Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)

1867-05-08 / 15. szám

előfizetési feltételek : Szentegyhás utcza 467. se.P 15-ik szám. El­ső évfolyam. Évre .........................8 frt — kr. Félévre.........................4 „ „ Negyedére .... . . — , Havonként.....................— 80 „ Megjelenik hetenkint kétezer. Vasárnap és Szerdán.MAGYAR Szerkesztőség és kiadó-hivatal:­OLITIKAI LAP. Kolozsvárit, szerda május 8.1868 * X­X­­I.­ Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 kr. Bélyegdíj minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó- hivatal. Fiók-kiadó-hivatalok : Pééten: Krémer Sámuel. Enyeden : Vokál János. Tordán: Papp Lukács és fia. Szamosujvá rtt : Csalla* testvérek.­­ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS IS A MAGYAR POLGÁR uj folyamára. május hó elején ismét összeülő országgyűlés, a kormánybiztos megérkezte után a Királyhá­gón inneni részek remélhető restaurálása , melyet lapunk kiváló érdekkel fog tárgyalni, végre a hábo­rúval fenyegető külpolitikai kérdések nem csak új érdeket fognak kölcsönözni lapjainknak, de remél­hetőleg új közönséget is szereznek. Ez okból előfizetést nyitunk lapunk új folyamára a következő feltételek mellett.­­ Május—június—Julius hóra 2 frt. Május — október „ 4 frt. Májustól az év végéig 6 frt. 60 kr. Hogy mennyire felelt meg a „Magyar Polgár" az olvasó közönség várakozásának, annak megí­télése nem reánk tartozik, de a naponként növekedő pártfogás kétségtelenné teszi, hogy azon zászló­nak, mely alatt politikai hitvallásunkat őszinte nyíltsággal letettük, elég híve van a Királyhágón inneni részekben is. Lapunk jövőre nézve minden tekintetben élénkülni fog. Gondoskodtunk, hogy a legfontosabb kü­l- és belföldi hírekből lapunk minden száma távsürgönyt hozzon. Tárcza rovatunk május hó folytán „Lovassy László pere, elitéltetése és fogsága*4 cziviű terjedelmesebb korrajz közlését kezdi meg, kapcsolatban Kossuth Lajosnak e pörben irt védbe­­szédével, mely e nemben bizonyosan páratlan nálunk. Továbbá megkezdjük az „1848 és 49-iki erdélyi hadjárat és Oláh népfölkelés“ történetéhez tartozó okmánytárunk közlését, mely eredeti és sehol nem közölt okmányok, nap­lók, oláh felkelő vezérek levelei és relatioit tartalmazza, s melyek e szomorú évek történetét sok tekintetben merőben új világításban tüntetik elő. A párisi világműtárlatról lapunk munkatársa Hindi Árpád fog eredeti közleményeket küldeni. Í­gy barátaink s előfizetőink buzgalmától függ, hogy a „Magyar Polgár“ minél többször jelenhessék meg. Néhány teljes számú példánynyal márt. 17-étől kezdve a szokott árak mellett rendelkezhetünk. _________________________________________________a „ Magyar Polgár“ szerkesztősége. (Folytatás). Febr. 19 ikén tudata egy átiratban Andrássy ministertársainak névsorát a házzal,­­ talán senki nem volt, kire jól ne hatott volna a jegyző csen­gő hangja, midőn olvasó „A felelős magyar minis­terium elnökétől“ bár sokan sajnálták, hogy e czimból a „független“ szó ki­maradt, mely hiány­ra Madarász József fel is hívta a ház figyelmét E gyűlésben lett nyilvánossá, a szélső balt képező néhány egyénnek végleges elszakadása a balközéptől, melyhez eddig is lazán voltak kapcsol­va, nem egyszer téve e párt nézete, sőt a párt­értekezlet határzatai ellen is. U. i. Böszörményi beadá a szélső bal azon indítványát, melyben egy felirat készítését azért tervezik, hogy Ő Felsége keressék meg, hogy ez országgyűlést, mely az al­kotmány kérdésbeni intézkedése — persze csak a szélső bal nézete szerint — nem jogosult, oszlassa el, s hívjon mást össze új választások alapján, s beadta, bár ez ellen a balközép tagjai értekez­leti­­leg is mindent megtettek, kifejtve e lépésnek szint úgy alaptalan, mint czélellenes voltát ; ki mily kellemetlen előzménnyé válhatnék ez böngyülése­­inkben Meg kellett tehát a balközép s szélső bal közt szűnni minden párt egybeköttetésnek, s az meg is szűnt. A ministerium megjelenvén a házban, azonnal felhatalmazást kért az adó, katona­ állítás, sajtó, és a törvényhatóságok helyreállítása körüli intézke­désre, mely kérdések közül a katonaállítási­lt­alá­nos tárgyalásánál, már tapsolni szerettek volna el­leneink, a balközépben — hitek szerint —kiütött szakadás felett, ha a részletes tárgyalás meg nem szomorította volna őket annak bebizonyításával, hogy a balközép minden tagja teljesen egyetér­tett a kérdés lényegére nézve, s csak­is az idő, a sürgetősség feletti nézet eltérése szülte a szakadás perczsleges látszatát. A komoly, beváró, félig bízó hangulatot, csak­hamar igazolta a budai főhadparancsnok rendelete­inek közhírré tétele. Ez ügyben intéztetett az első interpelláló a ministériumhoz, s intéztetett a bal­közép egyik vezére által, kit mint a házat is meg­nyugtatta a miniszter­elnök azon nyilatkozata, hogy a minisztérium ez irat lételéről nem tud, ha azonban létezik, sem tulajdonit annak semmi fon­tosságát s ismeri az állást, melyet annak ellene foglalni, kötelessége parancsolja A helyhatóságok helyreállítására kért fel­hatalmazás tárgyalását érdekessé tette Maczellariu úr helytelen, s Médán hátratörő (reactionarius) fel­lépése, kiket Deák Ferencz, s különösen Tisza­pálmán utasítottak rendre, kifejezvén köztetszésben látását, nem áll, miután azt csak is a szélső bal kívánta, melyet e sorok írója szerint, maga Mé­­dánnak ezen fellépése meggyőzhetne tett lépése eszélytelenségéről, kinyilatkoztatván, hogy itt Er­délynek képviselőit nem ismeri, s kérve Medán urat, ne óhajtsa vissza az általa úgy magasztalt osztrák szabadelvüséget, melytől hogy megszaba­dultak a románok is, a magyarok kitartásának köszönhetik, s mely ha virágoznék, Macelláriu úr még falujában sem szólhatna anyanyelvén, hanem németül kellene beszélnie. Ekkor határoztatott el — a baloldal ellenzése­­ daczára — az is, hogy a telekkönyvi hivatalnokok­­ nem esnek választás alá. Kik a magyarországi te­lekkönyv tarka kezelésével ismeretesek, tudják,­­ hogy némely birtokok 60 év óta nem létező ne­vekre vannak telekkönyvezve, kik látták a telek-­­ könyveknél igazítatlanul heverő tárgyak halmazát, nem védelmezhetik magukat az a feletti bámulás­tól, hogy oly gyakorlatias ember, mint az igazság­ügy miniszer, hogy óhajthatta ily hivatalok fenn­tartását, s miért akadályozta meg az azok iráni tisztújítást, mi, ha a megyék közönségének érettsé­gét nem tekintené is, már annálfogva sem leend­­hetett bizonytalan eredményt, hogy a kijelölés jo­ga a főispánoké. Az Erdélyre vonatkozó utolsó­k felett érdekes vita fejlett, ki a hátratörő (reactio­­narius) Zimmermann egyfelől, id. Teleki Domokos gróf s Zeyk Károly közt másfelől, végre Hodo­­ssn és Hosszú József között is, minek eredménye, az Ujfalussy Miklós javított — bár Erdélyt teljesen ki nem elégíthető — ráódosítványának elfogadása lett. Megadatván mind a négy ügyben a kért fel­hatalmazás, kimondatott, hogy az csak is a mosta­ni ministeriumnak adatott meg. Ő Felsége M Márczius Il­dikón érkezve Peste, 14 ikén feleskette a minis­tereket s ugyanezen napon fogadva az országgyű­lés köszönetének átadásával megbízott küldöttsé­get, ezt ama fontos nyilatkozattal, azon magas fe­jedelmi kijelentéssel örvendeztette meg: „Óhajtom, hogy a nemzet meg legyen győződve, hogy Magyar­­ország területi épségének, alkotmányos szabad­ságának leghívebb őrét bennem találja.“ Pár nap múlva tárgyaltatott az erdélyi vasút kérdése,­­ m­nt tudva van a közmunkák ministere gróf Mikó megígérte, hogy ez iránt annak idején tervet fog a ház elibe adni. A 67-es bizottmány munkálata feletti vita az országos ülésben márcz. 20-ikán kezdetvén meg, 29-ikén befejeztetett, s 30-ikán a 67-es bizottmány munkálata elfogadtatott név szerinti szavazás útján, 257 szavazattal 117 ellen. Hiába igyekeztek a 9 napi vita alatt kimutatni a baloldal szónokai, hogy ez operátum, különösen a közös ministérium, a de­­legátiók, mennyire sértik alkotmányunkat, s azon kitétel, a magyar hadsereg az osztrák hadseregnek kiegészítő része, mily lealázó függetlenségi tekin­tetben, a vámok feletti teljesen független intézke­­désrőli lemondás, s a státus-adósságok tőkéinek meg nem osztása, mily veszélyes anyagilag; hiába álljták, hogy a kisebbség által beadott külön terve­­­­zet, épen úgy, vagy jobban megfelel a gyakorlati­­­­asság igényeinek, mint a többségi, s jogainkból semmit fel nem ad, a többség szó nélkül elfogadta a 67-es bizottmány operátumát, benne részben új ala­pot állított a magyar alkotmánynak, mely hogy a feladott régit feledtetni képes legyen, eléggé óhaj­tani nem lehet. Jellemző e viták meneténél az, mi­ről könnyen meggyőződhetik, ki az illető beszéde­ket olvassa, hogy a jobb­oldal szónokai leginkább mind azt fejtegetik, hogy a többség véleménye nem oly rész, milyennek látszik, némelyek megtá­madták a szélső bal indítványát, a bal közép rend­szeres tervét azonban csak alig érintette valaki, a baloldal argumentumait alig próbálta valaki leron­tani, sőt maga Deák is mellőzött beszédében sok oly fontos tárgyat, a­mely iránti felvilágosí­tást tőle vártuk, de úgy látszik hiában. Legfőbb súlyt a paritás elvére, a delegátió által tárgyalt ügyek kevés fontosságára, s a határzatoknak csak egy évi tartalmára fektették, hasonlítva az előidé­zendő új helyzetet a statusquoval, 1848 előtt, és után, úgy látszik feledve, hogy ha az általuk oly fennen hangoztatott jog-continuitás elvéhez hivek akarunk maradni, s nem térni, már a valódi rés­titutió előtt, az opportunitás ösvényére, a leendő ál­lapotot, csak azon állapothoz kell s lehet hasonlí­tanunk, melyben hazánknak szentesített törvényei értelmében, lennie kellett volna, s lennie kellene, s nem azon visszás helyzethez, melybe ez épen a tör­vényeknek a kormány általi folytonos megszegezé­­se miatt sülyedt. A 67- es bizottmány tanácskozásának, úgyszin­­te a 9 napi országgyűlési tanácskozásoknak naplói minden esetre mindig fontos okmányok lesznek a “ ~ * ““ y ~ *•* -------- miér­ója sok függ a kivitelben a törvények­től, miért is igen szükséges lesz tisztában lenni, az ezt alkotott többség vezéreinek beszédeikben kifejezett czélzatával. Ha a pragmatica sanctió ke­letkezéséről ily biztos adataink lennének, ha telje­­sen ismerhetnék azon nézeteket, melyek annak el­fogadására bírták őseinket, eljuthatott volna hoz­­zánk, mi reményeket kötöttek ők e szerződéshez, bizton merem állítni, sok olyat nem lennénk képe­sek kimagyaráz­ni abból, mire most egész rendsze­rünket alapítjuk. (Vége következik.) A királyi biztos fogadtatása. Királyi biztosunk megérkezett. Azon lelkesült meleg fogadtatás, melylyel a Király hágón innen ta­lálkozott, meg fogja győzni, hogy „várva várt“ volt. Hallottuk biztató s irántunk meleg rokonszen­­vének nyilatkozatait; nincs egyéb tehát hátra, mint bevárni a jól hangzó ígéretek tettleges beváltását is, a­min nem is kételkedünk. És mikor a nagy missio be lesz végezve, mi­dőn az uniót valóságban is érvényre látjuk emel­tetni, akkor nekünk is lesz egy zöld góllunk ahoz a diadalkapuhoz, melyet a nemzet hálája fog emel­ni ő excja számára. Addig figyelmes s a legőszintébb, a legjobb akaratú tanúi lesz.Ünk működésének, mely, adja az ég, áldásos legyen e haza minden polgára szá­mára A mi a bevonulás sorát illeti a következőleg történt: A megyei tisztség a Királyhágónál fogadta O excját, hol főbíró Nagy Imre tartott beszédet. B.­Hunyadon Gyarmathy Miklós fogadta csinos, jól hangsúlyozott beszéddel, melyet talán alkalmunk lesz egész terjedelmében közölheti. O excja meg­köszönve a tanúsított meleg fogadtatást, biztató sza­vakat intézett a nagyszámmal összegyűlt tisztel­­­gőkhez. Kapusnál Benedek er­rei lelkész, Gyalu­­ban a kormányszék küldöttsége Jakab Bogdán ta­nácsos vezetése alatt fogadta e excját. Innen a csat­lakozó küldöttséggel a Zöldsapkáig jutott, hol Be­nigni Sámuel polgártársunk várta a városi bandé­riummal. A bandérium vezetője rövid beszéd után átvette a kíséretet, s az élénk kis csapat a ve­zénylő szóra körülfogta a kocsit s igy jutottak el Monostorra, hol az ötödik kapunál Wendler Fri­gyes városi főbíró tartott beszédet. A bel-monostor­­utczai kapunál Hajós János a polgárság nevében a következő szavakat intézte e excjához: „Mélyen tisztelt királyi biztos úr! Kegyelmes uram ! * A legöszintébb bálának és az igaz hazafi örömnek egyesült érzése aa.­ mely szavakat küld ajkaimra ez­­nepélyes perezben, midőn e sz. kir. város minden osztályú lakossága nevében nagymél­tóságodat üdvözölni szerencsém van. Mondom : a legőszintébb hála. És kit illethet ez első helyen inkább ? mint a szeretett királyt, a jó fejedelmet, ki népei szeretőtén vetette meg trónja alapjait, ki atyai szivjóságában kiaknázza a népek szivvérén rágódó sebeket, s enyhítésükre tiszteletre­méltó megbízottját küldi népéhez, a remény zöld olajágával kezében s a boldogutni törekvés égi ma­­lasztjával lelkében. Legyen azért mindenekelőtt üdvözölve e szent akarat ! Legyen megáldva e legnemesebb czél és irány. És legyen áldott az ő élete. És ha önként kitört keblünkből a hálának e hatalmas szózata, szükség­e ugyan­ezt kijelentenem a mélyen tiszt. m. kir. felelős minisztériumról, mely a közelebbi évtizedek politikai áradatának még min­dig zajló hullámaival és egyszersmind a kezdet ezer bajaival küzd; de azért első és fő-főgondjai közé sorozta excellenticid magas küldetése által, fel­keresni azon ariadne fonalat, mely ez oly sok ér­dekek és igények által szétszaggatott országrészt, politikai és anyagi labirintuséből oda vezesse, hol az alkotmányos élet minden áldásaival önként kí­nálkozik. Nem, nem, hálánk érzése e részben sem szo­rult a nyelv világbra. Kifejezést nyert ez érzelem lelkünk örömében. Kijelenti ezt, e tisztes üdvözlő sereg, mely a szeretet és bizalom hangján velem együtt őszintén óhajtja, hogy a m. t. m. kir. fele­lős minisztérium éljen ! (Zajos éljenzés.) És most, szabad legyen áttérnem excitád mé­lyen tisztelt személyére és azon hazafi örömre, melyet szerencsés megérkezésén osztatlanul érezünk. Kegyelmes úr ! Tán mondanom se kell, hogy érzelmeink és gondolataink világa e perezben, ki­­válóan a jelen ünnepély örömeivel s a közel jövő Ujgtató reményeivel foglalkozik; de azért szabad E V * k­ityezni városunk ,örteneti*-~-, es gODUujái£i«*w •— — ^ kivált ha­lmaz történeti emlékeken alapszik. Hogy mi volt­ hajdan e város ? arról a régen múlt idő nem hagyott nyomokat fenn fényes palo­tákban vagy a classicus építészet más műremekei­ben, hanem írva van a történelem lapjain, hogy e város gazdag volt egykoron ipar és forgalomban, tudományos intézetekben és azon erényekben, me­lyektől kölcsönzi életét a lelkiismeret szabadsága, a vallásos türelem, s a polgári jogérzület, s hogy mindezekért méltán viselte e város a „kincses Ko­lozsvár“ nevet. S habár ma sem hiányzanak e városnak fenn­kelt szellemű polgárai, kiknek munkásságára és hazafi erényeire büszkén utal az élő nemzedék, s habár a különböző vallások közötti testvériesség, ma sem szűnt meg hatalmasan istápolni a közös haza boldogságára egyesült erővel való munkálko­dást, mindamellett fájdalommal kell bevallanunk, hogy a letűnt századok s kivált a közelebbi évti­zedek félelmesen megrendítik az anyagi létezés­­ alapjait. Nehéz korlátok zsibbasztják a nagyobb birto­kosok magas­ra törekvő szellemét és tett erejét, si­kertelenné és meddővé lett a kereskedőnek ki nem fáradó munkássága, kétségessé vált a szorgalmas iparos keserves kézimunkájának gyümölcse,­­ a jámbor szántóvelő alig-atig látja kamatozni szűk barázdáiba fektetett mindennapi verejtékét. Meg­­gyérült a munka, megapadt a forgalom. S úgy hi­szem, egy mélyebb bepillantás városunk jelen küz­delmes helyzetébe, igazolni fogja, ha állítni merem, hogy e hajdan virágzó város, anyagi létezése te­kintetében, nem meszsze áll azon ponttól, hol rá­­­nézve a „lenni vagy nem lenni“ fájdalmas talánya kezdődnék. De azért mi nem csüggedünk. Rendületlenül él bennünk a hit, egy közel jobb jövő iránt, a m. kir. felelős minisztérium megalakulásában, hazai al­kotmányunk közelgő tettleges helyreállításában és excitád hozzánk vezető útjában egy fényes diadalt látunk megnyerve, melyet a törvények szentsége vivott ki a politikai téves tanok felett; azon örök igazságot látjuk élő érzékeink előtt megvalósulva, hogy az emberi józan szabadság és az erre épített törvény felüláll az idők viharjain, és hogy a nép, mely törvényeit tiszteli, mint phoenix, hamvaiból is új életre ébred. Igen k­­úr­­­e drágán szerzett, de annál be­csesebb tanúság az, mely támogatja ébredező re­ményeinket, szilárdítja hitünket. E meggyőződés hitével nézünk elibe a reánk váró nagy napoknak, melyek kisebb hazánk belviszonyait, történeti ola­­ lé

Next