Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)
1867-05-08 / 15. szám
előfizetési feltételek : Szentegyhás utcza 467. se.P 15-ik szám. Első évfolyam. Évre .........................8 frt — kr. Félévre.........................4 „ „ Negyedére .... . . — , Havonként.....................— 80 „ Megjelenik hetenkint kétezer. Vasárnap és Szerdán.MAGYAR Szerkesztőség és kiadó-hivatal:OLITIKAI LAP. Kolozsvárit, szerda május 8.1868 * XXI. Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 kr. Bélyegdíj minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadó- hivatal. Fiók-kiadó-hivatalok : Pééten: Krémer Sámuel. Enyeden : Vokál János. Tordán: Papp Lukács és fia. Szamosujvá rtt : Csalla* testvérek. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS IS A MAGYAR POLGÁR uj folyamára. május hó elején ismét összeülő országgyűlés, a kormánybiztos megérkezte után a Királyhágón inneni részek remélhető restaurálása , melyet lapunk kiváló érdekkel fog tárgyalni, végre a háborúval fenyegető külpolitikai kérdések nem csak új érdeket fognak kölcsönözni lapjainknak, de remélhetőleg új közönséget is szereznek. Ez okból előfizetést nyitunk lapunk új folyamára a következő feltételek mellett. Május—június—Julius hóra 2 frt. Május — október „ 4 frt. Májustól az év végéig 6 frt. 60 kr. Hogy mennyire felelt meg a „Magyar Polgár" az olvasó közönség várakozásának, annak megítélése nem reánk tartozik, de a naponként növekedő pártfogás kétségtelenné teszi, hogy azon zászlónak, mely alatt politikai hitvallásunkat őszinte nyíltsággal letettük, elég híve van a Királyhágón inneni részekben is. Lapunk jövőre nézve minden tekintetben élénkülni fog. Gondoskodtunk, hogy a legfontosabb kül- és belföldi hírekből lapunk minden száma távsürgönyt hozzon. Tárcza rovatunk május hó folytán „Lovassy László pere, elitéltetése és fogsága*4 cziviű terjedelmesebb korrajz közlését kezdi meg, kapcsolatban Kossuth Lajosnak e pörben irt védbeszédével, mely e nemben bizonyosan páratlan nálunk. Továbbá megkezdjük az „1848 és 49-iki erdélyi hadjárat és Oláh népfölkelés“ történetéhez tartozó okmánytárunk közlését, mely eredeti és sehol nem közölt okmányok, naplók, oláh felkelő vezérek levelei és relatioit tartalmazza, s melyek e szomorú évek történetét sok tekintetben merőben új világításban tüntetik elő. A párisi világműtárlatról lapunk munkatársa Hindi Árpád fog eredeti közleményeket küldeni. Így barátaink s előfizetőink buzgalmától függ, hogy a „Magyar Polgár“ minél többször jelenhessék meg. Néhány teljes számú példánynyal márt. 17-étől kezdve a szokott árak mellett rendelkezhetünk. _________________________________________________a „ Magyar Polgár“ szerkesztősége. (Folytatás). Febr. 19 ikén tudata egy átiratban Andrássy ministertársainak névsorát a házzal, talán senki nem volt, kire jól ne hatott volna a jegyző csengő hangja, midőn olvasó „A felelős magyar ministerium elnökétől“ bár sokan sajnálták, hogy e czimból a „független“ szó kimaradt, mely hiányra Madarász József fel is hívta a ház figyelmét E gyűlésben lett nyilvánossá, a szélső balt képező néhány egyénnek végleges elszakadása a balközéptől, melyhez eddig is lazán voltak kapcsolva, nem egyszer téve e párt nézete, sőt a pártértekezlet határzatai ellen is. U. i. Böszörményi beadá a szélső bal azon indítványát, melyben egy felirat készítését azért tervezik, hogy Ő Felsége keressék meg, hogy ez országgyűlést, mely az alkotmány kérdésbeni intézkedése — persze csak a szélső bal nézete szerint — nem jogosult, oszlassa el, s hívjon mást össze új választások alapján, s beadta, bár ez ellen a balközép tagjai értekezletileg is mindent megtettek, kifejtve e lépésnek szint úgy alaptalan, mint czélellenes voltát ; ki mily kellemetlen előzménnyé válhatnék ez böngyüléseinkben Meg kellett tehát a balközép s szélső bal közt szűnni minden párt egybeköttetésnek, s az meg is szűnt. A ministerium megjelenvén a házban, azonnal felhatalmazást kért az adó, katona állítás, sajtó, és a törvényhatóságok helyreállítása körüli intézkedésre, mely kérdések közül a katonaállításiltalános tárgyalásánál, már tapsolni szerettek volna elleneink, a balközépben — hitek szerint —kiütött szakadás felett, ha a részletes tárgyalás meg nem szomorította volna őket annak bebizonyításával, hogy a balközép minden tagja teljesen egyetértett a kérdés lényegére nézve, s csakis az idő, a sürgetősség feletti nézet eltérése szülte a szakadás perczsleges látszatát. A komoly, beváró, félig bízó hangulatot, csakhamar igazolta a budai főhadparancsnok rendeleteinek közhírré tétele. Ez ügyben intéztetett az első interpelláló a ministériumhoz, s intéztetett a balközép egyik vezére által, kit mint a házat is megnyugtatta a miniszterelnök azon nyilatkozata, hogy a minisztérium ez irat lételéről nem tud, ha azonban létezik, sem tulajdonit annak semmi fontosságát s ismeri az állást, melyet annak ellene foglalni, kötelessége parancsolja A helyhatóságok helyreállítására kért felhatalmazás tárgyalását érdekessé tette Maczellariu úr helytelen, s Médán hátratörő (reactionarius) fellépése, kiket Deák Ferencz, s különösen Tiszapálmán utasítottak rendre, kifejezvén köztetszésben látását, nem áll, miután azt csak is a szélső bal kívánta, melyet e sorok írója szerint, maga Médánnak ezen fellépése meggyőzhetne tett lépése eszélytelenségéről, kinyilatkoztatván, hogy itt Erdélynek képviselőit nem ismeri, s kérve Medán urat, ne óhajtsa vissza az általa úgy magasztalt osztrák szabadelvüséget, melytől hogy megszabadultak a románok is, a magyarok kitartásának köszönhetik, s mely ha virágoznék, Macelláriu úr még falujában sem szólhatna anyanyelvén, hanem németül kellene beszélnie. Ekkor határoztatott el — a baloldal ellenzése daczára — az is, hogy a telekkönyvi hivatalnokok nem esnek választás alá. Kik a magyarországi telekkönyv tarka kezelésével ismeretesek, tudják, hogy némely birtokok 60 év óta nem létező nevekre vannak telekkönyvezve, kik látták a telek- könyveknél igazítatlanul heverő tárgyak halmazát, nem védelmezhetik magukat az a feletti bámulástól, hogy oly gyakorlatias ember, mint az igazságügy miniszer, hogy óhajthatta ily hivatalok fenntartását, s miért akadályozta meg az azok iráni tisztújítást, mi, ha a megyék közönségének érettségét nem tekintené is, már annálfogva sem leendhetett bizonytalan eredményt, hogy a kijelölés joga a főispánoké. Az Erdélyre vonatkozó utolsók felett érdekes vita fejlett, ki a hátratörő (reactionarius) Zimmermann egyfelől, id. Teleki Domokos gróf s Zeyk Károly közt másfelől, végre Hodossn és Hosszú József között is, minek eredménye, az Ujfalussy Miklós javított — bár Erdélyt teljesen ki nem elégíthető — ráódosítványának elfogadása lett. Megadatván mind a négy ügyben a kért felhatalmazás, kimondatott, hogy az csak is a mostani ministeriumnak adatott meg. Ő Felsége M Márczius Ildikón érkezve Peste, 14 ikén feleskette a ministereket s ugyanezen napon fogadva az országgyűlés köszönetének átadásával megbízott küldöttséget, ezt ama fontos nyilatkozattal, azon magas fejedelmi kijelentéssel örvendeztette meg: „Óhajtom, hogy a nemzet meg legyen győződve, hogy Magyarország területi épségének, alkotmányos szabadságának leghívebb őrét bennem találja.“ Pár nap múlva tárgyaltatott az erdélyi vasút kérdése, mnt tudva van a közmunkák ministere gróf Mikó megígérte, hogy ez iránt annak idején tervet fog a ház elibe adni. A 67-es bizottmány munkálata feletti vita az országos ülésben márcz. 20-ikán kezdetvén meg, 29-ikén befejeztetett, s 30-ikán a 67-es bizottmány munkálata elfogadtatott név szerinti szavazás útján, 257 szavazattal 117 ellen. Hiába igyekeztek a 9 napi vita alatt kimutatni a baloldal szónokai, hogy ez operátum, különösen a közös ministérium, a delegátiók, mennyire sértik alkotmányunkat, s azon kitétel, a magyar hadsereg az osztrák hadseregnek kiegészítő része, mily lealázó függetlenségi tekintetben, a vámok feletti teljesen független intézkedésrőli lemondás, s a státus-adósságok tőkéinek meg nem osztása, mily veszélyes anyagilag; hiába álljták, hogy a kisebbség által beadott külön tervezet, épen úgy, vagy jobban megfelel a gyakorlatiasság igényeinek, mint a többségi, s jogainkból semmit fel nem ad, a többség szó nélkül elfogadta a 67-es bizottmány operátumát, benne részben új alapot állított a magyar alkotmánynak, mely hogy a feladott régit feledtetni képes legyen, eléggé óhajtani nem lehet. Jellemző e viták meneténél az, miről könnyen meggyőződhetik, ki az illető beszédeket olvassa, hogy a jobboldal szónokai leginkább mind azt fejtegetik, hogy a többség véleménye nem oly rész, milyennek látszik, némelyek megtámadták a szélső bal indítványát, a bal közép rendszeres tervét azonban csak alig érintette valaki, a baloldal argumentumait alig próbálta valaki lerontani, sőt maga Deák is mellőzött beszédében sok oly fontos tárgyat, amely iránti felvilágosítást tőle vártuk, de úgy látszik hiában. Legfőbb súlyt a paritás elvére, a delegátió által tárgyalt ügyek kevés fontosságára, s a határzatoknak csak egy évi tartalmára fektették, hasonlítva az előidézendő új helyzetet a statusquoval, 1848 előtt, és után, úgy látszik feledve, hogy ha az általuk oly fennen hangoztatott jog-continuitás elvéhez hivek akarunk maradni, s nem térni, már a valódi réstitutió előtt, az opportunitás ösvényére, a leendő állapotot, csak azon állapothoz kell s lehet hasonlítanunk, melyben hazánknak szentesített törvényei értelmében, lennie kellett volna, s lennie kellene, s nem azon visszás helyzethez, melybe ez épen a törvényeknek a kormány általi folytonos megszegezése miatt sülyedt. A 67- es bizottmány tanácskozásának, úgyszinte a 9 napi országgyűlési tanácskozásoknak naplói minden esetre mindig fontos okmányok lesznek a “ ~ * ““ y ~ *•* -------- miérója sok függ a kivitelben a törvényektől, miért is igen szükséges lesz tisztában lenni, az ezt alkotott többség vezéreinek beszédeikben kifejezett czélzatával. Ha a pragmatica sanctió keletkezéséről ily biztos adataink lennének, ha teljesen ismerhetnék azon nézeteket, melyek annak elfogadására bírták őseinket, eljuthatott volna hozzánk, mi reményeket kötöttek ők e szerződéshez, bizton merem állítni, sok olyat nem lennénk képesek kimagyarázni abból, mire most egész rendszerünket alapítjuk. (Vége következik.) A királyi biztos fogadtatása. Királyi biztosunk megérkezett. Azon lelkesült meleg fogadtatás, melylyel a Király hágón innen találkozott, meg fogja győzni, hogy „várva várt“ volt. Hallottuk biztató s irántunk meleg rokonszenvének nyilatkozatait; nincs egyéb tehát hátra, mint bevárni a jól hangzó ígéretek tettleges beváltását is, amin nem is kételkedünk. És mikor a nagy missio be lesz végezve, midőn az uniót valóságban is érvényre látjuk emeltetni, akkor nekünk is lesz egy zöld góllunk ahoz a diadalkapuhoz, melyet a nemzet hálája fog emelni ő excja számára. Addig figyelmes s a legőszintébb, a legjobb akaratú tanúi lesz.Ünk működésének, mely, adja az ég, áldásos legyen e haza minden polgára számára A mi a bevonulás sorát illeti a következőleg történt: A megyei tisztség a Királyhágónál fogadta O excját, hol főbíró Nagy Imre tartott beszédet. B.Hunyadon Gyarmathy Miklós fogadta csinos, jól hangsúlyozott beszéddel, melyet talán alkalmunk lesz egész terjedelmében közölheti. O excja megköszönve a tanúsított meleg fogadtatást, biztató szavakat intézett a nagyszámmal összegyűlt tisztelgőkhez. Kapusnál Benedek errei lelkész, Gyaluban a kormányszék küldöttsége Jakab Bogdán tanácsos vezetése alatt fogadta e excját. Innen a csatlakozó küldöttséggel a Zöldsapkáig jutott, hol Benigni Sámuel polgártársunk várta a városi bandériummal. A bandérium vezetője rövid beszéd után átvette a kíséretet, s az élénk kis csapat a vezénylő szóra körülfogta a kocsit s igy jutottak el Monostorra, hol az ötödik kapunál Wendler Frigyes városi főbíró tartott beszédet. A bel-monostorutczai kapunál Hajós János a polgárság nevében a következő szavakat intézte e excjához: „Mélyen tisztelt királyi biztos úr! Kegyelmes uram ! * A legöszintébb bálának és az igaz hazafi örömnek egyesült érzése aa. mely szavakat küld ajkaimra eznepélyes perezben, midőn e sz. kir. város minden osztályú lakossága nevében nagyméltóságodat üdvözölni szerencsém van. Mondom : a legőszintébb hála. És kit illethet ez első helyen inkább ? mint a szeretett királyt, a jó fejedelmet, ki népei szeretőtén vetette meg trónja alapjait, ki atyai szivjóságában kiaknázza a népek szivvérén rágódó sebeket, s enyhítésükre tiszteletreméltó megbízottját küldi népéhez, a remény zöld olajágával kezében s a boldogutni törekvés égi malasztjával lelkében. Legyen azért mindenekelőtt üdvözölve e szent akarat ! Legyen megáldva e legnemesebb czél és irány. És legyen áldott az ő élete. És ha önként kitört keblünkből a hálának e hatalmas szózata, szüksége ugyanezt kijelentenem a mélyen tiszt. m. kir. felelős minisztériumról, mely a közelebbi évtizedek politikai áradatának még mindig zajló hullámaival és egyszersmind a kezdet ezer bajaival küzd; de azért első és fő-főgondjai közé sorozta excellenticid magas küldetése által, felkeresni azon ariadne fonalat, mely ez oly sok érdekek és igények által szétszaggatott országrészt, politikai és anyagi labirintuséből oda vezesse, hol az alkotmányos élet minden áldásaival önként kínálkozik. Nem, nem, hálánk érzése e részben sem szorult a nyelv világbra. Kifejezést nyert ez érzelem lelkünk örömében. Kijelenti ezt, e tisztes üdvözlő sereg, mely a szeretet és bizalom hangján velem együtt őszintén óhajtja, hogy a m. t. m. kir. felelős minisztérium éljen ! (Zajos éljenzés.) És most, szabad legyen áttérnem excitád mélyen tisztelt személyére és azon hazafi örömre, melyet szerencsés megérkezésén osztatlanul érezünk. Kegyelmes úr ! Tán mondanom se kell, hogy érzelmeink és gondolataink világa e perezben, kiválóan a jelen ünnepély örömeivel s a közel jövő Ujgtató reményeivel foglalkozik; de azért szabad E V * kityezni városunk ,örteneti*-~-, es gODUujái£i«*w •— — ^ kivált halmaz történeti emlékeken alapszik. Hogy mi volt hajdan e város ? arról a régen múlt idő nem hagyott nyomokat fenn fényes palotákban vagy a classicus építészet más műremekeiben, hanem írva van a történelem lapjain, hogy e város gazdag volt egykoron ipar és forgalomban, tudományos intézetekben és azon erényekben, melyektől kölcsönzi életét a lelkiismeret szabadsága, a vallásos türelem, s a polgári jogérzület, s hogy mindezekért méltán viselte e város a „kincses Kolozsvár“ nevet. S habár ma sem hiányzanak e városnak fennkelt szellemű polgárai, kiknek munkásságára és hazafi erényeire büszkén utal az élő nemzedék, s habár a különböző vallások közötti testvériesség, ma sem szűnt meg hatalmasan istápolni a közös haza boldogságára egyesült erővel való munkálkodást, mindamellett fájdalommal kell bevallanunk, hogy a letűnt századok s kivált a közelebbi évtizedek félelmesen megrendítik az anyagi létezés alapjait. Nehéz korlátok zsibbasztják a nagyobb birtokosok magasra törekvő szellemét és tett erejét, sikertelenné és meddővé lett a kereskedőnek ki nem fáradó munkássága, kétségessé vált a szorgalmas iparos keserves kézimunkájának gyümölcse, a jámbor szántóvelő alig-atig látja kamatozni szűk barázdáiba fektetett mindennapi verejtékét. Meggyérült a munka, megapadt a forgalom. S úgy hiszem, egy mélyebb bepillantás városunk jelen küzdelmes helyzetébe, igazolni fogja, ha állítni merem, hogy e hajdan virágzó város, anyagi létezése tekintetében, nem meszsze áll azon ponttól, hol ránézve a „lenni vagy nem lenni“ fájdalmas talánya kezdődnék. De azért mi nem csüggedünk. Rendületlenül él bennünk a hit, egy közel jobb jövő iránt, a m. kir. felelős minisztérium megalakulásában, hazai alkotmányunk közelgő tettleges helyreállításában és excitád hozzánk vezető útjában egy fényes diadalt látunk megnyerve, melyet a törvények szentsége vivott ki a politikai téves tanok felett; azon örök igazságot látjuk élő érzékeink előtt megvalósulva, hogy az emberi józan szabadság és az erre épített törvény felüláll az idők viharjain, és hogy a nép, mely törvényeit tiszteli, mint phoenix, hamvaiból is új életre ébred. Igen kúre drágán szerzett, de annál becsesebb tanúság az, mely támogatja ébredező reményeinket, szilárdítja hitünket. E meggyőződés hitével nézünk elibe a reánk váró nagy napoknak, melyek kisebb hazánk belviszonyait, történeti ola lé