Magyar Nemzet, 2021. március (84. évfolyam, 50-75. szám)

2021-03-25 / 70. szám

2021. március 25., csütörtök KÜLFÖLD 9 Szigetre száműzött migránsok Az embercsempészek segítségével érkezőket nem tekintik menekülteknek NAGY-BRITANNIA Koren-Karczub Tímea Bevándorlási és menekültügyi rend­szerének olyan mértékű átdolgozására készül az Egyesült Királyság, amilyen­re évtizedek óta nem volt példa. A brit belügyminisztérium várhatóan a hé­ten ismerteti az új terveket, amelyek alapján az illegális útvonalon érkező bevándorlóktól megtagadják majd az automatikus menedékjogot.­­ Azok­nak az embereknek, akik illegálisan jut­nak be az országba, nem járnak majd ugyanazok a jogosultságok, mint azok­nak, akik legálisan érkeznek - jelen­tette ki Priti Patel. A brit belügyminiszter elmondta, hogy azok a menedékkérők, akik ül­döztetés vagy erőszak elől menekül­nek el hazájukból - például Iránból vagy Szíriából -, és törvényes megol­dást választanak arra, hogy bejussa­nak az Egyesült Királyságba, jogosul­tak lesznek rá, hogy korlátlan ideig az országban maradjanak. Ellenben azok, akik bűnszervezetek segítségét kérik, hogy eljuthassanak a szigetországba, kizárólag ideiglenes tartózkodási en­gedélyt kaphatnak. A kormány tervei között szerepel az is, hogy ausztrál mintára egy harma­dik országban kialakított menekült­­táborba küldik a nem hivatalos úton érkezőket, amíg elbírálják a kérelmü­ket. A brit médiában terjedő hírek sze­rint ezeket a migránsokat brit tenge­rentúli területekre toloncolnak, pél­dául Gibraltárra - a kormány azon­ban nem erősítette meg ezeket az in­formációkat. Az viszont biztos, hogy az új törvény határozottan fellép majd az embercsempészek ellen, akiket akár életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélhetnek. Ahogyan korábban lapunk is meg­írta, a migránsokat az embercsempé­szek felfújható motorcsónakokban in­dítják útnak a La Manche csatornán keresztül, amiért akár 3500 eurót is elkérnek fejenként. A tengerszoroson rendkívül veszélyes az átkelés - az el­múlt két évben legalább tízen vesztet­ték életüket -, mégis egyre többen vá­lasztják ezt a megoldást: tavaly csak­nem 8500 migráns érte el a brit par­tokat ezen az útvonalon. - Az ille­gális migrációból származó haszon­­szerzés nem éri majd meg a kockáza­tot - közölte Patel. A belügyminisz­ter hozzáfűzte: nem kér bocsánatot amiatt, hogy szigorúak a szabályok, mivel azzal, hogy célba veszik az em­bercsempészeket, életeket mentenek majd meg. A tervek szerint öt évig terjedő bör­tönbüntetés járhat azoknak a büntetett előéletű menedékkérőknek is, akik kito­loncolásuk után visszatérnek az Egye­sült Királyságba. Ezenfelül szigorúbb ellenőrzésekkel igyekeznek megakadá­lyozni, hogy a felnőtt bevándorlók kis­korúnak adják ki magukat az országba való könnyebb bejutás érdekében. Hi­vatalos adatok szerint 2020 márciusáig egy év alatt több mint 35 ezer mene­dékkérelmet nyújtottak be az Egyesült Királyságban, és a bevár­oylók nagy része többek között Iránból, Albániá­ból és Irakból érkezett. Hol az emberség? - kérdezik menekültkérelmük elbírálására várakozó bevándorlók Fotó: Europress/AFP Van potenciál a magyar összefogásban Az ország déli részén élő szlovákság megszólítása is célja lehet a Szövetségnek F­ELVIDÉK Pomichal Krisztián (Felvidék) Tizenkét évvel a Most-Híd megala­kulása, így a Magyar Koalíció Párt­ja szétesése után újra egyetlen pártja van a felvidéki magyarságnak. Ked­den délután a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd és az Összefogás Mozgalom politikusai közös sajtótájé­koztatón jelentették be, hogy Szövetség néven egy pártban egyesülnek. Előbb decemberben a két fő rivális, az MKP, valamint a Fico- és Pellegrini-kormá­­nyokban betöltött szerepe miatt szava­zói jelentős részét elvesztő Most-Híd, majd néhány héttel ezelőtt az Összefo­gás Mozgalom is rábólintott az egyez­ségre. A Szövetség elnökét messze leg­erősebb pártként az MKP, az országos tanács elnökét pedig a Most-Híd adja. A 18 tagú elnökségből kilenc hely az MKP-é, a maradékon a Most-Híd és az Összefogás osztozik 5:4 arányban. Az új párt többi struktúráján is hason­lóan osztoznak majd az elődpártok. Kolek Zsolt, a Ma7.sk hírportál vezető szerkesztője, politikai elemző lapunk­nak úgy nyilatkozott, a sajtótájékozta­tón elhangzottak alapján a Szövetség vállaltan magyar párt lesz ugyan, de kifejezett célja az ország déli, magya­rok lakta részén élő szlovákság meg­szólítása is (ez a stratégia korábban háromszor is parlamenti bejutást ho­zott a Most-Hídnak). A tervek szerint a járványhelyzetre való tekintettel az új párt csak nyáron kezdi meg az ér­demi munkát. Forró Krisztián, az MKP elnöke (ké­pünkön) a keddi sajtótájékoztatón arról beszélt: nem volt könnyű a megegye­zéshez vezető út, mindhárom félnek komoly kompromisszumokat kellett kötnie, de a februári választás tanulsá­gait levonva világossá vált, hogy a fel­vidéki magyar pártok előtt nem ma­radt más lehetőség. A tavalyi válasz­táson sem az MKP (3,9 százalék), sem a Most-Híd (2,05 százalék) nem tudta átlépni a parlamentbe jutás küszöbét. A magyar kisebbség közös fellé­pése már csak azért is időszerű, mert a kibontakozóban lévő szlovák kor­mányválság miatt könnyen elképzel­hető, hogy hamarosan előre hozott vá­lasztások lesznek. Ezt Sólymos László, a Most-Híd elnöke külön kiemelte a keddi sajtótájékoztatón. Ha Igor Mato­vic miniszterelnöknek és Richard Sul­ik gazdasági miniszternek nem sikerül megegyezni, elképzelhető, hogy előre hozott választások lesznek, ráadásul egy esetleges kompromisszum is csak a konfliktus elnapolását teszi lehető­vé, de nem szünteti meg azt. Hogy milyen esélyekkel vághat neki az új magyar párt a választásoknak, arra legfeljebb az eddigi felmérések alapján lehet következtetni. Bár a közvélemény­kutatási mintában a magyarok rendre alulreprezentáltak, az már most látszik, hogy a Szövetségnek van esélye átlép­ni a küszöböt. „Megvan bennük a po­tenciál” - mondja Kolek Zsolt, aki sze­rint kemény munkával és egy jó kam­pánnyal akár hat-hét százalékos ered­mény is reális lehet, arról nem is be­szélve, hogy az Igor Matovicban csa­lódott magyar választók visszatérésé­re is joggal lehet számítani. Forrás: Facebook MÉLYÜL A VÁLSÁG Bejelentette lemondását tegnap Branislav Gröh­­ling oktatásügyi miniszter és Ivan Korcok külügyminiszter; mindkettő a négy­párti szlovák kormánykoalíció egyik kisebb, liberális pártjának, a Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) a színeiben vezette tárcáját. Ezzel hatra nőtt a kormány azon minisztereinek száma, akik néhány héten belül leköszöntek posztjukról vagy bejelentették lemondásukat. Az SaS elnöke, a korábban a gazdasági tár­cát vezető Richard Sulik hétfőn mondott le, és jelezte, hogy a párt többi mi­nisztere is így tesz, ha Igor Matovic kormányfő nem távozik a miniszterelnöki székből. A szlovák kormánykoalíción belül néhány hete feszült a helyzet az egyes pártoknak a járványkezelésről alkotott - részben különböző - elképze­lései, illetve Richard Sulik és Igor Matovic személyes konfliktusai miatt. (MTI) Netanjahu győzött is meg nem is IRAEL László Dávid Sem a Benjámin Netanjahu (képünkön) vezette jobboldali-vallásos, sem a cent­rista-baloldali blokknak nem lett meg a kormányzáshoz szükséges egyértelmű többsége az izraeli választásokon. Az te­hát borítékolható, hogy hosszas alku­dozásra lehet számítani, amelyből még bármelyik fél győztesen jöhet ki. Ha pe­dig nem sikerül feloldani a patthelyze­tet, még az sincs kizárva, hogy két éven belül ötödször is urnákhoz kell járul­niuk a választópolgároknak.­­ Több mint hetven mandátumot szerzett az izraeli jobboldal; összefo­gásuknak csak az a gátja, hogy két párt kijelentette, nem hajlandó együttmű­ködni Netanjahuval - magyarázta la­punk megkeresésére Csepregi Zsolt. Az Antall József Tudásközpont nem­zetközi igazgatóhelyettese arra viszont nem lát esélyt, hogy az országot leg­hosszabb ideje vezető kormányfő fél­reálljon - már csak azért sem, mert a Likud harminc körüli mandátumá­val még mindig toronymagasan a leg­erősebb párt. A szakértő úgy vélte, a választások egyik nagy győztese az Egyesült Arab Lista, a Ra’am, amely szakított az arab Közös Listával, de így is megugrotta a bejutási küszöböt. - Eredményük telje­sen átrajzolta az erőviszonyokat - emel­te ki az arab párt sikerének fontosságát. Vezetőjük, Manszúr Abbász kampányá­ban azt ígérte, nem zárja ki az együtt­működést Benjámin Netanjahuval, de az eredmények után sietett leszögez­ni, ők „nincsenek senki zsebében”. Jaír Lapid, az ellenzéki Van Jövő (Jes Atíd) vezetője azonnal tárgyalásokra is invi­tálta, de Csepregi Zsolt nem tartotta kizártnak, hogy Netanjahu bevonja a Ra’amot a koalícióba, sőt szerinte kül­politikai szempontok alapján még ki­fejezetten jól is mutatna egy ilyen kor­mány. - Az arab-zsidó kapcsolatok új szakasza jöhetett el. Az a pártok közötti együttműködés, ami már működött he­lyileg, most nemzeti szintre emelked­hetett. Ez egy új és előremutató fordu­lat - értékelte a Ra’am szerepét a kutató. Csepregi Zsolt szerint a Likud jó sze­replése jelzi, hogy az emberek stabili­tást szeretnének. Az izraeliek nem ju­talmazták a pártot azért, mert a koro­navírus elleni átoltottsági arányban vi­lágelső Izrael, de a járvány nem is ron­tott a helyzetén. Közben az ellenzék­ből nem tudott kiemelkedni egy olyan centrista politikus, aki felvehette volna a kesztyűt a miniszterelnökkel szemben.­ ­ Fotó: MTI/EPA/Abir Szultán FŐSZERKESZTŐ: Toót-Holló Tamás FŐSZERKESZTŐ­HELYETTESEK: Villányi Károly, Tábori Gabriella Lapszerkesztők: Jakubász Tamás, Pintér Balázs, Sitkei Levente Kiadó: Mediaworks Hungary Zrt. Felelős kiadó: Dr. Szabó László elnök-vezérigazgató BELFÖLD: Baranyai Gábor (rovatvezető) • VÉLEMÉNY: Berszán György (rovatvezető) • KÜLFÖLD: Kottász Zoltán (rovatvezető) • GAZDASÁG: Kiss Gergely (rovatvezető) • KULTÚRA: B. Orbán Emese (rovatvezető) SPORT: Novák Miklós (rovatvezető) • FOTÓ: Éberling András (rovatvezető) • NEWSROOM: Nagy Árpád (rovatvezető) • VEZETŐ OLVASÓSZERKESZTŐ: Nádai László • VEZETŐ TÖRDELŐ: Imrik László, Ivanov György SZERKESZTŐSÉG: 1082 Budapest, Üllői út 48. • Postacím: 1476 Budapest, Pf. 47 • A szerkesztőség számítógépeinek vírusvédelmét az ESET Antivirus biztosítja. A MAI LAPSZÁMOT SZERKESZTETTE: Pintér Balázs ELŐFIZETHETŐ: a kiadónál - Mediaworks Hungary Zrt. (1034 Budapest, Bécsi út 122-124., tel.: 06-1/920-6979, e-mail: elofizetes@magyarnemzet.hu) • ELŐFIZETÉSI Díj: egy évre 34 680 Ft, fél évre: 17 340 Ft, negyedévre: 8670 Ft, egy hónapra: 2890 Ft. • Előfizetésben terjeszti: Magyar Posta Zrt. (1089 Budapest, Orczy tér 1.). Reklamáció: tel.: +36-1/767-8262, e-mail: hirlapelofizetes@posta.hu; Mediaworks Hungary Zrt. Komárom-Esztergom, Tolna, Baranya, Veszprém és Fejér megyében. Reklamáció: tel.: 06-1/920-6979, e-mail: elofizetes@magyarnemzet.hu • Árusításban terjeszti a LAPKER Zrt., a Magyar Posta Zrt., valamint az alternatív terjesztők. • ISSN 0237-3793 ÁLTALÁNOS FELHASZNÁLÓI ÉS ELŐFIZETŐI FELTÉTELEK: A Magyar Nemzet bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A Magyar Nemzet tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részletei) kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a Magyar Nemzetre való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal. Központi telefonszám: (06-1) 920-6979 E-mail-cím: kapcsolat@magyarnemzet.hu Előfizetés, terjesztés: (06-1) 920-6979 Terjesztés e-mail-címe: terjesztes@magyarnemzet.hu Digitális előfizetés: Digitalstand https://digitalstand.hu/magyarnemzet Hirdetésfelvétel telefonszám: (06-1) 920-6966 Hirdetés e-mail-címe: hirdetes@magyarnemzet.hu Internet: www.magyarnemzet.hu Nyomdai előállítás: Mediaworks Hungary Zrt. Internet: www.mediaworks.hu E-mail: nyomda@mediaworks.hu Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató

Next