Magyar Nyelvőr – 111. évfolyam – 1987.

Horváth Mária: Kármán József: Fanni hagyományai. Néhány szöveg- és stílussajátság vizsgálata

dem Axiom des Philologen, dass Einzelheiten nicht eine zufällige, zusammenhanglose Anhäufung von verstreutem Material sind, das von keinem Licht erheilt wird ..." (i. m. 28). _ Megfigyelhető, hogy a kisregénynek mind a 63 ,,jegyzés"-ében rejtőznek ilyen kapcsolóelemek, amelyek az egyes részek gondolatait, elmélkedéseit vagy eseményeit egymáshoz fűzik; így szoros kapcsolat jött létre — a felületes olvasó számára töredékesnek tekintett — naplójegyzetek között. Íme néhány példa: az első jegyzésben: ,,A napsugárok csak hellyel-hellyel sütnek papirosomra . . ."; a másodikban: ,,Amott, titkos rejtekemmel átellenben nyugoszik le a világ királynéja"; ugyanitt: ,,az én szívem megtelik szomorú emlékezetekkel"; a harmadikban: „Telhetetlen szív ! mikor lesz vége vágyódásaidnak . . .." A szoros kapcsolat a végkifejletet előkészítő részletekben a leginkább szembeötlő. Az LVI. röpke fejezet: álomkép, kétségbeesett sóhajtás csupán: ,,Ha én az Övé lehetnék! — Istenem ! elérem-e én valaha azt a boldogságot? Ne kísértsetek hasztalan vágyódások! . . . Ő az enyém ! Egy tisztes, érdemes férfi az én férjem . . . Ne nyögj, tündérképektől elámított szív! ez a borzadás, a mely hátamat átalfutja, ez az a jövendölő sejdítés, hogy őt örökre elvesztetted . . ." (74—5). A kétség és remény közt vívódó monológszerű felkiáltások közepette ,,a borzadás, a mely a hátamat általfutja" — mondatrészlet utal a valóságra, jelzi a végzetes betegséget, a „forró hideget", de előkészíti a halálvágyat, beletörődést festő következő szakaszt is. Ennek: „. . . mikor a fű megnövekedik sírhalmomon, melynek ölébe én elrejtezem" — láncszerű kapcsolata van a ,,. . . Körültem minden elváltozott. Hiába éled a fiatalos. Hiába sarjaz a rét, nekem nem kékülnek többé a domború hegyek" — mondataival (75). Pedig egykor, a napló kezdetén: „Ha a távol lévő kék hegyekre nézek — oh mely óhajtanék túl rajtok elreppenni . . ." (III. rész, 15). De ez a kis töredék mintegy ellentétpárja a bevezető „oh be jó itt!" — kezdetű szakasznak. Ezek a tépelődést, testi-lelki szenvedést festő sóhajtásnyi jegyzések a szerző nagy beleérző képességét is mutatják; nagyon is valószerűek, a betegségtüneteket is felsorolják: „Szárazak szemeim, mint a mező az aszály idején torcám sárga, mint az érett kalász" (LXI, 76). Ezt a képet stilisztikai szempontból elemzi Szabó Zoltán: „Fanni halált váró hangulatát, a halállal való azonosulását úgy érzékelteti (Kármán), hogy a halott ember külső vonásait természeti jelenségekhez hasonlítja" (i. m. 143, a szemantikai síkok távolsága). Számomra ezekből a képelemekből a Kaszás, a „betakarító" Halál alakja tevődik össze: a sárga, érett kalász, a betakarítás is ezt a képzetkört erősíti. A fokozódó testi gyöngeség realisztikus ábrázolása a vég kezdetét jelzi: ,,. . . Oly csendesen aludtam és szunnyadozásomban a legszebb álmok lézengettek előttem. Ok miért vertek fel? ... De mi az, hogy tollamat nem foghatom? . . . miért reszketek? . . . Azt mondták, hogy egész éjjel a forró hideg kínzott ..." — Kísértetiesen egybecsengenek az idézettekkel egy száz évvel későbbi naplóíró és levelező, Justh Zsigmond sorai: „Tíz nap óta megint nagyon rosszul vagyok. Azt hiszem, bajom rohamosabb jelleget öltött ..." (Justh Zsigmond naplója és levelei, Kozocsa Sándor gondozásában, 1977. 302. levél, 1894. október). Majd: „Én oly gyenge vagyok, hogy alig bírom e pár sort megírni . . ." (303., utolsó levele, 1894. október 6-án, három nappal halála előtt írta Pekár Gyulának). S a végső „jegyzeték": „Utoljára teszem reád, titkaim meghittje, sorvadó kezeimet. . .." Idézzük ehhez az első jegyzést: „Oh te kedves zöld sötétség.