Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)
1867-03-17 / 1. szám
magát... Hát akkor nem szegődik-e párthoz, midőn a majoritás által ostromolt kormányt nem bocsátja el? Az ilyen kormány vagy valamelyik parlamenti minoritásnak programjaját követi, vagy pedig a kormány maga, semmi parlamenti töredékkel nem járván, külön pártot képez. De hát minoritásban levő vagy éppen csak abból a 7—8 ministerből álló párttal azonosítani magát, nem derogál az uralkodói tekintélynek, hanem a majoritással járni, oh igen is, ez nem illik hozzá?! Mily képtelenség! Az tehát semmiképpen nem áll, miszerint a fejedelmi méltóság nem engedi meg, hogy az uralkodó időnként változó pártkormányt „tolasson magára“, ha már ily drastikus kifejezéssel akarnak élni. De még akkor is, ha így volna a dolog, ha a fejedelmi méltóság csakugyan szenvedne a Parlamentarismus alatt, szemben áll vele az emberi méltóság, szemben minden egyes polgárnak azon jogos igénye, hogy az anyagi és erkölcsi jóllét oly mértékére tegyen szert, amilyenre csak lehet. Ha pedig ezen millió meg millió ember méltósága csakugyan (amit különben tagadnunk kell) ellentétben állna amaz egy ember méltóságával, akkor ez utóbbinak kellene hátrálnia, akkor az egyes volna köteles áldozatot hozni ama millióknak, nem pedig megfordítva! Nemde, mindezek oly dolgok, amik ellen ma már alig merne valaki kifogást tenni, mik máris a maguktól érthetők közé tartoznak? Na, húsz év előtt még nem volt ez mindenütt így, minálunk meg épenséggel nem ! Hogy ma igy van, ez a kinteljes két évtizednek csendben érett gyümölcse, ez a szellemek zajtalan küzdelmének vívmánya, ez az absolutizmus vasmarha által nem háboríthatott tanulmányaink eredménye. 1848-ban a rögtönzött parlamentarismusnak lassanként kellett volna medret ásni magának, hogy idővel majd akadály nélkül folyhasson tovább; azóta a medret megásták az évek és a saját könyeink! Midőn most megnyíltak a zsilipek, az ár azonnal teljes erővel gördülhet tova, büszkén hordva hátán államunknak sokat hányatott, de meg nem sérült hajóját. Lehet tán valamikor ismét absolutismus és provisorium — ha lehet. De alkotmányosság Parlamentarismus nélkül nem lehet többé. Jöhet oly idő, ámbár ez Európa mai viszonyai közt kevésbbé valószínű, mint valaha — jöhet oly idő, a midőn tánomat «. kell némulnunk, de valameddig követelnünk lehet, azt fogjuk követelni, hogy hazánk a többség akarata szerint kormányoztassék ! Ez nem múlékony hangulat, ez szilárd meggyőződés, melynek ereje talán nem sejtett mértékben tárulna fel azok előtt, kik ellene daczolni mernének. Fálk Miksa,ki rályi palotájában a kisebb trónteremben a cs. és apostoli királyi Felsége legmagasb személye előtt a kinevezett magyar ministerek és pedig gróf Festetics György () Felsége személye körüli, báró Wenkheim Béla belügyi, Lónyai Menyhért pénzügyi, báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi, Horváth Boldizsár igazságügyi, gróf Mikó Imre közmunka és közlekedés, ésJorove István földmivelés, ipar és kereskedelmi miniszer az esküt letették — Ő cs. és apostoli királyi Felsége déli 12 órakor a nagy trónteremben az ott egybegyült országnagyok és rendek jelenlétében, az országgyűlési felső- és alsóház számos tagjaiból álló ama küldöttséget fogadó, mely megbízva volt a magyar alkotmány legkegyelmesebb helyreállításáért a legmagasb trón zsámolya előtt az ország hálaköszönetének kifejezést adni. Az országos küldöttség nevében Bartakovics önmaga által mondott beszédre Ő Felsége a következő tartalomdúl s a haza szebb jövőjét biztosító legkegyelmesebb választ adá : „Az ország közhajtását az alkotmány helyreállítása iránt örömmel teljesítem. Alkotmányos államok biztos kifejlődésének és megszilárdításának két föltétele van. Őszinte ragaszkodás a trón és a fejedelem iránt, és a politikai érettség azon foka, mely az alkotmányos szabadságot gyakorlatilag lehetővé teszi. Szívesen ismerem el, hogy mindkettőnek legújabban és kétségtelen tanújeleit adta a törvényhozó testület mindkét háza és a nemzet. Nem kétlem tehát, hogy egyesült erővel sikerülni fog biztosítanunk azon kedvező eredményeket, melyeket Én és Velem együtt a nemzet a kormányzat jelen rendszerétől mind az ország, mind a birodalomra nézve várunk. Amintegy egy részről meg vagyok győződve, hogy kedvelt Magyarországom a trón és a birodalom rendithetlen támasza leend, úgy másrészről élénken óhajtom, miként a nemzet is meg legyen győződve arról, hogy Magyarország területi épségének , i» „twuillianyos" szapansagának leguiveuo on* Bennem találandja. Biztosítsák egyébiránt az országos főrendeket és képviselőket meleg vonzalmam és királyi kegyelmemről.“ 12 óra után a cs. és apostoli királyi Felsége a helybeli magasabb katonai hatóságok tisztikarát méltóztatott fogadni, 4—5 órakor diszebéd s este 7 órakor a pestbudai polgárság e nap ünnepélyére nagyszerű fáklyás zenét rendezend. TRÓNBESZÉD a magyar ministerek felesketése után. Miután folyó 1867-ik év márczius 14- kén délelőtti fél 12 órakor és Budavár ki*) Tisztelt munkatársunk a Királyhágón inneni részek iránti őszinte becsütlésének alig adhatott szebb kifejezést, midőn ezerféle teendői között is megtisztelte lapunkat munkásságával. Szerk. Az említett füzetek szerkesztői közül, Macé 1865-ben irta a „falat kenyér története“ czimű könyvet. Növendékek számára írni úgy, hogy irály és szerkezet czélszerű legyen, nem könnyű feladat. Eltalálni a nyelvet, melyen a növendékekhez sikerrel lehessen szólani, már egy nagy diadal; még nagyobb diadal a mondanivalókat oly alakba szerkeszteni, hogy az illetőkre nézve, az ismerethez, a tudományhoz férhetés ne csak könnyű, de vonzó is legyen. A falat kenyér történetének írója mindkét diadal örömét kiérdemlette. Könyve már eddig Párisban 19 kiadást ért, és minden miveit nyelvre lefordították vagy átdolgozták. És ezekézt nem csodálom, mert a falat kenyér története, a maga nemében, a világirodalom egyik remeke. Macéban az Ízlés, szív és ész embere egyenlő magasságban áll a tudóssal. Ha az értelmesebb és tehetségesebb szülők — amint remélem már nálunk is — családi könyvtárt gyűjtenek, az ajánlott könyvet, ha megismerik, ki nem hagyhatják. A mi régibb nevelésünk után még a felnőttek is gyönyörrel és haszonnal olvashatják. Aki olvasta, legalább is utána gondolja , bár ily olvasmányok lettek volna a mi növendék korunkban is. Nem célom a czímzett és ajánlott könyvből kivonatot adni, csak annyit említek meg, hogy a könyv czélja az olvasóval az ember természetrajzát megismertetni. De nem csak e főczél elérése van lehetővé és vonzóvá téve, hanem olvasás közben sok szép, hasznos és századunkhoz illő erkölcsi, társadalmi, sőt még politikai elvekkel is gazdagodhatik a növendék olvasó feje és szíve. Hivatkozom állításom igazolásáért a kézről és nyelvről irt levelekre, melyekben a főtárgy mellett a szülök iránti hálát, és a munkás emberek iránti szeretetet a növendék olvasóban mesteri jog költi fel. A fogakról irt levélben, meggyőzőleg szövi be, hogy miért kell a tudósokat és tudományt tisztelnünk és szeretnünk. — A gyomorról irt levélben hirdetve van e szép elv: „a tudás kötelez.“ A X-ik levélben megérteti, hogy az Istennek bámulatos művei előállításában egyetlen módja van : szétbont hogy alkosson, annak romjaiból a mi volt alkotja azt a mi lesz; szóval, a halálból hozza elő az életet. — A XII-ik levélből, erkölcsi és társadalmi tekintetben is terjeszteni való, és éppen a jóra, nemesre hajlékony növendékeknél, amit a hasznos és haszonvehetetlen dolgokról és személyekről mond. Végül még csak az életművek működéséről irt XXIV-ik levelet említem meg. Ebben a felvett tárgy mellett, a munkások tiszteletére és a munka megkedvelésére édesdeden reábeszéli a növendék olvasót. Csak az Írtakért is, nem méltó ez a könyv, hogy növendékeink közt terjedjen és democrata iránya századunkban mentői nagyobb körben fingó kincsesé váljék? Szász Domokosnak, hogy az átdolgozás, Steinnak, hogy a kiadás által ezt lehetővé tették, én itt őszinte szívből köszönetet szavazok. A szülőket és nevelőket pedig tisztelettel kérem, igyekezzenek e kis könyvet forgalomba hozni, senki meg nem bánja. Sámi L. Királyi rendelet. Magyar felelős miniszerem folyó hó 13- kán kelt előterjesztése folytán, Szlávy József biharmegyei főispánt, a magyar belügyministerium államtitkárává ezennel kineve NEMZETI SZÍNHÁZ (?) Mártius 14-én adatott „Port a szemébe“ vígjáték, és „Choufleuri úr otthon lesz“ operette. A két felvonásos franczia vígjáték bár társadalmi életkép, egészben véve nem nagy mtrbecscsel hír, s hogy az mégis a pesti nemzeti színház egyik kedvenc repertori darabja, bizonyosan inkább a helyes szerepkiosztásnak s a működő személyek összevágó játékának, mint a darabnak magának tulajdonítható. A szerepek ugyan ma színpadunkon is helyesen voltak kiosztva, de ezen előadás meggyőzhetett egyszersmind akárkit arról, hogy túlzás által sokkal kevesebb fáradtsággal el lehet ejteni a vígjátékot mint a drámát, mert kevés túlzással is a társadalmi életképből burlesk-comicum lesz, míg a szenvedélyek visszaadásánál egy pár fokkal melegebb pathos alig észrevehető. De térjünk a szereplőkre. Ujházy, ki mindenesetre egyik legtehetségesebb fiatal tagja színpadunknak, a papucshős nem éppen annyira nevetséges, mint csupán együgyű, hit és patiensek után sóvárgó orvost (Malingear) egy pár vonásban igen ügyesen és jellemzőleg személyesítette, s alakítása tehetségének újabban is csalhatlan bizonyítékát mutatta be. Nem mondhatjuk ez alkalommal ezt Szigetbiról (Ratinois), aki a műveletlen, vagyonosodásánál fogva bár kapaszkodó, de mégis egyszerű czukrász jellemezésénél csaknem minden jelenésében túlzott, s ezáltal különben szép csengő hangja szokatlan, mondhatni kellemetlen kifejezést nyert. Ha volt ez estének dicsősége, ez bizonyára az elemében levő, elegáns játéka Szathmárinét (Konstancia) illeti, ki leszámítva, hogy az előadás összhangzatlansága, kerekdodinsága miatt nem lohotott mindent itt csokott otthonosságában, az orvos találékony, furfangos nejét híven utánozta. A szorgalmas Albisy Anna (Emmeline), Albisy és Kecskésné feladatuknak mint rendesen, úgy most is megfeleltek. Az operettben új jelenség tűnt fel, újonnan szerződött tag Fóti Erzsi személyében, mint Ernesztina, Choufleuri leánya. Megjelenése, csinos alakja jó benyomást tett, s bár hangja kevés, de mindenesetre elég kellemes, hogy ha jövőre élénkebb játékáról (mely operette énekesnőnél a legelső és nélkülözhetlen kellék) biztosíthat, szakmáját közmegelégedésre betölthesse. Színházunk mostani körülményei között mindenesetre nyereség. Tímár Petermann szerepében sok ügyességet tanúsított, s ha fáradtságát ez alkalommal teljes siker nem is kísérte, büszke lehetett azon közönség tapsaira, mely nem rég a Petermanok legjgyesebbikét Tóth Somát látta. Zádor Choufleurit, Balla Babylást úgy látszik nem annyira előszeretetből, mint inkább szükségből vállalták magukra, s tehát ezért maradt játékok és énekük hatás nélkül. Az operettben lejtett spanyol táncz és La fanfarade nem juttathatta ugyan senkinek sem eszébe, hogy még a hallétnek is van poesise, de a meglehetős számmal egybegyűlt közönség annyira vidám, és ennélfogva elnéző kedély-hangulatban volt, hogy erről nem csak nem akart elmélkedni, de sőt még a Zádor félbajuszának leesését is, (ami különben csak is ilyen Choufleuri-féle darabban megengedhető, jobbak hiányában sikerült ensemble helyett fogadta. Pénteken március 15-én „Petronella“ felvonásos eredeti vígjátékocskát Szathmáriné a czímszerepben művészies kedves játékával megmentette ugyan a közönyös fogadtatás kellemetlenségeitől, de annyira ő sem vihette, hogy ezen gyengén scenirozott hatás, csattanósság nélküli, eléggé be nem fejezett s mindezek mellett még unalmasan is előadott darabot közönségünkkel megkedveltethesse. Annál kirívóbb volt a Szegény marquis két felvonásos franczia szinmű (dramaulette) szépsége, melynek különösen 2-ik felvonásában több igen szép drámai kellékekkel bíró momentumait lehetett volna élvezni, ha trágusz (Fresnai marquis), ki különben ezen nem könnyű szerepet alakítási szempontból jól fogta fel, d›*£» c'9t%rrAr*y q rr\fifr\*z finom rr‡***•']”'•* ▼»/Of, z2c.n1 annyira vontatva és élénkebben játszott volna, ha Pifkó Lina (Madlaine) bár legalább vőlegényét fel tudta volna melegíteni, ha Leövey (Rigaud György) nem juttatta volna szüntelen eszünkbe azt, hogy Bercsényi nincs itthon, s az ékszerárust kelletinél hamarább nem hagyja a faképnél. Bokody (Rigaud bankár), kevés túlzást leszámítva, meglehetős volt, szerettük volna ugyan azon alkalomnál, midőn az öreg hiú szolga (Zádor) a szegény marquist regvendégli, és ottan a bankár is a marquisra ösmer, tőle olyan örömkifejezést eljátszva látni, mely a közönséget a dráma egyik legszebb és érzékenyebb jelenésében nem zajos kacagásra, a mint törtet, hanem inkább elmerengésre indította volna, mert nem a viszontlátás túlcsapongó örömének kedett ott kifejezést adni, hanem inkább annak, hogy a máson elkövetett méltatlan bánást az önkárhoztatásból folyó fájó gyöngédséggel kívánja helyrehozni. Szathmáriné (Godárd asszony) a miveletlen nagyravágyó gazdag özvegyet a tökéletességig kedvesen adta, s ezért a darab némi rendezőségi hiba daczára is, hatást tett a kis számú közönségre, mely Szathmárinét több versen kihívta. Ezen alkalommal nem mulaszthatjuk el derék Abisynkat figyelmeztetni, hajt ha valaki kedvencze is a közönségnek, a folyanos szerep-nem-tudás privilégiumai közé talán ideg sem tartozik. L_ 0 _J zem, s említett ministeremet ezen elhatározásom foganatosításával megbízom. Kelt Budán, 1867-ik évi márczius 13-n. Ferencz József s. k. B. Wenkheim Béla s. k. belügyminister. Ministeri rendeletek. I. A magyar királyi ministerium, a magyar királyi helytartótanács működését mai napon megszüntetvén, az ügyek vezetését tényleg átvette. — Az egyes minisztériumok hivatalos helyiségei ideiglenesen a következő helyeken vannak berendezve : — A belügyministerium Budán Szent-Györgytér 5-ik szám alatt. Az igazságügyi ministerium Budán a volt helytartóság épületében, uri-utcza 53. szám alatt, elnöki irodája pedig Pesten, váczi-utcza 13. szám alatt első emeleten. A vallásügyi, honvédelmi és közlekedési ministeriumok Budán a volt helytartóság épületében, uri-utcza 53. sz. A pénzügyi ministerium Budán a volt magyar kir. udvari kamara épületeiben. A kereskedelem, földmivelés és ipar ministeriuma Pesten, aldunasor 2. szám alatt . Miről az ország összes hatóságai szintúgy, mint egyesek oly utasítással értesittetnek, hogy mindazon benyujtványok, amelyeknek elintézése eddig a magyar királyi udvari kanczellária, az erdélyi udvari kanczellária, a magyar királyi helytartótanács, vagy a budai országos pénzügyi igazgatóság köréhez tartozott, a mai naptól kezdve az illető szakministériumhoz küldendők be. Addig is, míg a szervezés teljes befejeztével, az egyes ministériumok közti szakfelosztás közhírré tétethetnék, mindazon tárgyak, a melyekre nézve a szakilletőség kérdése kétségesnek látszik, a „Magyar kir. ministeriumhoz“ „Budán“ intézendők, — gondoskodva lévén arról, hogy az ily czim alatt beérkezett tárgyak az illető szakministeriumhoz haladék nélkül áttétessenek. — A hivatalos órák később fognak köztudomásra hozatni. — Kelt a magyar királyi ministeriumnak 1867. évi márczius 10- kén tartott üléséből. (Következnek a ministerek aláírásai.) II. Magyar- és Erdélyország összes törvényhatóságaihoz, az adók tárgyában. A Magyar- és Erdélyországban fennálló adórendszer az országgyűlés mindkét háza által, a folyó 1867-ik év végéig elfogadtatván, s a magyar királyi pénzügyminisztérium ez országos határozat által mind a folyó évre kivetett adók, mind pedig a múlt évekről fizetetten maradt adóhátralékok behajtására felhatalmaztatván, s ennek folytán Magyar- és Erdélyország összes törvényhatóságainak meghagyatik, a lakosságot figyelmeztetni, hogy adótartozásának önként s pontosan eleget tegyen, s ezáltal a kormányt a teljes alkotmányosság helyreállításának nehéz munkájában hazafias készséggel támogassa. -- FoTrZhtFintM.Krvmr- As .F.r/lAlvAraFint1.r vámhatóságai s azok tisztviselői személyes felelősség terhe alatt köteleztetnek : a közvetlen és közvetett adók behajtása és az államegyedáruságok fentartása körül, a magyar királyi pénzügyminisztérium rendeleteinek pontos végrehajtásában annak közegeit nemcsak erkölcsi befolyásukkal, hanem szükség esetén hivatalos közreműködésükkel is támogatni. — Kelt a magyar királyi minisztérium 1867. évi márt. 11-én tartott üléséből. (Következnek az aláírások). Bukarest, márczius 13. 1867. Régi ismeretes dolog, hogy a romániai balpárt közlönyében a „Romanul“-ban olyan erdélyi levelek szoktak megjelenni, melyek nemzetünket a legsötétebb színben mutatják be a románhori olvasó közönség előtt. Ritkán szoktam megemlékezni ezekről a levelekről, mert tudom, hogy ezen tisztelt levelezőket én úgy sem volnék képesmegnyugtatni, sem arra rábirni, hogy szűnjenek meg mindig csak gyanusítólag szólni egy egész nemzetről, melylyel ezer év óta egy hazában laknak, s alignem. Most sem szólnék a „Románul“ I. B. tisztelt, levelezőjének február 19-ki levelére, mely a mai számban látott napvilágot, ha nem volna abban egy pár olyan tétel, melyek ha igazak és Ámenek, azon esetben vészthozó lehet reánk itt lakó magyarokra is idővel. Kötelességemnek tartom tehát e levél illető állítását szóról szóra lefojtani és felkérni a t. szerk. urat, miszerint adjon azokra kellő felvilágosítást, melyet annak idejében a „Románul“ t. szerkesztőségéhez is hiteles fordításban beküldhessek. A tisztelt levelező ugyanis ezeket írja : „Alig kezdődött el a magyar kormány, s ma is a nem - magyar nemzetiséghez tartozó legkitűnőbb férfiak reszketnek az ők győzelmük miatt, ami őket fenyegeti, az hogy a magyarok engedelme nélkül hivatalt és jogokat mertek elfogadni azon nem magyar kormányoktól, melyek hazánkban 1851- től fogva mostanig léteztek. Alig kezdődött el a magyar alkotmányosság, s máris a nem magyar nemzetiséghez tartozó legkitűnőbb városon lakó férfiak, alig mernek kilépni házaikból ama fenyegetések és háborítások miatt, melyekkel az utczákon találkoznak.“ „Tegyük hozzá, hogy mi románok azzal gyanúsíttatunk, hogy mi önökkel a magyar állam ellen conspirálunk s ezért szenvedünk és fogunk szenvedni ennekutána is.“ Mondhatnánk mi erre egyetmást s pedig nem a bongöhöl szednék, de nem akarunk a testvér népek között, kiknek egy nazavan kell élni, békétlenséget terjeszteni. Alább: „Szinte feledém mondani, hogy nállünk Erdélyben, a magyar minisztérium uralma és az unió vagy jobban mondva, fusio Magyarhonnal, egész békében, akadály és ellenzék nélkül hajtatik végre. A románok nem bírnak többé az 1848- beli életjellel, mert azok akiknek ki kellene lépni a küzdelemre, megurasodtak, s megtanulván uriasan élni, nem törik fej őket az oppositio után, sőt e mellett, hogy gazdag hivatalaikat megtarthassák, s hogy még előnyösebbeket kaphassanak, ha mindjárt a magyarok kegyéből is. — tegyük még hozzá, hogy a nemzet azon fiai, a kiknek tevékenyeknek kellett volna lenni mindenért, hogy magukat ne compromittálják, minden nemzeti eszmüködéstül visszavonultak annyira, hogy volt mozgalmaik is csak pillanatiak s csak nehány pillanat müvei valának, de nem érett és közértelmü egyetértés. A metropoliták és a clerus, a kik szabadabban működhettek volna, amint ön is tudja, meghasonlottak egymás között, s így a nemzetnek annyi vezetése sincs, mint volt 1848-ban. Tegyük még hozzá, hogy a törvényes térem oppositio merőben nehéz volna a magyarokkal szemben, akiknek minden hatalom közökben van, midőn mi minden védelmi eszközt nélkülözünk, senki sem is kérdené, hogy mit akarunk? Nem maradna egyéb hátra, mint az 1848 beli súlyos eszköz. De hát eljött e az óra?“ Hagyja el t. levelező úr ! hogy pihenjen az az óra, a feledékenység örök tengerében, l.’gyan mi pom- - V 1 »V - ' * 1----— na volna a szeretett közös hazának ? Ezzel bizony aligha elérnék édes nemzetük és hazánk felvirágoztatását és boldogságát. — Nem mondja ezt önnek a történelem ? Most már nyolcz napja, hogy nincs ministeriuma Romániának; a közép- és balpárt pillanatra egyesült a bojár ministerium megbuktatására, de az uj ministerium megalkotásánál a két párt ismét meghasonlott, s a bojárpárt is magát összeszedvén, hatalmas frontot képez a vörösek ellen, s nem akarja semmi áron, hogy ezekből alakíttassák az uj ministerium. Nagy csapás ez a viszálkodás Romániára nézve, hol olyan sok a végezni való, azon álmok valósításán kivül is, mely egynéhány hazafit nem enged csendesen pihenni. A bojárpárt, a szabadelvűek által nógatva, a haza jobb létét fogja előre vinni, de a bojár- vagy rendpárt nélkül a másik hogy hol állana meg s mivé lenne az uj Romániából, aligha nem sejdítik a hazafias érzelmű bojárok, s ez lehet éppen föindokuk, miért nem akarják ily válságos napokban a gyeplőt kezekből kibocsátani. R. J. Biarczins 17.