Magyar Nyelv – 79. évfolyam – 1983.
Benkő Loránd: Megnyitó Társaságunk Arany-ünnepségén
MAGYAR NYELV LXXIX. ÉVF. 1983. DECEMBER 4. SZÁM Megnyitó Társaságunk Arany-ünnepségén Tisztelt Hallgatóság, kedves Tagtársak, kedves Vendégeink! Az Arany János halálának századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülést megnyitom. A Magyar Nyelvtudományi Társaság nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm a megjelenteket. 1917. május 22-én Társaságunk ünnepi közgyűlésen emlékezett meg Arany János születésének száz éves fordulójáról, s a Társaság folyóirata, a Magyar Nyelv 1917. évi 5. számát teljes egészében a nagy költő emlékének szentelte, részben a közgyűlésen elhangzott előadásoknak, részben egyéb, Aranyra vonatkozó cikkeknek, dokumentumoknak a közreadásával. Arany János életművének nyelvészeti érdekű megrajzolásában, elemzésében akkor a magyar nyelv- és irodalomtudomány olyan jelesei vettek részt, mint Négyesy László, Lehr Albert, Riedl Frigyes, Simai Ödön, Voinovich Géza, Váczi János, Tolnai Vilmos, Mészöly Gedeon. E mind mennyiségben, mind minőségben jelentős megemlékezések, amelyek részletesen tárgyalták Aranynak egyfelől a magyar költői nyelv fejlesztésében megnyilvánuló érdemeit, másfelől a magyar nyelvtudományhoz fűződő kapcsolatait, nyelvészeti érdekű megnyilatkozásait, méltán reprezentálták azt a nagy érdeklődést, amellyel a régebbi magyar nyelvtudomány Arany János felé fordult, s egyúttal kifejezték Társaságunk egykori vezetőségének és tagságának a nagy költő nyelvi műve iránti megkülönböztetett elismerését. Arany nyelvi géniusza bizton megkívánta volna, hogy a magyar nyelvtudomány művelőinek figyelme a további kutatások tekintetében e korábbi időket is meghaladóan, fokozódó mértékben irányuljon rá. Ez azonban nem következett be, sőt a magyar irodalom e kimagasló személyisége iránt megnyilvánuló érdeklődés, benne a minket elsősorban érintő nyelvi érdeklődés — rendkívül sajnálatos módon — inkább hanyatlónak mondható. E vonatkozásban egy-két irodalomtörténészünknek valóban elismerésre méltó ténykedésén kívül az utóbbi évtizedeknek nyelvész részről szinte egyetlen számottevő megnyilatkozása FERENCZI GÉzÁnak „Arany János, nyelvünk búvára és művelője" című tanulmánya volt még az ötvenes években (Nyr. LXXXI, 387—402, LXXXII, 1 — 14, 133—49), amelyben a szerző tüzetesen, nagy filológiai apparátussal mutatta be költőnk nyelvész és nyelvművelő tevékenységét. A hazai nyelvtudománynak Arany Jánossal szemben felhalmozódott adósságai így éppen a leglényegesebb pontokon: költői, írói nyelvművészetének, nyelvformáló, nyelvfejlesztő erejének elemzése terén mutatkoznak meg tettre egyre sürgetőbb szükségszerűséggel. Mert teljesen nyilvánvaló, hogy a tudomány haladása, az irodalmi nyelv és az irodalmi stílus vizsgálatának fejlődése sokoldalú, tüzetes, monográfia méretű megvilágításokat tenne szükségessé e téma megannyi ágazatában, nemcsak a régi megállapítások újrarende-