Magyar Nemzet, 2021. július (84. évfolyam, 150-176. szám)

2021-07-01 / 150. szám

I 2 BELFÖLD Hazugságspirálban a széteső MSZP A DK-s Bulitka Andrásnak esze ágában sincs a szocialistákhoz igazolni Rövid időn belül lebukott Kunhal­mi Ágnes, aki azt állította, hogy nemcsak MSZP-sek ülnek át a DK- ba, hanem fordítva is történnek ilyen esetek. A példaként felho­zott Bulitka András ugyanis kö­zölte, „nem tudom, mire gondol­hatott a társelnök asszony, ami­kor ezt nyilatkozta, mert én to­vábbra is a DK jelöltjeként indu­lok az előválasztáson”. Munkatársunktól kétségbeesett, egyben szánalmas ha­­zudozásba kezdett Kunhalmi Ágnes az ATV-ben, amikor arról esett szó, hogy rövid időn belül az MSZP koráb­bi két meghatározó politikusát, Mol­nár Gyula volt elnököt, illetve Szakács László egykori alelnököt is kizárták a pártból, ők pedig DK-s támogatással indulnak a baloldali előválasztáson. - A kedves tévénézőkre bízom, hogy melyik az a párt, és miért veri nagy­dobra, hogy ha egy szocialista átmegy, és mondjuk miért nem verem én társ­elnökként azt nagydobra, hogy Komá­­rom-Esztergom megyében Nemes And­rea a DK-ból jött át, és Szabolcs-Szat­­már-Bereg megye Kisvárda térségében szintén van egy jelöltünk, aki pár hete még DK-s volt, most az MSZP-frakció­­ba kíván ülni - hangoztatta az MSZP társelnöke. Pár órán belül azonban Bulitka And­rás, a DK Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye 3-as számú választókerületének je­löltje közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: „Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt állítot­ta, hogy a DK kisvárdai előválasztási képviselőjelöltje elhagyta a DK-t, és az MSZP jelöltjeként indul az előválasz­táson. Kunhalmi Ágnest minden bi­zonnyal félretájékoztatták, mert mind­ebből semmi sem igaz.”­­ Nem tudom, mire gondolhatott a társelnök asszony, amikor ezt nyi­latkozta, mert én továbbra is a DK je­löltjeként indulok az előválasztáson, nagyon meglepődtem azon, hogy át­igazolnék MSZP-be, ilyesmi soha meg sem fordult a fejemben. A DK jelölt­ségét elfogadtam, azt fenntartom, at­tól visszalépni nem fogok - tette egy­értelművé Bulitka András. A lebukás után az MSZP is közle­ményt adott ki, amelyben korrigálni próbálták Kunhalmi baklövését. „Az MSZP társelnöke Sárosy Zoltánról be­szélt, aki korábban DK-s volt, és most az MSZP jelöltjeként indul az elővá­lasztáson Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye 3. számú választókerületében. Re­méljük, ezzel a félreértelmezési prob­lémát sikerült megnyugtatóan tisztáz­nunk” - írta a párt. Az MSZP kétségbeesett magyaráz­kodása ellenére tény, hogy a párt és a DK közötti mozgás meglehetősen egy­irányú. Molnár Gyula és Szakács László átigazolása előtt Kiss László III. és Sza­­niszló Sándor XVIII. kerületi polgár­­mester otthagyta az MSZP-t, majd be­lépett a Gyurcsány-pártba. - Nem kap­tuk meg azt a támogatást, amit polgár­mesterként elvárhattunk volna, ezért a DK-hoz fordultunk - indokolta dönté­sük okát Szaniszló Sándor. A két egy­kori szocialista politikus átlépésével a fővárosi közgyűlésben hat képviselővel immár a DK-é a legnagyobb frakció. A történtekről Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke mindössze annyit tudott mondani: - Leszögezem, né­hány ember örömlányos mentalitása nem zavar bennünket. De a szocialisták kudarcai nyomán Farkas István és Szabó Gábor újpesti önkormányzati képviselők, valamint Trippon Nobert, a kerület egyik alpol­gármestere is visszaadta párttagköny­vét, és belépett a DK-ba. Mindazonáltal ha nem is igazol­tak át Gyurcsány Ferencékhez, szá­mos emblematikus politikusa hagy­ta ott az MSZP-t. Ilyen például Botka László, Szeged polgármestere, a párt egykori miniszterelnök-jelöltje, választ­mányi elnöke, aki 2019 októberében jelentette be kilépését a pártból. Bár Botka ekkor nem kívánt sárdobálásba kezdeni, korábban éles hangon bírálta az MSZP-t, mondván, „a politikai maf­fia behálózta a demokratikus ellenzé­ket, benne sajnos a saját pártomat is”. Bárándy Gergely már a 2018-as vá­lasztás előtt bejelentette, hogy azon nem kíván indulni, egyúttal lemond párttisztségeiről is. 2020 januárjában Szanyi Tibor, a párt volt alelnöke és európai parlamenti képviselője is el­hagyta a szocialistákat. Szanyi koráb­ban úgy fogalmazott: „Ez így nem párt! Ez így csak egy degenerálódó belter­jes klub, ahol politikai témakészlet elapadt, s jobbára az itt-ott fellelhető apróbb krajcárok után kapirgálunk.” Vona: A Jobbik mentette meg Gyurcsányékat Munkatársunktól A Jobbik nem egyszerűen csak paktu­mot kötött a DK-val, hanem ezzel együtt meg is mentette az elszigetelődéstől - véli az egykor radikális párt korábbi el­nöke. Vona Gábor az ATV-n futó Öt című műsor korábbi adásában úgy fo­galmazott: - És hogy az a Jobbik, ami Gyurcsány Ferenccel szemben jött lét­re - jelen voltam -, az most lényegében megmenti a DK-t. Megmenti a DK-t az ellenzéki összefogásban. Volt azért egy mindenki Gyurcsány ellen mozgás az ellenzéken belül - állította az egykori Jobbik-elnök, aki szerint ezt a Gyur­­csány-ellenességet ráadásul az egyé­ni választókerületekben is érvényesí­teni akarta a baloldal DK-n kívüli ré­sze. Az elszigetelési kísérletet azonban megakadályozta a Jobbik, kiszabadít­va ezzel Gyurcsányt a „karanténból”. Gyurcsány pontosan mérte be, hogy Jakab és a Jobbik az a szervezet, ame­lyik a legjobban mossa tisztára őt és a pártját, míg jó alkukkal egyben a vidéki szavazókat is hozni tudja neki, ha szö­vetségre lép a pártelnökkel - mondta lapunknak korábban Zárug Péter Far­kas politológus. Szerinte úgy tűnik, a Jobbik és a DK pártelnökei arra szövet­keztek: ők ketten adják a táboruk két legnagyobb frakcióját a 2022-es új par­lamentben, a mostani jelöltállítási szö­vetségükben „elementáris céljuk a saját képviselőik jelölti helyzetbe hozatala a többi pártocska jelöltjével szemben”. Mint fogalmazott, „Gyurcsány király” és „Jakab bolond” szövetsége nagyon is komoly stratégiai gondolkodást és ko­moly szervezőmunkát mutat, amelynek célja a szavazatmaximalizálás. V v .Magyar Nemzet ír J 2021. július 1., csütörtök Egyre durvul a zuglói kampány Tóth Csaba: Akár Hadházy Ákos múltjáról is kiderülhet valami A kampány során akár Hadhá­­zy Ákos múltjáról is kiderülhet valami - jelentette ki sejtelme­sen Tóth Csaba MSZP-s képvise­lő egy háttérbeszélgetésen. Bár a számos kétes üggyel összefüggés­be hozott politikus hangoztatta, hogy nem tud semmi konkrétu­mot, megjegyezte: ha lesz Hadhá­­zyval vitája, ott szekszárdi ügye­ket is fel fog hozni. - Soha nem féltem, viszont a dolog vérfagyasz­­tóan ijesztő: vajon kiket és mivel fenyegetett még meg ez az ember a baloldaliak közül az elmúlt he­tekben? - reagált Hadházy Ákos. Bakonyi Ádám Háttérbeszélgetést tartott újságíróknak Tóth Csaba, Zugló szocialista erős em­bere, akinek a Momentum által támo­gatott Hadházy Ákossal kell majd meg­mérkőzni a baloldali előválasztáson. A Telex beszámolója szerint az MSZP­­Párbeszéd előválasztási jelöltje azért hívta össze az újságírókat, mert sze­rinte a zuglói előválasztási kampány elérte azt a határt, amit már nem kel­lene átlépni. - Egy politikusnak tűrnie kell. Én sokat tűrtem az elmúlt hóna­pokban, de azt éreztem, kezd sok len­ni, és ezért elmondom a véleményemet - hangoztatta Tóth. Szerinte „mindenki múltjában le­hetnek sötét foltok”, majd sejtelme­sen hozzátette, hogy a kampány során akár Hadházy múltjáról is kiderülhet valami. Bár az MSZP-s politikus állí­totta, nem tud semmi konkrétumot, egy vaskos köteg papír feküdt előtte, amelyről azt állította, hogy szekszár­di ügyeket szedett össze. Ennél többet nem akart mondani, annyit azonban elárult, ha lesz ket­tejük között vita, szekszárdi ügyeket is fel fog hozni, mert szerinte ellen­fele nem foglalkozik ottani témák­kal, hiába indult abban a körzetben 2018-ban. A Jobbik és a DK által is támogatott Tóth Csaba ugyanakkor saját magáról azt mondta, neki nincs sötét folt a múltjában, az ellene rend­szeresen megfogalmazott vádak pe­dig alaptalanok. Ismert: a 2019-es önkormányzati választási kampányban nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen Ka­rácsony Gergely - aki korábban Zugló polgármestere volt - arról beszélt, hogy Tóth Csaba többször is halálosan meg­fenyegette őt és családját. Az MSZP-s politikus Vas megyében kezdte pálya­futását, botrányok kísérték az ottani ténykedését, például az elhíresült fan­­tomtagbotrány, de Tóth szerint ez csak az ellenlábasai kitalációja volt. A Parti­zán videójában Gulyás Márton rákér­dezett arra a régóta terjengő pletykára is, hogy esetleg adott-e megbízást Sápi Attila évekkel ezelőtt eltűnt MSZP- s helyi képviselő vagy más meggyil­kolására, mire Tóth felháborodva azt mondta: - Ezt most komolyan kérde­zed? Hangoztatta: neki soha ilyen még nem fordult a fejében, és szerinte az emberek sem fogalmaztak meg ilyen vádat vele szemben. - Ha jól értem a híreket, valaki konk­rétan megfenyegetett engem, hogy majd a múltamból előásott sötét dolgokkal jól lejárat, ha nem lépek vissza az elővá­lasztáson - reagált a történtekre Had­házy Ákos. Mint a független ország­­gyűlési képviselő fogalmazott: ő soha­sem fél, akkor sem, amikor szerinte a Fidesz fenyegette őt, „más szempontból viszont a dolog vérfagyasztóan ijesztő: vajon kiket és mivel fenyegetett még meg ez az ember az ellenzékiek közül az elmúlt hetekben? Kiről mit tud és mire használja ezt a tudást az elmúlt években? Milyen befolyása van ezek­nek az erőknek a baloldalon? Nem fé­lek tőlük, de hogy mennyire undoro­dom ezektől, azt el sem tudom mon­dani!” - írta Hadházy Ákos. A független képviselő a 444-nek ko­rábban egyébként azt mondta: - Na­gyon tudatosan ezt a körzetet válasz­tottam azért, hogy megmutassam, a kormányváltás után a baloldalnak a sa­ját ügyeivel is foglalkoznia kell. Azok­nak az ügyeknek is következmények­kel kell járniuk, amik esetleg a mi ol­dalunkon történnek. A Momentum jelöltje nem fél, csak undorodik Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Next