Magyar Nyelv – 60. évfolyam – 1964.

Kniezsa István: Melich János

Első és talán még ma is a legértékesebb a szláv jövevényszavainkról írt mo­nográfiád első kötete, amely olyan óriási szakismeretet tanúsít, hogy szinte kimeríthetetlen kincsesbányául szolgál minden magyar nyelvésznek és szla­vistának. Többek között külön értéke, hogy mintaszerű feldolgozását is nyújtja a szláv jövevényszavak egy nagyon fontos rétegének, a keresztény terminológia szókincsének. De máig az egyetlen összefoglalása a német jövevényszavainkra vonatkozó tudásunknak az a németül írt munkád, amely ugyan mint társ­szerzővel, STIITZER VIKTORral készült együtt, a közszókincsre vonatkozó része azonban teljesen Tőled származik. Magyar és szláv hangtörténeti kutatásaid­nak, valamint helynévkutatási munkásságodnak a koronája a „Honfoglalás­kori Magyarország" című nagy munkád, amely egy egész generációt nevelt fel és irányított, bár óriási hangtörténeti anyagát még ma sem aknázták ki eléggé. És végül külön ki kell emelnem azt a munkádat, amely anyagának gazdagságával, sokoldalúságával, részletességével, a magyarázatok mindenre kiterjedő körültekintésével az egész világon páratlanul áll: a Magyar Etymolo­giai Szótárt, amelyet GOMBOCZ ZOLTÁN haláláig közösen írtatok ugyan, de amelyben már akkor is a Te, a teljesség és a tökéletesség iránti törekvésed érvényesült. Ez a munka, amely a tudomány nagy kárára torzó maradt, még így befejezetlenül is a magyar tudomány örök dicsősége. Mint egyetemi tanár is kiváló egyéniség voltál. Előadásaid elsősorban egy szuggesztív egyéniség magas nívójú fejtegetései voltak ugyan, de ez főleg azért volt, mert a szlavisztika akkor csak kutatókat nevelt, és nem volt tanári tárgy. De a tanári életpályára való nevelés problémája mindig rendkívül erősen foglalkoztatott. Nemcsak mint a Tanárvizsgáló Bizottság elnöke vol­tál közeli kapcsolatban a tanárjelölt ifjúsággal, és igyekeztél rajta sokszor anyagilag is segíteni, hanem számos esetben írásban is feltártad az egyetemi oktatás elveit. És Te, aki a tanszékeden mint kutató tudós működtél, harcba szálltál azért, hogy az egyetemi oktatásnak első feladata mégis csak a tanár­képzés, és az egyoldalú tudósképzés helyett a tanárképzés számára követeltél több teret. Külön gyásza van a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak. 1904-től kezdve, a Társaság alapítása óta 1943-ig, amikor a Társaság vezetésétől vissza­vonultál, elválaszthatatlanul egybeforrtál a Társaság életével. Mint választ­mányi tag, majd később mint alelnök a Társaság minden kérdésében aktív, sőt döntő szerepet vállaltál. Ismeretes, hogy a Társaságot az első háború utáni inflációból Te szervezted újjá, és tetted lehetővé, hogy a magyar nyelvtudo­mányban elfoglalt döntő szerepét egészen a felszabadulásig nemcsak meg­tartsa, hanem lényegesen meg is erősítse. Folyóiratának, a Magyar Nyelvnek az első számától kezdve a legszorgalmasabb munkatársa voltál, itt megjelent munkáid ma is a folyóirat legnagyobb díszei közé tartoznak. Évtizedeken keresztül azonban még szerkesztetted is, ami a kapcsolatot még bensősége­sebbé tette a Társaság között és közötted, hiszen a Társaság élete elsősorban a folyóiratában nyilvánult meg. A magyar nyelvtudomány munkásai, közvetlen vagy közvetett tanít­ványaid, akik kiváló munkáidon nevelkedtek a magyar nyelvtudomány, ille­tőleg a szlavisztika kutatóirá, mindig emlékezni fognak Rád, mint a magyar nyelvtudomány legnagyobb, de mindenesetre legdinamikusabb, legaktívabb, legizgalmasabb művelőjére. Emlékezni fogunk Rád, mint a tudományos igaz­ság fáradhatatlan bajnokára is, aki a saját eredményeit is bátran megcáfolja, ha azt az újabb kutatás nem igazolja. Amikor tehát most búcsúzunk Tőled.

Next