Magyar Nyelv – 60. évfolyam – 1964.
Kniezsa István: Melich János
Első és talán még ma is a legértékesebb a szláv jövevényszavainkról írt monográfiád első kötete, amely olyan óriási szakismeretet tanúsít, hogy szinte kimeríthetetlen kincsesbányául szolgál minden magyar nyelvésznek és szlavistának. Többek között külön értéke, hogy mintaszerű feldolgozását is nyújtja a szláv jövevényszavak egy nagyon fontos rétegének, a keresztény terminológia szókincsének. De máig az egyetlen összefoglalása a német jövevényszavainkra vonatkozó tudásunknak az a németül írt munkád, amely ugyan mint társszerzővel, STIITZER VIKTORral készült együtt, a közszókincsre vonatkozó része azonban teljesen Tőled származik. Magyar és szláv hangtörténeti kutatásaidnak, valamint helynévkutatási munkásságodnak a koronája a „Honfoglaláskori Magyarország" című nagy munkád, amely egy egész generációt nevelt fel és irányított, bár óriási hangtörténeti anyagát még ma sem aknázták ki eléggé. És végül külön ki kell emelnem azt a munkádat, amely anyagának gazdagságával, sokoldalúságával, részletességével, a magyarázatok mindenre kiterjedő körültekintésével az egész világon páratlanul áll: a Magyar Etymologiai Szótárt, amelyet GOMBOCZ ZOLTÁN haláláig közösen írtatok ugyan, de amelyben már akkor is a Te, a teljesség és a tökéletesség iránti törekvésed érvényesült. Ez a munka, amely a tudomány nagy kárára torzó maradt, még így befejezetlenül is a magyar tudomány örök dicsősége. Mint egyetemi tanár is kiváló egyéniség voltál. Előadásaid elsősorban egy szuggesztív egyéniség magas nívójú fejtegetései voltak ugyan, de ez főleg azért volt, mert a szlavisztika akkor csak kutatókat nevelt, és nem volt tanári tárgy. De a tanári életpályára való nevelés problémája mindig rendkívül erősen foglalkoztatott. Nemcsak mint a Tanárvizsgáló Bizottság elnöke voltál közeli kapcsolatban a tanárjelölt ifjúsággal, és igyekeztél rajta sokszor anyagilag is segíteni, hanem számos esetben írásban is feltártad az egyetemi oktatás elveit. És Te, aki a tanszékeden mint kutató tudós működtél, harcba szálltál azért, hogy az egyetemi oktatásnak első feladata mégis csak a tanárképzés, és az egyoldalú tudósképzés helyett a tanárképzés számára követeltél több teret. Külön gyásza van a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak. 1904-től kezdve, a Társaság alapítása óta 1943-ig, amikor a Társaság vezetésétől visszavonultál, elválaszthatatlanul egybeforrtál a Társaság életével. Mint választmányi tag, majd később mint alelnök a Társaság minden kérdésében aktív, sőt döntő szerepet vállaltál. Ismeretes, hogy a Társaságot az első háború utáni inflációból Te szervezted újjá, és tetted lehetővé, hogy a magyar nyelvtudományban elfoglalt döntő szerepét egészen a felszabadulásig nemcsak megtartsa, hanem lényegesen meg is erősítse. Folyóiratának, a Magyar Nyelvnek az első számától kezdve a legszorgalmasabb munkatársa voltál, itt megjelent munkáid ma is a folyóirat legnagyobb díszei közé tartoznak. Évtizedeken keresztül azonban még szerkesztetted is, ami a kapcsolatot még bensőségesebbé tette a Társaság között és közötted, hiszen a Társaság élete elsősorban a folyóiratában nyilvánult meg. A magyar nyelvtudomány munkásai, közvetlen vagy közvetett tanítványaid, akik kiváló munkáidon nevelkedtek a magyar nyelvtudomány, illetőleg a szlavisztika kutatóirá, mindig emlékezni fognak Rád, mint a magyar nyelvtudomány legnagyobb, de mindenesetre legdinamikusabb, legaktívabb, legizgalmasabb művelőjére. Emlékezni fogunk Rád, mint a tudományos igazság fáradhatatlan bajnokára is, aki a saját eredményeit is bátran megcáfolja, ha azt az újabb kutatás nem igazolja. Amikor tehát most búcsúzunk Tőled.