Magyar Nemzet, 2021. november (84. évfolyam, 253-277. szám)
2021-11-27 / 275. szám
2021. november 27., szombat KÖNYVESHÁZ Úton Lengyelországba Ti jobban éltek, de mi szabadabbak vagyunk TÓTH I. A 2021-es Savaria Filmszemlén film- és fotóművészet kategóriában első díjat, a XVII. Göcsej Filmszemlén dokumentumfilm kategóriában második díjat nyert az Autóstoppal a szabadság felé című mozi. Az alkotóknak, Zajti Balázsnak, Zajti Ferencnek és Zajti Gábornak mégis fejtörést okozott, hogy kényszerűségből mennyi érdekes és felemelő interjúrészlet kimaradt a filmből. Ha nincs autóstop, talán ki sem forrja magát a lengyelbarátság élményével átitatott nagy generáció. A kalandos utakról szóló emlékezések vágatlanul, a maguk teljességében olvashatók a Nap Kiadó gondozásában megjelent, Autóstoppal Lengyelországban című kötetben. Külön erénye a kiadványnak, hogy feleleveníti a korabeli publikációkat, például Kiss Gy. Csaba és Zajti Ferenc Bereményi Gézával folytatott beszélgetését az író első novelláskötetének záródarabja, a Levelet Zs. asszonynak követi. (Életregényéből mára az is világos, mi mindenen túl volt akkorra a 23 éves fiatalember, hogy ilyen pontos leírást tudott adni közérzetről, közérzületről!) Az ötlet egyszerű: felkeresni olyan személyeket, akik kalandvágyból Lengyelországban töltötték a vakációt az 1960-as, 70-es, 80- as években. A vállalkozás nagyszabású voltát csak akkor érzékeljük igazán, ha rápillantunk A Nap Kiadó könyvbemutatói címmel közzétett felvételre a Petőfi Irodalmi Múzeum YouTube-csatornáján. Egészen pontosan a színpadképre: a film és a könyv mind a 27 szereplője hogyan férhetett el egyetlen színpadon? Talán a közös mozizás élményének is köszönhető - amelynek a közönség is a részese lehet a képernyőn keresztül, hogy a sok jó ember kis helyen is elfért. Hiányérzet persze maradt. A bemutatót nem érhette meg Szalai Attila, akit tavaly ilyenkor helyeztek örök nyugalomra a pázmándi temetőben. Sodró erejű írásában feleleveníti első útját, ahogy a Varsó és Gdansk közötti országúton álldogált stoppos füzettel és magyar zászlóval a kezében. (Lengyelországban az autóstoppot nem tiltották, sőt autóstoppos könyvecskével támogatták.) Volkswagen bogár fékezett mellette. Őszes úriember ugrott ki belőle, erős akcentussal, de magyarul köszönt, majd elkapta a magyart zászlót, megcsókolta, és betuszkolta Szálait a családja mellé, így indult az élet nevű egyetem. Kiderült, hogy a férfi boglári diák volt, magyarországi lengyel menekült a második világháború alatt. A magyar zászló látványa hálarobbanást idézett elő nála, két napig etette, itatta hősünket, és Teleki Pált könnyekkel a szemében emlegette. Az elsők között indult útnak Engelmayer Ákos, akinek egy lengyel paraszttól kellett megtudnia, hogy a második világháború idején százezer lengyel menekült kapott menedéket Horthy Magyarországán. Erről itthon nem beszéltek, ahogy 56-ról sem, miközben a magyar stopposokat 56 örököseként fogadták és tenyerükön hordozták a lengyelek. A nemzedéki tapasztalattal egybevág Tolcsvay Béla reflexiója: „nem szól a rendőr, sőt segít” és Bereményi Géza megjegyzése: „Magyarországon minden utcasarkon igazoltatott a rendőr, ez jelentette a fiatalságot [...] Milyen a haja, milyen a nadrágja? Lengyelországban viszont a miénk volt, aki fiatal volt, a mi gyerekeink voltak. És ez olyan nagyon jó volt, hogy tökéletesen megbíztak az emberben, a fiatal emberben különösen. Érdekes módon ők hasonlóképpen viszonozták az idősebbeknek a befogadó képességét.” A templomok zsúfolva voltak fiatalokkal - erősíti meg Sólyom László sokak tapasztalatát a helyi vagányok ki is mondták: ti jobban éltek, de mi szabadabbak vagyunk. Ami Magyarországon tiltott vagy tűrt kategóriába esett, azt a lengyelek büszkén megélhették. A zene-, a film-, a képzőművészet és a színházi élet szintén virágzott. Már a hadiállapot idejére, az 1980-as évek elejére esett Háy János kalandos utazása, amelyről vegyes emlékeket őriz - a pénzváltás során átverték, máskor viszont felkarolták, segítették -, ezért leginkább beavatásként tekint a megélt élményekre: „nekem végig kellett járnom Lengyelországot ahhoz, hogy átléphessek a kamaszkoromból a fiatal felnőtt koromba, [...] népmesei próbatétel volt.” A történész, polonista Kovács István a szeretetteljes fogadtatás hatására egy életre elköteleződött a lengyel kultúra iránt. Kérdése időszerű és előremutató: vajon békés időkben, autóstoppos élmények nélkül miként őrizhető meg, építhető tovább a magyar-lengyel barátság a fiatalok körében? (Autóstoppal Lengyelországban - Visszaemlékezések. Szerkesztette: Zajti Ferenc. Nap Kiadó, Budapest, 2021, 340 oldal. Ára: 3990 forint) Az alkotás kényszere Jovián György festészete Zuh Deodáth filozófus interpretációjában BERTÓK T. Kellemes meglepetéssel szolgál a harminchét éves Zuh Deodáth filozófus, amikor kerek mondatokban fogalmaz, és logikus összefüggésekre rávilágítva mutatja be Jovián György művészi fejlődésének mögöttes mozgatórugóit. Márpedig bőven volt miről írnia, hiszen olyan festőegyéniségről van szó, aki a kezdeti avantgárd vonzalmától számos korszakállomáson keresztül jutott el a hiperrealizmusig, pontosabban azon is túlig. Nagyváradon nőtt fel, itt ismerkedett meg a művészeti alapokkal, majd a bukaresti képzőművészeti főiskolán tanult festészetet nagy mesterektől. Kitüntetéssel végzett, magába szívta a Bukarest légkörét átható frankofón vonzalmat, tanult Párizsban, majd érdeklődése a kortárs latin mesterek felé fordult. Róma, Madrid, Liege, Lisszabon következett, nagy hatással volt rá Antoni Tápies munkássága, de aztán hazatért, és arcul csapta Ceaușescu Romániájának rögvalósága. Hét évre a nagyváradi Viitorul szövetkezet műanyaggyárában kötött ki, ahol háztartási műanyagáruk csomagolását tervezte. Életművének ezen útkereső időszakában épületdíszítő mozaikok, színházi plakátok, díszletek, folyóirat-illusztrációk mellett persze részt vett alkotásaival kiállításokon is, de a perspektívátlanság végül megérlelte benne az elhatározást: 1982-ben Budapestre menekült. Bár eleinte itt is színházaknak, kiadóknak dolgozott grafikusként, látványtervezőként, de a kétezres évekre az egzisztenciális kényszereken fokozatosan felül tudott kerekedni a művészi értelemben is egyre érettebb festő. Miként azt Zuh Deodáth is kifejti, „Jovián György életművét nagyon nehéz érdemben elemezni a 60- 80-as vagy akár a 90-es évek művészetéről forgalmazott narratívák szerint. Sem kései, sem posztavantgárdnak, sem egyértelműen hiperrealistának, sem új tárgyiasnak nem tekinthető. Az avantgardizmushoz képest túlzottan vonzódik a klasszikus műveltséghez és a múltban rejlő egyetemes motívumkincs használatához, a hiperrealizmus és az új tárgyiasság tekintetében ellenben sokkal inkább misztikus, mint kritikus az a világnézet, amelyen átszűri a fotografikus alapossággal megfestett részleteket.” Jovián művészete minden korszakában képes emóciókat, gondolatokat ébreszteni a nézőben. A Maremma, az Erdő és a Láncok képciklusából kibontakozó Bontások sorozatába, ahol fotórealista módon ábrázolja a bontás alatt lévő épületek törmelékhalmazait, nagyon sok mindent beleláthatunk, akár az egykori romániai falurombolással szembeni politikai aktivizmust is, hiszen - mint Zuh Deodáth fogalmaz - „Az is nyilvánvaló, hogy ezek a művek reflektálnak, vagy legalább regisztráltak valamit a korabeli társadalom jelenségeiből.” Szerintem viszont ne keressünk Jovián művészetében ennyire direkt utalásokat, mert jellemzően nincsenek. Feszültséggel teli képei sokkal inkább érzésekről, sorsokról szólnak. Ez leginkább hiperrealista módon ábrázolt emberalakjainál válik egyértelművé: a visszatérően magzati pózban álmodó, kiszolgáltatott, elgyötört vagy éppen eszményien szép emberi testeknél, önarcképeinél és fölényes festészeti technikáját megcsillantó, Szép kortársaim címet viselő portrésorozatánál. Miként ars poeticáját megfogalmazza: „A magam által elképzelt igazságot szeretném megfesteni. [...] Ez a saját életemről szól, meg arról a kényszerről, hogy festeni kell. Istenigazából mindegy, hogy mit, de festeni.” (Zuh Deodáth: Jovián. MMA Kiadó, Budapest, 2021, 318 oldal. Ára: 7800 forint) IOVIA.N LUGAS 15 ANYANYELVŰNK Hímes beszéd, hímtelen rét MINYA KÁROLY O • • sztövér kútágas, hórihorgas gémmel... A Toldiból vett idézet az egyik klasszikus példa arra, hogy vannak olyan verssorok, amelyeknek szinte egyetlen szavát sem ismerik a diákok. Miért volna ez gond? Hiszen az idegennyelv-órán nagyon sok új szót tanulnak meg, a különböző tantárgyak elsajátítása során is meg kell ismerniük szakkifejezéseket és azoknak a jelentését. Miért ne bővíthetnék a szókincsüket csodálatos költemények archaizmusaival? A hímes tojás mindenki számára ismert, a hím szótő jelentése már kevésbé: dísz, díszítő minta. A Czuczor-Fogarasi-szótár a következő meghatározást adja: „Pettyes, pontokkal tarkázott mű, mely különösen tűzés által hozatott létre. Hímet varrni. Hímmel varrott ruha. Tarka hím. Csinálják pedig a vállravalót aranyból és visszált bíborból tarka hímmel. Rossz példa után nem kell hímet varrni (közmondás).” Mindenki ismeri az igeképzős alakját, a hímet szót: valamely kelmét, ruhát, térítőt díszítésül kivarr, hímmel, kivarrt mintával díszít, ékesít. Például: A lány egy rózsát hímez a kendőre. Régies, bizalmas szóként azt jelenti, hogy a mondanivalóját köntörfalazva szépítgeti, cifrázza. „Mit hímezed, mondd ki!” „Nem hímezünk szót, ami ajkainkon hangzik, szívünkben szinte az buzog” (Vörösmarty Mihály) „Ne is hímezzen kend!” (Mikszáth Kálmán) És innen eredeztethető a hímet-hámor is, azaz kertel. A hímes szó tehát a szövevényes, cifra beszéd jelzője is volt, fosztóképzős alakja ennek az ellenkezőjét jelölte, ezt igazolja egy 1835-ben keletkezett, a palócokról szóló előadás bevezetője: „Rövid, hímetlen, és mégis világos Előadást kíván itt tőlem az érdemes Olvasó. Tisztemnek is tartottam erre legfőkép ügyelni.” Csokonai Vitéz Mihály A reményhez című versében is szerepel a hímetlen szó, ez mára már teljesen kikopott. „Nékem már a rét hímetlen, / A mező kisült, / A zengő liget kietlen, / A nap éjre dűlt.” A legritkábban használatos ez a fosztóképzős alak, a hímetlen rét a Csokonai-versben a virágtalant jelenti, hiszen a költőnek a rétből már hiányoznak a tarka, derűs színű virágok konkrét és átvitt értelemben egyaránt. A hímzett szinonimája, jelentése: tarkára színezett, élénk, vidám, derűs. Az -s képzős alakját, a hímes tojást is ismeri mindenki: díszített tyúktojás. Ritkábban használt kifejezés a hímes templom, 2007-ben az év költői szava lett, és festett, színpompás mennyezetű, kazettás templomot jelöl. Itt említhetjük meg a kies szót is, amely jelentésváltozáson ment keresztül, kétféle értelemben használják az emberek. Újfent Csokonaitól hozhatunk rá példát: „Hát, múzsáknak szentelt / Kies tartomány! / Ily számkivetve volt / Nálad minden tudomány?” (Jövendölés az első oskoláról a Somogyban) Sokan úgy vélik, hogy a kies szó jelentése nem a ’szép, bájos, idilli’, hanem éppen ellenkezőleg: ’félreeső, elhagyatott’. Annak megmagyarázásához, hogy ez a valóban meglepő kettősség hogyan, mikor jöhetett létre, a kérdésben érintett szó múltját kell felvillantanunk Grétsy László Kies és kietlen című írása nyomán. „Már több mint fél évezrede él nyelvünkben két eredetileg összetartozó, de az idők folyamán egymástól lassan elkülönülő szó: a kéj és a kény. A két-kény szó(pár) főbb jelentései ezek voltak: ’kedv’, ’tetszés’, ’(kellemes) érzés’, ’hajlandóság’, ’szándék’, ’akarat’, de a XIX. századra nagyjából kialakult némi különbség. A két forma inkább a tetszés, kellemes érzés, sőt a gyönyör szava lett, a kény pedig egyre inkább a szándék és az akaraté. [...] A kéjes formának híres, kies változata is kifejlődött. Úgy egy évszázada azonban terjedni kezdett a kies szónak ’a forgalomtól távol eső, lehangolóan elhagyatott’ értelemben való használata, feltehetőleg azért, mert az emberek a tőle teljesen független kicsik igével hozták kapcsolatba.” Magyar N Nmzet HÉTVÉGI MELLÉKLET Lugas - A Magyar Nemzet hétvégi melléklete Szerkesztő: Margittai Gábor; társszerkesztő: Szényi Gábor; tervezőszerkesztő: Tóth Tibor; olvasószerkesztő: Nácsai Katalin