Magyar Nemzet, 2011. augusztus (74. évfolyam, 209-238. szám)

2011-08-27 / 234. szám

40 agyar Hemzel.­ Magazin 2011. augusztus 27., szombat . Rekordra készül Bici néni, a nyolcvanhárom éves sakkmester A pap ruhája A Guinness-rekordok könyvébe készül bekerülni Bici néni - ahogy békésszentandrási ismerősei szólítják -, azaz vitéz Sinka Brigitta azzal, hogy tízezer szimultán sakkpartit játszik. 9548 van a háta mögött, s a tervek szerint az idén meglesz a tízezer. Az idős sakkmester a minap a Kondorosi csárdában játszott szimultánt a kistérségi napon. 1T<t»i T. k S 7 T. Ó_________________________________ ondoros csárdája hajdan kilenc út kereszteződésében állt, fontos eu­rópai városok vásáraiba hajtották erre állataikat a kereskedők. Ma is­mét igyekeznek „kiszabadítani”, láthatóvá tenni a kondorosiak a csárdát: bár a főútvonalak már rég elkerülik, azért a turisták még be­térnek a legendás betyárvezér, Ró­zsa Sándor kedvenc helyére. A csárdával szemközt, a volt csendőrlaktanyában ma a nagyközség polgármesteri hivatala van, mel­lette pedig kínai nagyáruház, kirakatában csillogó strasszokkal ékesített „Putin” feliratú pólók. Jú­lius utolsó szombatján Kondoroson rendezte a környező településekből álló kistérség - Hunya, Gyomaendrő­d, Kardos, Örménykút, Csabacsűd, Szarvas és Békésszentandrás­­ a kilencedik civil napot. Az egyik fő „attrakció” a békésszentandrási születésű, 83 esztendős vitéz Sinka Brigitta sakk­mester szimultánja volt délben a Kondorosi csár­dában. A sakkmestert az édesapjáról, vitéz Sinka Mátyásról elnevezett alapítvány vezetője, Hincs­­tárné Dorogi Mária várta. Míg a családtagok a Kondorosi csárda nagytermében előkészültek a szimultánhoz, beszélgettünk. Sinka Brigitta korát meghazudtoló dinamizmussal és szembeötlő sze­rénységgel idézi föl emlékeit: - Mivel a sakkozás terén nagy jövőt jósoltak, nem alapítottam családot. Jártam ugyan bálokba, de minden közeledő fiút távol tartottam. Buda­pestre - ahol igazán elkezdhettem versenyezni - 24 évesen kerültem, ágyrajáróként, albérlőként éltem hosszú ideig. 1974-ben, 46 éves koromban lett először saját lakásom. Hogy gondolt volna az ember felelősen családalapításra ilyen körülmé­nyek között? Sinka Brigitta egy Békésszentandráshoz közeli tanyán született 1928-ban. Édesapja az első világ­háborúban megsebesült a piavei offenzívánál. Ennek folyományaként lett tagja a vitézi rendnek. Gazdálkodó parasztember volt, egyúttal ezermes­ter is széles érdeklődési körrel. A családban, sőt a tágabb Sinka-rokonságban is szerették a sakkot. Maguk esztergálta bábukkal, saját készítésű táb­lán játszották a partikat. Brigitta kislányként a le­ütött bábukat dédelgette, fel is öltöztette őket. Közben természetes módon leste el a lépéseket, a kombinációkat, a játék alapelemeit. Egy alkalom­mal Brigitta szabó nagybátyjánál sakkozott, ami­kor a falu plébánosa érkezett új reverendát var­ratni. A „nagyságos úrként” emlegetett papot nemcsak Szentandráson, hanem Békés megyében is jelentős sakkozóként tartották számon. „No­csak, nocsak - jegyezte meg magabiztos felsőbb­rendűséggel -, sakkozik a Sois Brigitta?” Aztán le­ült játszani vele, és mindjárt csökkent a magabiz­tossága, mert kikapott tőle a második partiban is. El is terjedt a faluban, hogy a nagyságos úr a sza­bóhoz ment ugyan, de Brigittától kapott ruhát. Sinka Brigitta a budapesti Vörös Meteor ver­ senyzője lett az ötvenes években. 1957-re már vá­logatott játékos és csapattag a hollandiai világbaj­nokságra induló keretben. Mégsem játszhatott, élete egyik legnagyobb szívfájdalmára csak tarta­lék volt. Viszont ekkor szervezték meg neki az el­ső szimultán mérkőzést hat táblán­­ amivel másik karrierje kezdődött. Az 1961-es világbajnokság sem hozott eredményt, amelyet ugyancsak Hol­landiában rendeztek meg, ahol szintén nem játsz­hatott, mivel a szocialista blokk egyöntetűen boj­kottot hirdetett. El sem utazott a csapat. Munkahelyén, a MÉH trösztnél a sakk nép­szerűsítését kapta feladatul. Pataki Ferenc fejszá­molóval és Gálfi János bűvésszel járták az orszá­got. Mindenkinek megvolt a maga feladata: Sin­ka Brigitta sakkszimultánokat adott. Hogy elszá­moljon munkahelyének, minden partit leírt, sőt az országjárásról megjelent újságcikkeket is ki­vágta, s beragasztotta egy vaskos füzetbe. Ma már az ötödik füzet telik be hamarosan. Az eltelt évtizedek alatt Magyarországon kívül 13 ország­ban szerepelt 67 versenyen, 315 szimultánt adott. Egyszerre 103 táblán játszott a legtöbb el­lenféllel. Az eddigi 9548 szimultán partiból 8264- et megnyert, 860-at adott remire, és mindössze 424-et veszített el. - Nagyon büszke voltam édesapám vitézségé­re, s nagy öröm számomra, hogy az ő révén én is tagja lehetek a vitézi rendnek - tér rá Sinka Bri­gitta a gyökerekre. - Ő a Monarchia katonájaként Nagyváradra rukkolt be az első háborúban, majd a piavei offenzívánál kapott nyaklövést, amiből veseproblémái keletkeztek, az egyik veséjét ki is operálták. Vitézsége elismeréséért Váraddal és Béccsel sokat levelezett, míg sikerült a rend tagjá­vá lennie. Vitézi telket nem kapott. Aztán a máso­dik háború után feloszlatták a rendet, beszélni se nagyon lehetett róla. Én 2000-ben Békésszent­­andráson tudtam meg, hogy ismét él a vitézi rend. Mivel érdekelt a dolog, utánajártam, és édesapám révén engem is a tagok sorába fogad­tak. Vállalta a rend a sakk népszerűsítését, ezért újra szimultánokat adok, gyerekekkel beszélge­tek, igyekszem rávenni őket a sakk által nyújtott örömök felfedezésére. Sinka Brigittát a rendszerváltás előtt nyugdí­jazták, a sakkozástól is visszavonult, mígnem szü­lőfaluja az ezredforduló tájékán visszahívta a köz­életbe. Tanácsait kérték a település ügyeivel kap­csolatban, beszélgettek, tervezgettek. Hévízi Ró­bert, a szentandrási helytörténeti egyesület veze­tője megismerte az öt sakkos füzetet, és elhatároz­ta, hogy megírja Bici néni élettörténetét. Minde­nekelőtt azonban a füzetekben feljegyzett csodála­tos teljesítményre lett figyelmes. Összeszámolták a játszmákat, és kiderült, hogy az idős asszony kö­zel van tízezredik szimultán partijához. Utánanéz­tek, efféle rekord még nem szerepel a Guinness­­könyvben, így indult újra, túl a nyolcvanadik évén, Sinka Brigitta sakk-karrierje. Békésszent­andrás helytörténeti egyesülete mellett lakóhe­lyének lokálpatriótái és a vitézi rend is felkarolta az ötletet. Kondorost követően már megszervez­tek nyolc szimultánt, további tizenöt befejezés előtt, s nem állnak meg a tízezredik partiig, ame­lyet majd szülőhelyén, Békésszentandráson ját­szik a tervek szerint. A Kondorosi csárda nehéz tölgyfa asztalain - hajdani betyárvirtusok színhelyén - most a feke­te-fehér mezők megszállottjai küzdenek. Tucat­nyi tábla mögött nagyok és kicsik. Talán már itt ül az eljövendő sakkmester, aki majd megkísérelhe­ti megdönteni vitéz Sinka Brigitta Guinness-re­­kordját. Mindenesetre nem lesz könnyű. Mint az asszony fogalmaz: - A sakk? Az életem. Se több, se kevesebb. Mindent képes voltam odaadni érte, s úgy érzem, mindent meg is kaptam általa. Vitéz Sinka Brigitta szimultánja­ a Kondorosi csárdában. Újraindult karrier _ ________Z Ó _L Ó Álomállás BLukács________________________________________ t­urisztikaiélmény-ellenőr­­ er­re a munkakörre hirdette meg határozott idejű szerződéssel a szarvasi önkormányzat „az ország legjobb állását”. A munkaköri leírás szerint a szerencsés munkaválla­lónak nincs más dolga, mint családjával együtt jól éreznie magát a Körös-parti városban augusztus hónap folyamán: térképezzék fel a turisztikai látnivaló­kat, próbáljanak ki lehetőleg minél több szolgáltatást (természetesen a munka­adó költségére), és testközelből szerzett élményeikről vezessenek világhálós naplót. Mindezért (az élményeken túl) bruttó félmillió forint a fizetség. Az ötlet nem eredeti (nemrég az ausztráliai kormány hirdette meg a vi­lág legjobb állását: busás jövedelemért cserébe egy mesebeli korallzátony gondnoki teendőit kellett ellátni), de itt is működött, hiszen csaknem ezren je­lentkeztek. Volt köztük kamionsofőr és metodista lelkész is, ám végül egy nyír­egyházi pár nyert, akik Denisz nevű ku­tyájukkal együtt fogtak a harmincna­pos, megerőltetőnek nem nevezhető munkához. Budapesten másfajta állásokat hir­dettek meg, de ezek is - legalábbis a je­lentkezők számát tekintve - igazi álomállásoknak tűntek sokaknak, hi­szen a tíz meghirdetett helyre ezren je­lentkeztek. Köztük sok diplomás is: mérnök, újságíró, tanár. Akinek sike­rült a felvétel, az szerencsés utcaseprő­nek mondhatja magát, 130 ezer forin­tos bruttó kezdő fizetéssel (ez az összeg alig marad el egy kezdő orvos fizetésé­től). Ráadásul három hónap után pluszjuttatásokkal, akár havi harminc­ezer forint értékű cafeteriával és BKV- bérlettel is kiegészíthetik. A cég szóvi­vője pontos statisztikával szolgált a je­lentkezőkről: hatvan százalékuknak ál­talánosa volt, harminc százaléknak érettségije, a maradék adja a diplomá­sokat. Májusban vették fel az első kiválasz­tottakat, ők már túl is vannak az okta­táson: speciális (takarító)gépek kezelé­sére tanították meg őket. Eddig alkalmi munkások végezték ezt a munkát, egy ideje viszont már főállásban alkalmaz­zák őket. A tervek szerint az idén száz új fizetett utcaseprője lesz a főváros­nak, a következő években összesen öt­hat­száz munkatársat szeretnének fog­lalkoztatni. Gyermekkoromban azzal fenyeget­tek a felnőttek: tanulj, fiam, mert a vé­gén még utcaseprőnek sem kellesz! A mostani történettel nem az a baj, hogy netán „túl sokat” keresnének az utca­seprők. Lenézni sem akarom őket, hi­szen minden becsülettel elvégzett munka tiszteletet érdemel. Az a gond, hogy a tanárok, orvosok, diplomás ápolók és más felsőfokú képzettséget igénylő szakmák művelői keresnek megalázóan keveset. Ráadásul ez az eset azt üzeni a fiataloknak: lám, nem érdemes tanulni, hiszen még az utca­seprő is többet keres, mint a kezdő or­vos. Az a tragédia, hogy felborult az egyensúly ebben a vitágban, és kötve hiszem, hogy a 130 ezres utcaseprői fi­zetés jól kigondolt stratégia első lépése lenne, amelynek során lépésről lépésre minden társadalmi csoport a képzett­ségével és befektetett munkájával ará­nyos díjazást kap. A hazai munkalehetőségekről is riasztó képet fest, hogy tíz állásra ezren jelentkeznek. Igaz, van egy másik ma­gyarázat is: valamit nagyon elszúrtak a cég személyzetisei. A Fővárosi Közte­rület-fenntartó évek óta nem a sze­rénységéről híres, ahol Frei Tamás har­mincmillió forintért „véleményvezér” (bármit jelentsen is ez a szó) lehetett, ott ne sajnáljunk rongyos havi 130 ez­ret az utcaseprőtől.

Next