Magyar Nyelvőr – 98. évfolyam – 1974.

Pásztor Emil: Csokonai, Földi János és „századunk”

Csokonai sok tekintetben hasonlónak érezte Földi János sorsát a magáé­hoz. Amikor ez a nálánál tizennyolc évvel idősebb jó barátja 1801. április 9-én meghalt, még abban az évben megírta őt sirató szép elégiáját, ezzel a címmel: „Dr. Földi sírhalma felett". Csokonai ekkor huszonnyolc esztendős. (Három és fél évvel később őt is sírjába dönti a tüdőbaj.) Úgy érzi Csokonai, hogy Hajdúhadház temetőjében a Földi sírhalmán szomorkodó akác (ottani táj­szóval: ákász) — a haza tüskéit és közönyét is jelképezi érte mindenüket áldozó fiaival szemben. Az első versszak költői kérdése és felkiáltása egyaránt jellemzi Földinek és Csokonainak mostoha sorsát saját korukban: Megkönnyezetten kell hamukodni hát Ákászod alján, Földi­­te néked is? Óh, néked is, kit dűlt hazádért Sustorogó tüzed onta egybe! Persze a „dűlt haza" akkori sorsa — a XIX. század első évében — ugyanolyan szomorú, mint legjobb fiaié. „Természet édes gyermeke i­s a világ / Tág templomának beavatott fia!" — mondja Földi Jánosról Csokonai. Másfelől megemlíti, hogy Apolló „kettős borostyánt vont vala" barátjának feje körül (hiszen költő és műfordító is volt). De — írja versében — „már Apolló a halálnak / Bűne között hidegen danolgat". Sőt: „Nem is danolgat! — Lantjai, füvei / Pindus vidékén dísztelen állanak ..." A költeménynek talán legszebb része a következő két szakasz, melyben Csokonai meleg emberi és baráti szíve szólal meg: És én, ki hozzád olly lekötött valók, Én, a barátod, legyek-e szótalan? Ah ! megmeredjen szívem inkább, És veled egy por alatt fedezzen E boldog ákász, mintsem egész hazám Közös telében én se legyek meleg. Felveszem a lantot s gyepedző Sírod előtt keseregve ülök. Az egész haza „közös telében" itt, „e boldog ákász" alatt porlad egy nagyszerű ember, pedig az ilyen polgárok, barátok, tudósok esze és lelke éltet­hetné hazánkat: Te tiszta polgár, víg, egyenes barát, Mély tudományú, tiszta eszű valál; Hempelyge roppant lélek apró Tested erébe, nemes barátom ! Megkapó ellentét s egyben szép példája az emberi nagyságnak, hogy Földi „apró" testének ereiben „roppant lélek" hömpölygött. Mégsem siratja őt — néhány barátján kívül — az ország, a dunai népek hazája. Mégis becsetlen puszta bogács fedi Hadház homokján szent tetemid helyét. Még sincs, ki lantján a Dunához így keseregne: Kimúla Földi!

Next