Magyar Polgár, 1872. július-december (6. évfolyam, 148-299. szám)
1872-12-03 / 277. szám
tu 00 cn ISI 3 su 03 DP 03 OCD 03 M 03 CT 03 SEi ST OJ 03 03 5T 3CD CD CD C3 03 KOLOZSVÁR, DECZ. Fővárosi levelek. ccxxxix. Pest, nov. 29. 1872. Kedves barátom! A közvélemény hatásának nagysága újból is igazolta magát; ma már befejezett tény, hogy Lónyay összes ministerei beadták lemondásukat. Beszélik, hogy Lónyai ezzel szemben az uralkodó föltétlen bizalmára hivatkozik, de ez ma már igen téves lépés, s újra egy nagy hiba, minőket csakis szenvedélyes emberek szoktak elkövetni. Egy nagy szerepet játszott embernek soha sem szabad az utolsó töltényét, is kilőni; legkevésbbé teheti pedig ezt akkor, midőn a világ előtt föltárva áll, hogy az csakugyan épen a legutolsó. Mert lehet-e szemben a közvéleménynyel egy ministerelnöknek még akkor is tartani akarnia magát, midőn többé miniszertársai sem akarnak vele együtt szolgálni? Hiszen ez már az utolsó intés, s ilyenkor a 12-ik órában hivatkozni a felség bizalmára, oly politikai tapintatlanság, minőt csak egy Lónyai követhet el. Hiba az, még saját maga ellenében is, mert Lónyai kétségkívül képesség, s idejébeni visszavonulása által csak nyert volna, vagy nyerne a közvélemény előtt, s az ország előtt, mely később újra igénybe vehetné őt. De ne törjünk fölötte előre pálczát; amúgy is igen valószínű, hogy ily végletre maga sem fogja vinni a dolgot, s midőn e sorokat írjuk, már letette tárczáját. Egy ministerelnök bármily erős ellenzéki támadás daczára székén megmaradhat; képzelhető kormányzat — s volt is — kissebbség mellett is ; de hogy lehessen ministerelnök pártja bizalma, tehát párt nélkül, — erre példát az alkotmányos országok történelme nem mutat föl. Ministeri combinatio van elég, Szlávyt, Trefortot, sőt Gorovét is emlegetik. Mi legpossibilisebbnek az elsőt tartjuk. Trefortot sajnálnék most elvenni a közoktatástól, melybe igen buzgón kezdette magát beélni. * * * Megszakítottam levelemet, hogy talán valami újabbat írhatok, de e perczig, 129 óráig semmi újabb. Azonban, hogy mennyire egyéni a Lónyai bukása, két esemény igen jellemzi: egyik, hogy ő nem az ellenzék valamely éles megtámadása, hanem épen a Tisza engesztelékeny föllépése folytán bukik, ha ugyan bukását elodázni, s ezáltal nagyobbá tenni nem akarja. A második jelenség az, hogy nem valami elvi kérdés, vagy törvényjavaslat kissebbségben maradása idézte elő a válságot, hanem mintegy magától jött az elő. Végül a mi legjellemzőbb én sajátszerűbb, az, hogy míg eddig folyton félnak a fusionális és annexionális hírek, a palamentben épen semmi ilynemű combinatio nem fordul elő. Ennél élesebben semmi sem mutatja, sőt nem is mutathatja, hogy az egész válság tisztán személyes, s ha Lónyai gróf még most sem veszi észre magát, akkor államférfim bölcseségét határozottan kétségbe kell vonnunk. Különben Budán uta van tanácskozás,melyre gróf Andrássy is lehivatott. Itt dől el a vilság sorsa. Adja Isten, előnyösen dőljön az el a hazára nézve. De bármiként dőljön az el, azonnal távirati- PB—Bi——i^———————nw—■—y-- ---- »T-■ - TÁRCZA. Téboly és lángelme. Irta: Harrach József. (Folytatás.) Mi a lángelme megörülése, e kérdés megállítja a materialismus magyarázatát; midőn a lángelmének lehető tökélyes agya zavarba hozatik egy eszme által, akkor oka csak nem kereshető phisikai tényezőkben. Ezen eset pedig igen gyakori, mert nem csak Hölderlin és Lenau az, kinek lángszelleme a gondolata által beszárnyalt világegyetemből a tébolyda szűk falai közé záratott. Ilyen példát szolgáltat „A megszabadított Jerusalem“ hírneves költője, Torquato Tasso, a „Lucia“ és más jeles opera szerzője, Donizetti, a ,,legnagyobb magyar“ Széchényi, bölcsészünk Pugstaller és mások. Ez az élet tragikuma: tudása miatt bűnhődik az ember. A nagyon magasra emelkedett szellem, nem bír többé visszajönni, s büntetésül, még el is ved a fensőbb régiókban. Tasso, ki megszalt muzsalemében oly sok csodás dolgokról írt tébogában folyton szellemeket látott maga korai kérdéseket intézett «okhoz, melyekre ő mai feleletet adott. A be,et„,étel ige,, közel az átmenet a tébolyhoz, b,sz ohb,,,, ugy mint ebbel örökös barez, őrült zavar, hullámzó tenger hábo-rog; a lángelme e mélyéből merülnek föl ;ii, gyöngyök, mikkel a profán világ felékiti mamite setét haosból, hasonlóan a világeredéshez, eszmék keletkeznek, ezek vezetik az emberiséget célja és rendeltetése felé, de a lángelme ártatlan bukása által a tragikum természetes, a lángelme sajátságában leli alapját. A téboly és lángelme közös vonását abban találja Schopenhauer, hogy mindkettő más gondolatvilágot alkot magának. A tébolyodott elveszti az összefüggést: innen a félrebeszélés; így van ez a lángelménél is. A dolgokban csak az általánost, a lényegest, az eszmét keresi; nem az egyes tárgy szemléleti alapja érdekli őt, hanem a nemek és fajok; igy hagyja el a lángelme szemléletének egyes tárgyát s elveszti ezek összefüggését, vagy magát az egyedet oly tulcsigázott állapotban látja, hogy a láncz többi szeme, mihez tartozik, sötétben marad. Innen a lángelme végletessége, mely mindenütt extrémeket lát, nem tudja eltalálni a helyes mértéket, hiányzik higgadtsága. „Teljesen megismeri az eszméket de nem az egyedeket azért egy költő megismerheti az embert mélyen és igazán, de azért nem következik, hogy az embereket ismerje, könnyen rá lehet szedni, játszó eszköze a ravaszoknak.“ Mint láttuk téboly és lángelme több pontban megegyeznek: a lángelmében sok van, mi tulajdonképen a téboly birtoka lenne; viszont a tébolyban is vannak vonások a lángelméből A tébolyodon phantasiája, ziláltsága mellett is sokszor logikai következetességgel bír; a megzavart elme érzi nyomorult helyzetét, abnormális állapota elidegeníti őt az emberektől, tartózkodó, közönyös és gúnyos lesz, ajkán a káröröm dámoni vonásával, elégedetlen m mindennel, s majdnem consequent pessimista. A szellemi megzavarodás szerencsétlen oka keresztül csillog a legzavartabb phantasmákból is, ez képezi a téboly egységes középpontját Ki ne ismerné Pesten a Ferencvárosban az tag tudósulók, habár már 3 telegrammot keresek hasztalan lapodban. Talán nem mentek meg? P. Szathmári Károly: Még egyszer a Hunyad-megyei tanügy. A „Magyar Polgár“ I. évi 252-ik számában a vallás-és közoktatásügyérnek a tanügy 1871 évi állapotáról az országgyűlés elé terjesztett jelentése, valamint Gönczy Pál térképe alapján igyekeztem kimutatni Hunyad-megye tamügyének kétségbeejtőleg szomorú állapotát. A most nevezett authentikus adatok szerint Hunyad megyében 1869 ben volt 29,538 tanköteles gyermek, ezek közül járt iskolába 4247 vagyis csak 14%, 1871-ben pedig volt 32047 tanköteles gyermek, de iskolába csak 3430 vagyis 10% járt Az iskolába járók apadása tehát 1869—1871-ig 817-et tesz. Szeremley L. ur, Hunyad-megye tanfelügyelője pedig a „P. Napló“ évi 267. számában (Esti lap.) két hasábon keresztül arról akarja az olvasót meggyőzni, hogy korántsem oly szomoru Hunyadban a tanügy állapota, mint a minőnek az ő „ellenfelei“ és „személyes ellenségei“ feltüntetők — a leghitelesebb adatok alapján. Miután Szeremley úr czikke egyenes válasz akar lenni azokra, miket én e becses lap hasábjain ezelőtt kevéssel elmondottam, lehetlen arra néhány észrevétellel viszontválaszt nem adnom. Nevezett tanfelügyelő ugyanis oly módon akarja a helyzetet szépíteni, hogy összcsoportosit egy csomó számot és adatot s azokból a következő két maximát vonja le: „a) hogy Irunyadban az iskolába járóknak az 1869 ki összeírás szerinti százaléka túlozva volt; b) hogy az iskolába járó tankötelesek látszólagos (?) apadását előtüntető mostani százalék az akkori vabbszínti állapotnak egyáltalán nem áll alatta.“ Vagyis más szavakkal, hogy az iskolába járóknak 3 év alatti 81- re menő csökkenését elenyésztesse vagy alább szállítsa, azt mondja, hogy a 69-ki statistika hibásan, túlozva volt összeállítva , akkor sem járt sokkal több tanköteles gyermek iskolába, mint most ! Épen olyan érvelés és okoskodás ez, mint azon iskolás gyermeké, kinek jobb arczfele be volt tintázva, de hogy az ne legyen nagyon feltűnő, fogta magát , betintázta balfelét is , hanem azért bizony csak tintás maradt jobb a rezfele. Ily természetű érvelés alapján semmi sem áll útjába annak, hogy Szeremley úr jövő évben, ha az 1872-ki iskolába járó tankötelesek százaléka pl. csak 5-öt tenne ki (mi az előzményekből ítélve korántsem lehetetlen) azt mondja, hogy az előbbi évi százalék túlozva volt, s hogy a mostani (leendő), látszólagos apadást előtüntető százalék az akkori valóbb szinű állapotnak egyáltalán nem áll alatta.“ Ha el is hiszem, hogy az 1864-ki összeállítás hibás és túlzott volt, igazolja-e ez azt, hogy 1871-ben 32,047 tanköteles gyermek közül csak 3430, vagyis csak 10% járta az iskolát ? (Amit maga a tanfelügyelő sem tagad) — Ez a 10% — ez volt oka annak, hogy a legújabb statistika szerint Iunyad-megye a magyar korona összes megyéi között a legtlegutolsó, legbírbárabb megyénk van feltüntetve. Ez a 10% okozta, hogy Gönczy térképén Hunyad megyét legsötétebb, legfeketébb pontnak tp.tette. E sötét, fekete pontot pedig nem envésztette el, nem tette világosabbá a tanfelügyelő úr a „P. Napló“-ban közölt két hasábbal. Ott maradt biza, mint azon iskolás gyermeknek jobb arczfelén a tintás pecsét Ezekből láthatja az elfogulatlan olvasó, mily alappal bír az, Joksön Szeremley úr „személyes ellenségek“-ről beszél. Hát lehet-e neki nagyobb ellensége, mint a kormány által közzé tett statisztikai jelentés, melynek összeállításához pedig ő maga ishozzájárult? Ha Szur mindazokat ellenségesek tekinti, akik feljajdulnak Hunyad megye tanterének szégyenletes állapotán — akkor nagyon sajnálom az fl barátait. S kivált ha engem is személyes ellenségeim közé számított, ki kell jelentenem, hogy öt sohit életemből nem is láttam, nem ismerem. Értemnnak a 817-nek, meg annak a 10% nak vagyok ellensége. „Inimicus rei“ de nem personae Azt motatja végül Szeremley úr, hogy minden részleletben fel fogja tárni azon, csaknem hihetetlen bajokat, melyek Hunyadban a népoktatási törvény nagyobb mérvekben való foganatosításának erőszakosan útját akarják állani “ — Ezt helyesen fogja tenni s csak az a kár, hogy ha eddig tudomása volt ily bajokról, miért nem tárta föl előbb, mert ismeretlen betegséget még soha senki sem gyógyított. De kívánom, hogy azok ne fictív bajok legyenek. Szathmáry György: Romániai szemle. (—) A mult napokban I. Károly fejedelem, nejével, a hadügy- és kereskedelmi miniszterrel , más notabilitások kíséretében vizsgálatot tett a bukarest-pitesti vasúti vonalon. A vasúti vonalak főigazgatója is e társaságban volt, rája különben nagy szükség lehetett, a fejedelem minden állomásnál megálloit, behatóan vizsgált meg mindent, az Argesti vizén lévő hidat, annak szerkezetét stb. Az állomásoknál a fejedelmet az alprefectek, a közel levő községek elöljárói és számos ember fogadta, leányok, asszonyok virágokkal kedveskedtek a fejedelmi párnak. A pitesi állomásnál nagy ovatiokkal len fogadva, a község elöljárója Naum Tudor, rövid és velős beszédet tartott, melyet más törvényhatóságok üdvözletei követtek. A fejedelmi pár Argesiába ment, isteni tiszteletnél jelen volt s Miculescu ízletes ebéddel fogadta a társaságot, és magas vendégeit. Ebéd után a társaság kocsikra ült, s a várost övedző egyik hegyoldalra rándult ki, honnan gyönyörű kilátás nyílik; az Arges berkei, a helgyekről lezuhanó patakok, a messzebb kéklő havasok a fejedelmi párt meglepték. A várost körül - járta azután — mindenütt lelkesedéssel jön fogad-tva, —estvére peddig a fejedelmi pár visszatért Bukarestbe. A vörösök sokat beszélnek Károlyról, — azt is, hogy németjeivel Romániát felfalalni akarja, s azt is, hogy a zsidóknak adott, kiváltságok, irányukba tanúsított jó indulata által a népet koldusbotra akarja juttatni, hogy zsarnok, az ország alkotmányát, törvényeit tiszteletben nem tartja — s ha vesszük a nép hozzája való ragaszkodását, jó a lelkesedést, melylyel a nép lépten nyomon kisért azt kell hinnünk, hogy a vörösök a fejedelem ily modorn megtámadása által csak a fejedelem népszerűtlenítésére törekednek. A vörösök rapgyulák Károlyt, megunták kormányát, s egyátalában a fejedelemséggel megelé-gedve nincsenek — köztársaságra vágyakoznak. Ezt nyiltan nem vallják — de minden tettük odamutat. E párt nagy, mert magára a tudatlan népre támaszkodik, melyet phrázissal is ki lehet elé- sgiteni, s mely a tényleges állapottal ugy szólva egy államban sincs megelégedve. A fejedelem né-met nemzetisége, a bevándorlóit németek kapzsiöreg Karaszeget, melyen az elmeháborodás felette érdekes symptomáit lehet észlelni. Miként ő maga állítja, tébolyának szülője a túlságos érzékeny- s ség, az igaz lehet, hiszen a lelki betegségek igen gyakran a túlságos érzékiségből származnak; s azért mondja a nagy lélek-búvár Shakespeare Le-ar királyban: „őrizd öt érzékeidet.“ Ezen öreg tébolya mellett szegényebb szülők gyermekeit ta-í áítja írás- és olvasásra. Felcsigázott szellemi élete minden gondolatából kitűnik, ő egy megtört bűn- bánó, ki őszintén vallja be hibáját a világ előtt, javulást fogad, s azt állítja, hogy a szűz Mária már nyilatkozott neki, hogy kegyelmet fog számára eszközölni az úr istennél. Tébolyában balucina- i trói is vannak. Phantasiája szélsőségeinek alapját megtört szellemének bűne képezi. Beszéd közben s szónoki hévre gyulad, majdnem extasisban tör ki; s rögtönzéseiben gyakorta bámulatos mélységet árul I el, de mindig saját bűnbánó állapotára vonatkozó Itatva. Ha gondolatmenete már az absurdumba is tévedett, sokszor egy óra múlva is visszatér, s újra fölveszi beszédének elejtett fonalát. A művészetek is megkísérelték a téboly ecsetelését. Hogyan szülhet egy széttört elme szá- I nandó sorsa asthetikai tetszést, az a tragikum lényegében rejlik, azért a tébolyt jogosultan csak I a tragédia adhatja A festészet és zene ezen álla- I potot csak relatív állíthatja elő. Donizetti Boleyn Anna operájában, annak kitörő tébolyát tremolázó, azonközben hirtelen magasan felsivtó, azután mély vontatott hangokkal törekedett kifejezni, így festi Liszt Torquato Tassot egy symphoniában; a költőt meglepő tébolyt egy méltóságteljes allegróval folytonos vad emelkedéssel jellemzi. Tökélyes kifejezésére csak a költészet vállalkozhatoksága, — a román földészt némileg elkeseríti, hogy idegen ember legyen itz az ő hazájában s jövevények bitorolják az ország legkitűnőbb állásait Ez r mviden államban elégületlenséget szül, különösen pedig Romániában, hol a vörösök az e miatti elégületlenség terjesztését rendszeresen űzik s a fégözösség elébe minden nap friss alakban tálalják fel I NRHAHANU. Kolozsvárit, Deczember 1. Miniszterelnöki jelöltekként emlegetik legújabban Csengerit, Gr. Péchy Manó, ^ Trefortot. Tisztességes három név. fr Hogy mélyen hanyatlott alá a kormánypárt agioja, mutatja azon körülmény is, Jj egy uj belügyministernik Paczolayt emlegetik, ^ ' Br. Kemény Gábor nevét még most sem-ti,^ elég hangzatosnak, hogy combinatioba hozzák, tán mostoha idők járnak a „Korunk“ szerkéjére! A Deák-pártból azon rész, mely allformerekhez szól, harminezör ember ki fog lépni és mint alkotmányos ellenzék fog helyet foglalni a középen a nélkül azonban, hogy a közjogi balközéppel fuzionálna Csütörtökön a tűzoltók részére nem „Gritti“ hanem „Egy szegény ifjú története“ czimildráma fog színpadra kerülni. Örülünk e változáson mert a közönség legalább a jótékony czél mellé kedvencz darabot is kap. gz Jókai Mari „Hon“-ban a krízisről a többek között mket írja: Az összes tvgyár miniszerimu iiadta lemondását: ez tény. Lemondását nem előzte meg semmi parlamenti citis, vagy külbefolyás : egyszerűen le kell mondania , mert nem tudja tovább vinni a dolgot. Micsoda dolgot? Hát azt az elég sokáig folytatott feladatot, miszerint egy ember, szavakban, elvekben, elmében mindig azt rajzolja a világ elén, hogy Magyarország a reformokban eleve fialan, pénzügyileg gyarapszik, beligazgatásában rendezi magát, s aztán ugyanazon ember tényekben, valóságban ennek az ellenkezőjét mutatta fel Ez tarthat addig, míg a saját pártjánál hitelre talál, de vége van ott, ahol a saját pártja kezd az ellenkezőről meggyőződni. Most azután mi is elmondhatjuk, mint a francziák a múlt század végén, hogy a pénzügyi calamitásaink szabadítanak meg bennünket. De, köszönjük mi az ilyen segítséget. Jobb szerettük volna, ha a valamitásainktól szabadultunk volna meg. Mi következik? Egy új minisztérium, amelynek az első szava, amit az országházban hallat: a jövő évre való „indemnity“ kívánás; a második szava pedig a jövő évi nevezetes „deficit“ fedezésére való kölcsönkérés. Hogy ennek a hagyatéknak a számára nehéz örökösöket találni, azt elhiszszük. Hogy sem a Deákpárt, sem a conservativ párt nem kíséri ezt a gyászmenetet nevető arczczal, az bizonyos. — Vukováron elfogták Pelagits agitátort s Újvidékre szállították. — Halálozások. Kassay Ignatz képviselőt az a súlyos csapás érte, hogy forrón szeretett anyja született Karátsoni Borbála asszony elhunyt. Elrablógyilkossági kísérlet. A pesti kir. bünfenyitő törvényszéknél ma azon rablógyilkossági merényletet tárgyalták, ameynek Kunst Antal a pesti távírdai hivatalnak pénztárnoka a nyáron majdnem áldozatul esett. Az eset még élénk emlékezetben van, azért csak rövid vázolására szorítkozunk. F. évi jul. hó 14—15 közti éjjel az 52 éves Trunicsek, távirász a Lloyd épületében II. emeleten lévő hivatalából, anélkül, hogy dáig ■. lett volna, négyszer is lejött az I. emeleten levő Rumihoz, és végre egy vas levélsulyzóval leütötte hivatalnoktársát. Kunst eszméletét veszte, de csakhamar visszanyerte, és a másik emeletbe sietett, hol azt kiáltotta, hogy a „vastag, magas„ távirat”, őt orvul megtámadta. Offner Markó és Himberger hivatalnokok kérdezvén tőle: nem volt-e a tettes Trunicsek Ferencz. — Kunstnek a név eszébe jutott és igennel felelt Trunicsek, noha kezei véresek voltak, szemüvegeit Kunst asztala alatt találták, és noha a panaszos Trunicseknek eskü alatt szemébe mondja, hogy öt ama vassal leütötte, mindent tagad. E tagadása ellenében azonban oly sok terhelő mellékkörülmény állapíttatott meg, hogy a törvényszék Trunicseket a rablógyilkossági kísérlet bűntényében bűnösnek találta és ezért két évi, hetenkint egyszeri böjttel szigorított börtönre ítélte. — Csak ne hozzák nyakunkra a kholerát! Az „Üstökösében a következő megtörtént dolgot olvassuk : Pest megye környékén nagy készülődést keltett a múlt hetekben az a hír, hogy a kholerás főváros katonaságát a vidék falaiban fogják egy időre elszállásolni. Épen azon törhette egy ballagó mogyoródi atyafi a fejét, mekkora veszedelmet szállásolnak a hazába, midőn lódobogást hall, s a Fóth felől vezető úton egy szőke katonatisztet lát egy vörös frakkos lovag kíséretében urga felé vágtatni. „No már itt is vannak.“ Nem is írt reá többet gondolni, mert a lovagok előtte állottak, a szőke tiszt hibátlan, bár németes kiejtésű magyarsággal n ő tőle: „Ugyan ahafi, a patról le rtünk módja meg, jól megyünk-é erre Mogyoródnak? A/, atyafi, a tiszt bizalmas hangja Utal neki bátorítva,Jnenttallotta Így iddiki Szi. /esen útba igazítom a ten* L- , -, - ' "öteus kapitány urékat, ha