Magyar Nemzet, 2021. május (84. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-04 / 101. szám

2 BELFÖLD Magyar Nemzet 2021. május 4., kedd Az élet új­abb szeletét kaptuk vissza Hollik István arra emlékeztetett: a hétvégén elérte a négymilliót a védettek száma A baloldalnak nem fontos a vé­dekezés, sőt inkább azt szeret­nék, hogy elhúzódjon a járvány, hogy nyerhessenek a választáson - mondta tegnap a napirend előtti felszólalások során Rétvári Ben­ce, az Emberi Erőforrások Minisz­tériumának államtitkára a par­lamentben, ahol a kormánypár­ti és ellenzéki politikusok első­sorban az oltási program miatt feszültek egymásnak. Csekő Imre - A hétvégén az ország az élet újabb szeletét kaphatta vissza, miután a be­oltottak száma elérte a négymilliót - mondta tegnap a napirend előtti fel­szólalások során Hollik István a parla­mentben, majd hozzátette: miközben mindenki a védekezéssel van elfoglal­va, a baloldal világossá tette, nem fogja megszavazni a veszélyhelyzet meghosz­­szabbítását. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára erre úgy reagált, a bal­oldalnak nem fontos a járvány elle­ni védekezés, sőt inkább azt szeret­nék, hogy elhúzódjon a járvány, mert annál nagyobb eséllyel nyerhetnek a 2022-es választáson. A Párbeszéd képviselője, Kocsis-Cake Olivio bocsánatkérésre szólította fel a miniszterelnököt, mert szerinte a múlt héten a Pfizer-oltásokkal kapcsolatos hirtelen bejelentésével „megalázta az embereket”. Válaszában Dömötör Csa­ba emlékeztetett: a baloldal oltáselle­nes akciókat indított, egyes vakcinák ellen aláírást gy­űjtött, sőt be is tiltotta volna a keleti oltóanyagokat. Magyar­országon 41 százalékos az átoltottság, míg az uniós átlag csak 24 százalék - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Ka­binetiroda államtitkára.­­ Az ellenzék nem oltásellenes - jelentette ki felszólalásában a jobbi­­kos Csányi Tamás, aki szerint korábbi határozati javaslatuk csupán arra irá­nyult, hogy kivizsgálják a kínai vak­cinát érintő tisztázatlan körülménye­ket. Dömötör Csaba válaszában vékony magyarázkodásnak nevezte ezt a bal­oldali határozattal kapcsolatos okfej­tést, és emlékeztetett rá, hogy annak elfogadásával ma sem lehetne hasz­nálni a kínai vakcinát. Zsigmond Barna Pál arról beszélt, hogy most már van annyi vakcina Ma­gyarországon, amennyi minden felnőtt­nek elegendő. A Fidesz képviselője sze­rint nem lietne ilyen kedvező a hely­zet, ha a vakcinabeszerzésnél kizáró­lag Brüsszelre hagyatkoztak volna. Ha­zánk azért áll jól, mert nem enged­te magát lebeszélni az önálló vakci­nabeszerzésről - tette hozzá. Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügymi­nisztérium államtitkára minderre azt válaszolta, hogy május végére három és fél millióval kevesebb ember lenne beoltva, ha Magyarország Brüsszelre, illetve az oltásellenes baloldalra hall­gatott volna. - Elég volt a Fidesz-KDNP állam­párti rendszeréből - jelentette ki fel­szólalásában Varjú László, majd pártja miniszterelnök-jelöltjét, Dobrev Klárát ajánlotta az emberek figyelmébe. Or­bán Balázs erre úgy reagált: kiderült, hogy a járvány közepette a DK-s kép­viselőnek semmi sem fontosabb, mint hogy kortesbeszédet mondjon Gyur­­csány Ferenc felesége mellett. - A bal­oldal minden alkalmat arra használ, hogy a politikai pecsenyéjét sütöges­se - vélekedett a Miniszterelnökség államtitkára. A szocialista Korózs Lajos arról be­szélt, hogy elszabadultak az árak, ami­re nem jelent megoldást, hogy a nyáron 0,6 százalékkal kiigazítják a nyugdíja­kat. - Korózs Lajos arról híres, hogy fo­lyamatosan kamuzik - válaszolta erre Zsigó Róbert családokért felelős állam­titkár. Emlékeztetett arra, hogy a bal­oldali kormányok éppen Korózs szo­ciális államtitkársága idején csökken­tették a gyest, kurtították meg az ott­honteremtési támogatást és vették el a tizenharmadik havi nyugdíjat. Hozzá­tette: az elmúlt tíz évben ezzel szem­ben tíz százalékkal emelkedett a nyug­díjak vásárlóértéke. - Az LMP frakcióvezetője Gyur­­csány kottájából énekel - vélekedett Schanda Tamás Keresztes László Ló­ránt felszólalására válaszolva, aki úgy értékelte az egyetemi modellváltást, hogy a kormány bármilyen súlyos vál­sághelyzetben „hajlandó meglepni a nemzetet”. Az Innovációs és Techno­lógiai Minisztérium államtitkára ezt követően felszólította a baloldali po­litikust, hogy hagyj»*«+,haAZ­ál­i­írter­jesztést. Dömötör Csaba szerint Gyurcsányék be is tiltottak volna egyes szérumokat Fotó: MTI/Bruzák Noémi A baloldal a pandémia alatt 43. RÉSZ ———— LÁSZLÓ IMRE, Újbuda Gyurcsány-párti polgármestere, amikor min­denki előtt beoltatta magát. 2021. január 7.: Ön kaphat oltást?„Nem... ön... igen, a rendelet az úgy szól, hogy az orvosi diplomával, egészségügyi végzettséggel rendelkezők számá­ra teszik lehetővé. [...] Most me­gyek majd, tizenegyre kaptam idő­pontot...” 2021. január 28.: „Kezdjük ott, hogy a Szent Kristóf Rendelőintézetben önkéntes segítő munkát vállaltam még tavaly, ezt dokumentumok igazolják. A kijelölt oltóhelyek egyikén regisztráltam, és onnan értesítettek az oltásról, a dön­tést személyes közbenjárással nem befolyásoltam. Bizonyára minden fi­­deszes politikus emlékszik rá, hogy a hetekkel ezelőtti jelentkezésemkor sem volt egyértelmű oltási terv. [...] ha tudtam volna előre, hogy van egy sorrend, akkor egyértelműen vissza­mondom, hiszen most nem prakti­zálok orvosként.” Fotó: Teknős Miklós Így oltáspárti a szivárványkoalíció Sok politikus ma már eltitkolná egykori kirohanásait a keleti vakcinák ellen Hiába igyekszik magát oltáspártinak beállítani a baloldal, remélve, hogy a választók elfelejtik vakcinaellenes kampányukat, a politikusaik korábbi kijelentései önmagukért beszélnek. A legoltásellenesebb meg­nyilvánulásaikból egyért­elműen kiderül, el akarták bizonytalaní­­tani az embereket a keleti vakcinákkal kapcsolatban. Cseke Noha az oltási program sikere miatt ma már ezt vehemensen tagadják, a baloldali politikusok az elmúlt hóna­pokban számtalan olyan kijelentést tet­tek, amelyekben a keleti vakcinák ellen emelték fel a szavukat. Ezekből igye­keztünk összegyűjteni és rangsorolni a legemlékezetesebbeket. Szubjektív listánkon a képzeletbe­li tizedik helyet Tordai Bence szerez­te meg, aki január 5-én, a Faceboo­­kon közzétett bejegyzésében azt írta: „Szijjártó Péter az év végét nagyrészt azzal töltötte, hogy Putyin megrende­lésére az orosz vakcináról szóló propa­gandával etette a magyarokat.” A Párbeszéd politikusát megelőzve a kilencedik helyen végzett listánkon Hadházy Ákos, aki szintén a Szputnyik V oltóanyag ellen igyekezett hergelni az embereket. „Az orosz vakcinát ak­kor sem adatnám be, hogyha azt jó­váhagyják” - fogalmazott az Európai Gyógyszerügynökség hiányzó engedé­lyére utalva a Partizánnak nyilatkoz­va január 11-én a politikus. „És hát persze van, vagy hát nincsen kínai vakcina, de ha lesz, akkor se kell majd senkinek” - vélekedett Jakab Pé­ter február 10-én a parlamentben. A Jobbik elnökének ez a Sinopharm-ol­­tóanyagot kritizáló kijelentése váloga­tásunkban a nyolcadik helyre került. Hetedik lett Fekete-Győr András, aki szintén azt hangoztatta, a keleti ol­tóanyagokra senki nem tart igényt. „A kormány a Szputnyik 5-ös orosz vak­cinával kezdett el kampányolni, meg a kínaival, és az emberek nem hajlan­dók ezt beadni a szervezetükbe, és én megértem őket, én se tennék így” - nyilatkozta az ATV stúdiójában január 14-én a Momentum elnöke. „A kínai vakcina tömeges alkalma­zása Magyarországon egy hazárdjáték, amelyet a magyar kormány nem vállal­hat" - fogalmazott január 17-én Jávor Benedek. A Karácsony Gergely által a főváros brüsszeli képviseletének veze­tőjévé kinevezett politikus kijelentése listánkon a hatodik lett. Szintén a szerencsejáték analógiát használta Lukács László György. A Jobbik képviselője ugyanakkor vala­melyest „kreatívabb” volt, amikor a Szputnyik V vakcina importálása kap­csán 2020. november 19-én azt írta a Facebookon: „OROSZ RULETT - Nem szabad a veszélyes oltásnak ki­tenni a magyarokat!” Lukács Lász­ló György ezáltal - Jávor Benedeket megelőzve - az ötödik helyet szerez­te meg nálunk. Szabó Tímea lett a negyedik, miután április 13-án az ATV-nek nyilatkoz­va arról beszélt, kiderülhet, hogy az a több millió magyar ember, aki a kínai oltást kapta, nem szerzett védettséget. Dobrev Klárának már sikerült fel­kapaszkodnia a képzeletbeli dobogó­ra. A Demokratikus Koalíció minisz­terelnök-jelöltje április 13-án az ATV- ben Rónai Egonnak arra a kérdésére, kijelenthető-e, hogy az orosz vagy a kínai vakcina nem segít, mert Nyu­­gat-Európában még nem vizsgálták be, azt válaszolta: „Senki nem mondja ki azt, hogy segít”. Az oltásellenességi verseny ezüstér­mét Gyöngyösi Márton érdemelte ki. A zsidó származású képviselők listá­zását szorgalmazó parlamenti felszó­lalásáról elhíresült jobbikos elnökhe­lyettes egy január 8-án, a Facebookon közzétett bejegyzésben úgy fogalma­zott: „Orbán ki tudja miféle orosz és kínai oltásokat akar látni, emberkísér­letnek alávetve a magyarokat”. Ki más végezhetett volna az élen az oltások ellen hergelő baloldali politiku­sok háziversenyében, mint Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke az ATV-nek nyi­latkozva február 15-én ugyanis szintén az emberkísérlet motívumot használta, de lényegesen durvábban. Arról beszélt, nem az ellenzék csinál a vakcinák kér­déséből politikát, hanem Kína és Orosz­ország, a magyar kormány meg vevő erre. „Én meg nem szeretném, hogy­ha a magyar emberek ebben kísérleti nyúlként ott lennének” - mondta Gyur­csány, aki ennek ellenére ugyanebben az interjúban szemrebbenés nélkül ol­táspártinak nevezte magát. _______________*PSW Hifi­____ A DK elnöke emberkísérletről beszélt a Szputnyik­­ kapcsán Fotó: Mirkó István

Next