Magyar Nemzet, 2016. augusztus (79. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-13 / 190. szám
6 Vélemény Rovatvezető: Körmendy Zsuzsanna 2016. augusztus 13., szombat Az olajrubel születése Az Oroszországot sújtó szankciók nem vezettek gazdasági összeomláshoz Torba Tamás elhagyva korábbi gyakorlatával, 2014 novemberében az orosz központi bank megszüntette a rubel árfolyamának egyébként eredménytelen védelmét. Az utólag súlyos hibának minősített, dollárszázmilliárdokat felemésztő intervenció megszüntetése óta a rubel árfolyama szoros kapcsolatban áll a kőolaj árának változásával. Szergej Alekszasenko, a központi bank volt első elnökhelyettese, korábbi pénzügyminiszter-helyettes július elején közzétett tanulmányában kimutatta: 2015 januárjától a rubel árfolyamában észlelhető változások 92 százalékos korrelációt mutatnak a kőolajárakkal. Megszületett tehát az olajrubel, ami, tekintve, hogy adott valuta értékét a mögötte fedezetként álló árucikkek és szolgáltatások, valamint a nemzeti vagyon összértéke határozza meg, megbízható módon ad képet arról, milyen mértékben függ az orosz gazdaság az energiahordozóktól. Oroszország gazdasága még mindig egy lábon áll. A szénhidrogének kitermelése és kereskedelme, ezen belül is exportja az orosz állami költségvetés adó- és illetékbevételeinek több mint felét adja a mai napig. Mindebből egyértelműen következik, hogy a világpiaci olaj- és földgázárak alakulása kulcsfontosságú-az orosz gazdaság kilátásait - és ezáltal az ország politikusainak hazai és nemzetközi mozgásterét illetően. A kilátások nem túl biztatók, de újabb összeomlásra sem kell számítani. Legalábbis rövid távon. Ám a hosszabb távú, a megújuló energiaforrások térnyerését előrevetítő prognózisok azt mutatják, hogy Oroszország vezetése és gazdasági szereplői már most is komoly nyomás alatt állnak, a szerkezetváltás nem odázható el. A júniusi, 51 dollár/hordós (West Texas-árak) csúcspont után augusztus elejére a kőolajat ismét 40 dollár alatt jegyzik a határidős tőzsdéken. Az árak esésének fő oka - a kereslet lanyhulása mellett - a magas raktárkészletekben keresendő. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) júliusi rövid távú prognózisa szerint a raktárkészletek a 2015- ben tapasztalt 1,9 millió hordó/napos növekedése 0,9 millió hordó/napra csökkent, a fogyasztás változatlan, 1,4 millió hordó/napos átlagos növekedése mellett. Egyensúlyi helyzet kialakulása 2017- re várható. A túlkínálatot a mérsékelt világgazdasági növekedésnek nem sikerült felszívnia, de a helyzet nem drámai. Ebből következően az elmúlt három évben megélt árcsökkenésre az elemzők többsége nem számít. A Bank of America szerint fotó: europress/afp/ az árak a közeljövőben egészen a 35 dolláros szinsergey anisimovig eshetnek ugyan -ezt novemberre várják de itt olyan fordulat várható, amelynek eredményeképpen az árak 2017-ben elérik és meghaladják a 2016-os csúcsot. Nem kell diplomával rendelkezni ahhoz, hogy észrevegyük: idézett elemzőink Hillary Clinton győzelmére és az azt követő fellendülésre „fogadnak”. A nagytőke egyértelműen őt támogatja. De ha az olajár emiatt felmegy, növelve Oroszország exportbevételeit, akkor miért érdeke az oroszoknak Donald Trump elnökké választása? Az amerikai tőke netán Oroszországba menekül? Az orosz gazdaság és a központi költségvetés szempontjából ez a prognózis egyfelől megnyugtató, hiszen katasztrofális események nem várhatók. A költségvetés kiadásait 2015-ben 5, 2016- ban pedig 10 százalékkal csökkentő megszorítási politika némi mozgástérhez juthat 2017-ben. Ezzel a lehetőséggel azonban álláspontom szerint inkább bel-, mint külpolitikai téren kellene élni. Az évi 17 százalékos infláció ugyanis elértékteleníti az amúgy is alacsony nyugdíjakat, és súlyosbítja a már így is komoly szociális feszültségeket. Az Oroszországot sújtó szankciók nem vezettek gazdasági összeomláshoz, sőt bizonyos mértékig elősegítették a hazai ipar fejlődését. Számos importcikket - elsősorban az élelmiszerek terén - sikerült hazai gyártásúval pótolni. A nemzetközi tőkepiacokhoz való hozzáférés megszűnése visszafogja ugyan a befektetéseket, de másfelől a központi költségvetés kiadásainak megnyirbálása és a hiány GDP-arányosan 3 százalék alatt tartása rövid távon biztosítja a stabilitást. Ehhez járul az orosz államadósság nemzetközi viszonylatban igen alacsony, a GDP 15 százalékára rúgó szintje. Paradox módon éppen a szankciók teszik lehetetlenné azoknak a tanácsoknak az alkalmazását, melyek szerint az ilyen helyzetekben az ország eladósítása volna a jó lépés. Oroszország momentán nem tud előnyt kovácsolni az alacsony kamatokból. Saját forrásaira van utalva. Az ukrajnai helyzettel kapcsolatban Alekszasenko egy rendkívül érdekes körülményre hívja fel a figyelmet. A konfliktus kitörése következtében az orosz hadiipar súlyos gondokkal került szembe, ugyanis a rakéta- és űrtechnológia, a légierő és a hajógyártás területén nagymértékben függött Ukrajnától, tudniillik az onnan érkező importtól. Például a Szu-35S típusú vadászgép kulcsfontosságú alkatrészei érkeztek ukrán gyártóktól, és úgy tűnik, 2017-re az orosz légierőnél ezek az alkatrészek elfogynak. Ezek a fejlemények kedvezőtlenül hatnak az orosz hadiiparnak még az ukrán konfliktus kitörése előtt beindított modernizációs programjára is. Márpedig e fejlesztések az orosz gazdaság bevételeinek egyfajta diverzifikációját, kockázatmegosztását jelentették, tekintettel az orosz fegyverek iránti, az utóbbi években igencsak megnövekedett keresletre. Fentiek hasznosak lehetnek az oroszukrán konfliktus elemzésekor, pláne, amikor a klasszikus „kinek az érdeke”, pontosabban a „kinek mi az érdeke” kérdést kell feltenni. Visszatérve az orosz gazdaság és a rubel rövid távú kilátásaira, Alekszasenko szerint álom marad a tartósan kétszázalékos vagy afölötti növekedés. Legjobb esetben évi egy százalékra lehet számítani, de a maga részéről inkább a stagnálást tartja valószínűnek, egyidejűleg kizárva az összeomlást vizionáló forgatókönyveket. A stagnálás azonban korántsem megnyugtató állapot, mert ugyan közismert az oroszok legendás „tűrőképessége”, ámde az egy helyben járó orosz gazdaság ezáltal olyan versenyhátrányba kerül Kínával és Indiával szemben - amelyeket ma már nemcsak elsődleges piacainak, hanem fő versenytársainak is tekint -, hogy a helyi politikai kommentátorok elkezdhetnek a kínai és indiai gazdasági erőfölényről, esetleg imperializmusról cikkezni. Ez pedig nem lesz jó hatással Putyin elnök népszerűségi indexére. Az orosz piacon jelen lévő, avagy azon újra megjelenni kívánó magyar exportőrök számára a közeljövő tehát nem túl rózsás, de legalább relatív stabilitással kecsegtet. A gyenge rubel csökkenti az elérhető árréseket - lásd a Richter Gedeon Nyrt. közelmúltban közzétett gyorsjelentését. A távol-keleti vetélytársak mellett az orosz piacért folytatott versenyben az erősödő hazai konkurenciával, valamint a finanszírozás nehézségeivel is meg kell küzdeni. Már ha lennének küzdők. Merthogy hangzatos új oroszországi projektek indulásáról harsogó kormányzati bejelentéseknek sem vagyunk bőviben mostanában. És ez nem csak a szankciók miatt van így. A keleti nyitást orosz viszonylatban a „ha nem megy, ne erőltessük” kifejezéssel lehet leginkább jellemezni. Megoldás lehet(ne) harmadik fél bevonásával vegyesvállalatok létrehozása. Ez nem ördögtől való ötlet. Vannak ennél kevésbé kifinomult, a szankciók jogi kereteit igencsak feszegető konstrukciók: az Európai Unióból származó élelmiszerek harmadik országban történő átcsomagolása és az orosz piacon ily módon történő elhelyezése, például. A hírek szerint a moszkvai vásárlók pontosan tudják, melyik belarusz márkájú sajt alapanyagát fejték holland tehénből... A szerző közgazdász Az óraszám tartalmi kérdés Adamikné Jászó Anna egdöbbenéssel olvastam nemrég egy doktori disszertációban, hogy egy budapesti iskola első osztályában heti négy magyaróra volt az elmúlt tanévben. Heti négy óra elsőben az olvasás és az írás megtanulására! A 2012-es tanterv első és második osztályban heti hét órát adott, a harmadikban és a negyedikben heti hatot; ekkor kap nagyobb figyelmet a nyelvtan és a fogalmazás, ezért érthetetlen az óraszám csökkentése. Megtudtam, hogy ha tagozatos az osztály, akkor átcsoportosítható az óraszám a tagozat javára (a szóban forgó osztály testnevelési és művészeti tagozatos volt). Az Eötvös József-féle 1869-es tanterv az osztott osztályokban magas óraszámot határozott meg (11, 11, 10,10), s ezt nagyjából meg is tartották a későbbi tantervek. Ideírom az 1945 utáni heti óraszámok alakulását első, második, harmadik és negyedik osztályban: 1950: 11,12, 14, 12; 1956: 11, 12, 12,12; 1963: 10, 10, 11, 11; 1978-ban éves óraszámot adtak meg, ez mintegy heti kilenc órát jelentett. Látható, hogy 1950-ben harmadikban emelték az óraszámot, amikor belépett a nyelvtan, a többi tanterv sem csökkentette harmadikban! Átlagban tehát napi két magyaróra volt, első osztályban ebben a magas óraszámban tanították a beszéd- és megértési gyakorlatokat, az olvasást és az írást. Ez az optimális. 1963-ban vitatható módon megszüntették a beszédgyakorlatokat, s azóta fokozatosan csökkentették a magyar heti óraszámát. A jelenlegi Nemzeti alaptanterv (NAT) folytatta ezt a tendenciát, a hajdani optimális óraszámot alaposan lefaragta, s még ebből is szabad az iskolának elvenni. Mind a NAT által meghatározott alacsony óraszámot, mind a tagozatos osztályokban való esetleges csökkentést hibának, sőt véteknek tartom. Nem csoda, hogy a különféle PISA- és egyéb felméréseken rosszul teljesítenek a gyerekek, hiszen nincsen biztosítva a folyamatos gyakorlás. Elsőben hiányzik az alapozás: az itt elmulasztott készségfejlesztést nem lehet később pótolni. A felsőbb osztályokban csökken a gyakorlásra fordítható idő, ráadásul belép a nyelvtan és a fogalmazás. Arról már nem is beszélek, hogy a felső tagozatos évfolyamokon heti négy óra van irodalomra és nyelvtanra, elméletre és készségfejlesztésre, beszédfejlesztésre, helyesírás-tanításra, fogalmazástanításra, az írásbeli munkák javítására, a javítás ellenőrzésére (hetedikben három óra). Összhangban van-e ez az alacsony óraszám a tanterv által hangoztatott kompetenciafejlesztéssel? Miért mindig a magyar óraszámot faragják, ha „tantervi reform” van? Miért nem tiltakoznak a magyartanárok? Már vannak a tantervben pénzügyi ismeretek, kajakozás, lovaglás, sakk - lassan csak magyaróra nem lesz. Van még lefelé hely a PISA skáláján... 2016. június 11-én a hírekből megtudtuk, hogy elsőben 30 perces órákat tervez a minisztérium. El tudom képzelni a megoldást: félkor kiengedik az elsősöket, zajonganak, zavarják a még tantermekben ülő felsősöket. Háromnegyedkor beterelik az elsősöket, akkor a nagyobbakat eresztik ki, azok zajonganak. Végiggondolták? Egy iskolában egységes rendnek kell lennie. De számoljunk! Hétszer 30 perces óra lesz olvasás-írásból? 315 perc helyett 210? Ez megint durva csökkentés lenne. Egyébként egy elsős 45 perces óra három részből áll: 20-5-20 perces felbontásban. A két húsz perc között ötperces pihenés - mozgás, járkálás, kéztorna stb. - van. Ezt kell mindenütt betartatni, s nem lehet probléma. A probléma a napi öt-hat óra, ezt kellene csökkenteni, de nem úgy, hogy az olvasás-írásból vesznek el. Szükség van a napi két anyanyelvi órára. Hangosan kell olvastatni a gyerekeket, a tanítónak hallania kell a gyerekek olvasását, másképp nem tudja felmérni a hibákat, javítani a hiányosságokat. A munkafüzetekben és a feladatlapokon végzett aláhuzigálás, színezgetés nem ad tájékoztatást a gyerekek készségszintjéről. A tanítók tudnak változatosan, játékosan gyakoroltatni, erre ki vannak képezve. Az anyanyelvi nevelés módszerei című tankönyv is számos gyakorlási lehetőséget közöl. Megéri az alsó tagozaton befektetett munka és idő, később kevesebb lesz a problematikus gyerek. Sokat lehet olvasni az idősebb diákok és a szakmunkástanulók hiányosságairól, ideje volna feltárni az okokat, és biztosítani a kellő gyakorlást. Az óraszám tartalmi kérdés. Alapozás és gyakorlás nélkül nem lesz jobb eredmény. A szerző professor emerita A Vélemény oldalon megjelent írások nem okvetlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. publiciszt@magyarnemzet.hu Granasztói György halálára A Mádl Ferenc Kör tagjaiként megrendültséggel fogadtuk a hírt, hogy alapítónk, Granasztói György 2016.augusztus 9-én reggel, alkotóereje teljében itt hagyott bennünket. Granasztói György kiemelkedő politikusa és diplomatája volt a független magyar nemzeti stratégiának 1990 óta. Attól az évtől mint Antall József nagykövete Brüsszelben és Luxembourgban nemcsak új felfogású kétoldalú nyugati kapcsolataink építésében vitt főszerepet, de a NATO-hoz és az EU-hoz delegált első nagykövetünkként azokban a döntő lépésekben is, amelyek nagy iramban indították meg Magyarország csatlakozását az euroatlanti együttműködés alaprendszereihez. 1999-től a Teleki László Intézet igazgatójaként folytatta e stratégiai építkezést, a kelet-közép-európai kérdések tudományos tanulmányozását irányítva. Kvalitásai - mély elkötelezettségben gyökerező magyar és európai kultúrája, kiegyenlítő- és szervezőtehetsége, s az oly sokak által megismert emberi melegsége, derűje és humora - természetszerűen választották őt ki arra a küldetésre, hogy a magyar jobbközép szellemi hálózatépítésének egyik kulcsalakjává váljon, így lett mozgatója a korszerű nemzeti konzervatív gondolkodás olyan műhelyeinek, mint a Batthyány Lajos Alapítvány és a Magyar Szemle Alapítvány. Elnöke volt a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek 2000-2002 között, 2004 elején pedig megszervezte szellemi körünket, amelybe hivatalának kitöltésekor belépett Mádl Ferenc köztársasági elnök is; halála után körünk az ő nevét vette föl. Granasztói György 2011-től Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadójaként dolgozott a tudomány és kultúra ügyeiben. Személyében nagyszerű barátot vesztettünk el, aki a történész, az értelmiségi és a közösségi ember páratlan megtestesítője volt. Gyászoljuk őt sok-sok barátjával, tanítványával és tisztelőjével együtt, és ezúton is mély részvétünket fejezzük ki családjának. A Mádl Ferenc Kör: Bod Péter Ákos, Bogsch Erik, Fodor István, Freund Tamás, Király Miklós, Kodolányi Gyula, Martonyi János, Vizi E. Szilveszter