Magyar Nemzet, 2011. szeptember (74. évfolyam, 239-268. szám)
2011-09-20 / 258. szám
Tizenöt éves a kisteleki nő gyilkosa 111 CSIBRA____________________________ Megfojtotta, majd egy tanyán elásta negyvenegy esztendős szeretőjét egy 15 éves fiú Kisteleken, az áldozat holttestét szombaton találták meg. A sértett ügyében korábban közigazgatási eljárást indított a rendőrség, a nőt eltűntként keresték, miután rokonai jelezték, hogy otthonából ismeretlen helyre távozott. A hatóságot a nő egyik hozzátartozója értesítette, és elmondta a nyomozóknak, hogy a fiú lakhelyén, az udvaron egy frissen felásott területet látott. A szakemberek ott bukkantak a holttestre - tájékoztatta lapunkat Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A hatóság ekkor emberölés miatt indított vizsgálatot az ügyben, a helyszíni szemle, illetve az adatgyűjtés hamarosan a vélt elkövetőre terelte a gyanút. A fiú elismerte a gyilkosság elkövetését, majd tegnap részletes vallomást tett arról. Elmondta, hogy intim viszonyt folytatott a 41 éves, négygyermekes asszonnyal, a sértett eltűnése előtt is találkoztak, veszekedtek, majd a vita hevében megfojtotta. A gyanúsított nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, az ellene más ügyben indított büntetőeljárás még folyamatban van. Tíz év bujkálás után Itáliában vették őrizetbe . G. Juhász Judit__________________ Egy tíz éve Magyarországon elkövetett emberrablás és zsarolás gyanúsítottját fogták el a napokban Olaszországban. A 37 éves A. Ignác ellen korábban nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a magyar hatóság, a körözött férfi a véletlennek köszönhetően került rendőrkézre Sassariban - adta hírül az Adnkronos című portál. Az olasz rendőrség szerint Sassari város közelében megszaporodtak a besurranásos lopások, ezért megerősített járőrszolgálattal igyekezték elejét venni a bűncselekményeknek. A múlt hét végén felfigyeltek három fiatalemberre, akik a rendőrautó láttán beugrottak egy parkoló személykocsiba, és megpróbáltak elmenekülni. Miután elfogták őket, ottlétüket azzal indokolták, hogy egy közelben lakó férfihoz tartoztak, aki munkát ígért egyiküknek. A megadott címen a rendőrök A. Ignácot találták, aki igazolta a fiatalemberek állításait. Ám iratai ellenőrzésekor kiderült, a magyar rendőrség hosszú ideje keresi, mert azzal gyanúsítják, hogy korábban társaival együtt emberrablásban és zsarolásban vett részt. A. Ignácot a sassari rendőrség őrizetbe vette, és a San Sebastianó-i városi börtönbe szállította. Olaszország értesítette a magyar hatóságot, amely rövidesen kezdeményezi a férfi kiadatását. Budapesten egy 33 éves, emberölés miatt keresett német állampolgárt fogtak el a nyomozók - közölte tegnap a Nemzeti Nyomozó Iroda. A szervezet célkörözési alosztályának munkatársai előzetes adatgyűjtés után a napokban találtak rá az európai elfogatóparanccsal körözött I. Gencre, aki menekülni próbált, de végül a testi kényszer hatására megadta magát. A férfit előállították, feltehetőleg hivatalos személy elleni erőszak miatt is felelnie kell. Kiadatásáról a bíróság dönt majd. 17 2011. szeptember 20., kedd Krónika Benyovszkyra emlékeznek Nemzetközi tanácskozáson idézik fel Madagaszkár egykori királyának tetteit Tudományos konferencián idézik fel Benyovszky Móric, Madagaszkár egykori királya tetteit a gróf életének kutatói szeptember 30-án az Országos Széchényi Könyvtár dísztermében. A 265 éve született, 225 esztendővel ezelőtt szigete partjainál ágyúlövés áldozatává vált magyar világutazó emléke előtt több nemzet képviselői is tisztelegnek. a Nagy áron________________ A Kapitány és katona a Föld túlsó oldalán című amerikai mozi akár a magyar Benyovszky Móricról is szólhatna. A ma 265 éve született magyar nemes ugyanis nemcsak a harcmezőket járta meg, de a kamcsatkai orosz hadifogságból elindulva áthajózott Ázsia számos tengerén, s 40 évesen bekövetkezett halála előtt még azt is elérte, hogy Madagaszkár bennszülött népe királyává választotta. Ezek tudatában aligha meglepő, hogy a nagy utazó világrajövetelének és elhunytának idei évfordulóját tavaly novemberben a kiemeltek közé sorolták az illetékesek, és az idén tudományos konferencián emlékeznek meg tetteiről az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) dísztermében. G. Németh György, a Benyovszky Móric Társaság elnöke és a rendezvény szervezője lapunknak elmondta, hogy Madagaszkár királyának magyar kutatói mellett a Lengyel, a Szlovák és a Francia Intézet is rövid beszámolóval készül a szeptember 30-i összejövetelre. A civi szervezet célja egyfelől az, hogy a hazai közönséggel jobban megismertesse a kalandos életű férfiút, másfelől pedig lehetőséget akartak adni a tudósoknak, hogy legfrissebb eredményeiket bemutathassák. Az emlékülés egyébként nyilvános, de regisztrációhoz van kötve (a társaság honlapja: www.benyovszky.hu). Az eseményt a Külügyminisztérium nevében Hóvári János helyettes államtitkár nyitja meg, és számos hazai múzeum és tudományos intézet támogatja. Emlékezetes, a társaság helyezte el a neves magyar utazó egykori állomáshelyén, Maroantsetrában az első magyar emlékszobrot, valamint egy háromnyelvű táblát Antananarivóban, Madagaszkár fővárosának Benyovszkyról elnevezett utcájában. Kezdeményezésükre és támogatásukkal jelent meg 2004-ben Benyovszky madagaszkári naplója, a Protocole du régiment des Volontaires de Benyovszky az OSZK és a Kossuth Kiadó gondozásában francia, angol és magyar nyelven. Terveikről G. Németh György elárulta: szeretnék elérni, hogy a konferencia anyaga nyomtatásban is megjelenhessen, illetve azt remélik, jövőre újabb expedíciót szervezhetnek az afrikai szigetországba. Csatát nyertek az aktivisták Meghátráltak a végrehajtók, Dale Farmot péntekig biztosan nem ürítik ki Életük kockáztatásával sikerült megakadályozniuk tegnap az aktivistáknak, hogy elkezdődjön Dale Farm kiürítése. Az Európa legnagyobb ír vándortáborában élő négyszáz érintett ügyéről pénteken ismét tárgyal a londoni felső bíróság. NI Győr Ágnes_____________________ Jelentősen megerősítették a védelmi rendszert az aktivisták, ezért tegnap mégsem tudták megkezdeni Európa legnagyobb vándortáborának részleges kiürítését Angliában. A londoni felső bíróság a késő délutáni órákban jóváhagyta az essexi, Basildon határában található Dale Farm négyszáz lakójának kérvényét. Péntekre újabb meghallgatást tűzött ki ügyükben, hogy eldöntse, minden szempontból törvényes-e a Basildon önkormányzata által elrendelt kilakoltatás - jelentette a Sky News. Mint arról korábban írtunk, Basildon tanácsa hivatalosan tegnap reggel nyolcra tűzte ki a tábor megtisztításának kezdetét. Noha az ír vándorok (Travellers) képviselői az utóbbi hónapokban többször bejelentették, hogy egyikük sem tervezi elhagyni otthonát, hétfőre végül mindössze százan maradtak a Dale Farm illegálisan betelepített részén élők közül. A hatóságok elleni harcukhoz azonban több száz önkéntes csatlakozott a világ számos pontjáról. Mire a nap első sugarai megvilágították a tábort hétfő hajnalban, a Dale Farmot körülvevő, fából, vasrudakból és kocsikerekekből felépített barikádok már megerősítve várták a kilakoltatással megbízott Constant & Co embereit. Többen a táboron belüli tárgyakhoz erősítették magukat, ketten hordóba betonozták a kezüket a helyszínen. Egy tizenkilenc éves lány a nyakát biciklilánccal lakatolta hozzá az egyik kerítéshez. Túloldalára kiírták az aktivisták, hogy ha a szerkezetet megmozdítják, a lány meghal. Az idő előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a végrehajtók nem merik elkezdeni az akciót. A Dale Farmot körülvevő falak és kerítések mögül napközben reggae-zene hallatszott. Helyszíni források szerint azért, hogy ezzel elnyomják a vándorok a kilakoltatást végző cég készülődésének zaját. Délelőtt újabb kísérletet tettek a basildoni tanács képviselői, hogy a Dale Farmon élőkkel tárgyalóasztalhoz üljenek. A megbeszélések azonban rövid idő alatt holtpontra jutottak. Ismeretes, Dale Farmot az 1970-es években kezdték el benépesíteni a cigányok és vándorcigányok életmódját követő írek. Az önkormányzat és a helyiek közt tíz éve kezdődött el a jogi csatározás, miután az egyik ír család megvett és beépített egy, már a szomszédos Crays Hill védett zöldövezetéhez tartozó parcellát. Bár az önkormányzattal vívott évtizedes jogi csatát 2009-ben elvesztették az utazók, folytatták a terjeszkedést és az illegális építkezéseket a zöldövezetben. Basildon néhány hónapja döntött úgy, hogy kiürítteti az érintett parcellákat. A tanács korábban felajánlott a lakóknak önkormányzati lakásokat, azokat azonban elutasították a vándorok. „Csalódottak és ingerültek vagyunk a bíróság döntése miatt” - olvasható Tony Balinak, a basildoni tanács vezetőjének lapunkhoz eljuttatott levelében. A politikus hozzátette: biztos benne, hogy pénteken sikerül érvényre juttatni az önkormányzat igazát. Helybéli asszony és kislánya Dale Farm elbarikádozott főkapuja előtt fotó: asp/adrian dennis KORAI TÉL AUSZTRIÁBAN .Többfelé is havazott tegnap Ausztria nyugati részén,Tirol, Salzburg, Karintia és Stájerország tartományok alacsonyabban fekvő részein is hó lepte be a tájat Számos utat lezártak, Tirolban tízezer háztartás maradt átmenetileg áram nélkül, mert a hó súlya alatt leszakadó faágak eltépték a vezetékeket fotó: reuters/dominic ebenbichter Státus II Grimm A Magyar Köztársaság miniszterelnökeként konferálták fel Gyurcsány Ferencet az MSZP győri rendezvényén. Csak egyetlen, aprócska szót felejtettek ki: bukott. Békéscsabai postást keres a rendőrség Közigazgatási eljárásban keresnek a békéscsabai rendőrök egy 24 éves postásnőt, aki tegnap nagy összegű pénzzel tűnt el. A nő hétfőn reggel a Békéscsabához tartozó Gerlán lévő postára ment dolgozni. (MTI) Otthonában ölték meg az idős asszonyt Megfojtottak és megerőszakoltak egy 47 éves nőt Tatabányán; a gyilkos, egy 20 éves férfi, beismerő vallomást tett. Szeptember 13-án találtak rá az áldozatra, aki négy-öt napja lehetett már halott. A lakásból eltűnt a nő laptopja és a mobiltelefonja. A nyomozók a tárgyak útját követve jutottak el a férfihoz, őt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. (MTI) Új eszközzel szűrik ki a szabálysértőket Mobil oszlopot tesztelt Budapesten a rendőrség, amellyel öt nap alatt 27 ezer gépjárművet ellenőrzött, s ez idő alatt 158 forgalomból kivont járművet szűrt ki. Az oszlop feleslegessé teheti a szúrópróbaszerű ellenőrzést az utakon. Hamarosan több ilyen berendezést is kihelyeznek a fővárosban. (MTI) Pilótahiba okozta a karéliai tragédiát A legénység gondatlansága okozta a 47 halálos áldozattal járó, júniusi oroszországi repülőgépszerencsétlenséget, de a karéliai balesetben közrejátszott az is, hogy a navigációs tiszt alkoholos befolyásoltság alatt állt. A személyzet kritikus magasság alá ereszkedett, s emiatt a repülő fának ütközött, majd a földbe csapódott. (MTI) Viharkárok országszerte A viharos szél következtében több településen is fák dőltek az utakra, villanyvezetékekre Pest megyében tegnap este. Pécsen összedöntött egy cirkuszi sátrat a szél, de senki nem sérült meg. Ismeretlen okból összeomlott egy sportpálya öltözője Versegen, két ember megsérült, őket a mentők a hatvani kórházba szállították. (MTI) FELHÍVÁS VÉTELI AJÁNLATTÉTELRE A Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft. (1024 Budapest, Margit körút 85.) megvásárlásra felajánlja az alábbi vagyontárgyait: Ingatlan helye Méret Típus Ajánlati dokumentáció ára Várpalota 3212/69. hrsz. 15 000 m2 beépítetlen terület 20 000 Ft + ÁFA Várpalota 3212/88. hrsz. 4 313 m2 beépítetlen terület 5 000 Ft + ÁFA Várpalota 3212/87. hrsz. 5 0.34 m2 beépítetlen terület 5 000 Ft + ÁFA Várpalota 3212/90. hrsz. 1 283 m2 beépítetlen terület 5 000 Ft + ÁFA Várpalota 3212/55. hrsz. 13 222 m2 ipartelep 5 000 Ft + ÁFA Pétfürdő 2388/2. hrsz. 6 084 m* kopárság és út 1 000 Ft + ÁFA Dudas 058/4. hrsz. 360 aV udvar Veszprém, Budapest u. 2. Társíts Irodaházban lévő összesen 3 db albetét, önálló helyrajzi számozással összesen 349 né iroda, étterem, tanácsterem 5 000 Ft + ÁFA Ajánlati dokumentáció ára a várpalotai ipari parkban lévő valamennyi ingatlanra: Ajánlati dokumentáció ára valamennyi ingatlanra: 30 000 Ft + ÁFA 35 000 Ft + ÁFA AZ ÉRTÉKESÍTF.MK) VAGYONTÁRGYAKKAL KAPCSOLATBAN HELYSZÍNI BEJÁRÁS IDŐPONTJA: Veszprémi irodaház, 2011. október 5. (szerda) 10.00 óra. . Várpalota. Pétfürdői ingatlanok: 2011. október 5. (szerda) 12.00 óra Otthari ingatlan: 2011. október 5 (szerda) 14-30 óra .A találkozás helye mindhárom időpontban: Veszprém Budapest u. 2. porta előtér Az ajánlatkérő az eljárás feltételrendszerét tartalmazó értékesítési dokumentációt bocsát az érdeklődők részére térítés ellenében, mely nyomtatott formában vehető át a BVH Kft. Veszprémi Fióktelepén (8200 Veszprém, Budapest u. 1. II. emelet, 60. számú iroda) 2011. szeptember 20-21-ig és 2011. október 4—12-ig kedd-szerda 8.00-10.00 óra között vagy elektronikus formában letölthető a www.bvh.hu honlapról. A dokumentáció ára a BVH Kft. számlájára (Magyar Államkincstár 10032000-00288011-00600017) fizetendő be, az átutalás banki igazolásának bemutatása szükséges a dokumentáció átvételéhez, illetve az ajánlat kötelező melléklete. Az értékesítési dokumentáció megvásárlása feltétele az érvényes ajánlat benyújtásának. Az ajánlatot zárt borítékban 2011. október 12-én 14.00 óráig lehet benyújtani a következő címre: Bányavagyon-hasznosító Nonprofit Közhasznú Kft. 102h Budapest, Margit krt. 85. Az ajánlat ajánlati biztosíték befizetéséhez kötött, melynek részleteiről a dokumentáció tartalmaz információkat. A BVH Kft. fenntartja jogát az értékesítés eredménytelenné nyilvánítására. KAPCSOLATTARTÓ: Bencsik Gábor telefon/fax: 88/406-504, .30/436-0479.