Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)
1870-06-10 / 67. szám
67-ik szám kigondolható , ellene felhozható vád, minden előtte ismeretlen tanú állítása, további vizsgálat nélkül teljes érvényű s bizonyító erővel biró adatnak találtatott s hozatott fel ellenében. Szinteg neki is megengedtetett ugyan tanukat állítani maga mellett, de midőn állításainak tanujául magára a királyra, István főherczeg nádorra s a dynastia más tagjaira vagy a miniszterekre s más magas állású polgári s hadi hivatalnokokra hivatkozott, válaszul nyerte, hogy a haditörvényszék ezeket maga elébe nem idézheti. Nevezett más tanukat is, de azok közül is senki sem hallgattatott ki. Ezen eljárás ellenében Batthyánynak semmi felvilágosítása, semmi tagadása, semmi ellenmondása, semmi óvást tele vagy felebbezése nem tekintetett érvényesne . Azon időtájban, midőn a két császár szövetséges hadai Magyarországba törtek, Laibachból Olmützbe vitetett, s a megbízott haditörvényszék annak minél előbbi bevégzésére utasíttatott. Batthyány a maga vádiratában oly világosan és szembetűnő valósággal megcáfolta az ellene felhozott vádakat, hogy a haditörvényszék sem találta őt terhelve, s csak azon okból, mivel tudatott, hogy őt egyátalában büntetői kívánják, nehány évi börtönre ítélte el. .. ... ,„„„L,* tűt Az ítélet azonban nem elégité ki azokat, kik Batthyány vesztét kívánták. Herczeg Schwarzenberg Felix bécsi elnök miniszter tehát azon nyilatkozattal külde vissza az ítéletetet, hogy miután a törvényszék őt súlyosabban terhelve nem találta, az udvar őt börtönnel sem kívánja büntetni. Magas helyzetében, melyet mint Magyarország elnökminisztere foglalt el, ha nem igazolta volna magát az ellene felhozott súlyos vádak ellen, büntetése egyedül halál lehetett volna, de miután a törvényszéket erre méltónak nem találta, a börtönbüntetésnek sem lehet helye. A felmentésnek azonban, folytató nyilatkozatában Schwarzenberg, egészen a kegyelem színét kellene viselnie. Meghagyja ennélfogva a haditörvényszéknek. ítélné őt halálra, de mint hasadó esetekben történni szokott, a könynyítő körülmények tekintetéből ajánlaná őt a császár kegyelmére. — Schwazenberg miniszter e rendeletének teljes megértésére tudni kell, hogy a haditörvényszéknek Ausztriában hagyományos szabálya, miszerint azon egyén, ki halálra ítéltetvén, mentő körülmények tekintetéből, a törvényszék által megkegyelmezésre ajánltatik, kivétel nélkül mindig kegyelmet nyer. A haditörvényszék tagjai, kik ezen rendeletben semmi egyebet nem láttak, mint az udvar megkegyelmezési szándékát, s kik a vett rendeletet ennélfogva nem is titkolgatták, sőt arról, mint a császári kegyelem jeléről mások előtt is beszélőnek, minden gyanú nélkül készek valának engenehány évi börtönre szólt va!a,~BaláU^lon^val^oztatva, kegyelemkéréssel. Időközben azonban Batthyány Olmützből Pestre vitetett, hol Haynau, mint császári Alterego teljes hatalommal rendelkezett, s ennélfogva az ítéletet is hozzá kellett megerősítés végett felterjeszteni. Azon szabály, mely szerint a kegyelemkéréssel ellátott halálos ítéletet kegyelmezés szokta követni, Haynaut is kötelezte ugyanily szabálysértés azonban Haynau részéről ismeretes hóbortossága mellett, nem tűnhetett fel annyira, mintha azt a császár maga követte volna el. A czél ellen érve, anélkül, hogy a császár személye a gyűlöletes ügybe egyenesen belekevertetett volna; a felelősség Haynaura tolatott a közvélemény előtt. Mióta Olmützben az első ítélet, mely néhány évi börtönre szólt, meghozatott, Batthyány sem ott, sem új fogsága helyén, a pesti úgynevezett Uj épületben nem háborgattatok többé a törvényszék nyomozásai által. Sőt ez utóbbi helyen egynémi, előbb tiltott engedélyekben is részesült. — Egyebek közt naponként hosszabb időre, tanúk nélkül is láthatná nejét és gyermekeit. Ezen s más apró kedvezések, sőt rokonainak s barátainak adott egyenes biztatások mind öt magát, mind családját s barátait azon kecsegtető reménybe ringaták, amit azonban katonai környezete is erősítgeté, hogy nem sokára mint mondták, Komárom meghódolása után, teljesen szabad lábra fog tétetni. De mily iszonyú jön a kiábrándulás? Komárom okt. - án nyitotta meg kapuit az osztrák hadaknak. Október 4 én este a grófné gyermekeivel együtt hosszabban időzök a fogolynál, nem is sejtve a borzasztó jövendőt. Másnap reggel a törzsporkoláb e foglyot s börtönét nagy szigorral megmotozá, kétségkívül meggyőződni akarván, nincs e nála valami fegyvernemű elrejtve. Ez megtörténvén, a haditörvényszék elébe vezettetett, hol előtte halálos ítélet olvastatott fel, és pedig, ami büszkeségét legjobban sértő kötélre. Batthyányi, közhír szerint, az Ítélet kihirdetése után nem levertség, hanem heves bosszúság szállotta meg. Az ítélet ellen erélyes óvást téve, azt égbekiáltó igazságtalanságnak nyilatkoztatá, s kijelenté, hogy hazájáért s meggyőződéseiért mindenkor kész ugyan meghalni, s valamint eddig, úgy ezután sem kolduland senkitől sem kegyelmet, hanem szigorú igazságot követel. A haditörvényszék eljárását, mely neki az önvédelemre lehetőséget sem engedett, igazságosnak el nem ismerheti; ily eljárással meggyilkolhatják őt, de el nem ítélhetik. A törvényszék elöl a siralomházba vezettetvén, mindenekelőtt nejét és gyermekeit kívánta látni, hogy török búcsúzhassák, Őket megáldhassa. Megtagadtatott! A grófné, vevén a szörnyű hirt, a fogházba sietett; de a börtön ajtaja nem nyílt meg előtte. A távol levő Haynau helyettesénél, Kempen tábornoknál, úgy Lichtenstein altábornagy nál is zárt ajtókra talált, írásban folyamodott tehát, — mind hasztalan! némely befolyásosok közbenjárására végre mégis kieszközlé neki az engedelmet, hogy férjét nehány perezre, több katonatiszt jelenlétében láthassa, de gyermekeit atyjok végáldásának elfogadására, hozzá vinnie nem engedtetett meg. Keresztyéni kötelességeit egy franczia pappal, a ki gr. Károlyi István házánál volt, elvégezvén, nejéhez a következő levelet irá: „Pest, 1849 ki október 5 én estek 9 órakor. Drága, kedves nőm! Hasztalan reméltünk az emberiség utolsó szikrájában, midőn egymást látok, — ezt is megtagadták tőled. Ismétlem tehát e sorokban mélyen érzett kijelentését legforróbb hálámnak és csodálatomnak a te tiszta szerelmed mindazon kincsei iránt, melyeket megérdemleni ----i—-----------. i. . ,V - minthogy L-w-^1.-ui küszöbén állok, ez bennem a hibának egyetlen tudata, mit magammal a sírba viszek .... „Ezen ünnepélyes órában esküszöm neked, hogy a király és birodalom iránti árulásnak soha még csak gondolata sem fért lelkemhez. Hogy a hazának nem kevésbbé hive voltam s vagyok, ki fogja most kétleni? És azért halok én meg; — a törvény s a király esküje volt az én szabályozóm, és attól sem jobbra, sem balra nem engedtem magamat eltántoríttatni: „viam meam persecutus sum“ — és azért ölnek meg engemet. „Ennyit a nyavalyás politikáról, megnyugtatásodra, bár arra neked nincs szükséged, ti egy magad sohasem estél irányomban tévedésbe. „A gyermekeket csókold s áldd meg nevemben. Ne szégyelljék, nem kell szégyelliök magakat atyjok miatt. Előbb vagy utóbb azokra háramlandik vissza halálom gyalázata, kik engem hálátlanul s igazságtalanul gyilkolnak meg. Hagyd el most az országot a gyermekek miatt; itt az ő jövőjük csirájában megmérgeztetnék. A te vagyonod Excellentiád a complicatiokat, az anélkül is complicált ausztriai államban nem hogy csökkentette volna, hanem ellenkezőleg még szaporította azokat, ha csak azt nem tekinti excellentiád nagyfontosságú egyszerűsítésnek, hogy a térképen most már az egész birodalom egyetlen színnel illustráltatik, hogy mindenütt a kétfejű sas díszeleg, minden feketesárgára mázoltatik, és hogy az ön körmei között létező irkász sereg, a nagy összeolvasztott Ausztriáról beszél, ábrándozik, ugat, sőt néha vonit is, csak azért, hogy végtére magukkal és másokkal is elhitethessék. Ezen genialis egyszerűsítési bemázoláson kívül azonban, excellentiád az állam belső gépezetében mindent tízszeresen complicált és subtilizált, e helyett azonban, vagyis tulajdonkép ezen complicatiók folytán, a belőlük szükséges kép kifolyó kormány-boszantásokat oly magasra hatványozta, és oly elviselhetlenné tette, hogy ezer meg ezer család, még a tántoríthatlan hűségű Tirolból is többen, naponta jobban megbarátkozik azon kétségbeesett gondolattal, hogy — kivándoroljon, mely kétségbeesett gondolat csak ott magyarázható ki természetes uton, hol a népesség túlságosan elszaporodott, minek a legbölcsebb kormány sem képes elejét venni, oly viszonyok között azonban, minek Ausztriában uralkodnak, hol még egyszer annyi ember, megelégedetten és boldogul élhetne — a kivándorlás a legkétségbevonhatlanabb bizonyítványát szolgáltatja annak — bár mint igyekezzék is excellentiád ezt elcsavarni — hogy az emberek gondolkozni kezdenek, a folytonosan emelkedő adót, és a rájuk nehezedő ereg teend nekik, jobb egy szerény sors, mint az alamizsna azok kezéből, kik őket árvákká tették. „Az én szegény, jó kedves nővérem ! Menj mindjárt hozzá, szükségtek leend egymásra, hogy egymást támogassátok! „Szegény ba Jancsimat ajánlom neked, lásd el őt, megérdemelte irántam. „A gyalázattól, melyet nekem szántak, menekülni remélek *). E végre régen van nálam egy szabaditó. „És most még egy bucsúcsókot ! Isten veled. Szivemben egyedül képeddel, ajakimon a te neveddel halok meg. „A viszontlátásra! Batthyány Lajos.“ Megírván a levelet, ágyába feküdt. A porkolábtól már a szoba változtatásánál kikérte mindig magával hordott, lószerrel töltött fejvánkosát, melyen aludni szokott”. Az őrök egész éjen a szobában, ágyához közel álltak; október 6 -án reggel a gróf még mély álomba látszék merülve. A porkoláb ébreszteni ment őt. Egyik kezével a takarót szorosan fejére huzva találá, s mide a takarót fellebbenté, eszméletlenül látátt feküdni megaludt vérében, másik kezében egy rövidke tört tarlóit. Az orvosi vizsgálat kirautatá, hogy egy szúrás a nyakán oly mély volt, mint csak a tőr keresztvasa engedé, de üteret szintúgy nem talált, mint egy másik a karján, s egy harmadik, mely szive mellé fúródott. A hozzá közel álló örök egész éjen át a fájdalomnak egy rázkódását, egy nyöszörgését sem láták, sem bálált e szörnyű műtét alatt a vasakaratú férfiún. Ha kezét vérvesztés következtében beállott ájulás meg nem lankasztja, halálig marczangolta volna magát. Orvosi szerek visszahozák az eszméletet, de a kivégeztetést tátongó nyaksebe miatt el kellett halasztani. A segélyre hívott orvosok egyike, egy nagyhírű egyetemi tanár, megkérdeztetvén, kijelenté, hogy a kivégeztetést a sebek miatt végrehajani nem lehet, de nem is szükséges: a beteg életereje a nagy vérvesztesség miatt kimerült, s néhány óra múlva magától kialszik. De az illetőknek volt rá gondjuk, hogy a halál ni ne ragadja kezeikből idő előtt boszúáldozatukat. Egy katona orvos utasítást vett, hogy izgató szerekkel néhány órára hosszabitsa meg a kialvó életet. Batthyányt a nagy vérvesztés következtében többször beállott ájulásból az izgató szerek mindanyiszor eszméletre hozták. Midőn tudtára adalék, hogy nyaksebe miatt kötél helyet golyó vetend véget életének, szinte vidámmá lett. A tér iránt kérdőre vonatván, válaszolá: „Én az istennel és az vUUvt IVUUUUUVUULmUowuvIut lUULu ovuhiuch sem tartozom.“ Öt óra után a vesztőhelyre vezettetvén, a katona orvos segélyét, ki őt bágyadtságában támogatni akará, visszautasította, s az őt kitérő franczia papnak mondá: „Tisztelendő úr, adja karját; nem akarnám önnek egy ájulás látványát megújítani; de oly gyönge vagyok, hogy lábaim alig bírnak.“ A papra támaszkodva, egy gránátos osztálytól képezett kísérlettel jelent meg a téren. Járása, bágyadsága daczára is szilárd vala. A tömegen keresztül haladva, mely őt boszszában hódoló üdvözlettel fogadá, vizsga szemekkel tereső ismerősöket, kiket aztán, mint átalában az üdvözleteket felbilentésekkel köszöntő. Arczán egy neme a nyugodt, vidám szívességnek, a Dérökbe is vigaszt . Midőn ítélete felolvasása után a haditörvényszék elöl elvezetteték, reményét fejezé ki, hogy ha már meg kell halnia, legalább a halál módját változtassák agyonlövésre. De ez iránt határozottan tagadó választ vévén, eltökélte magát: öngyilkossággal menekülni az akasztás gyalázatától. Döntő magasabb szelídségnek volt kifejezve, s azon meggyőződést látszik visszatükrözni, hogy a legfőbb biró előtt pár percz múlva igazságosabb ítéletet nyerend, mint az emberektől. Menet közben a paphoz még egyszer ily szavakat intéze: „erősen kell önre támaszkodnom, de ne higgye, hogy szellemileg is gyönge vagyok, testem azonban annál gyögébb, s örülök hogy mindjárt helyemre érhetek, hogy ott állhassak vagy térdelhessek, mert lábaim már alig bírnak.“ E nagy testi gyöngeség egyébiránt alig voló észlelhető járásán, s csak arczának hatványozott halványsága tanusítá kimerültségét. Elérkeztek a kivégzés helyére, mely ma ig akkori alakjában látható. Az Uj épület északi oldalán, mely a fapiaczra néz, a ma is fennálló korlát mellett, hol egy sor ákáczfa látható, két fa nagyobb távolra áll egymástól a többinél. E két fa köze volt a kivégzés helye. Az ítélet fölolvasása után, mig a kísérő egyik s a katona orvos másik oldalra távoztak a gróf mellől, kinek szemei beköttettek, a felállított katonaság sorai mögöl öt vadász lépett ki, töltőit fegyverekkel s elfoglalta helyét szemben az elitélttel. Ez, féltérdre bocsátkozva, leemelő ezüsttel hímzett kék házi sipkáját s mennyire csak aléltsága engedé, hangosan kiáltott: „Éljen a haza! Aller, Jäger!“ Ez alatt a vezénylő tiszt is jelt adott. A jel, előleges utasítás szerint hangos vezényszó helyett csak a kivont karddal való intésből állott. Az első intésre az öt vadász közül három előbbre lépett alig két lépésnyire az elítélttől, a másodikra czélzott, a harmadikra eldördült a hármas lövés Egyik golyó a homlokba, kettő a mellbe fúródott. Az áldozat alig egy pereznyi halálküzdelem után, hátra - bukott. V. U. Gr. Széchenyi István „Blick“-je. Közli K. Papp Miklós. LXV. Hát ha még tekintetbe vesszük azon hanyagsági bűnöket, melyeket excellentiád elkövetett, akkor valóban nem vagyunk képesek felfogni, miként bírhat excellentiád annyi arcátlansággal, hogy becsületes emberek körében megjelenjen, és ahelyett, hogy inkább a legelrejtettebb helyeket keresse nyomorult eljárásával még dicsekedni is mer. Már mondottuk egyszer, s azt hisszük teljes igazságunk volt abban, hogy gépeket csak bizonyos fokig lehet egyszerűsíteni, s ennek folytán egy államtömegek — melylyel épen nem kellene úgy bánni mint a gépekkel - még kevésbbé alkalmasak arra, hogy túlságosan egyszerüsittessenek. A menynyien azonban zavar és hátrány nélkül eszközölneállam ’a szövet 1 SKriiU f°g azon’ hoz az mázzá és , , a leheto «^szerűséget alkatszerű kormányzatTv1,tnMbb’ miVel csak az e^‘ féle bosszantás nélkT °1C8 5, éS kezelhető mindenbosszantások nélküllja excellentiád, olcsó és cellentiád azonban genkli ^ f°Ut°3 szavak! Ex'des ostobaságában soha sem Örnyelmüségében, és tűmért ha a népek ezen két iótzf* ezeket ‘‘Szembe,nek — és ezek bizonyára töb^?TM1* örvendhet' ezer excellentiád által ugy nevezett ““ meg — az átalános megelégedés legbiztos^“^01^1 már letéve van. dai0Vt1 **) ebben volt a szabaditó kis tör elrejtve. gyámkodást megunták — és ezen kettős nyomás alól minden áron szabadulni óhajtanak. A vagyonosak salonjaiban, s különösen a magasabb hivatalnoki körökben, előkelőleg szoktak mosolyogni a népnek az adók irányában kitüntetett ellenszenvén, ámbár a leggazdagabbak sem éreznek valami nagy előszeretetet a taxák és más fizetések irányában. Ezeknek azonban nem fáj, et c’est la difference entre l’opulent et le pauvre. Mert egy gazdag ember biztos jövedelmétől, vagy a hivatalnok 12—20,000 frt. jövedelmétől könnyen fizethet 50, sőt 70°/„ adót anélkül, hogy emiatt szükséget szenvedne, míg a szegény emberek millióira nézve a magas adók oly égető kérdést képeznek, melyeket egy államférfinak nem lehet eléggé tekintetbe venni. Épen igy áll a dolog a boszantásokkal is. A gazdagokra nézve kellemetlenek ezek, egyéb semmi. Üzletemberek és ügyvédek által ezek élét némileg elvehetik, mig ellenben a szegény ember, kinek ügyvédet fizetni módjában nem áll, hanem vagy idejét vagy pénzét kell vesztegetnie, azon közigazgatási szekatúrák, melyeket excellentiád behozott, s melyek fölött egy vastag könyvet lehetne írni, — a szegény ember e boszantások folytán az elcsüggedte martaléka lesz, és Magyarországon, hol az emberek nem szívták azt be az anyatejjel, mint az örökös tartományokban, és a nagy távolság miatt az excellentiád által elrendelt kezelés ezerszeres nehézségevel van összekötve ezen boszantások képezik a gyobb okát annak, hogy ott a kóborlók száma napról napra szaporodik, mert végtére is mit tegyen az olyan ember, kit exequalni akarnak,’ vagy BELFÖLD. Pesti levél. Pest, jan. 1. (Horn Ede és lapja. — Lónyai képviselősége. — A mi szabadelvüségünk és kapacitásaink — Az erdélyi kir. biztosság Ugye.) Horn Ede mától kezdve nem szerkeszt szoros értelemben vett pártlapot, a „Neuer Freier Lloyd“ ot átvette Jókaitól és minden pártbefolyástól teljesen függetlenül vezeti. Tulajdonképen Horn Ede sohasem szerkesztett valódi pártlapot, s ezután is pártlapot szerkeszt, a szó tágabb értelmében. Hora tulajdonkép nem közzülünk és nem közzéok való. A tudományos férfi, ki az előrehaladtat!) külföld szabad eszméivel van saturálva, ki a politika kérdéseit mindig a legmagabb szempontból ítéli meg, sehogy sem találhatja fel magát szűkkörű, nyomott, aprólékos helyzetünk mindennapiasságában. Nyílt titok, hogy a jobbon is, balon is nem nagy a szükség az európai műveltség, az előrehaladt státustudomány színvonalán álló férfiakban. Képviselőink nagy része a régi „nemes, nemzetes és vitézleg idők eszméin nevekedett, s bármennyire mutassa is, bizony nehezen barátkozik össze a hagyományos előítéletnek nem kegyelmező kultúra követelményeivel. Képzelhető-e, hogy ez elemek befolyása a pártok jobbjainak működését ne paralysálja? A vezérek tendentiáit ne korlátolja, actiójukat ne bénítsa? S ne kedvetlenítse el a jobb után vágyó tagokat a szoros pártélettől? Sapienti pauca. A jobb és baloldali körök tagjai, három próbás pártemberek behatóbban és detaillirozottabban hallatják utol, útfélen az általam jelzetteket. — Horn Ede bejövetelekor mint pártember lépett fel, amennyiben a kiegyezési alapot a balközép értelmében ostorozta; de nem oly értelemben, hogy minden kérdésben egyetértsen pártjával, vagy ha nem ért, elfojtsa meggyőződésének nyilatkozatát. Löveldei beszéde, közelebbi czikkei Lónyai *) E level, mint olvasónk láthatja meglehetős régi keletü, így is megérdemli azonban a közlést. Szerk. már talán exequaltak is, mint ez Magyarországban már számtalan családon megesett, — midőn emellett annyi közigazgatási szükségtelen szertartásokkal és részletekkel boszantják, melyeknek eleget tenni nem bir. — Mit tegyen? Tanácsot sehonnan sem kap, és végre oly kétségbeesés ragadja meg, hogy a legmegfontolatlanabb, de egyszersmind a legelhatározottabb tetteket követi el. És bár csak tudná az ember, hogy ez állapot megszűnni fog, azonban sehonnan sem mutatkozik a legkisebb sugár sem. Az adókat bizonyára nem szállítják le, ezt mindenki belátja, ha nem valami nagy mester is a számolásban, aki azon fáradságot veszi magának, hogy excellentiád államszámadásait keresztül vizsgálja. Az adókat tehát folyvást emelni fogják, pedig némely vidékeken máris a szó szigorú értelmében elviselhetlenek. Reductiokkal persze némileg segítni lehetne a dolgon. De váljon lehetségesek-e ezek az ön rendszere mellett és Ausztria politikai helyzetében? Alig hisszük: a polgári osztályban azért nem, mert az ön, mindenbe beavatkozó rendszerének exequálására egy egész hivatalnok sereg szükségeltetik, és az ön szegény ördögei, reggeltől fogva estig annyira el vannak foglalva a tintával, s átalában a folytonos kormányzással, hogy addig , míg az ön tintatartója a kormányzat élén áll, nem is remélhetjük, hogy a polgári hivatalnokok keveskeztessenek, sőt ellenkezőleg meg vagyunk győződve, hogy azokat jelentékenyen szaporítni kell, ha csak azt nem akarják, hogy minden fennakadjon, minek előjelei mindenfelé ijesztő módon szaporodnak. Judius 10