Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)

1867-03-17 / 1. szám

magát... Hát akkor nem szegődik-e párt­hoz, midőn a majoritás által ostromolt kor­mányt nem bocsátja el? Az ilyen kormány vagy valamelyik parlamenti minoritásnak pro­gramjaját követi, vagy pedig a kormány ma­ga, semmi parlamenti töredékkel nem járván, külön pártot képez. De hát minoritásban levő vagy éppen csak abból a 7—8 minis­­terből álló párttal azonosítani magát, nem derogál az uralkodói tekintélynek, hanem a majoritással járni, oh igen is, ez nem illik hozzá?! Mily képtelenség! Az tehát semmiképpen nem áll, misze­rint a fejedelmi méltóság nem engedi meg, hogy az uralkodó időnként változó pártkor­mányt „tolasson magára“, ha már ily dras­­tikus kifejezéssel akarnak élni. De még ak­kor is, ha így volna a dolog, ha a feje­delmi méltóság csakugyan szenvedne a Par­lamentarismus alatt, szemben áll vele az em­beri méltóság, szemben minden egyes pol­gárnak azon jogos igénye, hogy az anyagi és erkölcsi jóllét oly mértékére tegyen szert, a­milyenre csak lehet. Ha pedig ezen millió meg millió ember méltósága csakugyan (a­mit különben tagadnunk kell) ellentétben áll­na amaz egy ember méltóságával, akkor ez utóbbinak kellene hátrálnia, akkor az egyes volna köteles áldozatot hozni ama millióknak, nem pedig megfordítva! Nemde, mind­ezek oly dolgok, a­mik ellen ma már alig merne valaki kifogást ten­ni, mik már­is a maguktól érthetők közé tar­toznak? Na, húsz év előtt még nem volt ez mindenütt így, minálunk meg épenséggel nem ! Hogy ma igy van, ez a kinteljes két évti­zednek csendben érett gyümölcse, ez a szel­lemek zajtalan küzdelmének vívmánya, ez az absolutizmus vasmarha által nem hábo­ríthatott tanulmányaink eredménye. 1848-ban a rögtönzött parlamentarismusnak lassanként kellett volna medret ásni magának, hogy idő­vel majd akadály nélkül folyhasson tovább; azóta a medret megásták az évek és a sa­ját könyeink! Midőn most megnyíltak a zsi­lipek, az ár azonnal teljes erővel gördülhet tova, büszkén hordva hátán államunknak so­kat hányatott, de meg nem sérült hajóját. Lehet tán valamikor ismét absolutismus és provisorium — ha lehet. De alkotmá­nyosság Parlamentarismus nélkül nem lehet többé. Jöhet oly idő, ámbár ez Európa mai viszonyai közt kevésbbé valószínű, mint va­laha — jöhet oly idő, a midőn tán­­omat «.­ kell némulnunk, de valameddig követelnünk lehet, azt fogjuk követelni, hogy hazánk a többség akarata szerint kormányoztassék ! Ez nem múlékony hangulat, ez szilárd meg­győződés, melynek ereje talán nem sej­tett mértékben tárulna fel azok előtt, kik el­lene daczolni mernének. Fálk Miksa,ki­ rályi palotájában a kisebb trónteremben a cs. és apostoli királyi Felsége legmagasb személye előtt a kinevezett magyar ministe­rek és pedig gróf Festeti­c­s György () Felsége személye körüli, báró Wenkheim Béla belügyi, Lónyai Menyhért pénzügyi, báró Eötvös József vallás- és köz­­oktatásügyi, Horváth Boldizsár igazságügyi,­­ gróf Mikó Imre közmunka és közle­kedés, és­­Jorove István földmivelés, ipar és kereskedelmi miniszer az esküt letették — Ő cs. és apostoli királyi Felsége déli 12 órakor a nagy trónteremben az ott egy­­begyült országnagyok és rendek jelenlétében, az országgyűlési felső- és alsóház számos tagjaiból álló ama küldöttséget fogadó, mely megbízva volt a magyar alkotmány legke­gyelmesebb helyreállításáért a legmagasb trón zsámolya előtt az ország hálaköszönetének kifejezést adni. Az országos küldöttség nevében Bar­­takovics ö­nmaga által mondott beszédre Ő Felsége a következő tartalomdúl s a ha­za szebb jövőjét biztosító legkegyelmesebb vá­laszt adá : „Az ország köz­hajtását az alkotmány helyreállítása iránt örömmel teljesítem. Alkotmányos államok biztos kifejlődé­sének és megszilárdításának két föltétele van. Őszinte ragaszkodás a trón és a fejedelem iránt, és a politikai érettség azon foka, mely az alkotmányos szabadságot gyakorlatilag le­hetővé teszi. Szívesen ismerem el, hogy mind­kettőnek legújabban és kétségtelen tanújeleit adta a törvényhozó testület mindkét háza és a nemzet. Nem kétlem tehát, hogy egyesült erő­vel sikerülni fog biztosítanunk azon kedvező eredményeket, melyeket Én és Velem együtt a nemzet a kormányzat jelen rendszerétől mind az ország­, mind a birodalomra nézve várunk. A­mint­egy egy részről meg vagyok győződve, hogy kedvelt Magyarországom a trón és a birodalom rendithetlen támasza le­­end, úgy másrészről élénken óhajtom, mi­ként a nemzet is meg legyen győződve ar­ról, hogy Magyarország területi épségének , i» „twuillianyos" szapansagának leguiveuo on* Bennem találandja. Biztosítsák egyébiránt az országos fő­rendeket és képviselőket meleg vonzalmam és királyi kegyelmemről.“ 12 óra után a cs. és apostoli királyi Felsége a helybeli magasabb katonai ható­ságok tisztikarát méltóztatott fogadni, 4—5 órakor diszebéd s este 7 órakor a pestbu­dai polgárság e nap ünnepélyére nagy­szerű fáklyás­ zenét rendezend. TRÓNBESZÉD a magyar ministerek felesketése után. Miután folyó 1867-ik év márczius 14- kén délelőtti fél 12 órakor és Budavár ki­*) Tisztelt munkatársunk a Királyhágón in­neni részek iránti őszinte becsütlésének alig adha­tott szebb kifejezést, midőn ezerféle teendői között is megtisztelte lapunkat munkásságával. Szerk. Az említett füzetek szerkesztői közül, Macé 1865-ben irta a „falat k­enyér története“ czi­­mű könyvet. Növendékek számára írni úgy, hogy irály és szerkezet czélszerű­ legyen, nem könnyű feladat. Eltalálni a nyelvet, melyen a növendékekhez siker­rel lehessen szólani, már egy nagy diadal; még nagyobb diadal a mondanivalókat oly alakba szer­keszteni, hogy az illetőkre nézve, az ismerethez, a tudományhoz férhetés ne csak könnyű, de vonzó is legyen. A falat kenyér történetének írója mindkét diadal örömét kiérdemlette. Könyve már eddig Pá­­risban 19 kiadást ért, és minden miveit nyelvre le­fordították vagy átdolgozták. És e­zekézt nem csodálom, mert a falat ke­nyér története, a maga nemében, a világ­irodalom egyik remeke. Macéban az Ízlés, szív és ész em­bere egyenlő magasságban áll a tudóssal. Ha az értelmesebb és tehetségesebb szülők — a­mint remélem már nálunk is — családi könyvtárt gyűjtenek, az ajánlott könyvet, ha megismerik, ki nem hagyhatják. A mi régibb nevelésünk után még a felnőttek is gyönyörrel és haszonnal olvashatják. A­ki olvasta, legalább is utána gondolja , bár ily olvasmányok lettek volna a mi növendék korunk­ban is. Nem c­élom a czímzett és ajánlott könyvből kivonatot adni, csak annyit említek meg, hogy a könyv czélja az olvasóval az ember természetraj­zát megismertetni. De nem csak e főczél elérése van lehetővé és vonzóvá téve, hanem olvasás köz­ben sok szép, hasznos és századunkhoz illő erköl­csi, társadalmi, sőt még politikai elvekkel is gaz­­dagodhatik a növendék olvasó feje és szíve. Hivatkozom állításom igazolásáért a kézről és nyelvről irt levelekre, melyekben a főtárgy mel­lett a szülök iránti hálát, és a munkás emberek iránti szeretetet a növendék olvasóban mesteri jog költi fel. A fogakról irt levélben, meggyőzőleg szö­vi be, hogy miért kell a tudósokat és tudományt tisztelnünk és szeretnünk. — A gyomorról irt le­vélben hirdetve van e szép elv: „a tudás köte­lez.“ A X-ik levélben megérteti, hogy az Istennek bámulatos művei előállításában egyetlen módja van : szétbont hogy alkosson, annak romjaiból a mi volt alkotja azt a mi lesz; szóval, a halálból hozza elő az életet. — A XII-ik levélből, erkölcsi és tár­sadalmi tekintetben is terjeszteni való, és éppen a jóra, nemesre hajlékony növendékeknél, a­mit a hasznos és haszonvehetetlen dolgokról és szemé­lyekről mond. Végül még csak az életművek működéséről irt XXIV-ik levelet említem meg. Ebben a felvett tárgy mellett, a munkások tiszteletére és a munka megkedvelésére édesdeden reábeszéli a növendék olvasót. Csak az Írtakért is, nem méltó­­ ez a könyv, hogy növendékeink közt terjedjen és democrata iránya századunkban mentői nagyobb körben fingó kincsesé váljék? Szász Domokosnak, hogy az átdolgozás, Stein­­nak, hogy a kiadás által ezt lehetővé tették, én itt őszinte szívből köszönetet szavazok. A szülőket és nevelőket pedig tisztelettel ké­rem, igyekezzenek e kis könyvet forgalomba hoz­ni, senki meg nem bánja. Sámi L. Királyi rendelet. Magyar felelős miniszerem folyó hó 13- kán kelt előterjesztése folytán, Szlávy Jó­zsef biharmegyei főispánt, a magyar belü­gy­­ministerium államtitkárává ezennel kineve­ NEMZETI SZÍNHÁZ (?) Mártius 14-én adatott „Port a szemé­be“ vígjáték, és „Choufleuri úr otthon lesz“ operette. A két felvonásos franczia vígjáték bár tár­sadalmi életkép, egészben véve nem nagy mtrbecs­­csel hír, s hogy az mégis a pesti nemzeti színház egyik kedvenc­ repertori darabja, bizonyosan in­kább a helyes szerepkiosztásnak s a működő sze­mélyek összevágó játékának, mint a darabnak ma­gának tulajdonítható. A szerepek ugyan ma szín­padunkon is helyesen voltak kiosztva, de ezen elő­adás meggyőzhetett egyszersmind akárkit arról, hogy túlzás által sokkal kevesebb fáradtsággal el lehet ejteni a vígjátékot mint a drámát, mert kevés túl­zással is a társadalmi életképből burlesk-comicum lesz, míg a szenvedélyek visszaadásánál egy pár fokkal melegebb pathos alig észrevehető. De tér­jünk a szereplőkre. Ujházy, ki mindenesetre egyik legtehetségesebb fiatal tagja színpadunknak, a pa­pucs­hős nem éppen annyira nevetséges, mint csu­pán együgyű, hit és patiensek után sóvárgó orvost (Malingear) egy pár vonásban igen ügyesen és jellemzőleg személyesítette, s alakítása tehetségé­nek újabban is csalhatlan bizonyítékát mutatta be. Nem mondhatjuk ez alkalommal ezt Szigetbiról (Ratinois), a­ki a műveletlen, vagyonosodásánál fog­va bár kapaszkodó, de mégis egyszerű­ czukrász jel­­lemezésénél csaknem minden jelenésében túlzott, s ezáltal különben szép csengő hangja szokatlan, mond­hatni kellemetlen kifejezést nyert. Ha volt ez esté­nek dicsősége, ez bizonyára az elemében levő, ele­gáns játéka Szathmárinét (Konstancia) illeti, ki le­számítva, hogy az előadás összhangzatlansága, ke­rekdod­insága miatt nem lohotott mindent itt csokott otthonosságában, az orvos találékony, furfangos ne­jét híven utánozta. A szorgalmas Albisy Anna (Em­meline), Albisy és Kecskésné feladatuknak mint ren­desen, úgy most is megfeleltek. Az operettben új jelenség tűnt fel, újonnan szerződött tag Fóti Erzsi személyében, mint Ernesztina, Choufleuri leánya. Megjelenése, csinos alakja jó benyomást tett, s bár hangja kevés, de mindenesetre elég kellemes, hogy ha jövőre élénkebb játékáról (mely operette énekes­nőnél a legelső és nélkü­lözhetlen kellék) biztosíthat, szakmáját közmegelégedésre betölthesse. Színházunk mostani körülményei között mindenesetre nyereség. Tímár Petermann szerepében sok ügyességet tanú­sított, s ha fáradtságát ez alkalommal teljes siker nem is kísérte, büszke lehetett azon közönség tap­saira, mely nem rég a Petermanok legj­gyesebbi­­két Tóth Somát látta. Zádor Choufleurit, Balla Ba­­bylást úgy látszik nem annyira előszeretetből, mint inkább szükségből vállalták magukra, s tehát ezért maradt játékok és énekük hatás nélkül. Az operett­ben lejtett spanyol táncz és La fanfarade nem juttat­hatta ugyan senkinek sem eszébe, hogy még a hallétnek is van poesise, de a meglehetős szám­mal egybegyűlt közönség annyira vidám, és ennél­fogva elnéző kedély-hangulatban volt, hogy erről nem csak nem akart elmélkedni, de sőt még a Zá­dor félbajuszának leesését is, (a­mi különben csak is ilyen Choufleuri-féle darabban megengedhető, jobbak hiányában sikerült ensemble helyett fogadta. Pénteken március 15-én „Pe­tronella“­­ fel­vonásos eredeti vígjátékocskát Szathmáriné a czím­­szerepben művészies kedves játékával megmentette ugyan a közönyös fogadtatás kellemetlenségeitől, de annyira ő sem vihette, hogy ezen gyengén sceniro­­zott hatás, csattanósság nélküli, eléggé be nem fe­jezett s mindezek mellett még unalmasan is előadott darabot közönségünkkel megkedveltethesse. Annál kirívóbb volt a Szegény marquis két felvonásos fran­czia szinmű (dramaulette) szépsége, melynek külö­nösen 2-ik felvonásában több igen szép drámai kel­lékekkel bíró momentumait lehetett volna élvezni, ha t­rágusz (Fresnai marquis), ki különben ezen nem könnyű szerepet alakítási szempontból jól fogta fel, d­›*£» c'9t%rrAr*y q rr\fifr\*z finom rr‡***•']”'•* ▼»/Of, z2c.n1 annyira vontatva és élénkebben játszott volna, ha Pifkó Lina (Madlaine) bár legalább vőlegényét fel tudta volna melegíteni, ha Leövey (Rigaud György) nem juttatta volna szüntelen eszünkbe azt, hogy Bercsényi nincs itthon, s az ékszerárust kelletinél hamarább nem hagyja a faképnél. Bokody (Rigaud bankár), kevés túlzást leszámítva, meglehetős volt, szerettük volna ugyan azon alkalomnál, midőn az öreg hiú szolga (Zádor) a szegény marquist r­eg­­vendégli, és ottan a bankár is a marquisra ösmer, tőle olyan örömkifejezést eljátszva látni, mely a kö­zönséget a dráma egyik legszebb és érzékenyebb jelenésében nem zajos kac­agásra, a mint törtet, hanem inkább elmerengésre indította volna, mert nem a viszontlátás túlcsapongó örömének kedett ott kifejezést adni, hanem inkább annak, hogy a má­son elkövetett méltatlan bánást az önkárhoztatásból folyó fájó gyöngédséggel kívánja helyrehozni. Szath­­máriné (Godárd asszony) a miveletlen nagyravágyó gazdag özvegyet a tökéletességig kedvesen adta, s ezért a darab némi rendezőségi hiba daczára is, ha­tást tett a kis számú közönségre, mely Szathmári­nét több versen kihívta. Ezen alkalommal nem mu­laszthatjuk el derék Ab­isynkat figyelmeztetni, hajt ha valaki kedvencze is a közönségnek, a folyanos szerep-nem-tudás privilégiumai közé talán ideg sem tartozik. L_ 0 _J zem, s említett ministeremet ezen elhatáro­zásom foganatosításával megbízom. Kelt Budán, 1867-ik évi márczius 13-n. Ferencz József s. k. B. Wenkheim Béla s. k. belügyminister. Ministeri rendeletek. I. A magyar királyi ministerium, a magyar ki­rályi helytartótanács működését mai napon meg­szüntetvén, az ügyek vezetését tényleg átvette. — Az egyes minisztériumok hivatalos helyiségei ide­iglenesen a következő helyeken vannak berendez­ve : — A belügyministerium Budán Szent-György­­tér 5-ik szám alatt. Az igazságügyi ministerium Budán a volt helytartóság épületében, uri-utcza 53. szám alatt, elnöki irodája pedig Pesten, váczi-utcza 13. szám alatt első emeleten. A vallásügyi, hon­védelmi és közlekedési ministeriumok Budán a volt helytartóság épületében, uri-utcza 53. sz. A pénz­ügyi ministerium Budán a volt magyar kir. udvari kamara épületeiben. A kereskedelem, földmivelés és ipar ministeriuma Pesten, aldunasor 2. szám alatt . Miről az ország összes hatóságai szintúgy, mint egyesek oly utasítással értesittetnek, hogy mindazon benyujtványok, a­melyeknek elintézése eddig a magyar királyi udvari kanczellária, az er­délyi udvari kanczellária, a magyar királyi hely­tartótanács, vagy a budai országos pénzügyi igaz­gatóság köréhez tartozott, a mai naptól kezdve az illető szakministériumhoz küldendők be.­­ Addig is, míg a szervezés teljes befejeztével, az egyes ministériumok közti szakfelosztás közhírré tétethet­nék, mindazon tárgyak, a melyekre nézve a szak­­illetőség kérdése kétségesnek látszik, a „Magyar kir. ministeriumhoz“ „Budán“ intézendők, — gon­doskodva lévén arról, hogy az ily czim alatt be­érkezett tárgyak az illető szakministeriumhoz ha­ladék nélkül áttétessenek. — A hivatalos órák ké­sőbb fognak köztudomásra hozatni. — Kelt a ma­gyar királyi ministeriumnak 1867. évi márczius 10- kén tartott üléséből. (Következnek a ministerek aláírásai.) II. Magyar- és Erdélyország összes törvény­­hatóságaihoz, az adók tárgyában. A Magyar- és Erdélyországban fennálló adó­rendszer az országgyűlés mindkét háza által, a fo­lyó 1867-ik év végéig elfogadtatván, s a magyar királyi pénzügyminisztérium ez országos határozat által mind a folyó évre kivetett adók, mind pedig a múlt évekről fizetetten maradt adóhátralékok be­hajtására felhatalmaztatván, s ennek folytán Ma­gyar- és Erdélyország összes törvényhatóságainak meghagyatik, a lakosságot figyelmeztetni, hogy adó­tartozásának önként s pontosan eleget tegyen, s ezáltal a kormányt a teljes­ alkotmányosság helyre­állításának nehéz munkájában hazafias készséggel támogassa. -- FoTrZhtFint­M.K­rvmr- As .F.r/lAlvAraFin­t1.r vámhatóságai s azok tisztviselői szemé­lyes felelősség terhe alatt köteleztetnek : a közvet­len és közvetett adók behajtása és az államegyed­­áruságok fentartása körül, a magyar királyi pénz­ügyminisztérium rendeleteinek pontos végrehajtásá­ban annak közegeit nemcsak erkölcsi befolyásuk­kal, hanem szükség esetén hivatalos közreműködé­sükkel is támogatni. — Kelt a magyar királyi mi­nisztérium 1867. évi márt. 11-én tartott üléséből. (Következnek az aláírások). Bukarest, márczius 13. 1867. Régi ismeretes dolog, hogy a romániai bal­párt közlönyében a „Romanul“-ban olyan erdélyi levelek szoktak megjelenni, melyek nemzetünket a legsötétebb színben mutatják be a románhori ol­vasó közönség előtt. Ritkán szoktam megemlékezni ezekről a levelekről, mert tudom, hogy ezen tisztelt levelezőket én úgy sem volnék képes­­megnyugtat­ni, sem arra rábirni, hogy szűnjenek meg mindig csak gyanusítólag szólni egy egész nemzetről, melylyel ezer év óta egy hazában laknak, s alig­nem­. Most sem szólnék a „Románul“ I. B. tisztelt, levelezőjének február 19-ki levelére, mely a mai számban látott napvilágot, ha nem volna abban egy pár olyan tétel, melyek ha igazak és Ámenek, azon esetben vészthozó lehet reánk itt lakó magya­rokra is idővel. Kötelességemnek tartom tehát e levél illető állítását szóról szóra lefojtani és fel­kérni a t. szerk. urat, miszerint adjon azokra kellő felvilágosítást, melyet annak idejében a „Románul“ t. szerkesztőségéhez is hiteles fordításban beküld­­hessek. A tisztelt levelező ugyanis ezeket írja : „Alig kezdődött el a magyar kormány, s m­a is a nem - magyar nemzetiséghez tartozó legkitű­nőbb férfiak reszketnek az ők győzelmük miatt, a­mi őket fenyegeti, az hogy a magyarok engedelme nélkül hivatalt és jogokat mertek elfogadni azon nem magyar kormányoktól, melyek hazánkban 1851- től fogva mostanig léteztek. Alig kezdődött el a magyar alkotmányosság, s már­is a nem magyar nemzetiséghez tartozó legkitűnőbb városon lakó fér­fiak, alig mernek kilépni házaikból ama fenyege­­­tések és háborítások miatt, melyekkel az utczákon találkoznak.“ „Tegyük hozzá, hogy mi románok azzal gyanú­­síttatunk, hogy mi önökkel a magyar állam ellen con­­spirálunk s ezért szenvedünk és fogunk szenvedni ennekutána is.“ Mondhatnánk mi erre egyetmást s pedig nem a b­ongöhöl szednék, de nem akarunk a testvér népek között, kiknek egy nazavan kell élni, bé­kétlenséget terjeszteni. Alább: „Szinte feledém mondani, hogy ná­­l­lünk Erdélyben, a magyar minisztérium uralm­a és az unió vagy jobban mondva, fusio Magyarhonnal, egész békében, akadály és ellenzék nélkül hajta­­tik végre. A románok nem bírnak többé az 1848- beli életjellel, mert azok a­kiknek ki kellene lépni a küzdelemre, megurasodtak, s megtanulván uria­­san élni, nem törik fej őket az oppositio után, sőt e mellett, hogy gazdag hivatalaikat megtarthassák, s hogy még előnyösebbeket kaphassanak, ha mind­járt a magyarok kegyéből is. — tegyük még hoz­zá, hogy a nemzet azon fiai, a kiknek tevékenyek­nek kellett volna lenni mindenért, hogy magukat ne compromittálják, minden nemzeti eszmüködéstül visszavonultak annyira, hogy volt mozgalmaik is csak pillanatiak s csak nehány pillanat müvei va­­lának, de nem érett és közértelmü egyetértés. A metropoliták és a clerus, a kik szabadabban mű­ködhettek volna, a­mint ön is tudja, meghasonlot­­tak egymás között, s így a nemzetnek annyi ve­zetése sincs, mint volt 1848-ban. Tegyük még hoz­zá, hogy a törvényes térem­ oppositio merőben ne­héz volna a magyarokkal szemben, a­kiknek min­den hatalom közökben van, midőn mi minden vé­delmi eszközt nélkülözünk, senki sem is kérdené, hogy mit akarunk? Nem maradna egyéb hátra, mint az 1848 beli súlyos eszköz. De hát eljött e az óra?“ Hagyja el t. levelező úr ! hogy pihenjen az az óra, a feledékenység örök tengerében, l.’gyan mi pom- - V 1 »V - ' * 1----— na volna a szeretett közös hazának ? Ezzel bizony aligha elérnék édes nemzetük és hazánk felvirá­goztatását és boldogságát. — Nem mondja ezt ön­nek a történelem ? Most már nyolcz napja, hogy nincs ministe­riuma Romániának; a közép- és balpárt pillanatra egyesült a bojár ministerium megbuktatására, de az uj ministerium megalkotásánál a két párt ismét meghasonlott, s a bojárpárt is magát összeszedvén, hatalmas frontot képez a vörösek ellen, s nem akarja semmi áron, hogy ezekből alakíttassák az uj ministerium. Nagy csapás ez a viszálkodás Ro­mániára nézve, hol olyan sok a végezni való, azon álmok valósításán kivül is, mely egynéhány hazafit nem enged csendesen pihenni. A bojárpárt, a sza­badelvűek által nógatva, a haza jobb létét fogja előre vinni, de a bojár- vagy rendpárt nélkül a másik hogy hol állana meg s mivé lenne az uj Romániából, aligha nem sejdítik a hazafias érzel­mű bojárok, s ez lehet éppen föindokuk, miért nem akarják ily válságos napokban a gyeplőt kezekből kibocsátani. R. J. Biarczins 17.

Next