Magyar Nyelv – 2. évfolyam – 1906.

Gombocz Zoltán: A bor

ranfler, ranfoliza, ranfolna, ranfolina. Vö. Babo, Der weinstock, 1844, Grimm, Wb. 8 : 700. A magyar rámföl a ranful alakhoz áll legközelebb. Siller, német eredetű, vö. schiller-wein, régebben schieler-illein is, „wein, dessen farbe zwischen roth und weiss schwankt", Grimm Wb. 9 : 149 schilleni csillámlani, szint játszani, intensiv képzés ebből schielen). Szalmabor (MTsz.), „ép és teljesen érett fürtökből készül, melyek SZc­TclZ s szellős helyiségben szalmán száríttatnak 2—3 hétig, míg bogyóik megtöppednek". Moln. 445. Szamorodni, szomorodni, „az a borfajta, a melynek készíté­sénél az aszú szemeket nem szedik külön, hanem a többi szemekkel egybeszüretelik és tapossák". (Moln. 445.). Yö. tót samorodni (?). Torsia (?) ismeretlen eredetű szó. Csak Calepinusban találom: sapa; fr. du vin cuit; pl. sapa. vin cottonem, wein oder most bis auf den dritten theil eingesotten. Ung. főt bor torsia. Kresznerics szerint sapa, fujtott bor, PPB. szerint: „tűznél főtt, forrott must". Nagy keletje volt a régieknél a különféle „fíves boroknak", „főtt boroknak". „Nincen immár vad es madar husod, sem felős vacorad, sem io fines boraid", mondja a Nádor-codex (318. 1.). Ilyenek voltak pl. a köményes bor, feniculumos bor (marathrites, Cal., PPR.), a szegfüves bor (caryophilites,rSzikszai), a rutás bor, az ürmös, az istenfájával főzött bor (Com. Jan. 103.), az örvényes v. törvénygyökeres, örmény gyökeres bor (helenites, nectarites, alantwein Sziksz, 54; örvény­ gy. : Inula helenium). Az utóbbit orvosságnak is használták (nyilván kissé máskép elkészítve): „ha kedigh — írja Melius és Beythe — az örveny gyökeret az Mustban vetőd, meg forr benne es azt a bort izod minden napon igen jó fuladas, hurut, ver­pekes, nyjallas és öklelés ellen ..." A nem sokat érő alj-bornak, a zavaros, nem-tiszta, megrom­lott bornak, — a jelzős vagy képes kifejezéseket, a­melyekből Lehr Albert a MNy. 1 . 417. lapján egész kis gyűjteményt állított össze, nem is számítva — népünknél rendkívül sok neve van. A közölt sorozatba fölvettem azokat a szavakat is, a­melyek eredetét nem ismerem. Burcsák: szüret utáni új bor, Bars m. MTsz. Csavirga: savanyú, rossz bor, Heves m. MTsz. Tót jövevény­szó: t. cvarga colluvies, faex, Bernolak, 322. (vö. Valló A : Tót elemek, 39­­1.) Csere-bora (?), 1578. „hoc vinum est valde leue vulgo chere­bora vocatum". Okl Sz. Csevicze: voltaképen savanyúvizet jelent (SzD.-nál is: acidulae), de némely vidéken „lőre, alibor" értelemben is használják (Szilágy-Somlyó, Kecskemét, MTsz.) vö. tót st­avice sauerbrunnen, Jungm. 504. Cankó, cangó, csángó­, vinkó, pálinka alja, Sátoralja-Ujhely, Székelyföld. MTsz. Csiger (alakv. csigér, cségér, csügör, ciger, czigere, csingér, csenger, csengér NySz. MTsz.). Először a schlagli Hortulariumban fordul elő: chyger­acinus. A Gyöngy. Szót. szerint: acernatum vei

Next