Magyar Nemzet, 2016. augusztus (79. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-13 / 190. szám

6 Vélemény Rovatvezető: Körmendy Zsuzsanna 2016. augusztus 13., szombat Az olajrubel születése Az Oroszországot sújtó szankciók nem vezettek gazdasági összeomláshoz Torba Tamás elhagyva korábbi gyakorlatával, 2014 novemberé­ben az orosz központi bank megszüntette a rubel árfolyamának egyébként eredménytelen védel­mét. Az utólag súlyos hibának minősített, dollár­­százmilliárdokat felemésztő intervenció meg­szüntetése óta a rubel árfolyama szoros kapcsolat­ban áll a kőolaj árának változásával. Szergej Alekszasenko, a központi bank volt első­ elnökhe­lyettese, korábbi pénzügyminiszter-helyettes júli­us elején közzétett tanulmányában kimutatta: 2015 januárjától a rubel árfolyamában észlelhető változások 92 százalékos korrelációt mutatnak a kőolajárakkal. Megszületett tehát az olajrubel, ami, tekintve, hogy adott valuta értékét a mögötte fedezetként álló árucikkek és szolgáltatások, vala­mint a nemzeti vagyon összértéke határozza meg, megbízható módon ad képet arról, milyen mér­tékben függ az orosz gazdaság az energiahordo­zóktól. Oroszország gazdasága még mindig egy lá­bon áll. A szénhidrogének kitermelése és kereske­delme, ezen belül is exportja az orosz állami költ­ségvetés adó- és illetékbevételeinek több mint fe­lét adja a mai napig. Mindebből egyértelműen következik, hogy a világpiaci olaj- és földgázárak alakulása kulcs­­fontosságú-az orosz gazdaság kilátásait - és ezál­tal az ország politikusainak hazai és nemzetközi mozgásterét­­ illetően. A kilátások nem túl bizta­tók, de újabb összeomlásra sem kell számítani. Legalábbis rövid távon. Ám a hosszabb távú, a megújuló energiaforrások térnyerését előrevetítő prognózisok azt mutatják, hogy Oroszország ve­zetése és gazdasági szereplői már most is komoly nyomás alatt állnak, a szerkezetváltás nem odáz­ható el. A júniusi, 51 dollár/hordós (West Texas-árak) csúcspont után augusztus elejére a kőolajat ismét 40 dollár alatt jegyzik a határidős tőzsdéken. Az árak esésének fő oka - a kereslet lanyhulása mel­lett - a magas raktárkészletekben keresendő. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) júliusi rövid távú prognózisa szerint a raktárkészletek a 2015- ben tapasztalt 1,9 millió hordó/napos növekedése 0,9 millió hordó/napra csökkent, a fogyasztás vál­tozatlan, 1,4 millió hordó/napos átlagos növeke­dése mellett. Egyensúlyi helyzet kialakulása 2017- re várható. A túlkínálatot a mérsékelt világgazda­sági növekedésnek nem sikerült felszívnia, de a helyzet nem drámai. Ebből következően az elmúlt három évben megélt árcsökkenésre az elemzők többsége nem számít. A Bank of America szerint fotó: europress/afp/ az árak a közeljövőben egészen a 35 dolláros szin­­sergey anisimov­­ig eshetnek ugyan -­ezt novemberre várják de itt olyan fordulat várható, amelynek eredménye­képpen az árak 2017-ben elérik és meghaladják a 2016-os csúcsot. Nem kell diplomával rendelkez­ni ahhoz, hogy észrevegyük: idézett elemzőink Hillary Clinton győzelmére és az azt követő fellen­dülésre „fogadnak”. A nagytőke egyértelműen őt támogatja. De­ ha az olajár emiatt felmegy, növelve Oroszország exportbevételeit, akkor miért érdeke az oroszoknak Donald Trump elnökké választása? Az amerikai tőke netán Oroszországba menekül? Az orosz gazdaság és a központi költségvetés szempontjából ez a prognózis egyfelől megnyug­tató, hiszen katasztrofális események nem várha­tók. A költségvetés kiadásait 2015-ben 5, 2016- ban pedig 10 százalékkal csökkentő megszorítási politika némi mozgástérhez juthat 2017-ben. Ez­zel a lehetőséggel azonban álláspontom szerint in­kább bel-, mint külpolitikai téren kellene élni. Az évi 17 százalékos infláció ugyanis elértékteleníti az amúgy is alacsony nyugdíjakat, és súlyosbítja a már így is komoly szociális feszültségeket. Az Oroszországot sújtó szankciók nem vezettek gazdasági összeomláshoz, sőt bizonyos mértékig elősegítették a hazai ipar fejlődését. Számos im­portcikket - elsősorban az élelmiszerek terén - si­került hazai gyártásúval pótolni. A nemzetközi tő­kepiacokhoz való hozzáférés megszűnése vissza­fogja ugyan a befektetéseket, de másfelől a köz­ponti költségvetés kiadásainak megnyirbálása és a hiány GDP-arányosan 3 százalék alatt tartása rövid távon biztosítja a stabilitást. Ehhez járul az orosz államadósság nemzetközi viszonylatban igen ala­csony, a GDP 15 százalékára rúgó szintje. Paradox módon éppen a szankciók teszik lehetetlenné azoknak a tanácsoknak az alkalmazását, melyek szerint az ilyen helyzetekben az ország eladósítása volna a jó lépés. Oroszország momentán nem tud előnyt kovácsolni az alacsony kamatokból. Saját forrásaira van utalva. Az ukrajnai helyzettel kapcsolatban Aleksza­senko egy rendkívül érdekes körülményre hívja fel a figyelmet. A konfliktus kitörése következtében az orosz hadiipar súlyos gondokkal került szembe, ugyanis a rakéta- és űrtechnológia, a légierő és a hajógyártás területén nagymértékben függött Uk­rajnától, tudniillik az onnan érkező importtól. Pél­dául a Szu-35S típusú vadászgép kulcsfontosságú alkatrészei érkeztek ukrán gyártóktól, és úgy tűnik, 2017-re az orosz légierőnél ezek az alkatrészek el­fogynak. Ezek a fejlemények kedvezőtlenül hatnak az orosz hadiiparnak még az ukrán konfliktus ki­törése előtt beindított modernizációs programjára is. Márpedig e fejlesztések az orosz gazdaság bevé­teleinek egyfajta diverzifikációját, kockázatmeg­osztását jelentették, tekintettel az orosz fegyverek iránti, az utóbbi években igencsak megnövekedett keresletre. Fentiek hasznosak lehetnek az orosz­ukrán konfliktus elemzésekor, pláne, amikor a klasszikus „kinek az érdeke”, pontosabban a „ki­nek mi az érdeke” kérdést kell feltenni. Visszatérve az orosz gazdaság és a rubel rövid távú kilátásaira, Alekszasenko szerint álom marad a tartósan kétszázalékos vagy afölötti növekedés. Legjobb esetben évi egy százalékra lehet számítani, de a maga részéről inkább a stagnálást tartja való­színűnek, egyidejűleg kizárva az összeomlást vi­zionáló forgatókönyveket. A stagnálás azonban korántsem megnyugtató állapot, mert ugyan köz­ismert az oroszok legendás „tűrőképessége”, ámde az egy helyben járó orosz gazdaság ezáltal olyan versenyhátrányba kerül Kínával és Indiával szem­ben - amelyeket ma már nemcsak elsődleges pia­cainak, hanem fő versenytársainak is tekint -, hogy a helyi politikai kommentátorok elkezdhet­nek a kínai és indiai gazdasági erőfölényről, esetleg imperializmusról cikkezni. Ez pedig nem lesz jó hatással Putyin elnök népszerűségi indexére. Az orosz piacon jelen lévő, avagy azon újra megjelenni kívánó magyar exportőrök számára a közeljövő tehát nem túl rózsás, de legalább relatív stabilitással kecsegtet. A gyenge rubel csökkenti az elérhető árréseket - lásd a Richter Gedeon Nyrt. közelmúltban közzétett gyorsjelentését. A távol-keleti vetélytársak mellett az orosz pia­cért folytatott versenyben az erősödő hazai konku­renciával, valamint a finanszírozás nehézségeivel is meg kell küzdeni. Már ha lennének küzdők. Merthogy hangzatos új oroszországi projektek in­dulásáról harsogó kormányzati bejelentéseknek sem vagyunk bőviben mostanában. És ez­ nem csak a szankciók miatt van így. A keleti nyitást orosz viszonylatban a „ha nem megy, ne erőltes­sük” kifejezéssel lehet leginkább jellemezni. Meg­oldás lehet(ne) harmadik fél bevonásával vegyes­vállalatok létrehozása. Ez nem ördögtől való ötlet. Vannak ennél kevésbé kifinomult, a szankciók jo­gi kereteit igencsak feszegető konstrukciók: az Eu­rópai Unióból származó élelmiszerek harmadik országban történő átcsomagolása és az orosz pia­con ily módon történő elhelyezése, például. A hí­rek szerint a moszkvai vásárlók pontosan tudják, melyik belarusz márkájú sajt alapanyagát fejték holland tehénből... A szerző közgazdász Az óraszám tartalmi kérdés Adamikné Jászó Anna egdöbbenéssel olvastam nemrég egy doktori disszertációban, hogy egy budapesti iskola első osztályában heti négy magyaróra volt az elmúlt tanévben. Heti négy óra elsőben az olvasás és az írás megtanulására! A 2012-es tanterv első és második osztályban heti hét órát adott, a harmadikban és a negyedikben heti hatot; ekkor kap nagyobb figyelmet a nyelvtan és a fogalmazás, ezért érthetet­len az óraszám csökkentése. Megtudtam, hogy ha tagozatos az osz­tály, akkor átcsoportosítható az óraszám a tagozat javára (a szóban forgó osztály testnevelési és művészeti tagozatos volt). Az Eötvös József-féle 1869-es tanterv az osztott osztályokban magas óraszámot határozott meg (11, 11, 10,10), s ezt nagyjából meg is tartották a későbbi tantervek. Ideírom az 1945 utáni heti óraszámok alakulását első, második, harmadik és negyedik osz­tályban: 1950: 11,12, 14, 12; 1956: 11, 12, 12,12; 1963: 10, 10, 11, 11; 1978-ban éves óraszámot adtak meg, ez mintegy heti kilenc órát jelentett. Látható, hogy 1950-ben harmadikban emelték az óraszámot, amikor belépett a nyelvtan, a többi tanterv sem csök­kentette harmadikban! Átlagban tehát napi két magyaróra volt, el­ső osztályban ebben a magas óraszámban tanították a beszéd- és megértési gyakorlatokat, az olvasást és az írást. Ez az optimális. 1963-ban vitatható módon megszüntették a beszédgyakorlatokat, s azóta fokozatosan csökkentették a magyar heti óraszámát. A jelenlegi Nemzeti alaptanterv (NAT) folytatta ezt a tendenci­át, a hajdani optimális óraszámot alaposan lefaragta, s még ebből is szabad az iskolának elvenni. Mind a NAT által meghatározott alacsony óraszámot, mind a tagozatos osztályokban való esetleges csökkentést hibának, sőt véteknek tartom. Nem csoda, hogy a kü­lönféle PISA- és egyéb felméréseken rosszul teljesítenek a gyere­kek, hiszen nincsen biztosítva a folyamatos gyakorlás. Elsőben hi­ányzik az alapozás: az itt elmulasztott készségfejlesztést nem lehet később pótolni. A felsőbb osztályokban csökken a gyakorlásra for­dítható idő, ráadásul belép a nyelvtan és a fogalmazás. Arról már nem is beszélek, hogy a felső tagozatos évfolyamokon heti négy óra van irodalomra és nyelvtanra, elméletre és készségfejlesztésre, be­szédfejlesztésre, helyesírás-tanításra, fogalmazástanításra, az írás­beli munkák javítására, a javítás ellenőrzésére (hetedikben három óra). Összhangban van-e ez az alacsony óraszám a tanterv által hangoztatott kompetenciafejlesztéssel? Miért mindig a magyar óraszámot faragják, ha „tantervi reform” van? Miért nem tiltakoz­nak a magyartanárok? Már vannak a tantervben pénzügyi ismere­tek, kajakozás, lovaglás, sakk - lassan csak magyaróra nem lesz. Van még lefelé hely a PISA skáláján... 2016. június 11-én a hírekből megtudtuk, hogy elsőben 30 per­ces órákat tervez a minisztérium. El tudom képzelni a megoldást: félkor kiengedik az elsősöket, zajonganak, zavarják a még tanter­mekben ülő felsősöket. Háromnegyedkor beterelik az elsősöket, akkor a nagyobbakat eresztik ki, azok zajonganak. Végiggondol­ták? Egy iskolában egységes rendnek kell lennie. De számoljunk! Hétszer 30 perces óra lesz olvasás-írásból? 315 perc helyett 210? Ez megint durva csökkentés lenne. Egyébként egy elsős 45 perces óra három részből áll: 20-5-20 perces felbontásban. A két húsz perc között ötperces pihenés - mozgás, járkálás, kéztorna stb. - van. Ezt kell mindenütt betartatni, s nem lehet probléma. A probléma a napi öt-hat óra, ezt kellene csökkenteni, de nem úgy, hogy az olva­sás-írásból vesznek el. Szükség van a napi két anyanyelvi órára. Hangosan kell olvastat­ni a gyerekeket, a tanítónak hallania kell a gyerekek olvasását, más­képp nem tudja felmérni a hibákat, javítani a hiányosságokat. A munkafüzetekben és a feladatlapokon végzett aláhuzigálás, színez­­­getés nem ad tájékoztatást a gyerekek készségszintjéről. A tanítók tudnak változatosan, játékosan gyakoroltatni, erre ki vannak képez­ve. Az anyanyelvi nevelés módszerei című tankönyv is számos gya­korlási lehetőséget közöl. Megéri az alsó tagozaton befektetett mun­ka és idő, később kevesebb lesz a problematikus gyerek. Sokat lehet olvasni az idősebb diákok és a szakmunkástanulók hiányosságairól, ideje volna feltárni az okokat, és biztosítani a kellő gyakorlást. Az óraszám tartalmi kérdés. Alapozás és gyakorlás nélkül nem lesz jobb eredmény. A szerző professor emerita A Vélemény ol­dalon megjelent írások nem ok­vetlenül tükrö­zik a szerkesztő­ség álláspontját. publiciszt@magyarnemzet.hu Granasztói György halálára A Mádl Ferenc Kör tagjaiként megrendültséggel fogadtuk a hírt, hogy alapítónk, Granasztói György 2016.­augusztus 9-én reggel, alkotóereje teljében itt hagyott bennünket. Granasztói György kiemelkedő politikusa és diplomatája volt a független ma­gyar nemzeti stratégiának 1990 óta. Attól az évtől mint Antall Jó­zsef nagykövete Brüsszelben és Luxembourgban nemcsak új fel­fogású kétoldalú nyugati kapcsolataink építésében vitt főszerepet, de a NATO-hoz és az EU-hoz delegált első nagykövetünkként azokban a döntő lépésekben is, amelyek nagy iramban indították meg Magyarország csatlakozását az euroatlanti együttműködés alaprendszereihez. 1999-től a Teleki László Intézet igazgatójaként folytatta e stratégiai építkezést, a kelet-közép-európai kérdések tudományos tanulmányozását irányítva. Kvalitásai - mély elköte­lezettségben gyökerező magyar és európai kultúrája, kiegyenlítő- és szervezőtehetsége, s az oly sokak által megismert emberi me­legsége, derűje és humora - természetszerűen választották őt ki arra a küldetésre, hogy a magyar jobbközép szellemi hálózatépíté­sének egyik kulcsalakjává váljon, így lett mozgatója a korszerű nemzeti konzervatív gondolkodás olyan műhelyeinek, mint a Bat­thyány Lajos Alapítvány és a Magyar Szemle Alapítvány. Elnöke volt a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek 2000-2002 között, 2004 elején pedig megszervezte szellemi körünket, amely­be hivatalának kitöltésekor belépett Mádl Ferenc köztársasági el­nök is; halála után körünk az ő nevét vette föl. Granasztói György 2011-től Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadójaként dolgo­zott a tudomány és kultúra ügyeiben. Személyében nagyszerű barátot vesztettünk el, aki a történész, az értelmiségi és a közösségi ember páratlan megtestesítője volt. Gyászoljuk őt sok-sok barátjával, tanítványával és tisztelőjével együtt, és ezúton is mély részvétünket fejezzük ki családjának. A Mádl Ferenc Kör: Bod Péter Ákos, Bogsch Erik, Fodor István, Freund Tamás, Király Miklós, Kodolányi Gyula, Martonyi János, Vizi E. Szilveszter

Next