Magyar Polgár, 1868. január-június (2. évfolyam, 1-76. szám)

1868-01-01 / 1. szám

l­ső". sz.lett* II. Mi felszólaltak, oda kívánjuk kiigazítani, hogy „föbánya igazgatóság“ helyett helyesebben a „főpénzügy igaz­gatóságnak“ kell állani. Tudták azt „Többen és mások is igen jól, hogy a jellzett egyéniség alatt nem cseh hanem szász tanácsos értetett; ki is mond­hatták volna bátran nevét, de ha elhallgatták „Többen“, mi is követjük az adott példát, nem tartván ildomosnak megnevezni oly elpártolt, hitel­vesztett és mégis az elhagyott pályára erőnek erejé­vel visszasóvárgó bányászt, a­kit atyafisága, tudá­­kossága, alattomossága, és magyarellenes lelkülete miatt az unalomig ismer a bérezés kis háza és a hit kétszínűsége és jellemtelen magaviselete miatt már Selmeczen a bányász-fiatalság is társas köréből kizárt és a megvetésnek adott át. Midőn azonban „Többen“ erkölcsi kötelessé­gükre hivatkoznak, azok közé sorozhatnák méltán a jó szándékú figyelmeztetést is, hogy a pártfogásokra­­ méltatott bányatanácsos ne legyen oly érzékeny és szálljon le az ugorkafáról a hová­­elkapaszkodnia sikerült. Ha nem is „Többen“, tudják azt bizonyára igenis sokan, hogy ötét sem a hazai nehéz küzde­lem, forradalmi harcz, nemzeti szent ügyünkhöz buzgó csatlakozás, közreműködés, vagy bármi részvét miatt compromittált, hadi törvényszék elé állított, vagyon és hivataloktól megfosztott, pártütök­­nek bélyegzett és tiszta honfiúi jellemük miatt folytonosan üldözött szenvedők sorában, sem pedig a Bach-Schmerling, Nádasdi-Reichenstein és Lich­­tenfels féle- fekete könyvbe beírottak között nem találjuk. Merjük hinni csak nem fogják tagadhatni „Többen“, miszerint bányászkörökben jól ismert dolog, hogy a magát sértve érzett tanácsos Lich­­tenfelsnek meghitt embere, készköteles szolgája és pártfogolt kegyencze volt. Már pedig köztudomású dolog, hogy hazája ügyét szivén hordozó magyar hivatalnok Lichtenfelsnek, a ki a magyart szívből, létekből gyűlölte, üldözte és a kit csak egy zsinó­­ros öltöny vagy sarkantyucska is képes volt a legnagyobb dühbe hozni, barátja, meghittje és kegyencze sohasem volt, és nem is lehetett. De hagyjuk ezt abban hiszen eléggé kirí a felszólalásból, hogy ez nem annyira a télihiba kiigazítására, mint inkább az egyéniség dicsőítésére van irányozva. Valóban kár volt egyszersmind fel nem kiáltani: ime az ember a gáton ! Ministerium mit habozol? Add meg neki ha nem a főbánya­­tanácsosságot, legalább annak nagyobb fizetését, és akkor szent a békesség , mert opportunitási hajla­mánál fogva lemondand­ó még a Lichtenfels iránti bálakegyeletből eredő külföldiek pártolásáról is, tanúságul szolgálván az idegen elemű és hazánk nyelvét nem tudó Hozsáknak nem sikerült ajánlga­­tása, melylyel kudarczot vallva csehül járt, mert a szép jövő vagy mint életeskedők mondogatják, családi összeköttetés reményében gyökerező de ügyes fiatal hazafiaink mellőzésére törekvő és nemzetellenes irányt eláruló terv érdemileg vissza­­utasíttatott, igazolásául az ismert közmondatnak: ha a cseh köre legszebb pecsétet metszünk is, még­sem válik gyémánt belőle! Megnyugtatjuk egyébiránt a „Többen“ ez ég alatt rejlő védszövetséget, miszerint óhajtjuk, hogy védenemük kiemelt érdemei ismertessenek el, de óvakodjanak „Többen“ a jellemzés és dicséretnek túlzásától, mert nagy dicséret és hazugság egy fának ágai. Még többen. Az elnök bejelenti Kossuth Ferenc­ képvi­selő lemondását. Az ezután bemutatott kérvények a kérvény­bizottsághoz utasíttatnak. Ruttkay István Beszterczebánya városa részé­ről nyújt be kérvényt 1860 óta viselt törvény­kezé­si költségeinek visszatérítése és azoknak ezentúl az állampénztárból fedezése iránt. Szintén a kérvény­­bizottsághoz utasíttatik egy Man­ojlo­vics Emil által benyújtott kérvénynyel egyetemben, mely a magyar hadseregnek szolgáltatott kenyér árának megtérítését kéri. Napirend: a delegativ tagjainak választása iránt benyújtott kormányjavaslat tárgyalása. Felolvastatván a javaslat, az ellen általános­ságban senki sem tesz észrevételt. Az I. pont változatlanul megmarad. „ A II. pont felolvasása után felszólal Bezerédj László: Senki sincs tán, ki a hagyományos szokások iránt nagyobb kegyelet és tisztelettel viseltessék nálamnál, és senki sincs, ki annak hatását elismerni készebb volna. Tudom azt,h­­ogy egész törvényhozási működésünk különösen 48 előtt ebből fejlődött ki; tudom hogy ebből fej­lődött Anglia törvényhozása, ismeretes nagy­hatal­ma, épen azért azonban, mivel ismeretes annak ha­tása, szükségesnek tartom, hogy kifejezzem aggod­dalmomat az arányt illetőleg, mely a főrendi tagok számát 20 ra, tehát a delegatio tagjainak egy­har­madára határozza. Én azt hiszem te­hát, hogy az akkori szokás e részben döntő nem lehet, sem határozó; tudjuk ugyanis, hogy az eddigi országos küldöttségek, a regnicolaris deputatiok határozati joggal nem birak. Csupán tanácskozási természetűek lévén, ott a szám meghatározása nem tett oly lényeges különbséget. Azonban a delegatioknak egészen más a terméze­­te A delegatiok, véglegesen határoznak, mely ha­­tározattól azután máshova nem történhetik hivaso­­zás, és épen mivel tudom, hogy ily egyes prece­­dens esetből könnyen jogi következtetés vonata­tik a jövőre is, szükségesnek találom aggodalma­­mat e részben nyilvánítani, és a t. háznak van indítványt tenni, hogy méltóztassék e számot mg­változtatni. Különösen figyelmet érdemel az, hgy midőn mi 400 egynéhány képviselő közül válto­­tunk,—figyelemmel kisérve a felső­ház tanácskoá­­sait,—azok tanácskozásaikban többnyire csak mit­­egy 60 —70 en vannak jelen. (Élénk helyesléstés azok mégis e javaslat szerint a delegatió tagéi­nak egyharmadát választanák meg (Helyeslés:­­- fogadjuk ez indítványt!) Másrészt igaz, hogy pre­cedens eset van arra nézve a Lajthán túli orszá­­gyűlésen, de annak is egészen más szervezete vs. ■ Tudjuk, hogy 134 tag szavazott most is az utvd alkalommal és hogy egy egy ily delegátus össz­­sen egy két szavazattal választatott meg, termész­­tesen az illető landtagok összeállítása szerint. E részben gondolom, a mi alkotásunkra né­ve valami következtetést vonni nem lehet. A másik szintén ily hagyományos szokás , hogy az országos küldöttségben is mindig refers­ni szokott az elnökség az illető főrendi tagokna gondolom , részben is mi praecedenst alkotni ne akarunk, vagy az eddigi szokást a delegatióba­­ hozni, úgy gondolom, a t. háznak nincs szándéká­ban. Bátorkodom azért a t. házat ismételve felkéri néltóztassék ezen számot némileg magasítani, s azt hiszem, hogy ha egy negyed részére reducál­juk a főrendi ház tagjai számát, bizonyosan sokkl jobban és méltányosabban fogna állani az arán, mint ha az egy­harmadnál megmaradnánk. (Élén helyeslés. Elfogadjuk!) E beszéd után, mind a jobb, mind a balol­dalon hangzott az „Elfogadjuk“, s „maradjon“­­alig lehetett hallani. Horváth Károly az esetre, ha Bezeréd indítványa el nem fogadtatnék, kijelentetni kíván­ná, hogy e választás minden további következ­tetés nélkül történik, vagyis pr­ecedenst nem ké­pezhet. Wenckheim Béla b. belügyminiszter a­ré­nek volt annyi bátorsága kioltani ezt a fényes el­mét, melynek lángjától egy nemzet melegedhetet volna fel! A nemzet színe előtt hurczolák el, és nem volt annyi hatalma, hogy poroszlóira kiálthatott vo­la: „megálljatok, azon ifjú vétke éppen erényé­nek legigazabb gyöngye, melyet durva kéznek érit­teni sem szabad!“ Híjh nem volt senki a hatalmasak között,­­ ezt merte volna mondani! Viselni kellett türelemmel a méltatlan lánczó­kát, mig végre elborult végképpen a nemes ifjú lé­lek, s a szerető család csak az őrültet siratha­tó meg! Lovassy Lászlóról beszélek.... Az országgyűlési ifjúság éltető lelkéről, kihez annyi szép reményeket kötött a nemzet, s talán éppen azért tépték azokat szét. Ki ne hallotta volna hírét a „Külföld rab­jáénak ? Annak mondom el történetét, elég gazdag a tanulságban, csak figyelni kell reá.... n»«­­­ : 3^———————— gi szokás mellett szólal fel, t. i. hogy a felsőház válassza egy harmadát a küldöttségnek. Az elnök erre felteszi a kérdést a kormány­­szerkezet mellett, melyet a ház többsége elvet. Következett a szavazás Bezerédj indítványa felett, mely mellett az egész baloldal és a jobb oldalról is számosan kelnek fel, úgy hogy kétséges, melyik részen van a többség. (Nagy zaj a hi­vata­losok és hivatalnokok között. Pulszky Ferencz kéz­zel lábbal dolgozik.) Pulszky Ferencz a ház szabályaira hivat­kozik, hogy először azon indítvány mellett kell a kérdést feltenni, mely közelebb áll a szerkezethez s ez Horváth indítványa. Madarász József azonban figyelmezteti Pulszkit, hogy épen ő nem ismeri a ház szabálya­it, miután felszólal akkor, midőn az elnök már feltette a kérdést Andrássy Gyula gr. miniszterelnök: Mi­előtt a ház t. elnöke a kérdést feltette volna, ar­ra nézve, melyik azon indítvány, melyre legelőször szavazni kellett volna, talán eltérő nézetem lett volna nekem is; azonban már miután feltétetett a kérdés és a t. ház e tekintetben némileg a szava­zást már meg is kezdette, (­Már szavazott!) azt hi­szem legegyszerűbb mód az volna (Felkiáltás a baloldalon: a szavazás megtörtént!) Igen de a ha­tározat ki nem mondatott, mert—úgy emlékszem-a többség tisztán kivehető nem volt. Itt te­hát az a kérdés, váljon oly szokás megváltoztatása követ­keztében, mely eddig általánosan követve volt, megakasztassék e általában a választás vagy nem. Mindenesetre sokkal fontosabb e kérdés, mintsem azt fel lehetne tennem, hogy ezt ily elhamarkodott módon akarná a házban bárki eldönteni. Mindenek­előtt tehát tudni kell mindenkinek, mire a szavaz. Semmi egyéb kérésem nincs, — legalább a magara részéről — mint, hogy ezen indítványt méltóztassék írásban beadni, de ily módon a kérdést eldönteni nem lehet. (Ellenmondás a baloldalon. Elnök csenget). Horváth Károly saját magával jő ellenmon­dásba, miután a gyorsírói jegyzetek tanúsítják a legjobban, hogy úgy nyilatkozott: „ha Bezerédy indítványa el nem fogadtatnék, indítványozom stb.“ s most mégis szintén azt mondja, hogy az ő indít­ványa felett kellett volna előbb szavazni, miután az közelebb áll a szerkezethez. Manojlovics Emil röviden figyelmezteti ez ellenmondásra. Bezerédj beadja indítványát írásban, mely így hangzik: Indítvány „Miután a delegátió természete különbözik az országos küldöttségektől, melyek végre döntő ha­tározatot nem hozhattak, indítványozom: 2. §. Ezen szám a képviselő és főrendiház közt úgy osztatik fel, hogy a képviselőház 45, a főrendi­ház 15 tagot válas­zt.“ Pulszkynak ezalatt sikerült 20 aláírást össze­hozni a név szerinti szavazásra, melyet a ház el­rendel. A Bezerédy indítványa mellett szavazók „igen“­­nel, az ellene szavazók „nem“ mel szavaznak Az eredmény a következő: „Igen“ nel sza­vaztak 109, „nem“-mel 130, nem szavazott az el­nökkel együtt 9, távol volt 149. A szélső baloldaliak „nem szavaztak“, holott a felállással történt szavazás alkalmával közülök is többen felállottak. A név szerinti szavazás folytán természetesen megfogyott az indítványt pártolók száma a jobboldalon is. Csak­is e két körülménynek lehet tulajdoní­tani, hogy az indítvány elvettetett. Természetes, hogy Horváth módosítványát kellett előrántani, melyet írásban a következő szer­kezettel nyújtott be: „Ezen szám a képviselő­ és a főrendiház kö­zött ez alkalommal minden ebből jövőre vonható következtetés nélkül úgy osztatik fel, hogy a kép­viselőház 40, a főrendiház 20 tagot választ, akikhez a képviselőház részéről még 10 póttag választatik.“ az országgyűlési ifjúság, a diétának e kiegészítő ifjú része akkora hatalom volt még, hogy nem egyszer függött tőlük a gyűlés sorsa, s akkora be­folyást gyakoroltak némely reform­kérdések keresz­tülvitele alkalmával, hogy a kormány jónak látta intézkedni, hogy az ifjúság minél szűkebb körre szorítkozzék, s a követ urak közül nem egy nyert figyelmeztetést, hogy ne engedjenek pressiót gyako­rolni holmi vármegyei seribák által, kik ez időben nem kevesebb, mint ezer­ötszázan voltak jelen mindennap az ismeretes nagy teremben. Annyi vita nem született akkor az egész Európában, mint egyedül Pozsonyban. Minden párt­nak megvolt a maga fészke, a­hol a napi kérdé­sek éppen annyiszor vettettek meg, a­hány tagja volt annak. A­mennyi idő aztán fennmaradt a vi­tákból, azt arra fordították, hogy a „lekapott“ be­szédeket kéz alatt terjesztették, s másolatokban ezer meg ezer példányban köröztették a vidéken, hová azok csupán ezen az utón juthattak el. A kormány harminc­négy esztendővel ezelőtt még a gondolattól is félt, hogy a diétán elmondott beszédek nyilvánosságra jönek, sokszor próbálták meg a merészebbek a szembeszökő eljárásnak vé­get vetni, s megalapítani egy nyomtatott lapot, de ez éppen elég merész eszme volt arra, hogy meg ne adják. Országgyűlési tudósítások. A képviselőház ülése december 27-én. Elnök : Som­sich Pál. Jegyző: Csengery Imre. A kormány részéről jelen voltak: Andrássy Gyula gr., Wenkheim Béla b., Eötvös József b., Mikó Imre gr., Lónyai Menyhért, Gorove István. A mult ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hi­telesíttetik.­ ­ Lovassy László pőre, elitéltetése és fogsága. Történeti korrajz, K. PAPP MIKLÓS-től. Bevezetés. Éppen 30 éves ma már azon történet, melyet e lapokban nyújtok olvasóimnak. Sokat gondolkoz­tam felette, elmondjam e azt apró részleteiben, vagy hagyjam el, s ne is érintsem, hisz ez a seb is fájó, s olyan méltatlanul ejték! Sokszor megjelennek e szomorú történet alak­jai lelkem előtt; látom lánczokra verve e lelkes ifjú hősöket, kiknek minden bűnök abban állott, hogy az alvó nemzetet uj életre serkenték, minden hibá­juk csak az volt, hogy melegebben merték szeret­ni hazájukat, mint a hogy az önkényes hatalom emberei megtűrhették volna__ Álmaimban börtöneikbe lépek az ifjú márty­­roknak, s könyeimmel áztatom a bilincs-verte se­beket, melyek hajh!­nem gyógyulhatának be soha! Oh annyiszor tusakodik lelkem, annyiszor is kérdi: miért kelle ez ifjú óriásnak elveszni, s ki- j * * I. Az országgyűlési ifjúság. Sokan élénken emlékezhetnek még az 1832- diki pozsonyi országgyűlés azon korszakára, midőn­­ a E módositványt a ház többsége elfo^r^^ A III. szakasznál Horváth Lajos & (*’ kező módositványt indítványozza, mely e 8z végéhez csatolandó: „A kilépett tagok a póttagok közt foglalnak helyet, és mint áyenek a megürült állásra a p(;a­gok előtt hivandók be, a többi póttag, ha­­­­ kerülne a sor, megvalasztalásuk sorrendje «ze­L lépnek be a bizottságba.«­­ A ház e módosítást elfogadja. A javaslatot az elnök erre e módosításokkal elfogadottnak jelenti ki. Kerkápolyi Károly olvasó ezután a köz­ponti bizottság jelentését a vasutak is.A csatornák telekkönyvezéséről készült törvényjavasla felett A ház a közlekedési miniszer kérelmére tárgy sürgősségénél fogva, kivételesen már hónap­ra tűzi ki napirendre e törvényjavaslat tárgyalásit Eötvös József be­jelenti, hogy ő Felsége a királyné táviratilag méltóztatott legszívesebb kö­szönetét nyilvánítani a ház Üdvkivonataira. (Él­jenzés.) Az elnök ezután azt a kijelentést teszi, hogy a napirend első tárgyát holnap a delegációk vá­lasztása fogja képezni, mi­ellen azonban a ház bal­oldala erélyesen tiltakozik. Tisza Kálmán, T. hát! Azt gondolom, hogy az, vájjon holnap lehet-e szavazni vagy nem? attól függ, teljesíttettek e azon előfeltételek, me­lyeknek teljesíttetniök kell. Ezen előfeltételek else­je, mint tudjuk mindnyájan, az, vájjon sanctionál­­tatott e azon három törvényjavaslat, melynek a XII. t. sz. szerint meg kell előznie a delegátiók válasz­tását, vagy nem (Helyeslés.) A második feltétel az, hogy a közös ministérium elválasztatott-e ő Felsége többi országai és tartományai ministériumától; és a harmadik az, hogy azon országok és tartomá­nyok teljes alkotmány birtokába helyezték-e vagy nem? Azt gondolom, hogy ha ezen három feltételre nézve hivatalos nyilatkozatot és értesítést kapha­tunk, azon esetben igen­is választhatunk holnap, de ha nem kapunk, mindaddig, míg nem kapunk, nem választhatunk. (Helyeslés) Zsedényi Eduárd azt hiszi, hogy a delega­tio tagjait meg lehetne azért választani, annak ki­jelentése mellett, hogy a delegatio addig nem ül össze, míg a közös ministerium kinevezve nincs. Bónis Sámuel azonban ezt el nem fogadja, s ugyanoly értelemben nyilatkozik, mint Tisza Kálmán. A jobb oldal és a kormány, habár Andrássy gr. maga is jelen volt, molyai Vull Kallal­l mire az elnök kijelenti, hogy holnap csak a törvényjavaslat tárgyalása lesz napirenden. Holnap az ülés kezdete 10 órakor. — Járnál- 1. LEVELEZÉS. Kuti­falva, dec.­­20. 1867. Tisztelt Szerkesztő úr! Mint lovagias védelmezője minden oly ügynek, mely szent és sérthetetlen, bátor vagyok egy kis helyet kérni becses lapjában ezen néhány sornak felvételére. Nincs ember a ki még el nem veszté egészen lelke jobb érzelmeit, hogy becsületét szentnek sérthetlennek ne tekintse. Ez azon circu­­lus, melyre minden jóérzésü polgára e hazának, ha megtámadják, felkiált: „noit me tangere!“ így kell, hogy felkiáltsak én is, midőn nem csak egyé­ni, de hivatalos állásom becsülete van a legundokabb módon bepiszkolva. Még pedig némi törvényszerű színezettel. A tény állása ez: Dátosi birtokos Sil­vester Gamaliel úr, egy társaság előtt az én jelen­létemben azon nyilatkozatot tette, hogy a tordai tisztség egy hírhedt csalót börtönöztetett be, kiről azt állítják, hogy az a kutyfalvi pap. IS miután nyilatkozata bővebb kifejtésére kértem fel, a követ­kező felvilágosítást adá. Tordán járva úgy­mond találkozom É. E. nevű hivatalnok úrral, ki azon kérdéssel lepett meg: „milyen ember az a kutyfa”­Végre akadt egy merész férfiú, a­ki azt mondta: „Ne kunyeráljatok annyit, én sa­ját felelősségemre se­lál­l­­­t­o­k e­gy nyom­, hát, s ha aztán akad a kinek nem fog tet­szeni, majd szólani fog!“ Ez Wesselényi volt. Az öregebbek megcsóválták a fejüket erre a beszédre, mely ha teljesülne, több mint bizonyos, hogy a kormány haragját vonná maga után, az if­­jabbak pedig azt mondották: meg fogjuk csinálni a lapot nyomtatás nélkül is, a nélkül, hogy enge-' délyt várnánk reá, csak akadjon szerkesztője! Ekkor egy merész, bátor, lánglelkű ifju állott elő, ki minden reformeszmét lelkesedéssel tudott felkarolni, s azt mondotta: Leszek én a szerkesz­tője! . Ezt az ifjú embert Kossuth Ls,t,SDaK hívták. „Ez volt első országos fellépte­" irta Hor­­váth — ezen szegény nemes család­b’l származott, s pályát magának ön szelleműereje által nyitott fér­fiúnak, ki utóbb átalakulásunk történetében, mind több és több tért foglalván ez a nemzeti mozga­lom élére emelte magát.“ így születtek meg kéziratban „az ország­­gyűlési tu­d­ósitá s° k,a melyek kézről kézre nem jutottak, s egy egy példány megyéről megyére járt, útjában sokszorozódva isten tudja ’ áoyszor jág-v­­y­tatása követkwik.)

Next