Magyar Nemzet, 2017. június (80. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-01 / 126. szám

2 ROVATVEZETŐ: TÖRÖK LÁSZLÓ • belpol@magyarnemzet.hu Hallott erről?­­ Bízunk benne, hogy a Facebook biztosítja a sajtószabadság feltéte­leit egy demokratikusan működő párt számára is! A KDNP ARRÓL, HOGY A KÖZÖSSÉGI PORTÁL ELÉRHETETLENNÉ TETTE AZ OLDALUKAT Napról napra közelebb a metrótragédia • Metróért Egyesület: Füst esetén az alagút szellőztetőrendszere alkalmatlan a mentésre • Nő a forróság, rossz a hűtőrendszer ► Folytatás az 1. oldalról Bíró Endre lapunknak elmondta: szak­mai szempontból nem csupán a szel­lőztető- és az áramellátó rendszerekkel van baj, hanem egy esetleges baleset­nél a köznyelvben váltóknak nevezett kitérőkkel is. Ezek azok a sínfordulók, amelyeken adott esetben vissza tud for­ Bíró Endre, a Metróért Egye­sület elnöke szerint elsősor­ban a kormány lesz a felelős, ha elmarad a felújítás dúlni egy szerelvény, vagy ha leállt, ak­kor ezeken keresztül tudják „kihúzni” az alagútból.­­ A felújítás előkészítése­kor ugyanis három szakasszal számol­tak, s ezek határainál cserélték csak ki ezeket a kitérőket, így Újpest központ­nál, a Lehel téren, a Nagyvárad téren és Kőbánya-Kispestnél. A többi enyhén szólva ugyancsak botrányos állapotban van - fűzte hozzá a Metróért Egyesület elnöke, aki csak reméli, hogy nem tör­ténik olyan szerencsétlenség, amelynek megint csak nem lesz felelőse. Ezzel a tavaly december 5-én a 2-es metrón, a Pillangó utcánál történt balesetre utalt, ahol két szerelvény egymásba csúszott. Szerinte döbbenetes, hogy az átfogó vizsgálat máig nem ért véget, ami azt jelenti, hogy ma is a történtek után a BKV által megnevezett „okozó”, azaz egy falevél a felelős. Bíró Endre nem kí­ván politizálni, azt azonban megjegyez­te: keletkezzen akár csak egy sérülés is, azért elsősorban nem a főváros, hanem a kormány lesz a felelős.. Márpedig Tuzson Bence kormányza­ti kommunikációért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján jelezte: a kabi­net nem kívánja finanszírozni a többlet­terheket. Dömötör Csaba, a Miniszterel­nöki Kabinetiroda parlamenti államtit­kára tegnap - némileg árnyalva kollégája mondandóját - szintén egy sajtótájékoz­tatón közölte, hogy „a kormány minden segítséget megad a metró felújításához”.­­ A metró megújulása közös érdek, a ka­binet pedig nyitott az egyeztetésekre - fűzte hozzá Dömötör Csaba. Tarlós István az ügyről lapunknak még kedden leszögezte:­­ A kormány eddig egy fillért sem adott a 3-as met­ró felújítására. A metrókocsik felújításá­hoz szükséges csaknem 70 milliárd fo­rintból 60 milliárdot hitelből finanszí­rozunk, a kölcsönt és a különbözetet a főváros fizeti. Uniós források egyelőre nincsenek.­­ Budapest vezetője szerint ismét eredménytelennek nyilvánítják a tendereket, ha a kormány nem fizet. A metrófelújítás elmaradása azért vetőd­hetett fel, mert fedezet nélküli kötele­zettségvállalás a közbeszerzési törvény szerint kizárt, mint ahogy az is, hogy a fővárosi önkormányzat a jelentősen megkurtított költségvetéséből kigazdál­kodjon 37 milliárd forintot. Lapunk értesülései szerint a napok­ban ülésezett az európai uniós opera­tív programok monitoringbizottsága is. Úgy tudjuk, hogy végül mégiscsak a kor­mánynak kell a zsebébe nyúlnia, ugyan­is a 3-as metró felújításának elmaradása - a brüsszeli előírások alapján - Magyar­­ország 2014 és 2020 közötti, együttesen 12 ezer milliárd forintos EU-támogatá­­sát is veszélybe sodorná. Járműjavítóban a 3-as metró szerelvényei. A borzalmas állapotban lévő kocsik is növelik a balesetek kockázatát fotó: hegedűs Márta 2017. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK Magyar Nemzet Üvöltöző cigány politikusok Menetrendszerű botrány a roma önkormányzatban A nyilvánosság kizárásával, zárt ajtók mögött zajlott tegnap az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közgyűlése, amely ismét éles vitáktól és bekiabálásoktól volt hangos. A cigány politikusok már azon is összevesztek, hogy el lehet-e ren­delni egyáltalán a zárt ülést. Több képviselő ugyanis - köz­tük Makai István és Vajda László - törvényte­lennek nevezte az eljárást. Balogh János, a kisebbségi szervezet elnöke ennek ellenére végül elrendelte a zárt ülést. A napiren­di pontokat a 47 fős testület többsé­ge megszavazta, így elfogadták az önkormányzat tavalyi zárszám­adását is. Ebben szerepelt egy 1,3 milliárd forintos „speciális” támogatás, amit a kormány azért adott az ORÖ-nek, hogy vissza tudja fi­zetni azt az 1,6 milliárd forintot, amit a kabinet a botrányos felzárkóztatási program szabálytalanságai miatt követelt. Ma­kai István lapunk kérdésére elmondta, az ülésen fény derült arra, hogy az 1,3 milliárd forint valójában soha nem érkezett meg a szervezethez. Tehát - mint mondta - az, hogy a Farkas Flórián nevével egybeforrt Híd a munka világába program után visszaköveteli a felhasznált pénzt a kormány, csupán szemfényvesztés. Szerinte annyi történt, hogy az adósságot leír­ták, bár a kormányzati kom­munikáció szerint visz­­szafizettetik az ORÖ- vel. (H. CS. L.) Kétmilliárd forintból tréningezik a belügyi dolgozókat • Csaknem száz tanfolyamon oktatják az idén a minisztérium munkatársait, kurzusonként húszmillió forintért HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ Csillagászati összeget költ az idén a Pin­tér Sándor vezette Belügyminisztérium (BM) a munkatársak fejlesztésére - de­rült ki a tárca által nyilvánosságra ho­zott szerződéslistából. A kormány ol­dalán megjelent ötmillió forint nettó értéket meghaladó új megállapodások alapján csaknem száz tréninget tarta­nak idén külsős cégek a belügyi dolgo­zóknak. A tanfolyamok között elsőse­gélynyújtás, stresszkezelés és tárgya­lástechnika mellett Urald a helyzetet!, Emberismeret, emberekkel való bánás, Agresszióval vagy agresszió nélkül, illet­ve Előítélet-mentes kommunikáció cím­mel is tartanak kurzusokat. A megbízások öt oktatócég közt osz­lanak meg. Ezek közül a legmagasabb összeget - több mint nyolcszázmillió forintot - a Vezetőképző Akadémia Kft. zsebeli be, amely harmincöt tréninget tart a dolgozóknak. Ezek között egy ér­dekes tanfolyam is szerepel Migránsok, menekültek, bevándorlók címmel. A Magiszter Menedzser Kft. csaknem fél­­milliárd forintért képzi a belügyi mun­katársakat, többek között kihallgatási ismeretekből, méghozzá összesen hu­szonkét kurzuson. Továbbá körülbelül négyszázmillió forintnyi megbízást ka­pott a Matrix CBS Kft., amely egyebek mellett konfliktus- és stresszkezelést is oktat. Bár a szerződéslista nem tér ki arra, hogy meghívásos pályázaton vagy egyéb úton választották-e ki a nyertes cégeket, érdekes, hogy mind az öt ok­tatócég pontosan 17 999 900 forintért vállalt el egy-egy tréninget. Az ugyan­akkor aligha életszerű, hogy a társasá­gok ugyanazt az árajánlatot adják a tré­ningekre. A szerződések között kiugró összeghez jut a Humansoft Kft., amely brüsszeli forrásból csaknem két és fél milliárd forintért a Helyi közszolgálta­tás információs rendszer fejlesztésén és bevezetésén (IKIR) dolgozik. Ez a cég különben jól szerepel a közbeszerzé­si eljárásokon, az Eximbank és a Diák­hitel Központ Zrt. pályázatain is sikeres tudott lenni. A BM munkatársait egyébként az idén és jövőre is kétszázharmincmil­lió forintért biztosítja a Groupama Biz­tosító. A személyszállítást a Taxi4 lát­ja el közel nyolcmillió forintért. A pos­tai küldeményeket pedig a Készenléti Rendőrség adja majd fel, több mint hat­millióért. Gyurcsány Ferenc: Az MSZP-nek fájni fog • Szocialista politikusok szerint elképzelhető, hogy a volt miniszterelnök a XIII. kerületben indulna egyéniben KATONA MARIANN Már jó ideje tartanak attól az MSZP-n belül, hogy ha végképp összevesznek Gyurcsány Ferenccel, a DK az igen nagy jelentőségű egyéni választókerületek­ben, ráadásul a baloldal számára nyer­hető helyeken csak azért is elindul el­lenük. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a kormánypárti induló ellen feláll egy MSZP- és egy DK-politikus, vagyis jelen­tősen csökken a baloldali győzelem esé­lye olyan helyeken is, amelyeket balolda­li fellegvárnak neveznek. Gyurcsány Fe­renc pedig már nyíltan is kimondta: ha nem állapodnak meg, ez történik. Ő ma­ga - mint az ATV kedd esti műsorában ki­fejtette - olyan helyen fog elindulni egyé­niben, ahol erős baloldali hátország van, és ez „nagyon fog fájni” az MSZP-nek. Nem mondta ki, hogy ez a szimbolikus XIII. kerület lenne, de a szocialista politi­kusok - információink szerint - így sejtik. Gyurcsány Ferenc úgy érezte, kijelenté­sével „kicsit sem” zsarolja a szocialistá­kat, de egyszerűen nem tud mást tenni. Megkeresésünkre az MSZP sajtófőnöke csak annyit mondott, ez „Orbán forgató­­könyve”. Nyakó Istvántól arra nem kap­tunk választ, mit tesznek, ha Gyurcsány Ferenc valóban megméreti magát példá­ul Angyalföldön, és ezzel igencsak koc­káztatják az ellenzéki győzelmet. Csupán hangsúlyozta, miniszterelnök-jelöltjük, Botka László állítása szerint a kormány­­váltás feltétele, hogy egy program, egy kormányfőjelölt, közös lista és minden­hol csak egy jelölt legyen. Az már kide­rült, hogy Botka László szerint a közös listán Gyurcsány Ferenc nem kaphatna helyet. A Magyar Nemzet MSZP-s forrá­sai szerint legkésőbb ősszel mindenkép­pen egyeztetniük kell majd a többi balol­dali párttal, így a DK-val is. Botka Lászlóval kapcsolatban közben kiderült: a Reutersnek adott múlt heti in­­terjújában - amint azt a Válasz.hu közöl­te - szó szerint azt mondta a déli határ-­­ra épített kerítésről: „Ha úgy teszi fel a kérdést, hogy megépítettük-e volna a ke­rítést, határozottan azt mondom, hogy nem.”

Next