Magyar Nép, 1943 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1943-01-02 / 1. szám
4. oonal, MAGYAR NAR A feli offenzíva. Előrelátható volt, hogy a Szovjet ezen 4 -esen is minden erejét latba veti, hogy valamilyen döntést erőszakoljon ki a keleti arcvonalon, legalább is oly mérvű döntést, hogy az ellenséges propaganda sajtója edmondhasson annyit, hogy a szovjet támadás helyi sikereket ért el A német hadvezetőség azonban már tudott a Szovjet téli szándékairól és meg is tette az előkészületeket az ellenlökésekre is, melyek a támadás természetes velejárói a német hadvezetésben. Amikor tehát azt olvassuk, hogy a szovjetnek a Don alsó folyása mentén páncélos kötelékek bevetésével sikerült egy helyen betörni a német állásokba, melyet a bolsevisták roppant veszteségekkel vásároltak meg, akkor ezt a jelentést úgy kell értelmezni, hogy a német hadvezetőség el volt erre az eshetőségre is készülve, s az utóbbi időben meghonosísított rugalmas védekezést ezekhez a harcokhoz alkalmazza. Hogy ez a védekezés milyen méretű, azt egyetlen adat eléggé mutatja. A keleti hadszíntéren ugyanis a Szovjet december hó 11. és 20-ika között, tehát 10 nap alatt 1518 páncélkocsit vesztett. Még ennél is jellemzőbb az az adat, hogy a Szovjet több mint 12.000 repülőgépveszteségével szemben a német repül.", veszteség az 1200-at sem éri el. Ilyen aránytalanságok mellett lehetetlen, hogy a Szovjet sokáig bírja hadianyaggal az ilyen veszteségeket. Ez a téli erőlködés különben azt mutatja, hogy a Szovjet minden áron át akarja törni a német védelmi vonalat, hogy zavart okozzon a közelkeleti fronton küzdő hadcsoport védekezésében. Nem akarunk jóslásokba bocsátkozni a küzdelem kimenetelét illetőleg, anynyit azonban már most megállapíthatunk, hogy ez a téli támadás a német hadvezetőséget nem érte váratlanul, s ennélfogva minket se fog váratlanul érni az a közelebbről közreadandó jelentés, hogy a Szovjet idei téli támadása is vérbe fulladt, s ez újból jelentős mértékben hozzájárult a Szovjet teljes katonai kimerüléséhez, ami már nem késik sokáig . A tengelyhatalmak találkozása. Az angolszászok igen jól tudják, hogy valahányszor a tengelyhatalmak képviselői találkoznak, az mindig jelentős események előtrnöke szokott lenni. A legutóbbi találkozót különösen fontossá és jelentőségessé tette az is, hogy ezen a találkozón első ízben vett részt Franciaország miniszterelnöke. A találkozáson leszögezett megállapodásokat az alábbiakban lehet összegezni: 1. A háborús helyzet továbbra is a tengelyhatalmaknak és szövetségeseiknek kedvez. 2. Katonai és politikai kérdésekben teljes és tökéletes az egyöntetűség. 3. Megállapíttatott, hogy a földközitengeri háború a szárazföldön és tengeren egyaránt az angolszászok birodalmi háborújának a jelenlegi szakaszban a háború súlypontját alkotja. 4. A tengelyhatalmak tudják, hogy fegyvereik ereje rendkívüli, termelésük és élelmiszerellátásuk állandóan fejlődésben van, s ezért el vannak szánva arra, hogy ezen új fegyverekkel újult erővel folytassák a háborút az angolszász hatalmak és a Szovjet ellen. 5. A győzelem kilátásai ma kedvezőbbek, mint valaha, bár a harc hosszúnak és keménynek ígérkezik. A Führer főhadiszállásán folytatott tanácskozások alatt egyidejűleg kidolgozták a tengelyhotalmak új támadó terveit is, melyeket megfelelő időpontban alkalmazni is fognak. Ez egyebek mellett azért is jelentős, mert az angolszászok tudják, hogy az ő kezdeményezésükre a tengelyhatalmak mindig idejében meg szokták adni a megfelelő választ. S ha mindehhez még megemlítjük a yorki anglikán érsek újévi üzenetét, melyben kifejezi, hogy Anglia semmiesetre se kezdi könnyelmű derűlátással az újévet, s teljes bátorságra és kitartásra van szükség, hogy szembe nézhessen a rá váró félelmetes megpróbáltatásokkal, akkor mi jó reménnyel nézhetünk a további küzdelmek elé, melyek a végső győzelmet számunkra kétségtelenné teszik. . .A francia helyzet tisztulása. Franciaországnak meg kellett érnie előbb tábornokainak hitvány és becstelen árulását, hogy végre belássa, melyik az az út, melyen haladnia kell, ha létét továbbra is biztosítani akarja. A francia miniszterelnök gazdasági munkatársainak kíséretében jelent meg a Führer főhadiszállásán, ami annyit jelent, hogy Franciaország nemcsak mint a Földközitenger mentén fekvő állam szerepel a tengelyhatalmak szempontjából, hanem mint olyan tényező is, melyet egyrészt gazdaságilag el kell látni, másrészt gazdaságilag fel is lehet használni. A helyzet súlypontja tehát ebben a megítélésben nem annyira politikai, mint inkább gazdasági, s mivel Franciaország ma nem az az ország, mely ebben a pillanatban akár katonailag, akár politikailag számba jöhet, ennélfogva a gazdasági tér az, melyen ennek a szövetségesei által érvénybe taszított országnak a hóna alá kell nyúlni, hogy életképessé váljék. A közeledés tehát mindinkább megnyilvánul a franciák részéről a németek felé, s ha akar, ha nem, Franciaországnak lehetetlen ma nélkülöznie a német birodalom jóindulatát, mert látnia kell, hogy a német birodalom az egyetlen erő, mely őt a gazdasági nyomorúságból kiemelheti, mint ahogyan a német haderő az, amely a francia katonai összeomlás után Franciaország katonai és politikai életében a feltámadásra reményt nyújtó új lehetőségeket és irányokat mutathat meg. A helyzet lassan ugyan, de érik, s az a francia élet kétségtelen tisztulását fogja eredményezni. A „Magyar Nép" külpolitikai szemléje Zrínyi Miklós mondja: „Nem azoktól a vitéz magyaroktól származtunk-e mi, akik kevés néppel, számtalan pogányt kergettek meg? Nincsen-e Istennek hatalmában Hunyadi győzelmeit, Mátyás király dicsőségeit közütpksan ismét újonnan megvirágoztatni“