Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)

1873-09-21 / 216. szám

VII. évfolyam, 216. szám. Kolozsvárit, vasárnap szeptember 21. 1873. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Égésv­érre .........................16 ft — kr. Felérre ...............................8 „ — „ Egy negyedre........................4 „ — „ Egy hónapra .......................1 , 50 , Zn rfi SJ 4 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában. Kiadó tiiva­ta.1. A lyceumi nyomda „központi Irodájáéban, főtér, Teleki Domokos-ház. "In HIRDETÉSI DIJAK Ötször kuábosott bot ikra 6 kr. Minden hirdetőt után­a bélyegilleték. Nagyhirdetéseknél ^_ , kedvezmények: kr. a NYILTTÉR 1r soronként, hűha* helye *6 bv. Reclámok : hirfőtérbe toronként 1 ft. KOLOZSVÁR, SZEPTEMBER 20. Az ország közigazgatási rendezéséről. Törvényhozásunk rendezni akarja nem sokára a törvényhatóságokat azon okból, mert azok szabálytalanok, népességük aránytalan sok, az autonómia sem szellemi, sem financiális kellékeivel nem bír, a politikai feladatoknak nem felel meg, a közigazgatási, bírói, katonai, pénzügyi beosztás teljesen különböznek egy­mástól s a­hány közhatósági ág van, annyi­féle érdekek és czélok szerint választja el s osztja külön részekre ugyan azon vármegyét és széket. Hogy igy jól igazgatni nem lehet, belátta úgy az absolutismus már kétszer, t. i. II. József császár és most élő királyunk első uralkodásakor, mint meggyőződött róla a consti­­tutionalismus 1841—43-n, 1848-n és most 1867 —73-n. József császár például tiz vármegyére osztotta egész Erdélyt, nem tekintve sem a magyar, sem a székely, sem a királyföld sa­játságaira s a történelmi jogosultságra; most élő királyunk szintén tiz kerületre osztotta a kis Erdélyt. Amaz arra irányzotta törek­vését, hogy idővel minden nemzeti sajátság elmosuljon, ez a szász elem túlsúlyára volt alapítva, amaz nem kedvezett semmi törté­nelmi emléknek, ez ,a szászokéit védni igye­kezett, végczél mindkettőnél a germanisatio és absolutismus volt. A magyar területi rendezés 1841—43-a csak a szabálytalan és szétszórt törvényható­ságok szabályozására és kikerekítésére irá­nyult, az 1848-ki nem jöhetett nyilvános meg­vitatás alá, a most létesítendőnek sem láttuk még bárcsak körvonalait sem, annyival keve­sebbé a tervezetet magát, mi, mint törvény­­javaslat, az illetékes közegek által minden­esetre nyilvánosan fog tárgyaltatni, s a­mihez a journalistika akkor tetszés szerint hozzá­szólhat. S mi történik ? Már a szászoknak Sze­­benbe levelet írnak Pestről, hogy a medgyesi pontokra a vármegyerendezésnél nem fognak mindenben figyelemmel lenni, azon pontokra, melyek múmia­ként akarnák megtartani mostani joghatóságában a Királyföld legkissebb székei, és egy privilegizált Gesammt municipiummá szeretnék canonizálni a 11. királyföldi politi­kai hatóságot, hogy mint a 200,000 magyar­ral, 400,000 székelylyel constatusi alkotmá­nyos viszonyban élt a 170,000 szász, úgy jö­vendőben is e kis töredék Magyarország 14.000,000 népével szemben politikailag ön­álló, külön testület, vagyis az államban állam legyen. A Hargita aljáról megint felszólal Ti­­borcz, meghozza e lap 207. és 208. számai­ban megjelent czikke által a vészharangot oly dologért, a­melynek mivoltáról határozott tu­domása nincs, óvja a törvényhozást oly veszé­lyektől, melyek a magyar politikai láthatáron még eddig nem jelentek meg, tán nem is lé­teztek máshol, mint a képzelődésekben. S az a feltűnő, hogy a szász levélíró a dolog érdekéhez nem szól, csak egyszerűen jelezi honfitársainak kívánságait s tervek nem sikerülését, tehát a bajt; mintha csak arra hívná fel őket, hogy figyeljenek, nemsokára készen legyenek; a székely czikkíró ellenben már hallja a vihar zúgását, körvonal­azza a veszedelmet, részletekbe bocsátkozik, elismeri a rendezés szükségét, de félti a 6 évre vá­lasztott tisztviselőket, elmondja, hogy Felső- Fejér vármegye összetákolt politikai terület, de utal Aranyosszékre, Gyergyóra, Csikra sat. Szent­ István birodalma megrendítését látja egy nem az ő intenzióik szerinti területrende­zés által stb. stb. Első a­mi előttem feltűnik az, hogy le­het ily modorn discussio tárgyává tenni oly tárgyat, melyet nem ismerünk; másodszor, hogy vagyunk mi képesek egy ily roppant fontos­ságú kérdésről, minő a területi rendezés, oly korán, oly kedélygyújtólag, oly szenvedély ébresztőleg írni. Én e tárgy érdekében nem szólok, mert alapját nem ismerem, a kormánys­zervezetet nem láttam. Csak ezt a modort tartom Tosz­nak, a­melyben a hargitai czikk írva van, azt nem értem, hogy akkora kérdést, mint Ma­gyarországon a törvényhatósági területrende­zés, a­minek szükségét száz év óta minden­féle kormány belátta, s a minek közigazga­tásunk ezer nyomorúságainak ismerése mellett tovább halasztását kívánni lehetetlen, mikép­pen lehessen magánérdekek szempontjából, a tisztviselők hat évre választása érvével meg­támadni. Mit gondol a czikkíró, várjon az új ren­den úszó hallgatót. Mégis, végre az énekes maga nem mert többé énekelni e dalműben.. . .* Eugenia elhallgatott s komolyan tekintett szeme közé a császárnak. „És miért? — hisz tetszett a közönségnek, nemde? Vagy nem volt már végül szerencséje?“ „Annyira tetszett e szerepében, mint sehol máshol, s minden hallgatót borzadály futotta el, mikor az opera legszebb dallamát, az úgynevezett átok-áriát énekelte, valóban megrendítőleg, de mégis szerencsétlensége volt e dalművel, hangja varázsa­i tekintete borzasztó eseményeket idézett elő.“ ,No, e rejtélyre valóban kiváncsi vagyok,“ — szólt Napoleon kis szünet múlva. .Meg fogom fejteni önnek. Midőn Massol először énekelt e dalműben, ellenségét átkozva fölfelé tekintett. Alig hangzott el azonban az átok, midőn a színpad felhőket ábrázoló tető, coulissai közül, az énekes gonosz tekintetétől találva, egy gépész lehullott, s azonnal szörnyet halt.“ „A gépész meglehetős magasból hullt alá, s hihetőleg nyakát szegte* — szólt a császár nyu­godtan. Veszélyes álláspontján valószínűleg job­ban figyelt a szép dalra, mint a­hogy vigyázott állására. A férfi müenthusiasmusának lett áldo­zatja, az bizonyos, de mi összefüggésben áll ez eset a gonosz tekintettel ?“ Eugenia neheztelő tekintetet vetett a gu­­nyolódóra s tovább folytatás .Hallgassa csak. A dalművet nemsokára is­mételték. Massol, ki ismeri szerencsétlen tulajdon-Mai számunkhoz fólio melléklet és a­dezéskor nem tisztviselők által fogják-e a vár­megyék és székek közügyeit intéztetni? Hát azt lehet-e tagadni, hogy egy két­­ezernyi népességű város vagy szék, egy egész közigazgatási tiszti személyzetet nem képes kiállítani ? Azt véli valaki, hogy azok az egyének, kik a rendezési ügygyel foglalkoznak, nem fontolnak semmi létező viszonyokat, hanem a földabroszon czirkalmaikkal csakúgy szépen 500.000 frtot fizető vármegyei területekre kerekítik ki Magyarországot? Tegyünk fel politikai ellenfeleinkről is egy kis bon a fides­t, s egy kis gyakorlati ügyességet. Mikor ez a tárgy majd napirendre jő, a sajtó kötelessége lesz a véleménycserét meg­kezdeni s alaposan megvitatni. Most még idő előtti a lárma. Ha a sajtó a vitát bevégezte, akkor a cselekvés sora a képviselőkre jó; lelkük is­merete s kötelességérzetök figyelmeztetni fogja őket — úgy hiszem — a tárgy tanulmányo­zására , a parlamenti vitákban való részvé­telre. Mert ez csakugyan magában nagy kö­vetkezményeket rejtő kérdés. Mikor a parlamenti viták tán oly irányt vennének, mely nem Magyarország közjava érdekében volna, akkor ismét folyamodhatunk a sajtó nyilvánosságához, tudományos készü­lettel, objectív érvekkel, a közjóra c­élzó fej­tegetésekkel még ekkor is módosítólag foly­hatunk be a köztanácskozásokra. Hazánkban a szó, az írás, nyomtatás szabad, csak idejében, méltósággal és kímé­lettel és az ügyet magát, a közjót, nem a magán­érdeket és személyes tekintetet tartsuk vitáinkban szem előtt. Ha Magyarország államérdeke s a köz­vélemény kívánja a területi rendezést, de a­mikor hozzá fogunk, a szász, székely és hajdú, vagy Turcsalya, Korpona és Bereczk elé áll és zajt ütve azt nyilvánítja, hogy ám rendezze a kormány az országot, de nekik hagyjon bé­két — Így nekünk rendezett törvényhatósá­gunk, jó közigazgatásunk s az intézmények lehető egysége által megszilárdult államisá­gunk soha nem lesz, hanem a­mint megrója mai históriánk I. Mátyást és Bethlen Gábort, hogy ez irányban semmit nem tett, úgy meg­­rovandja 25 év múlva az Andrássy-Deák­ságát, most, midőn az átok-áriát énekelte, nem irányozta fölfelé tekintetét, hanem az orchesterbe. Alig végezte azonban a dalt, Habeneck karnagy hirtelen elhalványult, és roszul lett. Még ugyanez estén ágyba kellett feküdnie, s három nap múlva meghalt.“ „Véletlen, Eugénia, minő gyakran fordul elő az életben.“ „Hallgassa csak tovább, Lajost* „Hogyan még nem fagyott ki példáiból?“ .Massol ismét énekelt ez operában, és hall­gatóit ismét elragadta. Hogy most semmi szeren­csétlenséget ne okozzon, az átok­ ária alatt barát­ja és bámulója, a fiatal gazdag Aguado bankár pá­holyára tekintett, mert tudta, hogy az ifjú épen e napon Spanyolországba akar utazni, h­ogy a pá­holynak üresnek kell lennie. De a bankár elha­lasztotta útját, és épen azon perczben lépett pá­holyába, mikor Massol az átokánát énekelte, így az énekes tekintete épen őt találta. Águado rög­tön előadás után elutazott. De Madridot sohasem érte el, mert meghalt útközben, spanyol főidén egy magános nyomorult kunyhóban, minden barát és a vallás vigasza nélkül. Idegen emberek zárták rn a szerencsétlen szemeit.“ Napóleon figyelmesen végig hallgatta neje szavait. A császárné egész előadása elárulta a spanyol nőt, szenvedéllyel volt tartva és szemei fénytettek .. . „Valóban szólt a császár , ha minde­zeket hallja az ember, és öntől hallja Eugenia, szinte meg kell térnie. Szegény Massolnak szeren­­csefizetési felhívásunk van csatolva, 12,000 hold terület veszendőben az er­délyi részekből. (A „M. Polgár” szerkesztőjéhez.) Évek óta a nyilvánossság ellőtt áll a bodzai szoros körül Oláhországgal szembe felmerült ha­­tárvillongásos ügy — tudva van az is, hogy ezen ügyben nagyon is érdekelve van a zágoni közbir­tokosság, — melynek erdős területébe kivánná a román kormány az ország határát bellebezni — a minek folytán azután több ezer holdnyi terület a haza földéből Moldva-Oláhországhoz szakadó«. Ezen Oláhország által követelt területet ma a zágoni közbirtokosság birja — bebizonyította, hogy bírta a lefolyt török háború előtt, az alatt­a azután is mindig — nem áll tehát az sem, hogy ezen havasi terület valaha revindikált lett­­volna. Igaz, hogy több évekkel ezelőtt a helyszínen volt nemzetközi bizottság azt véleményezte, mi­szerint ezen terület Oláhországhoz tartoznék — hanem Zágon közbirtokossága is bebizonyította a magyar királyi kormány előtt, hogy mit tarthat Béldi Gergely ur társainak eljárásáról, hogy ezen vélemény minden alapnélküli — s kérte a magyar királyi minisztériumot, az ország határának sér­tetlen fentartására. A zágoni közbirtokosság akkori fellépése egész körülményesen a lapokban is megjelent volt, nem akarom tehát mindezeket ismételten előso­rolni, hanem röviden csak­is annyit jegyzek meg, hogy a zágoni közbirtokosság és a magyar királyi minisztérium közti érintkezésnek mai stádiuma az, hogy a magyar királyi kormányt megígérte volt, miszerént igyekezni fog az ügyet diplomatiai uton kiegyenlíteni — s a mennyiben ez nem sikerülne, az ország gyűlése éleibe terjeszti azt elhatározás végett — nem látván magát illetékesnek arra, hogy az ország földének csak egy talpalatnyiról is lemondjon. Az ügy ezen állásában jelenik meg a P. Loyd közleménye, melyet a tekintetes szerkesztő az idei 204 számában által vett s mely szerént — ezen határvillongásos ügy már megoldást nyert volna. Az ország határának megsértése — változ­tatása nélkül igen­is elhiszem, hogy a magyar ki­­rályi kormány ez ügyet elintézhette, de hogy úgy és aként oldotta volna meg, miszerint 12.000 holdnyi ter­ü­l­ete­t a magyar földből Románországnak saját hatásköré­ből engedett volna által, azt nem hisz­e­m, s a magyar királyi kormányról fölten­nem sem szabad. Honnan vette, miféle forrásból merítette « P. Loyd ez értesülést ? mi czélzattal bocsátotta azt közre, nem képzelhetem, nem érthetem. A több oldalról felmerült nyughatatlanság és TÁRCZA. Egy végzetes nap. — JfJÜHLFELD NY. RAJZA. — (Folytás.) .Vannak emberek, kiknek szemei bizonyos igézési tulajdonsággal vannak felruházva, s ezek tekintete, ha haraggal vagy feliodultan néznek valakire, előbb utóbb szerencsétlenséget okoz-e .És Massol tekintetének is ilyen tulajdosága lenne?“ — .ügy van, s még, mi veszedelmesebb, bűvös hangjával egyesíti e daemoni tekintetet. Minden fölléptével valami szerencsétlenség jár, — ezért kérem, Lajos, maradjon el ma az operából ! A császár nevetett. .Édesem, kegyed igazi leánya hazájának, hol, bocsásson meg vakmerőségemért, a babona otthon van ! Kérem, jöjjön velem ma az operába; előadás után aztán majd kedélyesen el fogunk nevetgélni alaptalan aggodalmai fölött, melyek csak azért kedvesek előttem, mert brántami sze­­retetéről tesznek tanúbizonyságot.“ Eugenia megragadta férje kezét és remegő hangon szólt: „Hallgasson meg, sire. A híres énekes egyik legkitűnőbb szerepe VI. Károly, Halévy operájá­ban. Még sohasem hallottak a párisiak valami el­­ragadóbbat, a majd lágy és olvadozó, majd férfias Miséi hangok valódi önkívületbe ejtik a gyönyör­­ü-------■■JiL'JgBBH—­csétlensége volt énekével s többszörösen összeüt­köző véletlenek kezdettől fogva igen alkalmasak voltak a babona támogatására.* „Oh, Lajos, ön mindent babonának nevez, mit mi halandó emberek nem foghatunk fel s mi csak jelenségekben nyilvánul — én attól tartok, hogy ön egyátalában nem jó hivő, s ez engem fö­­lőtte elszomorít önért.* „Sohse tartson semmitől, kedves nőm. Kérd­je meg csak kegyed római barátjától, nem vagyok­­­ egyike az egyház legerősebb oszlopainak, bizo­nyosan nem fog nem­mel felelni. Nyugodt lehet tehát lelki üdvösségem felől. De térjünk vissza Massobra ! A kegyed elbeszélése kivánsivá tett, hogy a gonosz véletlen hű marad-e az éne­keshez. Ismételten kérem tehát, kísérjen el ma az operába, mert most Massolt határozottan hallani s hattyúdalát csodálni akarom. El fog e kisérni Egugenia vagy nem ?“ A császárné fölkelt székéről s büszkén föl­­egyenesedett. Egész lénye elárulta az afölötti in­gerültséget, hogy tanácsa elvettetett, kérése fi­gyelem nélkül hagyatott, de Napóleon mindebből semmit sem látszott észrevenni. „Jól van tehát, — szólt a császárné komo­lyan és ünnepélyesen, — én el fogom kísérni önt, mert kötelességem, ott lenni, hol a veszély fenye­geti, s szivem súgja, hogy a veszély közel van. Most megyek s imádkozni fogok istenhez s a szentekhez, hogy szerencsésen távoltassák el ama vészthozó felhőt, melyet én a császári férjem egén felvállad­ látok,a korszakot is, hogy ez irányban missiója be­töltését elmulasztotta. Apa.

Next