Magyar Polgár, 1871. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)
1871-03-05 / 53. szám
53-ik szám KOLOZSVÁR, MÁRCIUS 4. SS x eui I e. (—D.) „La France devant l’ Europe“ ez czime Michelet J. legújabb művének. Azt várná az ember — s nem is csodálkoznék rajta — ha a nagy történész haragjának egész súlyát, az ég villámait reá zuditná a német nemzetre, ha boszút kiált. Ez nem úgy van. A lelkiismeretes, szenvedélytől ment történészhez illő módon reámutat a lefolyt és még folyamatban lévő események eredeti okaira, kimaradhatatlan következményeire. Sajnálja a német nemzetet, mely a berlini státusférfiak által Oroszország karjaiba vezéreltetett. Panaszt emel az ellen, hogy a franczia területre bevándorolt német elemek odáig aljasodtak, hogy a hódító seregnek mint éclaireur-ök és kémek szolgáltak, a franczia vendégszeretettel visszaéltek, a franczia nemzet nyíltságát, bizalmát ,nemzetiségének e szép és jellemző tulajdonát — óvatosság és bizalmatlanságra változtatták. Nem mond le a reményről, mely abban áll, hogy hazája ismét feléled s Európa regeneratióját végrehajtja. Nevezzen valaki meg egy nemzetet, a történet valamelyik szakában, a melynek nagy fiai a győzedelmes hóditóval csak az engesztelés és sajnálkozás hangját hallatták volna, oly tévedésekkel szemközt mint a minő az, hogy két nemzet „pour le roi de Prusse“ egymást felkonczolja. Az orosz-porosz viszonyra nézve a genialis Michelet nagyon jellemző dolgokat mond. A wörthi csata bírére az orosz czár felhajtott egy nagy serleg bort, a serleget pedig örömében a terem mennyezetéhez vágta, úgy hogy ezer darabra tőrt. Hogy a poroszok győzelmei iránt a kellő lelkesedést lábra segítse, oda nyilatkozott a czár, pétervári és moszkvai hírlapírói előtt, hogy Poroszország igen jó orosz (trés bonne Russe, szójáték, mely megfelel a „trés bonne fille annyi mint: maitresse-nek) A német hazafiak elég balgák s elhitetik magukkal, hogy Bismarck, aki az egész világot reászedte, velök majd becsületesen bánik! Poroszország mindig reászorult az Oroszra és reászorul majd igazán, mihelyt a német nemzet jelenlegi mámorából kijózanodik , önállóságra vágyik. Oroszország lesz az a zabla, mely a németek szabadság vágyát megfékezi. A világbirodalom, a melynek eszméje belevegyül a németek mámorába, bii káprázat: az emberiség haladása, fejlődése soha sem lesz letéve egy nemzetiség kezében egy kézbe, amely a forradalmat elfojthatná A franczia nemzet hajótöréséből Michelet a következő tanulságokra jutott: „A socialist kérdés csak a szent szabadság kérdésével egyetemben megoldható. Máskülönben minden elpusztul, a haza is.“ „Amiért a sociális kérdésbe túlságosan belemerültünk, elsülyedtünk az örvénybe. A többiek nézték fuldoklásunkat.“ „Szerencsére Francziaország páratlan egyensúlyánál fogva, megerősített és megújult alapon állva, az öszvességre is kihatólag, nyugodtan várhatja a közeledő vihart, s a munka világát egyesítve, sőt még ellenségeit is megvédve, megállíthatja ama fekete tömeget, mely a láthatáron feltűnik, melynek neve: Oroszország. Orbán Balázs az esküdtszék előtt. (Eredeti tudósítás.) Pest, március 2. Elnök: Sárkány F. Bírák: Paizs Andor, Belágh István. Esküdtek: Dobos F., Giczey S., Barneth K., Baranyi Benedek, Hoffmann Lipót, Új „Erdélyi Múzeum.“ Az esküdtszék méltósága. A gyakori esküdtszéki tárgyalásokból merített sajnos tapasztalatok, nem nagyon kedvező világot vetnek a bíróság független s pártatlan eljárására, sőt arról győznek meg bennünket, hogy ennek következtében az esküdtszék méltósága lassan lassan elveszti azon tensőségét, amely e névvel mintegy össze van forrva, s megszűnik egyetlen oltalmazója lenni a bíró és törvényszék minden eshető befolyása, előítélete, haragja s megvesztegetése ellen. A gyakori esetek eszünkbe juttatnak egy esküdtszéki tárgyalást mely Izlandban történt évekkel ezelőtt, s amelyet a történelem feljegyzett, mintegy követendő például az esküdtszéki tagok számára. Nagyon szükséges lenne ez esetet több ízben eszébe juttatni úgy a bíróságnak, mint az esküdtszéki tagoknak . . Az eset a következő. Évekkel ezelőtt Izland egyik északnyugatra eső megyéjében, egy nevezetes esemény vonta élénken magára egy időre a közönség figyelmét, mivel az az aristokratia és democratia külön érdekeit állította egymás ellenébe. Bizonyos földesúr bevádolta haszonbérlőjét, egy szegény embert, hogy ez őt megverte s testén tetemes sebeket ejtett. A vádlott ezt nem tagadta, sőt megvallá, hogy ő ezt azért tette, hogy egyetlen gyermekét, egy fiatal leányt, kinek szépsége a földesurban nemtelen vétkes ösztönt gerjesztett, annak rabló karjai közül kiszakassza. A dolog a bíróság elé ment, s ez ügyben ítélni az esküdtszék volt illetékes-A tárgyalás napja előtt nem csak a törvényszék tagjai s a biró, hanem valamennyi tanácsnak is a rádió atyjához voltak ebédre hivatalosak. Midőn az ebédnek vége volt s a vendégek eloszlottak, nem győzték magasztalni az ízletes vadhúst, a jeles franczia konyhát, a válogatott jobbnál jobb borokat, és a szívélyes s barátságos fogadtatást, stb. Másnap a tárgyalás a szokott időben s módon megtartatott. Midőn a szegény haszonbérlő már a vádlottak padján ült, megjelent a vádló a fenyitó perben a esküvel bizonyította, hogy mind az a mit mond igaz; aztán az esküdtszék tagjainak, kik becsületes kereskedők s tiszteletreméltó haszonbérlők voltak, ellenkérdéseire felelt meg. A vádlott szegény ember lévén, nem fogadhatott ügyvédet, arra pedig hogy ügyét felebaráti szeretetből védje, ügyvéd egy sem ajánlkozott, ő tehát kénytelen volt önmagát védeni. Védelmében ő nem folyamodott, mint vádlója, az esküdtek képzelő erejéhez, hanem hivatkozott ügyének becsületszette tisztaságára, s a bírák józan itélőtehetségére s becsületes szivére. Az esküdtszék tagjai visszavonulván s ügyét kellőleg megfontolván, őt „nem vétkesnek nyilvánították.“ A törvényszék a végzésre felbőszült, míg a hallgatóság, több ízben ismételte helyes tetszésnyilatkozatát. A bíró pedig azt mondta az esküdteknek, hogy térjenek vissza tanácstermükbe, s a dolgot vegyék újabb vizsgálat alá, megjegyezve egyszersmind, mennyire csodálkozik, hogy elég szemtelenek lehettek ily ítéletet hozni. Az esküdtek meghajtották magukat, tanácstermekbe vonultak s egy negyed órai tanácskozás után ismét visszatértek, s elnökük, egy erény és becsületességben megőszült tisztes haszonbérlő a következő beszédet intézte a bíróhoz: „Mylord! hogy az ön parancsának engedelmeskedjünk, másodszor is visszavonultunk tanácstermünkbe, s a dolgot újabb vizsgálat alá vettük , de nem találtunk semmi alapos okot arra nézve, hogy előbbi ítéletünket megmásítsuk. Mi tehát azon meggyőződéssel tértünk vissza, hogy „a vádlott nem vétkes.“ Mylord! mi hallottuk önnek szokatlan beszédjét, azonban nem hisszük hogy 5z igazsággal és Hiedelemmel szólhatott volna így hozzánk Nagyon igaz, Mylord, hogy mi, mint individuumok s a mi személyes tehetségünket illeti, csak szegény emberek vagyunk, minden nagyobb jelentőség nélkül a társadalomban s a politikában, s e tekintetben nem is kívánunk egyéb méltatást, mint melyet emberektől, kik ha az emberiség alsó osztályába tartoznak is, azonban szintúgy becsületes tagjai a társadalomnak, józanul meg nem tagadhatni Hanem itt egybeülve s esküdtszékké alakulva, nem feledhetjük tisztünk nagy s alkotmányos fontosságát; érezzük műlord, hogy mi itt, valamint ön is, a törvényes alkotmány erejénél fogva vagyunk jelen; érezzük, hogy nekünk egy részrehajlatlan esküdtszéket kell képeznünk, amely nem csupán azért létesült, hogy a király és alattvalói között ítéljen, hanem az alkotmány ereje minket még egy nagyobb bizodalommal is ruházott fel, mert mi mint esküdtszék, a nép egyetlen védfalát képezzük a bíró és törvényszék minden eshető befolyása, előítélete, haragja és megvesztegetése ellen. Ha a törvényszék sorompóján kívül találkoznám önnel, mylord, egy részemről talán hajlandó volnék azon tiszteletet, melyet ön iránt nyilvánítok, magános emberi erényeihez mérni; de itt a tiszta köntös alatt, elenyészik szemeim elöl ön individualitása, s én itt önnek csupán mint nyilván is személynek viselőjét tekintem. Myförd! az esküdtszék e dologban korán sem oly merész, hogy azon tiszteletet, melylyel önnek tartozik,megtagadja; még kevésbé szándéka önt gúnynyal illetni; mi tiszteljük önt, mikép kölcsönösen egyik törvényszéknek a másikat tisztelni kell. Mylord az esküdtszék nem vádolta a bírót, vagy a törvényszéket vétkes befolyásról, sem megvesztegetésről, sem haragról, sem zsarnokkönyről; nem, mi az ítélőszéket úgy tekintjük, mint a királyi kegyelem és igazságszolgáltatás orgánumát, mint a becsület és törvényesség legszentebb őrét. Mindazáltal, mylord, mégsem törölhetjük ki emlékezetünkből, mit azon könyvekből olvastunk s tanultunk, melyekből olvasni tanultunk, mert a gyermekkor emlékei biztosak, mert fiatal lélekbe nyomvák azok. Mi emlékezünk tehát, hogy a királyok és bírák szintoly gyarló emberek, mint mi; s hogy zsarnokok emelkedtek a trónra, és hogy ezen széket, melyen ön most mylord ül, ezen királyi kegyelemből nyert széket, egy Tressilián, egy Seraggs, Jeffies undoklták meg. (A törvényszék e szavakra felháborodott.) Bocsánat, mylord! én szegény ember vagyok, de úgy születtem, mint szabad polgára Izlandnak, én a constitutió tagja vagyok, sőt e pillanatban ennél is több, én most annak teljes képét viselem. Bátor vagyok tehát mind magamra, mind esküdttársaimra nézve a szólásszabadságát követelni; ha az nékem e teremben megtiltatik, úgy a nép előtt fogok szólani, itt az igazságszolgáltatás házának kapujánál, s majd ott kénytelen leszek kimondani, miért nyilvánítom gondolatomat az utczákon, s miért volt megtiltva itt hallatnom azt. (A törvényszék lecsöndesül és figyel) Mylord! még egyszer ismétlem, mi itt nem tartozunk ön magánsellemét tekinteni, mi önben itt csak a bírót ismerjük s mint ilyen iránt biztosíthatjuk önnek tiszteletünket, ön is bennünk csak esküdtszéket tekintsen, s mint ilyen, jogunk van öntől hasonló tiszteletet követelni, mert mi nem ismerünk férfit, bármily magas fokon álljon is a világi méltóságosnak, ki büntetlenül gúnyolni merjen egy ítélőszéket, melyre az alkotmány legfőbb s legbecsesebb előjogait bízta. Azért mondom, műlord, hogy mi itt többé nem egyes emberek vagyunk, hanem az esküdtszék tagjai, és hogy mi az ország alkotmánya ellen fognánk cselekedni, ha nem követelnek mindenkitől azon tiszteletet, melylyel irántunk, esküdtszék iránt, viseltetnie kötelesség. Mielőtt e padokon helyeinket elfoglalók, esküt tettünk isten és emberek előtt, hogy lélekösmeretünk, legjobb belátásunk szerint, és a dolognak s a tények szoros megvizsgálása után hozandunk ítéletet. Lélekösmeretünk azt mondja, hogy mi e nagy feladatnak mint becsületes emberek felleltünk meg. Ha csalatkoztunk, akkor számot fogunk adni, de nem önnek, mylord, nem a törvényszéknek, nem a királynak, ki minket ide rendelt, hanem egy felsőbb hatalomnak, az egyetlen bírónak, ki soha sem csalatkozik, — bírák birájának, a királyok királyának. — .... Mondottam: „a vádlott nem vétkes .... —“ A törvényszék néma volt, a tanácsosok mélyen hallgattak, s az álmélkodásnak s tiszteletnek hosszan tartó moraja zúgott végig a jelen volt hallgatók között. A szegény vádlott fölmentetet .... — A történelem, mely gyakran oly sok haszontalan neveket feljegyez, az esküdtszéki tagok e tiszteletreméltó elnökének nevét — nem jegyezte (M. U.) Szöllösy Sándor, Bauumuo Jakab, Eggenhoffer Péter, Mezei Mór, Depaid József, Szigety István, Fröhlich József, Goldstein Ignácz. Póttagok: Dobsa Sámuel, Hajduska Mór. Vádló: Biró Mihály. Ügyvédje: Füzeséry Géza. Vádlott: Orbán Balázs. Ügyvédje: Funtak Sándor. Mindkét fél személyesen jelen van. A vádlevélnek főbb pontjai ezek: Orbán Balázs a „Székelyföld leirása“ czimü művének 4-ik kötetének „Maros Vásárhely leírása“ czimü rovatában „a postaréten elhalálozott vértanuk emléke“ feliratú” czikkben, mely külön lenyomatban is megjelent, oly becstelenitő rágalmakkal illet, melyet megtorlatlanul egy becsületes ember se hagyhat. Vádlott a sérelmes czikkben az erdélyi 1851. évi összeesküvés sorsát ismertetvén az 51-ik lapon ezen kezdi rágalmazását: „Az ügynek már ekkor is volt tudása. Ez pedig ”kis-görgényi Biró Mihály volt, ki véreivel szemben a kém és agent provocateur undok szerepét részint kislelkisségben, részint igért jutalomért úgy lászik, hogy már ekkor elvállalta volt, de beszéljenek a tények. „Biró a marosszéki szervezkedés élén álló Török János tanárnál és a Háromszéken működő Horváth Károlynál behízelegvén magát, ezek bizalmát kinyerte s igy a tervrajz és Evezaki rendszer több példányához jutván, azzal elindult mindenfelé projektáltat csinálni s minél több embert bevonni, így ment el Agárdra Nagy Samuhoz, a vitéz honvédszázadoshoz s azt ezredességgel kínálva, a titkos társulatba való részvétére akarta rábírni; de Nagy Samu már ekkor bizalmatlan lévén iránta, ki nem hallgatta, sőt az akkor Ny. Andrásfalván lakó Földváry Károly honvédezredest, Dézsy testvéreket, Filepéket más rokonait is óvatosságra inté. Ezek nem is mentek be a hálóba, s bár elfogattak, miután a részvételt bebizonyítani nem lehetett, szabadon is bocsáttattak. Biró november vége felé Vásárhelyre menvén, történt, hogy a beavatottak egyike egy söté éjszakán az „Arany kereszt“ vendéglőben lévő szállására mentében, Heydte lakásáról a köpenybe burkolt Biró Mihályt látta kijönni; a rendőr biztosnál tett ily éjjeli látogatásait már mások is vették észre s az emberek rebesgették, hogy Biró az egész tervezetet elárulta Heydténak. Ugyancsak az 51-ik lapon: „Biró M. 1849- ben Bém a marosszéki hármas comité tagjává nevezte ki, miért forradalom után bezáratott, azonban mindenki bámulatára mig társai hosszasan raboskodtak, ” Heydte által azonnal szabadon bocsájtatott, úgy kell lenni azért, hogy már ekkor elvállalta az akkor nagyon is jövedelmező kém szerepét.“ Az 52-ik lapon „Biró azon raffiairtabb fajtájú árulók közé tartozott, kik áldozataikért, minél nagyobb díjt akarnak szerezni... Minden arra mutat, hogy az államcsínyt követett napokban Biró Heydténak bemutatta a tervezetet és az évszaki rendszer egy egy példányát, s kapcsolatban azzal a titkos társulatban résztvettek névsorát is átszolgáltatta a rendőrségnek.“ Az 53 ik lapon : „Tapferner azon javaslatot tette, hogy a feladó Biró Mihályt hozassák be Szebenbe avégett, hogy a vizsgálat sikeres vezetésére adatokat és utasításokat szolgáltasson. Biró kényelmesen kocsiban, minden fedezet nélkül, éjjel megérkezett Szebenbe, itt Heydte elnöklete alatt tanult hadi törvényszék előtt, 25 ívre terjedő vallomást tett, melyben a foglyok mindenikének megjelölte körülményeit.“ „Tapferner véres művéhez újból szükségelte Biró Mihályt, ez újból hivatott; de mivel első Szebenben létét s ottan viselt dolgait nemcsak a fogdában tudták, hanem Marosszékre is kiszivárogván, az árulás iránti gyanú, mind biztosabb alapot nyert, azért az eszélyes gazember, midőn újból szembe idézték, azt mondá: „fogassatok el.“ Az 57 ik lapon: „A legnagyobb vétkes Biró Mihály a hazafiságnak ez elvetemült tudása, ki annyi ártatlan vér kiontásának főokozója volt, — úgy latszik Pé°* palotát épített, azt nagygörgényi birtokán fényes ^ UlindeD *észerü cinkertta . ^ maeának; de ott egyedül nyelősét, megszerez j j folytatta és folytat cV°‘V. ríbl!1„Ä.I Jodenki Uvosott.. SS ifS/ÄrA-dj..»7 f -tagnak neve felolvastatott, az egész gyülekezettrá t fitotti hogy „meghalt.“ S valójában az ilyen ér eg elleg a legiszonyúbb halállal, mert az ily ember félve van eltemetve. Az ilyen életnek hordozása a legnagyobb gyötrelem, főleg midőn az egyén nem bir az Üdvözítőt elárult Judás azon bátorságával, hogy a vérbért visszavive felakassza magát.Miután a sajtótörvény 12-ikusa az ilynemű ráealmít hat hónapi fogság, háromszáz forint pénzbirság az okozott kár, költség, s egyidejűleg sérelmes nyomtatvány megsemmisítésével rendeli megtorolni; perben álló megbízottam által tisztelettel kérem, méltóztassék őt ezen vádlevelem nyilvános tárgyalására megidéztetni, s a kifejlendőkhez képest nekem törvényt és igazságot szolgáltatni. 1 Biró Mihály. Felolvastatnak: 1) a vádlevél és 2) az incriminált czikk: „a postaréten elhantolt vértanuk emléke“ egész terjedelmében. Elnök fölemlíti, hogy a panaszlevél mult év ju0. 1 én nyaltatott be, hogy a vizsgálati jegyzőkönyv mellé okmányok vannak csatolva: 1) marosszéki törvényszék jegyzőkönyvi kivonata; 2) a kivégzett Török János levele; 3) több nyilatkozat Molnár József, Gálffy Rozália, Kovács Áron, Gál László , többektől. Funták, a vádlott ügyvédje, kívánja az adatok fölolvasását. Füzesséry nem mond ellen. Elnök előterjeszti, hogy ezen ügy azért húzódott ily későre, mert mind a két fél kölcsönösen folyamodott halasztásért; vádlott pláne az igazságügyminiszerhez is folyamodott, az iránt kérelmezvén, hogy Ugye M.-Vásárhelyit tárgyaltassék, mely kérése azonban megtagadtatott. Füzesséry bejelenti, hogy 6 tanú jelent meg: Sipos Lajos, Szathmáry Miklós, Boncza Imre, Briz János, gr. Lázár Eszter és Berzenczey László. Vádlott aggálytalanoknak declarálja a kinukat. Orbán B. ügyvédje, Fonták, bizonyítványokat nyújt és vádlott folyóirata hitelességének megerősítésére. Füzesséry kifogást tesz az olyan bizonyítékok ellen, melyek személyes piszkolódást foglalnak magukban. Funták azért kívánja a kérdésben levő iratokat felolvastatni, mert az azokban foglalt adatok teszik meghatóvá a történetíró — s pedig Orbán Balázs mim ilyen szól — álláspontját. Füzesséry megnézve az okiratok keletidejét, figyelmezteti a bíróságot, hogy ezek mind az illető folyóirat megjelenése után keltek. A bírák visszavonulván, elhatározzák, hogy vádlott kívánságának hely nem adatik. Következnek az okmányok fölolvasása: 1( A marosszéki jegyzőkönyv kivonata, melyet vádlott eredetiben is bemutat; 2) Török János levele feleségéhez, melyben ön áll: „Ellenem Biró sokat hazudott, s másokat is befogatott. 3) Azon 8 nyilatkozat ,melyeket K. Papp Miklós közölt a „M. Polgár“ hasábjain ily czímmel: „Kik voltak Török János, Horváth Károly és Gálfy Mihály, árulói?“ A nyilatkozatokat tették : Bereczky László, Kenderessyné Boér Anna, Molnár József, Török Jánosné, szül. Gálfy Rozália, Rozsnyai János, György Zsigmond, Kovács Áron (evang lelkész,) Nagy Lajos és Gál László. Mindezen nyilatkozatok mindezen súlyos vádakat adják elő részletesen, melyeket Orbán Balázs munkájában registrált. Figyelemreméltó kérdést tesz Molnár József, Biró Mihályhoz: jr*"A tanú megesketetik a birtokot, kijelentve, hívják elő. A grófné ellenségeskedésben nem oW.Ko1 .a kértésekre ipv felelt: Biró vele la feözölte a forradalmi tervet , vagyonát oly jó karban evőnek temen, hogy nem szorult a kérésre. B. 1 éP®ü nea palota. (Orbán megjegyzi közbenvetőleg, ogy ő a palotát erdélyi értelemben vette.) G Liczey (esküdt) constatálja, hogy a tanú 17 éves volt, midőn Biró vele a forradalmi tervet közölte. Vádló azon kérdésére, várjon Bíró Mihályt megvetett embernek tartják-e? Fuoták nem kívánja a tanúhoz e kérdést intéztetni, hogy a tanút aggályosnak tartja. A bíróság a kérdésnek helyet ad mire a grófné azt feleli, hogy ő, Bíró, csakugyan rész hírben áll, de ő nem osztja e nézetet. Második tanú: Berzenczei László, orsz. képviselő (Itt megszakasztom tudósításom. Az ülés hosszúra fog nyúlni.) Végh Arthur. — 158 — Márczius 5 Táviratok a külföldről. Laibach, márcz. 2. A szlovének a miniszterium első tettéül a reichsrstb felozlatását követelik. Costa ma Bécsba indul. Berlin, márcz. 2. Elsüss és Lotharingiában versaillesi utasításra a hadisarczok behajtása fölfüggesztetett s a már fizetett összegek visszaadattak. Bécs, márczi 2. A „N. fr. Pr“-nek távirják Bordeauxból: a város tökéletesen nyugodt. 15,000 katona azonnal Algírba indul. A nemzetgyűlésben Canti protestált Napoleon megsértése ellen, minek következménye átalános megbotránkozás jön, a szóló kénytelen volt a szószékről lelépni. Flórencz, márcz. 2. A helybeli lapok nem adnak hitelt azon hírnek, hogy a pápa Rómát elhagyja Bornin, márcz. 2. Az országgyűlés f. hó 21- kére hivatott egybe. A városi hatóság s a rendőrfőnökség tudatja, hogy holnap átalános kivilágítás fog rendeztetni. A kolozsvári játékszínügy az angol sajtóban. Az „Éva“ szerkesztőjének. Kolozsvár febr. 6. 1871. — Uram, — utolsó laveremben tett ígéretem szerint, bátor vagyok a jelen sorokban olvasói elött a magyar drámaügy állásának némely mozzanatait tattatni, és jóllehet e tárgyra vonatkozó ítéletemet egészen csak a kolozsvári játékszínben nyert tapasztalatból merítem, úgy hiszem kockáztatás nélkül mondhatom ki, hogy Erdély fővárosának játékszine ép oly jellemző a magyar drámaügyre nézve mint Magyarországnak bármely más ilynemű intézete, s ami a berendezés szabatosságát az előadások gondos vezetését illeti bizonyára rangra nézve a második, széles Magyarországon. Ami a „drámaügyet Magyarországon,“ illeti, sajnálkozásomat és álmélkodásomat kell kifejeznem a fölött, hogy ez országnak drámairodalma nagyon szegény lehet, mert az idényünk kezdete óta előadott daraboknak majdnem mindegyike, vagy fordítás vagy átdolgozát volt az idegen irodalom termékeiből. Megvallom, hogy sem időm sem alkalmam nem volt még a magyar irodalmat e tekintetben gondosan tanulmányozni és csupán csak azt akarom, kiemelni, miszerint a színpadra került 35 — 40 vígjáték és dráma között legfölebb 6 vagy 7 eredeti magyar művet találtam. Ugyanis halhatatlan Shakspeere-ünk művein kívül, Schiller, Moliere, Sardou, Bayard, Duraanoir, Mosenthall