Magyar Nők Lapja, 1941 (3. évfolyam, 1-36. szám)

1941-01-01 / 1. szám

2 A betyár sírja... Irta Szalay László Láttam a betyár sírját a vadvirágos pusztán a poros országúttól nem messze ... Viharos életre tett pontot ez a sír... Hajlott korú őskun ivadék regélte, ahogy ültük a homokos pirlószélt, — egy termetes bucka kopár tetejét, — a napszállatot lesve ... * Csárda romjai amoda nem messze, homokkal temetgetik a szelek... Építse föl hát a szárnyas képzelet s a nagyivójába lépjünk be . . . A hosszú asztalnál betyárok ülnek... Főhelyen Nömes Misa a félszemű öreg, aztán Sebestyén Sándor, Hideg Pista, Bor,bás Jóska, Csitri, meg a halasi Benyák... Sokat próbált vén a deres kis bandavezér, — a többiek hetyke legények . . . A másik asztalnál is italoznak: pásztorok négyen . . . Paprikás Béni felelszámadó Tegzes Bandival a halasi gyepről; aztán Fáry meg Meskó tázlári gulyások,— valami ökörügyben . . . Át-átbeszélgetnek a betyárokhoz, de nem értenek szót, mert civakodnak... Az egyik tázlári gulyás elkeseredetten kiáltja oda a bandavezérnek: — Hát én pedig csak annál maradok, hogy maguk között kapcabetyár is van!...— Hát pedig úgy mondd ezt megegysze, hogy beléd lövöm ezt a puskát!... — Mondom is! ... — Mondod?... Öreg Nömes fölállt és éles csettenésekkel fölhúzta a kakasokat a puskán ... — Én is mondom, — ordította Fári, a másik gulyás ... Ebben a szempillantásban kivágódott az ajtó és besétált az ivóba három ragyogóan kiöltözött, kipirosított, rizsporozott igen szép nő: a kocsmárosné, a híres Póta Zsófi, meg a két italosztó menyecskéje ... Ismerte ezeket a két víz közén minden pásztor, betyár, kupecféle, vagyonokat szórtak a lábaik elé. A Zsófi egyenesen odakopogott öreg kömöshöz és félkarjával átölelte a nyakát:• Mi legyen a vacsora, édesapám? .. Az öreg elhárította az ölelést: — Van itt már vacsora, édes lányom, csak legyen aki megegye! . .. Meskó tovább ordított: — Azt is megmondhatom, kire a gyanúm! — No kire? . . .— A Sebestyén Sándorra! ... — Hünnye az antiját! ... Öreg Nömös mint bandavezér odafordult a betyárhoz: — Sándor fiam! . .. Állj föl, oszt tedd a kezed a szivedre! . . . A betyárgyerek fölállt, halálsápadt lett, s a kezét a szivére tette ... — Úgy fiam! . . . Mostan osztán esküdj meg ezek előtt a gyalog masírozó marhacsőszök elött a néhai jó idesanyád lelkére, hogy nem te voltál az, aki az ökreiket elhajtotta! ... A betyárgyerek csak állt lehajtott fejjel, — és hallgatott ... Öreg Nömös felhördült: — Sándor! ... — Nem esküszök ... Öreg Nömös elkáromkodta magát és leült ... Aztán kisvártatva odaszólt a menyecskéknek: — Az asszonyok takarodjanak ki! ... — Nem!... Nem megyünk!... Mert itt valami szörnyűség készül! . .. Nem hagyjuk a Sándort! ... — Hideg!... Csitri!... Bontsatok ostort, oszt verjétek ki őket!... Megtörtént. . . — Sándor fiam, tudod te mi a regula? ... — Tudom... —• Tudod, hogy a helyből lopó betyárt halállal bünteti a banda? ... — Tudom ... —• Akkó, hát állj oda a sarokba, oszt mondd el magadban a Miatyánkot!... A betyár lehajtott fejjel mormolta az imádságot, aztán fölemelte a fejét és megszólalt tompán: — Misa bácsi... — Mit akarsz? — Aggyanak ide egy pisztolyt, majd én végzek magammal... Bocsássanak meg! * A pisztolydörrenésre berohantak a csárdaszépek és hangos jajveszékeléssel borultak a vérében elfekvő betyárra ... Az öreg betyárt varangos elérzékenyedve dörmögte: — Úgy, úgy, — csak sirassátok ... Eltévelyedett, — de megfizetett érte .. . Aztán intett a legényeknek, — odamentek a sárga halotthoz, — megfogták szépen — és felfektették a hosszú asztalra ... — Koporsót kel hozni a városból! ... — Majd én benyargalok, — mondta Csitri.. . Az asszonyok már csöndesebben sírtak ... A többiek meg körülülték a halottat és töprengve hallgattak ... Az öreg betyárharangos halkan odaszólt: •— Ulrik! ... A cservenkai sváb karmester oda ment: — Tessék? ... — Ismeritek a zsoltárokat? .. . — Hogyne!... — Álljatok föl!... A zenekar fölállt félkörben . .. Elejbek Ulrik karmester, kérdőleg fordulva a bandavezér felé .. . — Immár gyarló testem . .. Elkezdik letompítva, fátyolozott halkan: Immár gyarló testem, Mint magát elvetem, A sírba szállván ... A betyárok magukba mélyedtek ... öszszegörbült testükben fölzokogott a nyomorult lélek, — ez a rothadó roncs, — és kívánni kezdték az élet szennyéből megváltó halált, csöndes keblét a temetőnek ...* Csitri meg már közeledett a koporsóval... Öreg Nömes a bandavezér nagyot nézett, ahogy a koporsó födelét felnyitotta: színig volt fehér őszirózsával... !fc A halottat fölravatalozták ... Két betyár fegyverrel odaállt fejtől díszőrségnek s az asszonyok elkezdték kötni a koszorút. Mikor a koszorúk elkészültek, vén Nömös intézkedett: — Fogjatok ásót leginkább ketten, oszt ássátok meg a sírt, amoda a röszketeg nyárfák enyhén, a bérceiben! ... Két betyár elindult szügybe vágott fejjel. Mikor visszajöttek, a bandaharangos fölállt: — Temessünk!. . . Mindenki fölállt. . . — Legelői a zenekar megyen! ... Aztán a betyárokra mutatott: — Ti négyen viszitek a koporsót! . . . Utánatok a menyecskék koszorúkkal! ... Végül mi többiek! .. . Cudar sötét volt. . . * Leeresztették .. . Ráhúzták a földet. . . öreg Nömös csak ennyit mondott a legényeknek búcsúztatásul: — Ebből is láthatjátok, hogy mindig a legjobb az egyenes út, még ha betyárnak is hívják az embert! . .. A két halasi csikós, Paprika Béni meg Tegzes Bandi összesúgott, — aztán az előbbi Nömöshöz fordult: — Mihály vezér! . .. Nehogy elkongassuk?! ... — Hát ha megtisztelitek vele! ... Mire a két csikós kibontotta a karikást, aztán a hosszú ostorokkal elkezdtek kongatni vagy egy fertály órán át, — mert pusztai népeknél az így volt szokásos. * Láttam a betyár sírját a vadvirágos pusztán, a poros országúttól nem meszsze ... Rezgő nyárfák őrzik a mindentől elhagyatott mély völgy halk domborulatát, s az ősz postája a szöszke bakszakáll, meg az iringó illatos virága rejtegeti . . . Tálcakendő. Fehér pamutvászonra előrajzolva 40X60 cm méretben . 1.50. Szúrtsablonja 60 fillér. Hímzéséhez muliné motringja 15 fillér. Beszerezhető a MUL-nál.