Magyar Nemzet, 2020. június (83. évfolyam, 127-151. szám)
2020-06-04 / 129. szám
4 Trianon 100 A hídon túl is magyarok „Ami az egyiknek szabadság, az a másiknak rabságot jelent. Ami az egyiknek öröm, a másiknak keserű bánat. Ami az egyiknek élet, a másiknak halál.” Tarczay Gizella találóan így fogalmazott korabeli naplóregényében: Ő is az egyike Trianon arcainak a Magyar Nemzeti Levéltár és a Libri Kiadó közös kötetében. A történelmi Magyarország legkülönbözőbb pontjairól egyháziak és világiak, arisztokraták és kisemberek, nők és férfiak, idősek és fiatalok, magyarok és nemzetiségiek vallanak - naplórészletek, visszaemlékezések, levelek által - arról, hogy saját személyes sorsukban milyen változásokat hoztak az I. világháborút követő események és az impériumváltozás. Jöjjön el a reváns! Kainz György egész életében a Magyar (Királyi) Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságnál dolgozott Budapesten. 1910-től lépésről lépésre járta be a hivatali ranglétrát a cég titkárságán, végül főfelügyelőként ment nyugdíjba a '30-as évek második felében. 1920-tól 1958- ig vezette naplóját. 1920. január 17.: Amitől tartottunk - bekövetkezett! Még mindig reméltünk, hisz a halálraítélt is bízik az utolsó pillanatig, de hiába! Tegnap ünnepélyes formák között Apponyinak átadták a békefeltételeket. Nem feltételek ezek, nem, ez egy nemzet halálra ítélése. (...) sírni tudnék most, sírni keservesen, szeretett hazám sorsa felett. Hát az Isten Anyja elhagyta volna országát, melyet 1000 évvel ezelőtt első szent királyunk az Ő oltalmába ajánlott? Nem, bízni kell! Magyarország már látott tatárt, törököt, osztrákot, át fogja élni rabló szomszédai megszállását is. A mélyen vallásos férfi többször fogadkozik: továbbra is mindennapi imádságába foglalja hazája sorsát, de egy kiegészítéssel: jöjjön el a reváns, a bosszú édes érzése, büntesse meg az Isten mindazokat, akik egy újabb Balkánt teremtettek. Bárcsak mindezt megérhetném, sóvárog. 1920. június 4.: A magyar ezeréves történelem legszomorúbb napja... Még az idő is olyan borongás, hűvös, őszi nap; az embert oly lehangolttá teszi. Sokszor sírni szerettem volna... Reggel, hogy voltam a tejért a hajóállomáson, benéztem a Boldogasszonyról nevezett belvárosi főtemplomba, melynek szentélye fölé e szavak vannak íra: Magyarok nagyasszonya, kérj áldást országodra! E feliraton morfondíroztam a csendes mise egész tartalma alatt. Milliók imája küldetett ma fel az Égbe, milliók kérték abban az órában, melyen halálos ítéletünket írjuk alá, a Boldogasszony segítségét. : : ! ! ✓ Összeállította: SZIJJÁRTÓ GABRIELLA Gyulafehérvár, 1918, román nagygyűlés Ide jutottunk hát Ferencz József erdélyi unitárius püspökként szolgálta az egyházat, e tisztséget 52 évig, haláláig viselte. „Az élet kötelesség” - ezt a jelmondatot írta naplója elejére, amelyet 1873-tól élete végéig, 1928-ig vezetett. Tizenhárom füzet tett meg. Nyolcvanhárom éves korában szemtanúja volt a román csapatok kolozsvári bevonulásának; a nagy tekintélyű püspök ezt jegyezte fel erről a napról: 1918. december 24-én a románok megszállották Kolozsvárt is. Karácson szombatján angyalok járása helyett kucsmás oláh katonák. Bizony, szomorú Karácson. Ide jutottunk hát a diadalmas forradalommal! Hiszen maholnap az egész magyar népköztársaság ez ellenség kezében lesz. Északon a csehek és tótok, délen a szerbek és szlovákok, Erdélyben a románok osztozkodnak az ezeréves Magyarországon. Mert ez a megszállás csak első lépés az elfoglalásra, ha csak a jó Isten valami csudát nem tesz. Mi lesz velünk s egyházunkkal, ha Erdélyt hivatalosan is Romániához csatolják? Pedig aligha ettől megmenekszünk. Ki véd meg minket a béketárgyalásokon is? Hiszen ott is ellenségeink ülnek össze s állapítják meg az országok határait. Kérdés, hogy nekünk még szót is engednek-e ott? Miután magyar kormányunkkal az antant még szóba sem áll. Eddig legalább hivatalosan nem ismerte el. De nem folytatom tovább. Könnyeimmel írtam e sorokat is, s valószínűleg azok már nem apadnak el, amíg én még élek. Semmifée módon sem engedhető meg Páldi Vilmos a két világháború közötti Csehszlovákiában, Nyitrán dolgozott tanítóként. Emellett 1914-1920 között a Nyitramegyei Szemle hetilap társszerkesztőjeként tevékenykedett. Visszaemlékezéseiből kiderül, nemegyszer került összetűzésbe a csehszlovák hatóságokkal - s miatta a nyitrai fiúiskola is a cseh rendeletek pergőtüzébe. Nevezetes és sorsdöntő nap volt életünkben 1920. június 26-án. Ekkor Fr. Macenka országos főinspektor „Bratislavából” látogatta meg a nyitrai fiúiskolát. Az iskolalátogatás tulajdonképpen csak ürügy volt arra, hogy tantestületünket a Nyitramegyei Szemle magyar iskolát követelő vezércikke miatt felelősségre vonja. Az értekezlet cseh, illetve szlovák nyelven folyt le. Macenka elnök a legnagyobb szigorral figyelmeztette a testületet, hogy ennek a szlovák tannyelvű iskolának mindörökre szlovák iskolának kell maradnia, s éppen ezért semmiféle módon sem engedhető meg, hogy a magyar nyelvet az iskola falai közé a tanítók becsempésszék. A tanfelügyelő tiltakozott a magyar imádkoztatás miatt, és szigorúan meghagyta, hogy az a jövőben többé elő ne forduljon. Az iskolának ugyanis át kell hatva lenni szlovák szellemmel, s minden egyes tanítónak ezt a szellemet kell szolgálnia legjobb tudásával és tehetségével. Majd Macenka áttért kiküldetésének tulajdonképpeni tárgyára, a Nyitramegyei Szemle cikkére. Ragaszkodott ahhoz, hogy minden tanító külön-külön véleményt mondjon az iskola tannyelvéről, és ezt jegyzőkönyvbe foglalták. Páldi Vilmos e jegyzőkönyv alapján sorolja: Bieliczky Elek ig. tan, hosszú tanítói múltra tekint viszsza, s minthogy már kevés ideig kíván működni, teljesen aláveti magát a felettes hatóságok intézkedéseinek, s akár magyar, akár szlovák nyelven tanít, amint ezt elrendelni fogják. Kuzseki János kijelenti, hogy mint szlovák szülők gyermeke, mindig igaz szlováknak vallotta magát és szerette a szlovák népet - elítélte azt, ha a magyar kormány erőszakos módon kényszerítette a szlovák gyermekeket a magyar nyelv megtanulására, s mert mindig az igazságot szerette, ezért küzdött, nem tagadhatja meg most sem eddig vallott elveit s nem fogja sohasem helyeselni, hogy most a csehszlovák kormány túlzott sovinizmusból a nyitrai magyar gyermekeket erőszakosan kizárólag szlovák tannyelvű iskolába kényszerítsen. Kívánja tehát, hogy a szlovák gyermekek szlovák tanításban részesüljenek, a magyar gyermekek pedig magyar tannyelvű iskolába utaltassanak. Bélák Kamis hivatkozva arra, hogy neki még négy fejletlenkorú gyermeke van, akikről gondoskodnia kell s ezek számára kenyeret kell keresnie, a felettes hatóság parancsának veti alá magát. Gerő József csatlakozik Kuzsel véleményéhez. És így tovább, név szerint mindenki. Páldi Vilmos azonosította magát Kuzsek nyilatkozatával. Ettől az időponttól kezdve az iskolaszéken át a tanítótestület majdnem minden héten újabb és újabb rendelkezést kapott a „bratislavai” iskolaügyi referátustól. A tanítók áthelyezését szorgalmazták, majd az iskola felszerelését, a tanítók társadalmi magatartását kifogásolták. Páldi Vilmos nem maradt büntetlenül. Tanítói pályáját derékba törték, idő előtt, 44 évesen(!) nyugdíjazták. Leromlott egészségi állapota miatt. A valóság az volt, hogy eltekintve kisebbszerű náthától, 44 éves korom alatt soha komoly beteg nem voltam, ovosilag meg nem vizsgáltak... A férfi 1925-től kántorként és karnagyként működött Vágselylyén. Megőrizte magyar identitástudatát, mindhárom gyermekét Magyarországon taníttatta.