Magyar Nyelv – 17. évfolyam – 1921.

Tolnai Vilmos: Vakbor, sinkó, vág, foszlány

. . . még pedig az illető hely lakosai . . . ebben részt vettek asszo­nyok, gyerekek, a plébános, a tiszteletes, a szolgabíró, a katonaság, sőt eshetőleg valamely főméltóság is, ha akadt a határban . . . ezer tréfa, nevetés és vihánczolás közt". — Széchenyi jegyzete élénken emlékeztet Jókai Hétköznapok cz. regényének első fejezetére: „Egy népünnepélyére, de ebben a bikának Komor neve nem fordul elő. A jelenetet újra megismétli Jókai Egy Magyar Nábob VIII. feje­zetében. — Arany a Kapcsos Könyv Párviadal cz. kiadatlan versé­nek 20. szakaszában szintén emlegeti: „A ,Komortó is hajtja mind­járt Tülkölődzés ingere" és jegyzetben így magyarázza : „így nevezik a fiatal bikát, vagy bikás ökörtinót". Ez a magyarázat eltér Szé­chenyi meghatározásától, de közel jár hozzá s megérteti velünk a dolog lényegét a MTsz. adata: „Komor ló: olyan herélt csődör, a melynek még megvan a nemi ösztöne". Hívják „kivert bikának" is. Vakbor. Arany az „írjak? ne írjak" czímű irodalmi szatírájá­ban ezt mondja: Czégér fityeg, hol a kancsó kerülget, Czégér nekül a jó bor is elülhet, Kivált az érdem olcsó vakbora, — Nehezen akad erre czimbora. Lehr Albert (MNy. 1 : 417) ezt úgy magyarázza, hogy vakbor, zavaros bor, melyen nem látunk át, képlegesen átvive a rejtett érdemre. Ugyancsak ő említi e czikkében az OklSz.-nak XVIII. századi, debreczeni adatait is, melyek szerint vakbor­, titokban, városi engedély nélkül árult bor (vö. még MNy. 2­­­41. és Szűcs István: Debreczen Tört. 1872. II. 634. vakbormérök, a kik lopva­­ mérnek bort). Arany debreczeni diák korában talán még hallhatta ezt a ma már elenyészett jelentést. Ezért az „érdem olcsó vak­borát" én úgy magyarázom, hogy olyan érdem, melyet titokban árulnak, melynek nem ütnek czégért, nem verik hírét, az olyan nem kelendő, nem ismerik, olyannak nincsen ára. A szatíra, mely ki­pellengérezi az ötvenes évek nagyhangú titánjait, a maga egészében szembe állítja a rejtett érdem nem ismert értékeit a vásári zajjal hirdetett irodalmi ürességekkel, mai szóval a „kirakatköltőkkel", épp úgy mint Vojtina leveleiben is (vö. Bud. Szemle, 1920. 183. köt.). Sinkó, vág, foszlány. Fazekas Mihály Lúdas Matyijában olvassuk, hogy mikor Matyi nyakasan szembeszáll a földesúrral: Döbrögi vág egyet­em­ójával, nosza három Fogd meg toppan elő; Matyit a­ kastélyba tzibálják. A legtöbb olvasó a sinkót pálczának hajlandó érteni, melylyel Döbrögi suhint egyet, mire a hajdúk előrontanak. Ez azonban nem áll. Kresznerics (utána Kassai, Czuczor stb.) így magyarázza: „Debreczeni Togátusok' kalpagja, de a' melly 1774-ben József Császár' parancsolatjára el­töröltetett, midőn állott volna 150 esz­tendeig". Ezt a fejrevalót pontosan magyarázza és színes képben bemutatja Szűcs István: Debreczen története (1872, 3. köt. 926. 1.). Eszerint a sinkó igen magas nyeszprémből készült kalpag „felül kinyúló zöld foszlánynyírt", azaz a tetejébe kúp alakú, hegyes zacskó­féle van varrva, melynek csücskéje leffentyű módjára kilóg a sinkó oldalán. Ilyen foszlányt látni sok régi magyar kalpagon, ma is még viselik díszmagyarhoz; a nemzeti hadsereg új sapkájának szabása is ilyesféle ; a huszárcsákó zsinórzata ennek a foszlánynak körrajzát

Next