Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)
1869-08-04 / 91. szám
91 -ik szám Harmadik évi folyam. Előfizetési feltételek: Évre » • . . . 12.frt—kr. Félévre . . . . . . 6 „ Köryedévre • • • 8 „_ m Havonként . • • • 1 a 1» Megjelenik hetenkint háromszor: \ Hsárnap, Szerdán és Pénteken« Szerkesztőség és kiadóhivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt« POLITIKAI LAP. Kolozsvár», szereda augusztus 4. 1866. Hirdetési dijak: Ötször hangbosott sor ára 6 kr. Hélyegdij minden hirdetéstfel 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvesményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiók-kiadó-hivatalok: Dééssn: Krémer Sámuel. Engaden: Vokál János. Csamosny Mártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein J. és Demjén L. M.Vásárhelytt: Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, AUGUSTUS 3. Legújabb távirati tudósítások. Krakkó, aug. 1. A carmelita-colostornak elfodott fönöknője a Romában lakó rendfőnök egy utasítására hivatkozott, melyben megtiltatott neki Ubrik Borbálát tébolydába vitetni. Bukaret, aug. 1. A tiz milliónyi municipalitási kölcsön a brünni jelzálogbankkal , a kölni és brüsseli Oppenheim házakkal csak most köttetett meg. A miniszteri megerősítést ezután várják. Bécsi ágro jul. 30-a Arany 5.92. Ezüst 121.75 Erdélyi földteherm. kötv. (á 100 ft) pénz — 75.25. áru 79.25. — Érd. vasút részvény (á 200 ft.) pénz 152.80. áru 153.50. Delegationális szemfényvesztés. A Deák-párt belátóbb tagjai mind kevésbbé gyönyörködhetnek politikájuk azon szörnyszülöttjében, mely keresztelése alkalmával delegatio névvel ruháztatott fel. A mézes hetek illusioja, adelegatio életképessége iránt kezdetben ápolt bit fogyatékán van; a vézna gyermeknek, mely harmadik életévét is folytonos nyomorgással tölti, hosszú élet bizony alig jósolható. Azon kormányférfiak egyébiránt, akik a delegatiókkal minden évben közvetlenül érintkeznek, a legkevésbbé sem óhajtják, hogy ezen institutio erőre, tekintélyre tegyen szert, és esetleg még fejükre is nőhessen. Ők teljesen meg vannak elégedve, ha a delegatiók egyszerűen elmondják az „igen“-t óriási „közös“ követeléseikre, s ha minden igyekezetük daczára netalán megkísérlenék a költségvetési tételek s a kiadások folytonos növekedése fölött némi felvilágosítások „kérését“ , akkor úgy tesznek, mint az orvos, ki megengedi ugyan betegének, hogy őt fizesse, de ha ez alkalmatlan kérdéseket is tesz, gyógyulása érdekébenmegtiltja neki a „sok beszédet.“ Csalódnék, aki azt hinné, hogy a delegációk parlamentáris jogokat gyakorolhatnak. A nemzetet még az sem vigasztalhatja, hogy folyvást súlyosbuló terheit önakaratából, maga helyezi vállaira. Egy hid a delegatio, mely az alkotmányosság termékeny mezejét az absolutismus kietlen sivatagjával az előbbinek mondhatlan hátrányára köti össze. Tényeket sorolunk fel, ítéljenek belőlük elfogulatlan olvasóink. A magyar delegatio pénzügyi bizottsága nem is kísértve meg a közös költségvetés általa is helyteleneknek ismert részletei kitörlését, hogy valamit mégis változtasson, fogja magát, s átteszi azokat a rendkívüli budgetbe. A közös miniszereknek természetesen mindegy, akár rendes, akár rendkívüli címen, csakhogy mi ment,h megkapjanak, amit követeltek. A német delegatio egyik ülésben azon felszólalás létezik, ha vájjon a delegatio által elhatározandó levonások foganatba is vétetnek-e? Más viszonyok között az ily értelmű felszólalás egyenes sértés lett volna a ministerek alkotmányos érzülete ellen; a mi „közös“ ministereink azonban túlteszik magukat hasonló csekélységeken, s nemcsak egyikök sem érezte magát az interpelláló által megsértettnek, de sőt a hadügyér, kihez az intézve volt, jónak látta egy hangot sem válaszolni reá. Beast külügyér a delegátiók színe előtt ékes szavakban elmondja, hogy a béke fenmaradása egész Európában teljesen biztosítva van, s háborútól a legkisebb okunk sincs tartani. A logica egyszerű szabálya szerint az következnék e biztosításból, miszerint meg kellene takarítani valamit az óriási hadügyi költségvetésből, mely csak a múlt évben is háborús kilátások közt szavaztatott meg. Kuhn hadügyérnek azonban más logikája van. Ő a teljesen biztosított béke korszakában a múlt évben megszavazott költségvetésnél csak 7.637.319 forintocskával követel többet a delegatióktól. Valóban kiváncsiak vagyunk arra, hogy miként fog kinézni a hadügyér költségvetési előirányzata majd valamely bekövetkezhető háború előjelei között. Kuhn úr, a delegatiók ezen „enfant terrible“-je még itt sem állapodik meg. Midőn a német delegátióban a hadügyi költségvetés évenkénti nagyobbodásának okai s lehető orvosszerei után tudakozódtak a hadügyérnél, ezen „alkotmányos érzelmű“ férfiú szóról-szóra azt felelte, hogy „a hadügyi szervezet csak annyiban áll a törvényhozási tényezők ellenőrködése alatt, amennyiben ezeket illeti a szükséges pénzeszközök megszavazása.“ Ha jól emlékszünk, ő Felsége, az egyptomi alkirály kairói parlamentjében tétettek nemrég ily nyilatkozatok; más parlamentáris államokban e hang jelenleg nem divatozik, s teljes igaza van a balközép német közlönyének, midőn e hadügyéri nyilatkozatot a parlamentáris testületek ellen elkövethető leggorombább bántalmak egyikének nevezi. Soha egy institutiót sem kisért méltóbban a népszerűtlenség és ellenszenv, mint azt, melynek rész gépezetében a kerekek ez idő szerint ősz Vindobona falai között oly keservesen nyikorognak. A Maros Újvár aknán végrendelet hátrahagyása mellett — 1864 közepe tájt — egy Morvából ez 22 évvel egy pálezikó birtokában lévő ide tévedt, a 1849. a kozákok által katonai őrállomáson összevagdalt derék vitézünknek vagyonos özvegyével 1851 ben házasságra lépett Asztalos balt el. — Ki ezen házasságnál fogva, a törvénysíknél levő hiteles összeírás szerint is, nejének több mint akkor 2000 — kétezer oszt. frt. élő ingó és ingatlan javait vette kezéhez, s ezen nőihozomány teve alapját a közös szerzeményeknek . Történt azonban, hogy az inkább vagyon után csengő férj — mint azon idők nagyon hasznos embere, csak hamar egy bécsi több gyermekű anyával, t. i. egy vidéki dragonernek nejével nyilvános nősparáznaságba bonyolódott, s törvényes nejét kegyetlenül rongálni kezdvén, magától elkülönitni kényszerűé, ő maga elüldözött nejének tulajdon házaiban, minden női hozományok és négy évi közös szerzemények birtokában maradván. Az alatt pedig a mig az elüldözött s minden javaitól igy megfosztott nö öltözetét s élelmét keresendő szolgálatra szorult, a parázna férj bűntársával az ő saját lakának egy részében lakott más részeit fináncz laktanyának s egyeseknek magas bérekért adta ki, s a női hozományokat elárusítván — a lakbérekkel együtt részint eldözsölte, részint pusztulni engedte vagy átváltoztatta. — A törvényes nő — jóllehet megtette ezek miatt panaszait, mind az egyházi, mind a polgári törvényszékek előtt; de — mert hűtlen férje a „bezirk erek“ magas kegyében állva, mint hoszszasan községi elöljáró sérthetetlen; sőt még pártfogolt helyzetben nevezte vergide nejének föllépéseit, s addig harczolta — mig nem a vagyontalanná tett, szerencsétlen Ugye, amannak cselszövényei — s ennek pénzetlensége miatt függőben maradt — egyebet nem nyervén, mint a papi szék ítélete alapján — élelmezési czime alatt birtokat s havonkint. Ily körülmények között a sokszorosan vétkes parázna férj éresvén istentelen életének végét közeledni, a nem jóhiszemüleg kezén levő és peralatti s javaknak végrendeleti örökösödésül hasonló istentelen bűntársát s ennek gyermekeit hagyá — renddé — s pár nap múlva az az: 1864 junius végén, tehát ezelőtt öt évvel meghalt. E haláleset s végrendelkezés, az osztrák törvények rettenetes alkalmazásaival, még zavarosabbá téve e már szegény özvegy összebonyolodott ügyeit sietett ugyan férjének általa lett eltemettetése után egy szívélyes s ezen megkínzott nő ügyével ismeretes ügyvéd utasítása mellett — a n. enyedi t. törvényszék előtt nem férje tulajdon hagyatékának örökléséért, hanem per és függőben maradt tulajdon illetékei és javainak elkülönítéséért a p. t. k. 812 § értelmében kérelmem. Azonban a t. törvényszék e kérést tekintetbe sem vette, hanem összeírást — birószárt rendelt, mely legnagyobb rendetlenséggel — noha az akkori egyesbirót. Szőrösei Gerő úr az igazság érdekében mindent elkövetett — végre is lön hajtva, és pedig úgy — a mi hallatlan, hogy a hagyatéki tömeg — tekintetbe vétele nélkül a pol. per. rend-Jól tudoma én azt, hogy a Hargita, a Retyezát, Ünöke vagy Vlegyásza ormai vakondtúrásokká törpülnek a Himalaya és Mont Blanc felháborította jégteteje mellett; hogy az Olt parttájai nem állják ki a versenyt a regényes Rajnavidékkel; hogy az erdélyi vasúti munkálatok kisszerűek a mont cenisi alagút- vagy a Pacific vaspályához viszonyítva , hogy a székelyföldi béretek tengerszemei természetszépség tekintetében nem érik fel a grat „High Land“ tavait. Gyakran mondom el magamban e hazáról Eötvössel én is: „ Nem mint Helvetia betakart tetői, Nem nyalnak oly magasra bérczeid, S tán szebbek a Provence daltelt mezői, Mint dús kalászt hullámzó tereid-----------“ de ennek daczára keblemet mindig lelkesítő csodálat érzettel tölti el minden szép, minden nagyszerű, a mit e haza határai között szemlélek; ennek daczára sem csatlakozhatom azokhoz, kiket a külföld érzéketlenné tett szülőföldjük irányában, kik a közönyösség, az eltompultság, hogy ne mondjam a kicsinylés egy nemével tekintenek mindarra, ami hazájukban szép, megragadó és nagyszerű. Erős hitem, hogy az ily cosmopolita blassziság terjedésének elősegítése nem éppen alkalmas eszköz a honszeretet emelésére sem. Ennek Vestatüzét pedig tehetsége szerint éleszteni a bel- és külföldön élő honfinak egyaránt kötelességében áll. Attól még kevésbbé tartok, hogy ezért valamely külföldi Ázsiának határát a Királyhágótól tartás 425-től 433.§§aiban leirattaknak — bár ha a törvényes özvegy ezek értelmében felszólalt, a végrendeleti örökös kezébe lett juttatva, s ott áll fogyatkozás s pusztulásnak kitéve — mai napiglan — biztosíték nélkül. Öt év járt le csak ez óta már, s ily hosszú idő elég volt arra, hogy özvegyünknek a hagyatéki tömegben lezárt javai részint elpusztuljanak, részint semmit érőkké silányuljanak — vagy az illetéktelen gondozó által el is használtassanak — kinek pedig egyéb biztosítéka nincs, csak az — mivel ezen végrendeletre, a törvényes özvegy végelpusztitására magát érdemesítette. Ily törvényszéki eljárás által a saját javainak élvezhetésétöl mai napig elejtett — sőt törvény útjára utasított özvegy, kétségbe esve áll 60 éves korában — hosszú szenvedés és nyomor közt elvesztetten — koldusbot és idegenek könyörületére szorulva, mint tiszta jogáért perlekedni képtelen, több mint 2000 — kétezer frtja mellett — a halál kapuja előtt. Ez a gyönyörűen felséges igazságszolgáltatás, melyért kevésbé lehet csodálkozni, hogy ha a szerencsétlenség gyermeke átkozódások között azon elkeseredés szülte gondolatra is vetemedett, hogy talán ezen alkotmányos törvényszék, melynek egy a haza védelmében elesett vitéz nejét megcsaló, hazaellenes 2-ik férj, s annak hasonnemű gyalázatos bűntársa ellen védelmezni — az igazság szerint is — kedves alkalma lesz vala — talán éppen a parázna nő-Ügyében állana pártján; — minthogy e bűnös nő leányai N.Enyeden — törvényszéki elnök, ülnök s ügyvéd urakat szolgáltak rendre; s mivel — csak a birói illetékesség kérdését sem döntötte el egész hossza két évig — mígnem a mélt. t. k. tábla rendelkezett, s úgy látszik, ma már a halál bekövetkezése várandó, hogy ekkor és az által — ezen kereset és tömeg — egészen más alakot k öltsön a végrendeleti jellemzet örökös javáért magára. — Ezen sorok írója is, a nélkül, hogy törvényismeretet követelne magának, mint avatott, az említett özvegy tiszta jogai ismeretében nagyon hajlandó e több — mint 10 évig hurczolt — per ilyetén kezeléséért nem dicsérőleg, sőt kárhoztatólag nyilatkozni, s a tényállást híven lerajzolva, bátran bocsátani a t. közvélemény itélőszéke, s a legfensőbb hatalom elé. — Ilyen czélu czikkünk folytatólag be leend végezve. TÁECZA: Nyílt levél Ihász Dániel, olasz kir. nyug. ezredes úrhoz. Több napi távollétem miatt csak most vagyok azon helyzetben, hogy e lapok egyik közelebbi számában közzétett levelének igénytelen személyemet illető részére az őszinte tisztelet, de egyszerintind a minden utógondolat nélküli nyíltság hangján válaszolhassak. A t. ezredes úr „mosolygással“ olvasta ama leírást, melyben én a szánai vasúti munkálatokat „óriási vállalatinak nevezem; megütközött továbbá a fölött, hogy ilyesmi csodálkozásomat felkelthété, s összehasonlítva e munkálatok egyes részleteit a Susától Bardoneckig épülő vasút nagyszerőségeivel, „túlságosan fogékony“ honfitársainak tanácsolja, miszerint tartózkodjanak „mindennapi“ dolgok csodálásától, mert különben, „ha valami idegen förhegyre veszi csodálkozásuk hangját, azon kit talál elterjedni, hogy Ázsia nem az Uralbegyek megött, bánéra a Királyhágónál kezdődik.“ Ha jól fogtam fel, ide megy ki t. ezredes ur levelének tendentiája. Nem tudom ugyan, hogy miként vélekednek más fogékony honfitársaim t. ezredes urnak kétségkívül jóakaratú tanácsáról; részemről azonban Elbeszélésem kezdetén, egy tíz év óta folyamatban álló, el nem látott kereset jött tollam alá. Ennek rövid története ez: kötelességemnek tartom kijelenteni, miként én abban nemcsak téves felfogást látok, de sőt egyenesen károsnak tekinteném annak nagyobb körben is viszhangzását. Megvallom, nem valami cáfolási viszketeg, hanem csakis ezen meggyőződés indított engem a jelen sorok írására. Nem egészen ismeretlenek előttem azon vállalatok, melyekkel szemben leírásom tárgyát. ezredes úr „mindennapidnak keresztelé el. E lapok múlt évi 87 ik számában éppen én ismertetem meg a „M. Polgár“ olvasóival a Mont-Cenis fölötti vaspályát, az idei 73 ik számban pedig a suezi csatornát is. S ha ezek után is „csodálkozva“ írtam le a sztávai földmunkálatokat, ezt leginkább azért tevem, mert figyelmeztetni akarom az erdélyi vaspálya munkálatok tagadatlanul legnagyszerűbb pontjára hazámfiait, kiknek igen kis része lehet oly szerencsés, hogy a külföld nagyszerűségeiben gyönyörködhessék. Ismerd meg önmagadat, ezt tanácsolja a görög bölcs. Ne kicsinyeljük azt, ami a miénk, ne legyünk túlbecsült önmagunknak és sajátunknak, de tudjuk azt megbecsülni: ebben rejlik az önismeret titka. „Önmagunk“ és „hazánk“ synonym fogalmak. Hazánkat és benne önmagunkat is csak akkor fogjuk megismerhetni, ha felkeltjük gyermekeinek lelkében az érdeklődést az iránt, ami valóban megismerésre méltó, szóval, ha kedvet ébresztünk magához az önismeréshez. " Az osztrák delegátió budgetbizottsága júl. 3- án folytatta a hadügyi költségvetés tárgyalását. Figuly előadó indítványozza, hogy a második czim (az udvarnál alkalmazott törzs és főtisztek) a legfelsőbb udvartartás budgetjébe helyeztessék át. A bizottság elfogadja az indítványt ,s így e czim itt elesik. — A 3. czim (főparancsnokságok és törzsek) 305,677 forint törlése után 1.300.000 ftban állapittatik meg. Weichsbe czimnél a hadsereg felügyelőségét az extraordinariumba áttétetni, a főhadparancsnokságok számát földre alászállittatni s a dandárnokságokat, mint önszámítaná. Ellenkezőleg a külfölditől, ki hazája iránt lelkesedni tud, előbb megvárom, hogy rokonszenvével üdvözölje egy más nemzet azon fiait is, kik szintén becsülni tudják hazájuknak a természet vagy az ember keze által megalkotott nagy- szerűségeit. A 1. ezredes urat a legkevésbbé sem sorozom a „külföldieskedők“ érintett categóriájába, melyhez a legnagyobb contingenst még ma is a hazai főúri osztály szolgáltatja. Levelének eszmemenetét azonban mindamellett tévesnek tartom az elősoroltakon kívül még azért is, mert én nem nevezem a sztávai földmunkálatokat általában „csodádnak, hanem csak úgy szóltam felőlük, mint az erdélyi vasúti munkálatok „csodá“-járól. S bizonyára még ennyit sem mondtam volna, ha nem hazámfiainak írok, hanem valamely külföldi lap, p. az „Illustrated News“ hasábjaira szántam volna közleményemet, holott egy másik, a külföldiekre nézve hozzáférhetőbb erdélyi lap, a „Hermanst. Ztg.“ folyó évi 172-ik száma a sztánai földmunkálatokat egész általánosságban nevező „Wunderbau“-nak. Fogadja ezek után t. ezredes úr azon őszinte nagyrabecsülés meleg kijelentését, melylyel szabadságharcznok érdemkoszorus bajnoka iránt mindenha viseltetik Kolozsvárit, aug. 1. 1869. Molnár Antal: Ifiről eljárások Alsó-Fehérmegyében. II. Belpolitikai szemle.