Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)

1870-06-10 / 67. szám

67-ik szám kigondolható , ellene felhozható vád, minden előt­te ismeretlen tanú állítása, további vizsgálat nél­kü­l teljes érvényű s bizonyító erővel biró adatnak találtatott s hozatott fel ellenében. Szinteg neki is megengedtetett ugyan tanukat állítani maga mel­lett, de midőn állításainak tanujául magára a ki­rályra, István főherczeg nádorra s a dynastia más tagjaira vagy a miniszterekre s más magas állású polgári s hadi hivatalnokokra hivatkozott, válaszul nyerte, hogy a haditörvényszék ezeket maga elébe nem idézheti. Nevezett más tanukat is, de azok közül is senki sem hallgattatott ki. Ezen eljárás ellenében Batthyánynak semmi felvilágosítása, sem­mi tagadása, semmi ellenmondása, semmi óvást tele vagy felebbezése nem tekintetett érvényesne . Azon időtájban, midőn a két császár szöve­t­séges hadai Magyarországba törtek, Laibachból Olmützbe vitetett, s a megbízott haditörvényszék annak minél előbbi bevégzésére utasíttatott. Bat­thyány a maga vádiratában oly világosan és szem­betűnő valósággal megc­áfolta az ellene felhozott vádakat, hogy a haditörvényszék sem találta őt terhelve, s csak azon okból, mivel tudatott, hogy őt egyátalában büntetői kívánják, nehány évi bör­tönre ítélte el. .. ... ,„„„L,­* tűt Az ítélet azonban nem elégité ki azokat, kik Batthyány vesztét kívánták. Herczeg Schwarzen­berg Felix bécsi elnök miniszter tehát azon nyilat­kozattal külde vissza az ítéletetet, hogy miután a törvényszék őt súlyosabban terhelve nem találta, az udvar őt börtönnel sem kívánja büntetni. Ma­gas helyzetében, melyet mint Magyarország elnök­minisztere foglalt el, ha nem igazolta volna magát az ellene felhozott súlyos vádak ellen, büntetése egyedül halál lehetett volna, de miután a törvény­szék­et erre méltónak nem találta, a börtönbünte­tésnek sem lehet helye. A felmentésnek azonban, folytató nyilatkozatában Schwarzenberg, egészen a kegyelem színét kellene viselnie. Meghagyja en­nélfogva a haditörvényszéknek. ítélné őt halálra, de mint hasadó esetekben történni szokott, a köny­­nyítő körülmények tekintetéből ajánlaná őt a csá­szár kegyelmére. — Schwazenberg miniszter e rendeletének teljes megértésére tudni kell, hogy a haditörvényszéknek Ausztriában hagyományos sza­bálya, miszerint azon egyén, ki halálra ítéltetvén, mentő körülmények tekintetéből, a törvényszék ál­tal megkegyelmezésre ajánltatik, kivétel nélkül mindig kegyelmet nyer. A haditörvényszék tagjai, kik ezen rendelet­ben semmi egyebet nem láttak, mint az udvar megkegyelmezési szándékát, s kik a vett rendele­tet ennélfogva nem is titkolgatták, sőt arról, mint a császári kegyelem jeléről mások előtt is beszé­lőnek, minden gyanú nélkül készek valának enge­nehány évi börtönre szólt va!a,~BaláU­^lon^val^oz­­tatva, kegyelemkéréssel. Időközben azonban Batthyány Olmützből Pest­re vitetett, hol Haynau, mint császári Alterego tel­jes hatalommal rendelkezett, s ennélfogva az íté­letet is hozzá kellett megerősítés végett felterjesz­teni. Azon szabály, mely szerint a kegyelemkérés­sel ellátott halálos ítéletet kegyelmezés szokta kö­vetni, Haynaut is kötelezte ugyan­­ily szabálysér­tés azonban Haynau részéről ismeretes hóbortos­sága mellett, nem tűnhetett fel annyira, mintha azt a császár maga követte volna el. A czél el­len érve, a­nélkül, hogy a császár személye a gyűlö­letes ügybe egyenesen belekevertetett volna; a fe­lelősség Haynaura tolatott a közvélemény előtt. Mióta Olmützben az első ítélet, mely néhány évi börtönre szólt, meghozatott, Batthyány sem ott, sem új fogsága helyén, a pesti úgynevezett Uj­ épületben nem háborgattatok többé a törvény­szék nyomozásai által. Sőt ez utóbbi helyen egy­­némi, előbb tiltott engedélyekben is részesült. — Egyebek közt naponként hosszabb időre, tanúk nélkül is láthatná nejét és gyermekeit. Ezen s más apró kedvezések, sőt rokonainak s barátainak adott egyenes biztatások mind öt magát, mind családját s barátait azon kecsegtető reménybe rin­­gaták, a­mit azonban katonai környezete is erő­­sítgeté, hogy nem sokára mint mondták, Komá­rom meghódolása után, teljesen szabad lábra fog tétetni. De mily iszonyú jön a kiábrándulás? Komá­­rom okt. - án nyitotta meg kapuit az osztrák ha­daknak. Október 4 én este a grófné gyermekeivel együtt hosszabban időzök a fogolynál, nem is sejt­ve a borzasztó jövendőt. Másnap reggel a törzs­­porkoláb e foglyot s börtönét nagy szigorral meg­­motozá, kétségkívül meggyőződni akarván, nincs e nála valami fegyvernemű elrejtve. Ez megtörtén­vén, a haditörvényszék elébe vezettetett, hol előtte halálos ítélet olvastatott fel, és pedig, a­mi büsz­keségét legjobban sértő kötélre. Batthyányi, közhír szerint, az Ítélet kihirde­tése után nem levertség, hanem heves bosszúság szállotta meg. Az ítélet ellen erélyes óvást téve, azt égbekiáltó igazságtalanságnak nyilatkoztatá, s kijelenté, hogy hazájáért s meggyőződéseiért min­denkor kész ugyan meghalni, s valamint eddig, úgy ezután sem kolduland senkitől sem kegyel­met, hanem szigorú igazságot követel. A haditör­vényszék eljárását, mely neki az önvédelemre le­hetőséget sem engedett, igazságosnak el nem is­merheti; ily eljárással meggyilkolhatják őt, de el nem ítélhetik. A törvényszék elöl a siralomházba vezettet­vén, mindenekelőtt nejét és gyermekeit kívánta látni, hogy török búcsúzhassák, Őket megáldhassa. Megtagadtatott! A grófné, vevén a szörnyű hirt, a fogházba sietett; de a börtön ajtaja nem nyílt meg előtte. A távol levő Haynau helyettesénél, Kempen tábornoknál, úgy Lichtenstein altábornagy­ nál is zárt ajtókra talált, írásban folyamodott te­hát, — mind hasztalan! némely befolyásosok köz­benjárására végre mégis kieszközlé neki az enge­­delmet, hogy férjét nehány perezre, több katona­tiszt jelenlétében láthassa, de gyermekeit atyjok végáldásának elfogadására, hozzá vinnie nem en­gedtetett meg. Keresztyéni kötelességeit egy fran­­czia pappal, a ki gr. Károlyi István házánál volt, elvégezvén, nejéhez a következő levelet irá: „Pest, 1849 ki október 5 én estek­ 9 órakor. Drága, kedves nőm! Hasztalan reméltünk az em­beriség utolsó szikrájában, midőn egymást látok, — ezt is megtagadták tőled. Ismétlem tehát e so­rokban mélyen érzett kijelentését legforróbb há­lámnak és csodálatomnak a te tiszta szerelmed mind­azon kincsei iránt, melyeket megérdemleni ----i—-----------. i. . ,V - minthogy L-w-^1.-ui küszöbén állok, ez bennem a hibának egyetlen tu­data, mit magammal a sírba viszek .... „Ezen ünnepélyes órában esküszöm neked, hogy a király és birodalom iránti árulásnak soha még csak gondolata sem fért lelkemhez. Hogy a hazának nem kevésbbé hive voltam s vagyok, ki fogja most kétleni? És azért halok én meg; — a törvény s a király esküje volt az én szabályozóm, és attól sem jobbra, sem balra nem engedtem ma­gamat eltántoríttatni: „viam meam persecutus sum“ — és azért ölnek meg engemet. „Ennyit a nyavalyás politikáról, megnyugta­tásodra, bár arra neked nincs szükséged, ti egy magad sohasem estél irányomban tévedésbe. „A gyermekeket csókold s áldd meg nevem­ben. Ne szégyelljék, nem kell szégyelliök maga­kat atyjok miatt. Előbb vagy utóbb azokra háram­­landik vissza halálom gyalázata, kik engem hálát­lanul s igazságtalanul gyilkolnak meg. Hagyd el most az országot a gyermekek miatt; itt az ő jö­vőjük csirájában megmérgeztetnék. A te vagyonod Excellentiád a complicatiokat, az anélkül is complicált ausztriai államban nem hogy csökkentette volna, hanem ellenkezőleg még szaporította azokat, ha csak azt nem tekinti excellentiád nagyfontosságú egyszerűsítésnek, hogy a térképen most már az egész birodalom egyetlen színnel illustráltatik, hogy min­denütt a kétfejű­ sas díszeleg, minden feketesárgára mázoltatik, és hogy az ön körmei között létező ir­­kász sereg, a nagy összeolvasztott Ausztriáról be­szél, ábrándozik, ugat, sőt néha vonit is, csak azért, hogy végtére magukkal és másokkal is elhitethes­sék. Ezen genialis egyszerűsítési bemázoláson kívü­l azonban, excellentiád az állam belső gépezetében mindent tízszeresen complicált és subtilizált, e he­lyett azonban, vagy­is tulajdonkép ezen complica­­tiók folytán, a belőlük szükséges kép kifolyó kor­­mány-boszantásokat oly magasra hatványozta, és oly elviselhetlenné tette, hogy ezer meg ezer család, még a tántoríthatlan hűségű Tirolból is többen, naponta jobban megbarátkozik azon kétségbeesett gondolat­tal, hogy — kivándoroljon, mely kétségbeesett gon­dolat csak ott magyarázható ki természetes uton, hol a népesség túlságosan elszaporodott, minek a legbölcsebb kormány sem képes elejét venni, oly viszonyok között azonban, minek Ausztriában ural­kodnak, hol még egyszer annyi ember, megelégedet­ten és boldogul élhetne — a kivándorlás a legkét­­ségbevonhatlanabb bizonyítványát szolgáltatja annak — bár mint igyekezzék is excellentiád ezt elcsa­varni — hogy az emberek gondolkozni kezdenek, a folytonosan emelkedő adót, és a rájuk nehezedő ereg teend nekik, jobb egy szerény sors, mint az alamizsna azok kezéből, kik őket árvákká tették. „Az én szegény, jó kedves nővérem ! Menj mindjárt hozzá, szükségtek leend egymásra, hogy egymást támogassátok! „Szegény ba Jancsimat ajánlom neked, lásd el őt, megérdemelte irántam. „A gyalázattól, melyet nekem szántak, me­nekülni remélek *). E végre régen van nálam egy szabaditó. „És most még egy bucsúcsókot ! Isten veled. Szivemben egyedül képeddel, ajakimon a te ne­veddel halok meg. „A viszontlátásra! Batthyány Lajos.“ Megírván a levelet, ágyába feküdt. A porko­lábtól már a szoba változtatásánál kikérte mindig magával hordott, lószerrel töltött fejvánkosát, me­lyen aludni szokott”­. Az őrök egész éjen a szobában, ágyához kö­zel álltak; október 6 -án reggel a gróf még mély álomba látszék merülve. A porkoláb ébreszteni ment őt. Egyik kezével a takarót szorosan fejére huzva találá, s mide a takarót fellebbenté, eszmé­letlenül látá­tt feküdni megaludt vérében, másik kezében egy rövidke tört tarlóit. Az orvosi vizs­gálat kirautatá, hogy egy szúrás a nyakán oly mély volt, mint csak a tőr keresztvasa engedé, de üteret szintúgy nem talált, mint egy másik a kar­ján, s egy harmadik, mely szive mellé fúródott. A hozzá közel álló örök egész éjen át a fájda­lomnak egy rázkódását, egy nyöszörgését sem lá­­ták, sem bálált e szörnyű műtét alatt a vasakara­­tú férfiún. Ha kezét vérvesztés következtében beállott ájulás meg nem lankasztja, halálig marczangolta volna magát. Orvosi szerek visszahozák az eszmé­letet, de a kivégeztetést tátongó nyaksebe miatt el kellett halasztani. A segélyre hívott orvosok egyike, egy nagy­hírű egyetemi tanár, megkérdeztetvén, kijelenté, hogy a kivégeztetést a sebek miatt végrehajani nem lehet, de nem is szükséges: a beteg életereje a nagy vérvesztesség miatt kimerült, s néhány óra múlva magától kialszik. De az illetőknek volt rá gondjuk, hogy a halál ni ne ragadja kezeikből idő előtt boszúáldozatukat. Egy katona orvos uta­sítást vett, hogy izgató szerekkel néhány órára hosszabitsa meg a kialvó életet. Batthyányt a nagy vérvesztés következtében többször beállott ájulásból az izgató szerek mind­­anyiszor eszméletre hozták. Midőn tudtára adalék, hogy nyaksebe miatt kötél helyet golyó vetend véget életének, szinte vidámmá lett. A tér iránt kérdőre vonatván, válaszolá: „Én az istennel és az vUUvt IVUUUUUV­UULmUowuvIut lUULu ovuhiuch sem tartozom.“ Öt óra után a vesztőhelyre vezet­tetvén, a katona orvos segélyét, ki őt bágyadtsá­gában támogatni akará, visszautasította, s az őt kitérő franczia papnak mondá: „Tisztelendő úr, adja karját; nem akarnám önnek egy ájulás lát­ványát megújítani; de oly gyönge vagyok, hogy lábaim alig bírnak.“ A papra támaszkodva, egy gránátos osztály­tól képezett kísérlettel jelent meg a téren. Járása, bágyadsága daczára is szilárd vala. A tömegen keresztül haladva, mely őt boszszában hódoló üd­vözlettel fogadá, vizsga szemekkel tereső ismerő­söket, kiket aztán, mint átalában az üdvözleteket felbilentésekkel köszöntő. Arczán egy neme a nyu­godt, vidám szívességnek, a Dérökbe is vigaszt . Midőn ítélete felolvasása után a haditörvényszék elöl elvezetteték, reményét fejezé ki, hogy ha már meg kell halnia, legalább a halál módját változtassák agyonlövésre. De ez iránt határozottan tagadó választ vévén, eltökélte magát: öngyilkossággal menekülni az akasztás gyalázatától. D­­öntő magasabb szelídségnek volt kifejezve, s azon meggyőződést látszik visszatükrözni, hogy a leg­főbb biró előtt pár percz múlva igazságosabb íté­letet nyerend, mint az emberektől. Menet közben a paphoz még egyszer ily szavakat intéze: „erősen kell önre támaszkodnom, de ne higgye, hogy szellemileg is gyönge vagyok, testem azonban annál gyögébb, s örülök hogy mindjárt helyemre érhetek, hogy ott állhassak vagy térdel­hessek, mert lábaim már alig bírnak.“ E nagy testi gyöngeség egyébiránt alig voló észlelhető já­­rásán, s csak arczának hatványozott halványsága tanusítá kimerültségét. Elérkeztek a kivégzés helyére, mely ma ig akkori alakjában látható. Az Uj épület északi ol­dalán, mely a fapiaczra néz, a ma is fennálló kor­lát mellett, hol egy sor ákáczfa látható, két fa nagyobb távolra áll egymástól a többinél. E két fa köze volt a kivégzés helye. Az ítélet fölolvasása után, mig a kísérő egyik s a katona orvos másik oldalra távoztak a gróf mellől, kinek szemei beköttettek, a felállított katonaság sorai mögöl öt vadász lépett ki, töltőit fegyverekkel s elfoglalta helyét szemben az elitélt­tel. Ez, féltérdre bocsátkozva, leemelő ezüsttel hím­zett kék házi sipkáját s mennyire csak aléltsága engedé, hangosan kiáltott: „Éljen a haza! Aller, Jäger!“ Ez alatt a vezénylő tiszt is jelt adott. A jel, előleges utasítás szerint hangos vezényszó helyett csak a kivont karddal való intésből állott. Az első intésre az öt vadász közül három előbbre lépett alig két lépésnyire az elítélttől, a másodikra czél­zott, a harmadikra eldördült a hármas lövés Egyik golyó a homlokba, kettő a mellbe fúródott. Az ál­dozat alig egy pereznyi halálküzdelem után, hátra - bukott. V. U. Gr. Széchenyi István „Blick“-je. Közli K. Papp Miklós. LXV. Hát ha még tekintetbe vesszük azon hanyag­sági bűnöket, melyeket excellentiád elkövetett, ak­kor valóban nem vagyunk képesek felfogni, miként bírhat excellentiád annyi arc­átlansággal, hogy be­csületes emberek körében megjelenjen, és a­helyett, hogy inkább a legelrejtettebb helyeket keresse nyo­morult eljárásával még dicsekedni is mer. Már mondottuk egyszer, s azt hisszük teljes igazságunk volt abban, hogy gépeket csak bizonyos fokig lehet egyszerűsíteni, s ennek folytán egy ál­­lamtömegek — melylyel épen nem kellene úgy bán­ni mint a gépekkel - még kevésbbé alkalmasak arra, hogy túlságosan egyszerüsittessenek. A meny­nyi­en azonban zavar és hátrány nélkül eszközölne­állam ’a szövet 1 SKriiU f°g azon’ hoz az mázzá és , , a leheto «^szerűséget alkat­szerű kormányzatTv1,tnMbb’ miVel csak az e^‘ féle bosszantás nélkT °1C8­ 5, éS kezelhető minden­­bosszantások nélk­üllja excellentiád, olcsó és cellentiád azonban genkli ^ f°Ut°3 szavak! Ex'­des ostobaságában soha sem Örnyelmüségében, és tű­mért ha a népek ezen két iótzf* ezeket ‘‘Szembe,­nek — és ezek bizonyára töb^?TM1* örvendhet' ezer excellentiád által ugy nevezett­­ ““ meg — az átalános megelégedés legbiztos^“^01^1 már letéve van. dai­­0Vt1 **) ebben volt a szabaditó kis tör elrejtve. gyámkodást megunták — és ezen kettős nyomás alól minden áron szabadulni óhajtanak. A vagyonosak salonjaiban, s különösen a ma­gasabb hivatalnoki körökben, előkelőleg szoktak mo­solyogni a népnek az adók irányában kitüntetett el­lenszenvén, ámbár a leggazdagabbak sem éreznek valami nagy előszeretetet a taxák és más fizetések irányában. Ezeknek azonban nem fáj, et c’est la difference entre l’opulent et le pauvre. Mert egy gazdag ember biztos jövedelmétől, vagy a hivatalnok 12—20,000 frt. jövedelmétől könnyen fi­zethet 50, sőt 70°/„ adót anélkül, hogy emiatt szük­séget szenvedne, míg a szegény emberek millióira nézve a magas adók oly égető kérdést képeznek, melyeket egy államférfinak nem lehet eléggé te­kintetbe venni. Épen igy áll a dolog a boszantások­­kal is. A gazdagokra nézve kellemetlenek ezek, egyéb semmi. Üzletemberek és ügyvédek által ezek élét némileg elvehetik, mig ellenben a szegény em­ber, kinek ügyvédet fizetni módjában nem áll, ha­nem vagy idejét vagy pénzét kell vesztegetnie, azon közigazgatási szekatúrák, melyeket excellentiád be­hozott, s melyek fölött egy vastag könyvet lehe­tne írni, — a szegény ember e boszantások folytán az elcsüggedte martaléka lesz, és Magyarországon, hol az emberek nem szívták azt be az anyatejjel, mint az örökös tartományokban, és a nagy távolság miatt az excellentiád által elrendelt kezelés ezerszeres ne­­hézsége­vel van összekötve ezen boszantások képe­zik a gyobb okát annak, hogy ott a kóborlók szá­ma napról napra szaporodik, mert végtére is mit tegyen az olyan ember, kit exequalni akarnak,’ vagy BELFÖLD. Pesti levél. Pest, jan. 1. (Horn Ede és lapja. — Lónyai képviselősége. — A mi szabadelvü­­ségünk és kapacitásaink — Az erdélyi kir. biztos­ság Ugye.) Horn Ede mától kezdve nem szerkeszt szoros­ értelemben vett pártlapot, a „Neuer Freier Lloyd“ ot átvette Jókaitól és minden pártbefolyás­tól teljesen függetlenül vezeti. Tulajdonképen Horn Ede sohasem szerkesztett valódi pártlapot, s ez­után is pártlapot szerkeszt, a szó tágabb értelmé­ben. Hora tulajdonkép nem közzülünk és nem köz­­zéok való. A tudományos férfi, ki az előrehalad­tat­!) külföld szabad eszméivel van saturálva, ki a politika kérdéseit mindig a legmagabb szempontból ítéli meg, sehogy sem találhatja fel magát szűk­­körű, nyomott, aprólékos helyzetünk mindennapias­­ságában. Nyílt titok, hogy a jobbon is, balon is nem nag­y a szükség az európai műveltség, az elő­rehaladt státustudomány színvonalán álló férfiak­ban. Képviselőink nagy része a régi „nemes, nem­­zetes és vitézleg idők eszméin nevekedett, s bár­mennyire mutassa is, bizony nehezen barátkozik össze a hagyományos előítéletnek nem kegyelmező kultúra követelményeivel. Képzelhető-e, hogy ez elemek befolyása a pártok jobbjainak működését ne paralysálja? A vezérek tendentiáit ne korlátol­ja, actiójukat ne bénítsa? S ne kedvetlenítse el a jobb után vágyó tagokat a szoros­ pártélettől? Sapienti pauca. A jobb és baloldali körök tagjai, három próbás pártemberek behatóbban és detailli­­rozottabban hallatják utol, útfélen az általam jel­zetteket. — Horn Ede bejövetelekor mint pártember lépett fel, a­mennyiben a kiegyezési alapot a bal­közép értelmében ostorozta; de nem oly értelem­ben, hogy minden kérdésben egyetértsen pártjával, vagy ha nem ért, elfojtsa meggyőződésének nyilat­kozatát. Löveldei beszéde, közelebbi czikkei Lónyai *) E level, mint olvasónk láthatja meglehetős régi k­e­­letü, így is megérdemli azonban a közlést. Szerk. már talán exequaltak is, mint ez Magyarországban már számtalan családon megesett, — midőn emel­lett annyi közigazgatási szükségtelen szertartásokkal és részletekkel boszantják, melyeknek eleget tenni nem bir. — Mit tegyen? Tanácsot sehonnan sem kap, és végre oly kétségbeesés ragadja meg, hogy a legmegfontolatlanabb, de egyszersmind a leg­elhat­ározottabb tetteket követi el. És bár csak tudná az ember, hogy ez állapot megszűnni fog, azonban sehonnan sem mutatkozik a legkisebb sugár sem. Az adókat bizonyára nem szállítják le, ezt mindenki belátja, ha nem valami nagy mester is a számolásban, a­ki azon fáradsá­got veszi magának, hogy excellentiád államszáma­dásait keresztül vizsgálja. Az adókat tehát folyvást emelni fogják, pedig némely vidékeken már­is a szó szigorú értelmében elviselhetlenek. Reductiokkal per­sze némileg segítni lehetne a dolgon. De váljon le­hetségesek-e ezek az ön rendszere mellett és Ausz­tria politikai helyzetében? Alig hisszük: a polgári osztályban azért nem, mert az ön, mindenbe be­avatkozó rendszerének exequálására egy egész hiva­talnok sereg szükségeltetik, és az ön szegény ördö­­gei, reggeltől fogva estig annyira el vannak foglal­va a tintával, s átalában a folytonos kormányzással, hogy addig , míg az ön tintatartója a kormány­zat élén áll,­­ nem is remélhetjük, hogy a pol­gári hivatalnokok keveskeztessenek, sőt ellenkezőleg meg vagyunk győződve, hogy azokat jelentékenyen szaporítni kell, ha csak azt nem akarják, hogy min­den fennakadjon, minek előjelei mindenfelé ijesztő módon szaporodnak. Judius 10

Next