Magyar Nyelv – 21. évfolyam – 1925.

Tolnai Vilmos: Jókai és a magyar nyelv

az ő romantikus művészetének igazsága foglalja el, melynek irányítója, parancsolója és föltétlen ura a képzelet. Nemcsak az élet s a történelem adatai módosulnak hatása alatt, hanem a nyelviek is. JÓKAI gyűjti a népnyelv kincseit, felkutatja a régi magyarság maradványait, de ha már megvannak, úgy bánik velük, mint egyéb adatával. A tudás s a kritika ellenőrző működése megszűnik ; bármiről való tudományos elmélete költői anyaggá, a képzelet játékává lesz. Már nem az a fontos, hogy mi a hiteles, hanem hogy mi a jóhangzású, az érdekes, a különleges, a kivételes, a szokatlan, még a furcsa is. Minden szándékosság nélkül, naiv ösztönösséggel a hatásosság szerint alkalmazza szavait, abban a hitben, hogy eredeti értékükön, helyi színükben semmit sem változtatott. Ezért JÓKAI nyelve, főleg pedig szókincse igen hálás terület az egyéni nyelvpszichológus s az esztétikus számára, a nyelvtörténészt s a szótárírót azonban igen sokszor a legnagyobb zavarba ejti. A tájszó helyi hitelessége iránt semmi érzéke nincsen. Például a Mátyás király forrása c. elbeszélésének színhelye Telkibánya Abaújban, a benne előforduló tájszavak pedig, melyeket külön szótárkában megmagyaráz, mind baranyaiak. JÓKAI-t tehát naiv nyelvművésznek, vagy inkább íróművésznek kell mondanunk, akinek szemében a nyelv elemeinek nincsen önálló értékük. A hangalak s a hozzákapcsolódó fogalmi tartalom viszonya nem állandó, a társuló szemléleti és érzelmi elemek miatt gyakran ingadozó, sőt teljesen önkényes is. Van egy meséje, címe és hőse Álmodád, akinek egyetlenegyszer előforduló nevén kívül a Genezis semmit sem tud. JÓKAI a héber nevet magyarul értelmezvén, mesét költ róla, ezt belehelyezi az özönvíz történetébe s körülveszi a paleontológia s a geológia csodáival. Mintha a hindu szemfényvesztőt látnók, aki a puszta padlóra tett datolyamagból szemünk láttára pálmafát növeszt. JÓKAI előtt a szónak annyi értéke van, amennyire megbírja indítani képzeletének meseszövő működését; azon túl öntudatlan eszköze a szemlélet- és hangulatkeltésnek; mint ilyen aztán hihetetlen gazdagságban rendelkezik vele. Szép kifejezéssel egy nyelv, különösen pedig egy író nyelvének szómennyiségét szókincsnek, thesaurus-nak szokás nevezni. Íróink közül kevésre találóbb a szógazdagságnak ez a megjelölése, mint Jókai-ra. Az ő kincsesháza kifogyhatatlan, s ő gondatlan kézzel, pazarul szórja gazdagságát. Gazdagságban fölülmúlja a magyar szókincs nábobját, ARANYT is, s a külföld írói közt csupán VICTOR Hunohoz mérhető, kivel egyébként is igen sok rokonságot mutat. Részletes számadatok még nem állanak rendelkezésünkre, de hozzávető becslés szerint szavainak számát bízvást 20.000-re tehetjük. 1 I. Mózes X. 26.