Magyar Pedagógiai Szemle, 1887 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1887-01-01 / 1. szám
A néptanító a zene szolgálatában. A népiskola különösen faluhelyen a nép számára az, ami a nagyváros lakosnak a színház, múzeum, könyvtár, zenede, egyetem stb. Hogy a mai világban már a falusi embernek is nagyobb igényei vannak, mint minők voltak a múlt századokban , ezt tudja minden ember, ezt tapasztalhatja minden paedagogus, ezt érzi a legutolsó parasztgazda is. Fontos és szükséges tehát, hogy még a legutolsó népiskola is kellőképen legyen felszerelve, hogy a tanító kellő módon, kellő sikerrel taníthasson. A népiskolából igen sok ember emelkedett a legmagasabb polcra: a tudósoknak, művészeknek, katonáknak stb. nagy száma csak népiskolát látogathatott és később saját erejére támaszkodva s hozzá látva a tanuláshoz,elsajátították azt, amihez a városi tanuló rendszeres tanulás mellett oly könnyen jut. így van a néptanítókkal is! A legtöbb néptanító állásával a kántori hivatal is összeköttetésben áll, és így a kántortanító a falu zeneművésze, sőt igen sok esetben épen zenei képességének köszönheti állását. Régibb időkben a tanítóválasztás abból állott, hogy a pályázók templomban énekeltek és orgonáltak s akinek legszebb hangja volt, aki legjobban tudott orgonálni, az lett a kántor-tanító. Hogy tanítani tudott-e, azt senki sem kérdezte. Mostanság igen számos helyen elkülönítik a kántori teendőket a tanítói hivataltól. A hatvanas években a budai tanítók még mind kántorok is voltak, amikor a főtanítók az altanítókat úgy fogadták fel, mint az uraság a szolgát. Az altanító kötelessége volt osztályt vezetni, templomban énekelni és orgonálni, temetésekre eljárni és évi 40—50 írtért szolgálatot teljesíteni. Szabad idejében magán órákat adhatott, mi nem csekély jövedelmét képezte. Idővel az altanítóból főtanító lett és mint ilyen azt tette, a mit főnökétől látott. Az iskolás gyermek a 2—3 elemi iskolát 5—6 esztendő alatt elvégezte, tanáit olvasni, írni és számolni. Pesten 1860—61-ben összesen 72 osztálytanító működött; ma körülbelől tízszer annyian vagyunk. Haas iskolai tanácsos, később szathmári püspök, oly tanítókat nem tűrt, kik az éneklésben jártasak nem voltak és azokat leginkább dicsérte, kik az iskolai éneklést hegedű segítségével tanították. így járt miként az egész országban, úgy a fővárosban is a zeneművészet a tanítósággal karöltve s ha a tanítói hivatal az által tekintélyben nyert, hogy a kántori tiszttől elválasztották; úgy igaz másrészt az is, hogy — a zeneművészet sokat vesztett, amért a két hivatalt elkülönítették. — Thill alapította Magyarország legelső dalárdáját, a „Pest-Budai Dalárdá“-t, és karöltve Vogel, Lorenz, Langer, Engesser volt tanítókkal a legelső magyar férfikarokat ; ezek a volt kántor-tanítók teremtettek: ők voltak a nemzeti zenede első tanárai, ők szervezték a zenekedvelő egyletet, ők írtak, tanítottak a zenészet számára , és amit ma látunk , azt ők alkották. Ilyen és ezekhez hasonló viszonyokat nemcsak a fővárosban, hanem a legtöbb faluban is tapasztalhattunk. Nem volt ünnep, körmenet, búcsú, névnap, amikor a falusi zenekar közre nem működött volna a templomban. A „mister“ jóval előbb iskolán kívül mindezekre előkészült és néha jobban, máskor kevésbbé jól sikerült a tervezett ünnepély, a nyilvános hangverseny stb. Vannak most is még helységek, ahol majdnem Paefl. Sietnie. VITT. Ht. 1 1