kör beszállítói arányát, és olyan maximalizált kedvezményeket kell adnunk, amelyek nemcsak a beruházás összértékét, hanem az új munkahelyek számát is nagyobb súllyal veszik figyelembe. A kétoldalú kereskedelemfejlesztésre is vonatkozik mindez: az ázsiai nagyhatalom irgalmatlanul nagy piacot jelent nekünk, amit megfontolt külgazdaság-politikával, jól tervezett exporttámogatással soha nem látott módon tudnánk kamatoztatni. Nálunk van a technológia, a mérnöki tudás, a kreativitás, és olyan területeken járunk előrébb Kínánál, mint a szennyvíztisztítás, a gyógyászat, a mezőgazdaság egyes területei, például a borászat. Az ázsiai országban viszont túl gyors az urbanizáció, a legtöbb háztartásban nincs iható csapvíz, a magyar szakemberek pedig ugrásra készen várják a lehetőséget, hogy exportálhassuk a technológiát. Érdemes vigyáznunk arra is, hogy a kínai befektetéseket csak jól tervezetten és olyan piaci területekre engedjük be, ahol nincsenek magyar versenytársak. Remélhetőleg leszűrtük az uniós csatlakozáskor elkövetett hibáink tanulságait: ne fordulhasson elő még egyszer, hogy teljes termelési szektorokat adunk fel egy tál lencséért! Az egész uniónak már jó ideje szembe kell néznie azzal, hogy komplett iparágakat tehet és tett is már tönkre az olcsó ázsiai dömpingáru. Ha már az egyenrangú feltételeknél tartunk, Kína jól jár velünk. Az uniós tagságunk miatt az itt összeszerelt termékekre, a magyar logisztikai központokból kiáramló árukra már nem vonatkozik az EU kereskedelmi kvótája, ami jelentős könnyebbséget ad az ázsiai exportőröknek, akik a kedvező földrajzi elhelyezkedésünkből is hasznot húzhatnak. Mindezt azért sem árt tudatosítani, mert a kiegyensúlyozott, valóban bilaterális kapcsolatok alapja, hogy mindkét fél megtalálja a saját számításait. Van alapunk tehát elvárásokat megfogalmazni, mert gazdasági előnyöket adunk érte cserébe. A friss megállapodással olyan partnerre teszünk szert, amelyik a világ legnagyobb devizatartalékával rendelkezik, és csaknem ezermilliárd dollár értékben már bevásárolta magát több globális nagyvállalatba. Kína kelet-közép-európai hídfőállása a miénk, ami egyelőre még csak diplomáciai siker, de ha bölcsen cselekszünk, akkor a gazdasági haszon sem marad el.