Magyar Nemzet, 2013. április (76. évfolyam, 89-117. szám)
2013-04-02 / 89. szám
Tovább támadják Magyarországot Ártatlan filmecskének nevezte a Magyarországról valótlanságokat terjesztő német Kika gyermekhíradót a 3sat minapi riportja. Eközben a Hír Televízió Célpontja frappáns rajzfilmmel válaszolt a német támadásra, a Munkatársunktól.________________ Ú jabb támadást intézett a magyar jogállamiság ellen egy nyugati televíziós csatorna. Ezúttal a német, osztrák és svájci közszolgálati tévék által működtetett 3sat televízió Kulturzeit című műsorában vetítettek riportfilmet hazánkról, amelyben konkrétumok alig, rosszindulatú, szubjektív vélemények annál inkább elhangzottak. A riport címe Schlechte Verfassung volt, ami rossz alkotmánynak vagy rossz testi, szellemi állapotnak is fordítható. A magyar értelmiségieket és Prőhle Gergelyt, a Külügyminisztérium uniós kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárát is megszólaltató műsorszám szerkesztője, Tilman Jens azt állította: Magyarországon „fagyossá vált a légkör, amióta Orbán Viktor hatalomra került, jaj annak, aki ellenáll neki vagy pártjának”. Jens szerint a német közszolgálati adón a napokban levetített Kika gyermekhíradó is csak erre mutatott rá, ám „az ártatlan filmecskéből állami ügy lett”. A műsorban Prőhle azt mondta: képtelenség, hogy már a gyerekeket is indoktrinálják. Mint ismeretes, a német gyerekhíradóban Orbánt és a kormányt, az alaptörvényt kritizáló rajzfilmet mutattak be. Eközben a Hír Televízió pénteki Célpontja rajzfilmmel válaszolt a Kika gyermekhíradójára. A Kölyök Célpontban elhangzott: „AZ unióban a németek a legerősebbek. De a török és arab bevándorlók félnek Németországban, őket néha bántják is a szélsőségesek. A náci pártot a német kormány mégsem tiltotta be. Németország hatalmas, ezért a németek beleszólhatnak, hogy például a ciprusiak mire költhetik a pénzüket. Pedig Ciprus független. A németeknek sok pénzük van, ezért béna rajzfilmekre költhetik az adófizetők euróit.” A Die Zeit német liberális hetilap a magyar kormány tevékenysége kapcsán egy új uniós intézmény bevezetésének szükségességéről írt tegnap, amely elérheti a támogatások befagyasztását az Európai Bizottságnál. Jan-Werner Müller kiemelte: nem szabad visszariadni attól sem, hogy beavatkozzanak egy szuverén állam belügyeibe. Ismeretes, a múlt héten német és osztrák értelmiségiek nyitt levélben buzdították Európát arra, hogy szítson lázadást Magyarországon, s döntse meg a magyar kormányt. A Fidesz lényege a hataloméhség címmel jelent meg interjú Bajnai Gordonnal az osztrák Der Standard című liberális napilap tegnapi internetes oldalán, ma pedig a nyomtatott változatban. A volt kormányfő kifejtette, szerinte a Fidesz erős jobboldali és erős államkapitalista beütésű populista párt. Minden intézkedése és eszméje mögött a hatalom megóvása munkál. Bajnai azt nem támogatná, hogy az unió pénzelvonással büntesse hazánkat. GERENDÁS TÁVOZNA. .Tizenöt lemez, számtalan rangos díj után úgy döntöttem, hogy befejezem itthoni tevékenységemet Ennek számos oka van. Az egyik ok a hazánkban tapasztalható fasizálódás* - írta vasárnapi internetes bejegyzésében Gerendás Péter zenész. Példaként említette: néhány éve egy negyvenes hölgy szemét patkánynak nevezte őt az utcán. Gerendás ezután hosszasan taglalta távozása másik okát a megélhetési gondokat az elviselhetetlen telefonszámlákat a 20 ezres parkolási bírságot Azt állította, a rádiók nagyon keveset játszották a dalait ezért azok nem lehettek slágerek, ráadásul volt egy nagyon jó színházi ötlete, de senkit nem érdekelt. Bejegyzését több ezren kommentálták, köztük politikusok. Gyurcsány Ferenc azt írta: Elmegy, ahogy elment vagy félmillió. Döntésénél szerinte csak az felkavaróbb, ahogy meglepően sokan nem marasztalják, inkább küldik Mert zsidó. Később Gerendás újabb bejegyzésében leszögezte: ,Nem akarom, hogy bárki a nevére vegyen, nem akarok a politika áldozata vagy pártok házi mártírja lenni. A problémáim nem ma kezdődtek, átívelnek kurzusokon." (MN) ....... Bajnai-gárda a Fidesz ellen A demokráciát és az alkotmányt hiányolták a kormánypárt székházánál tüntetők A Bajnaival összebútorozó Párbeszéd Magyarországért több aktivistája is főszerepet vállalt a Fidesz székházánál tartott, múlt szombati „civil” tüntetésen szervezőként, szónokként vagy a vonulás vezetőjeként. A Fidesz már korábban közölte: ugyanaz a Bajnai-gárda választotta célpontjául székházukat, amely korábban erőszakosan megszállta az épületet. 18 Katona-Buzna_____________________ Demonstrációt tartott szombat délután egy Facebookon szerveződő csoport a Fidesz megalakulásának 25. évfordulóján és az alaptörvény negyedik módosításának április 1-jei hatálybalépése előtt a párt fővárosi Lendvay utcai székházánál. Az állítólagos civil szerveződés a Mostantól az önkény ellen! Mostantól a jogállamért! mottóval megrendezett tüntetésre nagyjából ezer embert tudott mozgósítani. Többen a hajdani népköztársaság címerét viselték, amelyen a Fidesz felirat volt olvasható. Egy táblán az állt: „Ti vagytok azok ma, akik ellen ’89-ben küzdöttetek!” Bajnai Gordon friss szövetségese, a Párbeszéd Magyarországért (PM) párthoz köthető fiatalok közül többen is feltűntek a demonstráción, ketten közülük korábban az LMP kommunikációs munkájában vettek részt, a párt kettészakadása után pedig a Bajnaiékkal összebútorozó szakadárokkal tartottak. Egyikük Szervező feliratú mellényt viselt. Az LMP szakadásának idején létrehozott Párbeszéd Magyarországért Kft. egyik ügyvezetője pedig hatalmas molinóval a menet elején sétált. Akárcsak a bő három héttel ezelőtti erőszakos székházfoglaláskor, ezúttal is megjelent Misetics Bálint, akit a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerint Bajnai szervezőjeként lehet azonosítani. Baki Szilárd szónokolt is a rendezvényen. Baki korábban szintén az LMP munkáját segítette, ám a párt kettészakadásakor szintén a szakadárokkal tartott. Habár a PM hivatalosan nem jelezte részvételét, Szabó Tímea társelnök kint volt a tüntetésen, megfogalmazása szerint magánemberként. A felszólalók közül többen - köztük Kőszeg Ferenc volt szabad demokrata politikus - a jövő évi választásokon való részvételre buzdítottak. Egy korábbi rendezvényükön ugyanis Tamás Gáspár Miklós filozófus azt javasolta, a „demokratikus ellenzéki pártok” bojkottálják a választást. Az SZDSZ korábbi ügyvivője az Orbán-kormány és a Kádár-rezsim között vont párhuzamot. Azt mondta, ahogy 1988-ban a rendszerváltó tüntetések után több ellenzéki vezetőt előállított a rendőrség, az Orbán-kormány is hasonló eszközökhöz nyúlt, amikor három hallgatói hálózatos fiatalt és egy ellentüntetőt kihallgatott csoportosan elkövetett garázdaság gyanújával, amiért a Fidesz-székházba betörtek. - Csakhogy miként két hónappal az eset után Kádárnak mennie kellett, úgy Orbánnak is mennie kell - vélte Kőszegi. A szónoklatok közös eleme volt, hogy Orbán, visszaélve a kétharmados többséggel, diktatúrává változtatja az országot. Azt ígérték, ezentúl mindennap tiltakoznak. Felszólalt Hammer Ferenc, az ELTE BTK média és kommunikáció tanszék oktatója is. Mint azt lapunk korábban megírta, a tanszék több egykori hallgatója is ellenérzésének adott hangot, amiért egyoldalúan átpolitizált, pártszerű liberalizmussal átitatott oktatás zajlik a tanszéken. Hammer retorikája alátámasztotta a világhálón és lapunk hasábjain megjelent véleményeket. - Az alkotmányt elvették tőlünk. Azért vették el tőlünk, hogy elvegyék a jogos eszközeit a tiltakozásnak, hogy ne maradjon más, csak a puszta öklünk - szónokolt az egyetemi tanár. A megmozduláson politikusokat nem lehetett látni, kivéve az LMP képviselőit. Schiffer András társelnök szerint azért vettek részt a tüntetésen, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy egy nappal korábban több fiatalt is kihallgattak a rendőrök. A Lendvay utcától a tömeg gyalog indult el a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) Gyorskocsi utcai épületéhez, hogy így tiltakozzon a március 7-i székházfoglaló hahás diákok szerinte jogszerűtlen előállítása ellen. Ám az időközben eleredő eső miatt csak egy alig százfős csoport érkezett oda. A demonstráció végeztével több szervező is a Király utcai Sirály klubba indult, oda azonban „külsőst” már nem engedtek be. A Fidesz a demonstráció előtt többször felszólította Bajnait és „bábját, a PM-et”, hogy hívja viszsza katonáit. Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója korábban egyértelművé tette, hogy ugyanazok, vagyis a Bajnaigárda tagjai választották ismét célpontjuknak a Fidesz székházát, akik március 7-én erőszakosan és törvénytelenül betörtek az épületbe, és ott törtek-zúztak. Lapunk megírta, a rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság miatt nyomozást folytat, három embert gyanúsítottként már ki is hallgatott. A Párbeszéd Magyarországért-hoz húzó Baki Szilárd is szónokolt acivil demonstráción fotó: máté Péter RAZZIA: Húsz-huszonöt rendőr tartott ellenőrzést szombatra virradóra a Hallgatói Hálózat (HaHa) és a Bajnai Gordonhoz köthető csoportok törzshelyén, a terézvárosi Sirályban, ahol a Fidesz-székház korábbi elfoglalását is szervezték Az illegálisan kocsmaként üzemelő, bérleti díjat a fővárosnak nem fizető helyen a rendőrök mindenkit igazoltattak, majd távoztak Az egyik jelenlévő szerint körözött bűnözőt kerestek Tarlós István főpolgármester szombati közleményében feleslegesnek és rosszul időzítettnek nevezte atúlbuzgó razziát Kiemelte: ezzelérdemtelenül kommunikációs felülethez segítettek egy szabálytalanságot szabálytalanságra halmozó, zavaros motivációtól vezérelt csoportosulást alkalmat adva a közvélemény ismételt félrevezetésére. Ismeretes, a főváros vagyonkezelő cége a napokban szerette volna birtokba venni az ingatlant de nyolcvan fiatal elbarikádozta magát odabent Utóbb a Mazsihisz kérésére Tarlós jelezte, a húsvéti ünnep idejére haladékot kap a Sirályt üzemeltető Marom Egyesület (P.T.) Húsvét egy új élet nyitánya Krisztus szeretete utat mutat a becsületre és a túlélésre ■ Nem szükségszerű, hogy az emberiség a pénz hatalma alatt roskadozzon Jézus Krisztus feltámadására emlékeztek húsvétkor a keresztény felekezetek. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek húsvétvasárnapi szentmiséjén azt hangsúlyozta: a feltámadás a jövő reményét hordozza, ezt adjuk tovább, így az örömé lesz az utolsó szó. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Ha Isten színe előtt fáradozunk, nagyobb felelősséggel teljesítjük földi életünk feladatait, és szilárdabb bizalommal vállaljuk a nehézségeket is, mert nem csak pillanatnyi, anyagi eredményekre várunk - mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában húsvétvasárnap tartott szentmiséjén. A katolikus főpásztor úgy fogalmazott: „földi életünk minden igyekezete, a szegények, betegek, szomorúak, foglyok és szenvedők iránti segítő szeretetünk, minden jól végzett munkánk az üdvösség eszközévé válik”. Erdő Péter szerint a feltámadás a jövő reményét hozza. Ezt az örömet, ezt a reményt adjuk tovább, nem a szomorúságé, hanem az örömé az utolsó szó - mondta a bíboros. Emlékeztetett arra is, életünket kölcsönbe kaptuk Istentől, aki a keresztfán eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet, és megbocsátotta bűneinket. Erdő Péter szombat este a budapesti Szent István-bazilikában pedig arról szólt, hogy Krisztus szeretete minket is találékonnyá tesz, mert reménytelen helyzetekben mutatja meg az utat a becsületre, a túlélésre, a szívbeli megbékélésre és az építő együttműködésre. Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök szerint a húsvét nem arról szól, hogy Krisztus beállította az órát, s azt mondta, vége a visszaszámlálásnak, hanem olyat tett, ami azt jelenti: nincs félnivalónk. A debreceni Református Nagytemplomban Bölcskei Isten áldását kérte az új római katolikus egyházfő, Ferenc pápa szolgálatára is, akinek „szerénysége és nyitottsága reménnyel tölthet el minden keresztyén embert”. A tiszántúli református püspök szerint az örökkévaló Isten csodálatos, utánozhatatlan húsvéti meglepetése mindannyiunk számára. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap a budapesti Deák téri templomban arról beszélt, hogy Jézus az öregedő egyházat is újra tudja éleszteni, ezért mondja tanítványainak: menjetek, hirdessétek a világban, hogy az élet győzött a halálon. Az evangélikus püspök szerint az idén húsvétkor kevés okunk van a mosolyra az ország és az egyházak állapota miatt, az ünnep ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy „van feltámadás, van újrakezdés, és nincs az a mélypont egy egyház életében, ahonnan a feltámadott Jézus ne tudná kivezetni népét”. Az istentiszteleten kiemelte: húsvét nem Jézus életének fináléja, hanem egy új élet nyitánya. Krisztus feltámadása húsvéti örömet és reménységet ajándékoz a híveknek - ezt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa írta közös közleményében, amelyben hangsúlyozta: nem szükségszerű, hogy az emberiség élete a pénz hatalma alatt roskadozzon, mert a világ meghatározója nem a gazdagság, az emberi önzés vagy a nyers erőszak, hanem a mindenható Isten szeretete. Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában misézett FOTÓ: MÁTÉ PÉTER 2013. április 2., kedd Belföld Állasú Nemzet