Magyar Nemzet, 2018. április 14. (Szamizdat szám)

2018-04-14 / Szamizdat szám

2018. április 14., SZOMBAT Polgári napilap Ingyenes különszám A Magyar Nemzet munkatársainak magánkiadványa­­ közösségi finanszírozásból //////////////////////////////////////////////////////////////////^^^^ Hétpróba Mozgalmas egy hét volt ez nekem, fe­leim. Vasárnap éjjel azon tépelődtem, hogy miként jutott el a magyar lakos­ság ily jelentős mértékben és arány­ban a bográcsozástól a migráncso­­zásig. Hétfőn kakasokat kellett vág­ni, ami egy vérbeli plasztikparasztnak jelentős megrázkódtatás még akkor is, ha csupán vizet forral, és titokban megsiratja a kendermagost, a cifrát és a nagy vöröset, amelyekkel szin­te pelyhes koruk óta, jóban-rosszban, esőben-hóban. Kedden elpusztult egy tyúkom (nyilván a bánatban), a szom­szédból átjött egy patkány megdögle­­ni, ami nem akkora élmény, mint ha a balettból érkezett volna, és délelőtt fél tizenegyre már munkanélküli is lettem. Estére mindezek tetejébe ki­esett a Barcelona a BL-ből. Szépen pe­regtek tovább az események, szerdán ahelyett, hogy Uj Pétert olvastam vol­na vidáman, felkocsiztam Budapestre, hogy adminisztrációt intézzek Néz­tem az arcokat, a barátaimét, a kol­légáimét, akikkel csaknem két évtize­dig, és a remek új vadakét, akik pom­pás színeket hoztak közénk Meglett, sokat látott férfiak szeme sarkában kövér könnycseppek, nem jó ez, leg­feljebb, ha a szülőszobán. Azon va­gyok minden erőmmel, hogy ne most rúgjam fel a szidort. Kideríthetetlen, hogy a vérnyomásom melyik értéke a magasabb. Mindeközben minden­honnan ömlik rám az agyrém, a gyű­­löletspirálba hiszterizált haza min­den szegletéből. Egyfelől a pökhendi, cinikus magabiztosság, a felkapasz­kodottak makkoshutykás suttyósága, míg másfelől a csalást kiáltók önfel­mentő mantrázása és károgása. Csa­lás egy nagy volt a héten, amikor az UEFA-maffia kiejtette a Juventust, mert a Real nélkül kétszázmillió kí­naival kevesebb nézné a döntőt, és az már látszik. Kismutyis csalásocs­­ka persze nyilván akadt e hazában is, mert nagy a para, hogy a főni berág, ha a helyi mameluk nem bírja elad­ni a mosógépet. De azt ne vizionálja már senki, könyörgök, hogy azon dől­tek el itten a dolgok, hogy negyven ci­gányt teletömtek száraz tésztával, az­tán átbuszoztatták őket egyik faluból a másikba. Vagy azon, hogy nem húzták le időben a fél négyzetméternyi papír­ról a hetvenkét bűnöző alpárt közül azokat, amelyek visszaléptek. Esetleg azon, hogy a nagy háziszarvas-vadász már akkor tudta a frankót, amikor mi még órákig néztük az Olgát, hogy mi­hez kezd a Kérivel. Frászt, testvéreim. Ez kétharmad a javából, félelmetes le­gitimitás. Csütörtök, mondom. Építési vállalkozókkal beszélgetek egy kis fa­luban, csak úgy. [Hétpróba...] Folytatás a 7. oldalon „LEGYEN BÉKE, SZABADSÁG ÉS EGYETÉRTÉS” AZ ORSZÁGGYŰLÉS 1/2010. (VI. 16.) OGY POLITIKAI NYILATKOZATA A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL SZATHMÁRY ISTVÁN PÁL RAJZA Dübörgő úthengerek Elég a maffiából, a fullasztó légkörből, a fenyegetésből! Ezt a lapszámot az élet írta. Illet­ve konkrétan a munkatársaink, akik­kel együtt vagyunk, várunk. Megindí­tó pillanatok ezek, de egyben keser­vesek is. Egy nyolcvanéves lap sorsa a tét, és mögötte rengeteg emberéleté is. A kettő egymástól nehezen elvá­lasztható, még a legerősebb brand sem ér sokat alkotók nélkül. A vasár­napi választás eredménye mindenkit megdöbbentett, még a győzteseket is. Senkinek se legyen kétsége, az úthen­gerek már dübörögnek: Orbán Viktor maffiaállamában nemhogy kemény ellenállásnak, de még kritikának sem lesz helye. Még annyira sem, mint eddig. Aki nem simul be, a NER-ben nincsen számára hely, némi védett­séget legföljebb tőke vagy valamilyen nemzetközi háttér adhat­­ valamed­dig. Földbe döngölik a kritikus sajtót, a civileket. Listázni is elkezdtek már. A konszolidáció szó hallatán legföl­jebb mosolygunk, de keserű a szánk. Elképesztő figyelem irányul ránk, velünk van tele a hazai és a vlágsajtó, ez fontos. Legalábbis mindig azt hisz­­szük, hogy na végre, most már tény­leg történik valami. Meglehet, va­lamikor tényleg fog. Aztán egyszer majd­nem hit kérdése lesz a politi­ka, nem egy keresztapa áll a kormány élére, nem lesz fullasztó a légkör, nem érzi magát fenyegetve minden­ki, aki szólni, tenni mer. De szavak és (békés) tettek nélkül nem megy. Elő­ször is üljünk le beszélgetni, és értes­sük meg környezetünkkel, mennyire becsapták őket. Ha nem megy, később üljünk le velük újra, hátha. Aztán majd csak lesz valami. Sok vidéki olvasó keresett meg, szin­te mind azt írták, onnan, Budapestről nem értjük, mi zajlik tőlünk távolabb, mit miért tesz vagy gondol a faluját ritkán elhagyó ember. Ez igaz, sokkal kevesebbet tudunk a magyar társada­lomról, mint hittük. Sok dolgunk van, sokat kellene beszélgetnünk, érvel­nünk, megfigyelnünk - többek kö­zött ez az, amit folytatni szeretnénk. Egyik szobánkban, ahol a Szamiz­­dat Magyar Nemzet készült, kollégá­ink lepedőket festettek - így készülve a Pethő Sándor utcai demonstráció­ra, bömbölt az Európa Kiadó. Nyom­dák sora mondta vissza a megrende­léseinket, aztán lám, csak itt vagyunk. Van remény. György Zsombor //////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////^^^^ Hatalmunk: a szelíd nyugalom Nincs kétségem afelől, hogy ebben a választási rendszerben Orbán Viktor megnyerte a választást. Hallani híre­ket törvénysértőnek látszó körülmé­nyekről, melyek az eredmény kétség­be vonásához talán kevesek, ám ahhoz elegendők, hogy megingassák az em­berek bizalmát abban, hogy a válasz­tást a törvényeknek megfelelően ren­dezzék meg. A nyertes pártok és tör­zstáborok nem képesek önfeledten örülni az elért sikernek, hanem - ve­zénylő tábornokuk nemzeti ünnepün­kön tett ígéretéhez hűen - talán kérés nélkül, önkéntes partizánként, szinte egymással is versengve bosszúszom­­jasan vesznek elégtételt azokon, aki­ket ellenségnek tartanak. [Hatalmunk...] Folytatás az 5. oldalon «1

Next