Magyar Polgár, 1871. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)

1871-03-05 / 53. szám

53-ik szám KOLOZSVÁR, MÁRCIU­S 4. SS x e­ui I e. (—D.) „La France devant l’ Europe“ ez czi­­me Michelet J. legújabb művének. Azt várná az ember — s nem is csodálkoz­nék rajta — ha a nagy történész haragjának egész súlyát, az ég villámait reá zuditná a német nemzetre, ha boszút kiált. Ez nem úgy van. A lelkiismeretes, szenvedélytől ment történészhez illő módon reámutat a lefolyt és még folyamatban lévő események eredeti okaira, kimaradhatatlan követ­kezményeire. Sajnálja a német nemzetet, mely a berlini státusférfiak által­­ Oroszország karjaiba vezérel­tetett. Panaszt emel az ellen, hogy a franczia területre bevándorolt német elemek odáig aljasod­tak, hogy a hódító seregnek mint éclaireur-ök és kémek szolgáltak, a franczia vendégszeretettel visszaéltek, a franczia nemzet nyíltságát, bizalmát ,nemzetiségének e szép és jellemző tulajdonát — óvatosság és bizalmatlanságra változtatták. Nem mond le a reményről, mely abban áll, hogy hazája ismét feléled s Európa regeneratióját végrehajtja. Nevezzen valaki meg egy nemzetet, a törté­net valamelyik szakában, a melynek nagy fiai a győzedelmes hóditóval csak az engesztelés és sajnálkozás hangját hallatták volna, oly tévedé­sekkel szemközt mint a minő az, hogy két nemzet „pour le roi de Prusse“ egymást felkonczolja. Az orosz-porosz viszonyra nézve a genialis Michelet nagyon jellemző dolgokat mond. A wörthi csata bírére az orosz czár felhajtott egy nagy serleg bort, a serleget pedig örömében a terem mennyezetéhez vágta, úgy hogy ezer darabra tőrt. Hogy a poroszok győzelmei iránt a kellő lelkesedést lábra segítse, oda nyilatkozott a czár, pétervári és moszkvai hírlapírói előtt, hogy Poroszország igen jó orosz (trés bonne Russe, szójáték, mely megfelel a „trés bonne fille annyi mint: maitresse-nek) A német hazafiak elég balgák s elhitetik magukkal, hogy Bismarck, a­ki az egész világot reászedte, velök majd becsületesen bánik! Poroszország mindig reászorult az Oroszra és reá­szorul majd igazán, mihelyt a német nemzet jelen­legi mámorából kijózanodik , önállóságra vágyik. Oroszország lesz az a zabla, mely a németek szabadság vágyát megfékezi. A világ­birodalom, a melynek eszméje belevegyül a németek mámorá­ba, bii káprázat: az emberiség haladása, fejlődése soha sem lesz letéve egy nemzetiség kezébe­n egy kézbe, a­mely a forradalmat elfojthatná A franczia nemzet hajótöréséből Michelet a következő tanulságokra jutott: „A socialist kérdés csak a szent szabadság kérdésével egyetemben megoldható. Máskülönben minden elpusztul, a haza is.“ „A­miért a sociális kérdésbe túlságosan belemerültü­nk, elsülyedtünk az örvénybe. A többiek nézték fuldoklásunkat.“ „Szerencsére Francziaország páratlan egyen­súlyánál fogva, megerősített és megújult alapon állva, az öszvességre is kihatólag, nyugodtan vár­hatja a közeledő vihart, s a munka világát egye­sítve, sőt még ellenségeit is megvédve, megállít­hatja ama fekete tömeget, mely a láthatáron fel­tűnik,­­ melynek neve: Oroszország. Orbán Balázs az esküdtszék előtt. (Eredeti tudósítás.) Pest, március 2. Elnök: Sárkány F. Bírák: Paizs Andor,­­ Belágh István. Esküdtek: Dobos F., Giczey S., Barneth K., Baranyi Benedek, Hoffmann Lipót, Új „Erdélyi Múzeum.“ Az esküdtszék méltósága. A gyakori esküdtszéki tárgyalásokból merí­tett sajnos tapasztalatok, nem nagyon kedvező vi­lágot vetnek a bíróság független s pártatlan eljá­rására, sőt arról győznek meg bennünket, hogy ennek következtében az esküdtszék méltósága las­san lassan elveszti azon tensőségét, a­mely e név­vel mintegy össze van forrva, s megszűnik egyet­len oltalmazója lenni a bíró és törvényszék min­den eshető befolyása, előítélete, haragja s meg­vesztegetése ellen. A gyakori esetek eszünkbe juttatnak egy es­­küdtszéki tárgyalást mely Izland­ban történt évek­kel ezelőtt, s a­melyet a történelem feljegyzett, mintegy követendő például az esküdtszéki tagok számára. Nagyon szükséges lenne ez esetet több ízben eszébe juttatni úgy a bíróságnak, mint az esküdtszéki tagoknak . . Az eset a következő. Évekkel ezelőtt Izland egyik északnyugatra eső megyéjében, egy nevezetes esemény vonta élénken magára egy időre a közönség figyelmét, mivel az az aristokratia és democratia külön ér­dekeit állította egymás ellenébe. Bizonyos földesúr bevádolta haszonbérlőjét, egy szegény embert, hogy ez őt megverte s testén tetemes sebeket ejtett. A vádlott ezt nem tagadta, sőt megvallá, hogy ő ezt azért tette, hogy egyetlen gyermekét, egy fiatal leányt, kinek szépsége a földesurban nemtelen vétkes ösztönt gerjesztett, annak rabló karjai közül kiszakassza. A dolog a bíróság elé ment, s ez ügyben ítélni az esküdtszék volt illetékes-A tárgyalás napja előtt nem csak a törvény­szék tagjai s a biró, hanem valamennyi tanácsnak is a rádió atyjához voltak ebédre hivatalosak. Mi­dőn az ebédnek vége volt s a vendégek eloszlot­tak, nem győzték magasztalni az ízletes vadhúst, a jeles franczia konyhát, a válogatott jobbnál jobb borokat, és a szívélyes s barátságos fogadtatást, stb. Másnap a tárgyalás a szokott időben s mó­don megtartatott. Midőn a szegény haszonbérlő már a vádlottak padján ü­lt, megjelent a vádló a fenyitó perben a esküvel bizonyította, hogy mind az a mit mond igaz; aztán az esküdtszék tagjai­nak, kik becsületes kereskedők s tiszteletreméltó haszonbérlők voltak, ellenkérdéseire felelt meg. A vádlott szegény ember lévén, nem fogadhatott ügy­védet, arra pedig hogy ügyét felebaráti szeretet­­ből védje, ügyvéd egy sem ajánlkozott, ő tehát kénytelen volt önmagát védeni. Védelmében ő nem folyamodott, mint vádlója, az esküdtek képzelő erejéhez, hanem hivatkozott ügyének becsü­letszet­te tisztaságára, s a bírák józan itélőtehetségére s becsületes szivére. Az esküdtszék tagjai visszavo­nulván s ügyét kellőleg megfontolván, őt „nem vétkesnek nyilvánították.“ A törvényszék a végzésre felbőszült, míg a hallgatóság, több ízben ismételte helyes tetszés­nyilatkozatát. A bíró pedig azt mondta az esküd­teknek, hogy térjenek vissza tanácstermükbe, s a dolgot vegyék újabb vizsgálat alá, megjegyezve egyszersmind, mennyire csodálkozik, hogy elég szemtelenek lehettek ily ítéletet hozni. Az esküdtek meghajtották magukat, tanács­­termekbe vonultak s egy negyed órai tanácskozás után ismét visszatértek, s elnökük, egy erény és becsületességben megőszült tisztes haszonbérlő a következő beszédet intézte a bíróhoz: „Mylord! hogy az ön parancsának engedel­meskedjünk, másodszor is visszavonultunk tanács­termünkbe, s a dolgot újabb vizsgálat alá vettük , de nem találtunk semmi alapos okot arra nézve, hogy előbbi ítéletünket megmásítsuk. Mi tehát azon meggyőződéssel tértünk vissza, hogy „a vádlott nem vétkes.“ Mylord! mi hallottuk önnek szokat­lan beszédjét, azonban nem hisszük hogy 5z igaz­sággal és Hiedelemmel szólhatott vol­na így hozzánk Nagyon igaz, Mylord, hogy mi, mint individuumok s a mi személyes tehetségünket illeti, csak szegény emberek vagyunk, minden nagyobb jelentőség nél­kül a társadalomban s a politikában, s e tekintet­ben nem is kívánunk egyéb méltatást, mint melyet emberektől, kik ha az emberiség alsó osztályába tartoznak is, azonban szintúgy becsületes tagjai a társadalomnak, józanul meg nem tagadhatni Hanem itt egybeülve s esküdtszékké alakulva, nem feled­hetjük tisztünk nagy s alkotmányos fontosságát; érezzük műlord, hogy mi itt, valamint ön is, a törvény­es alkotmány erejénél fogva vagyunk je­len; érezzük, hogy nekünk egy részrehajlatlan esküdtszéket kell képeznünk, a­mely nem csupán azért létesült, hogy a király és alattvalói között ítéljen, hanem az alkotmány ereje minket még egy nagyobb bizodalommal is ruházott fel, mert mi mint esküdtszék, a nép egyetlen védfalát képezzük a bíró és törvényszék minden eshető befolyása, előítélete, haragja és megvesztegetése ellen. Ha a törvényszék sorompóján kívül találkoznám önnel, mylord, egy részemről talán hajlandó volnék azon tiszteletet, melyet ön iránt nyilvánítok, magános emberi erényeihez mérni; de itt a tiszta köntös alatt, elenyészik szemeim elöl ön individualitása, s én itt önnek csupán mint nyilván is személynek viselőjét tekintem. Myförd! az esküdtszék e dolog­ban korán sem oly merész, hogy azon tiszteletet, melylyel önnek tartozik,­megtagadja; még kevésbé szándéka önt gúnynyal illetni; mi tiszteljük önt, mikép kölcsönösen egyik törvényszéknek a másikat tisztelni kell. Mylord­ az esküdtszék nem vádolta a bírót, vagy a törvényszéket vétkes befolyásról, sem megvesztegetésről, sem haragról, sem zsarnok­­könyről; nem, mi az ítélőszéket úgy tekintjük, mint a királyi kegyelem és igazságszolgáltatás orgánumát, mint a becsület és törvényesség leg­szentebb őrét. Mindazáltal, mylord, még­sem töröl­hetjük ki emlékezetünkből, mit azon könyvekből olvastunk s tanultunk, melyekből olvasni tanultunk, mert a gyermekkor emlékei biztosak, mert fiatal lélekbe nyomvák azok. Mi emlékezünk tehát, hogy a királyok és bírák szintoly gyarló emberek, mint mi; s hogy zsarnokok emelkedtek a trónra, és hogy ezen széket, melyen ön most mylord ül, ezen királyi kegyelemből nyert széket, egy Tressilián, egy Seraggs, Jeffies undoklták meg. (A törvényszék e szavakra felháborodott.) Bocsánat, mylord! én szegény ember vagyok, de úgy születtem, mint szabad polgára Izlandnak, én a constitutió tagja vagyok, sőt e pillanatban ennél is több, én most annak teljes képét viselem. Bátor vagyok tehát mind magamra, mind esküdttársaimra nézve a szólásszabadságát követelni; ha az nékem e terem­ben m­egtiltatik, úgy a nép előtt fogok szólani, itt az igazságszolgáltatás házának kapujánál, s majd ott kénytelen leszek kimondani, miért nyilvánítom gondolatomat az utczákon, s miért volt megtiltva itt hallatnom azt. (A törvényszék lecsöndesül és figyel) Mylord! még egyszer ismétlem, mi itt nem tartozunk ön magánsellemét tekinteni, mi önben itt csak a bírót ismerjük s m­int ilyen iránt biztosít­hatjuk önnek tiszteletünket, ön is bennünk csak esküdtszéket tekintsen, s mint ilyen, jogunk van öntől hasonló tiszteletet követelni, mert mi nem ismerünk férfit, bármily magas fokon álljon is a világi méltóságosnak, ki büntetlenül gúnyolni merjen egy ítélőszéket, melyre az alkotmány leg­főbb s legbecsesebb előjogait bízta. Azért mondom, műlord, hogy mi itt többé nem egyes emberek vagyunk, hanem az esküdtszék tagjai, és hogy mi az ország alkotmánya ellen fognánk cselekedni, ha nem követelnek mindenkitől azon tiszteletet, melylyel irántunk, esküdtszék iránt, viseltetnie kötelesség.­­ Mielőtt e padokon helyeinket elfog­lalók, esküt tettünk isten és emberek előtt, hogy lélekösmeretünk, legjobb belátásunk szerint, és a dolognak s a tények szoros megvizsgálása után hozandunk ítéletet. Lélekösmeretünk azt mondja, hogy mi e nagy feladatnak mint becsületes embe­rek felleltünk meg. Ha csalatkoztunk, akkor számot fogunk adni, de nem önnek, mylord, nem a törvényszéknek, nem a királynak, ki minket ide rendelt, hanem egy felsőbb hatalomnak, az egyetlen bírónak, ki soha sem csalatkozik, — bírák birájának, a királyok királyának. — .... Mondottam: „a vádlott nem vétkes .... —“ A törvényszék néma volt, a tanácsosok mé­lyen hallgattak, s az álmélkodásnak s tiszteletnek hosszan tartó moraja zúgott végig a jelen volt hallgatók között. A szegény vádlott fölmentetet .... — A történelem, mely gyakran oly sok haszon­talan neveket feljegyez, az esküdtszéki tagok e tiszteletreméltó elnökének nevét — nem jegyezte (M. U.) S­zö­ll­ösy Sándor, Bauumuo Jakab, Eggenhoffer Péter, Mezei Mór, Depaid József, Szigety István, Fröhlich József, Goldstein Ignácz. Póttagok: Dobsa Sámuel, Haj­­duska Mór. Vádló: Biró Mihály. Ügyvédje: Füze­­séry Géza. Vádlott: Orbán Balázs. Ügyvédje: Fun­tak Sándor. Mindkét fél személyesen jelen van. A vádlevélnek főbb pontjai ezek: Orbán Balázs a „Székelyföld leirása“ czimü művének 4-ik kötetének „Maros Vásárhely leírása“ czimü rova­tában „a postaréten elhalálozott vértanuk emléke“ feliratú” czikkben, mely külön lenyomatban is meg­jelent, oly becstelenitő rágalmakkal illet, melyet megtorlatlanul egy becsületes ember se hagyhat. Vádlott a sérelmes czikkben az erdélyi 1851. évi összeesküvés sorsát ismertetvén az 51-ik lapon ezen kezdi rágalmazását: „Az ügynek már ekkor is volt tudása. Ez pedig ”kis-görgényi Biró Mihály volt, ki véreivel szemben a kém és agent provocateur undok szere­pét részint kislelkisségben, részint igért jutalomért úgy lászik, hogy már ekkor elvállalta volt, de be­széljenek a tények. „Biró a marosszéki szervezkedés élén álló Török János tanárnál és a Háromszéken működő Horváth Károlynál behízelegvén magát, ezek bizal­mát kinyerte s igy a tervrajz és Evezaki rendszer több példányához jutván, azzal elindult mindenfelé projek­táltat csinálni s minél több embert bevonni, így ment el Agárdra Nagy Samuhoz, a vitéz hon­védszázadoshoz s azt ezredességgel kínálva, a tit­kos társulatba való részvétére akarta rábírni; de Nagy Samu már ekkor bizalmatlan lévén iránta, ki nem hallgatta, sőt az akkor Ny. Andrásfalván lakó Földváry Károly honvédezredest, Dézsy test­véreket, Filepéket más rokonait is óvatosságra inté. Ezek nem is mentek be a hálóba, s bár elfogattak, miután a részvételt bebizonyítani nem lehetett, sza­badon is bocsáttattak. Biró november vége­ felé Vásárhelyre menvén, történt, hogy a beavatottak egyike egy söté­ éj­szakán az „Arany kereszt“ vendéglőben lévő szál­lására mentében, Heydte lakásáról a köpenybe bur­kolt Biró Mihályt látta kijönni; a rendőr biztosnál tett ily éjjeli látogatásait már m­ások is vették észre s az emberek rebesgették, hogy Biró az egész tervezetet elárulta Heydténak. Ugyancsak az 51-ik lapon: „Biró M. 1849- ben Bém a marosszéki hármas comité tagjává ne­vezte ki, miért forradalom után bezáratott, azon­ban mindenki bámulatára mig társai hosszasan ra­boskodtak, ” Heydte által azonnal szabadon bo­­csájtatott, úgy kell lenni azért, hogy már ekkor elvállalta az akkor nagyon is jövedelmező kém szerepét.“ Az 52-ik lapon „Biró azon raffiairtabb faj­tájú árulók közé tartozott, kik áldozataikért, minél nagyobb díjt akarnak szerezni... Minden arra mu­tat, hogy az államcsínyt követett napokban Biró Heydténak bemutatta a tervezetet és az évszaki rendszer egy egy példányát, s kapcsolatban azzal a titkos társulatban résztvettek névsorát is átszol­­gáltatta a rendőrségnek.“ Az 53 ik lapon : „Tapferner azon javaslatot tette, hogy a feladó Biró Mihályt hozassák be Sze­benbe avégett, hogy a vizsgálat sikeres vezetésére adatokat és utasításokat szolgáltasson. Biró kényel­mesen kocsiban, minden fedezet nélkül, éjjel meg­érkezett Szebenbe, itt Heydte elnöklete alatt tanu­lt hadi törvényszék előtt, 25 ívre terjedő vallomást tett, melyben a foglyok mindenikének megjelölte körülményeit.“ „Tapferner véres művéhez újból szük­ségelte Biró Mihályt, ez újból hivatott; de mivel első Szebenben létét s ottan viselt dolgait nemcsak a fogdában tudták, hanem Marosszékre is kiszivá­rogván, az árulás iránti gyanú, mind biztosabb alapot nyert, azért az eszélyes gazember, midőn újból szembe idézték, azt mondá: „fogassatok el.“ Az 57 ik lapon: „A legnagyobb vétkes Biró Mihály a hazafiságnak ez elvetemült tudása, ki annyi ártatlan vér kiontásának főokozója volt, — úgy latszik Pé°* palotát épített, azt nagy­görgényi birtokán fényes ^ UlindeD *é­szerü cinkertta . ^ maeának; de ott egyedül nyelősét, megszerez j j folytatta és folytat cV°‘V. ríb­l!1„Ä.I Jodenki Uvosott.. SS ifS/ÄrA-dj..»7 f -tagnak neve felolvastatott, az egész gyülekezettrá t fitotti hogy „meghalt.“ S valójában az ilyen ér eg elleg a legiszonyúbb halállal, mert az ily ember félve van eltemetve. Az ilyen életnek hor­dozása a legnagyobb gyötrelem, főleg midőn az egyén nem bir az Üdvözítőt elárult Judás azon bátorságával, hogy a vérbért visszavive felakassza magát.Miután a sajtótörvény 12-ik­u­sa az ilynemű ráealmí­t hat hónapi fogság, háromszáz forint pénz­birság az okozott kár, költség, s egyidejűleg sé­relmes nyomtatvány megsemmisítésével rendeli meg­torolni; perben álló megbízottam által tisztelettel kérem, méltóztassék őt ezen vádlevelem nyilvános tárgyalására megidéztetni, s a kifejlendőkhez ké­pest nekem törvényt és igazságot szolgáltatni. 1 Biró Mihály. Felolvastatnak: 1) a vádlevél és 2) az incri­minált czikk: „a postaréten elhantolt vértanuk em­léke“ egész terjedelmében. Elnök fölemlíti, hogy a panaszlevél mult év ju0. 1 én nyaltatott be, hogy a vizsgálati jegyző­könyv mellé okmányok vannak csatolva: 1) ma­rosszéki törvényszék jegyzőkönyvi kivonata; 2) a kivégzett Török János levele; 3) több nyilatkozat Molnár József, Gálffy Rozália, Kovács Áron, Gál László , többektől. Funták, a vádlott ügyvédje, kívánja az adatok fölolvasását. Füzesséry nem mond ellen. Elnök előterjeszti, hogy ezen ügy azért hú­zódott ily későre, mert mind a két fél kölcsönö­sen folyamodott halasztásért; vádlott pláne az igaz­­ságügyminiszerhez is folyamodott, az iránt kérel­mezvén, hogy Ugye M.-Vásárhelyit tárgyaltassék, mely kérése azonban megtagadtatott. Füzesséry bejelenti, hogy 6 tanú jelent meg: Sipos Lajos, Szathmáry Miklós, Boncza Imre, Briz János, gr. Lázár Eszter és Berzenczey László. Vádlott aggálytalanoknak declarálja a kinukat. Orbán B. ügyvédje, Fonták, bizonyítványokat nyújt és vádlott folyóirata hitelességének meg­erősítésére. Füzesséry kifogást tesz az olyan bizonyíté­kok ellen, melyek személyes piszkolódást foglal­nak magukban. Funták azért kívánja a kérdésben levő iratokat felolvastatni, mert az azokban foglalt adatok teszik meghatóvá a történetíró — s pedig Orbán Balázs mim ilyen szól — álláspontját. Fü­­zesséry megnézve az okiratok keletidejét, figyel­mezteti a bíróságot, hogy ezek mind az illető fo­lyóirat megjelenése után keltek. A bírák visszavonulván, elhatározzák, hogy vádlott kívánságának hely nem adatik. Következnek az okmányok f­öl­olvasás­a: 1( A marosszéki jegyzőkönyv kivonata, melyet vádlott eredetiben is bemutat; 2) Török János levele feleségéhez, melyben ön áll: „Ellenem Biró sokat hazudott, s másokat is befogatott. 3) Azon 8 nyilatkozat ,melyeket K. Papp Miklós közölt a „M. Polgár“ hasábjain ily czímmel: „Kik voltak Török János, Horváth Károly és Gálfy Mihály, árulói?“ A nyilatkozatokat tették : Bereczky László, Kenderessyné Boér Anna, Molnár József, Török Jánosné, szül. Gálfy Rozália, Rozsnyai János, György Zsigmond, Kovács Áron (evang lelkész,) Nagy Lajos és Gál László. Mindezen nyilatkozatok mind­ezen súlyos vádakat adj­ák­ elő részletesen, melyeket Orbán Balázs munkájában registrált. Figyelemre­méltó kérdést tesz Molnár József, Biró Mihályhoz: jr*"A tanú megesketetik a birtokot, kijelentve, hívják elő. A grófné ellenségeskedésben nem oW.K­o1 .a kérté­sekre ipv felelt: Biró vele la feözölte a forradalmi ter­vet , vagyonát oly jó karban evőnek temen, hogy nem­ szorult a kérésre. B. 1 éP®ü nea­ palota. (Orbán megjegyzi közbenvetőleg, ogy ő a palotát erdélyi értelemben vette.) G Liczey (es­küdt) constatálja, hogy a tanú 17 éves volt, mi­dőn Biró vele a forradalmi tervet közölte. Vádló azon kérdésére, várjon Bíró Mihályt megvetett embernek tartják-e? Fuoták nem kíván­ja a tanúhoz e kérdést intéztetni, hogy a tanút aggályosnak tartja. A bíróság a kérdésnek helyet ad mire a grófné azt feleli, hogy ő, Bíró, csaku­gyan rész hírben áll, de ő nem osztja e nézetet. Második tanú: Berzenczei László, orsz. kép­viselő (Itt megszakasztom tudósításom. Az ülés hosszúra fog nyúlni.) Végh Arthur. — 158 — Márczius 5 Táviratok a külföldről. Laibach, márcz. 2. A­­ szlovének a minisz­­terium első tettéül a reichsrstb felozlatását követelik. Costa ma Bécsba indul. Berlin, márcz. 2. Elsüss és Lotharingiában versaillesi utasításra a hadisarczok behajtása föl­függesztetett s a már fizetett összegek visszaadattak. Bécs, márczi 2. A „N. fr. Pr“-nek távirják Bordeauxból: a város tökéletesen nyugodt. 15,000 katona azonnal Algírba indul. A nemzet­gyűlésben Canti protestált Napoleon megsértése ellen, minek következménye átalános megbotránkozás jön, a szóló kénytelen volt a szószékről lelépni. Flórencz, márcz. 2. A helybeli lapok nem adnak hitelt azon hírnek, hogy a pápa Rómát el­hagyja Bornin, márcz. 2. Az országgyűlés f. hó 21- kére hivatott egybe. A városi hatóság s a rendőr­­főnökség tudatja, hogy holnap átalános kivilágítás fog rendeztetni. A kolozsvári játékszínügy az angol saj­tóban. Az „Éva“ szerkesztőjének. Kolozsvár febr. 6. 1871. — Uram, — utolsó laveremben tett ígére­tem szerint, bátor vagyok a jelen sorokban olvasói elött a magyar drámaügy állásának némely moz­zanatait tattatni, és jóllehet e tárgyra vonatkozó ítéletemet egészen csak a kolozsvári játékszínben nyert tapasztalatból merítem, úgy hiszem kockáz­tatás nélkül mondhatom ki, hogy Erdély fővárosá­nak játékszine ép oly jellemző a magyar dráma­­ügyr­e nézve mint Magyarországnak bármely más ilynemű intézete, s a­mi a berendezés szabatos­ságát az előadások gondos vezetését illeti bizonyá­ra rangra nézve a második, széles Magyarországon. A­mi a „drámaügyet Magyarországon,“ ille­ti, sajnálkozásomat és álmélkodásomat kell kife­jeznem a fölött, hogy ez országnak dráma­irodal­ma nagyon szegény lehet, mert az idényünk kez­dete óta előadott daraboknak majdnem mindegyi­ke, vagy fordítás vagy átdolgozát volt az idegen irodalom termékeiből. Megvallom, hogy sem időm sem alkalmam nem volt még a magyar irodalmat e tekintetben gondosan tanulmányozni és csupán csak azt akarom, kiemelni, miszerint a színpadra került 35 — 40 vígjáték és dráma között legfölebb 6 vagy 7 eredeti magyar művet találtam. Ugyanis halhatatlan Shakspeere-ünk művein kívül, Schil­ler, Moliere, Sardou, Bayard, Duraanoir, Mosenthall

Next