Magyar Nyelv – 94. évfolyam – 1998.

1. szám - Bolla Kálmán: Kell nekünk ortoépia?!

zálható. Ez a kiinduló tételünk, s egyben kétkedésünk is. Felismerte-e a magyar társadalom a nyelv fontosságát? Nálunk a rendszer- és korszakváltás időben egybeesik, és eléggé erőltetett menetben megy végbe. Az átalakulás/átalakítás nem mindig és nem mindenben a társadalom egészének a javára történik, ami nem kis tudatzavart idéz elő. Ismeretes, hogy ha egy gyerek normális időben, születése és negyedik életéve közt nem kerül beszélő emberek társaságába, akkor soha nem tanul meg már beszélni. Az anyanyelv elsajátításának és az anyanyelvi nevelésnek legfontosabb közege a család. Hogyan látja a magyar család helyzetét ma a Kossuth-díjas közgazdász? „(...) Szétesnek a családok, panaszoljuk, s nem gondolunk rá, hogy ez a szétesés nem az érzelmek kiüresedéséből ered, hanem éppen ez a kiüresedés a jele és következménye az együtt és egymás számára végzett tevékenységek egyre szembeötlőbb hiányának." (Hova megy a tőke? In: BRÓDY ANDRÁS: Falraborsó. (Válogatott mérgelődések). Szombathely, 1997. 108.) Ilyen körülmények közepette a helyes beszéd már a családban, a beszédfejlődés kiindulópontjában is gyengélkedik. 2. A nyelv és nyelvhasználat kérdése elméleti megközelítésben. — Minden nyelv elsődlegesen tagolt hangnyelv, egy sajátos jel- és jelzőrendszer, a gondolatformálás és a kommunikáció eszköze. De több is ennél: az emberi lét egészét átfogó s a létezést alapjában meghatározó kultúrahordozó és -megőrző eszköz. Kiindulópontunk tehát a nyelvi rendszer, azaz a nyelvnek eszközként, „gépezetként", jelrendszerként való felfogása. Mégpedig a nemzeti nyelvnek egységes, csiszoltabb, választékosabb, publikus formája, amit köznyelvnek nevezek. A nyelvhasználatban, azaz a nyelvnek működő, működtetett eszközként való felhasználásában megkülönböztetünk: a) beszédet (hangzó formát, hangnyelvet) és b) írást (írott formát). A beszéd fogalma mindenféle hangos (élőszóbeli) megnyilvánulást magában foglal, ezért erősen rétegezett. A legtermészetesebb nyelvhasználati forma a spontán beszéd. Ez lehet monologikus és párbeszédes. a) A beszéd legalsó szintje a familiáris beszéd, a kötetlen társalgás. b) A beszéd középső rétege a választékos beszéd, a publikus beszéd. Ez a köznyelv hangzó formája, azaz a nyilvános megszólalás hangzásformája, a „művelt nagyközönség" beszéde. (Tanári beszéd, közéleti beszéd, és számos más stílusrétegét lehetne még megnevezni.) c) A legcsiszoltabb beszédszint, az igazán szép beszéd: a művészi beszéd. íráson a nyelv mindenfajta írásos, azaz grafikus jelekkel történő realizálását értem. Az írás szintén rétegezett. Itt is három szintet különböztetek meg. a) A magánszférában szokásos íráshasználatot (levél, napló, jegyzetelés, feljegyzések stb.). b) A második szintre helyezem a választékos írást, ami publikus és a köznyelv írott formájának felel meg. Ezt szokták szélesebb értelemben véve irodalmi nyelvnek nevezni. c) Az írás legkimunkáltabb rétege a szépirodalom. A beszéd és az írás kölcsönhatásban vannak. Az írásmű a belső beszédnek grafikusjelekkel, írásjelekkel történő kifejezése, de annak csak a nyelvi kommunikáció szempontjából leglényegesebbnek számító s grafikus kódban kifejezhető elemeit rögzíti. Az írás élőszóvá alakításában többféle megoldást különböztetünk meg: a) néma olvasást, tehát belső beszéddé alakítást, b) felolvasást (az írás meghangosítását), c) kifejező szövegmondást (közel az élőszóbeli választékos beszédhez) és d) művészi tolmácsolást (előadóművészek, színészek színpadi beszédét).