Magyar Nemzet, 2013. február (76. évfolyam, 31-58. szám)
2013-02-02 / 32. szám
Habent fata sua libelli Terentianus Maurus i S 7 * I Al R f. I A__________________________ fatal férfi csöngetett be egy budai ház negyedik emeleti lakásának ajtaján 1951. május 29-én kora délután. A lakásban ötgyermekes család élt, valamint két apáca, akiket szívességből fogadtak be, amikor szerzetesrendjük feloszlatásakor otthon nélkül maradtak. A családfő, akit 1947-ben köztisztviselőként belistáztak, egyre nehezebben talált magának munkahelyet, többször csak ideiglenest vagy vidékit, ezért gyakran volt hosszabb ideig távol családjától. A csengetésre a családanya nyitott ajtót. Az udvariasan köszönő férfi a családfőt kereste, aki azonban nem volt otthon, mert két hétre vidéki munkahelyére utazott. A férfi közölte, hogy sürgős üzenetet kell átadnia neki, ezért utánamegy akár a munkahelyére is. A családanya megmondta a vidéki munkahely nevét, a férfi elköszönt, és lement az utcára, ahol a társai várták. A fiatal férfi Verők László ÁVH-s alhadnagy volt, aki a családfő letartóztatása előtti terepszemlét hajtotta végre. A munkaadó pesti központjában azonban nem tudtak a vidéki alkalmazottakról. Ezért zárhatta Verók László alhadnagy az ügyben aznap este írt jelentését a következő mondattal: „A jelentésemben összegyűjtött adatok azt bizonyítják, hogy az általunk keresett személy felesége tud férjének törvénybe ütköző dolgairól, és szándékosan vezetett félre valótlan információival, melyről illetékes vezetőimnek már szóbeli jelentést is tettem.” Nem sokkal éjfél előtt ismét csöngettek, majd dörömböltek a budai lakás ajtaján. Az álmából felvert családanyát az ajtóból félrelökve Nagy László hadnagy vezetésével egy csapat ÁVH-s, köztük egy nő is, tört be a lakásba. Az ágyakból kirángatták az alvó gyerekeket, a két apácát, és mindenkit sorba állítottak a hosszú előszobában. A két legkisebb kislány sírva kapaszkodott édesanyjába, a három nagyobb gyermek rémülten fogta egymás kezét, a két apáca - talán a vértanúságra készülve - hangosan mondta az üdvözlégyet. A családanyát, aki kapkodva felöltözött, két legény lekísérte a ház előtt várakozó sötét autóhoz. Valamennyien beültek, és az autó elindult. Meg se állt az Andrássy út 60.-ig. A lakásban maradt ÁVH-sok alapos házkutatásba kezdtek, hajnal lett, mire végeztek. A házkutatásról jegyzőkönyvet vettek fel, amelyet két tanúval, a legidősebb gyerekkel és az egyik apácával írattak alá. A tanúk nem éltek panasszal. Ezután a családfő dolgozó- és könyvtárszobájának minden ajtaját lepecsételték. Az ÁVH-sok egy része Nagy László vezetésével elvonult a központba, a jegyzőkönyvben felsoroltakat magukkal vitték mint bűnjeleket. Pár ÁVH-s azonban a lakásban maradt. Váltott ügyelettel a következő napokban úgynevezett „lakászárat” tartottak: minden érkezőt beengedtek, ki szinte senkit. Ugyancsak május 29-én este 11 óra 30 perckor távirati utasítás érkezett az Államvédelmi Hatóság egyik vidéki városának központjába, hogy kutassák fel a családfő tartózkodási helyét, és tartóztassák le. Ádám György főhadnagy május 30-án reggel kelt jelentésében részletesen ismerteti, hogyan hajtották végre a parancsot. A letartóztatott családfőt hajnalban útnak indították a fővárosba. Nagy László hadnagy összefoglaló jelentésében a házkutatás során lefoglalt bűnjelek felsorolása az egydolláros bankjeggyel kezdődik, majd egyebek közt következik három háborús kitüntetés, tizenegy plakett, két régi címer, egy bíborosi sapka, majd egy borítékban „postai anyagok, névjegyek, fényképek, amelyek részben nacionalisták”. A felsorolás a „valamint 1 db bőröndöt foglaltunk le bűnjelként” bejegyzéssel zárul. A jelentés másik része ismerteti, hogy a családdal élő volt apáca „acéledző-átképzés”. A további részek a család ismertetését tartalmazzák: származás, foglalkozás, anyagi helyzet, munkahelyek, gyerekek. Majd következik a kiértékelés, lássunk ebből néhány részletet: „Az egész család klerikális beállítottságú. Több rokonuk pap, illetve apáca volt. [... ] Degenerációzus [sic!] beütések látszanak a gyerekeken [...], anyagi viszonyaik kiegyensúlyozottnak mondhatók, van némi ékszerük, valamint polgári lakásberendezésük és ruházatuk. [... ] Említésre méltó a dolgozószobában lévő hatalmas, 5000 kötetes könyvtár, amely főleg idegen nyelvű, miszticista és klerikális, fasiszta tartalmú, indexen lévő könyvekből, brosúrákból áll.” Lépjünk át az Andrássy út 60.-ba! Az alagsorban a családanyát a szintén ide szállított családfővel szembesítették. Az ÁVH-sok alapos munkát végeztek útközben. A családanya a két ÁVH-s támogatásával talpon álló, összetört és egyetlen éjszaka megőszült férfiban az első pillanatban nem ismerte fel a saját férjét. A családanyát nem bántották, de pár napig még bent tartották. Ez zsaroláshoz kiválóan megfelelt. Időnként megmutatták a családfőnek. Az eddigiekben leírt történet a kommunista diktatúra idején csak egy a több száz vagy több ezer hasonló közül. Akár be is fejezhetnénk, ha nem került volna elő az ügyben egy új szereplő, a későbbi bűnjel, a tárgyi bizonyíték, a könyv. Nagy László hadnagy jelentését elöljárói nem találhatták megfelelőnek. Ezért új (szakmai terminológiával „folytatólagos”) házkutatást rendeltek el. Végrehajtását Verők László alhadnagyra bízták. A házkutatás helyszíni jegyzőkönyvei május 30-án délután készültek. Ám ugyanarról a házkutatásról azonos keltezéssel, kézírással és azonos tanúk aláírásával két helyszíni jegyzőkönyv is készült, mindegyik kétkét példányban. Különlegességük, hogy tartalmilag köszönő viszonyban sincsenek egymással. A bizonyára elsőként készült jegyzőkönyv tizenkét tételt tartalmaz, köztük „plé [sic!] dobozban gépisztol [sic!] és puskatöltény hüvelyek”, egy bíborosi sapka (újra? vagy még egy?), használt indigók, táskaírógép, bizalmas iratok, címjegyzékek, külföldi levelek, szóval minden, ami politikailag rendkívül megbízhatatlan vagy veszélyes tárgy, és jól kiegészíti az előző házkutatási jegyzőkönyv „politikai hiányosságait”. A második jegyzőkönyvben már csak egyetlen tétel van. Főszereplőnk, a könyv. Egy ősnyomtatvány, amelyet az egyik polcon a könyvek mögé eldugva ezután „találtak” meg. Az ÁVH-s házkutatók ragyogó szellemi felkészítését tanúsítja a jegyzőkönyv: a „gépisztol”-os felsorolás után tudták, hogy egy latin nyelvű ősnyomtatvány címét a könyv utolsó oldalán kell keresni, és a sokszor gyakorlott könyvtárosoknak is fejtörést okozó, rövidítésekkel zsúfolt kolofon szövegéből pillanatok alatt megállapították, hogy a könyv „Akvinói Szent Tamás munkáinak 3. kötete, amelyet 1483-ban adtak ki”. Betűhíven leírták a könyvkötésre aranybetűkkel préselt latin rövidítéseket, sőt a könyvbe ragasztott könyvtári jelzeteket („a könyvbe egy 12118/3 jelzésű ragcédula van ragasztva”), a könyv méretét, oldalszámozását. Profi könyvtárosi munka! Verők László alhadnagy még aznap este elkészítette napi jelentését, amelyben összefoglalva szerepelnek a két házkutatási jegyzőkönyv „bűnjelei”. A jelentés több mint felét a megtalált könyv pontos leírása tölti ki. A „demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel” címén tartóztatták le a családfőt, aki már a Magyar Közösség ügyében is képbe került. Mint minden akkori koncepciós politikai pert, ezt is jól előkészítették és rengeteg szereplővel mozgatták. A „nagy pert” aztán szétdarabolták, politikai, szervezkedési, gazdasági stb. részügyekre, és a letartóztatottakat „arányosan” szétosztották. Ügyeltek arra is, hogy a vádlottakat valamilyen formában erkölcsileg is hiteltelenné tegyék a per folyamán. A családfőt a napi kihallgatási jegyzőkönyvek szerint Dékány István áv. ny. vezetésével éjjel-nappal, hetekig vallatták. A verőlegények beállításáról a kihallgatás vezetője döntött. Kik voltak? Nem jártunk utána, nem is a mi dolgunk. Ám biztos, hogy némi időráfordítással megállapítható a kilétük a napi szolgálati beosztásból vagy máshonnan. A családfő a negyvenedik napon tört meg, amikor választás elé állították: vagy aláírja másnap reggel az eléje tett teljes beismerő vallomást, vagy feleségét nem engedik szabadon, és öt, szülő nélkül maradt gyermekét különböző szovjetunióbeli árvaházakban helyezik el. Vallomásában szerepel, hogy a népi demokráciáról fasiszta szellemű gyalázkodásokat írt, és külföldre juttatta őket, citromtintát használt titkosírásos leveleihez, konspiratív módon illegális pénzeket és devizát adott át egyházi főembereknek, illetve hogy a megtalált könyvet a neki értékesítésre átadott könyvek közül magának tartotta meg és dugta el. Nem tudta, hogy feleségét pár nap után elengedték, és akkor már a Hortobágyon osztozott a kitelepítettek sorsában. Másnap reggel mindent aláírt. Természetesen azt is, hogy vallomását szabad akaratából, minden külső kényszer nélkül írta alá. Ki nem írta volna alá? A családfőnek, mondhatjuk, szerencséje volt. A „nagy rendező” végül csak a nagy per valamelyik mellékperében adott neki szerepet. 1951 nyarán Alapi Gyula ügyész vádirata alapján a családfő hét év fegyházbüntetést kapott a bírósági színjátékon (hivatalosan: tárgyaláson). De térjünk vissza a könyvhöz. Pár éve ismertem meg a családfőre vonatkozó titkos iratokat az Állambiztonsági Szolgálat Történelmi Levéltárában. Több száz oldalnyi is lehet, de még így is erősen hiányosnak tűnik. Van is az iratok között egy selejtezési jegyzőkönyv, amely több mint ötven, részben a lakászár és a házkutatások iratait, részben a családfő kihallgatási jegyzőkönyveit (vallomásait) tartalmazza. Egy pillanatig sem volt kétségem afelől, hogy a könyvet az ÁVH dugta a család polcára, és a „megtalálók” zsebében lapult a leírása, amelyet aztán bemásoltak a jegyzőkönyvbe. Tudni lehet a per lefolyásából, hogy a bűnjelként lefoglalt könyv a bírósági eljárás során tárgyi bizonyíték volt arra, hogy a családfő részt vett „illegális devizabűntettekben”. A beismertetett „elrejtési” történet a családfő erkölcsi megtörését, megalázását is szolgálta. Érdekelt, honnan származott a könyv, hogy jutott az ÁVH kezébe, és végül mi lett vele, miután már nem volt rá szükség. Úgy gondoltam, valamelyik hazai könyvtárból „kölcsönözték”, majd szerepét eljátszva ugyanoda került (mert az ÁVH jogos tulajdonosának, akit kutatásaim szerint ismert, nem adta vissza). Feltételezve, hogy valamelyik több ősnyomtatvánnyal rendelkező hazai könyvtárból származik (erre utalt a leírásban is szereplő könyvtári jelzet), jegyzőkönyvből ismert címe alapján kezdtem meg kutatásaimat. Ám a hazai könyvtárakban nem bukkantam nyomra. Sőt rövid idő alatt meggyőződtem arról is, hogy Aquinói Szent Tamásnak nem jelent meg háromkötetes műve 1483-ban! Vakvágány volt. Másodjára a jegyzőkönyvben leírt, könyvtári jelzetnek tekinthető számok alapján indultam el. Elővettem a magyar könyvtárakban őrzött ősnyomtatványok jegyzékét. Nem telt sok időbe és fáradságba, hogy a vagy kéttucatnyi szóba jöhető hazai könyvtár közül melyikben használt jelzetek közé,illik be. Pár száz oldalt kellett átlapoznom, de megérte. A szemem megakadt egy 1483-ban megjelent mű leírásán, amelyből az egyik könyvtárban csak az első, a második és a negyedik kötet van meg. A jelzetük pedig azonos a bűnjelként szolgált könyv jelzetével. Megtaláltam. A jegyzékben szereplő mű három kötete ma is ott van eredeti helyén a könyvtárban. Rajtuk ugyanazok a feliratok, jelzetek, mint a jegyzőkönyvben. Ott búslakodnak egy polcon, eltűnt társukra várva. A könyv azonban nem Aquinói Szent Tamás munkája. Az ÁVH könyvszakértelme nem volt tökéletes, a házkutatást végző legények siettükben rosszul oldották fel az utolsó oldalon lévő latin szöveget. Ezek után gyerekjáték volt megállapítani, hol lehet ma a hatvan éve bűnjelként szolgált könyv. Az ősnyomtatványjegyzékben a megtalált mű címe felett pár sorral ott szerepel egy könyvtár, ahol ugyanennek a kiadványnak csak a III. kötete van meg. Ez a III. kötet, amely a leltár szerint 1952-ben (!) került jelenlegi őrzési helyére, ránézésre nem illik a meglévő többi közé. Gyönyörűen restaurálták. De biztosra veszem, hogy szakértők, összehasonlítva a többi kötettel, a restaurálás fotódokumentumai és a könyvekben található számos más egyedi jellemző (kézírásos bejegyzések) alapján egyértelműen el tudják dönteni a kérdést. Még egy kérdés maradt nyitva: hogyan került a könyv az ÁVH-hoz? Erre is meg lehetne találni a választ. A családfő irataihoz csatolva a politikai per más szereplőinek az iratai is megtalálhatók. Ezekben találni adatot arra, hogy az ÁVH-sok jártak a négy kötetet őrző könyvtárban. Az egyik ilyen látogatás során emelhették ki - ez persze nem bizonyított - a többi közül a kötetet, hogy idővel „bizonyítékot” alkossanak belőle. Egy későbbi leltározás során rögzítették a könyv hiányát, a könyvtár hiányjegyzékében a tétel ma is szerepel. Epilógus A fent emlegetett családfő azóta elhunyt édesapám, Szalai Béla. Családunk a kommunista diktatúrában elkövetett bűncselekmények üldözéséről szóló 2011. évi CCX. törvény hatálybalépése után nem sokkal feljelentést tett édesapám kényszervallatása miatt. Nem a bosszú szándéka vezetett bennünket, hanem az a meggyőződés, hogy a kommunizmus rémtetteit, elkövetőit ugyanolyan erőfeszítéssel kell az arra hivatottaknak felkutatniuk, megnevezniük és ha még élnek, elítélniük, amint az a háborús bűntetteket vagy a holokauszt rémségeit elkövető gazemberek esetében megtörtént és napjainkban is történik. Hosszú hónapok teltek már el, a feljelentés sorsáról azonban nincs érdemi hír. Bízunk a törvényben, a bűnüldöző szervekben és a társadalmi igazságosságban. Mint ahogy abban is, hogy a történet könyvtárai magukra ismernek, és az említett könyvet soron kívül közösen megvizsgálják. És ha tényleg a hiányzó kötetről van szó, akkor az nagyon gyorsan visszakerül jog szerinti tulajdonosához, eredeti helyére, a búslakodó és őt váró többi közé. Egy ősnyomtatvány az ötvenes évek koncepciós pereinek útvesztőjében Egyetlen tétel Az első, a második és a negyedik kötet. Várják az egykor bűnjelként lefoglalt társukat 33 P Jagyar Nemzeti Magazin 2013. február 2., szombat