Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)

1869-06-11 / 68. szám

Harmadik évi folyam. Előfizetési feltételek: Kvra .................................. frt — br. Félévre..............................6 *­­ „ Negyedévre . . . . 3 , s­z­­v­enként........................1 „ — „ Megjelenik het­enkint háromszor. Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Monostor utcza L. Bányai h­áz alatt. 68-ik. szám­­ Kolozsvárii, finilik juniu­t, 11. évi Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 80 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­­ményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiók-kiadó­ hivatalok:­­ Déésen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamosojvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit Stein J. és Demjén L. M.-Vásárhelyit.■ Wittich Józsefnél: POLITIKAI LAP. KOLOZSVÁR, JÚNIUS 10. ,.M. Polgári magán társürgönye. Pest, június 9. A közösügyi ressortba tartozó hadi költségvetésben mutatkozó négy milliónyi hi­ánylat miatt az uralkodóház tagjai közt vé­­leménykülönbség merült fel. E miatt a ház reactionárius hajlamú tagjai Albrecht­, Vil­mos és Lipót főherczegek gyalogsági, ille­tőleg tüzérségi s hadi mérnökségi főfelügye­lői állomásaikról lemondtak. Örömteljes sen­­satio. Bécsi ágro jun 10-én Arany 5.85. Ezüst 121.75 Erdélyi földteherm. köt., (á 100 ft) pénz — 76.—. ára 76.75.— Érd. vasút részvény (á 200 ft) pénz 152.80. ára 153.50. Tanulságok. Pest, 1869. jun. 6. II. Hogy mennyire nincsenek tisztában a jobboldalon magukkal a kizárólagosan tár­gyalandó reformokkal is, mutatja az általuk pártolt v.­felirati javaslat. A baloldal őszintén és nyíltan, a nem­zet méltóságához illően, örömmel fogadja a kívánatos reformok kezdeményezését a kor­mánytól, és nem habozik kimondani nézeteit átalánosan és egyenként a trónbeszédben fel­hozott tárgyakra nézve. Szabadelvű­ség lengi át mindannyiát! Büszke, öntudatos meggyő­ződésében figyelmezteti a trónt a Nemzet ’Han­gulatára; kívánja, hogy a béke fentartására nézve érvényesítse hatalmát nemcsak ez or­szág, hanem az általános művelődés érde­kében. A jobboldal nem mindenben így gon­dolkozik. A baloldali felirat nem állapodik meg a trón által kiszabott kereten belül sem, — mint ezt Pulszky úr a többség nevében té­ve — hanem érezve nagyfontosságú hordere­­jét a kormány előtt „noli me tangere“ kér­déseknek : reá mutat a nem említett tárgyak­ra is; követeli a lelkiismeret, a meggyőződés szabadságát. Nem privilégiumot a hitnek, nem békét az eszme szüleményeinek, hanem szabad röp­tét a lélek működésének kívánunk mi!! — Szakítani készek vagyunk a múlt fenn nem tartható intézményeivel, de kitépni a nemzet kebléből a szent kegyeletet egy oly intéz­mény iránt, mint a megyei rendszer, mely vesztére soha, de oltalmára vala az ország­nak; megfosztani a nemzetet egy oly politi­kai iskolától, melyben nevelkedének apáink, kézzel és észszel megtartandók függetlensé­gét, önállóságát hazánknak egész korunkig; mi ezt könnyelműen feláldozhatni nem akar­hatjuk. Sokan az ellenkező oldalról eszközül czélozzák felhasználni alkotmányosságunk addigi védbástyáját centralisticus tendentiák megvédésére, mások, mivel ily alakban szol­gálni képtelen lenne, meg akarják bénítani, koppasztani jogvédő hatáskörétől. Uraim! ha megfosztották a parlamentet legfényesebb jogai gyakorlatától, ne akadá­lyozzák a polgári kötelesség teljesítésében a honfiakat, hadd őrködjenek az önnállóvá te­endő haza érdekei felett!! A mi meggyőződésünk szerint ezen in­­stitutio az, melyet, ha nem volna is, megho­nosítanunk kellene, de a kormány a maga szempontjából ellenkezőleg gondolkozik; a delegatio intézményéből mi nem instálunk, a minister praesidens ur pedig — madártávlat­ból, — mint más államok által is elfogadha­tó mintaképet tünteté fel. így ők, így mi! Az elfogadott bizottsági v.­felirati ja­vaslat is általánosan hangzó phrasisában késznek nyilatkozik a kormányt a reformok terén követni, de hogyan, miképpen kész azokat megoldani, és melyek azon tárgyak? Ezt irtózik kijelölni. És ebben mi azon párt tájékozatlanságának egy hatalmas bizonyságát látjuk. Elárulta határozatlanságát a reformok megoldásában azon párt, melynek kebléből foglalják el a miniszeri padokat; azon párt, mely az ellenzéknek programmtalanságát oly sokszor hánytorgatá, még az irányadó vezér-­­ elveket sem tudá jelezni. Azt kell hinnünk azért, nehogy majd ellenkezésbe jöjjön a nemzet óhajával, s ekkor elismerje, hogy nem híven képviselik e nemzet közvélemé­nyét, vagy azért, nehogy majd ellenmondás­ba jöjjön önmagával; ha ez így van, fájdal­mas jelenség, minek oka magának a kor­mánynak is meg nem állapodottsága, habo­­­­zása a megoldandó kérdések körül, és ez bal sejtelem a leendő törvények következ­ményei felöl. Időszerűleg és a hangulat alkalomszerű felhasználásával érni ezért, opportunitási elv. Jó ez uraim! és sok helyt tanácsolandó, de állandóságot mi csak a határozott, tiszta meggyőződés következményeinek jósolunk. A nemzet körvonalazott irányelvek közlését vár­ja még a megoldás előtt, hogy nyilatkozhas­­sék felettük. A kormány mégis titokba bur­kolja terveit. D. Veres Gyula: Interpellatio az összes ministeriumhoz. Miután az 1848-ki erdélyi VI. ik türvényezikk D-ik §-83, mely igy hangzik: „mennyiben fiscusi dézma magán családok birtokába akár örökös szerződés,­­megvan a leopoldi diplomában), akár királyi adomány által jutott, a tulajdonos magán családoknak a közálladalom által leendő kármen­tesítése biztosíttatván, ezen kármentesítés iránt ő Felsége magyar ministeriuma által a legközelebbi országgyűlés elébe részletes törvényjavaslatot fog előterjeszteni“ — alkotmányos utón sem eltörölve, sem módosítva nincs, tehát fennáll; a mintán a ministerium a mait hongyűlési cikluson e tekintet­ben az anyagilag csaknem koldusbotra jutott sys­­thematice elszegényedett erdélyi volt ,földesurak kiszámíthatlan, pótolhatlan kárára kötelességének teljesítését elmulasztotta: van-e szándéka ezen ülés­szak alatt ama szentesített s életkérdéssé vált tör­vényt érvényre juttatni, avagy ad calendas grmeas elodábbozni, vagy elvégre teljesen ignorálni ad majorem ministerii glóriám??? Egy falusi deákpárti politikus. *) TARCZA. JEg­y magyar bányavárosból. Selmecz, május végén. Zajtól van fölverve a város csendje mindenfe­lől, ablakainkat mennydörgésszerűen rázkódtatják a sűrű ágyudurrogások, több ezer emberrel van borít­va a főutcza, s egyházi énekektől viszhangzik min­den hegy orm. Nálunk innep van! Hogy innepelnek Selmeczen, r­eggeli 6 órakor megkondulnak a város minden harangjai, s ez est­éli 9 óráig igen gyakori, a templomok korán nyittatnak föl, s hajóját sűrű tömeg tölti be azonnal. Az utczákon itt-ott a szent szobrok mellett szent oltárok vannak felütve, melyek előterén czifrán festett szent képek függnek, ragyo­gó ékszerekkel, drága olvasókkal megtömve óriási gyertyatartók állnak körötte, melyeket arany­szár­nyas angyalkák őrzenek, az egészet zöld ágak köri­tik tömötten. A hevér (bánya munkás) ha beteszi háza ajtaját s körültekintve tornyot vagy feszületet lát, megemeli fövegét azonnal, olvasóját szorongatja ujjaival s imára lelkesül; szállván alább a hány ke­resztre talál útjában, valamennyi előtt térden imád­kozik. Ha 7-kor templomba indul, 9 óra felé annak közelébe ér, hol felejtve mindent, hitében mélyen el­merül. A szentegyház hajója igen nagy, de koránt sem férhet oda be minden ember. Az isteni tisztelet végbemenve, egy óriási menet indul meg: Szent Katharina nagy zászlóját viszi elől há­rom ember, a zászló alatt egyenruhába öltözött bá­nya munkások lőnek 5-ös sorjával görbe végű pál­­czájukat kardképpen emelve vállaikra; ezek fölött a felügyelet egy bánya hivatalnokra szorítkozik, ki ki­vont karddal jár élükön. Utánnak jő a mintegy 20 tagból álló bánya-banda, mellettük a városi iskolás gyermekek, aztán a gymnásium több zászlóval; ezek után az apáczák felügyelete alatt hó­fehérbe öltözve a városi kis leánykák kettős sorsával, fejükön zöld koszorúkkal, melyekről hosszan fátyol foly alá, kis karjaibon virággal telt kosarak csüngnek, mely vi­rágokat, angyalokat jelképezvén, a papok lábai alá szúrált, párosával gyakorta hátra szaladozván. A kis angyalkákat is egy banda kiséri. Jönnek most a fel­öltözött minisztráló gyermekek számtalan csenget­tyűkkel kezekben, melyeket a fül nem nagy kelle­mére szünet nélkül rázogatnak, szép aranyos gúnyá­ban ragyogón következik aztán a papok rendje, kik ■közül három fő elől egy sorba, utánnok az ur sátora s alatta diszöltönyében a prépost, tartván kezében az üdvöt adó oltári szentséget, mely előtt gyakran szent füstök emelkednek fel; balján a prépostnak egy oly aranyszínű palotát visz egy pap, mit mi szülőföl­demen „püspöki bot“ név alatt ismerünk. . Az ur sátora után közvetlen a város értelmes polgárainak disz csoportja megy hajdanfővel ünnepi arczczal hallgatag, következnek aztán szintén sorban a város hajadonai, lassú hangokon szent énekeket dalolva, tört hangjaikat el-elnyomja a közvetlen nyo­mukba lépő polgárnők hangos zsolozsmája; az egész menetet a koldusok nagy csoportja zárja be. Harangzúgás, csengetyűszó, ágyüdörgés, a több rendbeli bandák zaja, a külön csoportok külön énekei óriási hangkeveréket alkotva egy nagy har­­móniává olvad öszsze, s törve a fellegek közé, ke­resi az Istent. Különböző ünnepek alkalmával a processio kü­lönböző szokott lenni. A különböző vallási szertartások külsőségei, bármennyire is eltérjenek egymástól, bizonyos határok közt világért sem botránkoztatók, de túllépve min­den korlátot a hitvallás vesztére törnek, s az emberi méltóságot támadják meg, mert az erkölcsi érzüle­tekre döntő befolyással birnak. Magam hallottam kath. felekezetű embertől oly kifejezéseket, melyekben bevallva, hogy maga is ugyanazon anyaszentegyház fia, de szégyennel pi­rul el ily jelenetben látva hitsorsosit. íme a kertész munkájának első gyümölcse: tiszteletlenség önfeleke­­zete iránt. De kényesebb oldala is van a dolognak. Ha a felsőbbek nagy fénynyel akarván hatni a népérzületre, próbálnak ezért érni, hogy mély vallásos tiszteletet vívjanak ki, tévednek. Mert a nagy fény nem csak szem,­ de értelem-vakító is, s így a tisztelet forrása csupán érzéki marad. Vagy ha a fény nem kábító, akkor a gyakorlat, mint fentebb érintem, czélraju­­tást sohase mutat. Az utóbbiak" csak névleg tartoznak az illető felekezethez, az előbbiek cselekedeteiben pedig sem nyereség, sem dicsőség nincsen. Ha a processiók egy szép reggelen lelkes ta­nítói oktatássá változnának át, akkor a fölébredt emberi méltóság érzetében megdicsőülne keblünkben az Isten. Melyik innep volna kedvesebb az ég előtt ennél ?! . . . A város minden oldalról hegyekkel van zárva, a majdnem északinak, melyről alább szót emelek: „Paradicsom hegy a neve, a keletinek ormán áll az országos biró „Kálvária.“ A házak szerteszórtan feküsznek egymás alatt és fölött, pár rendezett ut­­czájából számtalan utak czikáznak szerte. Ez utak telve vannak szentek szobraival, keresztekkel, feszü­letekkel, nem is jó vallásos ember az, kinek háza oldalában ilyen szentszobor, vagy legalább egyszerű feszület vésve nincs; azon eset, hogy ez hiányoznék, ritka. De ha ez mégis előfordul, akkor a szegényebb . A képviselőház plénuma a felirati vita bő­beszédű munkája után szünetel, s a képviselők a pártconferentiákban s az osztályülésekben munkál­kodnak : vitatgatják a ministérium által a ház asz­talára tett, s mult és jelen számunk „Törvényho­zás” rovataiban közlött javaslatokat, „a vám kő­bánya munkások, valamint az­ intelligens osztály egy része is, azzal segít e nagy hiányon, hogy szent ké­pekkel aggatják tele a lakszobák belsejét, vagy módjuk szerint szent ereklyéket szereznek; sőt oly eset is jó elő, hogy a család különböző tagjai kü­lön szentképek üdvös erejét választják védelmül. A túlbuzgóság után azon balhiedelemben rajong az al­sóbb osztály, hogy üdvözítő vallás a sajátjukon kí­­vül nincs is, sőt­ némely intelligens családot sem veszek ki, miért a más felekezetűek kárhozottak. Ezt a szerfeletti ragaszkodást még meg lehet enged­ni , a­mennyiben elvakítva övéiken kívül mást nem is láthatnak, de már következményeit roszalnunk kell, és ezt megemlítni mindenáron kötelességünk. Felekezete iránti féltékenysége olykor őrjöngő­­vé teszi az alsóbbakat, s annyira pedig, hogy menet alkalmával a városi hatóság kénytelen bejáratni a közeli tért, hogy valakit feltett löveggel ne találja­nak, vagy csak messziről is lássanak. Eset volt rá, hogy emberre rontottak vén asszonyok, s mankójuk­kal súlyos beteggé verték a védtelent. E téren a koldusok szoktak leginkább kitűnni. S a legkisebb hidegség a más felekezetűek részéről már elégséges arra, hogy a düh, mint villám, az egészet felvi­­dítsa. Hozhatnék példát a jelen ünnepély alkalmá­val történtről is. A túlvallásosság következménye súlyos a népre és súlyos a miveltségre. Mert ha a társadalmi boldogságot a szükséges anyagi dolgok megszerzésében és az általános mi­­velődésben keressük, úgy itt ily rendszer mellett ar­ra hivatva nem vagyunk. • Mert a­mi az anyagi dolgokat illeti: arra vi­lágos példákat adnak az évenkénti roppant bucsujá­­rások, melyeket sok ezer emberig fel megéreznek. Hány napi munkájába kerülhet annak a szegénynek :Consensus fucit nuptias.** I. O Ha van kérdés, melynek nagy jelentősége az államra nézve megkívánja, hogy annak helyes megoldásától habozó politika vagy melléktekinte­­tek által magunkat eltéríltetni ne engedjük, az bi­zonyára a polgári házasság kérdése. Az egyház igényei azon viszonyok elintézésére, melyeken köz­vetlenül a család, közvetve pedig az állam alap­szik, árnyékát sem bírják a jogosultságnak. A ke­reszténység eredetében nem volt egyéb a zsidó ta­nok reformálásánál, s mint az újabb bibliai búvár­latok eléggé földeriték, valamennyi apostol testes­től, lelkestől zsidó maradt. Sőt a tizenharmadik, közülök, Pál, az egyetlen, ki az evangéliumát po­­gányoknak is hirdető, s kit ezekből a többi apos­tolok soha el nem ismertek, egy hosszú utat tett Jeruzsálembe, hogy ott a templomban a zsidó tör­vények által előírt szertartásoknak magát alávesse. Minthogy pedig az új testamentum keresztény es­ketésről egy szóval sem emlékezik meg, feltehet­jük, hogy az első keresztények között a zsidók tisztán polgári házassága volt szokásban. Keresz­tény házassági összeköttetéseknek az első száza­dokban nyomára sem találhatunk. Athenagoras Marc Aurelhez intézett apológiájában határozottan kijelenti: „mindenikünk törvényeitek szerint elvett házastársát törvényes nejének tekinti.“ Justin vér- • tanú szintén mondja: „A keresztényeknek, mint polgároknak mindenük közös másokkal, s ők úgy nősülnek, mint mások.“ I. Miklós pápa még 865­*) A Deák-pártnak egyik tevékeny munkás tagjától vesszük ez interpellation Szívesen közreadjuk, legkevésbbé sem törődve azzal, vájjon nem fog-e a D K. Közlönyében is­mét akadni valaki, ki kétségbe vonja az interpelláló kifogás­talan deákpárti voltát. Szerk. ben is állítja, hogy a házasság érvényessége kizá­rólag a jegyesek megegyezésétől függ, s hogy egy­­átalában nem vétek, ha a házasság minden papi közvetítés nélkül köttetik, s még a 15-ik század­­ban is a harmadik florenczi zsinat a jegyesek be­leegyezését elégségesnek találta a házassági szö­vetség érvényességére. S valamint már aquino-i Tamás a pap és tanuk nélkül, titokban kötött há­zasságot valódi szentségnek tartó,­agy a reforma­tio korában tartott tridenti zsinat is állhatatosan ragaszkodott azon elvhez, hogy a megegyezés hoz­za létre a házasságot, s kimondá minden titokban, csak megegyezés folytán kötött egybekelésnek ér­vényességét, elhatározván egyszersmind, hogy jö­vőre minden házasság egy pap s néhány tanú j­e­­lenlétében kötendő. Tehát a tridenti zsinat is a házasság érvényességét nem a papi megáldás, hanem a pap és néhány tanú jelenlététől te­szi függővé s ezt is csak azért, hogy jövőre a ti­tokban kötött házasságok elfogadásának eleje vé­zessék. Az egyház e felfogásából érthető meg, mi­ként vala lehetséges, hogy sok keresztény ország­ban pl. Hollandia­ és Skóthonban a házassági kö­tés minden időkben tisztán polgári tény maradt, melynek jogérvénye csakis a kölcsönös beleegye­zés által van feltételezve. Az egyház országa nem e világból való ; a házasság azonban „világi ügy.“ A kereszténység a természetet bűnösnek találva, a természeti vágyak és ösztönök megfékezését ajánlja s ehhez követ­kezetesen papjaitól , átalában mindazoktól, kik felsőbb egyházi méltóságra jutni akarnak, szűzies nőtlenséget kíván. „E világ gyermekeit örvendezni engedjük, azoktól pedig, kik a túlvilág örömeire akarnak méltókká lenni, ezen örömről lemondást kívánunk“ — ezen értelemben kárhoztatja Tertal­­lián a házasságot „quom­am et ipsse nupt se ex eo constant, quod est stuprum­­soil, ex commixtione carnis.“) Ágoston ugyanezt tanítja, sőt Origenes e szellemtől lelkesítve önmagát foszta meg férfiassá­gától. Így gondolkoztak azon férfiak, kik a keresz­ténységhez legközelebb állottak, s ezen álláspontot foglalta el a tridenti zsinat is. Mi annál kevésbbé vagyunk hajlandók ellene mondani e nézetnek mert tudjuk, hogy az a Brahma és Buddha tanai­ban, s általában minden vallásban, mely az ember elé a lét erkölcsi czélját tűzte ki, szintén érvénye­sítő magát, sőt a rationalisalt protestantismusból is ismételten kifejlődik, mint ezt az amerikai „ráz­­kodók“, Ignácz atya törekvései Angliában, az as­­kéta „Sisters of Mercy“ , stb. eléggé bizonyítják. Belpolitikai szemle.

Next