Magyar Nép, 1943 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1943-04-17 / 16. szám
244. „Mat. A „Magyar Nép" külpolitikai szemléje A Dardanellák Máltája. Most, hogy a világsajtó világgá röpítette azt a hírt, hogy az angolszászok a török fennhatóság alatt álló Dardanellákat egyszerűen odaajándékozták a szovjetnek, nem időszerűtlen egyet-mást elmondani arról a kis szigetről, mely Lemnos néven a Dardanellák szempontjából ugyanazt a szerepet tölti be, mint amit Málta tölt be a Földközi tengeren. Ez a sziget ugyanis a Dardanellák bejáratánál fekszik alig 40 kilométerre az Égei tengerben és stratégiai helyzeténél fogva rendkívüli fontossággal bír a Dardanellák védelme szempontjából. Az első világháborúban Lemnos szigetét Anglia sajátította ki s innen intézte támadásait a Gallipoli félsziget ellen, melynek elfoglalása biztosította volna uralmát a Dardanellák felett, s ezzel az egész Fekete tenger felett is. A lemnosi kikötőben állomásozott valaha az angol csatahajóraj is, melyet a mostani angol miniszterelnök, akkori hadügyminiszter áldozott fel a Dardanellák ellen intézett sikertelen támadásban. Lemnos most a németek kezében van és a német hadimérnökök által tervezett erődművek őrködnek Lemnos felett a Dardanellák bejáratával szemben. Az itt levő sírfeliratokból leolvasható, hogy a brit hadiflotta hősi halált halt tengerészei 1915—16-ban itt igen nagy és hiábavaló áldozatokat hoztak. A német haderő Szaloniki eleste után német rohamcsónakos különítmények szállották meg Lemnos szigetét, melyet azóta a német hadvezetés minden eszközzel megerősített. Széles drótakadályok és hatalmas aknamezők vezetnek az egyre nagyobb harcállásokhoz, bunkerekhez és a legnehezebb ágyúkat leleplező és fedező betonépítmények felé, ahol az ágyúk mind pontosan be vannak lőve a tájnyújtotta célpontokra. Több, mint másfél esztendeig dolgoztak ezeken az erődítményeken a németek, s az erődítmények felett állandóan a vízirepülőgépek vigyáznak. Lemnos ma már a Dardanelák Máltája tett, s ott áll fenyegetőleg a Dardanellák felé vezető minden terv útjában, figyelmeztetésül arra, hogy az angolszászok kissé korán ígérték oda a fontos török tengerszorost a szovjetnek, mert ebbe lesz még egy kis beleszólása nemcsak a töröknek, hanem a németnek is. A lezárt téli csata. A szovjet hadvezetőség is bejelentette, hogy a téli csatát lezártnak tekinti. A szovjet téli támadása november második felében indult meg, s bolsevista megállapítás szerint a szovjet három hónap harcaiban kiküszöbölték azokat az eredményeket, melyeket a német nyári offenzíva a Kaukázus és a Volga felé kivívott. Ez azonban nem felel meg a tényeknek. Az a támadás, melyet Timosenko marsall a középső és az északi frontszakaszon kezdeményezett, csak helyi jelentőségű területi nyereségekre korlátozódik és nem befolyásolja az egész keleti arcvonal stratégiai képét. A mérleg felállításakor német katonai körök ezzel szemben megállapítják, hogy a szovjet az egész az esztelenségig menő ember- és hadianyagpazarlással folytatott támadásokkal mindössze azt érte el, hogy aSztálingrádig előrehajtott németek páratlanul ■ hősi német ellenállás után kiesett a német arcvonalból. Németország ez után a téli csata után a következő háborús időszakra meg fogja találni az utakat és eszközöket, hogy fegyver- és hadianyaggyártásban nemcsak kiállja a versenyt az ellenféllel, hanem hogy a szovjet hadvezetés további terveit keresztezze is. A szovjet különben első alkalommal jött rá arra az igazságra, hogy még a bolsevista hadseregek rendelkezésére álló tömegek sem kimeríthetetlenek. Ez a megítélés olvasható ki a szovjet jelentésekből is, melyek bármilyen magasra tették a németek téli háborús veszteségeit, kétségtelen, hogy a még súlyosabb szovjet veszteségek Németország számára az erőviszonyok kiegyenlítődését eredményezték. Az orosz hadvezetés 1812 óta három alapelv alapján dolgozik. Ezek: a nagy térség, az orosz tél és az óriási emeberanyag. Ez a klasszikus orosz hadvezetés azonban már hajótörést szenvedett. A német hadvezetés már megtanulta, hogy az új hadműveletek korszaka nem kizáróan német támadó kezdeményezést jelent, hanem helyes összekapcsolását a maguk idején intézett támadásoknak és megfelelő kitéréseknek, ahogyan azt a mindenkori hadihelyzet megkívánja. • Újból a második arcvonal? Az angolszász kávéházi konrádoknak nincs nagyobb vágyálmuk, mint az angol és amerikai erők partra szállása Nyugat-Európban. Tulajdonképpen ezt szeretné, maga a szovjet, elsősorban Sztálin is, s ha van, mint ahogy van, közte és szövetségesei közt ellentét, az elsősorban abból ered, hogy az angolszászok nem merik a partraszállást megkísérelni se. Csak a napokban mutatták meg a német védővonalat nyugat felől japán újságíróknak, akik a bámulat őszinte hangján nyilatkoztak arról a hatalmas műről, mely a már csak emlékké vált Maginot-vonalat messze felülmúlja tökéletesség dolgában. Az angol katonai szakértők erélyesen szállanak szembe a partraszállás kísérletével. Négy okot sorolnak fel a második arcvonal megteremtése ellen. Egyik, hogy, az európai szárazföld bármely részének megrohanása óriási áldozatot kívánna az angolszászoktól, a második, hogy jelenleg közvetlen semmiféle betörés nem valósítható meg, a harmadik, hogy Európa megtámadása csak a szovjet újabb komoly sikerei vagy Németország nagyarányú meggyengülése esetén következhetek be, s hogy végül a vállalkozás még ebben az esetben is túlságosan merész és kockázatos vállalkozás volna. Ezek a katonai vélemények természetesen alaposan lehűtik az angolszászok berzenkedését s alkalmasak arra, hogy meggondolásra indítsák azokat is, akik az európai partra szállásban látják az angolszász győzelem feltételeit. Ezek a feltételek azonban sohasem fognak megvalósulni. Németország jól tudja, mit jelentene a hadihelyzet szempontjából egy európai partraszállás, s ezt tudva, jókor és alaposan gondoskodott arról, hogy az angolszászoknak ne legyen kedvük ezt a kalandot megpróbálni. Ha pedig megpróbálják, annál jobb. MAGYAR NÉP.