Magyar Polgár, 1868. január-június (2. évfolyam, 1-76. szám)

1868-04-22 / 48. szám

Második évi folyam. Előfizetési feltételek:­­ ... 12 írt — ki. Évre ...................... • Félévre . • • • Negyedévre • Havonként . • • Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Szentegyház­ utcza 467. sz. 48-ik szám. Kolozsvárt*, szerda, április 22. 1868. MAGYAR POLGÁR POLITIKAI LAP. Hirdetési dijak. Otazor hatabozott sor Ára 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­­ményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Déésen: Krémer Sámuel. Enyeren: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamosújvártt : Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein János és Dem­jén László. Legújabb távirati tudósítások. Zágráb, april 19. A horvát regnicolaris kül­döttség tegnap Pestre elutazott. Konstantinápoly, april 19. Rainer, Ferdi­nand és Ernő főherczegek, Chambord gróf, a par­mai és modenai herczegek múlt csütörtökön ide érkeztek. Berlin, april 19. Az országgyűlés tegnapi ülésében Laskernek a törvényhozás szólásszabad­ságát illető indítványa véglegesen elfogadtatott. Dresda, april 19. Az első kamara 34 sza­vazattal egy ellen elfogadta a választási törvényt. Bécsi ágro, april 18. Arany 5.58s/io Ezüst 114.65.—. Urb. köt. Magyarországi 71.—. Erdélyi 67.50. iden­szeti politika. ii. Hogy nemzeti politikánkat körvonalazhassuk, főként három dolgot kell tekintetbe vennünk: első a nemzet állami joga, második a nemzet erkölcsi és anyagi ereje, harmadik az európai viszonyok. Hogy a magyar nemzetnek a független álla­miságra históriai és szerződvényszerű joga van, azt tudtunkkal még senki meg nem tagadta, sőt maga, a már lefolytnak tekinthető absolut kormány is el­ismerte azt, mert gyászos experimentation nem jo­gaink nem létére, hanem az úgynevezett Vérwirko­­lás theoriájára alapította volt. Itt ide vonatkozólag még csak annyit mondank, hogy: Magyarország souverain királyság volt, midőn a Habsburgház fiú ágát a magyar királyi székbe ültette, s koronánk­nak ezen souverainitása fenntartatott a pragmatica sanctioban is, mely szerint az örökösödés a leányágra is kiterjesztetett ugyan, de az ország korábban is megvolt függetlenségi jogának nyilván fenntartása mellett (lásd az 1723 beli III. t.-czikket) s koro­nánknak ezen souverainitása soha semmi törvény által (nem szólok a visszaélésről, vagy törvénysér­tésről, mi bővön volt) el nem töröltetett, meg nem csonkittatott, mindaddig, mig a 67 beli 12 ik törv.­­czikk világot nem látott. A közösügyi törvény — minthogy azt az or­szággyűlés megszavazta s a király megerősítette — bir ugyan a törvény jellegével; de miután alkot­mányos fogalom szerint, az ország népének teljes joga van arra, hogy annak véleménye, akarata, óhajtása a hozandó törvényre nézve figyelembe vé­tessék ; a közösügyi törvény pedig éppen ezen kel­léket nélkülözi, joga van hát a népnek gyűléseken, sajtóban, választásaiban az iránti óhajtását kifejez­ni, hogy a közösügyi törvény — mi a nemzet füg­getlenségét sérti — eltöröltessék, a magyar korona szuverainitása és megillető méltósága gyakorlatilag is helyreállithassék; vagy más szókkal, hogy Ma­gyarország a maga jogos tulajdonának, mint a kü­lönálló bel-, kisl-, had , pénz-, államgazdászat, ke­reskedés, stb. teljes birtokába visszahelyeztessék, s ezen ország érdekei egy más ország érdekeinek alá ne rendeltessenek, úgy de a jognak nemzet­közi viszonyokban csak addig van gyakorlati ér­telme, míg azt a nemzet erkölcsi és anyagi ereje támogatja. Lássuk hát ezt is. Az erkölcsi erő egy nemzetben leginkább a szabad szellemben nyilatkozik; ez csalhatatlan hév­­mérője amannak. A szabad szellem egy nemzet kebelében hihetetlen dolgokat teremt; Mucius Scae­­volákat, ki hogy a haza ellenségének megölésében hibázott, saját jobbkezét égette el; Regulusokat, ki inkább hogy hazájának megalázó gyalázatos békét ajánljon, adott szava szerint, visszamegy az ellen­séghez, hogy ott magát a legkínosabb halál nemé­vel kivégeztesse; Manlius Torquatusokat, ki a ka­tonai törvény óhajtása szerint saját fiát akkor öleti meg, mikor ez a legdicsőbb győzelmet hozta nem­zetének ; de hogy példáért más nemzethez ne fo­lyamodjunk, nálunk is névtelen közembereket, ki minthogy a törököt a toronyból le nem vetheti,ma­gával rántja le azt. Zondikat és Zrínyiket mutat fel, hát a gályára hurczolt 90 protestáns pap mit vétett t­e­ v­ész belőlük 85, de hitét, vallását fel nem v a*Ka ma a köztársaság korában Olaszországot sem írja égésig jó szabadságra törő szelleme által, bámulata és tisztelete tárgyává válik a világ­nak, mert zsarnokságot nem tűrt s hazája meg­aláztatását a legutolsó sem nézte el; és ugyanazon Róma ura lesz az akkor ismert világnak, de el­vesztvén a szabad szellemet, ezerenkint engedi pol­gártársait legyilkoltam a istenesitl a nemzet hóhé­rait: a Nérókat, Caligulákat, Tiberiusokat stb. s utoljára is barbár népeknek lesz martalékja. Rész jel egy nemzetben, ha annak bölcsei és vezérei a veszély elöl szépen félrevonulnak, rész jel, ha a népben a haza dicsősége, szabadsága és független­sége iránti közönyösség lábra kap, ha a nép tag­jai a nemzet solidaritása helyett a maga, fia és só­gora magánérdekét keresi, s egy darab nyomorult kenyérért a hatalom előtt hajladoz. a fájdalom, ily jelek nálunk is kezdenek mutatkozni; rész jel, ha a vezérek, ha önérdemeik által emelkedtek is fel, ha a nép bizalmát kicsempészve vették is kezükbe, a haza sorsát, magukat annyira bálványozzák, hogy a nép nyugalmát felkavarják, s midőn az egyetér­tésre legnagyobb szükség van, szakadást idéznek elő, s fájdalom, már erre is van példa, itt van a még meleg Perczel-féle maneuvre! Mindemellett bi­­runk Isten kegyelméből egy józan és romlatlan nép zömmel, s el merem mondani, hogy Európában nem igen van ország, melynek népei szabad szel­lem dolgában Magyarország népeit felülmúlnák. De szivósabb életű nemzet sem igen van, mit eléggé bizonyít azon körülmény, hogy annyi ellen­séges elem közt, magára hagyatva, oly sok s oly huzamos csapások közt el nem veszett. Értelmisé­gét és józanságát eléggé bizonyítja az, hogy a tör­vényes állapot erőszakos feldúlására, ha mindjárt ezen állapot túl is élte magát, átalánosan soha, részletesen is ritkán fajult. Megvan az anyagi erő is az egészséges józan népben és a mindennel megáldott földben, csak az kell még, hogy a nép magának és hazájának dol­gozzék és hazájának szolgáljon; a föld productuma és a munka bére a munkás és a munkás hazája szükségére fordíttassék, hogy mindenkinek a maga igazságát megadó törvény uralkodjék, és hogy az ország jól kormányoztassék. Egy ily nép, ily föl­dön, ily törvény és ily kormány alatt, ha polgári kötelmeiről fölvilágosíttatik, ha az ily népben maga iránt bizalom keltetik, mindig képes az ország ál­lamiságát és függetlenségét fenntartani. Itt addig is, míg arról tán bővebben szólanék, kimondom, hogy nemzeti politikánk ott van elvétve, a­hol az országgyűlés a magában való bizalomtól elriasztot­ta, s az ország megmaradásának (minthogy akart és akar, abban éppen nem kételkedem) támaszát kívül kereste. „Jó, jó,“ mondhatná valaki: „a föld jó, bö-,­ven terem bort, búzát, aranyat, ezüstöt, vasat, sót, stb.; de a népnek alig fele magyar, a többi vagy közönbös az ország függetlensége iránt, vagy pláne más állapotot kíván; s aztán az az 5—6 millió magyar, melynek polgártársai ellen is küzdenie kell, hogy védi magát a már­is fenyegető állásba lépett roppant szláv elemmel szemben?“ Nem tagadom, hogy ezen állapot első tekin­tetre ijesztő alakot mutat, de ha bátran szemébe nézünk, nincs mitől megijedjünk. Azonban mulaszt­­hatlan kötelességünk a bajt nagynak, de legyőzhe­­tetlennek semmi esetben sem tekintenünk; köteles­ségünk készülni és mindent megtenni, hogy az ese­mények készületien ne találjanak; kötelességünk mindenekfelett senkiben, csak magunkban lakni. De nem is áll az, hogy mi csak 5—6 millióból álla­nánk, mert nem az a magyar, ki a maga leszár­mazását Atillához vagy Árpádhoz viszi fel (ezek között aránylag legtöbb sántikál) hanem az, ki egy független szabad Magyarországot akar, s e végre éppen nem szükség, hogy román, tót, német, szerb stb. testvéreink a maguk individuális nemzetiségi s más őket megillető jogaikról lemondjanak; ilyen pedig a szorosan vett Magyarországon felül van 12 millión, s a magyar koronához tartozó társor­szágokban is van ily törekvésű testvérünk annyi, hogy a politikai értelemben vett magyarok számát, azaz: a szabad Magyarországot óhajtókét bátran tehetjük 14 millióra; ennyi nép pedig, ha egy aka­raton van, bátran szembenézhet a muszkával; ha pedig nincs egy akarat, úgy a legnagyobb népszám sem menti meg a nemzetet. De ha volna is okunk az aggodalomra, abból csak az elővigyázat s a hon­védelem elintézésének szüksége származik; de meg­ijednünk nem szabad, mert a mely nemzet a fenyegető veszélytől megijed, az el van veszve; országgyűlésünk megijedt ugyan, s ijed­tében el is ejté a nemzeti politikát; úgy tett, mint a­ki, nehogy veszély érje, a vízbe ugrik, s hogy ki ne úszhasson, követ köt a nyakába. A nemzet mi vagyunk a nép, s fejünk a koronás Felséges király; nekünk élnünk kell, királyunk székének a maga dicsőségében fennállania s éppen azért, mert élnünk kell, nekünk megijednünk, az elejtett nem­zeti politikát újból fel nem vennünk nem szabad, nem szabad mondom, ha mindjárt az országgyűlés tömegesen ugrik is a Dunába, különben nem csak ön-, de nemzetgyilkosságot követünk el. Tóth László, nyekben gazdag eseményt írt nemzetünk tör­ténetének évkönyvébe. Az akkor előterjesztett első magyar ál­lam költségvetés kiinduláspontját képezi a törvényhozási teendők azon hosszú sorának, mely a nemzeti vagyont a nemzet rendel­kezése alá helyezvén, annak a közterheknek megfelelő kezelését, okszerű felhasználását s ezáltal hazánk anyagi jóllétének felvirágoz­tatását czélozza. Nemzetünk államiságának e fontos je­lével, mint ilyennel, szemben alig hisszük, hogy ellenzéki állást foglalhatnának el azon hazai pártok, melyeknek mindenike egyik fő felada­tul tűzte ki a nemzetnek visszasze­rezni a saját vagyona fölötti önrendelkezési jogot. De a­mennyire óh­ajta az egész nemzet egy magyar költségvetés előterjesztését, ép­pen oly természetesen támadhatnak aggodal­mak minden fiának lelkében, midőn átvizs­gálja a képviselőházban bemutatott budget egyes tételeit, összeállítását, a szükségletek és fedezet, a közterhek és államjövedelmek mérlegét. Nem szándékunk ez alkalommal részle­tes bírálat alá venni az egész államköltség,­­­vetést; különben is, hogy ezt helyesen te­hessük,­annak még közzé nem tett mellék­leteit kellene előbb ismernünk, egyes tételei­hez azonban már most is hozzáfér néhány megjegyzés. Az erdélyi k­ormány­szék 112.000 írttal foglal helyet a költségvetésben (11 -ik fej. I. sz.). Mi még hazánk kedvezőbb anyagi viszonyai között sem tudnók magunknak meg­magyarázni, vajjon mi czélja van a ministe­­riumnak e felesleges és mégis oly költséges kormányközeg fentartásában, mely — eddigi teendőinek nagy részétől már megszabadítva — nem egyéb, mint kiáltó figyelmeztetés ar­ra, hogy Erdély­ és Magyarországnak sze­n­­tesített törvény által elrendelt egyesítése még mindig kívül áll a valóságok körén. Ott figurái továbbá (9-ik fej.) az ő­fel­sége személye körüli ministerium 86,000 frt szükségletével. Még a kormány­párt közlönyei sem tartják szükségesnek e ministerium aránylag nagyszámú, gazdagon díjazott személyzetét, melynek alig van egyéb teendője nemesi diplomák, érdemjelek és más ily, korunkban a nevetségességek határszé­léhez közeledő „kitüntetések“ osztogatá­sánál. Ezen és más hasonló ki­dási tételek — melyek közül elég legyen itt még felemlite­­nünk a 67-ik fej. Vl-ik czimét (Építkezések és helyreállítások Gödöllőn... 123.000 frt) — mégis egy kissé különösen veszik ki ma­gukat oly köl­ségvetésben, mely pl. a nép­nevelésre nem jelöl ki többet 200,000 írtnál (41. fej. I. ez.) Az állambevételeknek most csak egy tételét az út- és hid vám­ok 129,000 írttal praeliminált jövedelmét (4. f­­. III. ez.) emeljük ki. Nem tudjuk ugyan, minő válto­zásokat akar e vámok helyes beosztása és kezelése körül létesíteni a kormány, mely legjobban ismerheti a múlt korszakol­ alatt e téren felmerült, még mindig érvényben álló roppant visszaéléseket, a­bnban az ország­­gyűlés múlt ülésszakában egy ide vonatkozó interpellációra adott válasz után legalább is következetlenség lell az út- és hídvámok jöve­delmének ily alakban a költségvetésbe he­lyezése. Néhány szóval meg kell emlékeznünk az első államköltségvetés mérlegéről is. Azt mondá a pénzügyér úr expozé­­jában, hogy „minden budget csak úgy tár­­gyaltathatik czélszerűen, ha szem e­lőtt tar­tatnak a múlt év­i val­óságo­s eredményei mind a bevételekre, mind a kiadásokra nézve.“ Kétségtelenül úgy van. Hanem hát ezen államgazdászati alap gazságról aligha nem felejtkezett meg a költségvetés egyes téte­leinek összeállításakor, melyen első pillanat­ra, mint vezérelv fölismerhető, az állam­bevételeknek a lehetőleg magasra számítása, hogy így a deficit kis mérték­ben jelentkezzék a rendes szükségletek fe­dezésénél, sőt a rendkívüli szükséglet és fe­dezet hozzájárulása által még felesleg is üs­sön ki. Lónyay úr még azt is elmondja, misze­rint „az anyagi felvirágzásnak-------első és nélkü­lözhetlen feltétele: a súlyegyen az ál­lamháztartásban.“ Ez is igaz, csakhogy nem kellett volna e súly­egy­ént a legkedvezőbb körülmé­nyek bekövetkezésére épíett légvárba, ha­nem az eshetőségek változatos atmosphaerája alá helyezni. Pénzügyérünk nem tanulta meg lajthán­­íim­i collegájától a tények rideg valósága fel­tüntetésének szükségességét. Lónyay úr nem látta át, mily veszé­lyes az anyagi érdekek terén azon csaló­dás, melyben mi ringatjuk önma­gunkat. Sic — non itur ad astra! Molnár Antal. Kolozsvár, april 20- 1868. A képviselőház folyó hó 16-kán tartott ülésében egy nagy horderejű, következmé­­ ny­ Szoln­okmegye állandó bizottmányának évnegyedes közgyűlése (Dézsen, april 15—16. napjain. A bizottmányi tagok szép számmal megjelen­vén,, pontban 10 órakor ősi szokás szerint keblük­ből küldöttséget nevezének ki, kik a főispánt a gyűlés megnyitására felkérnék, ki kevés idő múlva éljenzések között elnöki székét elfoglaló, s tar­­talomdús beszéddel, melyben a megye álláspontját mind közigazgatási, mind törvénykezési tekintetben megnyugtatónak rajzolván, különösen a felelős mi­­nistérium Erdélyre nézve kifejtett üdvös intézke­déseiről emlékezvén, főleg az úrbéri bíróságok, telekkönyvek behozatala s a vasutat illetőleg s jö­vőre nézve a legjobb reményekre jogosultaknak le­hetnünk biztosítván­y a gyűlést megnyitottnak­­ nyilvánn­á. Legelébb is a most már királyi aláírással s ministeri ellenjegyzéssel szentesített törvények ol­vastatnak, melyek már a mult gyűlés alkalmával se olvastatván, jelenleg csak is a bevezetés és be­rekesztés olvastatott fel, mit is ö Felsége neve és czimei olvasása közben az egész gyűlés felállva, kegyeletes tisztelettel s ö Felségét éljenezve, hall­gatott. Ezután olvastatik az igazságügyministeri leirat, melyben az erdélyi fötörvényszék feloszlatá­sa, s a hétszemélyes táblába erdélyi osztály név alatti beosztása elrendeltetett, mi is örvendetes tu­domásul vétetik. Olvastatik továbbá a pénzügymi­­nistérium értesítése, mely szerint az erdélyi fő­számvevőség feloszlatása ápril 24-én kezdve, el­rendeltetett. Megkürdetik továbbá a kormányszék útján az igazságügyi ministérium rendelete, mely szerint Erdélyben úrbéri bíróságok állíttatnak a főbb közlekedési pontokon: Kolozsvárit, M.-Vásárhelyit, Csik-Szeredában, Sepsi-Sz.-Györgyön, Fogarasban, Dévát, N.-Enyeden, Dézsen. Deésy Károly megyei főügyész indítványozza: járulna a megye feliratilag a ministériumhoz, miszerint az árvák vagy távol­levők, kik urbériségüket a kitűzött időben be nem jelenthették, ezekre nézve a bejelentési határidő hosszabbíttassék meg. Elfogadtatott. Az igazság­­ügyminiszer továbbá értesít a kormányszék utján, hogy addig is, mig a törvényhozás az egész ha­zára nézve kiterjedő törvényeket hozna, Erdélyre nézve az osztr. törvények nyomán teddig divó adós­sági személyes fogság szabályoztatik, s csak is 10—15 napra terjedhetőnek rendeltetik, mikor is ha az adós esküt ajánl, hogy tartozását letörli, azonnal szabadon bocsáttassák; ellen esetben is fog­sága egy évnél tovább nem tarthat, ha hite elle­nére a hitelezőt kitú­szaná, mint, hitszegő ellen bűn­vádi kereset indítandó. Alsó-Fehérmegye tiszteletbeli törvényszéki­­ül­nököket nevezvén, s ezeket hatályba is léptetvén, az igazságügyi minister ez intézkedést, mint az igaz­ság lelkiismeretes kiszolgáltatásával meg nem egyez­tethető tényt roszalja, s a megyéket hasonló cse­­lekvénytől eltiltja. Értesittettünk továbbá, hogy a megyék költ­ségvetései közelebbről országgyűlésileg szabályoz­­tatni fognak, minek folytán megyénk múlt január hóban tartott bizottmányából történt folyamodások , hogy az árvaügyek halmozottsága miatt egy árva­széki jegyző szavazat joggal, a népes és hegyektől elzárt m.­láposi járásban egy szolgabirói segéd­­jegyző, és egy főorvosi állomás 400 írttal állíttas­sák — megtagadtatok. Az árvaügyek elláthatása végett törvényszéki főblló Torma István indít­ványozza, hogy a megyei alügyész előadó- és sza­vazatjoggal ruháztassék fel, továbbá járásonként árvás bizottmányok alakíttassanak, kik a törvény­szék felügyelete alatt állván, az árvák vagyonát összeírják, s azoknak érdekében fem­örködjenek, s a törvényszéknek azonnal jelentéseiket megtegyék. Elfogadtatik, s mint igen czélszerű intézmény élet­be fog léptettetni. A m.-láposi orvosi állomás meg­tagadása élénk vitát idézett elő, s ezt, mint a köz­egészség érdekében fontos ügyet még egyszer sür­getni kívánják. Elnök véleményezi, jegyzőkönyvi­leg fejeztessék ki, hogy a megyék végleges ren­

Next