Magyar Nemzet, 2015. február (78. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-07 / 32. szám

­ Tovább özönlenek a menekültek MN-ÖSSZEÁLLÍTÁS H­ uszonkilenc csoportban 250- nél több határsértőt fogtak el a járőrök két nap alatt Bács-Kiskun megye déli részén - közölte tegnap a megyei rendőr-főkapitányság saj­tószóvivője. Ugyancsak 48 óra le­forgása alatt a szerb határőrök is el­fogtak 290, többségében koszovói albánt, akik illegálisan akartak át­jutni Magyarországra. A Koszovó­­ból útra kelők száma napról napra nő, a témának a szerb sajtó is ki­emelt figyelmet fordít. A Beta hír­­ügynökség beszámolója szerint az észak-koszovói Merdare határállo­máson naponta több száz koszovói „állampolgár” halad át, a legtöbben gyalog indulnak el. Miután átkel­nek a határon, taxisok, fuvarozók, autóbuszok várják őket. Az úti cél Szabadka, ahonnan az éjszaka leple alatt tovább lehet indulni az alig több mint 10 kilométerre fekvő ma­gyar határ és az Európai Unió felé. Közben a koszovói elnök tegnap fi­gyelemfelkeltő kampányba kezdett, amelynek során megpróbálja ma­radásra bírni azokat a koszovóia­kat, akik el akarják hagyni lakhe­lyüket, és illegálisan akarnak bejut­ni az Európai Unióba. Az MTI arról írt, hogy eltérő tapasztalatokkal rendelkeznek a Győr-Moson-Sopron megyei, határ menti településeken élők az illegá­lis határátlépőkről. Vámosszabadi polgármestere úgy fogalmazott, hogy szomorúan olvasták az elmúlt napokban a menedékkérőkkel kapcsolatos híreket. Bár áradatot helyben nem érzékelnek, aggoda­lommal figyelik az eseményeket. Lizákné Vajda Lívia (független) el­mondta, nincs feszültség a helyiek és a tábor lakói között. A szlovák és osztrák határ mellett fekvő Rajka lakosai egyelőre nem tapasztalják a menekültek számának növekedé­sét, míg Hegyeshalomban nőtt a rendőri jelenlét, és az ott élők érzik a megerősödött migrációt. Mmmmmmmmmmm Botrány a reklámadó miatt Simicska: Ez a háború nem a pénzről, hanem az elvekről szól • Lázár János lepaktált az RTL-lel? Ha a kormány valóban bevezeti az ötszázalékos reklámadót, totá­lissá válhat a médiaháború - nyilatkozta tegnap Simicska Lajos. Az üzletember kiemelte: ez a háború nem pénzről, hanem elvek­ről szól. Sajtóhírek szerint a reklámadó módosításáról hetekig tartó titkos tárgyalásokon Lázár János kancelláriaminiszter kö­tött alkut az RTL régiós alelnökével. Rogán Antal, a Fidesz frak­cióvezetője közölte: még nem döntöttek a mértékről. __Munkatár­sunktól._____________ T­ otálissá válhat a médiahábo­rú, ha a kormány valóban be­vezeti az RTL-lel való békülés je­gyében az ötszázalékos reklám­adót - nyilatkozta még csütörtök este a Népszavának Simicska La­jos. Az ötszázalékos adó egyes szá­mítások szerint megötszörözné az üzletember érdekeltségébe tartozó médiumok fizetési kötelezettsé­geit, és milliárdos pluszterhet róna rájuk. Simicska az Origónak teg­nap azt is elmondta: ez a háború mégsem a pénzről, hanem az el­vekről szól. Szerinte Orbán Viktor­nak csak a lojális média kell, a kri­tikai hangot és az ellenségeset ezért ellehetetleníti. Ezt viszont ő nem hagyja, háborúzik, bár még nem tudja, melyik fél megy tönkre előbb a ebben a harcban. Simicska Lajos azt is kiemelte: nem az adóteher növekedése za­varja elsősorban, hanem a kiszá­míthatatlanság. „Mi lesz akkor, ha Orbán Viktor egyszer csak megva­karja a fejét, és kitalálja, hogy a duplájára emeli a kulcsot?” - tette fel a kérdést. Az üzletember ki­emelte: „Orbán kudarcot vallott az RTL Klubbal szemben a média­adóval, de ennek beismerése he­lyett ragaszkodik az ötlethez és a várt bevételhez, így szétteríti a ter­het a médiapiac kisebb szereplői között.” Ám a kormánynál sem a pénzről szól a történet, hanem a magyar médiapiac feletti befolyás­­szerzésről - tette hozzá. Simicska szerint a miniszterelnök három csoportra osztja a médiaszereplő­ket: a kormányzattal teljes egyetér­tésben lévőkre, a kritikai hangúak­­ra és az ellenségekre, célja pedig az, hogy ezek közül csak az első kate­gória maradjon, a többieket ellehe­tetleníti. „Én ebben nem vagyok partner, ezzel nem értek egyet, mert ez a megközelítés elveim ellen való” - jelentette ki. Az Origó kér­désére, hogy ebben a totális háború­ban melyik fél megy tönkre előbb, azt válaszolta: ő nem hátrál meg, majd meglátják, ki bírja tovább. Rogán Antal Fidesz-frakcióve­­zető tegnap azt mondta: a mezőkö­vesdi frakcióülésen egyelőre nem született döntés a reklámadó mér­tékéről, a kormány folytatja a tár­gyalásokat, és azok után a kabinet megoldási javaslata visszakerül a frakció elé, ám egy esetleges változ­tatás esetén a reklámadóból szár­mazó bevételt pótolni kell, ezt a kormánynak meg kell oldania. Rogán a reklámadóval szembeni tiltakozásokat úgy értékelte: „Akit egy adó érint, az természetesen mindig hangosan tiltakozik.” Sajtóhírek szerint a reklámadó módosításáról hetekig tartó titkos tárgyalásokon kötött alkut Lázár János az RTL régiós alelnökével. Lázár csütörtökön azt közölte a frakcióülés résztvevőivel, hogy az Európai Bizottság kötelezettségsze­­gési eljárást indíthat, ha nem vál­toztatnak ezen az adón. Rogán teg­nap nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a reklámadó módosí­tásáról a kancelláriaminiszter már megegyezett az RTL-lel. A kormány nem háborúzik senkivel - közölte tegnap a kor­mányszóvivő. Kovács Zoltán az Európai Bizottságra hárította a fe­lelősséget a reklámadó módosítása kapcsán. Úgy fogalmazott: a kor­mányt kötik az uniós normák, de arról még nincs döntés, hogy való­ban öt százalék körüli lesz-e a köz­teher mértéke. A kormányszóvivő arra a kérdésre nem válaszolt, hogy a sávos közteher eltörlésével hány magyar médiavállalkozás ke­rül hátrányos helyzetbe. A médiapiac szereplőinek döntő többsége úgy nyilatkozott: az ötszá­zalékos reklámadó kormányzati terve újabb támadás a demokrácia ellen. A jelenleg érvényes sávos rendszernél három médiacég esik a magasabb adókulcs alá: az RTL Klub mintegy négymilliárdot fizet, a TV2 és a Sanoma pedig 1,5 milli­­árdot. A Lázár-féle egykulcsos adó­val azonban az RTL terhe 1,2 milli­árd forint alá csökkenne, feleződne a TV2 és a Sanoma adója, a három cég összesen 4,6 milliárd forintot spórolna. A különbözetet viszont - az eddigi nyilatkozatok alapján - a magyar tulajdonú, kevésbé tőke­erős médiavállalkozásokkal fizet­tetné meg a kormánytöbbség. A Magyar Reklámszövetség is súlyos aggályát fejezte ki. Jelezték, az eddig nullaszázalékos adózói körbe eső cégek bevonása a kis ár­bevételű hazai médiavállalkozáso­kat - például a lapkiadókat - egy­értelműen ellehetetlenítené, és a saját reklám megadóztatása miatt kiterjesztené az adóalanyi kört minden Magyarországon tevé­kenykedő vállalkozásra. Több adót fizethetnek a kisebb médiavállalkozások FOTÓ: MÁTÉ PÉTER * » Konzultáció a migrációról Rogán Antal: Magyarország kapuit be kell zárni a megélhetési bevándorlók előtt Folytatás az 1. oldalról­­ - Azt gondoljuk, hogy ezek azok a lépések, amelyekkel Magyaror­szág határozottan fel tud lépni a megélhetési bevándorlás ellen - fogalmazott a frakcióvezető, hoz­zátéve azt is, hogy ezek „minden­képpen konfliktust fognak jelente­ni Brüsszellel”. Az uniós álláspont egyelőre megengedő, ám Rogán Antal megfogalmazása szerint „Magyar­­országnak nincs ideje megvárni”, amíg szigorítanak. A Fidesz frak­cióvezetőjének elmondása szerint Európának egységes érdeke a megélhetési bevándorlás elleni fellépés, a következő években ez az egyik legfontosabb kérdés. A Fidesz frakcióvezetője megis­mételte, a megélhetési bevándor­lókkal kapcsolatban a többi párt ál­láspontjára is kíváncsi, az erről szóló parlamenti vitanapnak feb­ruár 19-ét javasolják. Rogán sze­rint a tendenciák „rendkívül ag­gasztók”, hiszen két év alatt húsz­szorosára nőtt a menekültkérelmet beadók száma, míg januárban „kü­lönösen megdöbbentő” adat, hogy már 14 000 kérelmet adtak be. Rogán szerint ha ez így folytatódik, akkor a Magyarországra túlnyo­mórészt megélhetési bevándorló­ként érkezők száma meghaladhatja a százezret. Ráadásul - mint mondta - Magyarországnak lépés­­kényszert jelent az osztrák szabá­lyozás júliustól várható szigorodá­sa, így a magyar kormánynak a nyár közepéig mindenképpen meg kell tennie a szükséges lépéseket. A fideszes politikus leszögezte azt is, hogy a frakció álláspontja szerint meg kell védeni a rezsi­csökkentést Brüsszel minden tö­rekvésével szemben, ami a ma­gyarországi szabályozott energia­árak ellen irányul. Ehhez szükség van a Nemzeti Közműszolgáltató felállítására, hogy nonprofit elven versenyezzen egy állami kézben lévő rezsiszolgáltató a piaci cégek­kel és ha lehet, azoknál olcsóbb árakkal. A frakció felhatalmazta a kormányt, hogy márciustól indít­sa útjára a közműszolgáltatót, a Főgáz alapjain először gázszolgál­tatással, majd egy éven belül villa­­mosenergia-szolgáltatással is. Rogán Antal beszélt arról is, hogy a miniszterelnök politikai helyzetértékelésével egybehang­zóan úgy vélték, a következő há­rom és fél év legfontosabb feladata a „keményen dolgozó emberek”, a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetének javítása. A cél az, hogy „mindenki, aki tud és akar dolgozni”, kapjon munkalehető­séget. A feladatok között említet­te, hogy „ki kell segíteni az embe­reket az adósrabszolgaságból”, vagyis végig kell vinni a bankok elszámoltatását. A frakcióvezető tájékoztatása szerint egyetértés volt abban, hogy Magyarországnak szoros kapcsolatot kell ápolnia Németor­szággal. Tekintettel viszont arra, hogy hazánk egyetlen gázszolgál­tatója pillanatnyilag Oroszország, ezért stratégiai kapcsolatot kell vele ápolni. Azt is egyértelművé tette, hogy kormánypártok a jövő­ben is alacsony inflációra fognak törekedni, mert az a jó a bérből és fizetésből élőknek. Harrach Péter, a KDNP frakció­­vezetője arról beszélt, hogy jövő szerdán kormány elé kerül a csalá­di csődvédelemről szóló javaslat. ■ ■ SS® T, ilfev assas MAGYAROSI tj AGYARORSZAG . A U SSKSKij» SSKSESA »MftNnuc' , MAGYARORSZAt? M.V., ■rílJr,!I ■p m_______1 prpi JSZAO MAGYARORS? AQ T JfStT JOOOAN TtUtitT Rogán Antal, a Fidesz és Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője­­ FOTÓ: MTI/MARJAI JÁNOS 2015. február 7., szombatBelföld Tapolcai összefogás a Fidesz ellen? Munkatársunktól._____________ A­ z LMP közös ellenzéki jelölt indítását javasolta az április­ban esedékes tapolcai időközi or­szággyűlési választáson. Szél Ber­nadett, a párt társelnöke szerint csak egy minden ellenzéki szavazó által elfogadható civil jelölttel van lehetőség legyőzni a kormányol­dalt. Ugyanakkor szeretnék elke­rülni a veszprémihez hasonló helyzetet, amikor is „ultimátu­mot” kaptak a baloldali pártoktól, és végül nem is tudták támogatni az ott induló Kész Zoltánt. Az el­lenzéki politikus megfogalmazása szerint nem ragaszkodnak ahhoz, hogy ők nevezzék meg a jelöltet, nem taktikázni, hanem megegyez­ni szeretnének. Azt ugyanakkor leszögezte, hogy egyszeri együtt­működésre invitálják a többi pár­tot, és nincs szó a programok har­monizálásáról. Tapolcán és környékén április 12-én tartanak időközi országgyű­lési választást, a januárban el­hunyt Lasztovicza Jenő, fideszes parlamenti képviselő helyére vá­lasztanak honatyát. ­ Mesterházy szerint Kész jó jelölt is Munkatársunktól_____________ K­ész Zoltán, a veszprémi idő­közi országgyűlési választá­son függetlenként induló, de - mások mellett - az MSZP támo­gatásával induló jelölt is ott volt a szocialisták kihelyezett frakció­ülésének tegnapi zárónapján. Mesterházy Attila, a párt korábbi elnöke jó és esélyes jelöltnek tart­ja Kész Zoltánt. A Hír TV-nek azt mondta, bízik abban, hogy a veszprémiek látják benne azt az esélyt, hogy meg lehet törni a kor­mánypártok kétharmadát. A Ma­gyar Nemzet információi szerint ugyanakkor a szocialisták közül többen is úgy vélik, hogy „kész helyzet elé lettek állítva”, nem volt más lehetőségük, mint beállni a többi baloldali párt által is támo­gatott jelölt mögé. Mindezt úgy, hogy Kész Zoltán nézeteivel nem mindenki tud azonosulni. Lapunk a napokban számolt be arról, hogy Kész Zoltán korábban szélsőséges, a demokrácia alapel­veit megkérdőjelező kijelentéseket tett. Arról is értekezett, hogy nem hisz az esélyegyenlőségben vagy az általános választójogban. Ké­sőbb kérdésünkre már másként vélekedett e kérdésekről, szerinte az ellentmondás abból fakad, hogy szövegkörnyezetükben kell vizs­gálni az általa elmondottakat. Azt mindenesetre leszögezte, az őt tá­mogató pártok ismerték nézeteit és nem is hátrálnak ki mögüle. Az MSZP tegnap befejeződött kihelyezett frakcióülése után Tó­biás József pártelnök azt mondta, hogy a létminimum alatt élők és a középosztály megvédése, vala­mint a korrupció lebontása a párt célja. Lapunk úgy tudja, hogy emellett arról is szó volt a tanács­kozáson, hogy a pártnak ki kell alakítania bevándorláspolitikai álláspontját, hiszen eddig csak ar­ról nyilatkoztak, hogy szerintük nincs érdemi összefüggés a meg­élhetési bevándorlás és a terroriz­mus között. Tóbiás József egyéb­ként úgy értékelt a zárt ülésen, hogy az MSZP visszaszerezte ve­zető szerepét a baloldalon.

Next