Magyar Nemzet, 2011. augusztus (74. évfolyam, 209-238. szám)
2011-08-27 / 234. szám
40 agyar Hemzel. Magazin 2011. augusztus 27., szombat . Rekordra készül Bici néni, a nyolcvanhárom éves sakkmester A pap ruhája A Guinness-rekordok könyvébe készül bekerülni Bici néni - ahogy békésszentandrási ismerősei szólítják -, azaz vitéz Sinka Brigitta azzal, hogy tízezer szimultán sakkpartit játszik. 9548 van a háta mögött, s a tervek szerint az idén meglesz a tízezer. Az idős sakkmester a minap a Kondorosi csárdában játszott szimultánt a kistérségi napon. 1T<t»i T. k S 7 T. Ó_________________________________ ondoros csárdája hajdan kilenc út kereszteződésében állt, fontos európai városok vásáraiba hajtották erre állataikat a kereskedők. Ma ismét igyekeznek „kiszabadítani”, láthatóvá tenni a kondorosiak a csárdát: bár a főútvonalak már rég elkerülik, azért a turisták még betérnek a legendás betyárvezér, Rózsa Sándor kedvenc helyére. A csárdával szemközt, a volt csendőrlaktanyában ma a nagyközség polgármesteri hivatala van, mellette pedig kínai nagyáruház, kirakatában csillogó strasszokkal ékesített „Putin” feliratú pólók. Július utolsó szombatján Kondoroson rendezte a környező településekből álló kistérség - Hunya, Gyomaendrőd, Kardos, Örménykút, Csabacsűd, Szarvas és Békésszentandrás a kilencedik civil napot. Az egyik fő „attrakció” a békésszentandrási születésű, 83 esztendős vitéz Sinka Brigitta sakkmester szimultánja volt délben a Kondorosi csárdában. A sakkmestert az édesapjáról, vitéz Sinka Mátyásról elnevezett alapítvány vezetője, Hincstárné Dorogi Mária várta. Míg a családtagok a Kondorosi csárda nagytermében előkészültek a szimultánhoz, beszélgettünk. Sinka Brigitta korát meghazudtoló dinamizmussal és szembeötlő szerénységgel idézi föl emlékeit: - Mivel a sakkozás terén nagy jövőt jósoltak, nem alapítottam családot. Jártam ugyan bálokba, de minden közeledő fiút távol tartottam. Budapestre - ahol igazán elkezdhettem versenyezni - 24 évesen kerültem, ágyrajáróként, albérlőként éltem hosszú ideig. 1974-ben, 46 éves koromban lett először saját lakásom. Hogy gondolt volna az ember felelősen családalapításra ilyen körülmények között? Sinka Brigitta egy Békésszentandráshoz közeli tanyán született 1928-ban. Édesapja az első világháborúban megsebesült a piavei offenzívánál. Ennek folyományaként lett tagja a vitézi rendnek. Gazdálkodó parasztember volt, egyúttal ezermester is széles érdeklődési körrel. A családban, sőt a tágabb Sinka-rokonságban is szerették a sakkot. Maguk esztergálta bábukkal, saját készítésű táblán játszották a partikat. Brigitta kislányként a leütött bábukat dédelgette, fel is öltöztette őket. Közben természetes módon leste el a lépéseket, a kombinációkat, a játék alapelemeit. Egy alkalommal Brigitta szabó nagybátyjánál sakkozott, amikor a falu plébánosa érkezett új reverendát varratni. A „nagyságos úrként” emlegetett papot nemcsak Szentandráson, hanem Békés megyében is jelentős sakkozóként tartották számon. „Nocsak, nocsak - jegyezte meg magabiztos felsőbbrendűséggel -, sakkozik a Sois Brigitta?” Aztán leült játszani vele, és mindjárt csökkent a magabiztossága, mert kikapott tőle a második partiban is. El is terjedt a faluban, hogy a nagyságos úr a szabóhoz ment ugyan, de Brigittától kapott ruhát. Sinka Brigitta a budapesti Vörös Meteor ver senyzője lett az ötvenes években. 1957-re már válogatott játékos és csapattag a hollandiai világbajnokságra induló keretben. Mégsem játszhatott, élete egyik legnagyobb szívfájdalmára csak tartalék volt. Viszont ekkor szervezték meg neki az első szimultán mérkőzést hat táblán amivel másik karrierje kezdődött. Az 1961-es világbajnokság sem hozott eredményt, amelyet ugyancsak Hollandiában rendeztek meg, ahol szintén nem játszhatott, mivel a szocialista blokk egyöntetűen bojkottot hirdetett. El sem utazott a csapat. Munkahelyén, a MÉH trösztnél a sakk népszerűsítését kapta feladatul. Pataki Ferenc fejszámolóval és Gálfi János bűvésszel járták az országot. Mindenkinek megvolt a maga feladata: Sinka Brigitta sakkszimultánokat adott. Hogy elszámoljon munkahelyének, minden partit leírt, sőt az országjárásról megjelent újságcikkeket is kivágta, s beragasztotta egy vaskos füzetbe. Ma már az ötödik füzet telik be hamarosan. Az eltelt évtizedek alatt Magyarországon kívül 13 országban szerepelt 67 versenyen, 315 szimultánt adott. Egyszerre 103 táblán játszott a legtöbb ellenféllel. Az eddigi 9548 szimultán partiból 8264- et megnyert, 860-at adott remire, és mindössze 424-et veszített el. - Nagyon büszke voltam édesapám vitézségére, s nagy öröm számomra, hogy az ő révén én is tagja lehetek a vitézi rendnek - tér rá Sinka Brigitta a gyökerekre. - Ő a Monarchia katonájaként Nagyváradra rukkolt be az első háborúban, majd a piavei offenzívánál kapott nyaklövést, amiből veseproblémái keletkeztek, az egyik veséjét ki is operálták. Vitézsége elismeréséért Váraddal és Béccsel sokat levelezett, míg sikerült a rend tagjává lennie. Vitézi telket nem kapott. Aztán a második háború után feloszlatták a rendet, beszélni se nagyon lehetett róla. Én 2000-ben Békésszentandráson tudtam meg, hogy ismét él a vitézi rend. Mivel érdekelt a dolog, utánajártam, és édesapám révén engem is a tagok sorába fogadtak. Vállalta a rend a sakk népszerűsítését, ezért újra szimultánokat adok, gyerekekkel beszélgetek, igyekszem rávenni őket a sakk által nyújtott örömök felfedezésére. Sinka Brigittát a rendszerváltás előtt nyugdíjazták, a sakkozástól is visszavonult, mígnem szülőfaluja az ezredforduló tájékán visszahívta a közéletbe. Tanácsait kérték a település ügyeivel kapcsolatban, beszélgettek, tervezgettek. Hévízi Róbert, a szentandrási helytörténeti egyesület vezetője megismerte az öt sakkos füzetet, és elhatározta, hogy megírja Bici néni élettörténetét. Mindenekelőtt azonban a füzetekben feljegyzett csodálatos teljesítményre lett figyelmes. Összeszámolták a játszmákat, és kiderült, hogy az idős asszony közel van tízezredik szimultán partijához. Utánanéztek, efféle rekord még nem szerepel a Guinnesskönyvben, így indult újra, túl a nyolcvanadik évén, Sinka Brigitta sakk-karrierje. Békésszentandrás helytörténeti egyesülete mellett lakóhelyének lokálpatriótái és a vitézi rend is felkarolta az ötletet. Kondorost követően már megszerveztek nyolc szimultánt, további tizenöt befejezés előtt, s nem állnak meg a tízezredik partiig, amelyet majd szülőhelyén, Békésszentandráson játszik a tervek szerint. A Kondorosi csárda nehéz tölgyfa asztalain - hajdani betyárvirtusok színhelyén - most a fekete-fehér mezők megszállottjai küzdenek. Tucatnyi tábla mögött nagyok és kicsik. Talán már itt ül az eljövendő sakkmester, aki majd megkísérelheti megdönteni vitéz Sinka Brigitta Guinness-rekordját. Mindenesetre nem lesz könnyű. Mint az asszony fogalmaz: - A sakk? Az életem. Se több, se kevesebb. Mindent képes voltam odaadni érte, s úgy érzem, mindent meg is kaptam általa. Vitéz Sinka Brigitta szimultánja a Kondorosi csárdában. Újraindult karrier _ ________Z Ó _L Ó Álomállás BLukács________________________________________ turisztikaiélmény-ellenőr erre a munkakörre hirdette meg határozott idejű szerződéssel a szarvasi önkormányzat „az ország legjobb állását”. A munkaköri leírás szerint a szerencsés munkavállalónak nincs más dolga, mint családjával együtt jól éreznie magát a Körös-parti városban augusztus hónap folyamán: térképezzék fel a turisztikai látnivalókat, próbáljanak ki lehetőleg minél több szolgáltatást (természetesen a munkaadó költségére), és testközelből szerzett élményeikről vezessenek világhálós naplót. Mindezért (az élményeken túl) bruttó félmillió forint a fizetség. Az ötlet nem eredeti (nemrég az ausztráliai kormány hirdette meg a világ legjobb állását: busás jövedelemért cserébe egy mesebeli korallzátony gondnoki teendőit kellett ellátni), de itt is működött, hiszen csaknem ezren jelentkeztek. Volt köztük kamionsofőr és metodista lelkész is, ám végül egy nyíregyházi pár nyert, akik Denisz nevű kutyájukkal együtt fogtak a harmincnapos, megerőltetőnek nem nevezhető munkához. Budapesten másfajta állásokat hirdettek meg, de ezek is - legalábbis a jelentkezők számát tekintve - igazi álomállásoknak tűntek sokaknak, hiszen a tíz meghirdetett helyre ezren jelentkeztek. Köztük sok diplomás is: mérnök, újságíró, tanár. Akinek sikerült a felvétel, az szerencsés utcaseprőnek mondhatja magát, 130 ezer forintos bruttó kezdő fizetéssel (ez az összeg alig marad el egy kezdő orvos fizetésétől). Ráadásul három hónap után pluszjuttatásokkal, akár havi harmincezer forint értékű cafeteriával és BKV- bérlettel is kiegészíthetik. A cég szóvivője pontos statisztikával szolgált a jelentkezőkről: hatvan százalékuknak általánosa volt, harminc százaléknak érettségije, a maradék adja a diplomásokat. Májusban vették fel az első kiválasztottakat, ők már túl is vannak az oktatáson: speciális (takarító)gépek kezelésére tanították meg őket. Eddig alkalmi munkások végezték ezt a munkát, egy ideje viszont már főállásban alkalmazzák őket. A tervek szerint az idén száz új fizetett utcaseprője lesz a fővárosnak, a következő években összesen öthatszáz munkatársat szeretnének foglalkoztatni. Gyermekkoromban azzal fenyegettek a felnőttek: tanulj, fiam, mert a végén még utcaseprőnek sem kellesz! A mostani történettel nem az a baj, hogy netán „túl sokat” keresnének az utcaseprők. Lenézni sem akarom őket, hiszen minden becsülettel elvégzett munka tiszteletet érdemel. Az a gond, hogy a tanárok, orvosok, diplomás ápolók és más felsőfokú képzettséget igénylő szakmák művelői keresnek megalázóan keveset. Ráadásul ez az eset azt üzeni a fiataloknak: lám, nem érdemes tanulni, hiszen még az utcaseprő is többet keres, mint a kezdő orvos. Az a tragédia, hogy felborult az egyensúly ebben a vitágban, és kötve hiszem, hogy a 130 ezres utcaseprői fizetés jól kigondolt stratégia első lépése lenne, amelynek során lépésről lépésre minden társadalmi csoport a képzettségével és befektetett munkájával arányos díjazást kap. A hazai munkalehetőségekről is riasztó képet fest, hogy tíz állásra ezren jelentkeznek. Igaz, van egy másik magyarázat is: valamit nagyon elszúrtak a cég személyzetisei. A Fővárosi Közterület-fenntartó évek óta nem a szerénységéről híres, ahol Frei Tamás harmincmillió forintért „véleményvezér” (bármit jelentsen is ez a szó) lehetett, ott ne sajnáljunk rongyos havi 130 ezret az utcaseprőtől.