Magyar Nemzet, 2021. január (84. évfolyam, 1-25. szám)

2021-01-01 / 1. szám

2 BELFÖLD Magyar Nemzet 2021. január 2., szombat Áder János: Határozzuk el, hogy 2021 -ben hálásak leszünk! A köztársasági elnök a járvány elleni heroikus küzdelemre hívta fel a figyelmet­ ­ A hagyományos újévi fogadko­zások helyett most tegyünk egyet­len komoly elhatározást: azt, hogy 2021-ben hálásak leszünk az éle­tekért, amiket megmenthettünk, és az egymást segítő, megható pil­lanatokért - mondta Áder János újévi köszöntőbeszédében. Az ál­lamfő hangsúlyozta: most legyen kevesebb a kérdés és több az elfo­gadás, kevesebb a kétely és több a bizalom. Elek Nikoletta - Éjfél elmúlt. Itt a pillanat, amit min­den évben ünnepelni szoktunk. Egy új év kezdete. De ez az évforduló nem olyan, mint a többi - kezdte a köz­­társasági elnök a közszolgálati televí­zióban elhangzott újévi köszöntőjét. Áder János ünnepi beszédében rámu­tatott: hagyományainkhoz képest más volt a húsvétunk, az adventünk, a ka­rácsonyunk, és most más a szilveszte­rünk. Emlékeztetett, hogy tavaly ilyen­kor még önfeledten kívánhattunk bol­dog új évet egymásnak, majd alig telt el néhány hét, és az újévi bizakodást félelem és bizonytalanság váltotta fel. - Mindannyian vágyunk vissza vírus nélküli életünkbe, amelynek adomá­nyait, lehetőségeit, szabadságát koráb­ban oly természetesnek vettük. Hiány­zik a társaság, a vendégeskedés, az uta­zás, a közösségi együttlét, a felszaba­dult ünnep. Szeretnénk látni a másik arcán a mosolyt, a boldogságot. Ismét szeretnénk aggodalom nélkül megráz­ni a barátsággal felénk nyújtott kezet. Szeretnénk feloldani a korlátokat. Sze­retnénk már visszakapni azt az életet, amelyben kevesebb a fájdalmas lemon­dás - fogalmazott a köztársasági elnök. Az államfő arra is felhívta a figyel­met, hogy a kórházainkban ezekben a pillanatokban is heroikus küzdelem zajlik: orvosok, ápolók, asszisztensek, mentők hoznak életmentő döntéseket most is, az új év első óráiban. - Meg­hálálhatjuk ezt valaha nekik? Meghá­lálható-e a végeláthatatlan műszak? - tette fel a kérdést. A hagyományos újévi fogadalmak helyett Áder János most azt kérte a ma­gyaroktól, hogy csak egyetlen komoly elhatározást tegyenek: azt, hogy 2021- ben hálásak lesznek a megmentett éle­tekért és az egymást segítő, megható pillanatokért.­­ Legyünk hálásak to­vábbá az egészségügyben, a szociális intézményekben dolgozók hősies mun­kájáért, mert ők egyetlen percet sem hagytak ki. Legyünk hálásak a tudó­soknak. Mert kutatásaik segítenek egy­re jobban kiismerni a nemrég még is­meretlen ellenséget. Legyünk hálásak a tanároknak, a nevelőknek, mert újra és újra alkalmazkodtak, és a megvál­tozott körülmények között is szívvel­­lésekkel folytatták munkájukat, a föl­deken és a gyárakban dolgozóknak, az eladóknak, a szállítóknak, valamint a rend őrzőinek is, mert miattuk műkö­dött és működik az ország - sorolta a köztársasági elnök, hozzátéve, hogy ez­úttal legyen kevesebb a kérdés és több az elfogadás, kevesebb a kétely és több a bizalom. Az államfő beszéde végén Pál apos­tolt idézve kiemelte: „becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, él­jetek egymással békességben, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez, törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt, és mindenért adja­tok hálát”. - Ehhez kívánok mindany­­nyiuknak erőt, még türelmet, testi-lel­ki gyógyulást és egészséget az új esz­tendőre! - zárta beszédét Áder János. A köztársasági elnök újévi köszöntő­jét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyen­lőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézőknek. ORBÁN VIKTOR IS ELBÚCSÚZ­TATTA AZ ÓÉVET Boldog új évet, Magyarország! - ezzel a címmel töltött fel a közösségi oldalára egy videót Ma­gyarország miniszterelnöke. A 2020-as évet összefoglaló filmben a legmeg­határozóbb egyértelműen a korona­­vírus-világjárvány elleni küzdelem, de rengeteg más esemény is szerepel benne. Az összefoglalóban láthatjuk az uniós költségvetés vitájának állo­másait, az augusztus 20-i tisztavatást, de a miniszterelnök unokái is feltűn­nek egy-egy másodpercre. Megjelen­nek a nemzeti összetartozás évének eseményei és a Fradi BL-menetelése sem maradhat ki. Az államfő Weisz Fanni jelnyelvi tolmácsolása mellett mondta el újévi beszédét Fotó: MTI/Illyés Tibor Szabálytalanul szilvesztereztek Munkatársunktól Noha egyértelmű volt: szilveszter éjjel is érvényes a kijárási tilalom, és a pe­tárdák, rakéták használata sem enge­délyezett, ezt nem mindenki tartotta be. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közle­ménye szerint 2020. december 31-én 20 óra és 2021. január 1-jén 5 óra között összesen 1028 ember ellen intézked­tek a rendőrök a kijárási tilalom meg­szegése miatt. Pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés miatt az országban összesen 13 esetben indult eljárás. Tiszaalpáron egy fiatalkorú felgyújtotta egy lakóház tetőszerkezetét. Senki sem sérült meg, de több százezer forintos kár keletke­zett. Mátészalkán december 31-én este egy lakatlan épületben keletkezett tűz, feltehetően pirotechnikai eszköz hasz­nálata miatt - írta a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében arról számolt be, hogy nemcsak a pirotechnikai eszközök hasz­nálata, hanem az árusítása miatt is in­tézkedniük kellett. Azt írták: a főváros­ban szilveszter estétől január 1-jén reg­gelig a rendőrök a VIII. kerületi Cor­vin közben és a XIV. kerületi Városli­getben intézkedtek tiltott pirotechni­­___-mékek árusítóival szemben. Pe­tárda használata miatt a VIII. kerüle­ti Tömő utcában, a Corvin közben, il­letve a Losonci téren kellett fellépni. A rendőrök az érintettek mindegyike ellen szabálysértési feljelentést tettek. Száz embert, köztük hét kiskorút kel­lett detoxikálóba vinni szilveszterkor. Minden okunk megvan a bizakodásra A kormányszóvivő az összefogás fontosságát hangsúlyozta üzenetében Szentkirályi Alexandra szerint most minden okunk megvan arra, hogy reménnyel tekintsünk a 2021-es évre. A kormányszóvi­vő videóüzenetében az egymás­ról való gondoskodás fontossá­gát, a család erejét, az idős em­berek iránti felelősséget, továb­bá egészségünk védelmét hang­súlyozta. Munkatársunktól - Az elmúlt év is bizonyítja, hogy ha baj van, mi magyarok összefogunk - mondta újév reggelén a kormány Face­­book-oldalán közzétett videójában a kormányszóvivő, aki azt is kiemelte: minden okunk megvan, hogy remény­nyel tekintsünk a 2021-es évre. Szent­­királyi Alexandra arról beszélt: az em­berek az új év elején mindig visszate­kintenek az előző év minden emléké­re, tapasztalatára, összegezik örömei­ket és bánataikat.­­ A 2020-as év azon­ban más volt, mint a többi - jegyez­te meg, kiemelve: a koronavírus-jár­­vány átírta terveinket, vágyainkat, el­képzelt céljainkat. Ugyanakkor felhív­ta a figyelmet, hogy a tavalyi év min­den nehézsége mellett több öröksé­get is hagyott ránk, amelyeket érde­mes továbbvinni. Ezek: az egymásról való gondoskodás fontossága, a család összetartó ereje, az idős emberek irán­ti felelősség, továbbá hogy az egészsé­günk mindenekelőtt való. Szentkirály Alexandra kiemelte: most minden okunk megvan arra, hogy reménnyel tekintsünk a 2021-es évre, ugyanis már megtörténtek az első ko­ronavírus elleni oltások és a tervek sze­rint az év első felében tömegessé is vál­hatnak,­­ így remélhetőleg az élet mi­előbb visszatér majd a megszokott ke­rékvágásba - tette hozzá. Kitért arra is, hogy más okból, több most életbe lépő kormányzati intézke­dés miatt is van ok bizakodásra. A kor­mány elindította Magyarország eddi­gi legnagyobb otthonteremtési prog­ramját, amelynek révén segítik új ott­honok vásárlását, a meglévők megújí­tását, akár kedvező, állami hitel igény­­bevételével is. Azt mondta: abban hisz­nek, hogy a stabil lábakon álló családo­kon múlik az ország fennmaradása és sikere. Ezért nyártól a csecsemőt ne­velő anyák fél évig magasabb juttatást fognak kapni, mint a fizetésük volt. A kormányszóvivő felhívta a figyel­met arra is, hogy az orvosok, ápolók, egészségügyi dolgozók emberfelet­ti munkát végeznek, akiknek köszö­nettel tartoznak. Ennek jegyében is, a korábbi évek emelései után, 2021- ben soha nem látott mértékű orvo­si béremelés indul három lépcsőben.­­ Mint ahogy eddig, úgy ezután is ösz­­szefogásra lesz szükség ahhoz, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézsé­geket legyőzzük. Ez egyszer már sike­rült, és együtt újra sikerülni fog! - je­lentette ki a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra szerint a pandémia átírta a terveket Fotó: MTI/Mohai Baláz L MÉG TÖBB TÁMOGATÁS­­ A 2021-es év jelentős részét a koronavírus-járvány elleni küzdelem teszi majd ki, az emberéleteket és a munkahelyeket is meg kell védeni - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti ál­lamtitkára csütörtöki videóüzenetében. Dömötör Csaba a kormány hivatalos közösségi oldalán megosztott videó­ban többek között kiemelte: a kormány meghosszabbítot­ta a hitelmoratóriumot, így a családok és a vállalkozások július elsejéig élhetnek ezzel a lehetőséggel. - Ez sokak­nak nagy segítség - hangsúlyozta az államtitkár. Dömötör Csaba arról is beszélt, hogy 2021-ben tovább csökkennek az adók. - A kis- és közepes vállalkozások iparűzési adója január elsejétől megfeleződik, emellett folytatódik a bajba jutott ágazatokban a bértámogatási program - emelte ki a kormánypárti politikus. Az államtitkár kormány fontos vállalásának nevezte, hogy visszaépítik a baloldal által ko­rábban elvett 13. havi nyugdíjat. - Ez a folyamat januárban megkezdődik - jelentette ki.Kitért arra is, hogy 2021-ben elindul az elmúlt évtizedek legnagyobb orvosi béremelési programja. Dömötör Csaba úgy fogalmazott: ha Magyar­­ország túl lesz a járványon, akkor a kormány szeretne to­vábbmenni a megkezdett úton.

Next