Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)
1870-04-22 / 47. szám
47-ik számú Lyijogosultság, melylyel bírunk, általunk nem a jogtudomány terén, hanem az orvosi vagy a műszaki tudományok terén szereztetett meg; azonban ezt már azért nem engedhetjük el, mert nincs okunk ügyvédi oklevelünk valódiságát kétségbe vonnunk, hanem mert akkor törekvéseink a Kolozsvárit alakult gyakorló ügyvéd-egylet gondolkozási terével azonosulna, ennek pedig a „Válasz“ szerint nem a jogtudomány terén szerzett ismereteknek ugyanott leendő továbbfejlesztésére irányzott komoly törekvései, hanem speciális kútfőkből kifejlett speciális érdekei vannak szeme előtt. Tagadni nem lehet, hogy ezen általunk most felhozottak első tekintetre inkább a vitának megnyílt lap hasábjainak valóknak mutatkoznak, azonban a kolozsvári ügyvédi egylettel e tekintetben a felsoroltak szerint további szóváltásba nem állhatunk, s miután első felszólalásunk azon állítása, „miszerint az okleveles, de az ügyvédséget tényleg nem gyakorló ügyvédeken a most itt alakult egyletbeli kizárás által jogsérelem követtetett el“, a nyert válasz után is erős meggyőződésünk, azt ezen okokból ama politikai s helyi érdekekkel foglalkozó lap t. ez. olvasó közönségén kívül, a tks. szerkesztőség engedelmével a jogtudomány mivelését szakértői figyelemmel kísérő közönség bírálata alá akarjuk bocsátani. Megkülönböztetett tisztelettel maradván a tks. szerkesztő urnak alázatos szolgái: Sebestyén Mihály, okleveles ügyvéd, kolozsmegyei főügyész; Bokros Elek, okleveles ügyvéd, kolozsmegyei törv. ülnök; Szentiványi Gyula, okleveles ügyvéd, kolozsmegyei törv. ülnök ; Popa József, okleveles ügyvéd, kolozsmegyei gyalui stb. járások egyesbirája; Frits Albert, okleveles ügyvéd és városi törvényszéki tanácsos. És mi indultunk. A nap elnyugodott. Rettentő, rettentő! VII. Dsidások és kozákok kettős sora közt kiváncsi szemektől kísértetve vonultunk keresztül a vígan lakmározó moszka táboron. Két hónap óta úgy látszik — most először esznek rebegés nélkül ez északi medvék.... Az éj oly jól illek össze lelkünkkel. Sötétsége elfödé arczánk szégyenpirját, s szivünk fájdalomszülöttinek, könyeinknek ■zabad folyamot engedett. De a kozákok rablási hajlamának is tért nyitott. Kettő közülük a capitulatió vagyonbátorságot illető pontjának már ez este azon magyarázatot adá, hogy aki mástól valamit elvehet, övé. Két gyönyörű lovat birtokosától elvevén, megköszönték e tovább állottak. Az én kárörömem nagy volt, ám e muszka szerencse épen a minden áron capitulálni kívánók egyikét érte. Egy másiknak meg a személybiztonságot értelmezték ily formán, kis lovának ingyen elvételét erőszakosságnak válalván, kát csukával téríttetik öyesebb meggyőződésre, dolgokat mivel ez a kozákság. A vagyonát, p‘“« ' kC”y"é‘’ ér,íkc8dl b j« »uiulttunka',Ji' kázza s mindazt 77’ 6,1606 ^ w*ZkaDC"x büdetlenül. Mint ok n*e&kisebb félsz nélkül, a mit rabolnak. A muszk'^ nel?ik az a fizeté*ük, ma a lopás, zsákmány a z^(10,^t'attan ^at »ysthecsakugyan elébb valók az Axi^1601' Már ciifél második flora s Kloshaféle Lind Juku , e ők legalább titkon viszik el a min."''r°'1,írolt is , nem ily impertinens nyilvánosául 6 K van. Ez ám a sympathia csináló hadviselés! Mik . A gépekről. fDr. Császár Károlynak április 18-iki felolvasása a Redoute termében.^ Ugyan mikor fog az emberiség megszűnni a „régi jó idők“ után sopánkodni? — Valószínűleg soha sem! — Az emberiség ezen hagyományos panaszdala örökké hangzik, és nem múlik el hét, hogy az egy-egy új versszakkal ki ne bővíttetnék, és ami sajátságos, az utolsó mindig roszabbul hangzik elődeinél. — Fölöslegesnek tartom önök előtt, tisztelt hölgyeim és uraim, a régi idők dicsénekeinek nevetséges voltát hosszabb értekezésben feltünetni. — Váljon a gyermek magasabban áll , mint a kifejlődött férfiú, mivel csekély szükségleteit könnyűszerrel képes kielégíteni? mivel mindaz, ami szűk látkörén túl fekszik, neki gondot nem okoz? — Korántsem! — Nagy Károly igen hatalmas fejedelem volt, és mégis roszabbul élt mint a mai kor — mesteremberei. — Nem azért, mivel palotáinak ablakai nélkülözték az üvegtáblákat, mivel szobái fénymázas kockás táblák helyett agyaggal voltak kiverve, nem azért, mivel eledeleit czukorral nem édesíthette, hanem egyesegyedül azért, mert szellemével nem látott tovább mint szemeivel, mivel alig értesült egyébbről, mint a mit fülével hallott. Birodalmának határai, a melyekhez csak nagy fáradsággal jutott el, egyszersmind tudományának határait képezék. És ezen uralkodó korát óriási nagysággal túlhaladta. Írni és olvasni tudott! Oh, ez akkor olya . A búsan innepies jelenetet egy orosz tiszt szakita meg. Parancsnok ur! a sereg indulhat, mesterség volt, a melyhez vajmi kevés ember értett, de mondjuk csak ki, e mesterség az időtt nem is volt szükséges. Könyv nem létezett a nagy közönség számára, mert a könyvnyomdászat feltalálója még nem született volt, és írott könyv árát csak dúsgazdag fejedelem fizethette. Az írást még könnyebben lehetett nélkülözni, mert semmi körülmény sem kívánta meg azt, hogy az emberek kívánataikat és gondolataikat egymással írásban közöljék. A kereskedés házalók kezében volt. Az időnek semmi becse sem volt. Hogy néhány szöget vásároljon a falusi gazda, nem restelt több órai utat megtenni a városba. A külvilágról csak annyit lehetett r megtudni, amennyit véletlenül vándorló kalmárok elfecsegni jónak látták. Ezen szűk körben mozgott az élet — az igaz csekély szükségletekkel, de sokkal csekélyebb élvezetekkel és felette csekély jelentőséggel. De éppen a szükségletek képezék az emberiség művelődés eszközeit, és azok nem léte nem mondható a boldogság alapfeltételének. Ellenkezőleg, ha új igények és szükségletek napról napra szaporodnak és az eszközök szaporodása is lépést tart azokkal, úgy az igények s szükségletek száma s különféleségében az emberiség művelődésének alapját szemlélhetjük. Aki az életet elfogulatlan szemmel tekinti, annak át kell látnia, hogy az emberiség művelődése jelenleg oly magas tökélyi fokot ért el, amilyenről apáink néhány évtizeddel annakelőtte álmodni sem merészeltek volna. Bátran állíthatjuk, hogy századunkban életünk nem csak türhetőbb és biztosabb, hanem egyszersmind szebb és a szónak teljes értelmében hosszabb jön. Életünk türhetőbb, mivel csekélyebb erőmegfeszítéssel azon szellemi és anyagi segédeszközök birtokába juthatunk, amelyekkel az elhárulatlan életfeltételeket kielégíthetjük, biztosabb, mivel a közlekedés eszközei által kártékony befolyások tökéletesebben és gyorsabban elmellőzhetők, az éjek megvilágíttatnak, sivatagok és tengereken az ember könnyen áthalad, a természetőrök pusztító hatásai, zivatarok, árvizek, tűzvész hamar tudtul adatnak, és az ember hatalmában áll ellenük hatni; szebb továbbá életünk, mivel az egész természet minden szépségeivel előttünk kitárva fekszik ; a búvárok egész seregei a földkerekségének minden vidékéről összehalmozzák a terményeket, hogy azokban gyönyörködjünk; elvégre jobb életünk, mert mind ama lelkesítő diadalok, melyeket az emberi szellem sokoldalú fejlődésében megünnepelt, nemesítő hatást gyakorolnak magára az emberre; mindezen előnyök együtt véve meg is hoszabbították éltünket; mert az életet nem az átélt évek számával, hanem a szerzett tapasztalások és azoknak felhasználásával mérjük. De teljesen fölösleges sok szavakban bizonyítgatnom azt, hogy életmódunk magasabb rendű eszközök felhasználása által mai nap csakugyan tökélyfokot ért el. A legtöbb városban a gáz, valamennyi világító anyag között a legczélszerűbb, az élét napallá változtatja és a sötétség káros befolyását megszünteti. Sőt a gázvilágítás a legbiztosabb ör a tolvajok ellen. London s New Yorkban az aranyművesek drágaságokkal teli boltjaikat csak üvegajtókkal zárják el, s gázzal világítják azokat. Ezen őrzési mód biztosabb mint a fegyver vagy Wertheim-zár, mert a tolvaj az egész város által ellenőriztetik. Bár merre vessük szemünket, finomabb, kellemesbb formákban tűnik felaz élet mint csak néhány évtizeddel ezelőtt is. De éppen az életnek ezen kellemes volta sok oly szükségletet teremtett, amelyek ismét több s több munkát vesznek igénybe. Azt nem hiszem, hogy az ember lételének első korszakában nagy hajlammal birt legyen a munkára, sőt ellenkezőleg meg vagyok győződve, hogy az emberi természet csak később szokott a munkára, midőn arra a szükség által kényszerittetett, arra mutat legalább az emberiség hagyományos jó szokása, hogy azonnal szívesen megszűnik munkálkodni, mihelyt arra a szükség által nem kényszerittetik. Annyi bizonyos, hogy napról napra nagyobb menyiségben kívántatik meg a munka, úgy, hogy az ember izomereje a házi állatokéval egyetemben korántsem képes ezen felfokozott igényeknek eleget tenni. És ebben rejlik annak oka, miért jutott a gépnek századunkba oly nagy s fontos szerep. ("Folytatása következik.) — 223 lős czár a hosszú liberiások szuronyával a népek karját, kozákjaival a népek lelkét nyeri meg. Hatalmas czár te méltó utóda vagy a nagy Dschengis Chan és Tamerlanoak, a te hadviselésed minta lehet az ellenségevé indusok s a világ többi félvad népeinek! Gr. Széchenyi István„Blick“-je. Közli K. Papp Miklós. XLV. Excellentiád azokat, kik elég vakmerők voltak a fentebbi észrevételeket tenni, az absolut miniszterek hagyományos szokása szerint letorkolta, és szerencsésebb makacssággal védelmezte magas állását, mint a moskoviták, bátorságuk daczára Sebastopolt védelmezhették — azon magas állást ugyanis, melyből excellentiád a legsúlyosabb argumentumokat szokta használni az ellenvéleményüek ellen , mely ellen végtére is senki sem boldogulhat, s mely számtalan varratokban folyvást azon thema refrainjét képezi, mely következőleg hangzik: „Ezt az egész világ tudja: ezt csak egy javíthatatlan ostoba fő tagadhatja: e fölött egész Európában régóta egyetlen vélemény uralkodik sat.“ Az említett alkalommal azonban körülbelől következőleg hangzott excellentiád válasza: „Ti derék magyarok teli vagytok előítéletekkel, merő vakok — és tulajdonképpen nem gyakorlati emberek — igen jó szeretetre méltó emberek ugyan, hanem végtére is phantasták, kik végtére is illusiókban éltek, s az igazságot belátni nem akarjátok sat.“ Mire aztán a hallgatóság mely nehányat leszámítva, oly specialitásokból állott, kik még ezután várnak — valóságos lelkesedésbe tört ki a fölött, hogy a Champion of Austra, okainak súlyával a magyar phantasticopygmaeusokat, leöklözte. Ezen időszak óta azonban, midőn excellentiád ajkai Magyarországra vonatkozólag ezen szépen hangzó jövendölést hallatták, már hét év telt el, és mikép teljesült az ön genialis horoscopja? Olyan furcsán, hogy Magyarországban most már senki sem biztos sem vagyonát, sem életét illetőleg, és excellentiád, mivel nem birkál annyi impertinentiával, hogy e tényt is eltagadja, maga sem tehet egyebet annál, hogy fényes jancsárjait, kik tehetetlenségüknek és czélszerűtlenségüknek még fényesebb bizonyítványát szolgáltatták, eltörölje, és új Ausztria boldog népeit további türelemre utasítsa, s a nyilvános biztonságra, mint a kormányzás más ágaira vonatkozólag is, a remény istenasszonyát ajánlani nekik — mert a ki hisz és remél az üdvözül — mig hasonló biztatásokkal szemben természetesen, hogy sokaknak, kik kissé gondolkozni szeretnek, s egy kissé olaszul is értenek, azon triviale passanterie jut eszébe, mely gyakran, mintegy excellentiád illustratiójára használtatik, és tökéletesen hasonlít azon expectatiókhoz, melyeket excellentiád Ausztria népeinek kilátásba helyezett és helyez, és következőleg hangzik: „Cili vive sperando, muore.“ És ha a népek, gondolkodó tagjaik által figyelmessé téve észrevenni kezdik, hogy excellentiád kormányzási rendszabályaiban oly óriásilag csalatkozott, épen úgy mint a közbiztonság tárgyában, s ezen tekintetben, épen nem a clairvoyant, hanem a legbutább obscurans szerepét játszta, — ez esetben talán mégis megtörténhetnék, hogy ha mind nem is, legalább néhányan, azon impertinens gyanításra jöhetnének, hogy excellentiád végtére sem egyéb hamis prophetánál, egy lidércznél, mely a mocsárban keletkezik és oda is száll vissza. Valóban megtörténhetik, hogy sokan e gondolatra jőnek, már csak annálfogva is, mert körülbelől bizonyos, hogy a nehezebb dolog szintén nem fog sikerülni annak, ki már a könnyebbel sem tudott boldogulni, Így például azon órás, ki egy közönséges órát nem tud jól elkészíteni, nehezen fog bizalmat ébreszthetni maga iránt, ha egy chronometer készítéséről leszen szó, legfeljebb csak phantasták fogják pártolni, kik szívesen élnek illuziókban, és minden ok nélkül a legédesebb reményekben ringatják magukat, mint ez a lotto- és hasard játékosoknál napirenden van. Magyarországban pedig, az örökös tartományokkal egybehasonlítva, a közbiztonság kezelése valódi gyermekjáték. Azon végtelen síkságokon, hol mértföldszámra semmi rejtekhely, még csak egy fi sem találkozik, azt hinné az ember, hogy erős akarattal, s egy kis ügyességgel, mely persze elkerülhetlenül szükséges, s húszezer talpig fegyverzett jancsárral, teljes rendet lehetne tartani. És mit bizonyít a tény, vagy is ezer meg ezer tények, melyeket minden lapok — talán azért, mert gyakran okosat nem mondhatnak, vagy mondaniok nem szabad, — folytonosan a legnagyobb lelkiismeretességgel kürtölnek? Mit hirdetnek ez orgánumok? Csak azt, hogy — l’ occasion fait le larron — még oly vidékeken is, hol ezelőtt rablásokról hallani sem lehetett, s hol a hasonló szomorú esetek ma napirenden vannak, s oly egyének is, kik soha sem haladtak tiltott utakon, ma melléküzletül, vagy partiai sir, mert valóban majdnem minden veszély nélkül tehetik — azon alávaló gondolatra vetemednek, hogy p.. egy gazdag zsidót kiraboljanak, vagy csupa negédességből egy kissé ráijesszenek, mert a vitéz csendőrség inkább foglalkozik vén czigány asszonyokkal és azok családjával, semhogy előszeretetet tanúsítson azon fatális betyárok iránt, kik tréfát nem értenek, s nem is tréfálnak soha. A szilárd akaratot eléggé tanúsította ugyan excellentiád mindenben, amihez hozzáfogott, mert legelkeseredettebb ellensége is kénytelen bevallani — hanem persze, a szükséges ügyesség dolgában gyakran szegény volt, s különösen — mi már számtalan példák mellett azt hisszük elég világosan kitűnik abból is, hogy excellentiad az administrations!» Erdélyi közélet. Mécs vidéke apr. 14-én 1870. A nyelvtan azt tanítja, hogy az első személy: „én“ —, tehát bocsásson meg a tisztelt Szerkesztő úr, ha legelőbb e vidéket legközelebbről érdeklő apahida mocs sz. régeni útvonalról szólok, melynek fontosságát a törvényhozás is méltányolta, s csak örülnünk lehet, hogy e vonalon az útmunka vezetésével orsz. főmérnök Székely János úr bízatott meg, ki nem csak jó hazafi, hanem eljárásából lelkiösmeretet is csinál, úgy annyira, hogy tekintélyes földbirtokosokkal — kikre némely anyagszerek beszerzésénél utalva volt — az állam javára hosszas rábeszélésekkel, előnyös feltételekkelkötött szerződést, s e mellett a nép érdekét kellően felfogni tudja. Legközelebbről beutazta e vonalat, részint, hogy a mocs királyfalvi szakaszra a költségvetést megkészítse, részint, hogy az apahhida-mocs és királyfalva sz.-régeni szakaszokon a szükséges munkálat mérvét s igy az árlejtési kikiáltási árt meghatározza, azonban legfő súlyt fektetett a kőtelepek kutatása és megvizsgálására, s az eredmény habár nem is felette kecsegtető, de még is reményt nyújt. Ez a Kolozsvárit Sz.Régennel öszvekötő útvonal mocs királyfalvi szakasza, még abban a jó időben épittetetett, midőn Kolozsmegye pasa uralom alatt volt, s igy bizonyos tekintetekből Kis- Sármás felé volt vezetve, az egyenes iránytól csak nem lsg a mértfölddel eltérve. A mai kor szellemével homlokegyenest öszveütköző, hogy bár kinek magán érdekéért a közérdek háttérbe szorittassék s az állam tekintélyes öszveggel megrövidittessék, s e történne, ha — ha — mint e becses lapok 41-ik számából látom, a mocs királyfalvi szakasz Kis-Sármásnak vezettetnék, mert a mellett, hogy e vonal mintegy 10/a mértfölddel hosszabb a mocsi tetőröl a p. kamarási verefényen a Gyilkosnak vezetendő vonalnál; a köteleptöl is felette távol van, mig az utóbbi vonal alig esnék 20—25 öl távolságra a p.-kamarási gazdag kötelepektöl, s még ehez hozzá számítva azt, hogy N.-Sármástól a mocsi tetőig vezetett hegyi ut lejtőssége a p.-kamarási verőfényen vezetendő vonalon csaknem kikerültetnék. — Mint hallom orsz. főmérnök Székely János úr hajlandó is e tervre, különösen mivel mind a nép érdekét kielégiti, mind az államnak nagy megtakarításokat igér, s az ut folytonos jó karban tartását is lehetségesül. Onnjiatdó volna hogy e terv a magas ministeriumnál is megérdemlőt méltánylásban részesüljön, habár hatalmas egyesek érdekei mellőzésével is. — A másik, miről még írni akarok, orsz. képviselő Hodossy József úrnak a képviselőház áprilén tartott ülésében tett interpellátiója, melyben elmondja, hogy Kolozsvaegyéten az örményesi járásban, mily kegyetlenül bántak a közigazgatási közegek a néppel, s hogy a szolgabiró egy embert bogba köttetett, az egészben az a furcsa, hogy Hodosin úr mindezt tényekül említi fel, gonosz nyelvű sugalmazója után és a szbiró ellen nyomozás indíttatik — a nyomozásnál kisül, hogy az egész koholmány, s csak annyi váddal tudnak fellépni a szbiró ellen, hogy egy — általa felderített tolvajbandának egyik tagját pofon Ütötte (!) de ez sem igaz. — Váljon Hodosin úr az emberiség köpenye alatt — az az alól kilogyó lóláb láttatásával — tett interpellátiójáva! áprilist járva foge még interpellálni sugalmazója szavára? _ Urak ott föny! mondok önöknek valamit: nyomozzák kissé közelebbről az erdélyi viszonyokat. Méltóztasanak velök ismeretséget kötni s tanulják meg, becsülni azt a tisztviselőt, ki a nép jelen csekély, hogy ne mondjam semmi, miveltsége mellett is állását lelkiösmeretesen betölteni kész, s ne emeljenek szót az emberiség örve alatt sugalmazóik — önök által nem ismert — egyéni érdekeik kielégítéséül, a különben is ezért a lábon álló vagyonbátorság teljes megsemmisítésére, mert fájdalom! nálunk egy alig 500 telket számláló községben is 43 olyan egyén találkozik, ki a más tulajdonát idegeníti el, tehát körülbelül 11*/* °/0) úgy annyira, hogy soha sem vagyunk biztosak, hogy verejtékünk árán szerzett vagyonunk mely perezben esik orvkezek martalékául. — Szomorú helyzet! mit még az tesz szomoritóbbá, hogy találkozik képviselő a „honatyák“ sorában, ki őket védszárnyai alá véve további merényletekre is felbátoritsa. — Egy kolozsmegyei birtokot. Április 22 KÜLFÖLD. A franczia krcsishez. Ollivier Daru vagy Daru Ollivier kabinet: Így nevezték a minisztercsoportot, mely a folyó év januárja másodikán Ronhert a senatusba meresztő és a franczia államügyek vezetését kezeibe vette. A minisztérium elnevezése elég világosan kifejezi a jelentőséget, mely az új minisztérium combinatiójában Daru külügyérnek jutott. Daru jelentősége korántsem feküdt tehetségében, sem mint szónok, sem mint diplomata nem tartoziió Francziaország elsőrangú kapacításai közé. A külü Ügyér múltjában sem rejthetett fontosságának nyitja. Daru sem a második respublica előtt, sem az alatt nem szerepelt az előtéren, s az 1851. évi államcsíny óta egészen eltűnt a politika színpadjáról. Dappen ezáltal egyenes ellentéte volt Ollivier Emilnek, s azon liberális s parlamentáris jelleget kölcsönző a minisztériumnak, melynek ez a parlamenten kívül és belül talált szives fogadtatást köszönheté. Magának a kabinet fejének Olliviernek tarkaszka múltja ugyan kiben sem ébreszthetett az uj kabinet iránt bizalmat. Ollivier Emil, mint republicanus s az ötös oppositio vezére, egykoron a leghatározottabb ellenséges indulattal