Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)
1874-06-10 / 129. szám
VUl'yik értolyfolu. 129 óiány. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egérzévre ............................16 fi. — kr. Félévre.....................................® — » Egy negyedre.................... * 8 ^ * Egy hónapra ..........................1 » w »__ff* SZERKESZTŐSEGI IRODA: A lyceumi nyomdában Idatlófoll vata.1. A lycxeomi nyomda „központi irodájáéban főtér gr. Teleki Domokos-ház. .ff* nS ' HIRDETÉSI DIJAK ■ OtuOr h&aabozott sor ára 6 kr. Minden hirdette Otta IO Izr. bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. Koloasvártt, 1871 szereda, junius 10. NYILTTER túronként, vagy annak helye 25 kz. Reel a mnuk: hírfái érbe toronként 1 frt KOLOZSVÁR JUNIUS 9. A keleti csatlakozás és pénzügyeink A jobboldali lapok még azt is győzelemnek tartják hazánk és a kormány részére,melylyel az országot mindig identifikálni szeretik, hogy a romániai kormány beleegyezett abba, hogy a keleti vasútcsatlakozás 4 év múlva Tömösnél és Ortovánál egyszerre togmasitasék , de nem egyezett abba, hogy a tariffakérdésben bármely meg- torításnak vesse alá magát. Ezzel a szerződéssel is jelezve van az, hogy mennyire sülyedt államhitelünk és erőnk. Mert, hogy a keleti csatlakozásnál a magyar kormány hazánknak érdekeit egyáulttban nem volt képes megóvni, az kétségtelen: miután a csatlakozás irányául az ojtozi szorost jelöli ki, hazánk és nemzetiségünk forgalmi érdeke is határozottan tiltja az osztrák állam-vízpálya uralmát nemzetközi forgalmunkban, tehát is orsovai csatlakozást, az osztrák pálya birtokában megengedhetőnek nem lehet tekinteni. És mígis nem az ojtozi, hanem a tömösi csatlakozás van a szerződésben biztosítva és az orsovai összeköttetés az osztrák vaspályának oda van adva! A kormány, Ghyczy minisztersége óta, megkisérle az ügynek más fordulatot adni, de a román vaspályák birtokosai és az osztrák vaspálya barátjai azon bankárok, kiktől a kormány kölcsönt kért és ezek egyátaljában nem akartak a pénzsegélyről semmit tudn, míg a kívánságuknak és érdekeiknek megfelelő csatlakozás biztosítva nincs. Igaz ugyan, hogy már akkor, midőn a Retchid csoporttal oly szoros viszonyba lépett Kerkapoly, midőn hite volt annak, hogy a kormány bankárává és elsősorban feljogosított pénzszerző ügynökévé tette a consortiumot, figyelmeztettük a kormányt arra, hogy ennek még drágán fogjuk árát megfizetni de a ,jól értesült, félhivatalos lapok, készek voltak azonnal rágalomnak nevezni az ilyen hírt és feltevést, és íme most bebizonyít, hogy nem csak magas kamatban és provisióban fizetjük meg a bankároknak a kölcsön adott pénzt, de oly anyagi áldozatokban is, melyek a forgalmi összeköttetések természeténél fogva, nemzedékekre hatnak ki és végeredményükben több anyagi kárt okoznak a nemzetnek és több hasznot hajtanak a bankároknak csak 50 év alatt is, mint maga az egész kölcsön. Mert ha ámítani magunkat nem akarjuk, kénytelenek leszünk bevallani, hogy az új szerződés által csak vesztettünk, de épen nem nyertünk. Igaz, hogy a román kormány a vasutat Tömösig ép úgy, mint Orsováig 4 év alatt ígérte kiépíteni, de hazánk területén egyik csatlakozás sincs forgalmi érdekeinknek megfelelő irányban biztosítva és a két csatlakozási pont tekintetében is az a nagy különbség van, hogy az osztrák pályának már most van ereje a csatlakozás foganatosítására, nekünk pedig még tervünk és pénzünk sincs a tömösi csatlakozás biztosítására. Négy év elég idő ugyan arra, hogy ezt létesítsük, de, hogy most készületlenek vagyunk arra, az kétségtelen. Másik szempont, melyből hátrányunkat megítélhetjük : a tanya kérdése. Mert a román kormány egyátalában nem egyezett abba, hogy a tarifás tekintetében legalább egyezőséget biztosítson a plojest — tömösi vonalnak az orsovaival. És ennek van értelme. Románia (eltekintve az ürügyül felhozott nevetséges, politikai és stratégiai tekintetektől) érdekét abban keresi, hogy a nemzetközi forgalom minél nagyobb utat tegyen meg saját területén, ezért inkább fogja előmozdítani Erdély megkerülésével az orsovai forgalmat, mint a román területnek rövid pályát nyújtó tömösi csatlakozást. Politikája tehát az, hogy a differentiális taristák segélyével az orsovai útra terelje a forgalmat — ami a magyar állam érdekei rovására van. A magyar területen pedig segédkezet nyújt neki a hatalmas osztrák vasút, mely Orsovától Bodenbachig uralkodik a nemzetközi forgalmon és minthogy a gyenge kormányi ellenőrzésen kívül, egészen szabad keze van e nagy vonalon a tarifta kérdésben; lesz gondja arra, hogy a forgalmat egészen elvonja a magyar állampályáktól észak felől és az erdélyi pályáktól keletre, így aztán nem csak a nemzetközi forgalom fog egészen másoknak hasznot hajtani, idegenek hatalmában és kényében állami, de az állam maga is közvetlen veszteséget fog szenvedni a saját birtokában vagy kamat garanciájával ellátott pályák csekély jövedelme miatt fedezetlenül hagyott költségek által. Nincs pénzünk és hitelünk, ezért rontjuk meg forgalmi érdekeinket és hitelünket, és viszont ezek eredménye újra pézügyi terheink növekedése lesz. Ez egy borzasztó „cirkulus vitio-808 !“ ______ H. S. — Az igazságügyi miniszter következő körrendeletet intézett az első folyamodáan törvényszékekhez : Tudomásomra jutván, hogy némely kir. törvényszék, s az országos tébolyda-igazgatóság és az illető árvaszékek között, a budai országos tébolydába felvett elmebetegeknek gondnokság alá helyezésére vonatkozólag, részint az eziránt követendő eljárás módjára nézve, részint az illetékesség tekintetében véleménykülönbség merült fel, — figyelmeztetem a kir. törvényszéket, hogy az 1871. évi junius 3 án 9745. sz. alatt az összes törvényhatóságokhoz intézett körrendelet szerint az országos tébolydába szállitott egyének véglegesen csak az esetben vétetnek fel azon intézetbe, ha az odaért» ezt a ket nyomban kivető idő után hosszabb ideig gondosan megügyeltetvén, az intézet igazgatója által valósággal elmebetegeknek nyilváníttatnak, — az intézet igazgatója által e tekintetben kiadott lelet az 1868. LIV. t. sz. 166 § a szerint közokirat lévén, a gondnokság alá helyezés czéljából újabb vizsgálat el nem rendelhető. Minthogy azonban az, elmeháborodotság oly kórállapot, mely jogi tekintetben rendkívüli fontossággal bir, s melynek ürügye alatt, más országok tapasztalatai szerint, gyakran a legveszedelmesebb üzelmek vitethetnek végbe, a minthogy az 1872. évi január hó 30-án 3091. szám alatt kelt bel- s igazságügyminiszteri rendelet II. csikke szerint nagykorúaknak gondnokság alá helyezése iránt a határozati jog a bíróságot illeti, — ezeknél fogva az 1869. IV. t. ez. 25. §-a értelmében felhívom a kir. törvényszéket, hogy a többször nevezett budai országot tébolydó igazgatóságának, valamely elmekóros gondnokság alá helyezése iránt hozzá intézendő megkeresvényeknek a fennebbiek értelmében minden további vizsgálat elrendelése nélkül eleget tegyen, s a gondnokság alá tett helyezésnek bírói kimondása után, az illető elmehháborodott részére leendő gondnok kinevezése iránt, a hivatkozott bel- és igazságügyminiszteri rendelet 1. czikke értelmében, az illetékes árvaszéket keresse meg, s tett intézkedéseiről egyszersmind a tébolyda igazgatóságát is értesítse. Budapesten, 1874. évi május hó 29 én. Dr. Pauler Tivadar, s. k. Nők vasúti szolgálatban. Gr. Zichy J. közmunka- és közlekedésügyi minister, nőknek a vasutüzleti szolgálatban való alkalmaztatása tárgyában a következő körrendeletét bocsátotta ki: Tekintettel arra, hogy a vasútüzleti szolgálatra alkalmas belföldi egyénekben még folyvást hiány érezhető, megfontolandónak találtam azt, vájjon e hiányon nem lehetne-e legalább részben segíteni azáltal, ha nők is képesíttetnek egyes szolgálati teendőket végezhetni. Miután pedig ez irányban a hazai összes vaspályák igazgatói értekezlete részéről is támogatásra találtam, indíttatva érzem magamat, kijelenteni, hogy a vasúti forgalom rendessége, biztonsága és szabályszerűsége által előírt korlátok közt nők alkalmazását részemről is megengedhetőnek, különösen azon pálcákkal szemközt, melyek üzleteredményei az államkincstárt szenvedőig érdeklik, egyenesen ajánlhatónak tartom, azonban egyedül a következő, az egyes vaspályák különleges viszonyaihoz képest még további megszorítást is szenvedhető szolgálati ágazatban, ugyanis: a) az üzletellenőrzési szolgálatban, pl. menetjegyek megvizsgálásánál; b) a személy- és podgyászfelvételi pénztáraknál ; c) az áruforgalomnál jegyzőkönyvek vezetéséhez és értesítvényes kiállításához ; végre d) az üzleti távírdáknál magán- vagy már szövegezett szolgálati sürgönyök továbbítására. Mindezen szolgálati ágazatokban, családi körülmények által nem gátolt, legalább húsz éves, különben pedig az illető állomás elnyeréséhez szükséges minősítvénynyel bíró nők, megfelelő próbaszolgálat után, de lehetőleg csakis nappali szolgálatra, szerződés mellett önállóan is alkalmazhatók. a vasúti tisztviselők nejeinek és felnőtt leányainak vagy más közeli rokonaiknak azonban, amazok közvetlen felügyelete alatt és felelősségére végzendő szolgálati teendők tekintetében elsőbbség adható. Ellenben a pályaőröknek elháríthatlan szükség esetében saját felelősségükre nejeik által való, már eddig, is szokásban volt helyettesítését azon további feltételhez kötöm, hogy az őrökre nézve előszabott rendes vizsgálat alapján ily helyettesítésre különösen minősíttessenek, s ennek folytán előforduló esetekben személyesen is feleletre legyenek vonhatók. A vaspálya-igazgatóságok részéről a szolgálatukba lépni jelentkező s tényleg felvett nők számáról, szolgálati minőségükről s egyéb észleleteikről a m. k. vasúti és hajózási főfelügyelőséghez félévenkint jelentés lesz teendő, a nevezett főfelügyelőség további előterjesztései alapján fentartva, egyébiránt magamnak, jelen rendeletemet a szükséghez képest megfelelőig kiegészíteni vagy módosítani. TÁRCZA. BÜNHÖDÉS ÓRÁI. — Elbeszélés. — K PAPP MIKLÓSTÓL (Folytatás.) Nehány percz múlva véletlenül visszatekintek, s a bokrok nyílásain keresztül tisztán kivehetem, hogy a marquisnő eszméletlenül a földre van rogyva. Oda siettem; szerencsémre Johannát is megpillantom s segédével szobájába vittük. Két egész óráig volt eszméletén kívül. Visszatértem a parkba. A levél ott feküdt a földön a nagy akáczfa alatt, felbontva , összegyűrve. Fölvettem. E pillanatban kezeim között tartom e nő titkainak egy részét, mert e levél bizonyosan magyarázatot nyújtott volna. Összehajtam a levelet, s tárczámba tettem olvasatlanul. Nem élhettem vissza helyzetemmel ; e nővel szemben vétek lett volna. Midőn a marquisnő eszméletre tért, ott Mtem ágya mellett. — Minő fáradt vagyok! Lelkem olyan zaklatott! Istenem, azt sem tudom mi történt velem. — Nyugodjék meg marquisnő, minden veszélyen túl van már. — Beszéljen, orvos úr, mi történt körülöttem ? — Egy újabb lázroham támadta meg a marquisnőt, mely épen olyan váratlanul jött, mint okozója, a marquis úr levele. — A marquis levele! Igen, igen, emlékezem már mindenre ... de az égre, a levél, a levél! hol van ? A marquisnő a csöngettyű után nyúlt, hogy Johannát szólítsa, ki nyitott ajtó mellett folytonosan az előszobában várt parancsára. — Fölösleges. A levél, mely annyi szenvedést okozott nagyságnak — nálam van. — Önnél! — szólt rémülve,- feltörve! Felelet nélkül állottam a marquisnő előtt. Megértette szótalanságomat, kezét nyújtá elém, s csaknem könnyezve szólott: — Bocsásson meg barátom megfeledkezésemért; nem akartam önt sérteni, igazán nem akartam. Átadtam a levelet. — Ugye megbocsátott nekem ? szóljon, od szóljon barátom, látja, szemrehányást teszek magamnak. Felelet helyett ajkaimhoz vivem remegő kezét; nem birtam szólani, szívem elfogódott, s fejem zavart volt. Ah, e pillanatra vissza fogok örökre emlékezni. — Ön tehát hallgat? — Jobb lenne... de nem tehetem már, meg kell önnek mondanom, hogy ... Szivem megremegett a szónál, melyet ajkaimra akarok venni, megsemmisülten rogytam térdeimre, még mindig kezeim között tartván az ő kezét. A marquisnő egy tekintetet vetett reám, melytől arczomba érzém futni véremet, de mely egyszersmind eszméletemet is visszaadó. Sietve kelle helyrehozni azt, mit egy öntudatlan pillanatban botorul szinte elkövettem. — Csupán annyit akartam mondani, hogy én a marquisnő irányában oly végtelen tisztelettel viseltetem, mely részemről minden neheztelést kizár. E pillanatban Johanna Dorvall abbét jelenté be. — Az abbé urnak mondom, hogy nagyság beteg, ő azonban mégis bejelentését kívánta. A marquisnő elfödé arczát, s gondolkodni látszott, azután felém fordulva igy szólott: _ Önre szükségem lesz barátom, ne távozzék messzire tőlem. A mellékterembe vonultam. — Az abbé ur jöhet. A szőnyeg-ajtó, melyen távoztam, esetlegesen nem záródott be teljesen utánam, én igy a belépő abbé urat jól láthattam; egyike volt fajának legritkább példányai közül, osztva azoknak minden sajátságait, a legapróbb részletekig. Dorvall ur tiszteletteljesen vivő ajkához a marquisnő kezét, és résztvevő hangon szólott: — Megvallom, nagyon fáj a marquisnőt szenvedni látnom; betegsége kissé váratlanul lepett meg. — Mint engem férjem levele. Abbé ar Verduneből jött ? — Igen, marquisnő. _ S találkozott férjemmel? — Megbízásából bátorkodtam a marquisnőnél alkalmatlankodni. __ Mikor szándékozik utazni a marquis? __ Mihelyt visszatérek. ___ És utazása czélja? — Ismeretlen előttem. — Kevéssel ezelőtt egy levelet kaptam tőle, melyben a többek közt azt írja nekem, hogy az abbé ar egy csomagot kézbesitend nekem, mely egyszersmind commentárul szolgáland előttem mind e pillanatig megmagyarázhatlan levelének. (Folytatása köv.)