Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)

1869-07-02 / 77. szám

Harmadik évi folyam. Előfizetési feltételek: Évre ..........................»1*2 frt — kr. Félévre..........................6 „ —­ „ Negyedévre . ... i „ — p U­.v.mnként . . • . ■ . I „ — „ Megjelenik hetenkint h­áromszor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt. 70i1k szám AGYAR POLGAR P­OLITIKAI LAP. Kolozsvárit., péntek julius 2. 1869. Hirdetési díjak. Ötször hasábozott sor ára 6 kr. Bélyegdíj minden fürdetéstöl 80 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó-hivata­l. Fiókkiadó-hivatalok: Décsen: Krémer Sámuel, Enyeden: Vokál János. Csamosojvártt: Csansz testvérek. Kolozsvárit:­ Stein J. és Demjén L. M.­Vásárhelyit: Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, JULIUS 2. Legifjabb távirati tudósitások. Bukarest, jun. 30. Duka hadligyér vissza­lépett, s helyét Mas ezredes foglalta el. A Tekuts melletti hadgyakorlati táborban 10,000 ember van, s 5000-et még várnak. Károly fejedelem ma oda utazik. Páris, jun. 29. A törvény­hozó testü­let teg­nap megnyittatott. A megnyitó beszédben Rouber államminiszter igazolja a rendkívüli ülésszak szük­ségességét. A kormány nézete szerint ennek egye­düli tárgya a választások igazolása. A rendes ülés­szak alatt a kormány oly törvényjavaslatokat ter­­jesztene elő, melyek alkalmasak lesznek az ország jóllétének előmozdítására. Bécsi ágro­­ul­­­ón Arany 5,85, Ezüst 121.75 Erdélyi földteherm. kütv. (á 100 ft) pénz — 76.—. áru 76.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 153.50. Szegény Erdély! Köszönet érezte belügyministeriumunk­­nak, mit „Erdély választókerületei és a Statistik­a“ feliratú czikkeinkben másfél hó előtt, mint „pium desideriumot“ említünk fel, a hivatalos lap egyik közeleb­bi száma meghozta­ az 1867-ki országgyű­lési választólajstromok statistikai kimutatá­sait. E nagy fáradságot igénylő munka ösz­­szesítése két táblázatból áll: az első a ma­gyarországi anyaföld 344, a második az er­délyi terület 75 kerületének kimutatását öleli fel. A megyei, széki, vidéki és városi kerü­letek választóinak egyenkénti összeírása mel­lett a választóképességnek minősítvényi osz­tályzatai is pontosan kijelölvék, úgy hogy mind a magyarországi anyaföld és az erdé­lyi terület sommás öszszámadása, mind az egyes kerületek tételei is pontosan felmutat­ják, hány választó képességének alapja a birtok vagy kézművesség, a gyár vagy jö­vedelem, értelmiség vagy nemesség, adó vagy a füstök száma? Magyarország és Erdély társadalmi vi­szonyainak rajza fekszik előttünk ez adatok­ban, mérlege e táblázatok sociális rendsze­rünk vagy jobban rendszertelenségünk alap­­feltételét alkotó osztálykülönbféleség arányá­nak, kimutatása szellemi s anyagi életünk erőműtani művelete egyes tényezőinek, mik a keresleti ágak egyneműsége vagy külön­­félesége szerint egy vagy különböző irány­ban hatva sociális életünk mindennapi tüne­ményeiben adják eredőtök." Mennyi tanúság rejlik e rideg számok­ban ! A mathetis kérlelhetlen biztosságával felfejtvék ezekben az okok, mik korhadt so­ciális viszonyaink szánalmas állapotait vál­­tozhatlan következetességgel szülik, világo­san kimutatva a coefficiens erők, mik a tár­sadalom dynamicájának mélyreható és csal­hatatlan törvényei szerint sociális szerveze­tünket tökéletesítik vagy megrontják, a ha­ladás és polgárosodás anyagi és szellemi fejlettsége felé emelik, avagy a félbarbár ál­lapotok fejletlen öszhangtalanságába sülyesz­­tik. E két szerény terjedelmű tabella ívekre menő nemzetgazdasági értekezéseknél alapo­sabban és részletesebben fedi fel, hogy hon­­nét hazánk természetileg gazdag terrénuma fölött a civilizált, bár a természettől kevésé kedvező viszonyok közé helyezett országo­kéval arányitva kiáltó anyagi szegénység, szellemi stagnatio és tömeg­nyomor? Me­lyek a forrásai mindnyájunk által érzékenyen sajgott, s hathatósan megénekelt nehéz vi­szonyoknak, miken azonban tétlen jajgatás vagy félrendszabályok intézkedései nem, csak a baj forrásainak gyökeres orvoslása képes segítni. És honnét van, hogy Erdély a szegény magyarországi anyaföld mellett is oly sze­gény, anyagilag és szellemileg satnya és a korhadt társadalom kórjelenségeit: a paupe­­rismust és absentismust a magyarországi vi­szonyok mellett is kétségbeejtő mérvben te­nyészti ? Az idezárt táblázati paralella kétségbe­ejtő ékesszólással tárja fel Erdély sociális nyomorának kórokait. A társadalmi tudománynak minden két­ségen felü­lálló igazsága, hogy a foglalkozá­sok különfélesége, a mezőgazdasági, keres­kedelmi, műipari keresletek súlyegyene lét­­feltéte a kulturállamnak, oly sociális ténye­ző, mely nélkül a félbarbár állapotok fölé, a polgárosodás viszonyaiba egy állam sem emelkedhetik. S mily keresleti arányra mu­tatnak ez adatok? Elfoglalta-e nálunk csak távolról is az ipar, kereskedelem az őt ille­tő helyet? Erdélyben a politikai tényezők 67 szá­zalékát az anyagi és szellemi tekintetben proletár nemesség alkotja, míg az anyaföld választóinak csak 12 procentumát képezi; Magyarországban ellenben 67 százalékban van képviselve a birtok, melyre Erdély­ben csak 13 pt. jut; 6­5 százalékban a közmű, melyre Erdélyben csak 3 százalék esik; Magyarországban 9-ben, Erdélyben 0­8-ban a jövedelem, Magyarországon 2, Er­délyben 04 százalék a kereskedelem; Ma­gyarországon 0­076, Erdélyben 6'Ol a gyár­ipar; Magyarországon 5, Erdélyben 13 az értelmiség. Ily leverő a paralella még Magyaror­szággal is szemben, pedig Magyarország is fölötte messze esik Európa műveit államai kerested sulyegyenétől. Csoda-e, ha Erdély gazdag földje nem birja hátán a népet, mely­nek egyetlen kereslete a föld kizsarolásában áll, s ha a tömeg elszegényedése mindegyre hanyatlik ott, hol a műipar- és kereskede­lemre utalt lakossági contingens is azon ta­laj zsákmányolásából eszi kenyerét? Pedig e rendkívüli mértékben igénybe vett talaj primitív mezőgazdaságunk mellett a legfer­débb művelésben részesül; csak kölcsönöz­nek fele, és mit sem nyer a kölcsönzöttből vissza, de sőt időt sem erőmegfeszítéseinek kikeverésére. Társadalmi tényezőink aránytalansága lassítja, csaknem megakasztja a munkaerők körforgását; e körforgás lassudása idézi elő a pangást, mely a társulási és egyesülési viszonyokon rejlő egyéniségeknek szárnyát szegi. Szomorúan beválik Erdélyen a nemzet­gazdasági tan: „az egyéniség egyenlő arány­ban fejlődik a foglalkozások különnemüségé­­vel, s a kereslet sokféleségével, mely en­nek következtében az emberi erők termelése iránt támasztatik.“ Erdély csak 1-3 értelmiségi szá­zalékot szolgáltat a választók összegéhez s más­részt határai között máig sem izmosult a munkás, polgári középosztály, mely ér­telmi és vagyoni túlsúlyánál fogva a műveit nyugat államaiban: Németországban, mint „Bürgerthum“, Francziaországban, mint „bourgeoisie“ „Thiersétat“, s a britt szige­ten kiválóan, mint a „City“ szerepében a politikai közélet súlypontját alkotja. Ipar és kereskedelem nélküli országok­ban haladás, polgárosodás, democraţia leg­egészségesebb lételemeit nélkülözi, míg Er­dély mai társadalmi szervezetében gyökere­sen át nem alakul, menthetlenül bábja ma­rad az anyagi és szellemi nyomoron ural­kodó aristocraţia nagyságosan pöffeszkedő uralomvágyának. A fennebbiekből önmagát vonja le a ta­núság. Erdély homlokegyenest rohan anyagi vesztének, melytől a gyors segély egyedül képes megmenteni. Bis dat, qui cito dat, nihil dat, qui munera mandat. Várjon számot vetett-e és e számvetés tanácsa szerint járt-e el nemzetgazdaságunk érdekében a párt, melyet ez idő szerint „a hatalom és dicsőség“? a régi rendszer ér-­­­dektársaival, az ariszocratákkal, kik önzetlen honfiai szeretetek forró öleléseivel (Erdélyből csaknem kiszob­ták a lelket, sietett megköt­ni a barátságot, de vajmi keveset tudunk az ipar, kereskedelem emelésére viselt dolgairól. Emelt-e eddig egy ipar- vagy kereske­delmi iskolát kormányunk atyai gondosko­dása ? Nem-e tartja harmadfélévi mindenha­tósága után is­tokban az ipartörvényt? Tett­­e bár egy kezdeményező lépést a székely­­földi túlnépesedés kárainak gyarmatosítás­a vagy országos költségen emelendő gyárak, a székelyföldi vasúti munkálatok életbelép­tetése általi orvoslására? Intézkedett-e máig ez országrész heverő munkaerejének czélsze­­rű alkalmazásáról a munkások tömeges szer­ződtetésének közvetítése által ? Mennyi munkaerő, mindmegannyi nem­zetgazdasági tőke megy évente e szegény országban csak azért is veszendőbe, mert mit sem tön a kormány arra, hogy termelte­tése nyereséges alkalmazást találjon. Avagy tán az ipar­i kereskedelem helyi központ­jainak emelésére fordító gondjait? Kolozsvár lenne hivatva, hogy a nagy­várad-kolozsvári vonal kiépültével ez országrész forgalmának központjává, gyors mozgalmat élesztő góczá­­vá váljék, s nem-e csigalassúsággal foly­ó vonal építése, nem-e félévvel halasztatott el az eredeti időpontról a bűnös hanyagság mi­att e forgalmi vonal megnyitása? stb. stb. A kormány mulasztásainak hosszú lánczso­­rozata az, mi Erdély megmentésére a közel­jövőben kecsegtet. Szegény Erdély! De vessünk még egy pillantást a ma­gyarországi anyaföld s Erdély választási táb­lázataira. A magyar anyaterületen minden képvise­lőre 32­ 000 lakó, 2 621 választó, s igy minden 12-dik lakosra egy választó esik. Erdélyben 25­ 333 lakó, 1466 választó esik egy képvi­selőre, a lakók és választók aránya 18:1. És ha a nemesség révén szavazó proletariátust levonjuk ? Egy magyarországi képviselő 2095, egy erdélyi csak 479 oly polgárt kép­visel, ki értelmiség avagy birtok minősítvé­­nyénél fogva részesül a választás politikai jogában. És mégis avval gúnyolnak, hogy hat­vanhét százalékban proletárnemes választóid­dal a haladás és democrácia érde­keinek mentetted meg az uralkodó kor­mányt a barbár és értelmetlen magyar anya­föld szavazatai ellen. Szegény Erdély! Mátray Ernő. 687szám 110-000 , 792-799 Erdély Magyarország fan GG m Q« M› J* NDQ* Tő 60 N r—. 03 m3­­ Nemesség 74-134 94-243 I Birtok 14-495 532-896 Adó 11-684 — — 1 Kézmü 3-699 46-032 Füstök 3-258 — — Értelmiség 1.421 39-455 Jövedelem 866 65-447 Kereskedelem 431 14-012 Gyár 12 654 T ARCZA. Horváth Ignácz, honvédőrnagy jegyzetel az 1848—9-ki székely hadjáratokból. Közli: K. Papp Miklós. IV. Szent-Iványi csata, Urban osztrák ezre­des ellen. A mint emlitem a falu közt, még nem sokra mehetének, sem a csíki század, sem a láncsások, ekkor Beczmann alezredes, kinek éber figyelmét semmi se kerülte ki, hozzám fordula, ki ekkor a zászlóalj balszárnyán állottam Beltramival, paran­­csolá nékem, küldenék be a faluba egy fegyveres századot, a székely fegyver­ekből, mire válaszo­­lom, hogy nem látom helyesnek e csekély kis erőt, még inkább gyöngíteni, hadjuk akkorra ha átalá­­nos­ lesz az ütközet, csak is e 300 egy­néhány ember kikre valamit számíthatunk, mire nézve azon észrevételt tevém, helyesebbnek vélem a gr. Kál­­noky Dénes parancsnoksága alatt álló vadászokat, segítségre küldeni, külömben is a minden percz­­ben fenyegető lovassági rohamnak, szurony nélküli fegyverükkel károsan lettek volna kitéve, mit al­ezredesem is helyeselvén, gr. Kálnokinak azonnal rendeletet adtam az indulásra. Hogy gr. Kálnoky e feladatát ügyesen és bátorsággal oldotta legyen meg, arról mellette bi­zonyít az eredmény. Mihelyt ő kis vadászsergővel a faluba nyomult, a tüzelés azonnal élénkülni kezd­l­dett, az ellenséges fegyveresekkel megrakott há­zak, azonnal megrohantattak, a lövések egy kissé elnémultak, a golyóknak, a szurony váltotta föl helyét, a gyilkolás a faluba benn átalánossá vált, az ellenség közül ott benn egy se menekült. E műtételen a székelyek gyorsan ke­resztül esvén, épen azon az utón, melynek beve­­­­zetésénél e közbe a honvédek legelszántabban ha­bár nagy rendetlenségbe folytonosan tüzeltek, aka­rának a falából ki­debouckirozni, a honvédek nem tájékozván magokat, a kivonulókat ellenségnek te­­kinték és azonnal keményen tüzelni kezdenek a székelyekre, kiknek a félreértését csak is úgy lehe­tett helyrehozni, hogy szuronyaikra és a tisztek­­ kardjaikra fehér zsebkendőt tűztek. Ezen rövid ideig tartó zavart, az osztrák csa­­tározók sok ügyességgel és nagy vakmerőséggel tudták felhasználni, ugyanis, mihelyt észrevették a honvédek zavarát, kik már már kezdenek a két­felöli megtámadás elöl nem hátra, de csoportba össze­vonulni, azonnal, mint a kigyók, minden kompot, minden árkot és földegyentelenséget gyor­san előnyomulva fölhasználnak, úgy hogy nagy része nem vola meszszebb már 30 lépésnél, mindig lebujva, mindig hason, mint a farkas, közelebb-köze­­lebb nyomulának, mire a lovasság is már újból roha­mot fuvata, úgy annyira, hogy alezredesem, ki megint hozzám forduló, jónak véle a már tömeg­be volt zászlóaljat is az árkokkal körülvett, fel­jebb említettem volt szénáskerti sánczolatok mögé rejteni, mire azon kis észrevételem után, t. i. ha lehet ne bontsuk meg a tömeget, mert ha egyszer elszélesztjük a székelyeket, bajosan fogjuk még egyszer sorba állítani, ezen ütközet crisissé azon­ban nem sokáig tartott, mihelyt a honvédek, a fa­luból kiindult volt képzelt ellenségbe, a fehér ken­dőknél fogva székelyeikre ismertek és azok is szin­tén gyors lépésekkel a mezőre, a honvédekkel egyesültek, azonnal a lövés megszűnt és az emlí­tettem már alig 30 lépésnyire előnyomult volt, ga­­licziai Cordon jägereket, szuronyszegezve megro­hanták, a nélkül, hogy egy is az ellenségből me­nekedhetett volna, az őket lóháton vezénylő tiszttel együtt, minekutánna, ennek lova egy lövésre elesett s gazdája lábát oda nyomván, nem mene­­kedhetett, katonáival együtt leszaratott, agyonve­retett. Látván ezt az ellenség vezére Urbán ezre­des, hadrömét megfordította, Szász Régen-felé és gyors lépésekkel, de mindig rendbe vonult vissza, ekkor az ellenség­ezése átalános lett, mind a há­rom székely dandárnak tisztje, valamint Dorsner dandárjának legénysége a csatát egyedül kiállott Beczmann alezredeseivel egybeolvadva, hajtotta az ellenséget a bereczktelki erdőkig, hol már annyira besötétedtünk, hogy éjjeli tábort kelle vonnunk. A csapatok közül, kik magukat különösen kitüntették, meg kell említenem: a 12. zászlóalj 2. századját tisztjeikkel együtt, a csíki zászlóalj­nak egy századját, gr. Kálnoky Dénest vadásszai­­val együtt, Beczmann alezredest, mint vezért és személyes bátorságát, Beltrámi főherczeg Károly ezredbeli hadnagyot, ki a sivitó golyók közt, csak amúgy sétált alá s fel, mintha semmi vész se fe­nyegette volna. Sajnálattal kell megemlítenem, hogy ez alka­lommal, midőn a csata eldöntésének épen a leg­­ hat gyászhalom. — Egy őszinte szó a nemzeti­­kegyeletérzethez. — Hegyalja, jun. végén. A mult év október 29 én telt 20 éve annak, a mióta az ártatlanul legyilkolt hegyaljai magya­nagyobb válsági perczibe volnánk, a balszárnyán állva, végig tekinték a székely zászlóaljon s csak egyszerre látám, mint mikor a hegyipatak, nagyranöve valamely előtte álló dugásnak rohan, és azt megnyomja, s azután kétfelé szakasztva áttör rajta, szakadófélbe pillantám meg, e zászló­alj közepét is, mire hirtelen oda lovaglok, kardom lapjával kelle a görbe convex vonalat kiigazíta­nom, mely alkalommal a convexvonalnak, legszél­sőbb vonalát is akként igazitom ki, kénytelen vol­tam a példaadásért egy császári főhadnagyot is, a már gyakorlatba vett módon helyre iga­zítani. Egy megfutamlott volt székely fegyverest pedig akkor vevén észre, épen, midőn az, a közel lévő sánczon keresztül akara menekülni; lovam­mal odaugratván, széles lévén az árok lovam azt át, és épen a sáncz túlsó fölhányására kikapasz­­kodó székelyre ugrani vonakodott, kénytelenitve voltam leszállani, egy kezembe kantárom szijját tartván, újra a zászlóaljához vissza kisértem. Halottakat részünkről egyet sem láttam, el­lenben sebeseket 7-et vittek hátra a székelyek kö­zül, ezek közül épen azon emberre ismertem, a ki reggel a sárpataki erdőnél, midőn szekeréről le­költöztetni szándékozom és ellenszegülni akarván parancsomnak, ellenem szuronyt akart használni. Ellenség részéről, hallomás szerint t. i. egy Szent-Iványban lakó udvari tiszt után, a ki a ha­lottak eltemetésinél jelen volt 363-ra számítható. (Folytatása következik.)

Next