Magyar Nyelv – 17. évfolyam – 1921.
Tolnai Vilmos: Vakbor, sinkó, vág, foszlány
. . . még pedig az illető hely lakosai . . . ebben részt vettek asszonyok, gyerekek, a plébános, a tiszteletes, a szolgabíró, a katonaság, sőt eshetőleg valamely főméltóság is, ha akadt a határban . . . ezer tréfa, nevetés és vihánczolás közt". — Széchenyi jegyzete élénken emlékeztet Jókai Hétköznapok cz. regényének első fejezetére: „Egy népünnepélyére, de ebben a bikának Komor neve nem fordul elő. A jelenetet újra megismétli Jókai Egy Magyar Nábob VIII. fejezetében. — Arany a Kapcsos Könyv Párviadal cz. kiadatlan versének 20. szakaszában szintén emlegeti: „A ,Komortó is hajtja mindjárt Tülkölődzés ingere" és jegyzetben így magyarázza : „így nevezik a fiatal bikát, vagy bikás ökörtinót". Ez a magyarázat eltér Széchenyi meghatározásától, de közel jár hozzá s megérteti velünk a dolog lényegét a MTsz. adata: „Komor ló: olyan herélt csődör, a melynek még megvan a nemi ösztöne". Hívják „kivert bikának" is. Vakbor. Arany az „írjak? ne írjak" czímű irodalmi szatírájában ezt mondja: Czégér fityeg, hol a kancsó kerülget, Czégér nekül a jó bor is elülhet, Kivált az érdem olcsó vakbora, — Nehezen akad erre czimbora. Lehr Albert (MNy. 1 : 417) ezt úgy magyarázza, hogy vakbor, zavaros bor, melyen nem látunk át, képlegesen átvive a rejtett érdemre. Ugyancsak ő említi e czikkében az OklSz.-nak XVIII. századi, debreczeni adatait is, melyek szerint vakbor, titokban, városi engedély nélkül árult bor (vö. még MNy. 241. és Szűcs István: Debreczen Tört. 1872. II. 634. vakbormérök, a kik lopva mérnek bort). Arany debreczeni diák korában talán még hallhatta ezt a ma már elenyészett jelentést. Ezért az „érdem olcsó vakborát" én úgy magyarázom, hogy olyan érdem, melyet titokban árulnak, melynek nem ütnek czégért, nem verik hírét, az olyan nem kelendő, nem ismerik, olyannak nincsen ára. A szatíra, mely kipellengérezi az ötvenes évek nagyhangú titánjait, a maga egészében szembe állítja a rejtett érdem nem ismert értékeit a vásári zajjal hirdetett irodalmi ürességekkel, mai szóval a „kirakatköltőkkel", épp úgy mint Vojtina leveleiben is (vö. Bud. Szemle, 1920. 183. köt.). Sinkó, vág, foszlány. Fazekas Mihály Lúdas Matyijában olvassuk, hogy mikor Matyi nyakasan szembeszáll a földesúrral: Döbrögi vág egyetemójával, nosza három Fogd meg toppan elő; Matyit a kastélyba tzibálják. A legtöbb olvasó a sinkót pálczának hajlandó érteni, melylyel Döbrögi suhint egyet, mire a hajdúk előrontanak. Ez azonban nem áll. Kresznerics (utána Kassai, Czuczor stb.) így magyarázza: „Debreczeni Togátusok' kalpagja, de a' melly 1774-ben József Császár' parancsolatjára eltöröltetett, midőn állott volna 150 esztendeig". Ezt a fejrevalót pontosan magyarázza és színes képben bemutatja Szűcs István: Debreczen története (1872, 3. köt. 926. 1.). Eszerint a sinkó igen magas nyeszprémből készült kalpag „felül kinyúló zöld foszlánynyírt", azaz a tetejébe kúp alakú, hegyes zacskóféle van varrva, melynek csücskéje leffentyű módjára kilóg a sinkó oldalán. Ilyen foszlányt látni sok régi magyar kalpagon, ma is még viselik díszmagyarhoz; a nemzeti hadsereg új sapkájának szabása is ilyesféle ; a huszárcsákó zsinórzata ennek a foszlánynak körrajzát