Magyar pályázatok - Az Erzsébet-emlékmű pályázata, 1903. június (1. évfolyam, 6. szám)
Tartalom
A Az Erzsébet emlékmű pályázata. TARTALOM I. csoport Fischer—Scheer építészek, R . t Margó—Popper szobrászok, ‘ Hikisch Rezső építész, Mátrai Lajos Gy. és Budapest.. ifj. Mátrai Lajos szobrászok, Tőry Emil építész, R . t Teles Ede szobrász, Budapest’z építészek vezetnek — ez volt az általános vélemény a pályázat eredményének láttára. Ez a meggyőződés azonban nem véletlenség, hanem szükségszerűséget fejez ki. Lehetetlen ma már nagyobb emlékmű megteremtését építész nélkül elképzelni, de sőt szükséges is, hogy az alkotásban mindig ő járjon elől. Közte és a szobrász között teljes egyetértésnek kell uralkodni, különben széteső dolgot produkálnak. Mint az emberi test a lélekkel kapta meg az életet, úgy kell az építész tömegeit megeleveníteni a szobrásznak azokkal az alakokkal, amelyek az emlékmű gondolatát fejezik ki. Nagyszabású dologról beszélünk, ahol a szobrász hiába csinálna bármilyen portrét, mellékalakokkal dekorálva, kisebb vagy nagyobb talapzatra helyezve, mert ez az alkotás épen úgy elkészíthető asztaldísznek, műipari tárgynak is — viszont a jól megkoncipiált talapzat vagy keret lehet esztétikailag szép, lehet 5-7 .... © Oldal Jelige Tervezők 1—5 Szöveg 8-10 // tt 11—14n Nyilt pályázat 15—17 a n 24—25 .; tt Bálint—Jámbor építészek, Rll. Zala György szobrász, bunapest' 18—20 II. csoport Papp—Szabolcs építészek, R.lHanost Damkó József szobrász, Budapest 21—23 n n Korb Giergl építészek, R d t Fadrusz János szobrász, Maróti (Ríntel) Géza szobrász, Budapest 26-28 n n Leitersdorfer Béla építész, D . , Róna József, szobrász, Budapest VI. szám